2022 májusában több nagy figyelmet keltő törvényjavaslat került benyújtásra a magyar Országgyűlés elé. A 2023. évi költségvetéshez kapcsolódó javaslat alapján a kormánymegbízottakat főispánná neveznék át a közigazgatási rendszerben,[1] illetve az Alaptörvény tizenegyedik módosítási javaslata az eddigi megyék vármegyévé való átnevezését tartalmazza.[2] Mivel ez a két javaslat már törvényerőre is emelkedett, remek kiindulópontot jelentenek a történelem és a jog összekapcsolódásának áttekintéséhez. Ez a kutatási terület az utóbbi években egyre népszerűbbé válik, mert nemzeti és nemzetközi politikai színtéren is látható az, hogy bizonyos kormányok növekvő hangsúlyt helyeznek országuk hivatalos történelmi narratíváinak befolyásolására, különböző célokból, például egyfajta nemzetközi imázs kialakítása, belpolitikai kontroll vagy a nemzet biztonságának elvi támogatása.
Rövid tanulmányom célja az, hogy bemutassam a történelem jogi szabályozásának legalapvetőbb és legfontosabb aspektusait. Áttekintem azokat a különböző jogforrásokat, amelyekben a történelmi narratívák hatása a leginkább kézzelfogható és reflektálok ezek jelenlétére Európában, illetve Magyarországon. A magyar helyzettel kapcsolatban arra kívánom felhívni a figyelmet, mennyire nehezen beilleszthető a nemzetközi modellek rendszerébe az, ahogyan a magyar történelem egyes elemei leképeződnek a jogalkotásban, különösen az úgynevezett emlék- és emlékezettörvényekben. A törvényeken keresztül is kifejezésre jutó kollektív emlékezés már az 1990-es évek óta kiemelkedő jelentőségű volt az országban, azonban a 2010-es években a történelmi narratívák érvényre juttatása még nagyobb teret nyert a jogalkotásban.
A finom tartalmi különbségek ellenére minden emlékezettörvényben van egy közös vonás: definiálják egy állam viszonyát a saját múltjához. Az emlékezettörvények "a múlthoz fűződő legitim viszonyt szentesítik azáltal, hogy bizonyos kollektív narratívákat a politikai alku elfogadott határain kívül szabályoznak".[3] Ezen túlmenően az emlékezettörvények a "kortárs gondolkodásmódot" is kifejezik,[4] azt a logikát, ahogyan egy adott korszak hivatalos tényezői, hatalommal rendelkező szereplői az adott ország történetének korábbi szakaszaira tekintenek. A fogalom úttörői ezen törvényeket veszélyesként jellemzik, mivel ezek a törvények mintegy választanak a versengő narratívák között és rögzítik a történelmi igazság adott pillanatban hivatalosnak számító változatát, amelyet az állam mintegy megkérdőjelezhetetlenként őriz.[5] Az emlékezettörvények természete meglehetősen homályos, és a pontos definíció megadása különösen nehéznek bizonyulhat. Vannak, akik egyszerűen "jogi aberrációknak" minősítik, amelyek "úgy vannak megfogalmazva, mintha az egyedül hiteles módon közelítenének az ország történelmének érzékeny pontjaihoz".[6] Legegyszerűbben fogalmazva az emlékezettörvények "a történelmi események állam által jóváhagyott értelmezését rögzítik".[7]Az emlékezettörvények iránti fokozatosan növekvő érdeklődés miatt néhányan a jogirodalmi diskurzus kiszélesítését javasolták a "törvényhozás és emlékezet" mint elkülönült diszciplína elismerésének szorgalmazásával, amely megvizsgálná az emlékezettörvények körüli sajátos dilemmákat.[8]
A jogirodalmi definíciók sokféleségéhez hasonlóan azonban az emlékezettörvény kifejezés a közbeszédben is eltérő jelentéstartalmakkal bír. Az újságírók az emlékezettörvényekről a népirtás megtagadásának szinonimájaként írnak, és a nem kutatói típusú érdeklődés a médiában csak lassan bukkant fel, miután a lengyel büntető törvénykönyv 2018-as módosítása parázs vitát generált a "lengyel állam és nemzet rágalmazása" bűntett bevezetése kapcsán.[9]
A definíciós kísérleteket követően, rátérve az emlékezettörvények lehetséges kategorizálására, különbséget lehet tenni a büntető és a deklaratív szabályozások között.[10] Emanuela Fronza úgy írta le ezt a csoportosítást, hogy az emlékezettörvények között a mögöttes jogalkotói szándék mentén lehet különbséget tenni, ezen törvények célja minden esetben az emlékezésre való felhívás, ezenfelül azonban bizonyos esetekben a hivatalos narratívát tagadó magatartás megbüntetése is.[11] Sévane Garibian tovább árnyalta az osztályozást azáltal, hogy a normatív funkciójú törvényeket különválasztotta a deklaratív karakterű törvényektől.[12] A normatív funkciót betöltő törvények nem csupán a büntetőjogi szankcionálás útján fejthetnek ki kézzelfogható joghatásokat, bizonyos törvények az oktatásra gyakorolt hatásuk miatt is rendelkezhetnek normatív funkciókkal.[13]
- 13/14 -
Az emlékezettörvények osztályozása:
Az emlékezettörvények időbeli fejlődésükből kiindulva is osztályozhatók. Uladzislau Belavusau négy egymás után következő áramlatot különböztetett meg ezekre a törvényekre vonatkozóan: (1) a Holokauszt tagadásának tilalma, (2) a "20. századi diktatúrák bukására" vonatkozó törvények, (3) a dekommunizációs törvények, és (4) az olyan népirtásokkal foglalkozó törvények, amelyek "a népirtás bűncselekményének nemzetközi jogba történő bevezetését követően kerültek elfogadásra".[14]
Antoon De Baets a történeti emlékezetre gyakorolt hatásuk alapján az emlékezettörvények egy további eltérő osztályozását alkotta meg, amely szerint ezek a jogszabályok az állam vagy a társadalom mindenkor regnáló politikai erők által megállapított közérdekére hivatkozva alakítják a múltbeli eseményekről zajló közbeszédet.[15] De Baets az emlékezettörvények négy fő témakörét azonosítja: az első az úgynevezett szabályozó törvények, ahol az ő kategorizálása szerint az emlékezettörvények becsületsértés-ellenes intézkedésként jelenhetnek meg. A második a történelmi szimbólumokat szabályozó törvények - beleértve a zászlókat, emlékműveket, himnuszokat, utcaneveket. Ezeket az emlékezettörvényeket "örökségi törvényeknek" tekinti. Harmadik kategóriaként az egyes történelmi személyek emlékezetének évfordulókon és szimbolikus gesztusokon keresztül történő előtérbe helyezését nevesíti.[16] Végül De Baets az emlékezettörvények negyedik csoportjaként a történelmi eseményekre vonatkozó emlékezettörvényeket nevezi meg, erre a népirtást tagadó törvényeket és néhány elismerési törvényt hoz fel példaként. Kissé eltérő perspektívája ellenére De Baets a büntető/deklaratív felosztást is alkalmazza kategorizálásában, mivel különösen problematikusnak találja a tiltó természetű emlékezettörvényeket, amelyeket a rendszerében sokkal kedvezőbb megítélésű deklaratív, nem kényszerítő természetű emlékezettörvényekkel állít szembe.[17] De Baets logikája az említetteken felül is meglehetősen eltér a korábban bemutatottaktól, mivel megkülönbözteti az emlékezettörvényeket a népirtás tagadását tiltó törvényektől - minden más kategorizálástól eltérően. Állítása szerint ez a két csoport ugyan átfedheti egymást, de külön kezeli őket a népirtás tagadása és a gyűlöletbeszéd között azonosított különbségek miatt.[18]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
