A büntetőeljárásban központi jelentőségű a tényállás megállapításához vezető folyamat, a büntetőjogilag releváns tények megállapítása és a megállapított tényekből a megfelelő jogi konzekvencia levonása. A tényállás megállapítása egy bonyolult, összetett gondolati folyamat, melyben nagy szerepet kapnak a logika szabályai és különösen a bírói meggyőződés, amint arra utal Elek Balázs is tanulmányában a tényállás megalapozottságával összefüggésben.[1] A tényállás megállapításához a bizonyítási eljáráson keresztül visz az út. A bíróság főszabályként a közvetlenül megvizsgált bizonyítékok alapján, a bizonyítékok gondos, alapos, egyenként és összességében történő értékelése után állapítja meg a vád keretei között a tényállást. Tanulmányomban a releváns tényeket, a büntető eljárásjogi tényállást, a tényállás megállapítás elméleti alapjait vizsgálom - figyelembe véve az ítélkezési gyakorlatot is -, különös tekintettel az ún. "tudati tényeknek" a tényállásba foglalására, ami érdemi kihatással lehet másodfokú eljárásban a ténybeli reformáció kereteire és ezáltal a másodfokú bíróság érdemi döntésére.
A bíróság által megállapított tényállás az ítélet indokolásának központi, kiemelt fontosságú része, melyen alapszik a bíróságnak a bűnösségről vagy ártatlanságról szóló rendelkezése, emellett hangsúlyos a joghátrány megválasztásakor is. A büntető perjogi tényállás a vádlott személyi körülményeire vonatkozóan megállapított tényekből, a vádlott korábbi büntetéseire vonatkozó adatokból, valamint a múltbeli, a vádba foglalt események leírásából (történeti tényállás) áll.[2] Dolgozatom a tényállásnak a történeti részét elemzi.
Fel kell tennünk a kérdést, hogy pontosan mit is jelent a tény fogalma. A tény, mint főnév egyrészt a valóság egy mozzanata, az, ami van, illetve megtörtént, amit valaki, vagy valakik megtettek. Jogi értelemben olyan eset, amelynek jogi következményei vannak. Történeti a tény az olyan esemény, mely a történelem, mint megtörténtet igazol.[3] A tény, illetve ezáltal a tényállás grammatikai értelmezése során is fontos szempont, hogy a fogalom egyik lényegi eleme a valóság, mely tükröződik a büntető perjogi szabályban is, miszerint a bíróságnak a valóságnak megfelelő tényállás megállapítására kell törekednie.
A büntető eljárásjogi történeti tényállás, mint más tényállások is, a bíróság által bizonyítottnak talált, múltban megtörtént eseményekből, azaz tényekből épül fel.
A történeti események leírása a bíróság által bizonyítottnak talált tényeken alapszik. A tények a bizonyítás által ismerhetők meg. Angyal Pál megkülönbözteti a közvetlenül jelentős ténykörülményeket, "amelyek annyiban nyernek súlyt, amennyiben létezésüknél a büntetendő cselekmény törvényes fogalma alá szubszumálhatók, - majd annyiban, amennyiben hiányuk feltétele a büntetőügy létezésének." E tények a maguk közvetlenségükben érvényesülnek a jogalkalmazás során. A közvetlenül jelentős tények mellett kiemelendők az ún. inicidiumok (azaz a tényálláshoz nem tartozó olyan ténykörülmények, amelyeknek a követlen bizonyítása által következtetés vonható a tényálláshoz tartozó, közvetlenül már nem észlelhető ténykörülményekre) valamint a segédténykörülmények.[4]
Móra Mihály szerint az ítélet megalkotásának szellemi művelete gondos ténybeli és jogi elemzést követel meg. A ténymegállapítás különösen nehéz a büntetőügyekben. Az objektív valóságnak megfelelő tényállás felderítésének és az ítéleti ténymegállapításnak fontos biztosítéka, hogy a bíróság ítéletét a tárgyaláson megvizsgált bizonyítékokra alapítja, a bizonyítékokat pedig a maguk összességében értékeli, és meggyőződése szerint bírálja el. A bíróság ítéletalkotó tevékenysége több mozzanatú, a bizonyítási kérdések ugyanis elválnak a bizonyított tények jogi minősítésétől, ezen ítéletalkotó részfolyamatok azonban a szerző szerint dialektikus egységben jelennek meg az ítélkezésben.[5]
Cséka Ervin érvelése szerint a büntetőjog alkalmazása számára a tény - elvonatkozatva a szükségszerűen benne rejlő jogi tulajdonságaitól - azonos a köznapi életben használt tényfogalommal, azaz a külvilágban lezajló történést, emberek magatartásával kapcsolatos "esemény-összessé-
- 238/239 -
get" kell rajta érteni. A valóság bármely izoláltan tekintett jelenségei azonban sosem egyszerű tények, hanem összetett tartalmúak, rész-elemekből állnak. A büntetőügyben is ilyen összetett tartalmú tényekről van szó, ezért helyesebb ténymegállapítás, tények helyett a tényállás megállapításáról beszélni. A tényállás utal ugyanis leginkább a tények összességére. Általánosságban maga a tény közhasználatú, büntető perjogi értelemben a tényállás tekinthető a megfelelő szakkifejezésnek. A tényállás megállapítás folyamatában alapvető maga a megállapítás. A tények megismerése a megismerési tevékenység általános elméleti fogalmából és a gyakorlati követelményekből eredő feladatok elvégzéséből áll. A tényállás megállapítás másik fontos része a megismert tények összességében való rögzítése. A releváns tényeknek a büntetőeljáráson kívül végbement azon események tekinthetők, melyek egy konkrét bűncselekmény megtörténtére, elkövetőjének személyére, valamint a cselekménnyel és az elkövetővel összefüggésben álló egyéb, jogi relevanciával bíró tényadatokra vonatkoznak.[6]
A büntető tényállás megállapításának előfeltétele a bűncselekménnyel kapcsolatos tények megismerése, melyre a bizonyítás által van lehetőség és a bíróság a bizonyító erő értékelése után tudja a büntetőjogilag releváns tényeket megállapítani. A büntetőjogi megismerés tárgya a büntetőügyben eljáró hatóság által vizsgálta ügy. A megismerés tárgyai konkrétan a jogilag jelentős tények, melyek elválaszthatatlanok a társadalmi viszonyoktól.[7] A büntetőjogi ténymegismerés legjelentősebb tulajdonsága, hogy múltbeli társadalmi viszonyokhoz, jelenségekhez kötődik, a megismerés tárgyának ezen oldala a történetiség. Emellett releváns a vizsgált tények eseményszerűsége is. A megismerés és a ténymegállapítás fontos eszköze a rekonstruálási tevékenység, mely az okozatból kiindulva halad az ok feltárása és rögzítése felé. A büntetőjogilag releváns tényeket emberi magatartások hozzák létre. Az emberi magatartás belső, azaz tudati és külső, fizikai ténytartalommal bír. A tudati (belső) tények a külvilág objektív valóságának tükröződései az emberi tudatban, míg a külső emberi magatartások azok a cselekmények és mulasztások, melyeket a múltbeliség jellemez és rendszerint a külső magatartás okozatain keresztül, közvetve tárhatók fel a tapasztalás által.[8]
Cséka szerint ekként a tények csak egymás relációjában, tények összességeként, a tényállást alkotva értelmezhetők megfelelőn a büntető eljárásjogi értelemben. A ténymegállapító tevékenység pedig a tények összességében megismerésén, valamint a büntetőjogilag relevánst tények rögzítésén, azaz tényállásként a büntető ítéletbe foglalásán alapszik. Az 1968-ban, más jogszabályi környezetben kifejtett elméleti álláspont véleményem szerint ma is irányadó. A bírói ténymegállapítás alapja ugyanis a bizonyítás eredménye alapján a büntetőjogilag lényeges tények megismerése, és az ítéletben való megállapítása. Osztom Cséka gondolatait abban is, miszerint a büntetőjogilag releváns tények kiválasztása nem egyszerű jogalkalmazói feladat, és nagy felelősség hárul az ítélkezési gyakorlatra is, hiszen a bizonyítás számos, különféle büntetőjogilag jelentős tényre terjedhet ki, mint a vádlott személyi körülményei, valamint a történeti események fő és részlettényei.[9] A törvény ugyan meghatározza, hogy milyen tényekre kell folytatni bizonyítást, és a tényállás milyen részekből épül fel, minden ügy jellegzetessége azonban más, és a bíróságnak sohasem lehet sablonszerűen vizsgálni az eseteket, mindig az adott ügy jellemzői határozzák meg, hogy mely tények bírnak büntető anyagi jogi, vagy perjogi relevanciával. A büntető ténymegállapítás kibontakozó fázisokra tagolódik, de ugyanakkor egységes folyamat a büntetőeljárásban. E folyamat végső célja és az eljárás elvi alapja is a konkrét bűncselekmény valós tényeinek a felderítése és az objektív igazság erejével történő bizonyítása és megállapítása a büntetőjogi felelősség törvényes elbírálása érdekében.[10] A tényállás kétséget kizáró bizonyítása a hatályos törvény alapján is egyértelműen rögzíthető, mint ahogy a valóságnak megfelelő tényállás megállapítására irányuló kötelem is. Az objektív igazság azonban nem mindig érhető el a büntetőperben. A bizonyítás és a ténymegállapítás szerves kapcsolatban állnak, viszonyuk meghatározó a büntetőjogi felelősségre vonás során. Ugyanakkor a bizonyítás és a tényállás megállapítás fogalmilag nem azonosak. A ténymegállapítás folyamatában a bizonyításon kívül ugyanis egyéb olyan részfunkciók is hangsúlyosak, mint a tények felderítése, nyomozása, összegyűjtése, rögzítése, megvizsgálása. A bűncselekmények ténykörülményeinek feltárása a valóság egy jelenségének, a bűncselekmény lefolyásának a megismerése.[11] Miként láthatjuk Cséka gondolataiban is dominál a tényfelderítés és ténymegállapítás során a megismerés, a bizonyítás és a valóság megragadása. A megismerési folyamat végső célja a bűncselekmény valós tényeinek a rögzítése.
Nagy Lajos szerint is a bíró ténymegállapítási tevékenysége lényegében egy megismerési folyamat, az "objektív valóság egyszer megtörtént, tehát térben és időben elhatárolható, érzékeink alá fog-
- 239/240 -
ható, büntetőjogilag releváns tényeknek - összességében a történeti tényállásnak - a feltárása és megismerése, valamint a megismerés eredményeinek a bizonyítása és mindezek rögzítése."[12] A ténymegállapítások gerincét álláspontom szerint is a megismerési folyamat alkotja, melynek célja az ügyfelderítési kötelezettség körében a büntetőjogilag releváns tények feltárása, melyhez a bizonyításon keresztül vezet az út. A bíróság főszabályként a bizonyítékok közvetlen megvizsgálása és értékelése után rögzíti a megismerési folyamat eredményét, mely által alakul ki a büntető ítélet történeti tényállása. A tényállást megállapító bíró döntés első fontos tényezője az akarat-elhatározás, vagyis a bizonyítási eljárás során megszerzett információk alapján történt választás, több, ellenőrzött hipotézis közül az egyiknek az elfogása, valamint a többi lehetőség kizárása. További lépés az elfogadott lehetőségekhez képest fűződő jogkövetkezmények megállapítása. Azt, hogy a beszerzett adatok mikor tekinthetők súlyuknál, számuknál, nyomatékuknál fogva a bírói döntéshez elégségesnek, a bíróság (tanácsa) dönti el. A ténymegállapítási, illetve ítélethozatali folyamatban nagy jelentőséggel bírnak az ún. "belső feltételek", mint a bírói pszichikum, élettapasztalat, a bíró természettudományos és köznapi gondolkodása is.[13]
A ténymegállapítás filozófiai értelemben olyan ítélet, amely a valóságról állít valamit, függetlenül attól, hogy a valóság emberi cselekedetekben vagy tárgyi jelenségekben nyilvánul meg.[14] A filozófiai alapú megközelítéssel szemben a bíróság ténymegállapítási tevékenységének lényege a megismerés: az elkövető múltbeli magatartásának az anyagi világban lezajlott egyedi és konkrét jelenségnek a gondolati rekonstruálására irányuló célszerű és aktív tevékenység.[15]
Varga Csaba a bírói ténymegállapítási folyamat természetéről készült monográfiájában kiemeli, hogy a tények meghatározása során alapvetők a tények megközelítése és a tények felfogásáról vallott nézetek. A tények megközelíthetősége filozófiai értelemben korántsem egyértelmű. A szerző szerint ugyanis filozófiai felfogásban a tény nem az, ami a valóságban van, hanem az, amit róla állítunk.[16] A tény az ember megismerő birtokbavételét kifejezésre juttató relacionális kategória, a megismerésre irányuló és megismerő emberi tudat által kialakított olyan értelmezési keret, mely az anyagi valóság létező erővonalainak, illetőleg rendeződési elveinek felkutatásához, feltárásához és rögzítéséhez e valóság mobilitását, megnyilvánulását kifejező kategóriákat alkalmaz a megismerési folyamatban. A szerző utal rá, hogy egyes analitikus vizsgálódások szerint a tények lehetnek "nyersek" ás "intézményiek". A megkülönböztetés alapja pedig az a kérdés, hogy jellemezhető-e a tény önmagában, kizárólag fizikai, kémiai és más jelekkel, vagy ilyen jegyekkel való leírása csak és legfeljebb a fizikai, kémiai világban eseményként előfordulását rögzítheti, azonban sajátos, társadalmi viszonyát már nem specifikálja. A megkülönböztetés önmagában problémátlanul nem alkalmazható, de vannak olyan tények, amelyek az emberi intézményektől, vagyis csak konstitutív szabályoktól előfeltételezettek.[17]
Egyetértek a gondolatokkal, miszerint a tény több aspektusból vizsgálható, de a megismerés, az emberi gondolkodási folyamatok meghatározók a tényfogalom elemzésekor. A megállapított "nyers" tény a társadalmi fejlődés során egyre inkább intézményi jelleget nyer.
A jogban megjelenő tény sajátos megközelítést igényel, mert specifikuma egyrészt a törvényi tényállás szempontjából releváns volta, másfelől egyes büntető jogelméleti irányzatok szerint az objektív valóságnak megfelelősége, miáltal az ítélet az eljárás során a tényállás igaz voltáról születik.[18]
Varga kiemeli továbbá a bírói ténymegállapító folyamat imputatív jellegét, rámutatva, hogy az ítélkezési folyamatban a bíró alapállását egy egészében retrospektív gondolkodási stratégia szabja meg. A bíró feladata, hogy a felek - a büntetőperre vetítve a vád és a védelem - küzdelmében egyensúlyozva lelje meg azt a döntést, amelyet utólag az indokolás rendjének megfelelően igazolhat logikailag, valamint a racionalizáló érvelés egyéb más eszközeivel.[19]
Bócz arra mutat rá, hogy a büntetőeljárásban a bizonyítással összefüggésben a megismerés tárgya valójában egy olyan történés, amely "többkevesebb valószínűséggel bűncselekményt foglal magába." A feladat nem más, mint az aktuálisan érzékelhető jelenségből kiindulva annak feltárása, hogy mi lehetett a történés. A történés a szerző okfejtése szerint az egymást átható, összefonódó, kereszteződő kazuális folyamatok együttesének időben és térben tetszőlegesen körülhatárolható része. E történés a megismerés során alkotórészekre bontható, melyeket tényeknek nevezünk.[20] Bócz kifejti azt is, hogy a büntetőeljárási ténymegállapítás (megismerés) jellege folytán közvetett, ugyanis a megállapítandó tények következményeiből, eredményeiből, nyomaiból indul ki és ezek okainak a gondolati rekonstruálása a célja.[21] A bírói ténymegállapítás azért is közvetett, mert a bíróság múltbéli eseményeket derít fel és állapít meg, közvetlenül azokat már a dolog jellegéből fakadóan
- 240/241 -
nem érzékelheti, hiszen értelemszerűen más idősíkban zajlik a feltárandó és a feltárásra irányuló folyamat, azonban a bizonyítékokat főszabályként a tárgyaláson közvetlenül vizsgálja meg a bíróság, és ennek megfelelően alakítja ki meggyőződését, mely az ítéleti tényállás megállapításához vezet.
Látható, hogy a jogirodalom képviselőinek a XIX. századtól napjainkig alapvetően azonos az álláspontja a megismerés tárgyával, ezáltal a bizonyítás céljával és azzal összefüggésben a tényállás megállapításának lényegével kapcsolatban, miszerint a bíróságnak elsősorban azon vádba foglalt múltbeli eseményeket kell tisztáznia és a tényállás körébe vonnia, amelyek büntetőjogi relevanciával bírnak, azaz anyagi jogi büntető törvényi tényállást meríthetnek ki. A megismerés tárgyai így elsősorban a tényállásszerű emberi magatartás és következményei, de természetesen a megismerés keretében a bizonyítás kiterjed egyes előzményi történésekre, mint ahogy a vádlott személyi körülményeire és a büntetéskiszabás szempontjából lényeges körülményekre is.
Szükséges a ténymegállapítások elemzésekor is megjegyezni, hogy a bizonyítás maga, a büntetőeljárás része, egy alkotó, összetett megismerési folyamat, mely a konkrét ügyben a büntetőjogilag releváns, döntően múltbeli tényállásnak az eljáró hatóság, végső soron a bíróság általi, a valóságnak megfelelő megállapítására irányul és a bizonyítékok összegyűjtésével, vizsgálatával és mérlegelésével kapcsolatos tevékenységben realizálódik.[22] Király álláspontja szerint - amelyet még az 1973. évi I. törvény hatálya alatt fejtett ki - ugyanakkor a bíróság lényegében nem bizonyít, hanem a vád és a védelem által felkínált bizonyítékokat megvizsgálva a tényállásról szerez ismereteket, és tényállást állapít meg.[23] Az idézett álláspont az eljárásjogi feladatok megosztásának elvével összhangban áll, és osztom magam is az érvelést annak hozzáfűzésével, hogy a vád bizonyítása a vádlót terheli, nem pedig a bíróságot. A Be. 75. § (1) bekezdésének a bizonyítás tárgyára vonatkozó szabálya viszont a bíróságra is hárít bizonyítási kötelezettséget a tényállás alapos és hiánytalan feltárásával kapcsolatban azon megkötéssel, hogy a bíróság ügyészi indítvány hiányában nem köteles a vádat alátámasztó bizonyítási eszközök beszerzésére, és megvizsgálására. A bírósági bizonyítással kapcsolatos feladatait ezen túl a bírósági eljárásra vonatkozó különös szabályok is meghatározzák, az elsőfokú pert érintően a Be. a XIII. fejezetében, a másodfokú eljárásban pedig a megalapozatlansággal és az eljárási szabálysértésekkel összefüggésben.[24] A büntetőeljárás nyomozási szakában klasszikus értelemben vett, ítéleti mélységű tényállás megállapításról még nem beszélhetünk. A vádirat ugyan már rögzíti a történeti eseményeket, de a büntetőjogi felelősséget megalapozó tényállás megállapításának joga és kötelezettsége egyértelműen a törvényesen felvett bizonyítási eljárás lefolytatását követően a bíróságé, ami következik az eljárási feladatok megosztásának elvéből is. A tényállás megalapozottsága alapvető jelentőséggel bír a terhelt büntetőjogi felelősségének megállapításakor. A Be. 75. § (1) bekezdése a tényállás valóságnak megfelelő tisztázására való törekvést írja elő, de a valóság nem választható el az igazságtól. Az igazság ugyanis a büntetőeljárásban központi fogalom, bár az eljárásjogi törvény kerüli az igazság említését, ettől függetlenül hozzá szorosan kapcsolódik. Az eljárás célja a büntetőjogi felelősség eldöntése, a gondolkodásban azonban elválaszthatatlanul kötődik az igazsághoz.[25]
A ténymegállapítás a bírói döntéshozatali folyamat szerves része. E döntéshozatali folyamat alapvetően kételemű: a tény és a jog vizsgálatából tevődik össze. E két elem szorosan összekapcsolódik, és egymással szoros kölcsönhatásban áll, de szétválasztható. Varga szerint a tény "megállapítandó, a jog pedig alkalmazandó".[26] E megállapítással jogelméleti síkon és a perbíró szemszögéből is egyet kell érteni. A bíróság ugyanis a bizonyítékok megvizsgálása és értékelése után az általa hitelt érdemlő bizonyítékok alapján állapítja meg a tényeket, melyekből következnek a jogkérdések, a törvényi jogot pedig a kontinentális jogrendszerben a bíróság alkalmazza a törvényi rendelkezéseknek megfelelően. A hazai ítélkezésben is természetesen fontosak a felsőbíróságok, így különösen a Kúria döntéseiben megjelenő iránymutatások, de hazai büntetőeljárásunk nem precedens jog, a bíróság az alkotmányos feladatából is eredően nem alkotja, hanem alkalmazza a jogot. Más kérdés, hogy a felsőbírósági döntések az alsóbíróságok jogalkalmazását jelentősen befolyásolják, sőt véleményem szerint például a harmadfokú eljárással kapcsolatban a Kúria az 1. BK véleményben olyan mélységű jogértelmezést végzett a másodfellebbezés joghatályával kapcsolatban, ami már a jogalkalmazást meghaladva bíró alkotta jognak is minősíthető. Kétségtelen, hogy a hatályos Be. a másodperorvoslat hatálya kapcsán nem teljesen egzakt, a jogalkotói hiányosságot azonban a jogalkalmazó döntése nem pótolhatja.
Jogelméleti megközelítésből megállapíthatjuk, hogy a tényállás a tények együttese, de nem differenciátlan halmaza, hanem csakis a kellő (szükséges) tények elrendezettségéből épül fel.[27] A bünte-
- 241/242 -
tőeljárási tényállás is, mint minden más tényállás ekként a tények rendezett, egymáshoz szervesen kapcsolódó viszonyán alapszik és olyan tényeken, melyek büntetőjogi szempontból jelentőséggel bírnak. Varga általános jogelméleti megfogalmazását követve a büntető per tényállásának két fő jellemzője van: a magát felépítő tények rendezettsége és büntetőjogi relevanciája. A múltban lezajlott események tényeinek időbeli és logikai rend szerint kell megjelenni az ítéletben és a törvény által is megkívánt követelmény, hogy csak olyan tényekre folytat a bíróság bizonyítást és olyan tényeket állapít meg ítéletében, mely büntető anyagi vagy eljárásjogi értelemben jelentőséggel bírnak. Irreleváns, büntetőjogi főkérdéssel vagy járulékos kérdéssel össze nem kapcsolható tények megállapításának nincs helye.
Bizonyítani azokat a tényeket kell, amelyeket az ügyész jogilag bűncselekményként értékel. A bizonyítás azon tényekre terjed ki, amelyek a vádban szereplő cselekmény jogi megítéléséhez szükségesek, mindez jelenti egyben azt is, hogy az ítélet indokolásának is csak ilyen tényeket kell tartalmaznia. A bizonyítás eredménye alapján hozott ítélet történeti tényállása rendszerint két fő részből tevődik össze. Egyik részébe azon tények tartoznak, amelyek alapján az ügy kellő határozottsággal és pontossággal érdemben, jogi relevanciával elbírálható. A másik csoportba pedig ezen ún. főtények részlettényei tartoznak, melyek a lényeges eseményeket összekötik, a történeti tényállást folyamatos egésszé, szemléletessé téve, megkönnyítve az ítélet megértését. A Legfelsőbb Bíróság mindezt elvi éllel és részletesen fejtette ki egy nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt indult ügyben, az elsőfokú ítéletben megállapított tényállást megalapozottnak tartva, de kritikával illetve, miszerint a megyei bíróság túl részletesen állapította meg a tényeket, kitérve olyan részmomentumokra is, melyek nem bírtak büntetőjogi relevanciával. A ténykérdések fontossága miatt ezért - a gyakorlatban szokatlan módon - külön rögzítette iránymutatásként a büntetőjogilag valóban jelentős tények összességét.[28]
Egyértelműen leszögezhetjük ezért, hogy a bíróságnak mindig jól felismerhetően, kellő rövidséggel és közérthetően kell rögzítenie a lényeges tényeket, ellenkező esetben az ítélet közérthetősége szenved csorbát.[29]
A fő, ún. központi tényeket elsősorban a bűncselekmény tárgyi oldali elemeit meghatározó tények alkotják, mint a bűncselekmény elkövetési helye és ideje, az elkövetési magatartása, ha van, eredménye, illetve az elkövetési magatartás és az eredmény közötti okozati összefüggés (külső, objektív tények). Emellett bizonyítást igényelnek az egyes belső, szubjektív tények, melyek az elkövetőnek a külvilágban megnyilvánuló magatartásához fűződő viszonyát tükrözik.[30] A ténykérdések és jogkérdések viszonyát ugyanis meghatározónak tartom, és a büntető ítélkezésben a megállapítandó tény és az alkalmazandó jog szorosan kapcsolódnak.
Lényeges kérdés, hogy a bíróság büntetőjogilag releváns, de bizonyítottnak nem talált tényekkel kapcsolatban nemleges megállapításokat tehet-e perrendszerűen a történeti tényállásban. A Legfelsőbb Bíróság a 2000-es évek elején kritikával illette a megyei bíróság ítéletének tényállását annyiban, hogy nemleges megállapításokat is tartalmaz (a vádlottnál kóros részegség nem állt fenn, a sértettnél a halál folyamatában átlagost meghaladó fájdalom nem igazolható). E legfelsőbb bírói döntés azt az üzenetet hordozza, hogy nem igazolt, nemleges ténymegállapításoknak nincs helye a tényállásban.[31]
2015-ben az ítélőtábla ugyanakkor megváltoztatva a marasztaló elsőfokú ítéletet, a vádlottat bizonyítottsága hiánya miatt felmentette a előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vád alól, a törvényszék ítéleti tényállását több releváns részben módosítva, olyan nemleges megállapításokat téve, melyből egyértelműsíthető, hogy nem látta a vádat bizonyítottnak. Az ügyben harmadfokú eljárásra került sor, ahol a Kúria helybenhagyta a másodfokú felmentő ítéletet, nem kifogásolva a tényállásba foglalt nemleges megállapításokat.[32]
Látható, hogy a bírói gyakorlat változik, és nem teljesen egységes. Felmentő ítéleteknél helye lehet esetleges nemleges megállapításoknak is, melyek teljesen konzekvensen tükrözik a bíróság álláspontját, hogy nem a vádlott az elkövető. Különösen marasztaló ítéleteknél azonban lehetőség szerint kerülni kell a nem bizonyított tények, azaz nemleges ténymegállapítások tényállásba illesztését, mert ténynek a kifejtettek szerint a múltban valóban lezajlott események minősülnek. A felmentő ítélet tényállása is megszerkeszthető úgy, hogy abban nemleges tényállítás nem szerepel, mert a bizonyítottság hiányáról a bizonyítékok értékelésére vonatkozó indokolásrészben is állás foglalható.
A Be. 258. § (3) bekezdés c) pontja értelmében az ítélet és az ügydöntő végzés indokolása összefüg-
- 242/243 -
gően tartalmazza a bíróság által megállapított tényállást. Ez rendszerint az objektív, a múltban lezajlott és a bíróság által bizonyítottnak talált, büntetőjogilag releváns, rendezett tények összességét jelenti. E tények azonban szoros összefüggésben állnak a bűnösség megállapításának folyamatában az elkövetőnek a tettével kapcsolatos pszichés viszonyulásával. A büntetőjogi ténymegismerésnek az objektív, külső tényeken kívül tárgya az elkövetőnek a magatartásához fűződő pszichés viszonya is. A tudati tények a külső, objektív valóság tükröződései a tudatban. Az objektív valóság megfelelő (külső) tényeiből kell a jogalkalmazónak következtetést vonni a belső létükre.[33] A bizonyítás kiterjed a belső tényekre is, és egyes formái az ítéleti tényállás részét képezhetik.
A bűnösség perjogi és anyagi jogi fogalma szorosan kapcsolódik, el nem választható.[34] A vádlott bűnösségének megállapításakor meghatározó a perjogi bűnösségen túl az anyagi jogi bűnösség fogalma, ami az elkövető és a cselekménye közötti pszichés viszonyt jelenti.[35] Ebből ered, hogy az elkövető akaratának, tudatának, gondolatainak tényként való megállapítása (ún. tudati tények rögzítése) lehet indokolt az ítéletben, mely folyamat, mint Elek rögzíti, minőségileg más tevékenységet igényel, mint a külső, objektív tények megállapítása. Hagyományos értelemben az elkövető tudattartalmára vonatkozó következtetéseket az ítélet jogi indokolása tartalmazza, azonban a Kúria és az ítélőtáblák gyakorlatában is egyre inkább találkozni olyan döntésekkel, melyek az elkövető tudatára vonatkozó tényeket a történeti tényállás részének tekinti. A tény-és jogkérdés igen lényeges, mert alapvető hatással lehet a vádhoz kötöttség, valamint a másodfokú, harmadfokú és a felülvizsgálati eljárásban a tényálláshoz kötöttség elvére is.[36]
Utalni kell rá, hogy az ítélet egységet képez, és a Kúria iránymutatása szerint az irányadó tényálláshoz tartozónak kell tekinteni a határozat indokolása bármely részében szereplő minden ténymegállapítást, amely az elbírált bűncselekmény büntetőjogi megítélésénél jelentős. A Kúria ezt elsősorban a felülvizsgálati eljárással kapcsolatban fejtette ki, de az elvi okfejtést irányadónak tekintem a másodfokú és a harmadfokú eljárásra is, azaz a felülbírált határozat indokolásának a történeti tényálláson kívül rögzített más ténymegállapításai is a tényállás részét képezik.[37] Gyakran előfordul, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékok értékelésénél, vagy a jogi indokolásban állapít meg olyan tényeket, melyeket a történeti tényállásnak kellene tartalmaznia.[38] Szigorú álláspont szerint a tényállás ezáltal megalapozatlanná válna, de ha az ítéletet egységnek tekintjük, akkor ilyen megalapozatlansági hiba nem tárható fel és nem kell alkalmazni értelemszerűen a megalapozatlanság jogkövetkezményeit sem. Ugyanakkor az ítélőtábla - egyetértve egyébként a Kúria gyakorlatával - egy döntésében rámutatott arra, hogy a Be. 258. § (3) bekezdés c) és d) pontjának az felel meg, ha a történeti tényállás jól felismerhetően elkülönül a bizonyítékok értékelésétől, vagy az indokolás más részétől, a ténymegállapításoknak ugyanis a tényállásban van a helye és nem az ítélet egyéb részeiben.[39] A másodfokú felülbírálatot és a felülvizsgálati eljárást is rendkívül megnehezíti ugyanis, főként nagy terjedelmű határozatoknál, ha a ténymegállapítások nem a történeti tényállásban szerepelnek. E körben megjegyzem, hogy az indokolásnak a történeti tényeken kívül eső megállapításai csak akkor alkothatnak tényeket, ha konkrét tényállításról, ténymegállapításról van szó, azaz a bíróság egyértelműen megfogalmazza, hogy a múltban lezajlott és bizonyított eseményre utal. Egyes vallomások értékelése, vagylagos megállapítások, vagy értékelő kijelentések nem minősülnek ténymegállapításnak, ezért tényként azokat nem lehet figyelembe venni a revízió során.
Miként a Kúria elvi éllel kifejtette az ítéleti tényállás személyi és történeti részében rögzített ténymegállapítások nem kizárólag fizikai jellegű, külső történések, de ún. belső történések, tudati tények is lehetnek.[40] Rögzítette továbbá, hogy egyfelől a tényből tényre vont következtetés is tény, emellett a jogkövetkeztetéseknek is ténybeli alapon kell nyugodnia. Ebből pedig az következik, hogy az ítéleti tények részei lehetnek a tudati tények is, mert a tényállás egyidejűleg "akár primer, akár secunder tényként" és értelemszerűen a jogkövetkeztetésként is tartalmazza az elkövető cselekvésével kapcsolatos tudati tényeket. E tények pedig, mint a tényállás részei a tényállás tekintetében főszabályként kötik a másodfokú bíróságot, a felülvizsgálati eljárásban ezekre nézve is érvényesül a támadhatatlanság.[41] Az elkövetőnek a cselekményhez való pszichés viszonyulását tükröző ún. történeti tudati tények azonban élesen megkülönböztetendők a jogi fogalmak formájában megjelenő következtetésekből álló jogi tudati tényektől. Amíg ugyanis a történeti tudati tények a tényállás készét alkotják és a Be. 352. §-ában meghatározott keretek között változtathatók meg a másodfokú eljárásban, addig a kizárólag jogi fogalmak (szándékosság, gondatlanság, célzat) formájában megjelenő jogi tények nem a történeti tényállás részét képezik és a másodfokú eljárásában a megalapozatlanság kiküszö-
- 243/244 -
bölése kapcsán megfogalmazott kötöttségek nélkül módosíthatók.[42]
A Kúria viszonylag friss döntései - tudományos módon is egzaktul és színvonalasan - ekként megkülönböztetik a vázoltak szerint a történeti és jogi tudati tényeket.
Amíg a történeti tudati tények - mint például az orgazda tudatában a megszerzett ingó bűncselekményből származó voltának megjelenése, vagy csalásnál a megtévesztésnek a tettes vagy részes általi felismerése - a tényállás részét képezhetik és a Be. 352. §-ában írt keretek között változtathatók meg a másodfokú eljárásban, addig a kizárólag jogi fogalmak (pl, szándékosság, gondatlanság, célzat) formájában megjelenő jogi tények azok, melyek a másodfokú eljárásban a megalapozatlanság kiküszöbölése kapcsán megfogalmazott kötöttségek nélkül a már idézettek szerint megváltoztathatók. A tudati tény történeti vagy jogi jellegének megítélése nem mindig egyszerű a ténymegállapítás és a revízió során, de Kúria és a Debreceni Ítélőtábla döntései alapján abban határozott a véleményem, hogy a szándék, a gondatlanság és azok formái egyértelműen jogi tudati tények és nem részei a tényállásnak, ezért a tényálláshoz kötöttség elvének sérelme nélkül módosíthatók a fellebbezési eljárásban.
Az elméleti háttér megvilágítása után indokoltnak tartom, hogy konkrét bűnügyeken keresztül mutassam be a tudati tények megállapításával kapcsolatos eljárási problémákat.
Az emberölés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőügyben a törvényszék az I.r. és II.r. vádlottaknál értékelve a feltárt alanyi és tárgyi tényezőket is, azt állapította meg, hogy a terheltek szándéka a VI.r. vádlott életének kioltására irányult, amelybe belenyugodva jártak el. Ezt a másodfokú bíróság álláspontja szerint egyértelmű jogkövetkeztetés, un. jogi tudati tény, a történeti tényből levont jogi következtetés, a külvilágban megjelenő terhelti magatartásnak, mint történeti tényeknek a törvényi tényállással való összevetése, ami nyilvánvalóan jogkérdés, és nem a tényállás része, hanem az indokolásnak a bűncselekmény minősítését taglaló eleme. A vádlottak bűnösségére, szándékára megállapított történeti tényállásba foglalt - helyesen a jogi indokolásba tartozó részek - az általános rész, másfelől a különös rész törvényi tényállási elemeit idézték és még a szándék formáját is megjelenítették. E jogkövetkeztetéseknek a történeti tényállásban nincs helye, ezért a jogi tudati tényeket a másodfokú bíróság a tényállásból mellőzte.[43]
Az emberölés bűntette miatt indult büntetőügyben az elsőfokú bíróság a történeti tényállásban azt állapította meg, hogy "a vádlott ittas indulatában a védekezésképtelen sértett fejére taposva a sértett halálát ugyan nem kívánta, de abba belenyugodva cselekedett." A másodfokú bíróság ezen ügyben is megállapította, hogy a vádlott szándékának, a szándék formájának, az eshetőleges szándéknak, mint jogi fogalomnak a rögzítése téves a történeti tényállásban, mert e tudati tények a jogi indokolás részét kell, hogy alkossák.[44]
Az emberölés kísérlete és testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben az elsőfokú bíróság a tényállásban megállapította, hogy a II.r. vádlott szándéka testi sértés okozására irányult. Kitérve az alanyi és tárgyi tényezőkre rögzítette azt is, hogy a vádlott tudata átfogta a súlyosabb, 8 napon belül gyógyuló sérülés bekövetkezésének lehetőségét, ebbe azonban belenyugodva cselekedett. A másodfokú bíróság ezen ügyben is mellőzte a vádlott szándékára vonatkozó megállapításokat a történeti tényállásból a már kifejtett indokok alapján.[45]
Egy tömegverekedésből kifolyólag életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt indított büntetőügyben az elsőfokú bíróság az egyes vádlottak egyes cselekvőségeinél külön, és részletesen megállapította tényállásban, hogy a terheltek szándéka milyen sérülés okozására terjedt ki, külön elemezve a tényállásban a szándék kapcsán releváns alanyi és tárgyi körülményeket. A másodfokú bíróság a tudati tényeket ezen ügyben is mellőzte.[46]
Hasonlóan döntött a másodfokú bíróság egy másik, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben is, mellőzve a tényállásból a vádlottak szándékára és annak formájára tett megállapításokat, és azokat a jogi indokolás részének tekintette.[47]
Áttekintve az általam közvetlen megfigyeléssel megvizsgált, idézett ügyeket, látható, hogy a tény és jogkérdésekkel kapcsolatban felmerült perjogi probléma valós és több esetben előfordult a gyakorlatban, csak 2016 évben legalább négy esetben volt szükséges a Debreceni Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság által a tényállás helyesbítése, figyelemmel a Kúria már részletezett iránymutató gyakorlatára. Az ítélkezési tapasztalataim is azt erősítik meg, figyelemmel a Kúria döntéseire is, hogy a vádlott bűnösségének formái, a magatartás következményeinek kívánása, vagy a következményekbe belenyugvás, olyan jogi kategóriák, melyek nem illeszthetők a történeti tényállásba, hanem a határozat indokolásának a jogkérdéseket elemző részébe tartoznak. Ezt nem csak az ítélkezési gyakorlat, de a jogtudomány már felhívott kutatásai is meg-
- 244/245 -
erősítik. Az kétségtelen, hogy a bíróság tényfelderítési kötelezettsége kiterjed minden büntetőjogilag releváns tényre. Ilyen tények lehetnek tudati tények, melyek rögzítése történhet hasonló módon, mint a külső körülmények, fizikai tények megállapítása. A jogi értékelés azonban ehhez képest valónak már elfogadott fizikai és tudati tényeknek a jogi normával való megfeleltetése, mely elemzést, értékelést az ítélet jogi indokolásában kell elvégezni.[48]
A büntetőjogilag releváns tények megállapítása elsősorban a bíróság feladata. Miként láthattuk, a tényállás-megállapító bírói tevékenységben kulcsfontosságú a megismerés, melyben meghatározó szerepet játszik a bizonyítás. A bíróság az egyes bizonyítási eszközökből származó bizonyítékok megismerése és mérlegre tétele után állapítja meg a vádlói indítvány keretei között a történeti tényállást, melyből következtethet a vádlott bűnösségére, vagy ártatlanságára. A rendszerezett tények, mint a büntetőítélet tényállásának alkotóelemei az idézettek szerint lehetnek külső, objektív tények, valamint belső (szubjektív) jellegűek. A tény- és jogkérdések a büntetőeljárás folyamatában végig szervesen kapcsolódnak, de elválaszthatók, és bizonyos esetekben, mint a tényállás megállapításakor nem mellőzhető az elválasztásuk. Napjainkban a tudati tények egyre markánsabban megjelennek a bírósági ítéletek tényállásában, fontos azonban leszögezni, hogy a jogi tudati tények nem tartoznak a tényállásba, ekként a másodfokú eljárásban a tényálláshoz kötöttség elvének sérelme nélkül megváltoztathatók. ■
JEGYZETEK
[1] Elek Balázs: A bírói meggyőződés és a megalapozott tényállás összefüggései. Jura 2014. 1. sz. 40-50. o. [Elek 2014/a].
[2] A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) 258. § (3) bekezdés b) és c) pont.
[3] Pusztai Ferenc (főszerk.): Magyar Értelmező Kéziszótár második, átdolgozott kiadás. Akadémiai Kiadó, Budapest 2003. 1327. o.
[4] Angyal Pál: A magyar büntetőeljárásjog tankönyve I. kötet. Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. Kiadása, Budapest 1915. 319. o.
[5] Móra Mihály - Kocsis Mihály: A magyar büntetőeljárási jog. Tankönyvkiadó, Budapest 1961. 379-380. o.
[6] Cséka Ervin: A büntető ténymegállapítás elméleti alapjai. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1968. 213-224. o.
[7] A büntetőjogi ténymegismerés tárgya konkrétan az általános és a különös anyagi büntetőjogi normákban megállapított, elvont magatartásoknak megfelelő, konkrét emberi magatartások (tevékenységek, mulasztások), eseményszerű megnyilvánulások, tények, melyek összessége ténykérdés. L. Cséka Ervin: A ténymegismerés elméleti alapjai a büntetőeljárásban. In: Gödöny József (szerk.) Kriminalisztikai Tanulmányok. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1963. 49-61. o.
[8] Cséka [1968]: i.m. 60-80.
[9] Cséka Ervin: A büntetőjogilag releváns tények problémája, Jogtudományi Közlöny 1961.6. sz. 322-324. o.
[10] Cséka [1968]: i.m. 253. o.
[11] Cséka [1968]: i.m. 282-284. o.
[12] Nagy Lajos: Ítélet a büntetőperben. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1974. 267. o.
[13] Nagy Lajos, A büntetőbírósági tanács döntésének kialakulása. Jogtudományi Közlöny 1970. 10. sz. 523-524. o.
[14] Földesi Tamás, A marxista filozófia bizonyításelméletének alapjai. Kossuth Kiadó, Budapest 1967. 553.o.
[15] Nagy [1974]: i.m. 500.o.
[16] Varga Csaba, A bírói ténymegállapítási folyamat természete. Akadémia Kiadó, Budapest 2003, 25-26. o.
[17] Varga [2003]: i.m. 36-37. o.
[18] Varga [2003]: i.m. 53-55. o.
[19] Varga [2003]: i.m. 63. L. még: Varga Csaba: A bírói ténymegállapítás imputatív jellege. Állam- és Jogtudomány 1990. 14 sz. 30-93. o.
[20] Bócz Endre: Büntetőeljárási jogunk kalandjai. Sikerek, zátonyok, vargabetűk. Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest 2006. 82-102. o.
[21] Bócz [2006] i.m. 118-121.
[22] Herke Csongor - Fenyvesi Csaba -Tremmel Flórián: A büntető eljárásjog elmélete. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2012. 132. o.
[23] Király Tibor: Büntetőeljárási jog 3., átdolgozott kiadás. Osiris Kiadó, Budapest 2003. 227. o.
[24] Be. 353. §.
[25] Erdei Árpád: Mi az igazság? Büntetés és igazságkeresés. In: Erdei Árpád (szerk.), A büntetőítélet igazságtartalma. Magyar Közlöny Lap-és Könyvkiadó, Budapest 2010. 9. o.
[26] Varga [2003]: i.m. 18. o.
[27] Varga [2003]: i.m. 70. o.
[28] Legfelsőbb Bíróság Bf.III.359/2000/9.
[29] Nagy[1974]: i.m. 505. o.
[30] Háger Tamás, Gondolatok a bizonyításról. Debreceni Ítélőtábla. Szakmai Anyagok. Büntető Kollégium 2016. http://debreceniitelotabla.birosag.hu/20160218/2016 (letöltés: 2016. december 14.).
[31] Legfelsőbb Bíróság Bf.III.436/2002/5. (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 8.B.1696/2001/9. számú ítéletének felülbírálata).
[32] Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Törvényszék 24.B.70/2014/242., Debreceni Ítélőtábla Bf.II.254/2015/17., Kúria Bf.III.2003/2015/3.
[33] Cséka [1963]: i.m. 78-81. o.
[34] Elek Balázs: A "tudati tények" a büntetőítéletben. Magyar Jog, 2014. 1. sz. 24. o. [Elek 2014/b].
[35] Gál István László: Gazdasági büntetőjog közgazdászoknak, Akadémiai Kiadó, Budapest 2007. 37. o.
[36] Elek [2014/b]: i.m. 24. o.
[37] EBH2013.B.2. ind., BH2014. 388.I., BH2013. 237., BH2013. 53., BH 2006. 392., Kúria Bfv.II.1424/2015/9.
[38] Debreceni Törvényszék 26.B.513/2013/209., 26.B.505/2014/148., 24.B.176/2016/25.
[39] Debreceni Ítélőtábla Bf.II.578/2016/6.
[40] BH2006. 392., Kúria Bfv.II.1424/2015/9.
[41] Kúria Bfv.II.1643/2015/4., Bf.II.1424/2015/9.
[42] Kúria Bfv.II.502/2014/15.
[43] Debreceni Törvényszék 24.Fk.331/2015/48., Debreceni Ítélőtábla Fkf.II.12/2016/9.
[44] Debreceni Törvényszék 25.B.548/2014/99., Debreceni Ítélőtábla Bf.II.128/2016/7.
- 245/246 -
[45] Debreceni Törvényszék 24.B.443/2013/88., Debreceni Ítélőtábla Bf.II.516/2014/24.
[46] Debreceni Törvényszék 9.Fk.161/2015/42., Debreceni Ítélőtábla Fkf.II.125/2016/5. (Az életveszélyt okozó testi sértés jogértelmezésével kapcsolatosan sajátos véleményt fejt ki Kőhalmi, aki szerint: "Az életveszélyt okozó testi sértést egészen egyszerűen mondva nem más, mint a véletlen műve, hiszen csak a véletlenen múlik, hogy a sértett halála nem következik be. Nem lehet tudatosan előidézni életveszély. Véleményem szerint tarthatatlan az a jogbizonytalanság, ami az életveszélyt okozó testi sértés körül a hosszú évtizedek alatt a joggyakorlatban kialakult, ennek megoldása azonban meghaladja a jogtudomány kompetenciáját." Lásd bővebben: Kőhalmi László: Egy problémás szabályozási örökség az új anyagi büntetőkódexben: az életveszélyt okozó testi sértés. Debreceni Jogi Műhely 2013/3. 68.o.
[47] Debreceni Törvényszék 26.B.639/2014/116., Debreceni Ítélőtábla Bf.II.9/2016/11.
[48] L. Elek [2014/b]: i.m. 31. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző bíró, Debreceni Ítélőtábla, óraadó DE ÁJK Büntető Eljárásjogi Tanszék.
Visszaugrás
