A bűnösség eljárásjogi és anyagi jogi fogalma szorosan összekapcsolódik, lényegében ugyanannak a jelenségnek a két oldalát értjük alatta. A vádlott bűnösségének kimondása értelmezhetetlen a bűnösség anyagi jogi meghatározása nélkül, ami az elkövető és a cselekménye közötti pszichikus viszonyt jelenti, amely miatt a terheltnek az adott cselekményt felrójuk.[2] A bűncselekmény alanyi (szubjektív) oldalához sorolhatóak azok a mozzanatok, amelyek az elkövető tudatában, gondolati világában játszódnak le. Ha a bűnösség valamely formája nem állapítható meg, a bűncselekmény sem valósul meg. Az elkövető akaratának, tudatának, gondolatainak rögzítése, az ún. tudati tények megállapítása minőségileg más tevékenységet igényel, mint a külső tárgyi körülményeknek a történeti tényállásba foglalása. Rögtön felmerül a kérdés, hogy egyáltalán beszélhetünk-e tudati tényekről, ez a megfogalmazás nem ellenkezik-e a tények objektív meghatározásával. Az elkövető tudattartalmára levonandó következtetéssel kapcsolatban a bíróságok alapvetően két ellentétes megoldást alkalmaznak. Hagyományosan az elkövető tudattartalmát érintő következtetéseket az ítélet jogi indokolása tartalmazza, de egyre gyakrabban találkozhatunk a Kúria legújabb gyakorlatában olyan döntésekkel, amelyek az elkövető tudatával kapcsolatos megállapításokat szükségszerűen a történeti tényállásban rögzítik.
Sokkal mélyebbre nyúló problémakörről van szó, mint pusztán ítéletszerkesztésről, azaz arról, hogy a terhelt tudatával kapcsolatos megállapítások a történeti tényállás vagy a jogi indokolás részét képezik-e. Olyan elméleti és gyakorlati problémák is felmerülnek, mint a törvényes vád, a vádhoz kötöttség, a tettazonosság, az ítéleti tényállás megalapozottsága, a másod- és harmadfokú revízió terjedelme, és a rendkívüli jogorvoslatok joghatálya.
A Be. 2. §-ának (4) bekezdése értelmében a bíróság nincs kötve a vádlónak a vád tárgyává tett cselekmény Btk. szerinti minősítésére vonatkozó indítványához. Mindez azt is jelenti, hogy a vád perjogi rendeltetése elsősorban az, hogy a bíróság számára a büntetőjogi felelősség kérdésében való érdemi vizsgálat ténybeli kereteit megteremtse. A bizonyítás eredményéhez képest tehát a bíróság például az elkövetés helye, módja, eszköze, eredménye, indítéka tekintetében eltérhet a vádbeli ténymegállapításoktól, anélkül, hogy ezzel a vádelvet sértené.[3] A ténybeli keretekbe illeszkedhetnek a tudati tények is, de ezen tudati körülményektől fog függni a bűncselekmény alanyi oldala, illetve a cselekmény minősítése is. A felsorolásban megjelölt indíték már egyértelműen az alanyi oldalhoz tartozó szubjektív tényállási elem.
A törvényes váddal és ahhoz kapcsolódóan a vádhoz kötöttséggel kapcsolatban nem lényegtelen, hogy megköveteli-e a bírói gyakorlat, hogy a tudatra vonatkozó következtetések szerepeljenek-e a történeti tényállásban. Abban az esetben, ha az ítéletek történeti tényállásának ezt tartalmaznia kell, akkor nyilvánvalóan a vádnak is utalnia kell erre. Ennek hiányában lehetne érvelni amellett, hogy a vád nem törvényes, ha a bűncselekmény alanyi oldalát nem rögzíti maradéktalanul, vagy az attól való eltérés esetén sérülne a vádhoz kötöttség követelménye.
A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásban úgy ítélte meg, hogy mindenben megfelelt az a vádirat a törvényes vád fogalmának, amely külön nem rögzítette azt a tudati tényt, hogy a vádlott tisztában volt azzal, hogy a hamis nyelvvizsga-bizonyítványokkal társainak jogtalan haszonszerzéshez nyújt segítséget. A vád szempontjából a terhelt vagyon elleni cselekményeinek jogi lényegét ez a tudati tény jelentette. A felülvizsgálati eljárásban hozott döntés szerint az alapügyben eljárt bíróság nem a bizonyítékok értékelése körében, hanem helyesen a jogi minősítés körében vont következtetést a terheltnek a váddal egyező tudattartalmára. Jogi indokolásában részletezte azokat a körülményeket, amelyekből kitűnt: tudta, hogy társai a szolgálati helyükön a hamis bizonyítványok felhasználásával jogtalan haszonhoz jutnak.[4]
Más ügyben viszont éppen azért nem találta megalapozottnak a törvényes vád hiánya okán előterjesztett felülvizsgálati indítványt a legfőbb bírói fórum, mert a vád tartalmazta a tudati tényeket is. A kábítószerrel visszaélés miatt indult büntetőügyeknek ugyanis kulcskérdése, hogy az elkövetőnél megtalált kábítószerről a terhelt tudott-e, arról volt-e tudomása. Az elkövető tudatára személyi bizonyítékokból vagy az egyéb bizonyítási eszközökből lehet következtetni. A Nyugat-Európából Magyarországra utazó vádlott védekezését az alapügyben eljárt bíróságok nem fogadták el arra nézve, hogy nem tudott arról, hogy az általa szállított fémhengerekben kábítószer van. A másodfokú bíróság "az egyértelműség kedvéért" ki is egészítette a történeti tényállást azzal, hogy a fémhengerekből előkerült kábítószerről a terhelt "tudomással bírt". Kifejtette, hogy a bűnösségre vont következtetés jogi és nem ténybeli következtetés, ezért az erre utaló mondatok nem feltét-
- 24/25 -
lenül képezik részét a történeti tényállásnak. A vád, és az alapügyben eljárt bíróság ítélete is tartalmazta a kábítószerrel visszaélés alapvető tényállási elemeit, beleértve a cselekmény elkövetési magatartását és a terhelt tudattartalmára vonatkozó ténybeli megállapításokat is, ezért a törvényes vád követelményeinek megfelel.[5]
A másod- és harmadfokú bíróság számára egyaránt adott a megalapozatlanság vizsgálatának törvényi lehetősége és a két felülbírálati eljárásban ugyanaz értendő a megalapozatlanság okai alatt is. Főszabályként a másodfokú bíróság határozatát az első fokú ítélettel megállapított tényállásra alapítja. A tényálláshoz kötöttség elvi indokát az eljárási törvény azon szabálya adja, amely szerint a bizonyítás eszközeinek és a bizonyítékoknak nincs törvényben előre meghatározott bizonyító ereje, a bíróság a bizonyítékokat egyenként és összességében szabadon értékeli, és a bizonyítás eredményét az így kialakult meggyőződése szerint állapítja meg. Ezáltal biztosított a bizonyítékok hitelt érdemlőségének meggyőződés szerinti, szabad értékelése, és védett a mikénti mérlegelése. A másodfokú felülbírálat kiterjed az elsőfokú ítélet tényállására is. A tényállás módosításának joga azonban korlátozott, akkor nyílik meg a lehetőség, ha a tényállás megalapozatlan.[6] Érdemi döntés csak megalapozott tényállásra alapítható. Megalapozottnak tekinthetjük a tényállást, ha a törvényesen lefolytatott bizonyítási eljárást követően a bíróság a múltban lezajlott és a vád tárgyává tett eseményt a valóságnak megfelelően, helyesen és hiánytalanul állapította meg.[7] Ha az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg, amit viszont a másodfokú bíróság - megalapozatlanság hiányában - módosít, akkor ez nem csupán eljárási szabálysértés. Ezáltal ugyanis az adott határozat ténybeli alapja - a módosítás (helyesbítés, kiegészítés, kirekesztés) szerinti mértékben - megváltozik. Az lesz a megalapozatlan, ami az addig megalapozott tartalom helyébe került. Ez akkor sem közömbös, ha nincs kihatása a büntetőjogi főkérdésekre. A bírói gyakorlat szerint ez azt jelenti ugyanis, hogy a másodfokú bíróság valójában az első fokon megállapított tényállás tartalmától függetlenül a bizonyítékok felülmérlegelésébe bocsátkozott. A felülmérlegelés azonban legfeljebb a megalapozatlanság kiküszöbölésének egyik eszköze lehet, nem pedig kiváltója.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
