Cégcsoportok közötti, határon átnyúló ügyletek, bonyolult finanszírozási struktúrák jellemzik napjaink hitelezési gyakorlatát. Ezek az új tényezők mind hatással vannak arra, hogy a biztosítékok skálája folyamatosan bővül, újakkal egészül ki és egyre fokozottabban nő meg az igény ezen eszközök globális egységesítésére.
A klasszikus hitelbiztosítékok mellett felfedezhetőek olyan atipikus biztosítékok is, amelyek deklaráltan nem jelennek meg jogrendszerünkben, de egyre inkább jelen van napjaink hitelbiztosítéki rendszerében. E körbe tartoznak azok a szerződéses struktúrák is, amelyek elsősorban a projektfinanszírozásban jellemzőek és azt szolgálják, hogy a hitelező a legoptimálisabban érvényesíthesse követelését. Ide sorolható például a pari passu záradék, a negatív pledge, vagy az alárendelés intézménye. Ez utóbbira vonatkozóan Magyarországon már van bírósági gyakorlat (Kúria, Gfv.VII.30.219/2013/7.), a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 42. § (4) bekezdésében található "hátrasorolt kötelezettség" intézményét használták fel ennek az alkalmazásához. Általánosságban azonban jellemző rájuk, hogy mivel nincsenek rögzítve a klasszikus, szerződéseket biztosító mellékkötelezettségek között, éppen ezért nem vonatkozik rájuk semmiféle garanciális szabály, amely az érvényesítésüket megkönnyítheti. Ugyanez mondható el komfortlevélről (vagy támogató nyilatkozat, angolul "letter of comfort", németül "Patronatserklärung"), amellyel a tanulmány részletesebben foglalkozik.
- 14/15 -
A komfortlevelet az adóstól különböző harmadik személy (patronáló) állítja ki, amelyben a finanszírozó részére egy bizonyos magatartás tanúsítására tesz ígéretet, fogalmaz meg saját magával szemben elvárásokat. A szakirodalomban sok esetben a garanciavállaláshoz és a kezességhez hasonlítják, egyenlőségjelet azonban nem lehet közéjük tenni, noha valamiféle biztosítéki céllal használják.
Vértessy László (Az ember nyilvántartott adóssága, Pénzügyi Szemle, 2008, 281. o.) a komfortlevelet a két világháború között használt hitelértesítő levelekhez hasonlítja, amelyek segítségével a hitelbírálati szakaszban a leendő adós üzleti partnereitől gyűjtöttek információkat az adós hírnevéről, vagyoni viszonyairól, megbízhatóságáról.
A garanciához vagy a kezességhez képest jóval rugalmasabban működik, de a finanszírozónak nincs befolyása a kötelezettségvállalás tartalmának kialakítására, a komfortlevél kiállítójának döntésétől függ, hogy milyen időtartamra bocsátja ki, mikor vonja vissza. A patronáló a komfortlevélben különböző tartalmú vállalásokat tehet. Az, hogy egy komfortlevél milyen "biztosítéki értéket" képvisel egy ügyletben, attól függ, hogy az milyen tartalmú nyilatkozatot tartalmaz, ezért minden esetben egyedileg kell vizsgálni.
A komfortlevélre a legtöbb esetben úgy tekintenek, mint egy szerződésre, amely a komfortlevél kiállítója és a finanszírozó között jön létre, más esetekben úgy, mint egy egyoldalú teljesítési ígéretre. Egyes országok joggyakorlatában a komfortlevél szerződéses jellegéhez nem kívánnak meg kifejezett elfogadást. Az osztrák jogirodalom például abból indul ki, hogy mivel a komfortlevél a hitelező részére kötelezettségeket nem tartalmaz, csupán előnyöket fogalmaz meg a számára, ezért a szerződés a hitelező "hallgatásával" is létrejön. Olyan megközelítés is ismert, hogy a komfortlevél ajánlatnak tekinthető, amely azáltal kerül elfogadásra, hogy a hitelező az adósnak a komfortlevélre tekintettel nyújt hitelt.
A komfortlevelek fő jellegzetessége, hogy nem jellemzi formakényszer, annak tartalmát a patronáló szabadon állapítja meg, és csak arra kötelezhető, amelyet abban kifejezetten vállalt, ezért elengedhetetlen a gondos szövegezés. A komfortleveleket a szakirodalom különbözőképpen csoportosítja. A felelősség mértéke aszerint változik, hogy a patronáló milyen mértékű vállalást tesz. Ezek egy része csupán erkölcsi jellegű ígéret, amely semmilyen kötőerővel nem bír. A kellően határozott vállalásokat tartalmazó komfortlevél azonban a hitel teljes értékű biztosítékaként működhet.
A komfortlevél alkalmazása elsősorban a vállalatcsoporti finanszírozásban jellemző, általában az anyavállalat állítja ki a leányvállalatának nyújtott hitel biztosítékául. Tartalma lehet aktív, tehát konkrét kötelezettségvállalás, például fizetésképtelenség esetén helytállás; vagy passzív, így például a leányvállalatban fennálló a tulajdoni részesedését nem ruházza át. A komfortlevelek sokszínűségére tekintettel nem könnyű meghatározni, hogy melyek minősülnek kellően határozottnak, és bíróság előtt kikényszeríthetőnek. Novák Zoltán Sebestyén (A komfortlevél jogi megítélése nálunk és más nemzeteknél, Gazdaság és Jog 2015) a komfortleveleket erősségük és így érvényesíthetőségük szerint négy csoportba sorolja. Ezen csoportosítás mentén haladva, a német és osztrák szakirodalomban (Apathy, Iro, Koziol: Österreichisches Bankvertragsrecht, Band VIII., 2012; Hellner, Steuer: Bankrecht und Bankpraxis (Abschnitt 4: Wittig, Berger: Sonstige Sicherheiten); Schimansky, Bunte, Lwowski: Bankrechtshandbuch, Band II) nevesített további típusokat megvizsgálva az alábbi következtetéseket vonhatjuk le: Az egyszerű "tudomásnyilatkozatok" ("letter of awareness"), amelyekben az anyavállalat semmiféle kötelezettséget nem vállal, csupán azt fejezi ki, hogy "tudomása van a hitelnyújtó és a leányvállalat közötti ügyletről", a külföldi joggyakorlatban is annyira gyönge lábakon áll, hogy ez alapján aligha kap az adós pozitív hitelbírálatot. Ide sorolhatók azok a klauzulák is, amelyek arra irányulnak, hogy a hitelezőt a nyilatkozattevő biztosítsa arról, hogy a leányvállalat "az anyavállalat bizalmát élvezi; minden esetben a leányvállalat mögött áll; az ügylettel egyetért." A tudomásnyilatkozatok körében léteznek egyszerű tájékoztató tartalmú nyilatkozatok, amelyek csupán ténymegállapításokat közölnek: "az adós társaságban fennálló tulajdoni részesedésének arányáról", vagy arról, hogy "a nyilatkozattevő az adós fölött ellenőrzést gyakorol." Az ilyen tartalmú komfortlevelek sem érik el a megfelelő hitelbiztosítéki szintet. A nyilatkozattevő téves információt nem közölhet, amennyiben később ismertté válik előtte, hogy a közölt információ valótlan, köteles azt helyesbíteni.
A hitelbírálat, és ezen belül az adósminősítés fontos része az adós más cégben való érdekeltségeinek, kapcsolt vállalkozásainak feltérképezése, valamint a tényleges tulajdonos azonosítása. A vállalati hitelezésben az adósok jelentős hányada nagy gazdasági egység részeként működik, ahol az anyavállalat hozza meg a legfontosabb pénzügyi, stratégiai döntéseket, meghatározza a gazdasági célokat, szoros ellenőrzést gyakorolva az érdekeltségébe tartozó cégek fölött. Erre figyelemmel a hitelbírálat fontos részét képezi, hogy a hitelintézet meggyőződjön arról, hogy az anyavállalat milyen formában biztosítja a hitelintézetet a támogatási szándékáról. Sok esetben a hitelintézet épp az anyavállalatra, annak likviditására tekintettel nyújt hitelt a leányvállalatnak, ezért szoros érdeke fűződik ahhoz, hogy az anyavállalattal szemben ne induljon fizetésképtelenségi eljárás, végelszámolás, vagy az adósban fennálló közvetett vagy közvetlen tulajdonosi aránya a finanszírozó hozzájárulása nélkül ne csökkenhessen. Ezen vállalások rendszerint megjelenhetnek a komfortlevelekben.
Léteznek olyan, kifejezetten csoportszintű finanszírozási formák (pl. cash pooling), amelyek esetében a konszern tagjainak egyáltalán nem fűződik érdeke a vállalatcsoporti struktúra elhomályosításához. Ismeretesek olyan nyilatkozatok, amelyekben az anyavállalat arról nyilatkozik, hogy az adós leányvállalatában "fennálló tulajdoni arányát a futamidő alatt nem változtatja meg". Az ilyen jellegű vállalások segítségével a fi-
- 15/16 -
nanszírozó közvetlenebbül láthat rá a tulajdonosi szerkezetre, összefonódásokra.
Tipikus formája a komfortleveleknek, amelyekben az anyavállalat arról biztosítja a finanszírozót, hogy "az adós az anyavállalat által meghatározott üzletpolitika alapján végzi a tevékenységét." Érdemes röviden szót ejteni arról, hogy meddig kedvező ez a finanszírozóra nézve, illetve felléphet-e az anyavállalattal szemben, ha az olyan üzletpolitikát folytat, amely az adós leányvállalat működésére hátrányos. Ha a kérdésre a magyar jog alapján kell választ adni, az alábbiakra juthatunk: Első kérdés, hogy a vállalatcsoport a Ptk. 3:50. § alapján elismert vállalatcsoportnak minősül-e. Amennyiben igen, úgy az új Ptk. hatályba lépésével a kérdés leegyszerűsödött, ugyanis a 3:59. § deklarálja felszámolási eljárás esetén az anyavállalat (uralkodó tag) helytállási kötelezettségét. Az anyavállalat csak akkor mentesül a helytállás alól, ha bizonyítja, hogy a leányvállalat (ellenőrzött tag) nem a vállalatcsoport egységes üzletpolitikája miatt lett fizetésképtelen. A Legfelsőbb Bíróság a konszernfelelősség körében már 2005-ben, a 1228/2005. számú Gazdasági Elvi Határozatában elemezte a hátrányos üzletpolitika fogalmát és megállapította, hogy "a veszteség keletkezése objektív gazdasági folyamatokra és nem az uralkodó tag befolyásoló magatartására vezethető vissza, akkor az a racionális tulajdonosi döntés, amellyel az uralkodó tag meg kívánja szüntetni a veszteséges vállalata további működését, nem alapozhat meg konszernjogi felelősséget. Ha az uralkodó tagnak is csak veszteséget jelentő, elhibázott üzleti döntés miatt keletkezett vesztesége az ellenőrzött társaságnál, az nem von maga után konszernjogi felelősséget." Utalt arra is, hogy "a hátrányos üzletpolitika folytatását mindig az ellenőrzött társaság (leányvállalat) pozíciójából kell megítélni." Ennek megfelelően a hitelező az anyavállalat hátrányos üzletpolitikájára hivatkozva akkor is érvényesítheti követelését az anyavállalattal szemben, ha az semmilyen biztosítékot nem nyújtott. Ha azonban a vállalatcsoport a fentiek alapján nem minősül elismert vállalatcsoportnak, úgy a hitelintézet a komfortlevélben tett vállalások alapján léphet fel az anyavállalattal szemben (a dolgozat következő fejezetében részletesen láthatjuk, hogy milyen esélyekkel).
A fent említetteknél konkrétabb "ígéretek" csoportját képezik azon nyilatkozatok, amelyekkel az anyavállalat arra vállal kötelezettséget a hitelintézettel szemben, hogy "megfelelő ellenőrzést fog gyakorolni" a leányvállalat fölött annak érdekében, hogy a hitel visszafizetése biztosított legyen, vagy "a szükséges tulajdonosi döntéseket megteszi." Vannak olyan komfortlevelek is, amelyek arra irányulnak, hogy bizonyos körülmények bekövetkezése esetén "az anyavállalat vállalja, hogy a leányvállalat hitelezőjével tárgyalásokat fog folytatni, és közreműködik abban, hogy mindegyik fél számára megnyugtató megoldást találjanak." Tekintettel arra, hogy az anyavállalat nem kötelezhető arra, hogy feltétlenül hozzájáruljon az ily módon javasolt megoldáshoz, így a külföldi gyakorlatban kártérítési igény csak akkor terjeszthető elő az anyavállalattal szemben, amennyiben a tárgyalást megtagadja, vagy indok nélkül megszakítja.
A támogatási szándék azokban a komfortlevelekben fejeződik ki a legerőteljesebben, amelyekben az anyavállalat arra esz ígéretet, hogy "mindent elkövet annak érdekében, hogy a hitel visszafizetéséhez szükséges pénzügyi fedezet a leányvállalat rendelkezésére álljon." Ezen nyilatkozatok alapján a patronáló anyavállalatnak olyan helyzetbe kell hoznia a patronáltját, hogy az a hitelezővel szemben fennálló kötelezettségeit esedékességkor teljesíteni tudja. Az anyavállalatnak nem kell figyelemmel kísérnie, hogy az adós ténylegesen teljesíti-e a kötelezettséget, kivéve, ha kifejezetten ezt vállalta a komfortlevélben. Nem közvetlenül az anyavállalatnak kell helytállni, és azért sem felelős, ha a leányvállalat a komfortlevél alapján a számára nyújtott segítséget nem a tartozás visszafizetésére használja fel. Az anyavállalat tehát csak a lányvállalat teljesítőképességéért, és nem a teljesítési szándékáért felel. Ahhoz, hogy a hitelező az anyavállalattal szemben felléphessen a komfortlevélben foglaltak nem teljesítése miatt, például az osztrák szakirodalom szerint az szükséges, hogy a komfortlevél alapjául szolgáló tartozást az adós esedékességkor ne teljesítse.
Az eddig bemutatott támogató nyilatkozatok címzettje kivétel nélkül a leányvállalat hitelezője, azonban léteznek olyan támogató nyilatkozatok is, amelyeket a konszernen belül kerülnek kiállításra, és címzettje maga a patronált leányvállalat. Ezeket a nyilatkozatokat a német szakirodalom egy feltételes kölcsönről szóló ígérethez hasonlítja. Az anyavállalat ezekben a támogató nyilatkozatokban azt vállalja, hogy a leányvállalat veszteségeiért, annak fizetésképtelensége esetén helyt fog állni. A leányvállalat általában akkor érvényesítheti a támogató nyilatkozatban foglaltakat, amikor fizetésképtelenség fenyegeti. Ha már bekövetkezett a leányvállalat fizetésképtelensége, akkor csak a felszámoló érvényesítheti az abból származó igényeket, a leányvállalat egyéb hitelezőinek nincs lehetőségük az anyavállalattal szemben fellépni, hiszen ők a belső komfortleveleknek nem címzettjei. Nem léphet fel azonban a leányvállalat (vagy a nevében eljáró felszámoló) egy külső nyilatkozat alapján az annak címzettjeként megjelölt finanszírozóval szemben, ez a jog csak akkor illeti meg, amennyiben a komfortlevél őt jelöli címzettként (BGH IX ZR 9/10, Bundesgerichtshof Deutschland).
Érdemes röviden kitérni arra, hogy a komfortlevélben tett vállalások felmondhatók-e, ill. hogyan hat ki a leányvállalatban bekövetkező tulajdonosváltozás, vagy a leányvállalat fizetésképtelensége a komfortlevél kiállítójára.
A német gyakorlat következetes abban, hogy az anyavállalat helytállási kötelezettsége önmagában sem részesedésének átruházásával, sem a leányvállalat gazdasági helyzetének romlása miatt nem szűnhet meg. A komfortlevél felmondhatóságával kapcsolatban a gyakorlat azon az állásponton van, hogy amennyiben nem szerepel a komfortlevélben annak hatálya, a nyilatkozatot kiállító anyavállalat felelőssége a tulajdoni részesedésének átruházásával, vagy a leányvállalat vagyoni
- 16/17 -
helyzetének romlásával nem szűnik meg. Ilyenkor vélelmezni kell azt, hogy a felmondás jogát az anyavállalat kizárta. Egy 2010-es német ítélet (BGH II ZR 296/08, Bundesgerichtshof Deutschland) alapjául szolgáló esetben az anyavállalat arra vállalt kötelezettséget, hogy megteszi azokat a lépéseket, amelyek a leányvállalat fizetésképtelenségi eljárásának kiküszöböléséhez szükségesek. Az anyavállalat a komfortlevelet felmondta, röviddel ez után a leányvállalattal szemben fizetésképtelenségi eljárás indult. A leányvállalat felszámolója pert indított az anyavállalattal szemben, és a felmondás hatálytalanságára hivatkozva kártérítési igényt terjesztett elő a felszámolási eljárásban bejelentett hitelezői követelések megtérítésére. A bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az a komfortlevél, amelyben nincs megjelölve lejárati időpont, úgy az egy tartós kötelmi jogviszonyt hoz létre, amelyet alapos okból fel lehet mondani. Az anyavállalat azonban a komfortlevél felmondása ellenére felelősséggel tartozik azokért a kötelezettségekért, amelyek a felmondás időpontjában fennállnak és a már teljesített szolgáltatásokat nem követelheti vissza.
Nem vagyunk könnyű helyzetben akkor, amikor komfortlevél helyét kell megkeresnünk a magyar jogrendszerben, figyelembe véve atipikus jellegét és a szabályozottság hiányát. Tekintettel arra, hogy a szakirodalom a komfortlevelet a kezesség és a garancia között helyezi el, elsőként a három jogintézmény összehasonlításával, majd a Magyarországon eddig ismertté vált bírósági döntések megállapításait megvizsgálva teszek kísérletet arra, hogy komfortlevél jogi természetét a magyar polgári jog szabályai szerint bemutassam.
Az első alapvető különbség a járulékosság körében ütközik ki. A komfortlevél kiállítóját általában választási szabadság illeti a teljesítés módjára vonatkozóan, szabadon dönthet arról, hogy a komfortlevélben vállaltaknak hogyan tesz eleget. A komfortlevélben vállalt kötelezettség nem feltétlenül illeszkedik összegében ahhoz a kötelezettséghez, amelyet a leányvállalat a hitelezővel szemben vállalt. A legtöbb esetben nincs összegszerűen meghatározva a kötelezettségvállalás tartalma és az a hitelösszeg sem, amelyre tekintettel az anyavállalat a komfortlevelet kiadta. Ugyanez a másik két jogintézményről nem mondható el: A garanciaszerződésben a felek pontosan meghatározzák a garancia összegét, annak felső határát, noha a garantőr kötelezettsége összegszerűségében nem illeszkedik az adós kötelezettségéhez. A kezességvállalásnak nincs ugyan felső határa, azonban az a főadós kötelezettségéhez igazodik.
A garantőr, ill. a komfortlevél kiállítója nem a kötelezett, hanem saját kötelezettségét teljesíti, amikor eleget tesz a garanciavállaló nyilatkozatban, ill. a komfortlevélben foglaltaknak. A garantőr fizetési kötelezettsége nem függ az alapjogviszonytól, nem vizsgálja, hogy az alapkötelem érvényes-e, illetve hogy az alapkötelem adósa ténylegesen szerződést szegett-e (ide nem értve a Ptk. 6:436. § szerinti nyilvánvalóan visszaélésszerű vagy rosszhiszemű fizetési felszólítás esetét). A kezesnek viszont akkor keletkezik a kötelezettsége a teljesítésre, amennyiben a kötelezett nem teljesít. A komfortlevél kiállítójának általában egyetlen kötelezettsége van: a leányvállalatot olyan helyzetbe hozni, hogy kötelezettségeit teljesíteni legyen képes. Nem közvetlenül az anyavállalatnak kell tehát helytállni, és azért sem felelős, ha a leányvállalat a számára nyújtott vagyont nem a tartozás visszafizetésére használja fel. Így pusztán a komfortlevélben foglaltak teljesítésével a komfortlevél kiállítója nem szerzi meg a követelést, míg a kezesre a főkötelezett kötelezettségének teljesítésével a követelés, az azt biztosító jogokkal együtt, a felek külön rendelkezése nélkül, a törvény erejénél fogva átszáll.
A kezességnek nincs külön lejárata, mindaddig, amíg az alapjogviszony nem szűnik meg, a kezesség is fennmarad. A garancia esetében azonban a garantőr kötelezettsége a teljesítéssel az alapjogviszony megszűnése előtt megszűnik. A komfortlevél esetében nincs egységes álláspont, sarkalatos pontját képezi a joggyakorlatnak a kérdés, hogy a komfortlevelet adó tulajdonos tulajdoni részesedésének megszűnésével a komfortlevélben vállalt kötelezettsége megszűnik-e.
Valamennyi ügyben (Vb.07161. sz. választottbírósági ügy, az ÍH 2013.156. sz. ügy és a 2238/2010. számú gazdasági elvi határozat alapjául szolgáló Gfv. IX. 30.284/2010. sz. ügy) az adós közvetett vagy közvetlen tulajdonosa biztosítéki céllal állított ki komfortlevelet az adóst finanszírozó hitelintézet részére. A hitelintézetek egyik ügyben sem tudták sikerrel érvényesíteni a komfortlevélben vállaltakat. (A fent felsorolt ügyeken kívül egy viszonylag új, a Fővárosi Törvényszék előtt 9.G.40.603/2014/53. számon indult, és az ítélet fellebbezése folytán a Fővárosi Ítélőtábla Gf.40473/2015/4. számon hozott ítéletében találunk arra utalást, hogy az ügy felperese azt követően terjesztette elő keresetét, hogy a komfortlevél alapján érvényesített hitelszerződésből eredő követelését a bíróság jogerősen elutasította, de az elutasítás körülményeit nem ismerjük.) A perbeli nyilatkozatok egymáshoz hasonló tartalommal jöttek létre, a tulajdonosok vállalták, hogy minden a tulajdonostól elvárható lépést megtesznek, hogy az adós fizetőképessége biztosítva legyen. ["Tudomással bírunk arról, hogy (az adós) hitel/kölcsönkérelemmel fordult Bankjukhoz [...], valamint arról, hogy a hitelnyújtásnak előfeltétele, hogy az adós a mi 100%-os tulajdonunkban levő gazdasági társaság. [...] "visszavonhatatlan kötelezettséget vállalunk a Bank felé arra, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk..." "a jogszabályokban foglalt lehetőségeinek megfelelően, azok keretei között minden, az ál-
- 17/18 -
lami tulajdonostól elvárható lépést megtesz, hogy az adós folyamatos fizetőképessége és működőképessége a tervezett privatizáció végleges lezárultáig biztosítva legyen."] Jelen tanulmánynak nem célja az egyes ügyek egyenként történő elemzése, igyekszik azonban rávilágítani azokra a főbb kérdésekre, és a bíróságok döntései alapján kirajzolódó válaszokra, amelyek támpontot adhatnak ahhoz, hogy a komfortlevelet elhelyezhessük a magyar jogrendszerben.
1. Tekintettel arra, hogy a komfortlevél egy egyoldalú nyilatkozat, keletkeztet-e kötelmi jogviszonyt a komfortlevél kiállítója és a bank között?
A választottbíróság és a bíróságok egyöntetűen arra a megállapításra jutottak, hogy egyoldalú jognyilatkozat csak akkor jön létre, ha azt jogszabály kifejezett rendelkezése keletkeztet, "amikor a törvény mondja ki az egyoldalú kötelezettségvállalás teljesítésének követelésére szóló jogosultságot, így pl. a díjkitűzés [Ptk. 592. § (1) bek.] és a közérdekű célra történő kötelezettségvállalás [Ptk. 593. § (1) bek.] esetében. A komfortlevélre vonatkozóan viszont nincs ilyen törvényi előírás, ezért a Ptk. 199. §-a alapján az alperes marasztalásának nincs helye."
Ahogy fentebb szót ejtettem róla, a komfortlevélben foglalt vállalások különböző "erősségűek" lehetnek, ha az érvényesíthetőségük szempontjából vizsgáljuk. A magyar bíróságok eddig a komfortlevelek kikényszeríthetőségének küszöbértékét sokkal magasabbra helyezték, mint az a külföldi bíróságok gyakorlatában van, a gazdasági elvi határozat alapjául szolgáló ügyben a Legfelsőbb Bíróság szerint a komfortlevélben tett vállalás csupán a korabeli Ptk. 4. § (4) bekezdésében megfogalmazott, az adott helyzetben általában elvárható magatartásról szóló általános elv megnyilvánulásaként értelmezhető, amire nem lehet igényt alapítani.
2. Minősülhet-e a komfortlevél ajánlatnak? Ha a hitelintézet a kapott komfortlevélre tekintettel nyújt hitelt az adósnak, értékelhető-e az ajánlat ráutaló magatartással történő elfogadásának?
Külföldi szakirodalmak tanulmányozása során tapasztalható, hogy sok esetben a komfortlevél szerződéses ajánlatnak minősülhet, és figyelembe véve azt, hogy a komfortlevél címzettjére kötelezettséget nem ró, így az ráutaló magatartással vagy hallgatással történő elfogadással is létrehozza szerződéses jogviszonyt. Erre a hitelezési gyakorlatban számos példát találunk, kevés alkalommal adódhat olyan helyzet, hogy a finanszírozó ne tenne bármilyen cselekményt a komfortlevél befogadását követően, amely ráutaló magatartásként ne lenne értékelhető. Ilyen egyértelmű ráutaló magatartás lehet a kölcsönösszeg adós rendelkezésére bocsátása. A magyar döntésekben ez a következtetés eddig nem tükröződött. A bíróságok álláspontja szerint, amennyiben a komfortlevél ajánlatnak minősülne, a komfortlevél kiállítására tekintettel történő szerződéskötés az adóssal akkor sem tekinthető az ajánlat elfogadásának, hiszen a kölcsönszerződés nem a patronáló és a hitelintézet között, hanem az adós és a hitelintézet között jött létre. Az sem alapozza meg a követelést, ha a hitelszerződésben a komfortlevél biztosítékként kerül megjelölésre. A komfortlevélben foglaltakat csak egy ígéretnek minősítette, amelyre nem alapítható követelés.
3. A szerződésen kívül okozott kár megállapítható-e, ha a komfortlevelet kiállító patronáló az adós fizetésképtelenségét nem akadályozza meg?
Ezzel a kérdéskörrel a választottbíróság foglalkozott. Mivel "a felek vita esetére bírói hatáskört kötöttek ki, ezzel maguk is elismerték, hogy a komfortlevelek kötelezettséget keletkeztető hatállyal jöttek létre", ebből a választottbíróság azt következtetést vonta le, hogy a nyilatkozatokat a patronálók annak fényében adták, hogy tisztában voltak az adós működésével, hiteligényével. Biztosították a hitelintézetet arról, hogy nem jár kockázattal az adós számára a hitel nyújtása. Az, hogy a patronálók nem teljesítették a komfortlevélben foglaltakat, közrehatott abban, hogy az adós nem tudta visszafizetni a hitelt. Erre tekintettel a tulajdonosok nyilatkozatai és a finanszírozónak a nemfizetésből eredő kára között a választottbíróság okozati összefüggést látott, így a szerződésen kívül okozott kárt megállapíthatónak találta.
4. Meddig áll fenn a nyilatkozatot tevő anyavállalat kötelezettsége a komfortlevél alapján? Helytállási kötelezettség terheli-e, ha időközben az anyavállalat tulajdoni részesedését átruházza, vagy nem rendelkezik már olyan mértékű befolyással a leányvállalatban, mint a komfortlevél kiállításakor?
Ez a kérdés csak annyiban merülhet fel, amennyiben a komfortlevél nem tartalmaz kifejezetten lejárati időpontot, vagy felmondási jogra vonatkozó kikötést. A választottbírósági ügyben egyértelmű a helyzet, a patronálók "visszavonhatatlan" kötelezettségként rögzítették vállalásukat. A választottbíróság ezt úgy értelmezte, hogy az a tény, hogy tulajdoni részesedésüket átruházták, nem mentesíti őket a felelősség viselése alól. A komfortlevél felmondhatóságával kapcsolatban legjobb tudomásom szerint nincs ismert magyar bírósági álláspont.
5. Milyen tartalmú a komfortlevél lenne érvényesíthető a magyar jog alapján?
A Legfelsőbb Bíróság a 2238/2010. számú gazdasági elvi határozat alapjául szolgáló ügyben kifejtett álláspontja szerint a komfortlevélre a szerződésre vonatkozó szabályokat a Ptk. 199. §-ának második fordulata szerint megfelelően kell alkalmazni, elviekben elismerve a komfortlevél kötelem-keletkeztető hatályát. A perbeli komfortlevél azért nem hozta létre a kötelmet, mert az nem volt olyan módon szövegezve, hogy annak teljesítését a hitelező alappal követelhette volna. Utalt arra a Legfelsőbb Bíróság, hogy "a komfortlevélben az alperes szerződésszegésként értelmezhető módon nem kötelezte el magát az adós fizetőképességének fenntartására." Hangsúlyozta, hogy más helyzet állna elő akkor, ha a "közlés annyira határozott volna, hogy az alapján a vállalat kellő megalapozottsággal számolhatott a szerződés létrejöttével." Ebből arra következtethetünk, hogy a Legfelsőbb Bíróság a komfortlevél érvényesítésének lehetőségét elviekben nem utasította el.
- 18/19 -
Az ezt követő ügyben pár évvel később (ÍH 2013.156.) azonban a Fővárosi Ítélőtáblának elég alapot adott az elutasításra az a körülmény, hogy a komfortlevél intézménye a magyar jogban nem ismert, teljes mértékben figyelmen kívül hagyva a Legfelsőbb Bíróság megállapításait. Ez jelzésértékű lehet akkor, amikor azt kell mérlegelni, hogy szükséges-e, ill. lehetséges-e a komfortlevelet jogszabályi szinten szabályozni vagy elegendő azt a bírói gyakorlatra bízni. Bár a fenti döntések meghozatala óta hatályba lépett az új Ptk., az azonban nem biztosít sem szűkebb sem tágabb lehetőségeket a komfortlevél érvényesítésére. Valamennyi ügyben bonyolítja a helyzetet, hogy a komfortlevélben foglalt elköteleződés teljesen fakultatív, és minden esetben egyedileg kell vizsgálni annak tartalmát, amellett, hogy nem igazán állnak rendelkezésre támpontok a magyar bíróságok gyakorlatában. Nem lehetséges az atipikus biztosítékokat a klasszikus biztosítékokkal egyezően részleteiben szabályozni, viszont talán szükséges lenne olyan minimális szabályozói környezet, illetve ítélkezési gyakorlat kialakítása, amely megfelelő keretet teremt ezek érvényesítéséhez. ■
Lábjegyzetek:
[1] A Magyar Jogász Egylet 2016-os fiatal jogászok számára kiírt pályázatának díjnyertes dolgozata alapján készült cikk.
Visszaugrás
