A komfortlevelet a magyar joggyakorlat eddig elutasítóan kezelte. Tanulmányomban azt vizsgálom, mennyiben felel meg ez az értékelés a nemzetközi gyakorlatnak és a magyar jogi szabályozásnak.
A komfortlevél intézménye abból a belátásból született, hogy egy hitelfelvevő leányvállalat fizetőképessége nagyban anyavállalatának tőkenyújtó készségétől függ, az anyavállalat azonban alapesetben nem felel a leányvállalat fizetésképtelenné válásáért. Emiatt a bankok természetes törekvése az, hogy a hitel visszafizetésére az anyavállalat garanciát vagy kezességet vállaljon; az anyavállalat azonban erre sokszor nem hajlandó. A komfortlevél a két szándék közti kompromisszumot testesíti meg: lényege, hogy az anyavállalat biztosítja a hitelnyújtót a leányvállalat fizetőképességének fenntartásával kapcsolatos elkötelezettségéről.
Az "elkötelezettség" sokféle formában és tartalommal nyilvánítható ki. A skála egyik végén azok a nyilatkozatok állnak, melyekben az anyavállalat pusztán arról tájékoztatja a hitelnyújtót, hogy tudomása van a hitelnyújtó és a leányvállalat közti ügyletről. A következő szinten az anyavállalat biztosíthatja a hitelnyújtót arról, hogy üzletpolitikájának fontos eleme a leányvállalat ésszerű gazdálkodásának ellenőrzése vagy fizetőképességének megőrzése. Szűkebb körű, de konkrétabb ígéretet jelent, ha az anyavállalat arra vállal kötelezettséget, hogy a hitel lejártáig fenntartja a leányvállalatban fennálló tulajdoni részesedését. Végül a komfortlevelek legerősebb típusában az anyavállalat arra tesz ígéretet, hogy gondoskodik - vagy "mindent megtesz" - a hitel visszafizetéséhez szükséges pénzügyi eszközöknek a leányvállalat rendelkezésére állásáról. A megfogalmazások különbözőségéből fakadóan az egyes komfortlevelek joghatása nagyon eltérő.
Az angolszász jogterületen használatos komfortlevél (letter of comfort) elnevezés abból az időből származik, amikor a nyilatkozatnak általában nem tulajdonítottak jogi kötőerőt. Minthogy a komfortlevelet az anyavállalat a hitelnyújtó által preferált erősebb biztosíték - tipikusan garancia - helyett állította ki, a komfortlevél a garanciával szembeállítva jelent meg az üzleti és a bírósági gyakorlatban. Márpedig a garanciához képest a komfortleveleknek ez az első generációja kifejezetten általános kijelentéseket tartalmazott. Ezért közkeletű vélemény volt, hogy "a komfortlevél nem szerződés, hanem egy terv vagy szándék kifejezése, mely joghatás kiváltására alkalmatlan, és mely pusztán a címzett »megnyugtatására« (comfort) szolgál. (…) Olyan okiratot jelöl, melyben a hitelnyújtót - kizárólag morális, nem pedig jogi felelősség vállalása mellett - megnyugtatják." (Thai 2000, 1. o.) Ez azt is jelentette, hogy az üzleti élet és a joggyakorlat is a komfortlevelek bírósági érvényesíthetetlenségéből indult ki.
Az idők során azonban a komfortlevelek szövegezése konkrétabbá és határozottabbá vált, jogi természetük ezáltal közeledett a garanciáéhoz. A komfortlevél alapján megindított peres eljárások egy részében a bíróságok világszerte a kérdéses komfortlevél jogi érvényesíthetősége mellett foglaltak állást. Ma pedig már általánosan elfogadott, hogy egy komfortlevél jogilag érvényesíthető kötelmet hozhat létre, még ha ez nem is minden esetben van így, azaz kivételek azért vannak.
- 11/12 -
A komfortlevél jogi érvényesíthetőségét az egyes jogrendszerek természetesen eltérően ítélik meg. [Az alábbi áttekintéshez Anton P. Trichardt "Letters of Comfort: A Trans-Systemic Analysis (2012) és Jens Koch "Die Patronatserklärung" (2005) című könyvét, vlamint Lang Thai "Letters of Comfort: A Comparative Evaluation (2002), és "Comfort Letters: A Fresh Look?" (2006) című cikkeit használtam fel.]
A common law területén a joggyakorlat két feltételt követel meg a komfortlevél jogi hatályának elismeréséhez: a komfortlevél kibocsátójának és címzettjének arra irányuló szándékát, hogy a komfortlevél hatást gyakoroljon a kettejük közötti jogviszonyra; valamint azt, hogy a komfortlevélben foglalt nyilatkozat határozott ígéretet tartalmazzon. Az egyes bíróságok ítéletei azonban jelentős eltérést mutatnak attól függően, hogy melyik feltételre helyezik a hangsúlyt. Ezt a divergenciát jól érzékelteti a komfortlevél angolszász esetjogának két leggyakrabban idézett ítélete: az 1989-es angliai Kleinwort Benson-ügy és az 1990-es ausztrál Banque Brussels-ügy.
Az elbírálandó komfortlevél szövegezése a két esetben nagyon hasonló volt. A Kleinwort Benson-ügyben az érdemi nyilatkozat így szólt: "Üzletpolitikánk arra irányul, hogy biztosítsuk, [leányvállalatunk] mindig képes legyen teljesíteni Önökkel szemben a fenti megállapodásból származó kötelezettségeit." Az angol Fellebbviteli Bíróság úgy ítélte meg, hogy az idézett nyilatkozat pusztán a fennálló tényekkel kapcsolatos kijelentésnek tekinthető, és "nem utal olyan szándékra, hogy az alperes jövőbeli üzletpolitikájával kapcsolatos szerződéses ígéretet tartalmazzon". A hitelügylet megkötésével kapcsolatos egyéb körülményeket is figyelembe véve a Fellebbviteli Bíróság ezért úgy ítélte meg, hogy a vitatott komfortlevél nem hozott létre jogilag kikényszeríthető kötelmet a felek között. Ez az álláspont, melyet az angol Fellebbviteli Bíróság a 2009-es Associated British Ports-ügyben is fenntartott, jogpozitivista felfogáson és analitikus módszeren alapul: Az angol bíróságok abból indulnak ki, hogy a jogi és a morális szabályok világosan elkülöníthetők egymástól, és hogy az üzleti életben a pusztán morális kötelezettségvállalások is fontos szerepet játszanak. Az pedig, hogy egy adott nyilatkozat morális vagy jogi kötelezettséget hozott-e létre, elsősorban a nyilatkozat szövegének elemzésével dönthető el.
Bár az angol Fellebbviteli Bíróság álláspontját több kanadai, új-zélandi, ausztrál és hongkongi bíróság is követte, az nem talált osztatlan támogatásra a common law országaiban. Az ellentábor abból indul ki, hogy az üzleti életben tett nyilatkozatoknak a felek általában jogi jelentőséget tulajdonítanak; más szavakkal: "mindaz, amit egy üzletember hosszas alkudozás után egy másiknak mond, ígéret jelleget ölt". A nyilatkozatokat ezért nem elég kizárólag a szerződés tartalmi elemeinek a megléte szempontjából vizsgálni, hanem a jóhiszeműség és a tisztesség követelményének fényében is értelmezni kell; a kötelmi jognak ennyiben van egy morális dimenziója is. A bíróság feladata e felfogás szerint az, hogy a kereskedelmi ügyleteknek - akár a "kereskedelmi moralitás" elveinek segítségül hívásával is - érvényt szerezzen. A Banque Brussels-ügyben az Új-Dél-Walesi Legfelsőbb Bíróság ezt így foglalta össze: "A kereskedelem rendes vérkeringésében nem jut hely (…) a pusztán becsületbeli kötelezettségvállalás szürke zónájának. A jog feladata manapság éppen az, hogy megkísérelje érvényre juttatni a kereskedelmi tranzakciókkal valóban megcélzott joghatást. (…) Ha az üzleti kontextusban tett nyilatkozatok kellően ígéretjellegűek, a bíróságoknak ki kell őket kényszeríteniük…" A bíróság ezen indokok alapján mondta ki egy olyan komfortlevél jogi érvényesíthetőségét, amelynek releváns szövege alig különbözött a Kleinwort Benson-ügyben szereplőétől. Az ausztrál bíróságok ma inkább ezt az engedékenyebb álláspontot követik a komfortlevél érvényesíthetőségének kérdésében.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
