1. A polgári társadalom kiépítése egyike volt a rendszerváltás korában legtöbbet ismételt vágyaknak, pontosan meg nem határozott "civil" törekvéseknek Magyarországon. A nyolcvanas évekre morálisan véglegesen korrumpálódott társadalmi szövet csodálatos újraszövésének reményét hordozta. Mint ilyen, a politika reális világában persze eleve halálra volt ítélve. Valószínűleg naivitás volt elvárni, hogy a társadalom képes lesz magát Münchausen báróként saját üstökénél fogva kiemelni a kései kádárizmus mocsarából, a rövid távú sikert hajhászó politikának pedig egyáltalán nem állt érdekében a hagymázasnak tűnő terv megvalósítása. Pedig mára bebizonyosodni látszik, hogy a polgári társadalom hiánya sok tekintetben meghatározta a rendszerváltás pályáját, s kudarcra ítélte a politikai rendezést is.
Ebben a dolgozatban Péter Lászlónak egy a rendszerváltás évében, 1989-ben megjelent dolgozatának néhány gondolatát fogom rekonstruálni, azzal a céllal, hogy a negyedszázados perspektívából újból megpróbáljak az általa felvetett kérdésre válaszolni.[1] E tanulmány középpontjában, csakúgy, mint Péter László eredeti írásáéban, a civil társadalom fogalma áll - történeti megközelítésben, de a mai kontextusra figyelemmel. Az eszmetörténetet a jelenkortörténet, a mai társadalmi-politikai helyzet értelmezésének céljaira próbálja meg mozgósítani.
2. Péter László különös alakja volt a magyarországi rendszerváltás korszakának. Életének döntő fordulatát jelentette 1956 igazságos forradalma, amelynek emlékét élete végéig hűségesen őrizte. Túlságosan sokat élt ahhoz Londonban, hogy ne ütközött volna ki rajta a történetileg is informált angolos gondolkodásmód. Végül nem maradt ki a rendszerváltó évek dinamikus folyamatából sem, klasszikus, vagyis haladáspárti, de nem baloldali, és főleg nem radikális politikai gondolkodó volt. Talán ehhez az "old whig" felfogáshoz köthető intézményközpontú politikai gondolkodása és történeti érdeklődése.[2]
Viselkedés- és gondolkodásmódja, az általa használt szaktudományos nyelv és az általa vallott tudományeszmény mellett neveltetése, iskolázottsága révén is kilógott: a Rákosi-korszakban nevelkedett, s így még a háború előtti generáció hatása is közvetlenül érződött rajta.[3] Ha ránézünk hivatkozásainak névsorára, akkor abban a listában találunk ismerős neveket is, olyanokat, akiket a rendszerváltás próbált visszahozni a magyar szellemi élet kánonjába, de vannak totálisan ismeretlen, vagy elfelejtett alakok is köztük: Schvarcz Gyula, Grünwald Béla, Beksics Gusztáv, a Huszadik Század köre és Jászi Oszkár, Szekfű Gyula és tudományos ellenfele, Concha Győző, Hajnal István, Váczy Péter és Erdei Ferenc. Érdekes és változatos lista ez, és talán jellemzi is szerzőjét.
Hiszen rájuk támaszkodva határozza meg témáját Péter. Például a magyar közművelődés liberális apostolának, Schvarcz Gyulának egy költségvetési parlamenti vitán elhangzott állítását veszi szemügyre. Ő ugyanis nagy merészen azt találta mondani, hogy "Magyar társadalom, abban az értelemben, mint francia, angol, német, olasz társadalmak léteznek, nem is létezik."[4] Beksicstől pedig azt idézi, hogy "Magyarországnak nincs egységes
- 12/13 -
kultúrai fejlődése, nincs egységes nemzeti társadalma".[5] Aztán engedi, hogy hőse kifejtse állítását. A kifejtés persze inkább kérdések formájában fogalmazódik meg: "Hol van az egységesen egy központ körül fejlődött művelt magyar társadalom? Hol van a polgárság? Hol a valamennyi réteg elitjéből alakult középosztály?"[6]
Az egyén, sőt a család és az állam szintje létezett, de a hegeli leírás szerinti köztes szint hiányzott. Ami aztán az egyén és az állam közötti távolságot is megnövelte. De persze egy ilyen kijelentés elég meredeken hangzik ahhoz, hogy Péter László történészi érdeklődését felpiszkálja.
Vajon valóban joggal állították fel elődeink ezt a szomorú tételt?
3. Ha meg akarjuk érteni, hogyan gondolkodik Péter László a polgári (civil) társadalom fogalmáról, akkor azt kell nagyon világosan látnunk, hogy számára az elsősorban a politikai intézményrendszer törvényességi garanciáit foglalja magában. Vagyis ő nem a hegeliánus értelmezés alapján tárgyalja a fogalmat, nem az egyén és az állam közötti szintként gondol rá, hanem a szó kora modern jelentésében, amikor a civil-polgári egyben politikait is jelentett, a polgári társadalom maga volt a politikai közösség - mármint ahogy azt az intézményrendszer megképezte. Nem véletlenül hivatkozik a fogalom korai használói közül Hookerre, Hobbesra, Adam Fergusonra - számára ez a brit hagyomány az érvényes értelmezési keret, "[a]z egyén jogaiból és a törvényhozó hatalomból álló civil society individualista nyugat-európai fogalma".[7] Ezt az értelmezési keretet használva látja úgy, hogy "[a]z 1830-as évek közéletét alakító mozgalom célja az volt, hogy a kisebb-nagyobb, élesen széttagolt csoportok között válaszfalak lerombolásával megteremtse az egységes jogrendet, azaz a civil vagy polgári társadalmat Magyarországon".[8] A mozgalom célja egyszerűen a jogegyenlőség, vagyis "az emberi együttélés olyan formája, amely az egyéni érdekeken és az azt védő törvényeken alapult".[9] Más szóval "a szabad, független egyének egyenlőségén alapuló kapcsolatának és közös intézményeinek a jogelve".[10] A fogalomban rejlő műveltségi elvárást úgy értelmezi, hogy az a rend és biztonság szavatolása (ma ezt úgy mondanánk, jogbiztonság), amit úgy lehet elérni, ha a társas kapcsolatokat sikerül a "polgári jog alá rendelni".
Mint látható, Péter László polgári társadalom fogalma az intézményesen garantált jogbiztonság és jogegyenlőség eszményét foglalja magába. Kiindulópontja az az igény, hogy az egyéni érdeket védelemben részesítsék, s a védelmet az ilyen irányú törvénykezésben véli megragadhatónak. Úgy látja, hogy a 16. század óta ez a felfogás érvényesül Nyugat-Európában, s szerinte épp ez a polgárosodás feltétele. Úgy tűnik, a római jog ideálja határozza meg e tekintetben gondolkodását, s a jog átlátható uralmát szeretné látni az egyének egymás között kapcsolataiban is.
Nem csoda hát, ha szkeptikus a magyarországi helyzet megítélésében. Hiszen a politikai és társadalmi reformerek ugyan megpróbálták napirenden tartani azokat a törvényhozási aktusokat, amelyek szükségesnek látszottak a gazdaság motorjának beindításához s a társadalmi feszültségek orvoslásához, kevésbé anakronisztikus társadalmi struktúra kialakításához, ám közel sem tulajdonítottak ilyen nagy jelentőséget a törvényes-intézményes garanciák részletes kialakításának és megvalósításának. Ezért aztán sem az áprilisi törvényekben, sem pedig a kiegyezést követő törvényalkotás idején nem sikerült ezt az egyént védő törvényes intézménystruktúrát kialakítani. Péter hangsúlyozza, hogy az áprilisi törvények még a jogegyenlőség elvét sem mondták ki,[11] míg a liberális-dualista korszak a polgári törvénykönyvet nem tudta tető alá hozni.[12] Igaz viszont, hogy a szabadságharcnak megvolt az a magas áron vett haszna, hogy megteremtette a nemzet korábban elképzelt közösségét (immagined community).[13]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
