Írta: Őexcellenciája James Hacker parlamenti képviselő úr
Szerkesztette: Jonathan Lynn és Antony Jay. TAS Kiadó, Budapest, 2008. 515 o.
A kötet első pillantásra is impozáns és figyelemfelkeltő. Igényes, színes, kemény borítás, téglavörös alapon sárga keretben nagybetűs, hangsúlyos cím. A téma sem hétköznapi. Ritkán és rendszerint csak visszaemlékezésekben olvashatunk a politika, a közigazgatás, a kormányzás belső világáról, a hatalom gyakorlásának műhelytitkairól. S ráadásul mindez közvetlenül a miniszter tollából. Igazi olvasói csemege.
A napló műfaja politikai szatíra. A főhős James Hacker államigazgatási miniszter, aki jegyzetei révén - nem minden önérdektől mentesen - emléket kívánt állítani minisztériumának és természetesen önmagának. A botcsinálta miniszter naplóját ötvözte egységbe, s tette olvashatóvá és élvezhetővé a két szerkesztő. Hogy sikerült-e, azt döntse el az olvasó.
A várakozás nem hiába való. Szellemes, mulattató, olvasmányos és egyben elgondolkodtatóan tanulságos a kötet. Jóllehet a történések a nyolcvanas évek Angliájában zajlanak, mégis több esetben mintha a hazai problémákról írtak volna a szereplők. Az áthallás nem véletlen. Úgy tűnik, a politikának, a közigazgatásnak vannak olyan örökzöld témái (szakértelem, korrupció, intrika, bürokrácia stb.) melyek tértől és időtől, valamint politikai rendszerektől függetlenül mindenütt előfordulnak.
Lássunk néhány példát, a teljesség igénye nélkül, néhány jellemző tételt, a politikai-kormányzati "filozófiából", majd a lehetséges következtetéseket.
"Mint szinte az összes közigazgatási államtitkár, Sir Humphrey Appleby is széles körű műveltséggel rendelkezik. Az államtitkárok zöme az egyetemen klasszika-filológiát, történelmet, filozófiát, politikatudományt, közgazdaságtant és modern nyelveket tanult. Az ember persze azt gondolhatná, hogy az államigazgatási minisztérium államtitkára gazdaságirányításból is diplomázott, de ez tévedés."
Vajon a generális képzésből vagy jelleméből fakad Sir Humphrey személyiségének sajátos karaktere? A dörzsölt államtitkár minden helyzetben feltalálja magát, tudja, kivel kell jóban lenni, hol kell megjelenni, hogyan kell a fontos információkat megszerezni és felhasználni. Hatalmas tapasztalata, emberismerete, kapcsolatrendszere átsegíti a legnehezebb helyzeteken is, könnyedén elbánik a politikusokkal, az újságírókkal, a pénzemberekkel. Igazi kaméleon, sohasem tudni, hányadán áll az ember vele, szerepeinek sokszínűsége vetekszik szavai kétértelműségével, direkt és közvetett célzásai, utalásai végtelen tárházával. Nemcsak a szavak, hanem az intrika nagy mestere is.
Váratlanul a politikába csöppent, tapasztalatlan és reménytelenül tehetségtelen Hacker mellett valójában ő a könyv igazi főszereplője, hiszen nemcsak bevezeti a minisztert az államügyek rejtett világába, de folyamatosan leckéket is ad főnöke számára. Valójában ő irányít.
Csak egy a kifinomult, de hatásos taktikái közül: bárminek a keresztülvitele az államigazgatásban rettenetesen nehéz, s ez nem véletlen azok számára, akik ismerik a módszert, az időhúzás technikáját. Ennek öt stációja van. Az első: a kormányzat még kezdeti időszakában van és rengeteg más ügy van, amely nem tűr halasztást. A második: ha az első szakasz nem ingatatta meg a kezdeményezőt, elismerjük, hogy valamit kétségtelenül tenni kell, de vajon ez-e a legcélravezetőbb módszer? A harmadik: ha a kezdeményező még nem hátrált meg, a hogyanról át kell térni a mikorra. Azaz, ennek még nincs itt az ideje. A negyedik: további kitartás esetén az ellenérv, hogy ez politikatechnikai, politikai és/vagy jogi bonyodalmakhoz vezet. Ez utóbbiak rendszerint olyan kuszák, hogy az örökkévalóságig napirenden tarthatók. Az ötödik: ha az előző négy szakasz már legalább három évig eltartott, az utolsóban elegendő kijelenteni, hogy nyakunkon a választások, ezt a szempontot már aligha lehet érvényesíteni. A kör bezárult.
Humphrey hű szövetségese az apparátus, mely hitvallása: "a gyors munkához idő kell, az olcsóbb mindig drágább, az igazán demokratikus eljárás, ha a dolgokat titokban csináljuk." A hivatalnok sajátos nyelvet beszél: az "érdekes" jelző az apparátus szóhasználatában súlyos sértésnek minősül, hasonlóan az "újszerű", vagy ami ha lehet még súlyosabb, a "képzeletdús" jelzőkhöz.
Az apparátus háromféle módon tud hallgatni. Van a diszkrét hallgatás, amikor nem akarják elárulni a tényeket. Ismert a konok hallgatás, amikor semmilyen intézkedésre nem hajlandók. És végül létezik a merész hallgatás, amikor rajtakapják őket és kicsúszik a lábuk alól a talaj. Ilyenkor éreztetik, hogy meg tudnák védeni magukat, ha szabadon beszélhetnének, viszont túlságosan becsületesek ahhoz, hogy ezt megtegyék.
Tudják azt is, hogy egy-egy információt a politikus gazdákkal csak akkor szabad megosztani, ha az már végképp elengedhetetlen, a közvéleménnyel pedig csak akkor, ha az végképp elkerülhetetlen.
"Az aktagyártás a hivatalnokok vallásgyakorlása" - mondja Sir Humphrey közigazgatási államtitkár annak kapcsán, hogy a burandai uralkodó látogatásának fontos feltétele, hogy az eseménnyel kapcsolatos minden mozzanat dokumentálva legyen. Csak látszólag a diplomáciáé a főszerep, valójában az ügyirat, az akta az, ami szentesíti a történéseket.
Az akta a hivatali munka apoteózisa. Ha nincs akta, nincs ügy. Ha van, indul az ügyintézés, hiszen ennek révén duzzad a paksaméta, s jön mozgásba a szervezet. Vagy mégsem? Csak a vájt fülűek tudják, hogy "az ügyet napirenden tartjuk"jelentése: az akta elveszett, míg "az üggyel érdemben foglalkozunk" kitétel azt jelenti, hogy még keresik azt.
Az akta lehet titkos, bizalmas, szigorúan bizalmas vagy közönséges. Titok az, amit annak minősítenek. A titokvédelmi törvényt nem az államtitkok, hanem a hivatalnokok védelmében hozzák - írja Sir Bernard Wooley (Hacker titkára) visszaemlékezéseiben. Egyébiránt minden relatív, hiszen más nézőpontból a szigorúan titkos azt jelenti, hogy hír már a tegnapi lapokban megjelent, ha bizalmas, akkor legfeljebb a mai lapok hozzák.
"Természetesen a dokumentumok elsüllyesztése csak a totális diktatúra eszköze. Ilyesmi egy szabad országban szóba sem jöhet. Mi csupán demokratikusan úgy döntünk, hogy nem hozzuk nyilvánosságra" - mondja Humphrey.
Az akták rendkívüli szerepét a kötet zárófejezetének példája illusztrálja legszemléletesebben. Egy kínos ügy vizsgálata során Humphrey átnyújtja miniszterének a negyvenmilliós veszteséget okozó kormányzati döntés aktáját. A kísérőlevél szerint a paksaméta a rendelkezésre álló iratok mindegyikét tartalmazza, így precízen fel vannak sorolva azon dokumentumok is, melyek nincsenek az anyagban. A miniszter elolvassa listát, s nagy várakozással belepillant a dossziéba. Egyetlen papír sincs benne.
A kormányzás egyik kulcskérdése a pénz, a költségvetés. Az igények, szükségletek végtelenek, a források korlátozottak. A politikusok - rendszerint a választások előtt - megígérik az apparátus költségeinek lefaragását, a takarékosságot. Az állam magán kezdi - hangzik a szokásos szlogen, mely később gyorsan feledésbe merül, s megindul a közpénzek nyakló nélküli pazarlása.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
