A kínzással szembeni nemzeti szintű alapjogvédelem fontosságát mutatja, hogy míg 1946-ban a kínzás tilalmát az alkotmányok mindössze 39 százaléka tartalmazta, addig ez az arány 2015-re elérte a 84 százalékot.[1]
Magyarországon a kínzás tilalma a rendszerváltás vívmányaként,[2] lényegében a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (a továbbiakban: PPJNE) 7. cikkét átemelve lett alkotmányos alapjog.[3]
A 2011 tavaszán elfogadott Alaptörvény a kínzás, az embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés (a továbbiakban együtt: rossz bánásmódok) tilalmát az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: EJEE)[4] 3. cikkét szinte szó szerint megismételve szabályozza.[5] Az Alkotmánybíróság az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: Emberi Jogi Bíróság) ítélkezési gyakorlatára hivatkozva az Alaptörvény III. cikk (1) bekezdésében megfogalmazott tilalmat a "demokratikus társadalom legalapvetőbb értékei egyik biztosítékának tekinti". [6] Az alaptörvényi tilalom a körülményektől és az áldozat viselkedésétől független,[7] és "nem lehet mérlegelni vele szemben semmilyen más alkotmányos jogot vagy feladatot." [8] A kínzás abszolút tilalmából következik, hogy igazolásaként " semmiféle kivételes körülményre, bármi legyen is az, hadiállapot, háborúval fenyegetés, belső politikai bizonytalanság vagy bármely más kivételes állapot" [9] sem "feljebbvaló vagy közhatóság parancsára" [10] nem lehet hivatkozni.
Az Alaptörvény szerint az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogainak védelme az állam elsőrendű kötelezettsége.[11] A hazai jogrendszerben számos olyan nemzetközi egyezmény található, amelyek alapján az állam az egyezményben védett emberi jogok megsértését köteles kriminalizálni, illetve azok elkövetőit felelősségre vonni és megbüntetni. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy valamely "magatartás büntetendővé nyilvánításának szükségességét szigorú mércével kell megítélni: a különböző életviszonyok, erkölcsi és jogi normák védelmében az emberi jogokat és szabadságokat szükségképpen korlátozó büntetőjogi eszközrendszert csak a feltétlenül szükséges esetben és arányos mértékben indokolt igénybe venni, akkor, ha az alkotmányos vagy az Alkotmányra visszavezethető állami, társadalmi, gazdasági célok, értékek megóvása más módon nem lehetséges." [12]
Az állam a hazai jogrendszer részét képező nemzetközi egyezményekben meghatározott jogsértések kriminalizálása kérdésében nem mérlegelhet, mivel azoknak a jogi felelősségi rendszerben az ultima ratio szerepét betöltő büntetőjog[13] eszközeivel történő üldözése és megfelelő szankcionálása - az Alaptörvény Q) cikk alapján[14] - alkotmányos kötelezettsége.[15] Ilyen különösen a népirtás megelőzéséről és megbüntetéséről,[16] a faji megkülönböztetés kiküszöböléséről,[17] a rabszolgaságról,[18] az emberkereskedelem és mások prostitúciója kihasználásának elnyomásáról szóló,[19] valamint a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni (a továbbiakban: UNCAT)[20] egyezmények.
Az UNCAT 4. cikk (1) bekezdésében előírt kötelezettség ellenére, miszerint a részes államoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a nemzeti jogukban minden kínzási cselekmény - ideértve a kínvallatás kísérletét és a kínzási cselekményekben való társtettességet vagy bűnrészességet is - bűncselekménynek minősüljön, a kínzás tényállását sem a korábbi,[21] sem a hatályos Büntető Törvénykönyv (a továbbiakban: új Btk.)[22] nem tartalmazza. Az említett hiányosság miatt Magyarországot az UNCAT végrehajtását felügyelő Kínzás Elleni Bizottság[23] már több alkalommal,[24] legutóbb pedig a Kínzás és Más Kegyetlen, Embertelen vagy Megalázó Bánásmód vagy Büntetés Megelőzési Albizottság (a továbbiakban: Megelőzési Albizottság)[25] is kritizálta. A Megelőzési Albizottság a 2017. évi magyarországi látogatásáról szóló jelentésében emlékeztetett arra, hogy kínzást a hazai büntetőjogban - minimálisan az UNCAT 1. és a 4. cikkben megfogalmazott elvárásoknak megfelelően - büntethetővé kell tenni.[26]
Az UNCAT különbséget tesz a " kínzás " továbbá a " kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetést vagy bánásmódot" megvalósító magatartások között.[27] A témával foglalkozó szakirodalmi források többsége szerint az UNCAT 4. cikkében előírt bűncselekménnyé nyilvánítás kötelezettsége stricto sensu csak a kínzásra vonatkozik, azonban hangsúlyozzák, hogy sem az UNCAT, sem más nemzetközi egyezmények nem zárják ki annak lehetőségét, hogy az állam egyéb - nem a kínzás
- 36/37 -
körébe tartozó - cselekményeket, vagy azok egyes formáit is kriminalizálja.[28] Ezzel szemben a Kínzás Elleni Bizottság úgy véli, hogy az UNCAT 3-15. cikkeiben szereplő kötelezettségek, beleértve a 4. cikk szerinti bűncselekménnyé nyilvánítást is, a rossz bánásmódokra a kínzással azonos módon vonatkoznak[29] és üdvözölte, hogy például az albán büntető törvénykönyv 86. cikke a kínzás mellett a kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódot és büntetést is kriminalizálja.[30]
A tanulmány célja, hogy az Emberi Jogi Bizottság, a Kínzás Elleni Bizottság, illetve az Emberi Jogi Bíróság joggyakorlatára támaszkodva a kínzás büntetőjogi tényállásának szükségképpeni elemeit, a megfelelő büntetésre kiterjedően felvázolja.
A PPJNE 7. cikke értelmében "Senkit sem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni." Miközben a PPJNE szövegében a 7. cikk megsértésének bűncselekménnyé nyilvánítása kapcsán semmiféle rendelkezés sem található, a dokumentum végrehajtását felügyelő Emberi Jogi Bizottság (UN Human Rights Committee, HRC)[31] elvárása szerint az országjelentéseknek tartalmazniuk kell azokat a rendelkezéseket, amelyekkel az érintett állam büntetőjoga a kínzás, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés tilalmának megsértését kriminalizálja, feltüntetve, hogy hivatalos, illetve az állam nevében eljáró más személy, továbbá magánszemély elkövetők esetében milyen büntetések alkalmazhatók.[32] A testület leszögezte, hogy mindazokat, akik a 7. cikkben foglaltakat ösztönzéssel, utasítással, az ilyen cselekmény eltűrésével vagy annak elkövetőjeként megsérti, felelősnek kell tekinteni,[33] és bíróság elé kell állítani.[34] Az említett célból az államnak olyan "büntetőjogi rendelkezést kell elfogadnia, amely a kínzást a nemzetközi előírásokkal összhangban definiálja és kriminalizálja, és a cselekmény súlyával arányosan bünteti." [35]
Az UNCAT 1. cikk 1. pontja szerint "a "kínzás" kifejezés minden olyan cselekményt jelent, amelyet szándékosan, éles testi vagy lelki fájdalom vagy szenvedés kiváltása céljából alkalmaznak valakivel szemben, hogy tőle, illetőleg harmadik személytől értesüléseket vagy vallomást csikarjanak ki, vagy hogy olyan cselekmény miatt büntessék, amelyet ő, vagy harmadik személy követett el, illetőleg amelynek elkövetésével őt vagy harmadik személyt gyanúsítanak, hogy megfélemlítsék, vagy nyomást gyakoroljanak rá, illetőleg hogy harmadik személyt félemlítsenek meg, vagy hogy harmadik személyre gyakoroljanak nyomást, valamint bármilyen megkülönböztetési formára alapított más okból alkalmaznak, ha az ilyen fájdalmat vagy szenvedést közfeladatot ellátó személy vagy hivatalos minőségben eljáró bármely más személy vagy ilyen személy kifejezett vagy hallgatólagos ösztönzésére vagy ennek hozzájárulásával bárki más okozza."[36]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
