Megrendelés
Jogtudományi Közlöny

Fizessen elő a Jogtudományi Közlönyre!

Előfizetés

Takács Izolda[1]: Súlyos emberijog-sértések és eljárásjogi akadályok (JK, 2023/12., 529-537. o.)

Az ukrán-orosz háború kérdései

Az abszolút emberi jogokat ma már a feltétlen alkalmazást igénylő norma, a ius cogens szabályozza, kényszerítő jelleget kölcsönözve nekik. Ugyanakkor a külföldi szuverén mentelmi jogának doktrínája "potenciálisan diszpozitív kifogást" jelent a külföldi államokat vagy külföldi tisztviselőket érintő, súlyos emberijog-sértéssel kapcsolatos nemzetközi peres eljárásokban is. Ezért a kérdés, hogy pontosan milyen joghatásai vannak a ius cogens jogsértéseknek. Ezek hogyan érintik az emberi jogok tiszteletben tartásának nemzetközi jogi elvét, és hogyan kezelik ezeket a jogi dilemmákat a Nemzetközi Büntetőbíróság és a Nemzetközi Bíróság elé került ügyekben? Érdemes a kérdést a jelenleg zajló ukrán-orosz háborúval összefüggésben is megvizsgálni.

Summary - The Burden of Procedural Law Barriers: Issues of the Russia-Ukraine War

Ius cogens gives coercive force to absolute human rights and guarantees their universal inviolable protection (a norm from which no derogation is permitted). However, the doctrine of sovereign immunity remains a 'potentially dispositive objection' in international litigation involving foreign states or foreign officials, even in cases of serious human rights violations. The question, therefore, is what the legal consequences of ius cogens violations are, how they affect the international legal principle of respect for human rights, and how these legal dilemmas are handled in actual practice, in international legal cases before the ICC and the ICJ. Finally, it is worth examining these questions in the context of the ongoing Russian-Ukraine war.

Tárgyszavak: nemzetközi jog, ius cogens, eljárásjogi akadályok, ICC, ICJ, emberi jogok, ukrán-orosz konfliktus

I.

Bevezetés

A hidegháborút követően "az emberi jogok tiszteletben tartása" nemzetközi jogi elv lett. Ennek eredménye az az általánosan elfogadott tézis, miszerint egy állam sem utasíthat vissza emberi jogi bírálatot azon az alapon, hogy az kizárólag a belügye, azaz a szuverenitás már nem lehetne gátja annak, hogy az emberi jogok nemzetközi védelmének intézményrendszere a kínzást és az egyéb ius cogens emberijog-sértéseket számonkérje. Sőt az elmúlt évtizedekben bekövetkezett humanitárius katasztrófák, többek között Boszniában, Ruandában, Koszovóban és Darfúrban tovább erősítették a nemzetközi közösséget abban a meggyőződésében, hogy a súlyos és tömeges emberijog- sértések, valamint az emberiesség elleni, háborús bűncselekmények, etnikai tisztogatások és népirtások következtében újradefiniálják a szuverenitás kérdését is.[1] Ez az elképzelés az úgynevezett védelmi felelősség koncepciója,[2] amely azt jelenti, hogyha egy adott állam nem képes, vagy nem hajlandó megvédeni polgárait a súlyos emberijog-sértésekkel szemben, akkor a nemzetközi közösségnek kell intézkedéseket tennie az Egyesült Nemzetek Szervezete (a továbbiakban: ENSZ) útján. Másrészt, egy nemzetközi jogi norma egy állam kifejezett egyetértése nélkül is nemzetközi ius cogenssé, illetve a nemzetközi erga omnes részévé válhat - azaz egy szerződés objektív jellegű erga omnes rendszert hozhat létre, eltérve ezzel a klasszikus pacta tertiis nec nocent nec prosunt elvtől.[3]

Úgy tűnik azonban, hogy ezen elképzelések a gyakorlatban számos eljárási akadályba ütköznek[4] és a nemzetközi jog imperatív normáinak jogi következményei sem teljesen világosak. Ennek egyik oka éppen a szuverenitásból fakadó állami mentesség (immunitás) más államok joghatósága alól. A külföldi szuverén mentelmi jogának doktrínája ugyanis még ma is "potenciálisan diszpozitív kifogást", érvényes védekezést jelent a külföldi államokat vagy külföldi tisztviselőket érintő, az emberi jogok súlyos megsértésére vonatkozó peres eljárásokban is.[5] Emiatt

- 529/530 -

számos jogtudós[6] azzal érvel - többek között a normatív hierarchiaelméletből kiindulva -, miszerint a ius cogens normák megsértésére vonatkozó ügyekben a külföldi államokat, illetve külföldi tisztviselőket illető mentességet automatikusan meg kellene tagadni, mert csakis egy ilyen, illetve ehhez hasonló jogtechnikai eszköz biztosíthatná az univerzális emberi jogok tiszteletben tartásának jogelvét, a védelmi felelősség koncepcióját és a ius cogens normatív jelentőségét. Így a feltétlen alkalmazást igénylő norma alkalmas lehetne arra, hogy megváltoztassa a nemzetközi jog államközpontú jellegét, és végre a gyakorlatban is hatékony eszközt nyújthasson az elkövetők mindenkori felelősségre vonásához a súlyos emberijog-sértéseket érintő perekben.

Jelen írásban bemutatom a központi problémát, majd azt, hogy a nagy horderejű nemzetközi bírósági ügyekben miként kezelik a fent említett elméleti és eljárásjogi dilemmákat. A nemzetközi esetek illusztrálják a kérdés bonyolultságát és az ezzel együtt járó erkölcsi kihívásokat is.[7] Nem utolsósorban körvonalazódik, hogy milyen tendenciára számíthat a nemzetközi közösség az érintett kérdésekben. Miután a ius cogens kategória a jogsértések szélesebb körét tartalmazza az abszolút emberi jogoknál, ráadásul az egyes abszolút emberi jogok megsértése (például a kínzás tilalma) egyúttal súlyos nemzetközi bűncselekményeket is megvalósít, a téma mélyebb körbejárása érdekében a Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court, a továbbiakban: ICC) és a Nemzetközi Bíróság (International Court of Justice, a továbbiakban: ICJ) elé kerülő büntetőeljárásokra térek ki.

A nemzetközi büntetőjog gyors fejlődése olyan új fogalmakat hozott a jogi diskurzusba, melyek megfelelnek a nemzetközi emberi jogok fejlődésének is. Ez nem véletlen. Mindkét joganyagot leginkább azzal a szándékkal hozták létre, hogy a második világháború tragikus eseményei soha többé ne ismétlődhessenek meg, ezenfelül egyetlen közös cél azonosítható bennük: a felelősségre vonhatóság, azaz a büntetlenség elkerülése.[8] Ezért egyet lehet érteni azon állítással, mely szerint a nemzetközi közjog a 20. század második felében egyértelműen emberi jogi központúvá vált.[9]

Tekintettel a központi kérdés megoldatlanságára, a nemzetközi eseményekre, a jelenleg is zajló orosz-ukrán háborúra, ismét kiemelt aktualitása van a témának. Ezért a tanulmány utolsó részében az orosz-ukrán háború tükrében is megvizsgálom a dilemmát és az érintett orosz vezetők nemzetközi felelősségre vonásának lehetőségeit. Mint ismert, az ICC háborús bűncselekményekért kapcsolatos feltételezett felelőssége miatt 2023. március 17-én elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, valamint Marija Alekszejevna Lvova-Belova, az orosz elnöki hivatal gyermekjogi biztosa ellen.

II.

Az eljárásjogi akadályok ódiuma

A második világháború tragikus eseményei után a nemzetközi közösség megfogalmazta az alapvető emberi jogokat. A hidegháborút követő időszak elsődleges célja ezért immár az, hogy az abszolút emberi jogi normákat minden körülmények között érvényesítsük és védelmüket hathatósan biztosítsuk a gyakorlatban is.[10] Miután az abszolút emberi jogokat ma már kivétel nélkül a feltétlen alkalmazást igénylő norma ereje védi, így a ius cogens garantálja a biztosításukhoz szükséges jogi egyetemességet is. Az egyetemességből pedig elvileg az következne, hogy elsőbbséget kell nyújtania még az állami szuverenitás hagyományos koncepciójával szemben is.[11]

Ugyanakkor azt se feledjük, hogy a nemzetközi közjog - e paradigmaváltás ellenére - az államok szuverén egyenlőségének elvén alapul. Így az egyes államok szuverenitásának tisztelete és ezzel együtt az adott államnak a külföldi nemzeti bíróságok előtt folytatott eljárásokkal szemben élvezett immunitása a nemzetközi jog egyik kulcsfontosságú területe. Másrészt az emberi jogok garantálása ma is elsősorban az államok feladata, sőt e jogok érvényesítésének kötelezettségét immár szerződésben is vállalják. Ezért értelemszerűen a külföldi államok (acta iure imperii) vagy külföldi tisztviselőket illető személyes és funkcionális mentességek (ratione personae és a ratione materiae) a ius cogens emberi jogok megsértésére vonatkozó ügyeket ugyanúgy érintik.

A legnagyobb probléma ez utóbbiból adódik, ugyanis, ahogy említettem, a nemzetközi jog szerinti szuverén mentesség továbbra is érvényes védekezés még a súlyos emberijog-sértésekre vonatkozó állításokkal szemben is. Ebből kifolyólag az a feltételezés, miszerint a ius cogens elsőbbségi nézete egyúttal választ adhat az emberi jogok és az állami szuverenitás dilemmájára, félrevezető és a gyakorlatban mégsem érvényesül minden tekintetben.

A ius cogens és az emberi jogok átfedéséből következően nem nehéz belátni, hogy az imperatív normákat érintő dilemma hátrányosan érinti az abszolút emberi jogok és a benne foglalt értékek védelmét is. Ez a dilemma több forrásból

- 530/531 -

fakad. Például abból, hogy a ius cogens szabályok homályos státusa[12] nem nyújt támpontot arra vonatkozóan, hogy milyen jogi következményekkel jár megsértésük.[13] Másrészt továbbra is obskúrus kérdés, hogy mit jelent pontosan a szerződés szövegében szereplő "nemzetközi közösség egésze" kifejezés. És ahogy Koskenniemi is rámutatott, ezen elv ellentmondásossága mellett még a ius cogens azonosításának problémáját sem olyan könnyű in abstracto megoldani. Ráadásul itt nemcsak arról van szó, hogy nincs egyetlen hiteles listája sem a ius cogens normáknak, hanem arról is, hogy nincs egyetértés e listára való felvétel kritériumairól.[14]

Ha el is tekintünk a ius cogens normává válás kritériumaitól és a fent nevezett, homályos státusától, még akkor sem tűnik el a ius cogenst érintő legfőbb nehézség. A probléma ugyanis abból fakad, hogy a ius cogens normából semmiféle eljárási szabály nem dedukálható, tehát nincs olyan nemzetközi szokásjogi szabály, amely a ius cogens emberi jogi normáknak az eljáró államon kívül elkövetett megsértése esetén megtagadná a szuverenitásból fakadó immunitást. Enélkül viszont nem léphet fel kollízió az imperatív anyagi norma és a mentelmi jogra vonatkozó eljárási szabályok között, mert két teljesen eltérő szabálycsoportról van szó. Ez a valódi oka annak, hogy a ius cogens jogforrási hierarchiában elfoglalt magasabb státusa egyszerűen nem képes közvetlenül szabályozni az immunitás megtagadását.[15] Ez a dilemma pedig, úgy tűnik, egészen addig megoldatlan marad, amíg az imperatív anyagi szabály mellett nincs olyan eljárásjogi norma, mely előírná egyúttal azt is, hogy a "ius cogenst megsértő állam nem élvezhet immunitást külföldi nemzeti bíróságok előtt".[16]

Jómagam abból indulok ki, hogy ha egy szofisztikált nemzetközi jogfejlődés eredményeként mára a ius cogens koncepciója képes volt átírni az állami szuverenitás legfőbb értékének primátusát, akkor a ius cogensnek egyúttal biztosítania kellene egy hatékony jogi eszközt az abszolút emberi jogok érvényesítésére az állami szuverenitás határain kívül is.[17] Ennek belátásához elsősorban azt kell megvizsgálni a nemzetközi ügyekben, hogy pontosan milyen joghatásai vannak az imperatív normáknak a gyakorlatban és miként lehetne kiküszöbölni a fent említett eljárásjogi akadályok ódiumát, azaz a ius cogens anyagi norma hogyan törhetné át az állami szuverenitás védőbástyáját.

III.

Ius cogens és az immunitás

1. Acta iure imperii

Az immunitásból fakadó központi probléma súlyosságát jelzi, hogy 2021. február 3-án az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága megerősítette az ICJ 2012-es Germany v. Italy: Greece intervening ügyben hozott ítéletét,[18] amely szerint "egy államot nem fosztanak meg mentelmi jogától azért, mert a nemzetközi emberi jogok súlyos megsértésével vádolják".[19]

A Jurisdictional Immunities of the State (Germany v. Italy: Greece intervening) ügyben Németország még 2008-ban nyújtott be keresetet Olaszország ellen, azzal érvelve az ICJ előtt, hogy az olasz bíróságok figyelmen kívül hagyták Németország mint szuverén állam joghatósági mentességét. Olaszország ezzel szemben azt állította, hogy a korábbi eljárások alapjául szolgáló cselekmények egytől egyig ius cogens normák megsértését jelentették, ez pedig feljogosítja őket arra, hogy megfosszák Németországot mentelmi jogától.[20] A bíróság ennek ellenére kimondta, hogy Olaszország megsértette Németország mentelmi jogát. Másrészt arra is utalt - ami rámutat az imperatív normákat érintő legnagyobb problémára -, hogy ebben az esetben eleve nem léphetett fel kollízió az imperatív norma és a mentelmi jogra vonatkozó szabályok között.

"[A]mennyiben feltételezzük, hogy a fegyveres konfliktusok jogának a gyilkosságot, a deportálást és a rabszolgamunkát tiltó szabályai ius cogens szabályok, akkor ezen szabályok és az állami mentelmi jogra vonatkozó szabályok között nem áll fenn ütközés. [...] Az állami mentelmi jog szabályai annak meghatározására korlátozódtak, hogy az egyik állam bíróságai gyakorolhatnak-e joghatóságot egy másik állammal szemben. De nem vonatkoztak arra a kérdésre, hogy az eljárás alapjául szolgáló magatartás jogszerű vagy jogellenes volt-e."[21]

- 531/532 -

Ugyanez a kérdés merült fel a Democratic Republic of the Congo v. Rwanda ügyben is.[22] Ebben az esetben a Kongói Demokratikus Köztársaság (a továbbiakban: KDK) Ruanda ellen indított eljárást az ICJ előtt, méghozzá az emberi jogok és a nemzetközi humanitárius jog tömeges, súlyos és kirívó megsértése miatt. Itt azzal érveltek, miszerint a Bíróság joghatósága az emberi jogok területén az egyes nemzetközi szerződésekben és egyezményekben tükröződő imperatív normák elsőbbségéből ered. Ekkor is elhangzott az ICJ részéről a ius cogens tilalma és a joghatóság megállapítása kapcsán, miszerint "az a tény, hogy a jogvita egy ilyen jellegű norma betartásával kapcsolatos [...] önmagában még nem alapozhatja meg a Bíróság joghatóságát a jogvita elbírálására [...] a Bíróság alapokmánya szerint a joghatóság mindig a felek beleegyezésén alapul [...]".[23] Emiatt az ilyen ügyek eleve nem a bűntetőjogi felelősséget érintik, hanem kizárólag a mentességet egy adott bíróság joghatósága alól.

Ezekből az érvekből tehát prima facie úgy tűnik, hogy a nemzetközi jog szerint a szuverén hatalom gyakorlása során elkövetett cselekmények (acta jure imperii) tekintetében a külföldi állam mentessége abban az esetben is szabály marad, ha ezeket a cselekményeket ius cogens, súlyos emberi jogi norma megsértésével követik el. Ebből következően könnyen juthatunk arra a megállapításra, hogy korántsem biztosított automatikusan, hogy egy norma imperatív jellegének elismerése ipso facto kötelezettséget is ró az államokra annak tekintetében, hogy ezt a normát bármilyen körülmények között érvényesítsék.[24]

Megállapítható továbbá, hogy eredményüket tekintve a nemzetközi jog ius cogens normái végül egyik esetben sem élveztek elsőbbséget a joghatósági mentességre vonatkozó nemzetközi szabályokkal szemben. A nemzetközi szokásjog nem ismert el mentesség alóli kivételt sem az abszolút emberi jogi szabályok, sem a fegyveres konfliktusok jogának állítólagos megsértése miatt.[25] Tehát még mindig sporadikus azon esetek száma, amikor a joghatósági kérdések tekintetében született döntés egyértelműen egy olyan fejlődési irányba mutat, ami szerint a ius cogens jogsértés minden esetben felülírhatná a szuverenitásból fakadó állami mentességet.[26]

2. A ratione personae és a ratione materiae mentesség

A külföldi tisztviselőket illetően ez a kép sokkal árnyaltabb. Bár az államfők nemzetközi jogállására vonatkozó szabályozás a jogalanyok nagyon szűk körére vonatkozik, de ezekben az esetekben annál jelentősebb problémával állunk szemben, és a ius cogens joghatásainak akadályaira is jóval határozottabban mutatnak rá. Az államfők nemzetközi jogi felelősségre vonása terén az ICC felállítása tekinthető az egyik legnagyobb előrelépésnek.[27] Ahogy Kofi Annan fogalmazott: "a Nemzetközi Büntetőbíróság célja, hogy biztosítsa, sem vezető, sem állam, sem felkelő kormány vagy katonai testület sehol a világon ne sérthesse meg az emberi jogokat büntetlenül".[28] Így ma már teljesen abszurdnak kellene tekinteni, hogy egy állam képviselője hivatalos minősége mögé bújva próbáljon meg kitérni a felelősség alól, ha súlyos emberijog-sértést, nemzetközileg üldözendő bűncselekményeket követett el.

Ennek ellenére a nemzetközi jogban a legnagyobb dilemmát ma is a súlyos emberijog-sértéssel és bűncselekménnyel vádolt volt államfők ellen indított eljárási akadályok okozzák: ma sincs egyértelműen tisztázva, hogy a már hivatalukat vesztett és hivatalban lévő államfők immunitásának joga meddig terjed. Ezért úgy tűnik, a nürnbergi per óta megcsontosodott abszolút immunitás doktrínájának áttörése korántsem nyitott egyenes utat az állam- és kormányfők, külügyminiszterek felelősségre vonása előtt.[29]

Az állam- és kormányfőket megillető mentességnek a nemzetközi szokásjog szabálya szerint két típusa is van, a ratione personae mentesség, azaz a személyes mentesség és a ratione materiae, az úgynevezett funkcionális mentesség. Ez utóbbi csak az állami, államnak betudható hivatalos cselekményekre terjed ki, tehát ez esetben a cselekmény jellege határozza meg a mentességet és nem a személy.[30]

Jól ismert, hogy a második világháborút követően az abszolút immunitás doktrínáját a nürnbergi alapelvek részét képező hivatali minőség irrelevanciájának elve törte át,[31] azóta pedig többek között a Római Statútum 27. cikkében is helyet kapott. Eszerint posztjától függetlenül

- 532/533 -

bárki felelősségre vonható, illetve felelőségre kell vonni delictum iuris gentium elkövetése esetén.[32]

Ebből az elvből logikusan következne az is, hogy a súlyos, ius cogens emberijog-sértéseket elkövető természetes személyeket mindenkor felelősségre lehet vonni. Erre ma nemzetközi szinten az ICC jogosult akkor, ha az adott ügy megfelel a joghatóság és az elfogadhatóság kritériumainak. Ismeretes, hogy bár korábban a náci háborús bűnösök felelősségre vonására univerzális joghatóságot állapítottak meg - az Eichmann-ügyben -, de ezt a 20. század második felére átértékelték, így természetesen az ICC joghatósága sem lett univerzális.[33] Elsődlegesen területi vagy személyi alapon áll fenn akkor, ha a cselekményt részes állam területén vagy részes állam polgára követi el. Pontosabban az ICC joghatósága automatikusan csak abban az esetben áll fenn, ha teljesül a ratione temporis, materiae, loci és personae.[34]

Az ICC helyzetét ezenfelül azonban több tényező is nehezíti, amelyek egyúttal az imperatív normákat érintő további dilemmákra is rámutatnak. Nehezíti egyrészt az, hogy a nemzetközi bíróságnak nincsen végrehajtó szerve - nem létezik világbíróság, világrendőrség stb. intézménye[35] , ezért a gyanúsítottak őrizetbe vételének biztosítása mindenkor az államok együttműködésének függvénye. Másrészt nehezítő körülmény a ratione personae esetében, hogy az állami tisztviselők hivatali idejük során a nemzeti bíróságok előtt továbbra is abszolút mentességet élveznek a polgári és büntetőjogi eljárásokkal szemben. Ráadásul a komplementaritás, illetve a ne bis in idem elv miatt a nemzeti bíróságok előtt már egyszer lefolytatott eljárást az ICC értelemszerűen nem fogadhatja el, csak akkor, ha kétséget kizáróan bizonyítani lehet, hogy az adott nemzeti bíróság eljárása jogszerűtlen volt, színlelt, esetleg nem felelt meg a pártatlanság alapelvének, vagy a Római Statútum 17. cikke szerint felsorolt feltételek bármelyike fennállt. Csakis ezekben az esetekben kerülhet sor az ICC kiegészítő joghatóságára. Ezek bizonyítása viszont szintén nem problémamentes.[36] Ahogy azt sem nehéz belátni, gyakorta az a paradox helyzet áll fenn, hogyha a ius cogens megsértése eleve az állam jóváhagyásával történik, vagy annak nevében eljáró hivatalos személy követi el, akkor tulajdonképpen pont annak lenne kötelessége felszámolni a tilalmazott bánásmódot vagy felelősségre vonni az elkövetőt, aki valamilyen formában hozzájárult a deliktum elkövetéséhez.[37]

Ráadásul további nehézségeket okozhat egy súlyos emberijog-sértést elkövető személy felelősségre vonásában az is, hogy bár a Római Statútum 27. cikk (2) bekezdése ténylegesen megszünteti a nemzetközi bűncselekményekkel megvádolt személyek immunitását a Bíróság eljárásának tekintetében, a 98. cikk (1) bekezdése mégis megtiltja, hogy együttműködésre hívjon fel egy részes tagállamot, amennyiben ez a kérelem a kérelmezett által, harmadik ország irányában fennálló nemzetközi szokásjogi kötelezettségének megsértéséhez vezetne. Ezért az egyik legnagyobb bonyodalmat éppen maga a Római Statútum okozza a 27. és 98. cikkében található kétértelmű és problémás mentességi rendelkezések miatt.[38] Ennek az immanens inkonzisztenciának eklatáns példája Omar Hassan Ahmad Al Bashir ügye. A szudáni elnököt 2003-2008 között a Darfúrban történtek miatt többek között háborús és emberiesség elleni és háromrendbeli népirtás bűncselekménnyel vádolják.[39] Ám még az Afrikai Unió is, amely tagja a Római Statútumnak, megtagadta kiadatását arra a nemzetközi szokásjogi normára hivatkozva, mely szerint a magas rangú állami hivatalnokokat immunitás illeti meg külföldi tartózkodásuk idején.[40]

Meg kell említenem a kongói külügyminiszter esetét is, ahol ugyancsak az immunitás kérdésével és az ebből fakadó dilemmával találkozhatunk.[41] Ez utóbbi ügy nem kizárólag az egyéni felelősség kérdését érinti, hanem arra is rámutat, hogy miként kapcsolódik össze egymással az állami és az egyéni felelősség. Az ügy tényállása szerint 2000. április 11-én az Elsőfokú Brüsszeli Törvényszék belga vizsgálóbírója távollétében elfogatóparancsot adott ki Abdulaye Yerodia Ndombasi, a KDK hivatalban lévő külügyminisztere ellen, akit azzal vádoltak, hogy 1998 augusztusában a KDK-ban különböző beszédekben fajgyűlöletre uszított, ami hozzájárult több száz ember lemészárlásához.[42] Az ICJ számos megállapítása mellett végül arra ju-

- 533/534 -

tott, hogy Belgium "nem tartotta tiszteletben a Kongói Demokratikus Köztársaság hivatalban lévő külügyminiszterének a nemzetközi jog szerinti büntetőjogi mentességét és sérthetetlenségét",[43] a Bíróság ezért felszólította Belgiumot, hogy vonja vissza az elfogatóparancsot.

Az ítéletből világosan látható, hogy a természetes személyek nemzetközi büntetőjogi felelősségre vonása mindig akkor jelent problémát, amikor az adott állam tisztviselője hivatalos minőségben sért meg ius cogens normát. Ilyenkor ma is könnyen elbújhat az állami funkcióból eredő immunitás mögé, ahogyan a fent említett ügyben is történt. Ráadásul a jelenlegi szabályok szerint, ha magas rangú állami vezetők büntetőjogi felelősségre vonásáról van szó, a természetes személyek és az államok együttes felelőssége is felmerülhet.[44]

Ezeknek a kérdéseknek a részletes tárgyalása túlmutatna jelen írás keretein, nem beszélve arról, hogy még a nem állami szereplők által elkövetett súlyos jogsértéseket is számításba kellene venni az ilyen ügyek vizsgálatakor. Sőt jelenleg nincs olyan nemzetközi fórum, amely mindhárom potenciális nemzetközi jogalany, azaz a természetes személy, az állam és a nem állami szereplők felett is rendelkezne joghatósággal.[45] Azokban az esetekben, amikor a felelősség kérdésében egyszerre mind a három nemzetközi jogalany érintett, az ügyeket mindig kizárólag a joghatóság miatt utasítják el.[46] Tehát a felelősségmegosztás a nemzetközi jogalanyok között egy újabb akadályt jelent az elkövetők felelősségre vonásához.

3. A probléma az orosz-ukrán háborúra vetítve

Miután a mentelmi jogi szabályok a nemzetközi jog emberemlékezet óta fennálló szabályai, az államok szuverén egyenlőségéből fakadó jogintézmény, ezért ma is eljárási akadályt jelentenek a joghatóság gyakorlásában (eljárásjogi mentesség). Bár ez utóbbi kérdés soha nem arra vonatkozik, hogy egy adott természetes személy vagy az állam felelős-e a súlyos bűncselekmény elkövetésében, hanem kizárólag arra, hogy az adott bíróságnak van-e joghatósága a jogvita elbírálására, azaz nem jelent büntetlenséget anyagi értelemben.

Az orosz-ukrán háborúra vetítve a problémát - ahogy erre Philippa Webb[47] is rámutatott - a valódi kihívást szintén az állam- és kormányfő, valamint a külügyminiszter, azaz Vlagyimir Putyin elnök, Mihail Misusztyin miniszterelnök és Szergej Lavrov külügyminiszter felelősségre vonása jelenti. Hiszen ők, egészen addig, amíg betöltik hivatalukat, szélesebb körű személyes mentességet élveznek, amely nemcsak a hivatalos minőségükben elkövetett cselekedetekre vonatkozik, hanem magánjellegű tetteikre is. Miután ez ma is abszolút mentességet jelent, kizárólag az érintett állam jogosult az immunitás felfüggesztésére,[48] mert az hozzá kapcsolódik.[49]

Másrészt, bár arra van mód, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság előtt vádat emeljenek a magas rangú tisztviselőkkel szemben, hiszen (lásd az előző részben) az ICC-hez tartozó államok egyetértettek abban (27. cikk), hogy az immunitás nem hívható fel a háborús bűncselekményeket, az emberiesség elleni bűncselekményeket és a népirtást (Statútum 5. cikk) illetően. Ugyanakkor a jelenleg hatályos nemzetközi közjog normarendszere alapján fő szabály szerint nem állapítható meg kiadatási kötelezettség még a részes állam számára sem egy olyan államra nézve, amely nem részese a Római Statútumnak (98. cikk), ahogy Oroszország sem. Egyedüli kivételt az ENSZ Biztonsági Tanács (továbbiakban: BT) által kibocsátott explicit határozata képezhetné, de mivel Oroszország a BT állandó tagjaként vétójoggal rendelkezik, ez utóbbira sincs esély.[50]

Mi történne abban az esetben, ha rezsimváltás következne be Oroszországban?[51] Ebben az esetben Putyin elnök, a miniszterelnök és a külügyminiszter már nem tartoznának a személyes mentesség kategóriájába, kizárólag funkcionális mentességgel rendelkeznének, így ők sem élveznének immunitást.[52] Hasonló történt a Pinochet-perben, ahol végül különbséget tettek az anyagi és a személyes mentesség között, és a többség (hat bíró) véleménye értelmében az ügyben a ratione materiae mentesség - amely az államot, nem a személyt illeti meg - már nem terjedt ki a Pinochetnek tulajdonított kínzás bűncselekményére.[53]

Ám amíg a felső három orosz tisztviselő ("trojka") hivatalban van, addig a büntetőeljárás legtöbb útja zárva van, felelősségre vonásuk komoly feladatot jelent, miután az államgyakorlat alapján immunitást élveznek más nemzeti bíróságok előtt. Ez volt az álláspontja az ICJ-nek az említett Yerodia-ügyet illetően, sőt a Nemzetközi Jogi

- 534/535 -

Bizottság (a továbbiakban: ILC) jelenlegi álláspontja[54] is ezt a szokásjogot tükrözi. Ráadásul a nemzetközi jog szerint - melyre alább részletesen kitérek - mentelmi joguk lenne egy ad hoc vagy különleges törvényszék előtt is, mert utóbbiak a nemzeti joghatóságok összehangolásán alapulnak (az ilyen jellegű törvényszék alapfeltétele ugyanis az érintett államok hozzájárulásán alapuló nemzetközi szerződés).[55] Erre az együttműködésre több nemzetközi jogász (így például Dapo Akande, az ILC tagja) szerint[56] Oroszország esetében nemcsak most, de még egy teljes rezsimváltás esetén is rendkívül kevés esély lenne, ahogy az ICC joghatóságának elismerésére (önkéntes alávetési nyilatkozatra) is.

Ezért a kérdés jelenleg az, hogyan lehetne mégis egy olyan törvényszéket létrehozni (például egy agresszióval foglalkozó bíróságot),[57] amely eléggé nemzetközi ahhoz, hogy a hivatalban lévő vezetők ne élvezhessenek személyes mentességet a nemzetközi bíróságok általi felelősségre vonás tekintetében. A Yerodia-ügyben az ICJ álláspontja szerint a hivatalban lévő, vagy volt külügyminiszter ellen büntetőeljárás indítható bizonyos nemzetközi büntetőbíróságok előtt, amennyiben azok joghatósággal rendelkeznek.[58] Vizsgálandó kérdés, hogy mi adna pontosan egy ilyen bíróságnak nemzetközi joghatóságot, milyen jellemzőkkel kellene rendelkeznie ahhoz, hogy a ratione personae immunitás ne legyen alkalmazható.

Az Al-Bashir-ügyben az ICC Fellebbviteli Kamarájának álláspontja az volt, majd határozatában is megállapította, hogy a(z Alapokmány VII. fejezete szerinti) BT-határozat hiányában sem élvez az államfő mentességet egy nemzetközi bíróság előtt. Azonban már ott is kétségek merültek fel afelől, hogy ez a jogállás helyes-e.[59] Emellett mindig fennáll annak a lehetősége is, hogy másik bíróság, vagy az ICC más összetételű Fellebbviteli Kamarája eltérő álláspontot fogalmaz meg.[60]

Jelenleg tehát csak az alacsonyabb rangú orosz tisztviselőktől tagadható meg a mentesség a büntetőeljárásokban, például a katonáktól, akik hivatali minőségükben követnek el nemzetközi bűncselekményeket. Hiszen ők kizárólag a funkcionális mentesség doktrínájára hivatkozhatnak, ezért nem élveznének immunitást, sem az ICC, sem a nemzeti, sem ad hoc, vagy különleges bíróságok előtt, ha olyan cselekmények miatt indítanak eljárást ellenük, amelyek nemzetközi bűncselekménynek minősülnek.[61]

A joghatósági kérdések tekintetében említést kell tenni Ukrajna és az ICC viszonyáról is. Bár Ukrajna sem részes állama a Római Statútumnak, 2014-ben és 2015-ben is önkéntes alávetési nyilatkozattal - a Statútum 12. cikk (3) bekezdése alapján - elfogadta az ICC joghatóságát. Először a 2013. november 21. 2014. február 22. közötti időszakra,[62] majd határozatlan időre meghosszabbítva, minden 2014. február 20-ától elkövetett, a Statútum hatálya alá tartozó bűncselekményre vonatkozóan, az ország egész területére.[63] Ebből kifolyólag elméletileg már nincs akadálya az ICC eljárásának, ha népirtást, emberiesség elleni vagy háborús bűncselekményeket Ukrajna területén követnek el ukrán, orosz vagy bármely más állam polgárai. Ez a gyakorlatban azt is jelentheti, hogy az ICC bizonyítékok azonosítására, lefoglalására, továbbítására vagy személyek letartóztatására kérheti Ukrajnát. Ráadásul egy helyzet vagy ügy alapvető elemeinek feltárása akár még nem részes államban történtek bemutatásának lehetőségét is magában foglalhatja.[64]

Agresszió kapcsán azonban a joghatósági kötöttségek miatt az ICC nem járhat el, az agresszió ugyanis csak formálisan szerepel a Statútumban.[65] Nota bene: az agresszió a kampalai módosítást (2017) követően került kiegészítő rendelkezésként a Statútumba, de a 123 részes államból csak 43 írta alá, ráadásul ennek tekintetében konjunktív feltételként két részes állam hozzájárulása kell. Azaz a ICC joghatósága agresszióra csak akkor terjedhet ki, ha azt a kampalai módosítást aláíró részesállam, a módosítást aláíró részesállam területén követi el.[66]

Ezért, amennyiben hivatalosan vádat akarnak emelni Oroszország ellen agresszió bűncselekménye miatt, amelynek során lehetőség lenne az érintett orosz vezetők

- 535/536 -

nemzetközi felelősségre vonására is,[67] azt csak egy újonnan létrehozott bíróságon keresztül lehetne megtenni.

A korábbi ad hoc, különleges bíróságok modelljeit is mérlegelve, az agresszióval foglalkozó törvényszékek három alternatíváját vizionálja a nemzetközi jogász közösség: (1) Ukrajna és az ENSZ Közgyűlése közötti megállapodással létrehozott ENSZ Közgyűlés modellt; (2) Ukrajna és az Európa Tanács által létrehozott Európa Tanács modellt; vagy (3) Ukrajna és több erre hajlandó állam közötti megállapodással létrehozott Nürnbergi modellt.[68] A felsoroltak közül a legtöbben az első változatot tekintenék előrevezetőnek, azaz egy olyan agresszióval foglalkozó hibrid bíróság felállítását javasolják, mely az ENSZ közgyűlésének ajánlása alapján az ukrán kormány és az ENSZ közötti nemzetközi szerződésen alapulna, így szélesebb legitimitást kaphatna a többi modellel szemben. Ilyen precedensnek tekintik[69] a Sierra Leone-i Különleges Bíróságot, melyet 2000-ben egy megállapodás keretében hozott létre az ENSZ és a Sierra Leone-i kormány. Mint ismeretes, önálló hibrid bíróságként képes volt eljárás alá vonni a még regnáló Charles Taylor libériai elnököt. Csakhogy ne feledjük, a fórum felállítását a BT is javasolta 1315. számú határozatában - igaz nem utalt a jogalapját alátámasztandó VII. fejezetre[70] - ráadásul, kivételes módon, Libéria is együttműködött a bírósággal.[71]

Az ENSZ ugyanakkor az orosz agressziót illetően sincs teljes tétlenségre ítélve, hiszen a közgyűlést az Alapokmány nem akadályozza abban, hogy az érdekelt állam beleegyezésével speciális nemzetközi büntető törvényszék felállításában részt vegyen. De jelen szabályok szerint Oroszország nem lenne jogilag köteles együttműködni egy ilyen fórummal. Egyrészt, mert a vétóból kifolyólag nem kötelezhetné erre (az Alapokmány VII. fejezete szerinti) BT-határozat - egy ilyen törvényszék hibrid jellegéből adódóan Ukrajna területi joghatóságán alapulna, másrészt, Oroszország biztosan nem lenne részese olyan nemzetközi szerződésnek, amely őt együttműködésre kötelezné.[72]

Jelenleg, tekintettel arra, hogy az orosz vétó miatt a BT viszont egyáltalán nem tudja ellátni feladatait az orosz-ukrán konfliktus kapcsán, a kollektív intézkedésekre vonatkozóan az ENSZ rendkívüli közgyűlése tesz ajánlásokat, méghozzá az ENSZ 377 (V) sz. számú határozata,[73] a Uniting for Peace alapján. A Uniting for Peace lényege, hogy ha a BT az állandó tagok egyhangú szavazatának hiánya miatt nem gyakorolhatja elsődleges felelősségét a nemzetközi béke és biztonság fenntartásában, akkor ezt a szerepét a rendkívüli közgyűlés veszi át.[74] Ezért a további alternatívák taglalásakor felmerült az a kérdés is, hogy a 377 (V) sz. határozat tágabb értelmezése mentén (ha meglenne a többségi támogatás) a BT helyetteseként az ENSZ rendkívüli közgyűlése kivételesen: (1) miért ne lehetne jogosult olyan nemzetközi bíróságot létrehozni, ahol a bírósággal való együttműködés minden ENSZ-tagállamra nézve kötelező érvényű lenne? (2) Vagy miért ne utalhatna egy ügyet az ICC elé? Utóbbi esetben ráadásul nem is kellene új fórumot létrehozni.[75]

Ez az elsőre plauzibilisnek tűnő érvelés amellett, hogy felborítaná az ENSZ-en belül működő erőegyensúlyt, azért nem kivitelezhető, mert ha egy nemzetközi bíróság létrehozása az ENSZ Közgyűlés Uniting for Peace határozatának elfogadásával is történne, jogi státusát tekintve továbbra is az "ajánlás" tartományban maradna, ahogyan ez a határozat szövegéből is világosan kiderül.[76] Egy ilyen alternatíva a Közgyűlés hatáskörének olyan veszélyesen tág értelmezését feltételezné a Uniting for Peace alapján, mely szerint kötelező erejű határozattal kivételesen nemzetközi törvényszéket hozhatna létre.[77] Egy ilyen forgatókönyv mellett persze egy ad hoc bíróság státusa hasonló lehetne az ICTY és az ICTR[78] státusához, annyi különbséggel, hogy a törvényszék létrehozásának és joghatóságának alapja ezúttal az ENSZ Közgyűlés kötelező erejű határozata lenne, amely valamennyi ENSZ-tagállamot kötelezne a bírósággal való együttműködésre és a mentelmi jog felfüggesztésére. Ugyanakkor egy ilyen tág értelmezés jogszerűség szempontjából erősen vitatható és ultra vires területet érintene, amit csak az ENSZ Alapokmányának módosításával lehetne kikerülni.[79] Így a jelen szabályok értelmében Ukrajna elleni agresszióval foglalkozó nemzetközi bíróság felállítása jogilag minden esetben problémás lenne. Végül, ne feledjük: a fő dilemma az, hogy a nemzetközi bíróságok esetében ugyanúgy aka-

- 536/537 -

dályba ütközhet egy regnáló államfő felelősségre vonása. Hiszen a fentiekből kiderült, az ILC és az ICJ is határozottan elutasítja a személyi mentességek alóli kivételt a fennálló gyakorlat és az opinio juris alapján. Ezért az orosz elnököt, a miniszterelnököt és a külügyminisztert mindaddig, amíg hivatalban vannak, védi a mentelmi jog.[80]

Mindez azt jelzi, hogy a nemzetközi szokásjogban az államfők nemzetközi bűncselekményekkel kapcsolatos mentelmi jogának kérdései embrionális stádiumban vannak.[81] Bár, ha ennek ellenére mégis létrehoznak egy olyan agresszióval foglalkozó nemzetközi bíróságot, amely lehetővé tenné Putyin, Misusztyin és Lavrov vád alá helyezését, miközben ők továbbra is hivatalban vannak, azaz a ratione personae megtámadásával lenne kapcsolatos, az már a megalakulásával is jelentős hatással lenne a nemzetközi jog fejlődésére, függetlenül attól, hogy a vádlottakat valaha is letartóztatják, vagy bíróság elé állítják.[82] Erre a lehetőségre a nemzetközi jog fejlesztésének eszközeként tekinthetnénk. Másrészt az orosz-ukrán ügyben már megvalósult egy példa nélküli közös kiállás a nemzetközi közösség részéről, és sikerült elmozdítani egy lényeges eljárási akadályt. Jelesül a Főügyészi Hivatal előtt a tárgyaláselőkészítő kamara nyomozást engedélyező határozatának szükségességét (nem részes fél esetén), mely a (Statuútum 15. cikk) saját hatáskörben (proprio motu) indított eljárásainak garanciális előfeltétele.[83] Tehát 43 részes állam egy ilyen határozat nélkül utalta az orosz-ukrán konfliktust a Főügyészi Hivatal elé, azt üzenve ezzel, hogy a nemzetközi közösség végérvényesen leszámolt a büntetlenség kultuúrájával,[84] és már "csak" az eljárási akadályokkal kell megküzdeni.

IV.

Zárógondolatok

Kirajzolódott, hogy elsősorban az állami immunitás és az ebből fakadó személyi mentességek jelentik a fő korlátot a ius cogens emberijog-sértéseket érintő ügyekben is. Holott az "imperatív normák funkciója éppen az emberi jogok és a humanitárius jogot súlyosan megsértő elkövetők büntetlenségének megelőzése lenne."[85]

Mint láthattuk, ez a probléma visszavezethető arra, hogy nem tesznek világos különbséget az elsődleges szabályok - a nemzetközi közösség alapvető értékeinek védelmére vonatkozó előírások - és a másodlagos szabályok között, amelyek meghatározzák az ilyen magatartási normák megsértéséből eredő jogkövetkezmények rendszerét.[86] Másrészt, a jelenlegi nemzetközi jog szerint egy ius cogens norma nem tartalmazhat ius cogens eljárásjogi elemet is, tehát a mentelmi jog megtagadása vagy elvesztése nem vezethető le egyik ius cogens emberi jogi norma imperatív jellegéből sem, ezért a ius cogens és az állami mentelmi jogra vonatkozó szabályok között nem lép fel kollízió. Emiatt ezen normák súlyos megsértése sem vonja magával automatikusan a külföldi államokat, külföldi tisztviselőket illető mentesség megtagadását az ilyen eljárásokban. Ezért az tűnik plauzibilis megoldásnak, ha külön írnánk elő azokat. Ez esetben lenne az állami immunitásból fakadó mentességgel szemben egy olyan ius cogens eljárásjogi szabály, amivel utóbbi közvetlenül ütközhetne. Csak így lehetnének felülírhatók a végrehajtás akadályai, sőt ezzel még a hivatalban lévő magas rangú tisztviselők mentessége is meghiúsulhatna súlyos nemzetközi bűncselekmények elkövetése esetén.[87]

A probléma azonban ennél jóval összetettebb, hiszen a nemzetközi bíráskodás eszköztára, beleértve a nemzetközi büntetőbíráskodást is, nem véletlenül korlátozott. A joghatóság gyakorlása mindegyik törvényszéken szigorú feltételekhez kötött. Ezek a szabályok folyamatos jogfejlődés eredményeinek tekinthetők, fokozatosan illeszkedtek a klasszikus nemzetközi jog szabályai közé, azok szerves részeivé válva, amitől nem lehet olyan könnyen eltérni.[88] Ráadásul sokan attól tartanak (ahogy az univerzális joghatóság esetében is), hogy visszaélésekre adna okot, ha egy állítólagosan elkövetett bűncselekmény jellege - főleg, hogy sokszor nincs egyetértés arról mi a ius cogens pontos, normatív tartalma - már elegendő lenne a persona rationae azonnali megtagadására. Ez esetben ugyanis a jövőben annak sem lenne akadálya, hogy bármely hivatalban lévő tisztviselő ellen politikai indíttatású,[89] vagy komolytalan vádakat emeljenek. Tehát egy ilyen megoldás teljesen aláásná az államok szuverén egyenlőségét, holott a mentelmi jog kialakításával első körben éppen ezt akarták elkerülni.[90]

Ennek ellenére úgy vélem, azt is meg kell fontolni, hogy amíg egy súlyos emberijog-sértéssel kapcsolatos jogvita nem alapozhatja meg önmagában a Bíróság joghatóságát, mert az még a súlyosan kirívó esetekben - ami kétséget kizáróan ius cogens normasértés - is a felek beleegyezésén alapul, addig jelen dilemma nem lesz kiküszöbölhető.[91] Ezzel pedig a ius cogens normák létezése nem érheti el végső célját, a nemzetközi közösség lelkiismeretét megrázó, súlyos emberijog-sértések elleni hathatós védelmet, és az ilyen cselekmények elkövetőinek mindenkori felelősségre vonását. ■

JEGYZETEK

[1] Kardos Gábor: Az államok szuverén egyenlősége. In: Jakab András - Fekete Balázs (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia. 2018. http://ijoten.hu/szocikk/az-allamok-szuveren-egyenlosege (2023.06.20.) [28], [39].

[2] Responsibility to protect. Lásd: Szalai Anikó: A védelmi felelősség koncepciója, avagy van-e új a nap alatt? Pro Futuro. 2013/1. sz. 67-78.

[3] Kardos: i. m. [39], Trindade, A.A. Cancado: Jus Cogens: The Determination and the Gradual Expansion of Its Material Content in Contemporary International Case-Law. In: XXXV Curso de Derecho Internacional Organizado por el Comité Jurídico Interamericano. Washington D.C., OAS General Secretariat, 2009. 9.

[4] E koncepciójára hivatkozott már többek között a Biztonsági Tanács, például Líbiával és Jemennel kapcsolatos határozataiban, de a közgyűlés a szíriai helyzettel összefüggésben is alkalmazta. Szalai: i. m. 73-77.

[5] Knuchel, Severine: State Immunity and the Promise of Jus Cogens. Northwestern Journal of International Human Rights. 2011/2. sz. 177.

[6] Vö. Xiaodong, Yang: Jus Cogens and State Immunity. N.Z. Y.B. INT'L L. 2006/3. sz. 131.; Xiaodong, Yang: State Immunity in International Law. Cambridge, Cambridge University Press, 2012.; Knuchel: i. m.; Fox Tomuschat, Christian - Thouvenin, Jean-Marc (eds.): The Fundamental Rules of the International Legal Order: Jus Cogens and Obligations Erga Omnes. Leiden-Boston, Mar- tinus Nijhoff, 2006.

[7] Lásd: Fox, QC Hazel - Webb, Philippa: The Law of State Immunity. Oxford, Oxford University Press, 2015.

[8] Ádány Tamás: A Nemzetközi Büntetőbíróság joghatósága. Budapest, Pázmány Press, 2014. 201.

[9] Papp Nikolett: Az államfők nemzetközi büntetőjogi felelősségre vonásának mai keretei. Debreceni Jogi Műhely. 2016/3-4. sz.

[10] Vö. Zenovic, Predrag: Human rights enforcement via peremptory norms - a challenge to state sovereignty. RGSL Research Papers. 2012/6. sz. 1-65.

[11] Uo.

[12] Csapó Zsuzsanna: "[...] és amelyet csak a nemzetközi jognak az ugyanilyen jellegű későbbi szabályával lehet megváltoztatni." Az 1969. évi bécsi egyezmény és a ius cogens módosíthatósága. Állam- és Jogtudomány. 2020/1. sz. 26.; Lamm Vanda: Adalékok a Rule of Law érvényesüléséről a nemzetközi jogban. Jog - Állam - Politika. 2009/2. sz. 9.

[13] A szerződések jogáról szóló 1969. évi bécsi egyezmény 53. cikk.

[14] Koskenniemi, Martti: Fragmentation of international law: Difficulties arising from the diversification and expansion of international law. Report of the Study Group of the International Law Commission. 2006. https://legal.un.org/ilc/documentation/english/a_cn4_l702.pdf (2023.07.25.) para. 375.

[15] Vö. Yang: i. m. (2006); Knuchel: i. m.; Tomusschat-Thouvnin: i. m.

[16] Uo.

[17] Vö. Zenovic: i. m.

[18] ICJ, Jurisdictional Immunities of the State (Germany v. Italy: Greece intervening), Judgment of 3 February 2012, ICJ Reports. 2012. 99. idézi Focarelli, Carlo: State Immunity and Serious Violations of Human Rights: Judgment No. 238 of 2014 of the Italian Constitutional Court Seven Years On. The Italian Review of International And Comparative Law. 2021/1. sz. 29-30.; Mora, Paul: Jurisdictional Immunities of the State for Serious Violations of International Human Rights Law or the Law of Armed Conflict. Canadian Yearbook of International Law. 2013/50. sz. 243-287.

[19] Uo. 29-58.; Rossi, Pierfranceso: Italian courts and the evolution of the law of State immunity: A reassessment of Judgment no 238/2014. QIL. Zoom-in. 2022/94. sz. 41-57.

[20] Jurisdictional Immunities of the State (Germany v. Italy: Greece intervening) https://www.internationalcrimesdatabase.org/Case/1231#p1 (2023.07.25.).

[21] Armed Activities on the Territory of the Congo (New Application: 2002) (Democratic Republic of the Congo v. Rwanda, https://www.icj-cij.org/case/126 (2023.07.25.).

[22] Knuchel: i. m. 157.

[23] Uo. 163.

[24] Uo. 162.

[25] Mora: i. m. 243-287.

[26] Előfordult pl. Szíria esetében, hogy az ICC nem tudott eljárni, holott nemzetközi igény lett volna az eljárására. Ennek két oka volt: (1) az ICC-nek nem volt joghatósága, mert Szíria nem tagja az ICC-nek, (2) az orosz vétó miatt a Biztonsági Tanács sem utalhatta oda ügyet. Ezért a nemzetközi közösség létrehozott egy ún. Szíria Mechanizmust. Feladata, hogy bizonyítékokat gyűjtsön az elkövetett bűncselekményekről és dokumentálja azokat, így felhasználhatók lesznek a nemzeti vagy esetleg nemzetközi fórum előtti büntetőeljárásokban. Varga Réka: Orosz-ukrán konfliktus 3: a háború alapvető szabálya. 2022. március 2. https://www.ludovika.hu/blogok/ot-perc-europa-blog/2022/03/02/orosz-ukran-konfliktus-3-a-haboru-alapveto-szabalyai/ (2023.07.10.).

[27] Papp: i. m.

[28] Uo.

[29] Vö. Papp: i. m.; Ádány: i. m. 40-52.; Knuchel: i. m.; Kovács péter: Bevezetés a Nemzetközi Büntetőbíróság joggyakorlatába. Budapest, Pázmány Press, 2020.

[30] Ilyen pl. Prosecutor v. Blaskic-, Pinochet ügy. Lásd: Functional immunity of state officials, https://cld.irmct.org/notions/show/376/functional-immunity-of-state-officials#, (2023.07.26.) Ezennia, Nchekwube: Application of the State Immunity Rule in the International Criminal Justice System: Problems Arising and a Critique of Legal Response Mechanisms. LLM thesis. Dalhousie University. 2014. 55-58.

[31] A Nürnbergi Törvényszék Statútumának 7. cikkelye.

[32] Csapó: i. m. (2019) 20.

[33] Egy ügy három esetben kerülhet az ICC elé (Római Statútum 13. cikk).

[34] Kovács: i. m. (2020) 130.; Kovács Péter: A Római Statútum és a nem részes államok. Állam- és Jogtudomány. 2022/4. sz. 64-90.; Ádány: i. m. 185.

[35] Lásd: Kirs Eszter: A legitimitás és elismertség problémakörei a volt jugoszláv területeken elkövetett emberiség elleni bűntetteket vizsgáló törvényszék esetében. Publicationes Universitatis Miskolciensis Series Juridica et Politica. 2006/24. sz. 246-247.

[36] A kérdésről: Papp: i. m.; Kirs: i. m. 247.

[37] Takács Izolda: A kínzás tilalma mint abszolút jog. Jogtudományi Közlöny. 2022/6. sz. 240.; Szalai: i. m. 69.

[38] Csapó Zsuzsanna: Az állam- és kormányfői immunitás versus a hivatali minőség irrelevanciájának elve a felelősségre vonáskor. Az Afrikai Unió kezdeményezése tanácsadó vélemény kérésére a Nemzetközi Bíróságtól. Állam- és Jogtudomány. 2019/1. sz. 19-35.; Pesci Marco: A Nemzetközi Büntetőbíróság joghatósága az államfői immunitás tükrében - Különös tekintettel az Al Bashir esetre. Külügyi Műhely. 2020/2. sz. 83-103.; King, Hugh: Immunities and Bilateral Immunity Agreements: Issues Arising from Articles 27 and 98 of the Rome Statute. New Zealand Journal of Public and International Law. 2016/2. sz. 269-310.

[39] The Prosecutor v. Omar Hassan Ahmad Al Bashir (ICC-02/05-01/09): https://www.icc-cpi.int/sites/default/files/CaseInformationSheets/AlBashirEng.pdf (2023.07.25.).

[40] Csapó: i. m. (2019) 19-35.; Pesci: i. m.

[41] Democratic Republic of Congo v. Belgium, [2002] ICJ Rep 3.

[42] Case concerning the Arrest Warrant of 11 April 2002: https://www.internationalcrimesdatabase.org/Case/3266/Case-concerning-the-Arrest-Warrant-of-11-April-2002-/ (2023.07.26.).

[43] Case concerning the Arrest Warrant, ICJ Judgment of 14 February 2002. 61.

[44] Kajtár Gábor: Betudás a nemzetközi jogban - A másodlagos normák szerepe a beruházásvédelemtől a humanitárius jogig. Budapest, ORAC, 2022. 32-55.

[45] A kérdés kiemelten releváns a bipoláris világrend megszűntét követően, a 2001-es New York-i terrortámadás után. A betudás nem egyértelmű ezekben az esetekben. Kajtár: i. m. 106-107., 161.

[46] Ádány: i. m. 89.

[47] Webb, Philippa: "From Russia With War", https://www.ejiltalk.org/ejil-the-podcast-episode-19-from-russia-with-war-part-deux/ (2023.07.10.).

[48] hamilton, Rebecca J.: Ukraine's Push to Prosecute Aggression: Implications for Immunity Ratione Personae & the Crime of Aggression Case. Western Reserve Journal of International Law. 2023/55. sz. 45.

[49] Pesci: i. m. 94.; lásd még: Statement calling for the creation of a special tribunal for the punishment of the crime of aggression against Ukraine https://gordonandsarahbrown.com/wp-content/uploads/2022/03/Combined-Statement-and-Declaration.pdf (2023.07.12.).

[50] Pesci: i. m. 94.

[51] Az ICC joghatósága kiegészítő jellegű, így csak akkor, ha Oroszország nem kívánna vagy nem tudna eljárni.

[52] hamilton: i. m. 44.

[53] Koskenniemi: i. m. 76.

[54] Vö. Immunity of State officials from Foreign Criminal Jurisdiction.

[55] Milosevics esetében az ICTY-t a BT kötelező erejű határozattal állította fel, mégis számos támadási felületet adott legitimitása kapcsán. Erről: Kirs: i. m. 239., 245-246.

[56] Webb: i. m.

[57] Declaration on a Special Tribunal for the Punishment of the Crime of Aggression against Ukraine. https://gordonandsarahbrown.com/wp-content/uploads/2022/03/Combined-Statement-and-Declaration.pdf (2023.07.16.).

[58] "[A]n incumbent or former Minister for Foreign Affairs may be subject to criminal proceedings before certain International Criminal Courts, where they have jurisdiction" Case Concerning The Arrest Warrant Of 11 April 2000 (Democratic Republic Of The Congo V. Belgium) [The Yerodia Case], (2023.07.23.) 9.

[59] Akande, Dapo: ICC Appeals Chamber Holds that Heads of State Have No Immunity Under Customary International Law Before International Tribunals, https://www.ejiltalk.org/icc-appeals-chamber-holds-that-heads-of-state-have-no-immunity-under-customary-international-law-before-international-tribunals/ (2023.07.23.).

[60] Vö. Webb: i. m.; Hamilton: i. m. 42-43.

[61] Uo.

[62] https://www.icc-cpi.int/sites/default/files/itemsDocuments/997/declarationRecognitionJuristiction09-04-2014.pdf (2023.17.12.).

[63] https://www.icc-cpi.int/sites/default/files/iccdocs/other/Ukraine_Art_12-3_declaration_08092015.pdf (2023.07.12.).

[64] Csapó Zsuzsanna: Alternatívákban gondolkodhatunk? A Nemzetközi Büntetőbíróság lehetséges kiegészítői/kihívói - az orosz agresszió relációjában. Állam- és Jogtudomány, 2022/4. sz. 26.; Béres Nóra: Ukrajna esete a Nemzetközi Büntetőbírósággal. Állam- és Jogtudomány. 2022/4. sz. 10.; Kovács: i. m. (2022) 85.

[65] Hoffmann Tamás: Túl a szélmalomharcon? A Nemzetközi Büntetőbíróság és az orosz-ukrán konfliktus. Előszó "a nemzetközi büntetőbíróság 20 éve" című tematikus számhoz. Állam- és Jogtudomány. 2022/4. sz. 3-4.

[66] Uo.; Kovács: i. m. (2022) 66.

[67] Az államok közötti erőszak tilalma alól nem létezik olyan kivétel, amelyre Oroszország hivatkozhatna. Csapó: i. m. (2022) 7.

[68] hamilton: i. m. 52.

[69] Tchobo, Denakpon L. R.: Russia's Invasion of Ukraine: Creating a Special Tribunal for the Crime of Aggression Would Be a Danger to the Future of International Criminal Law (March 11, 2022). http://dx.doi.org/10.2139/ssrn.4078759 10.

[70] S/RES/1315(2000).; lásd még: csapó: i. m. (2022) 43.

[71] Libéria részéről egy kifejezett, írásbeli elfogadó nyilatkozatra lett volna szükség, hogy vele szemben kötelező erővel rendelkezzenek a szerződés vonatkozó szabályai, tehát együttműködött a bírósággal, ha stricto sensu nem is lett volna tételes jogi kötelessége. Ádány: i. m. 84.

[72] Vö. uo. 39.

[73] A/RES/377. 1950. Lamm Vanda: Az ukrajnai háború a nemzetközi jog tükrében. Magyar Tudomány. 2023/9. sz. 1120-1129.

[74] Uo. 1125.

[75] Corten, Oliver - Koutroulis, Vaios: Tribunal for the crime of aggression against Ukraine - a legal assessment. European Parliament, Policy Department for External Relations, Directorate-General for External Policies. 2022, https://www.europarl.europa.eu/RegData/etudes/IDAN/2022/702574/EXPO_IDA(2022)702574_EN.pdf (2023.09.10.) 39., Vö. Csapó: i. m. (2022) 45.

[76] Corten-Koutroulis: i. m. 16.

[77] Uo.

[78] ICTY: Volt-Jugoszláv Nemzetközi Büntetőtörvényszék https://www.icty.org, ICTR: Ruandai Nemzetközi Büntetőtörvényszék: https://unictr.irmct.org/en/tribunal (2023.07.12).

[79] Csapó: i. m. (2022) 45.

[80] Uo.; Corten-Koutroulis: i. m. 38.

[81] hamilton: i. m. 58.; Knuchel: i. m. 152.

[82] Uo. 41-42.

[83] Kovács: i. m. (2022) 86.

[84] Béres: i. m. (2022) 9.

[85] Knuchel: i. m. 163.

[86] Vö. Tomusschat-Thouvenin: i. m.

[87] Yang: i. m. (2006), (2012), Knuchel: i. m.; Zenocic: i. m.

[88] Ádány: i. m. 93.

[89] Sőt a BT is egy politikai indíttatású szerv elsősorban. Béres Nóra: A Biztonsági Tanács által a Nemzetközi Büntetőbíróság elé utalt helyzetek legfontosabb jogi problémái. Budapest, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet, 2021. 21., Knuchel: i. m. 51.

[90] Hamilton: i. m. 53.

[91] Vö. Yang: i. m. (2006); Knuchel: i. m.

Lábjegyzetek:

[1] A szerző jogász, PhD-hallgató, Eötvös Loránd Tudományegyetem; szociológus, PhD.

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére