A fagyasztott ivarsejtek felhasználása az ivarsejt donor halála után számos etikai, erkölcsi, jogi és társadalmi kérdést vet fel. Jelen tanulmány e témakörök közül az egyik legösszetettebbnek tekinthető jogi kérdéssel foglalkozik, az ivarsejt donor halála utáni mesterséges megtermékenyítés öröklési jogi vonatkozásaival. A tanulmány olyan tényállásokra fókuszál, amelyek napjainkban egyelőre kivételes jelleggel fordulnak elő, és amelyek kapcsán a hatályos jog kimunkálása kezdetleges fázisban van, azonban a jövőben bizonyosan a jogalkotás tárgyát kell képezniük. A gyakorlat előbb-utóbb meg fogja követelni a jelen tanulmányban elemezett kérdések átfogó, akár egységes, európai szintű szabályozását is, hiszen a tárgyalt jelenségek mindenképpen kihatással lesznek az öröklési jogszabályok egy új dimenziójának megnyitására.
Az elmúlt évtizedek soha nem látott ütemben zajló orvostudományi fejlődése olyan módszerek kimunkálását és finomítását tette lehetővé, amelyek segítségével be lehet avatkozni az új élet keletkezésének folyamatába, vagyis az utódnemzésbe.[1] Ezek a beavatkozások önmagukban számos etikai, orvosi, jogi és társadalmi kérdést vetnek fel, jelen tanulmány azonban e kérdéseknek az öröklési jogi vetületeire fókuszál.
Az asszisztált reprodukciós eljárások legismertebb és leggyakrabban alkalmazott módja a mesterséges megtermékenyítés.[2] Az egyes országok nemzeti jogszabályai pedig alapvetően a meddőség gyógyítását, és az egyén szülővé válás iránti vágyát szolgáló engedélyezett mechanizmusokként tekintenek erre az eljárásra. A mesterséges megtermékenyítésnek több módja is van, azt pedig, hogy ennek mely formái engedélyezettek egy adott államban, egyelőre az egyes (tag)államok nemzeti joga szabályozza. A mesterséges meg-
- 5/6 -
termékenyítés az Európai Unió minden tagállamában - ilyen-vagy olyan formában - engedélyezett asszisztált reprodukciós eljárás. Ennek az eljárásnak azonban van egy speciális, mondhatni rendhagyó formája, amely számos - eddig szabályozatlan - kérdést vet fel. Ez az eljárás az ivarsejt-donor ivarsejtjének a donor halála után történő felhasználása reprodukciós célra - közismertebb nevén a posztmortem megtermékenyítés.
Az a jelenség, hogy az örökhagyó utódja az örökhagyó halála után jön a világra, az emberiség létezése óta ismert tényállás, legalábbis azóta bizonyosan, amióta a férfiak háborúba jártak.[3] Az ilyen esetekben a fogantatást az apa korai halála követi baleset, betegség vagy más ok következtében, vagyis az apa halála megelőzi a gyermek születését. E tényállás szabályozása azonban nem képez joghézagot, az öröklési törvények az ilyen esetkörökre évszázadok óta kiterjednek. Már a rómaiak is jogtételként mondták ki, hogy a méhmagzatot, valahányszor az ő érdekeiről van szó, úgy kell védelemben részesíteni, mintha már élő volna,[4] elismerve ezáltal a méhmagzat öröklési jogát az anyja teherben léte alatt az elhalt apa után. Ez a fikció azt jelentette - és azt jelenti ma is -, hogy az élve született személy jogképességét, ha ez az ő érdekeit szolgálja, a fogamzás lehetséges legkorábbi időpontjától, vagyis a születéstől visszafelé számított 300. naptól számítják, mintha a magzat már akkor megszületett volna.[5]
Annak a jelenségnek azonban, hogy az örökhagyó utódja az örökhagyó halála után jön világra, a modern orvostudománynak köszönhetően mára van egy másik vetülete is. A mesterséges megtermékenyítésre irányuló technikák fejlődése nyomán mára talán közismert tény, hogy hímivarsejteket, illetve anyatesten kívül létrehozott embriókat hosszabb-rövidebb ideig mélyhűtött állapotban lehet az egészségügyi szolgáltatónál tárolni - letétbe helyezni - egy későbbi esetleges felhasználás céljával. E lehetőség egyúttal megnyitotta az utat - ha jogilag nem is, de orvosilag mindenképpen -, hogy embrió jöjjön létre és gyermek születhessen esetleg hosszabb idő elteltével szülője halála után.[6]
A posztmortem megtermékenyítés ötlete 1866-ra vezethető vissza, amikor egy olasz tudós, Montegazza felfedezte, hogy az emberi hímivarsejt sikeresen lefagyasztható. Montegazza ezt a felfedezést rendkívül hasznosnak ítélte meg azon nők szempontjából, akiknek férjei háborúba kényszerültek, és félő volt, hogy onnan már nem térnek vissza.[7]
- 6/7 -
Általánosságában elmondható, hogy az asszisztált reprodukciós eljárások terén elért kezdeti felfedezések után a legtöbb állam esetében beszélhetünk egy korai és viszonylag rövid ideig tartó periódusról, melynek során az asszisztált reprodukcióra alapvetően úgy tekintettek, mint a család hagyományos szociális struktúráját megbontó jelenségre. A kezdeti ellenállás után azonban, szinte minden országban szemléletváltás figyelhető meg, s az asszisztált reprodukciós eljárásokat a meddőség kezelésére, utódok nemzésére szolgáló megengedett eljárásoknak minősítették, hol több hol kevesebb korlátozással. A hetvenes évektől kezdődően e kérdések a liberalizáció irányába mozdultak el, a családdal kapcsolatban hosszú ideje fennálló tradicionális konvenciók lassan lebomlottak. A korábban szigorúan a hálószoba falain belülre utalt kérdés lassacskán az ítélkezési és jogalkotói gyakorlat tárgyává vált.[8]
Noha az asszisztált reprodukciós eljárásokra vonatkozóan a nemzeti jogszabályokban viszonylag részletes jogi keretek állnak rendelkezésre, létezik néhány olyan kérdéskör, amelyet eddig a legtöbb országban nem sikerült koherens módon szabályozni, és amelyek kapcsán egyelőre a jogalkotás és a bírósági gyakorlat is csak puhatolózik. Egy ilyen kérdéskör a halál utáni megtermékenyítés esete is.
Tekintettel a posztmortem megtermékenyítés vonzataként megjelenő kérdések összetettségére és érzékenységére, a nemzeti jogalkotók nehezen látnak hozzá az erre vonatkozó jogszabályok megalkotásához, ha pedig a jogszabályi háttér e kérdések kapcsán mégis rendelkezésre áll, a tagállami szabályozásokban nagy differenciák mutatkoznak. Az Európai Unió tagállamainak többségében a posztmortem megtermékenyítés eljárása teljesen tilos, vagy egyáltalán nincs szabályozva.[9] Csak néhány országban írják elő pontosan azokat a feltételeket, amelyek mellett ez az eljárás alkalmazható.[10] A legtöbb tagállami jogszabály, amely lehetővé teszi a halál utáni megtermékenyítést, azt az ivarsejt donor kifejezett hozzájárulásához köti. Bizonyos jogszabályokban azt a feltételt is előírják, hogy a donor hozzájáruljon ahhoz, hogy szülői kapcsolatot létesítsen a halál után fogant és született gyermekkel.[11] Ami azonban a posztmortem megtermékenyítés öröklési jogi hatásait illeti, a vonatkozó nemzeti szabályozások elemzéséből arra lehet következtetni, hogy ez a kérdés nincs kellőképpen szabályozva, ugyanis a tagállami öröklési jogi normák, amelyek a születendő gyermek helyzetét kezelik, nincsenek harmonizálva a halál utáni megtermékenyítésre vonatkozó szabályokkal, s ezáltal a genetikai szülő halála után fogant gyermek jogai és érdekei sérülhetnek.[12]
Noha a posztmortem megtermékenyítés kérdésének megemlítése lassacskán helyet kap az egyes nemzeti szabályozásokban, ezt az eljárást a legtöbb ország vonatkozó törvénye kifejezetten megtiltja. Vannak azonban olyan tagállamok, ahol az eljárás engedélyezett.
- 7/8 -
Ide tartozik pl. Hollandia, Görögország, Belgium, Spanyolország, Macedónia, Horvátország, Lengyelország, Csehország és a Brexit előtt ezen országok közé tartozott NagyBritannia is. Azon országok jogszabályainak elemzéséből, ahol a posztmortem megtermékenyítés engedélyezett, egyértelműen kitűnik, hogy az eljárás szigorúan kötve van az elhalálozott donor korábbi beleegyező nyilatkozatához. Így például a holland jogban, a 2002. évi embriótörvény[13] előírja, hogy egy spermium vagy petesejt donor halála esetén, az elhunyt kifejezett, írásos (előzetes) hozzájárulása szükséges a letétbe helyezett ivarsejt vagy embrió posztmortem felhasználásához.[14] Görögországban a halál utáni megtermékenyítés csak akkor lehetséges, ha két feltétel teljesül: az első feltétel, hogy a férfi olyan betegségben szenved amely nagy valószínűséggel meddőséghez vagy halálhoz vezet, a másik pedig, hogy a férfi közjegyzői okirat formájában hozzájárulását adta az ivarsejt halála után történő felhasználásához. Ebben az esetben a mesterséges megtermékenyítést a donor halála után legkorábban hat hónap és legkésőbb két év elteltével lehet elvégezni.[15] A belga jog szintén engedélyezi a posztmortem megtermékenyítést.[16] Az eljárás a donor halálának időpontjától számított hat hónap és két év között végezhető el, feltéve hogy a partnerek erről szerződéses formában megegyeznek és kifejezetten hozzájárultak ivarsejtjeik halál utáni felhasználásához.[17] Spanyolországban ami a halál utáni megtermékenyítést illeti, a törvény lehetővé teszi a túlélő nő számára, hogy elhunyt férje/élettársa halála után legfeljebb 12 hónappal felhasználja annak korábban lefagyasztott ivarsejtjeit, azonban csak akkor, ha a donor írásos beleegyezését adta az ivarsejtek halála után történő felhasználására.[18] Az ilyen módon született gyermek házasságban született gyermek státuszát élvezi. A genetikai anyag halál utáni felhasználását célzó nyilatkozattétel az egyedülálló férfiak számára is lehetséges. Ebben az esetben azonban nem állapítható meg az apaság a halál után fogant gyermek és az elhunyt donor között.[19]
- 8/9 -
Bár a halál utáni megtermékenyítés eljárása egyre gyakrabban foglalkoztatja a társadalmat, e tényállás jogszabályi lefedettsége korántsem teljes. Számos olyan gyakorlati probléma merül fel, amely egyelőre szakmai viták tárgyát képezi és amelyekről - jogszabály hiányában - eseti jelleggel a joggyakorlat dönt. E nyitott és meglehetősen összetett jogi kérdések egyike éppen a halál után fogant és született gyermek örökléssel összefüggő jogait érinti. Az a hagyományos 300 napos időszak, amelyen belül a nasciturusnak meg kell születnie ahhoz, hogy örökössé váljon, a posztmortem megtermékenyítés esetére eredeti értelmezésében semmiképp nem vetíthető rá, hiszen a posztmortem megtermékenyítés esetében, maga a megtermékenyítés történik a szülő halála után, ilyenformán a szülő halálának pillanatában még nem beszélhetünk az anyaméhben fejlődő magzatról. A szakirodalom is megosztó álláspontot képvisel a tekintetben, hogy a nasciturus koncepciója kiterjeszthető-e a halál után fogant gyermekre, vagyis annak lehetőségére, hogy a halál után fogant gyermek örökössé váljék.[20]
A szülő halála után fogant gyermek öröklési jogi státuszának szabályozását a gyermek jogainak és érdekeinek védelmét célzó tágabb összefüggésében kell vizsgálni. A gyermek anyagi érdekein túl, azon kérdéseket is figyelembe kell venni, amelyek a gyermek megszületéséhez fűződő érdekére, származásának megismerhetőségére, a gyermek identitására vonatkoznak, és amelyek által kiküszöbölhető a fogantatása és születése körülményei alapján történő esetleges hátrányos megkülönböztetés.
A szülő halála után fogant gyermek örökösi státuszának elismerése azonban, óhatatlanul negatív hatásokkal is jár, tekintettel a többi örökös érdekeinek és azok örökrészének mértékére, valamint az ezen öröklési jogviszony által érintett más személyek jogaira és érdekeire. Nem várható el ugyanis a többi örököstől, hogy egy még meg sem fogant gyermek születésére várjanak, ami adott esetben rendkívül sokáig, akár évekig tartó várakozást is jelenthet. Egy ilyen szituáció ugyanis veszélyezteti a jogalanyok bizalmát a jogügyletek biztonságában, és csorbítja a hagyatéki eljárás lefolytatásának hatékonyságát.
Az egyes államok de lege ferenda javaslatai eltérőek arra vonatkozóan, hogy a posztmortem fogant gyermek örökölhet-e a genetikai szülője után. Az egyes államok álláspontjai alapvetően összefüggnek azzal, hogy az adott államban megengedett-e ez az eljárás. Ugyanakkor, még azokban az államokban is, ahol ez az eljárás engedélyezett, az öröklési törvény rendelkezéseit nem modernizálták és harmonizálták a halál utáni megtermékenyítésre vonatkozó rendelkezésekkel, a nasciturus fikcióját nem terjesztették ki a halál után fogant gyermek esetére.[21] Ez azt a helyzetet eredményezi, hogy a halál után fogant gyermek genetikailag kétségkívül elhalálozott szülőjétől származik, így a rokonsági viszony - ha törvény ezt nem is minden esetben deklarálja - értelemszerűen adott, ugyanakkor az elhunyt felmenő után történő öröklés kérdése nem teljesen tisztázott.
- 9/10 -
Függetlenül attól, hogy az egyes nemzeti jogrendszerekben elfogadják vagy elutasítják az asszisztált reprodukciónak ezt a formáját, tény, hogy a genetikai szülő halála után fogant gyermekek születésére van példa. A szülővé válás utáni vágy meghaladja a törvényi tilalmakat és az államhatárokat. Éppen ezért, ezeknek a gyermekeknek a létezését nem lehet figyelmen kívül hagyni. A szülő halála után fogant gyermek öröklési jogainak elismerése kétségtelenül védi a gyermek érdekeit, ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni a többi örökös érdekeit és a jogbiztonságot sem. A hagyatéki eljárás gördülékeny lefolytatása és azon személyek meghatározása, akikre az elhunyt jogait és kötelezettségeit átruházzák, a jogbiztonságot szolgálják. A hagyatéki eljárás lefolytatása nem halasztható el határozatlan időre egy "a jövőben fogant gyermek" érdekeinek előtérbe helyezése miatt. Az említett érdekek kiegyensúlyozása a jogalkotó feladata volna, s ez a feladat lássuk be, egyáltalán nem egyszerű.
A német szabályozás egyértelműen kizárja a halott férfi ivarsejtjével történő megtermékenyítés lehetőségét. Az Embryonenschutzgesetz (a továbbiakban: ESchG)[22] - szövege szerint tilos a petesejtet a férfi halála után annak ivarsejtjével megtermékenyíteni.[23] Hovatovább, az ESchG három évig terjedő börtönbüntetést vagy pénzbírságot ír elő annak, aki tudatosan megtermékenyíti a petesejtet egy már nem élő személy ivarsejtjével.[24] A német törvény konzervatív felfogása alapján a posztmortem megtermékenyítés tilalmának alapvető jogpolitikai indoka az, hogy a gyermeknek ilyenkor előre tudhatóan apa nélkül, csonka családban kellene nevelkednie.[25]
Ugyanakkor azt nem mondja ki a jogszabály, hogy tilos a már méhen kívül megtermékenyített petesejtből fejlődő embriót a férfi halála után - esetleg hosszabb idő elteltével is - visszaültetni, hiszen ekkor már létezik egy embrió, ami a német jogi szabályozás szellemében védendő emberi lény, így beültetéséhez, vagyis a gyermek megszületéséhez túlnyomó érdek fűződik.[26]
A német bírósági gyakorlat több ízben is foglalkozott már a halál utáni megtermékenyítés kérdésével. 2010-ben a Rostocki legfelsőbb Bíróságnak a következő sorsdöntő eset-ben[27] kellett állást foglalnia: Egy házaspár asszisztált reprodukciós eljárásban vett részt,
- 10/11 -
a petesejteket megtermékenyítették a férfi ivarsejtjeivel, de rögtön ez után le is fagyasztották azokat, tehát az ivarsejtek végleges összeolvadásának folyamata, az embriók kifejlődése még nem történt meg. Ezek után a férj autóbalesetben tragikus hirtelenséggel elhunyt. Mivel az ivarsejtek lefagyasztott állapotban már elő voltak készítve az egyesülésre, az özvegy ezeknek a megtermékenyített petesejteknek a felhasználását, az eljárás folytatását kérte az egészségügyi intézménytől. Miután a klinika megtagadta azt az embrióvédelmi törvény azon rendelkezésére hivatkozással, amelyik büntetni rendeli, ha a petesejtet a férfi halála után termékenyítenek meg az elhunyt hímivarsejtjeivel, a nő bírósághoz fordult.[28] A bíróság helyt adott a felperes kiadásra vonatkozó kérelmének a BGB 985.[29] cikke alapján, mivel az EschG 4. cikk I. 3. pontja nem zárja ki a megtermékenyített petesejt átadását. Az elutasítás alapjául szolgáló norma jelen ügyben nem volt releváns, mivel "megtermékenyítés" alatt a megtermékenyítés kezdete értendő.[30]
A bíróság a következőképpen indokolta a döntést: ,A jogalkotási folyamatból az következik, hogy csak a férfi halála után történő hímivarsejt felhasználása büntetendő. Ha egy élő ember hímivarsejtjét már felhasználták, pl. egy petesejtet már megtermékenyítettek vele, az ESchG 4. cikkének I bekezdés 3. pontja szerinti tényállás - amelynek alapján tilos a petesejtet a férfi halála után annak ivarsejtjével megtermékenyíteni- nem teljesül.[31]
Az eset alapján látható, hogy a bíróság az embrióvédelmi törvény szigorú rendelkezéseit igyekezett megszorító módon értelmezni, az élethelyzet biológiai alapjait vette alapul, amikor a megtermékenyülés folyamat-jellegét hangsúlyozta. További érdekessége az ügynek, hogy a bíróság döntésében a BGB 985. szakaszára hivatkozva arról foglalt állást, hogy az ivarsejtek felett tulajdonosi jogosultságok gyakorolhatók.[32]
A fentihez képest fordított esetben kellett döntést hoznia 2016-ban a Kalsruhe-i bíróságnak: az ügy tényállása alapján nem volt világos, hogy 2008-ban 15 petesejtet vagy embriót fagyasztottak le. Miután az eljárásban részt venni szándékozó genetikai anya 2010-ben elhunyt, az eljárásban részt venni szándékozó genetikai apa azt kérte, hogy a klinika adja át részére a klinikán tárolt genetikai anyagot annak érdekében, hogy második felesége (annak beleegyezésével) kihordhassa a gyermeket. A férfi azt állította, hogy néhai első felesége hozzájárult a halál utáni embrióbeültetésbe.[33]
A bíróság elutasította a férfi kiadásra irányuló kérelmét arra hivatkozva, hogy az ESchG 1. cikkének 2. bekezdése[34] alapján a petesejtet nem lehet megtermékenyíteni abból a célból,
- 11/12 -
hogy a petesejtből létrejövő embriót más nő - és nem a petesejtdonor - hordja ki.[35] A bíróság ebben az esetben az ESchG 1. cikk (2) bekezdése szerint a megtermékenyítési folyamat végét vette alapul, nem pedig az eljárás megkezdését, mint a korábbi esetben. A korábbi bírósági gyakorlathoz képest eltérő értékelés kapcsán a bíróság nem állapított meg ellentmondást, mondván, hogy az ESchG különböző normái eltérő céljaik miatt eltérő módon értelmezhetők.[36] Miután a fagyasztott embriók rendelkezésre álltak, a férj igénye nem az ESchG normái miatt hiúsult meg, hanem amiatt, mert sem a kezelési szerződésből, sem pedig a törvény alapján nem támasztható igény a folyamat folytatására, különös tekintettel arra, hogy a genetikai anyag kiadására nem vonatkoznak törvényi követelések, mivel a német felfogás szerint a férjnek dologi jogi szempontból nincs rendelkezési joga a genetikai anyag felett, tekintettel arra, hogy az embriók nem kezelhetők vagyonjog tárgyává tehető dologként.
A hasonló tényállások kapcsán hozott bírósági döntések különbözősége alátámasztja, hogy a posztmortem megtermékenyítéssel összefüggő kérdések, különösképp a fagyasztott embriók, petesejtek és spermiumok jogi besorolása a joggyakorlatban esetről esetre különbözik. A bíróságok - egyértelmű jogszabály hiányában - az eset egyedi jellemzői alapján hozzák meg döntéseiket. A bíróságok ítélkezési gyakorlata mindenesetre alátámasztja, hogy a további felhasználás feltételei, (pl. az elhalt nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy beleegyezik ivarsejtjeinek halála után történő felhasználásához) valamint az ily módon történő utódnemzés családjogi és öröklési jogi vonatkozásai törvényi kidolgozást igényelnek[37] és nem az esetenkénti bírósági gyakorlat kell, hogy megoldja őket.[38]
Magyarországon az egészségügyi törvény egyértelműen tiltja, hogy halott ember testéből emeljenek ki ivarsejteket reprodukciós célra,[39] valamint rendelkezik arról is, hogy a reprodukciós eljárás egyedülállóvá vált nő esetében - akinek házastársi vagy élettársi kapcsolata az eljárás megkezdését követően szűnt meg - csak akkor folytatható a házasság vagy élettársi kapcsolat megszűnése után, ha a női ivarsejt megtermékenyítése már megtörtént.[40] A normaszöveg értelmezéséből az következik, hogy a férfi halála után a már korábban megtermékenyített petesejt visszaültethető - amennyiben erre vonatkozóan a felek nem tettek kizáró nyilatkozatot -, ezzel szemben az elhunyt férj vagy élettárs ivarsejtjei nem használhatóak fel.[41]
A magyar törvény tehát arról is rendelkezik, hogy egyedülálló nő is igénybe veheti az asszisztált reprodukciós technikákat.[42] Az egyedülálló nő fogalma azt jelenti, hogy ő
- 12/13 -
a reprodukciós eljárás megkezdésekor nem áll házastársi vagy élettársi kapcsolatban.[43] Ez a helyzet azonban fennállhat akkor is, ha korábbi házastársa vagy élettársa elhunyt. A jogszabály nem válaszolja meg azt a kérdést, hogy történhet-e megtermékenyítés az egyedülálló nő még az eljárás megkezdése előtt elhunyt férje vagy élettársa ivarsejtjeivel, amelyeket korábban letétbe helyezett, és esetleg kifejezetten nyilatkozott is a felhasználásukról.
Magyarországon az ombudsmani gyakorlatból emelhető ki egy 2002-ben történt eset, melyben a panaszos férje halála után szeretett volna gyermeket az elhunyt korábban lefagyasztott ivarsejtjeinek felhasználásával, kérésétől azonban az egészségügyi intézmény az egészségügyi törvényre hivatkozással elzárkózott, noha a férfi az ivarsejtek letételekor írásbeli nyilatkozatában saját célú felhasználásról rendelkezett.[44] Az ombudsmani jelentés megállapította az egészségügyi törvény posztmortem megtermékenyítéssel kapcsolatos hiányosságát a tekintetben, hogy a házastársak (élettársak) a reprodukciós eljárás megkezdése előtt, együttes kérelmükben az eljárás folytatását a házastárs (élettárs) halála esetére előzetesen kifejezetten kizárhatják,[45] a folytatás együttes kérésének lehetőségét viszont a törvény nem említi.[46] Az ombudsmani jelentés indokoltnak tartotta a reprodukciós szabadság ilyen irányú gyakorlását, s javaslatot is tett a törvény módosítására.[47] A jogi környezetben azonban e tekintetben az elmúlt két évtizedben nem történt érdemi változás.
Különösen érdekes, hogy a jelenleg hatályos jogszabály értelmében Magyarországon az a furcsa helyzet is előállhat, hogy az egyedülállóvá vált nő bármilyen donor ivarsejtet igénybe vehet, csak elhunyt férje vagy élettársa ivarsejtjeit nem, noha ezt az elhunyt korábban kinyilvánított szándéka és érzelmi szempontok is indokolhatják.[48]
A német joggal ellentétben, a magyar jog a reprodukciós eljárás során létrehozott és még be nem ültetett embrióval kapcsolatban dologi jogias felfogást tükröz. Az embriót létrehozó házastársaknak/élettársaknak ugyanis rendelkezési joguk van az embrió felett, amely rendelkezési jogot közösen gyakorolják.[49] Ebben a felfogásban némileg visszatükröződik Gyöngyösi Zoltán 2002-ből származó, instrumentális és szélsőségesebb jelzőkkel illetett[50] elmélete, amely szerint a tulajdonjog az ivarsejtekre is kiterjedhet. Gyöngyösi szerint az embrió petesejt és spermium egyesülésével jön létre, ami a Ptk. alapján dologegyesülésként fogható fel, amelyen a szülők közös tulajdont szereznek.[51]
- 13/14 -
A rendelkezési jog megszűnése esetére a donorok hozzájárulhatnak az embrióadományozáshoz, hozzájárulhatnak az embriók tudományos kísérlet céljából történő felhasználásához, vagy kérhetik az embriók megsemmisítését.[52] Az Eütv. alapján a letétbe helyezett embrió tárolásának leghosszabb időtartama 10 év.[53] Arra azonban nem terjed ki a szabályozás, hogy a letétbe helyező halála esetén mi történjék a letétbe helyezett genetikai anyaggal.
Öröklési jogi szempontból a posztmortem megtermékenyítés vonatkozásában a német és a magyar jogban érdekes a helyzet a hatályos jogszabályi környezetet illetően. Noha mindkét országban tilos az eljárás, akadnak olyan joghézagok, jogszabályi kétségek, amelyek mentén a posztmortem megtermékenyítés öröklési jogi vetületei is diskurzus tárgyát képezhetik.
A német BGB különbséget nem téve a törvényes és a végrendelet útján történő öröklés között általános jelleggel mondja ki, hogy öröklésre csak az lehet jogosult, aki az örökhagyó halálának időpontjában él, vagy már megfogant.[54] Jelen formájában ez a törvényi rendelkezés nyelvtani értelmezés alapján kiterjedhet a mesterséges megtermékenyítés esetére is, annak ellenére, hogy a megtermékenyítés nem az anyatestben zajlik le, hanem laboratóriumi körülmények között. Meglátásom szerint az, hogy a törvény szövege olyan megfogalmazással bír, amely nyelvtani értelmezés nyomán lehetővé teszi a még be nem ültetett mesterséges megtermékenyítés útján létrejött embrió öröklését, a puszta véletlen műve. A törvény meghozatalának idején ugyanis, a mesterséges megtermékenyítés lehetősége bizonyosan nem merült fel a jogalkotóban. Így, ha a normaszöveget teleológiai értelmezés alapján értelmezzük, nem feltétlenül hozható összefüggésbe a még be nem ültetett, mesterségesen megtermékenyített embrió örökösi jogosultságával. Noha a posztmortem megtermékenyítés eljárását Németországban törvény tiltja, a Rostocki jogeset példája nyomán indokolt volna foglalkozni az öröklés kérdésével a mesterséges megtermékenyítés és annak különböző fázisai vonatkozásában is.
A magyar jogban a régi Ptk. végrendelet útján történő öröklés esetére, kimondta, hogy érvénytelen annak örökössé nevezése, aki az örökhagyó halálakor még meg sem fogant. Az új Ptk.-ban ez a szabály már nem szerepel, tehát a lefagyasztott embrió elvileg örökössé lenne nevezhető polgári jogilag, ám erre utaló konkrét rendelkezést a magyar törvény sem tartalmaz.
Ami viszont jogilag egyértelműen lehetséges a hatályos magyar egészségügyi törvény értelmében - ahogy említésre került az előzőekben -, hogy a már anyatesten kívül létező embriót ültessék vissza a férj vagy a nővel az eljárásban részt vevő férfi halála után. Ekkor az asszisztált reprodukció az egyedülállóvá vált nőnél tovább folytatható. Kérdéses ugyanakkor, hogy az így született gyermeknek az elhunyt férfi utólag jogilag az apja lesz-e vagy sem, és hogy a gyermeknek lesz-e örökösödési joga vagy sem. A házasságon alapuló apa-
- 14/15 -
sági vélelem természetesen nem állhat be, ha a gyermek születésétől visszafele számított 300 nap eltelt. Ugyanakkor a családjogi kódex egyértelműen kimondja a házasság alapján fennálló apasági vélelmen kívül, hogy azt kell apának tekinteni, aki az anyával külön törvény rendelkezései szerint lefolytatott emberi reprodukcióra irányuló eljárásban vett részt, és a származás a reprodukciós eljárás következménye,[55] jelen esetben pedig vélhetően erről lenne szó. Tisztázatlan azonban, hogy e rendelkezés alkalmazható-e itt, e vélelem alapesetben olyan személyek családi kapcsolatainak a rendezésére szolgál, akik nem házastársi, hanem élettársi kapcsolatban állnak, s így vesznek részt közösen az asszisztált reprodukcióra irányuló eljárásban, hiszen ha fennállna házastársi kötelék, akkor automatikusan az alapján állna be az apasági vélelem.[56]
A fenti levezetés is jól mutatja, hogy hatályos jogi szabályozásban egyértelmű és tisztább megközelítést igényelne a férfi halála utáni posztmortem megtermékenyítés vagy embrióbeültetés kérdése. Bár alapvetően a német és a magyar jogalkotó is tilalmazza e módszert, a szabályozásban akadnak olyan hézagok, amelyek jogkövetkezményekkel járhatnak. Ha a jogalkotó megtiltja a posztmortem megtermékenyítést, akkor ennek a tilalomnak minden kérdéskörre ki kell terjednie és hézagmentesnek kell lennie.[57]
A posztmortem megtermékenyítés olyan kivételnek számít, ami egészen a közelmúltig elképzelhetetlen volt, és amit a tudomány fejlődése tett lehetővé. Egyértelműen megállapítható, hogy a tudomány ilyen fokú fejlődését az eddigiek során a jogtudomány nem tudta teljességében lekövetni. Az eljárás szokatlansága és kivételes jellegű alkalmazása miatt az ember hajlamos gyanakvással tekinteni erre az eljárásra, vagyis tartani attól, hogy ez az eljárás milyen lehetséges károkat okozhat.[58] Ahhoz, hogy mérlegre lehessen tenni az eljárás okozta károkat és előnyöket, górcső alá kell venni, hogy melyek azok az alanyok, akiknek ebből az eljárásból előnye vagy hátránya/kára származhat, és a potenciális előnyök és hátrányok között lehetséges-e egyensúlyt teremteni. E mérlegelés során egyrészt a reprodukciós szabadság fogalmát és a gyermek legjobb érdekeit kell figyelembe venni, másrészt tekintettel kell lenni a többi örökös és más, a hagyatékban érdekelt személyek érdekeire is.
A reprodukciós szabadság a szülő, mint egyén akaratának tiszteletben tartásával valósul meg. Ha a társadalom tiszteletben tartja a reprodukciós szabadság elvét, és lehetővé teszi az ivarsejt-donornak, hogy ő maga határozza meg, hogy halála esetén genetikai anyaga felhasználható legyen-e reprodukciós célra, a posztmortem megtermékenyítésnek elvi és gyakorlati akadálya nem kellene, hogy legyen. Az eljárás kivételes jellege óhatatlanul meg-
- 15/16 -
követeli, hogy az csak bizonyos szigorú feltételek mellett lehessen végrehajtani. Az egyik ilyen feltétel, meglátásom szerint a donor erre vonatkozó kifejezett nyilatkozata. Az eljárás csak akkor engedhető meg, ha az ivarsejt-donor élete során kifejezetten hozzájárult esetleges halála után a genetikai anyag felhasználásához.[59] E körben meglátásom szerint vélelmezett beleegyezés, vagyis a donor beleegyezésének vélelme nem jöhet szóba.
Noha az asszisztált reprodukciós eljárás megkezdésekor atipikusnak tűnhet, hogy a donoroktól arra vonatkozó nyilatkozatot kérjenek, hogy haláluk esetén mi történjen a tőlük származó genetikai anyaggal, hiszen az asszisztált reprodukcióban részt vevő donorok jellemzően nem egy potenciális haláleset gondolatával indulnak neki az eljárásnak, véleményem szerint a donornak erre az eshetőségre vonatkozó nyilatkozatát - ha csak egy félmondat erejéig is - de valamilyen formában rögzíteni kellene az eljárás dokumentációjában, annak megkezdése előtt.
E körben a feleknek lehetőségük volna eldönteni, hogy hozzájárulnak-e a genetikai anyag halál utáni reprodukcióra történő felhasználáshoz, és amennyiben igen, a felhasználás mely módjához járulnak hozzá. A felhasználásnak ugyanis több módja van: egyrészt a túlélő partner (jellemzően az egyedülálló nő) egyedül is vállalhatja a gyermeket, másrészt a német példa mintájára az egyedülálló férfi egy másik nővel (esetleg béranyával) vállalhatja a gyermeket, harmadrészt az ivarsejtek/embriók odaajándékozhatók más személyek részére, akik reprodukciós eljárásban vesznek részt. Amennyiben a donorok nem járulnak hozzá, hogy genetikai anyagukat reprodukciós célra használják fel, a genetikai anyag felajánlható tudományos kutatási célokra, vagy pedig kérhető annak megsemmisítése.
Abban az esetben, ha a donor az első variációt választja, vagyis hozzájárulását adja a genetikai anyag halála után történő felhasználásához, ám kizárólag a túlélő partner által, természetesen, a túlélő partnernek állna jogában eldönteni, hogy egyedül - vagy esetleg új partnerével - vállalja-e a gyermeket. Meglátásom szerint egy ilyen esetben a túlélő partner mindenképp részt kellene, hogy vegyen pszichológiai szaktanácsadáson, és bizonyos idő eltelte is javasolt volna a partner halála és az eljárás megkezdése előtt, azt elkerülendő, hogy a gyász okozta friss élmények esetleg olyan döntéshez vezessenek a túlélő partner részéről, amelyet a későbbiekben megbánhat. Ennek szabályozására jó példa a belga vagy a görög törvényi megoldás, amely a halálesettől számított legkorábban 6 hónap és legkésőbb 2 év elteltével engedélyezi a posztmortem megtermékenyítés eljárását. Ha egy túlélő partner a pszichológiai tanácsadás és a szükséges idő eltelte után mégsem vállalja az eljárást, a halott donor genetikai anyagát indokolt volna megsemmisíteni.
A mérlegelés következő pontja a születendő gyermek érdekeinek elemzése. A hatályos európai civiljogi szférában az emberi életet garanciális normák védik szinte minden területen a születéstől a halálig, sőt, bizonyos esetekben a halál után is.[60] Azonban ez a védelem az in vitro (méhen kívüli) művi megtermékenyítés eredményeként létrejött és még be nem ültetett embrióknál nem ennyire egyértelmű.[61] A legfontosabb kérdés, amelyre
- 16/17 -
a jogtudománynak időszerű volna egységes álláspontot kialakítania az, hogy elismeri-e a jog az anyatesten kívüli embrió emberi mivoltát vagy sem, s ha igen, akkor az embrionális emberi élet részesül-e ugyanabban a jogi védelemben, mint a megszületett emberi élet.[62] Ha abból az álláspontból indulunk ki, hogy az embrionális emberi élet a fogantatás mikéntjétől függetlenül ugyanabban a jogi védelemben részesül, mint a megszületett gyermek, akkor indokolt az az érv is, hogy a gyermek születésével nemcsak a szülő, hanem maga a gyermek, sőt az egész társadalom érdekei kerülnek előtérbe.
Ugyanakkor szem előtt kell tartani, hogy a posztmortem megtermékenyítésnek mély pszichológiai, jogi és gazdasági következményei lehetnek a szülő halála után született gyermekekre nézve. Nevezetesen, a halál utáni reprodukció indokoltságának mérlegelése során kétségtelen, hogy tiszteletben kell tartani a gyermek érdekeit. A megszületéshez fűződő érdekén túl, elsősorban a gyermek azon érdekét kell figyelembe venni, hogy születése után milyen környezetben fog nevelkedni, felnőni, ki biztosítja számára a felhőtlen gyermekkort. Ideális esetben a két szülő együttesen vesz részt a gyermek nevelésében, gondozásában, támogatásában. A posztmortem megtermékenyítés esetén ez azonban nem lehetséges, hiszen ez egy olyan helyzet, amikor bizonyos, hogy az egyik szülő már nem él a gyermek fogantatásakor és születésekor. A szakirodalomban egyes meglátások szerint a posztmortem megtermékenyítés ellen szól, hogy egy ilyen gyermek csonka családban nevelkedik, továbbá, hogy a gyermek pszichológiai és érzelmi sokkot élhet át, amikor megtudja, hogy genetikai szülője halála után fogant, emiatt kevésbé értékesnek érezheti magát a társadalomban.[63]
Mindazonáltal, általános jelleggel nem állítható, hogy a csonka családban nevelkedő gyermeknek hátrányosabb helyzete volna, mint annak a gyermeknek, akiről mindkét szülője együttesen gondoskodik. Egy 2017-ből származó Müncheni bírósági ügyben, amelynek tárgya a posztmortem megtermékenyítés volt, a felperes a következő sokatmondó érveléssel világított rá arra, hogy a csonka családban nevelkedő gyermek életminősége nem feltétlenül rosszabb egy olyan gyermekénél, akit két szülő nevel:
"A posztmortem megtermékenyítés útján született gyermek életminőségének csorbulása nem állapítható meg pusztán azon az alapon, hogy az adott gyermek nem ismeri az apját, különösen azért sem, mert következésképpen ez azt jelentené, hogy minden gyermek életminősége csorba, akit egyedülálló szülő nevel. A jelenlegi ismereteink szerint az egyedülálló szülők gyermekeinél tényszerűen nem állapíthatók meg konkrét hiányosságok. Hiányzik továbbá annak egyértelmű meghatározása is, hogy a gyermek jólétének mely aspektusai meghatározóak a gyermek mentális és érzelmi fejlődése szempontjából, és mely aspektusokat károsítja bizonyíthatóan és mérhetően a posztmortem megtermékenyítés. Ezen túlmenően, a posztmortem megtermékenyítés nem mond ellent az embrióvédelmi törvény megalkotójának szándékával, amely alapvetően az új reprodukciós technológiák, különösen az in vitro megtermékenyítés előtti határok felállítására irányult, a visszaélések meg-
- 17/18 -
előzését célozva. Nem állnak tehát rendelkezésre olyan társadalmi és erkölcsi konvenciók, amelyekkel a felperes utódnemzéshez való joga ellentétes volna."[64]
Bár a szülő reprodukciós szabadsághoz fűződő érdeke ütközhet a gyermek azon érdekével, hogy mindkét szülője gondoskodását élvezze, a szakirodalomban mégis az a meglátás dominál, hogy a gyermek alapvető érdeke ebben az esetben is az, hogy megszülessen, létezzen, a jog alanyává váljon. E felfogás szerint tehát jobb, ha a gyermek csonka családba születik, mintha egyáltalán nem születik meg. Végső soron mindig a gyermek életét és születését kell előtérbe helyezni, feltéve, hogy azzal alapvető emberi jogok nem sérülnek.
A fenti érvelésnek helyt adva úgy tűnik, nincs kellően alátámasztott indokolás és bizonyíték arra, hogy a posztmortem megtermékenyítést nem szabad megengedni. Ez az eljárás ugyanis nem okoz nagyobb hátrányt/kárt az eljárásban részt vevő alanyok számára, mint más hasonló reprodukciós eljárások, például az ismeretlen donortól származó genetikai anyaggal történő megtermékenyítés.[65]
Az Amerikai Egyesült Államokban a posztmortem megtermékenyítés szövetségi szinten nincs szabályozva, az egyes szövetségi államok eltérő módon szabályozzák ezt a kérdést. Érdekes módon, a legtöbb szövetségi államban nincsenek olyan speciális törvények, amelyek átfogóan szabályoznák ezt a kérdéskört, inkább az jellemző, hogy egy-egy állam szabályozása csak bizonyos szempontokra terjed ki. Ily módon egyes szövetségi államok a halál után fogant gyermek családi állapotának szabályozására összpontosítanak, míg mások az örökösi minőségükre vonatkozó szabályokat dolgozták ki. Ez utóbbi témában azonban az amerikai minta az európai tagállamok jogalkotói számára is érdekes lehet.
A floridai törvény pl. végrendelet alapján elismeri a posztmortem fogant gyermek öröklési jogát, a törvényes öröklési jogát azonban nem. A posztmortem fogant gyermek csak akkor válhat örökössé, ha a hímivarsejt-donor végrendeletében a halál után fogant gyermeket örökössé nevezi, ez azonban egyúttal azt is jelenti, hogy a gyermek törvényes öröklésre nem jogosult.[66] További feltétel, hogy a gyermek a donor halálától számított 3 éven belül megszülessen. Kalifornia állam széleskörű védelmet nyújt a poszmortem megtermékenyítés útján született gyermekek számára. Amennyiben a gyermek túlélő szülője egyértelmű bizonyítékot szolgáltat arra vonatkozóan, hogy az elhunyt donor genetikai anyagának felhasználásával történt a mesterséges megtermékenyítés, a gyermek örökössé válik, ha a donor halálától számított 3 éven belül megszületik.[67] A Louisiana-i törvény
- 18/19 -
alapján a gyermeknek a donor halála után szintén 3 éven belül meg kell születnie ahhoz, hogy örökössé váljon.[68]
A fenti szabályozási koncepciók a posztmortem fogant gyermek érdekei mellett meglátásom szerint figyelembe veszik a többi örökös és hagyatékban érdekelt személy érdekeit is. A 3 éves határidő, amelyen belül a gyermeknek meg kell születnie a donor halála után, elegendő idő ahhoz, hogy a túlélő partner részt vegyen az eljárást megelőző pszichológiai szaktanácsadáson, és megfelelő döntést hozzon arra vonatkozóan, hogy az adott körülmények között vállalja-e a gyermeket. Ezzel egyidejűleg a hagyatéki eljárás lefolytatása nem halasztódik el indokolatlanul hosszú időre. A floridai példa különösen megfontolásra érdemes, itt ugyanis a donor végrendeletében pontosan meghatározza, hogy a posztmortem megtermékenyítéssel születő gyermek mit és milyen mértékben örököljön utána. A hagyaték fennmaradó része pedig azonnal átadható a többi örökös részére. A hagyatéki eljárás dinamikája és a hagyatékban érdekelt egyéb személyek szempontjából, ez a megoldás tűnik a legkézenfekvőbbnek, ezzel együtt e szabályozási koncepció alapján a posztmortem megtermékenyítéssel születő gyermek sincs megfosztva öröklési jogától.
Azon túl, hogy a posztmortem megtermékenyítés kérdése az egyes tagállamokban más-más módon illetve eltérő mélységben van szabályozva, a globalizáció korában, a szabad mozgás és letelepedés nyújtotta kiváltságokra is figyelemmel, meglátásom szerint az, hogy egyes európai tagállamok engedélyezik, mások pedig tiltják az eljárást, nem fogja visszatartani azon személyeket vágyaik megvalósításában, akik partnerük váratlan vagy éppen előrelátható halála után, a halott partner genetikai anyagának felhasználásával szeretnének gyermeket. Az, hogy egyes tagállamok korlátozzák, sőt büntetni rendelik a posztmortem megtermékenyítés eljárását, onnantól kezdve értelmét veszti, hogy adott esetben a szomszédos országban vagy egy másik, az európai régióban levő államban az eljárás minden további nélkül lefolytatható. Éppen emiatt, az Európai Unió szintjén legalább annak kérdését szükséges volna egységesíteni, hogy az eljárás engedélyezett, vagy tilos. Miután azonban az eljárás több európai tagállamban is engedélyezett, annak uniós szinten való megtiltása nehezen volna kivitelezhető. Ennek következtében, egy esetleges egységes európai álláspont kialakítása esetén a prognózis inkább az engedélyezés irányába mutatna.
Amennyiben pedig az vesszük alapul, hogy létrejön egy tagállami konszenzus amely a posztmortem megtermékenyítés eljárását egységesen, minden tagállamban lehetővé teszi, úgy indokolt volna az eljárást szabályozás alá vonni, s ami ennél is fontosabb, a posztmortem született gyermek jogállását rendezni. Ebben az esetben a szabályozás a követ-
- 19/20 -
kező szempontokat kell, hogy figyelembe vegye: az önrendelkezési jogra tekintettel az elhunyt nyilatkozatának megkövetelése; a halál előtt házassági vagy egyéb jogilag elismert kapcsolat megléte; időkorlát alkalmazása a jogi bizonytalanságok elkerülése végett; szülői-családi jogállás tisztázása; öröklési jogi következmények rendezése.[69] Az egyes tagállami szabályozások harmonizálásával elkerülhető lenne a forum shopping, amely egységes szabályok híján - a szabad mozgás és letelepedés kiváltságával élve - továbbra is felmerülhetne.
A gyermek és a szülő jogállását és jogait pedig az adott ország határain túl is el kell ismerni, vagyis a személyes jogállásnak és az egyént megillető személyes jogoknak hordozhatónak kell lenniük, hiszen amikor az emberek átlépik az államhatárokat, elvárják, hogy személyes státuszuk (életkor, nem, állampolgárság, származás, családi állapot) is velük utazzon. Ugyanez igaz az őket megillető jogokra is. E kérdések tekintetében azonban a tagállamok között egyelőre nem beszélhetünk teljeskörű együttműködésről, hovatovább, a közös megoldás megtalálása meglehetősen komplex, hiszen a témakör egyszerre vet fel nem csak alkotmányos és közrendi kérdéseket, de családjogi, öröklési jogi és egyéb (pl. adójogi, társadalombiztosítási-jogi) kérdéseket is. E kérdések együttese azért is bír különös jelentőséggel, mert két kizárólagos hatáskör ütközik egymással: egyrészről az unió kizárólagos hatáskörébe tartozó, az uniós polgársággal és a személyek szabad mozgásával összefüggő jogok, másrészről a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozó - és adott esetben - a nemzeti identitás részét képező családjogi és alkotmányjogi kérdések.[70]
A téma különös komplexitása okán nehéz megmondani, hogy a jövőben miképp alakul e témakör szabályozása az Európai Unióban, meglátásom szerint azonban a szabad mozgás és letelepedés elve mindenképp a jelenleg kibontakozófélben levő személyes jogállás hordozhatóságának elve előtt is utat kell, hogy nyisson. Mindemellett szem előtt kell tartani azt is, hogy a jognak a reproduktív technológia területén előretekintőnek kell lennie, hiszen olyan területről van szó, amely hatással van a mai emberekre és a holnap gyermekeire.[71] ■
JEGYZETEK
[1] Navratyil Zoltán, Az asszisztált reprodukciós eljárások főbb fajtái és történeti kialakulásuk az etikai-jogi reakciók tükrében. Iustum Aequm Salutare, VII. 2011/1, 109. o. [A továbbiakban: Navratyil (2011b)]
[2] Robert J. Kerekes, "My Child... but Not My Heir: Technology, the law, and post-Mortem Conception", Real Property, Probate Trust Journal, vol. 31, no. 2, 1996., 215. o.
[3] Katheryn Katz D., Parenthood From the grave: Protocols for Retrieving and Utilizing Gametes from the Dead or Dying, University of Chicago Legal Forum, 2006., 291. o.
[4] "Qui in utero est, perinde ac si in rebus humanis esset, custoditur, quotiens de commodis ipsuis partus quaeritur"
[5] Földi András, Hamza Gábor, A Római Jog története és instituciói, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, Tizennegyedik átdolgozott és bővített kiadás, 2009, 204. o.
[6] Navratyil Zoltán, A halál utáni (posztmortem) művi megtermékenyítés jogi vetülete. Magyar Jog, 2011/6., 363. o. [A továbbiakban: Navratyil (2011a)]
[7] Jelena Vidić, Posthumna oplodnja i njena naslednopravna dejstva, Zbornik radova Pravnog fakulteta, Novi Sad 2011, vol. 45, iss. 3., 554. o. [A továbbiakban: Vidić (2011)]
[8] Navratyil (2011b) 121. o.
[9] Maja Čolaković, Marko Bevanda, Nasljednopravna dejstva postmortalne oplodnje, Pravni fakultet Sveučilišta u Mostaru, 2018 March, 125 o. [A továbbiakban: Čolaković/Bevanda (2018)]
[10] Az országok listáját lásd: Comparative Analysis of Medically Assisted Reproduction in the EU: Regulation and Technologies (SANCO/2008/ C6/051), Belgium, 2010, 18. o.
[11] Čolaković/Bevanda (2018) (2018), 125. o.
[12] Čolaković/Bevanda (2018) (2018), 125-126. o.
[13] Embryowet (20 juni 2001)
[14] N. Hyder-Rahman, Regulating posthumus reproduction in the Netherlands and the UK, Family Law, April 2020., http://www.familyandlaw.eu/tijdschrift/fenr/2020/04/FENR-D-19-00008.pdf (Letöltve: 2022. augusztus 18.)
[15] Law on Medically assisted reproduction techniques, (No. 3305/2005), 2005, http://www.nurs.uoa.gr/fileadmin/nurs.uoa.gr/uploads/Nomothesia_Nosilefton/Nomoi/Nomos_3305_FEK_A_172005.pdf. (Letöltve: 2022. augusztus 18.)
[16] Art. 15. Loi relative à la procreation médicalementassistée et à la destination des embryonssurnuméraires et de gametes, http://www.ieb-eib.org/nl/pdf/l-20070706-pma.pdf. (Letöltve: 2022. augusztus 18.)
[17] Art. 16. Loi relative à la procreation médicalementassistée et à la destination des embryonssurnuméraires et de gametes, http://www.ieb-eib.org/nl/pdf/l-20070706-pma.pdf.
[18] Law on Assisted Reproductive Technology, Law 22/2006. https://www.boe.es/boe/dias/2006/05/27/pdfs/A19947-19956.pdf
[19] Art. 9. LEY14/2006, de 26 de mayo, sobre técnicas de reproducción humana asistida.
[20] Maja Čolaković, Nasljednopravni status nasciturusa, Zbornik radova Aktualnosti gradanskog i trgovačkog zakonodavstva ipravneprakse, no. 11., Mostar, 2013, 292. o[.]
[21] Čolaković/Bevanda (2018), 137. o.
[22] Gesetz zum Schutz von Embryonen (Embryonenschutzgesetz-EschG) 1991. (A továbbiakban: ESchG.)
[23] EschG § 4 (3).
[24] EschG § 4 (3).
[25] Ralf Müller-Terpitz, Surrogacy and post mortem reproduction - Legal situation and recent discussion in Germany, 77-78. o. https://ejournals.lib.auth.gr/culres/article/download/4953/4918 (Letöltve: 2022. augusztus 21.)
[26] Navratyil (2011a) 366. o.
[27] OLG Rosctock, 07.05.2010.-7 U 67/09
[28] Navratyil (2011a) 366. o.
[29] § 985 Bürgerliches Gesetzbuch (a továbbiakban: BGB) ,A dolog tulajdonosa követelheti a dolog birtoklójától a dolog átadását."
[30] Eva Schumann In. Beier Katharina, Brügge Claudia, Thorn Petra, Wiesemann Claudia (Hrsg.) Assistierte Reproduktion mit Hilfe Dritter: Medizin - Ethik - Psychologie - Recht, Springer Verlag, Berlin, 2020., 86. o. [A továbbiakban: Schumann In. Beier/Brügge/Thorn/Wiesemann (2020)]
[31] OLG Rosctock, 07.05.2010.-7 U 67/09.
[32] Navratyil (2011a) 367. o.
[33] Schumann In. Beier/Brügge/Thorn/Wiesemann (2020), 87. o.
[34] ESchG 1. cikk (2) bekezdés: ,Három évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel büntetendő minden olyan kísérlet, amely a petesejt mesterséges megtermékenyítését célozza más célból, minthogy terhességet idézzen elő annál a nőnél, akitől a petesejt származik."
[35] Schumann In. Beier/Brügge/Thorn/Wiesemann (2020), 87. o.
[36] OLG Karlsruhe FamRZ 2016, 1790, 1791 f.
[37] Lásd: OLG München, Endurteil v. 22.02.2017 - 3 U 4080/16 Rn. 55.
[38] Schumann In. Beier/Brügge/Thorn/Wiesemann (2020), 87. o.
[39] 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről (A továbbiakban Eütv.) 166. § (3).
[40] Eütv. 167. § (2).
[41] Navratyil (2011a) 367. o.
[42] Eütv. 167. § (4).
[43] Eütv. 165. § d) pont.
[44] Lásd az állampolgári jogok országgyűlési biztosának 2829/2002. számú jelentését.
[45] Eütv. 167. § (2).
[46] OBH 2829/2002.
[47] Navratyil (2011a) 367. o.
[48] Navratyil Zoltán, A varázsló eltöri a pálcáját? A jogi szabályozás vonulata az asszisztált humán reprodukciótól a reproduktív klónozásig, Gondolat kiadó, Budapest, 2012., 276. o. [a továbbiakban: Navratyil (2012)]
[49] § 4 30/1998. (VI. 24.) NM rendelet az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások végzésére vonatkozó, valamint az ivarsejtekkel és embriókkal való rendelkezésre és azok fagyasztva tárolására vonatkozó részletes szabályokról (a továbbiakban: 30/1998. (VI. 24.) NM rendelet)
[50] Vörös Judit, Az emberi embrió szabályozásának kérdéseiről, Di iurisprudentia et ime publico, Jog- és politikatudományi folyóirat, 2012/4., 194. o. [A továbbiakban: Vörös (2012)]
[51] Gyöngyösi Zoltán, Az élet és test feletti rendelkezések joga, Budapest, HVG-ORAC Kiadó, 2002., 293. o.
[52] S0/1998. (VI. 24.) NM rendelet 4. cikk.
[53] Eütv. 178. § (5).
[54] BGB § 1923.
[55] Ptk. 4:100. §
[56] Navratyil (2011a) 368. o.
[57] Navratyil (2011a) 368. o.
[58] Sandra Samardžić, Porodičnopravni aspekti posthumne oplodnje, Zbornik radova Pravnog fakulteta, Novi Sad, 2013, vol. 47, iss. 4, 401. o. [A továbbiakban: Samardžić (2013)]
[59] Frances C. Peng., Post-Mortem Insemination: Taking Sperm from Dead. Health Law Review, vol. 5, no. 3, 1997, 6. o.
[60] Pl. szerzői jogok, öröklési jog, kegyeleti jogok.
[61] Vörös (2012), 192. o.
[62] Navratyil (2012) 272. o.
[63] Vidić (2011) 564. o.
[64] OLG München, Endurteil v. 22.02.2017 - 3 U 4080/16 Rn. 8.
[65] Samardžić (2013), 401. o.
[66] Christhopher A. Scharman, Not Without My Father: The Legal Status of the Posthumously Conceived Child, Vanderbilt Law Review, Vol. 55., 2002., 1011. o.
[67] Vidić (2011), 561. o.
[68] Amanda Horner, I Consented to What? Posthumous Children and the Consent to Parent After-Death, Southern Illinois University Law Journal, Vol. 33., 2008, 174. o.
[69] Navratyil (2011a) 368. o.
[70] Marinkás György, Gondolatok az uniós jog funkcionális elsőbbségéről az EUB Pancharevo-ügye kapcsán, Kézirat, 2022., Várható megjelenés: Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet/Publikációk/2022./III. negyedév.
[71] Susan Kerr, Post-Mortem Sperm Procurement: It is legal. Depaul Journal of Health Care Law, vol. 3, no. 1, Fall 1999, 44. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző Ph.D hallgató, Budapest.
Visszaugrás
