A hazai közszolgálat szabályozásában lényegében egy valami állandó, ez pedig a változás. A közszolgálati alkalmazottak jogi helyzetének a kérdése az elmúlt évek egyik, ha nem a legaktívabb törvényalkotást váltotta ki a jogalkotóból. Az elmúlt közel tíz évben három nagy fordulópont volt megfigyelhető, amelyek mentén a változások megtörténtek. A változások egy hullámzó mozgást írnak le, amelyeket nevezhetnénk akár ciklikusnak is. Az elmúlt kilenc év jogalkotása nemcsak dinamikusra, de eléggé hektikusra is sikeredett. Ezt kitűnően jellemzi az is, hogy nem progresszív jogalkotásról van szó. Az elmúlt időszak változásai kicsit sarkítva a tézis-antitézis kettősségében történtek meg a keletkező feszültségek feloldása nélkül. Véleményünk szerint a legutóbbi változások sem hozták el a kívánt szintézist. Az elmúlt évek is jól bizonyítják azt, hogy egyelőre nincsenek nyugvópontok. Igazából senki sem számított olyan léptékű változásra, amely indokolta volna teljesen új szolgálati jogszabályok mentén az új közszolgálati jogviszonyok bevezetését. Nem önmagában a változás jó vagy rossz, hanem ha a változások mögötti koncepciók hibásak, de éppen a koncepció hiánya is ugyanakkora baj. A hiányzó koncepció pedig még problémásabbá teszi a relációkat abban az esetben, ha egy aktívan (bár véleményünk szerint főleg politikai indíttatásra) formálódó és önállósodó jogágként próbáljuk meg definiálni a területet.
Az egymást váltó jogszabályok eddig a tisztviselői kar jogviszonyait érintették. Ebben azonban változást hozott a 2020-as év. Ez az év elsősorban a Covid-19 járványról szól. Azonban a járványhelyzet miatti intézkedéseken is túl szükséges tekintenünk, mivel a jogalkotó a háttérben számos olyan jogszabályt hozott meg, amelyek a jelen helyzetben minimum kérdésesek. A 2020-as év a közszolgálati jog történetébe úgy fog bevonulni, mint a profiltisztítás éve. A profiltisztítás a közalkalmazotti jogviszonyok egy részének kiiktatását jelenti egyes szektorok tekintetében. Tanulmányunkban megpróbálunk a dogmatikai miértekre rávilágítani a külföldi példák segítségével is. Ennek indoka, hogy a közalkalmazotti réteg ilyen szintű reformjára az utóbbi időszakban nem volt példa. Az kétségtelen, hogy reformra szükség volt, de a kérdés, hogy ilyen formátumban volt-e rá szükség? Az utóbbi tíz év változásai olyan új kontextusba helyezték a közszolgálatot, amely erőteljesebb közjogi vonalat képvisel, és meghasonlott módon egyre inkább tagadja a munkajoggal való kapcsolatát.
A kontinentális nyugat-európai államokban alapvetően két közszolgálati szabályozási rendszer alakult ki. Az egyik a frankofon-latin, a másik pedig a germán rendszer. A frankofón-latin rendszerben a személyi körök szélesen kerülnek meghatározására. Eredendően a frankofon-latin rendszerben mindenki, aki valamilyen közintézménnyel áll alkalmazásban - legyen az hatóság vagy egyéb állami (központi) vagy önkormányzati (helyhatósági) költségvetésből működtetett közintézmény (köztestület, közüzem), valamennyi e szervek alkalmazásában álló személy közalkalmazottnak minősül. A fizikai állomány közmunkás vagy altiszt, a szellemi állomány pedig köztisztviselő. Főszabályként mind a két jogviszony kinevezéssel jön létre. Munkaszerződéssel történő közalkalmazásra csak próbaidő-kikötés, közigazgatási vizsga letétele előtti gyakornoki idő vagy átmeneti, kisegítő jellegű foglalkoztatásra történő felvétel esetében kerül sor. Újabban azonban az alacsonyabb beosztású köztisztviselői munkakörök esetében alkalmazzák Franciaországban a szerződéses foglalkoztatást tartós, illetve határozatlan idejű felvétel esetében is. A közszolgálati szabályozás e rendszerben akkor is egységes, ha az egyes hatásköri szintek szerint külön törvényi szabályozás van, de e jogforrások egymáshoz szervesen és rendszerszerűen kapcsolódnak. Ez egyértelműen megmutatkozik Franciaországban, ahol a közszolgálat általános keretéről az 1983:634. sz. törvény szól, amelyet további három törvény konkretizál, melyek közül az egyik a központi közigazgatást, a másik a regionális közigazgatást, a harmadik pedig a területi önkormányzati közigazgatást rendezi megyei, valamint települési szinten. A közszolgálat ennek megfelelően a közigazgatás különböző szintjeihez igazodik. A közszolgálat ennek megfelelően a közigazgatás különböző
- 12/13 -
szintjeihez igazodik Ennek megfelelően három féle "function public" ismeretes: f.p. d'etat, f.p. regionale és f.p. teritoriale. A köztisztviselők besorolása szintén hármas, ú.m. irányító, végrehajtó és ügyviteli. Hasonló a helyzet a latin államokban is.
A germán rendszer elsősorban a német nyelvterületű államokban jellemző rendszerré redukálódott, kiegészülve egy-két kelet-közép európai országgal, amelyek e mintából merítkeztek. Hollandiában az utóbbi időszakban jelentős változások mentek végbe. A változásokat követően inkább vált hasonlatossá a svéd privát közszolgálati rendszerhez, amelyben a közszolgálati alkalmazott teljes munkajogi státuszt jelent. Eltűnt a germán rendszerre jellemző különállás. A holland változások iránya jól látszik abból a kormányzati agendából, amely alapelvként egy alapfeladatokhoz ugyan ragaszkodó, de rugalmas közszolgálatot képzelt el.[1] A holland kormány 2014-ben hozta meg azt a döntést, amely véglegesen kiemelte a holland közszolgálatot a germán rendszerek sorából. Egyre inkább a New Public Management (továbbiakban NPM) rugalmassága az, ami előtérbe került. Ennek megfelelően a magánszektor és közszektor foglalkoztatásbeli különállását megszüntették.[2] A státuszok közötti különbségek felszámolása több lépcsős folyamatként képzelhető el, mivel egy 2020. január 1-jével hatályba lépett rendelkezés szerint a még közszolgálati szolgálati jogviszonyban maradt alkalmazottak státusza is átalakul, így az egyetemi oktatók státusza is.[3] A germán rendszert az jellemzi, hogy azokat, akik bármilyen állami vagy önkormányzati-helyhatósági közintézménynél, köztestületnél az intézmény működésével összefüggő ügyintézői vagy lényeges ügykezelői tevékenységet végzik, hivatalnoknak, vagyis köztisztviselőnek számítanak. A kisegítői feladatok tartós ellátására vagy lényeges ügyintézői, ügyviteli munkakörök helyettesítéssel összefüggő átmeneti, meghatározott időre szóló ideiglenes ellátása is munkaszerződés-kötéssel történik. Ez vonatkozik a próbaidőnek is felfogható gyakornoki időre is, ami a közigazgatási szakvizsga letételéig áll fenn. A kinevezett köztisztviselők, vagyis a hivatalnokok közszolgálati jogviszonyát ezekben az államokban hivatalnoki törvény rendezi. Mindazonáltal azt is hozzá kell fűznünk, hogy az állami cégek szanálásával jelentősen vesztett alapelvi jelentőségéből a közjogi szemlélet.[4]Egyre inkább követhető nyomon a közszolgálati jog magánjogiasodása, mivel a privatizált cégek esetén már nem beszélhetünk közvetlen állami szolgálatról. Már elég régre datálódik az a nézet, amely szerint a közszolgálati réteg és annak szabályozása Németországban is mozgásban van, és nem állt meg az új jogszabályok hozatalával. A változás egy teljesen új tendencia irányába halad, amikor is a közszolgálati közhatalmat magánjogiasabb szabályozás mentén vizionálják a szerzők. A magánjogias jelleg a jövőben a kevésbé uniformizált, kevésbé militáns, kevésbé behatárolt a fogalmak éles kontúrja által.[5] Azonban az is látszik, hogy a német rendszer saját ideológiájának a fogja is. Ezt mutatja meg jól a német Alkotmánybíróság 2018-ban kiadott döntése, amely megerősítette a sztrájk tilalmát a közszolgálatban.[6] A döntés lényegében megerősítette azokat a korlátokat, amelyeket Keller csak úgy jellemez, hogy egy sztrájk és kollektív szerződéskötés jog nélküli foglalkoztatási jogviszony.[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
