1. Az MTA két különböző kutatóközpontjának kutatócsoportjai (az MTA BTK FI Gyakorlati filozófia és eszmetörténeti és az MTA TK JTI Interdiszciplináris jogi kutatások csoportja) 2015. április 16-án közösen szerveztek konferenciát Péter László életművéről és a történeti alkotmányról. Ez a fajta, kutatóközpontokon átívelő együttműködés talán szokatlannak tűnhet, azonban a választott téma összetettsége jól magyarázza e döntést. Sem Péter László munkássága, sem a történeti alkotmány problematikája nem szorítható merev diszciplináris határok közé, ezért a különböző (bölcsész és jogi) tudásterületek együttműködése megkerülhetetlen.
A történeti alkotmány fogalma már nyelvi formája révén utal arra, hogy egyszerre tartozik a jog és a politikai eszmék történetének beszédrendjébe. Ezért fontos, hogy a történeti alkotmányra vonatkozó történeti elemzéseknek helyt ad egy jogtudományi szemle, mégpedig egy politikai eszmetörténész és egy elméleti érdeklődésű jogász vendégszerkesztésében. A magyar tudományosságban az egyes diszciplínák közötti átjárás mind a mai napig meglehetősen ritka és nehézkes. Ám hogy e témával kapcsolatban a történész is tud a jogász számára releváns dolgokat mondani, arra épp a Londonban élt Péter László életműve lehet példa. Ez indokolja, hogy az alábbi tematikus összeállítás Péter László "újraértékelő" történészi munkájához kapcsolódik.
2. Az emigráns történész angol nyelvű tanulmánykötetét (Hungary’s Long Nineteenth Century. Constitutional and Democratic Traditions in a European Perspective, 2012) recenzeálva Deák Ágnes is utalt rá, hogy Péter László különleges helyet foglalt el a huszadik századi magyar történészek tablóján.[1] A nonkomformista törekvéseket megvalósító historikus ugyanis maga is a történelem többszörös áldozata volt. 1929-ben született, így gyermekként élte át a második világháborút, majd ifjúként hazája szovjet megszállását és a kommunista rendszerbe való bekényszerítését. Saját bevallása szerint ez a már érett fejjel átélt sokk volt az a döntő hatás, amely pályáját meghatározta.[2] A történelmi fordulat személyes következménye, hogy a kommunisták miatt veszítette el állását, majd 1956-ban a forradalom bukása után arra kényszerült, hogy elhagyja hazáját. Péter László Magyarországról történelmi okból távozva vált a magyar történelem áldozatából annak kutatójává.
Érdemes már itt kitérni Péter László szellemiségére, ha tetszik történészi mivoltát is meghatározó társadalom- és politikaképére. A legtöbb róla szóló méltatás[3] megjegyzi, hogy Péter egyfajta konzervatív beállítottságról tett tanúbizonyságot. Ő maga ezt azonban árnyaltabban mutatja be.[4] Utal rá, hogy a Rákosi-rendszerben barátai "javíthatatlan reakciósként" tekintettek rá, ám bevallja, hogy tradicionálisan jobboldali tanárával, Macartneyval nagyon sok tekintetben nem értett egyet. Ugyanis Angliában "évekig a Gaitskell-i baloldali eszmék hatása alá kerültem", írja. Hosszú távon valamifajta klasszikus, korai liberális pozícióhoz állt legközelebb álláspontja, ez vezérelte például akkor, amikor második hazájául Angliát választotta: "a liberális demokráciát kell megtanulni, az angol parlamentarizmust".[5]
Péter László történeti nézőpontjának különlegességét nemcsak ez az áldozati-megfigyelői, valamint brit-magyar szerepkettősség magyarázza. Ezzel is összefügg azonban az a tény, hogy egyszerre tudott belső és külső nézőpontból tekinteni tárgyára. Magyar tudós maradt, aki a magyar történelmet tanulmányozta, de közben oxfordi diplomás londoni kutatóvá is vált, aki angol nyelven, külföldi olvasóközönség számára elemezte a magyar történelmi hagyományokat. E külső nézőpontja tette lehetővé, hogy bátor kritikával illesse azt a politikai helyzettől függetlenül működő magyar historiográfiai hagyományt, amely a nemzeti-függetlenségi nézőpontot tartotta leginkább elfogadhatónak, s a történésztől azt várta el, hogy a történelem ítélőszéke előtt legyen elődei védőügyvédje.[6]
Nos, Péter László nem ilyen szerepet kívánt betölteni. Régi vágású történész volt, akit idehaza olyan háború előttről itt maradt nagy professzorok tanítottak, mint a filozófus Kornis Gyula vagy a társadalomtörténész Hajnal István,[7] Oxfordban pedig a politikai filozófus John Plamenatz és a Habsburg-történész C. A. Macartney. Péter László külső befolyásokra nem tekintő, csak a történeti igazságot kereső szakmai igényességét e hagyományból merítette, ahogy Deák Ágnessel folytatott beszélgetésében meg is fogalmazta: "Macartneytól tanultam meg, hogy egy integritását megőrző történész
- 11/12 -
hogyan viselkedik". Abban is megelőzte itthon maradt pályatársai jó részét, hogy már idejekorán - valószínűleg oxfordi tanulmányai eredményeképp - felismerte, hogy a történész a nyelvvel fejezi ki magát, így mestersége fontos része a nyelvi jelenségek, elsősorban a fogalomhasználat történeti elemzése.[8] Legfőbb feladatának az adott korszak politikai-alkotmányos terminológiájának vizsgálatát tekintette, úgy vélte ugyanis, hogy a történész pusztán saját szókincsére támaszkodva nem tudja leírni egy másik időszak másfajta gondolkodásmódját. Persze jókora kihívást jelent, hogy a történetírót magát is nyelve határozza meg, s ha ő nem válik képessé saját nyelvi határainak átlépésére, akkor menthetetlenül arra ítéli magát, hogy külsődleges-felületes nézeteket formáljon tárgyairól, nem lesz képes ugyanis a leírt korszak belsődleges megértésére. A vizsgált időszak fogalomtörténeti rekonstrukciója azonban nem zárhatja ki a kritikai nézőpontot sem: a történésznek ennyiben mégiscsak élnie kell a kései utód helyzeti előnyével, hogy a változások átfogó rekonstrukciójából képes legyen történeti következtetéseket is levonni.
Péter László érdeklődésének középpontjában a történeti alkotmány állt. Ezzel az érdeklődéssel eleve kilógott kora átlagából, mely a politika- és társadalomtörténet iránt érdeklődött elsősorban. Őt viszont, mint Deák Ágnesnek adott önéletrajzi visszaemlékezésében mondja, elsősorban "a politikai intézmények, mentalitás, és különösen a XIX. századi magyar állam története" érdekelte.[9] Az is fontos azonban, hogy a politikai filozófus Plamenatz volt egyik mestere, s évtizedeken át tanította az európai politikai eszmék történetét. Olyan alkotmánytörténetet művelt tehát, amelynek középpontjában a fogalomelemzés, a mentalitás feltárása és az alkotmányos-politikai eszmék történeti fejlődésének vizsgálata állt. Az utókor számára kifejezetten meglepő, hogy törekvéseivel Péter László mennyire közel került a jogtudományban hangsúlyosan csak az elmúlt két évtizedben megjelenő ún. kulturális megközelítésekhez, amelyek szakítanak a jog hagyományos, formalista szemléletével, és a jogszabályokat a sokféleképpen megközelíthető kulturális környezetbe ágyazva vizsgálják.[10]
3. Miben áll tehát Péter László alkotmányos-történeti kutatásainak eredménye, milyen örökséget hagyott ránk? Bár kétségtelenül hatott rá az első világháború előtti korszak államtani irodalma, valójában épp ennek az időszaknak a történeti szemléletét kívánja meghaladni, amikor elutasítja azt a felfogást, hogy "az alkotmány állandó és alig változó tételeknek az összességéből áll", s hogy a kérdés csak az lenne, ebből az egyes politikai korszakokban mi érvényesülhetett.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
