Mielőtt a jogklinika módszertan és képzés több évtizedes fejlődését ismertetné e tanulmány, érdemes azzal kezdeni, hogy mit is értünk jogklinika alatt. Habár egységes definíciót a mai napig nem fogadtak el, a létező fogalmak[2] a módszer sarokpontjaiban mindenképp megegyeznek. Jon C. Dublin egy 1993-ban megjelent cikkében úgy fogalmaz, hogy a jogklinika oktatás: "[e]lsőként egy oktatási módszer. Az alábbi intézkedések a módszer legfontosabb szempontjai: a diákok olyan fajta problémás helyzetekkel szembesülnek, amelyekkel az ügyvédek a gyakorlatuk során; a diákok a problémákat egyes szerepekben kezelik; a diákoknak együtt kell működniük másokkal, hogy azonosítsák és megoldják a problémát; és talán a legfontosabb elem, hogy a diákok teljesítménye intenzív és kritikus vizsgálat alá esik. Amennyiben ezen jellemzők határozzák meg a klinikai oktatást, úgy az élő ügyfeles jogklinika tovább bővíti a fogalmat azon követelménnyel, miszerint a szerep során az együttműködés egyes elemei valós szituációk és nem elképzeltek [...] A házon belüli jogklinika tovább bővíti a fogalmat... azzal a követelménnyel, hogy a diák aktuális esetének felügyelete és ellenőrzése jogklinika oktatók által történik, nem pedig egyetemen kívüli gyakorló jogászok által." [3] Annak ellenére, hogy Dublin fogalma kizárólag a jogklinika módszertan oktatási célját emeli ki, nem lehet említés nélkül hagyni, hogy jelentős szociális cél is meghúzódik ezen oktatási módszertan hátterében. Richard J. Wilson hat szempontból álló definíciót dolgozott ki, amelyből bár öt az oktatási célt erősíti, ugyanakkor egy külön kiemeli, hogy a joghallgatók olyan ügyfeleknek adnak jogi tanácsot, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy ügyvédet fogadjanak fel, vagy a közösség marginalizált csoportjához tartoznak.[4] Míg az oktatási célnak köszönhetően a diákok a szakma gyakorlásához szükséges kompetenciákat, képességeket, valamint a professzionális felelősséget sajátítják el, addig a szociális cél keretében azzal, hogy a társadalom alulreprezentált, marginalizált csoportjainak nyújtanak jogi szolgáltatást, segítik számukra az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést.[5]
E rövid fogalommagyarázatból is kitűnik, hogy a jogklinika gyakorlatorientált képzési módszer, aminek a jogászképzésbe való beépítése a jogtudományt oktatók körében sokszor ellenállásba ütközött. Ennek ellenére az 1960-as években az anyaországnak számító Egyesült Államokban robbanásszerű terjedésnek indult. Az, hogy ehhez milyen utak és okok vezettek, a tanulmány későbbi fejezetében kerülnek részletesen kifejtésre.
A történeti áttekintés lényege a jogklinika fejlődési tendenciáinak ismertetése, amely szorosan összekapcsolódik a jogászképzés fejlődésével is. S bár ez a fejlődés napjainkban is tart, a tanulmány a 2000-es éveknél zárja a jogklinika módszertan alakulásának történetét. Ezért a cikk két egymásra épülő szerkezeti elemből épül fel. Elsőként a jogklinikák USA-beli fejlődését vizsgálja, kitérve röviden a jogászképzés amerikai fejlődésére, majd ezt követően az európai, szűkebben a kelet-közép-európai régióban ismerteti a módszer évtizedes történetét. A fentebbi két földrajzi térségre azért esett a szerző választása, mert bár a jogklinikát Európában vezették be, az első jogklinika módszert említő forrásokat is itt találjuk, mégis a legjelentősebb sikereket az Egyesült Államokban tapasztalhatjuk.
Mára már valamennyi kontinens államaiban találhatunk kísérleteket a jogklinika módszertan valamely típusának bevezetésére, sőt számos országban évtizedek óta töretlenül működő programok is vannak. Noha a jogklinika módszertan nem egyedülálló amerikai találmány, mégis az Egyesült Államokat tekinthetjük ezen képzési módszer anyaországának. Anyaország státuszából adódóan a jogklinika fejlődésének valamennyi lépcsőjét a leglátványosabban az USA-ban tudjuk ábrázolni. Annak érdekében, hogy a cikk a jogklinikák USA-beli útját szemléletesen ismertetni tudja, elengedhetetlen röviden kitérni arra, miként alakult a jogászképzés az Egyesült Államokban. A tanulmány a terjedelmi korlátokra tekintettel csak vázlatosan tér ki az egyes korszakokra.
A jogászképzés egészen a 18. század végéig gyakornoki, tanoncrendszer (apprenticeship training) és önálló tanulás formájában zajlott.[6] A gyakornoki rendszer keretében a diák egy jogász mellett dolgozott, aki mind a jogi doktrínákra, mind a jogásszá váláshoz szükséges jogászi képességekre megtanította, az önálló tanulás során pedig a hallgatók jogi szerződéseket másoltak, amelyhez átfogó jegyzeteket készítettek.[7] A változás
- 47/48 -
1830 körül érkezett, amikor megjelentek a felsőoktatásba illesztett jogi iskolák, ahol előadások és tankönyvek útján oktattak.[8] A főiskolák jogászprofesszorokat kezdtek el foglalkoztatni és különböző jogi tanszékeket hoztak létre. Ebben az időben a jogi oktatás elsődlegesen a jogi doktrínákra és az elméletre épített.[9] Ugyanakkor ahhoz, hogy a jogelmélet mellett a szakma gyakorlati szempontjait is megismerjék a diákok, az egyetem elvégzését követően gyakornoki programban vettek részt.[10] Az amerikai jogi oktatás történetében egy újabb jelentős lépést jelentett a Langdell-módszer 1870-es évekbeli bevezetése, amely nevét a módszer kitalálójáról, a Harvard jogi karának dékánjáról, Christopher Colombus Langdellről kapta. A módszer esetjogra épít, amelynek keretében a joghallgatók felsőbírósági döntéseket elemeztek anélkül, hogy tanulmányozták volna az összes periratot, illetve azon tényeket (tanúvallomások, esküdtek személyisége stb.), amelyek egy peres eljárás kimenetelét meghatározzák.[11] Így tehát a jogi probléma teljes körű megértése is elmaradt. Langdell több nyilatkozata is azon nézetét erősíti, miszerint a jogot, mint tudományt kell oktatni, és emiatt nincs szükség gyakorlati képzési módszerekre. A jogi oktatók kompetenciája kapcsán kifejtette "[m]itől lesz egy ember arra képzett, hogy jogot tanítson [...] nem attól, hogy ügyvédi irodában szerzett tapasztalatot, nem attól, hogy gyakorlattal bír a jog alkalmazásában, nem attól, hogy tapasztalata van egy ügy tárgyalásában és érvelésében [..] hanem attól, hogy gyakorlata van a jog tanulásában." [12] A praktizálásról pedig az alábbi képet festette: "[h]a feltételezzük, hogy a jogot tudományként kell tanítani és tudományos szellemben, az előzetes praxisban szerzett tapasztalat ugyanolyan feleslegessé válik, mint a praxis meghosszabbítása az oktatás megkezdése után". [13] A Langdell-féle esetjogi módszert a megjelenése óta kritizálták, általában amiatt, amit a módszer mellőz.[14]
A jogi realizmus mozgalma, amelynek egyik élharcosa Jerome Frank, a jogi oktatás reformját sürgették, elsődlegesen az orvosi képzés mintájára. A jogi realisták tagadták Langdell azon meggyőződését, miszerint a jogot tudományként és nem szakmai, gyakorlati szempontokat is átadva kell oktatni.[15] Frank több alkalommal is hangot adott kritikai véleményének a langdelli módszert illetően. Úgy vélte, hogy azon joghallgatók, akik e módszer segítségével sajátították el a jogot, olyanok, mint azon építészek, akik az épületeket csak képekről tanulmányozták, olyan kutyatenyésztők, akik életükben csak plüsskutyákat láttak.[16] Frank szerint a langdelli módszer egyik nagy hátránya, hogy a stare decisis doktrínát érinthetetlennek tartja és e módszer szerint kizárólag a precedensekben található meg egy kérdésre a válasz.[17] Változást sürgetett az oktatók képzettségét illetően is, mivel meglátása szerint, amíg "könyvmoly jogászok" (library law teachers) tanítanak a jogi karokon, addig az esetjog marad domináns.[18] Frank orvosi mintára a jogklinikák bevezetését javasolta, amelynek keretében a hallgatók valós ügyekben működnének közre, így fejlődne számos jogászi kompetenciájuk, mint a tárgyalástechnika, dokumentumkészítés, miközben saját bőrükön tapasztalnák meg a jogászi etika ingoványos talaját.[19] A jogi realisták, Frank vezetésével, jogklinikák vagy ingyenes jogi rendelők jogi karokon való létrehozását sürgették annak érdekében, hogy enyhítsék az esetjog dominanciáját és gyakorlati oktatási lehetőséget biztosítsanak a diákoknak, miközben ingyenes jogi tanácsot nyújtanak a helyi lakosoknak.[20] Úgy vélték, amennyiben a joghallgatók számára lehetőséget biztosítanának a jog mindennapi működésébe való betekintésre, azáltal, hogy tárgyalásra látogatnak, ügyvéd mellett tevékenykednek, az orvosi képzéshez hasonlóan már az egyetemi éveik alatt gyakorlati tapasztalatot szerezhetnek.[21]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
