A Magyar Jog 2000. év szeptemberi számában került megjelentetésre a Kedvezmény és egy kezdemény illetékügyben (avagy a vagyonvesztés illetéki következményei) c. dolgozatom. A munkában egy a lakásingatlan-átruházás területén megjelenő, már az idő tájt is nagyszámban előálló, mondhatni uralkodó gyakoriságú vagyonátruházási ügylettípust mutattam be, ismertetve és elemezve annak hatósági illetékkiszabási gyakorlatát. Ennek lényege abban ragadható meg, hogy a hazai általános gazdasági, ill. társadalmi egzisztenciális helyzet hosszú ideje folyamatosan romló mutatói következtében az egyének mind nagyobb számban teszik pénzzé és élik fel vagyoni tartalékaikat. Meglévő értékesebb vagyontárgyaikat, ingatlanaikat, adott esetben lakásukat mind többen értékesítik, így megszerzett bevételeik forrásából szűkebb lakóhelyre, alacsonyabb értékű lakás vásárlására kényszerülve. Az ennek utána megmaradó összeget, mint az eladott és vásárolt ingatlanok értékkülönbözetéből származó pénzeszközeiket életvitelük fenntartására fordítják.
Az ilyen típusú ügyletekben érintett, tehát egy rövidebb időtávon belül lakásingatlant elidegenítő és vásárló magánszemélyek egy kifejezetten ilyetén esetekre megalkotott illetéki kedvezmény igénybevételére nyernek törvény általi feljogosítást.
A lakást vásárló, ekként visszterhesen lakásingatlant szerző fél ugyanis abban az esetben, amennyiben másik lakásingatlan tulajdonát a vásárlást megelőző vagy azt követő egy éven belül eladja, úgy a visszterhes vagyonátruházási illetékkiszabás egy speciális, kedvezményezett formájára válik jogosulttá.
Ezen kedvezményi szabályozás akkoriban az 1990. évi XCIII. tv. (Itv.), közismertebb nevén illetéktörvény 21. §-a (5) bekezdésében került kodifikálásra.
Eszerint abban az esetben, amennyiben a lakástulajdont visszterhesen szerző fél (ezalatt kizárólag természetes személy értendő) a másik lakástulajdonát a vásárlást megelőző vagy azt követő egy éven belül eladja, az illeték alapja a vásárolt és az eladott lakástulajdon forgalmi értékének a különbözete.
A társadalom egzisztenciálisan elszegényedő, jelentős számban idesoroló tagjai tehát - nem lévén más lehetőségük, ill. forrásuk - meglévő értékesebb ingatlanjaik eladása útján pénzforráshoz jutva, abból alacsonyabb árú, kisebb forgalmi értékű ingatlant, adott esetben lakást vásároltak, vásárolnak, életviteli kiadásaik fedezése céljára félretéve a megmaradó különbözeti pénzösszeget.
Visszterhes lakásszerzési ügyletüknek, a jogszabály szerinti egyéves határidőn belüli lakáseladással egyetemben az illetékkiszabásra történő bemutatása során azonban számításukkal ellentétben azzal kellett szembesülniük, hogy az illetékhatóság a vásárolt és az eladott lakásingatlan forgalmi értéke közötti, negatív előjellel előálló különbözetet mint ekkénti negatív illetékalapot, az - esetükben negatív - előjel figyelmen kívül hagyásával, úgymond nominál összegértékben számukra vagyonátruházási illeték címen előírta, befizetni rendelte.
Ennek - mint a negatív illetékalap után felszámított, ill. kirótt, az illetéktörvény fenti kedvezményi jogszabályhelyére alapított illetékkiszabási gyakorlat - tárgyában korábbi írásomban, ill. azóta is több ízben hangsúlyosan rávilágítottam a jogszerűtlen jogalkalmazás előállításával és következményeivel számolás nélkül figyelmen kívül nem hagyható összefüggésekre.
A fentiek szerinti, a visszterhes lakásingatlan-szerzések körébe tartozó ügylettípus a hozzáértők számára cserét pótló vétel néven ismert.
Mint az az elnevezésből - cserét pótló vétel - is kitűnik, a jogalkotó ezen ügyleteket az illetékterhelés, illetékkiszabás vonatkozásában a cseréhez (lakásingatlan-csere) foghatóan, azzal analóg módon kívánta kezelni. A csere ügyletek illetéki megítélésének lényege abban áll, hogy a forgalmi érték körében megszerzett vagyoni értéktöbblet, mint az ekkénti vagyoni körbe (lakástulajdon) tartozó kifejezett gyarapodás képez illetékalapot. Ennek megfelelően csere esetén a csereügyletben a fél által juttatott, átruházott lakásingatlannál kisebb, ill. egy azonos forgalmi értékű lakásingatlan megszerzése esetén illetékterhelés nem történik, illetékfizetési kötelezettség nem keletkezik.
A vásárlást megelőző, vagy azt követő egy éven belüli lakáseladás feltételét kielégítő eseteket (a szerzés és az elidegenítés közötti viszonylag rövidebb időtáv fennállására figyelemmel) az egyidejű átruházást megtestesítő csereügyletekkel vonta tehát azonos illetéki megítélés alá a jogalkotó.
Az Illetéktörvény 21. § (5) bekezdésben szabályozott ún. cserét pótló vétel írott szabályát alkalmazva, a vásárolt lakás forgalmi értékét V-vel, míg az eladott lakás forgalmi értékét E-vel, az adódó különbözetet K-val jelölve az alábbi képlet adódik:
V - E = K,
azaz a vásárolt lakásingatlan forgalmi értékét az (egy éven belül) eladottéval csökkentve megkapjuk a különbözetet, amely nem más, mint az illetékkiszabásnál figyelembe veendő illetékalap.
Ezen számtani művelet a vázolt ügylettípus esetében következetesen negatív előjelű számértékre vezet, hiszen a kisebb értékű vásárolt lakás forgalmi értékéből a magasabb értékű eladott lakás értékét levonva törvényszerűen negatív előjelű számértéket kapunk. A negatív előjel esetünkben annak tényét deklarálja, hogy a vizsgált vagyoni műveletek eredőjeként a fél tulajdonába kerülő, vagyoni körében maradó lakásingatlan forgalmi értéke a korábbinál alacsonyabb. Ez nem más, mint a fél vizsgált vagyoni körében (lakásingatlan) elszenvedett, a törvényben meghatározott időtávon belüli értékcsökkenés, azaz vagyonvesztés.
- 182/183 -
Ebből látnivalóan az ekkénti vagyonvesztés eseteinek illetékkiszabással való szankcionálása mind a kivetés alapjául hivatkozott - cserét pótló vétel utáni illetékkedvezménvi - jogszabályhely helyénvaló értelmezésébe, mind általános jogelvi alapvetésbe, az arányos közteherviselés elvárásába ütköző.
Jól mutatja a vázolt módozatú jogalkalmazás, mint a negatív előjelű illetékalap utáni (úgymond előjelfüggetlen) illetékkiszabási gyakorlat megalapozatlanságát és tarthatatlanságát, hogy annak során a nagyobb nominálösszegű negatív illetékalap (tehát a nagyobb mérvű vagyonvesztés) magasabb összegű illeték kiszabását eredményezte!
A magam részéről a dolgozatban megoldás gyanánt az inkriminált jogszabályhely, mint az (akkor hatályos) Illetéktörvény 21. § (5) bekezdése szövegezésének pontosítását, ill. kiegészítését javasoltam akként, hogy a vásárolt és az eladott lakástulajdon forgalmi értékének, előjelhelyesen értelmezett pozitív (előjelű) különbözete kerüljön az illetékfizetés alapjául szolgáló illetékalapként meghatározásra. A csere illetéki megítélésével analóg értelmezésben vagyoni gyarapodás ugyanis a vizsgált ügylettípusnál csak és kizárólag ezáltal keletkezhet.
A Magyar Jog jelzett számában közreadott tanulmányban rámutattam az Illetéktörvény 21. §-ának egy további ellentmondására is.
A 21. § (6) bekezdése az alábbiakat fektette le, idézem:
"Ha az (5) bekezdés szerint megállapított értékkülönbözet nagyobb a vásárolt lakástulajdon forgalmi értékénél, az illeték alapja a vásárolt lakástulajdon forgalmi értéke." A fenti példánál alkalmazott betűjelölést követve tehát ezen jogszabályhely az alábbi számszaki esetre tartalmaz rendelkezést, amikor is:
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
