1998 évben több szakmai orgánum, köztük a Pesti Ügyvéd, az ügyvédek kamarai lapja is közölte azon írásomat, melyben rövid gondolatébresztő formájában az Illeték törvény 21. § (5) bekezdésében determinált, a visszterhes vagyonátruházás, lakásvásárlás meghatározott eseteire vonatkozó kedvezmény hivatali értelmezését és alkalmazását elemeztem, s illettem ennek eredményeképpen - építő szándékú - kritikával.
A cikk megjelenése a vártnál is nagyobb hullámokat keltett. Személyükben érdekelt "civilek", ingatlanforgalmi szakemberek, a tárgyban megbízásaik útján érintett ügyvédek kerestek fel, s számoltak be illetékügyeik alakulásáról, az azokban képviselt hivatali álláspontokról.
Az amúgy igen változatos, s különböző anyagi hord-erővel bíró esetek közös nevezője a jelenleg is hatályos Illeték-törvény fenti passzusában szabályozott, a lakáscélú ingatlanok specifikus vásárlási esetei után biztosított illetékfizetési-kedvezmény egyoldalú, teljességgel méltánytalan, s mi több, a törvény szellemének homlokegyenest ellentmondó hivatali értelmezése. Az előadott ügyletek egytől-egyig a következő mintára rímeltek, teljesen analóg módon:
A magasabb forgalmi (és eladási) értékű lakóingatlanok elidegenítését, a törvényben meghatározott terminuson belül - többnyire jelentős mértékben - kisebb értékű lakóingatlan megvásárlása követte.
Az ide vonatkozó mentességi törvényszövegrész a következőképpen fogalmaz: "Lakástulajdon vásárlása esetén, ha a vevő a másik lakástulajdonát a vásárlást megelőző vagy azt követő egy éven belül eladja, az illeték alapja a vásárolt és az eladott lakástulajdon - terhekkel nem csökkentett - forgalmi értékének a különbözete."
Az említett ügyekben az illetékalanyok és jogi képviselőik az illetékkiszabás mellőzését kérték a Hivataltól azzal az érveléssel, hogy esetükben vagyoni gyarapodás nem történt, sőt: vizsgált vagyoni helyzetükben kifejezett vagyonvesztést szenvedtek el az Illeték-törvény által nyomon követni kívánt - a fenti bekezdésben meghatározott - időszakon belül.
Ezekben az esetekben, a törvény betűjét követve; a vásárolt ingatlan forgalmi értékéből levonva az elidegenített ingatlan forgalmi értékét, kivétel nélkül negatív előjelű mutatószámot (forgalmi értéket?!) kapunk. Tekintettel arra, hogy eseteinkben a fenti számítás nem eredményez valós kvantumot a pozitív számok körében az érintettek - akárcsak jómagam - arra a következtetésre jutottak, hogy esetükben, a fenti törvényrészlet értelmében és alapján nem ébred illetékfizetési kötelezettség, minthogy annak mértékét jelölő számérték a pozitív számok körében nem keletkezik.
(Negatív előjelű - nullánál kisebb értékű! - illetékalap meghatározása eleve értelmezhetetlen és inadekvát a törvényalkotói szándékkal. Ennek egyetlen elképzelhető változatában az Illeték Hivatal tartozna illetéket fizetni az illetékalany javára!?)
A Törvény betűje után annak szellemét, etikáját vizsgálva az előbbiekkel megegyező konklúzió adódik, mivel az ilyen típusú ügyletek lekövetett sorozata egyaránt - specifikált vagyoni területen mutatkozó - vagyonvesztést eredményez.
Amint azonban arról számos idevágó ügylet megismerése útján meggyőződhettem, a Hivatal a jelzett logikájú és érvelésű mentességi kérelmek elbírálásakor a következő értelmezések valamelyikét állítja fel:
a) azokban az esetekben, ahol a törvényben előírt úton kiszámított értékkülönbözet nem haladja meg a vásárolt lakóingatlan értékét, a fenti számítást előjel-helytelenül (!) elvégezve (a számokat előjelüktől elszakítva, valós értéküktől elvontan kezelve) határozza meg az illetékalapot, s írja elő az illetékfizetést az ily módon kalkulált illetékösszegen.
Ezekben az esetekben rendre negatív számok által kvantifikált "értékek" után állapít meg illetékalapot, s vet ki illetéket a Hivatal, ex chatedra - amúgy teljességgel indokolatlanul - negligálva az egyébként a forgalmi értékek nagyságát jelölni hivatott számjegyek előjelét. Tekintettel arra, hogy negatív előjelű forgalmi érték (jelzőszám) nem létezik, a Hivatal ezen eljárásával vagyonvesztést szankcionál illetékkiszabással egy olyan törvényi-konstrukció felhasználásával, mely épp az arányos közteherviselés elvétől motiválva rendeli ezen ingatlanügyletek együttes, eredményorientált illetékterhelését. Külön "érdekessége" ennek az eljárásmódnak, hogy az alkalmazott értelmezésnek köszönhetően a tárgyalt vagyoni helyzet nagyobb mérvű romlását magasabb összegű illeték kiszabásával sújtja.
b) azokban az esetekben, ahol a jelzett módon kiszámított különbözet nagyobb a vásárolt lakóingatlan forgalmi értékénél, az illetékfizetési kötelezettség alapjául a vásárolt ingatlan forgalmi értékét tekinti.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
