Az önkormányzati rendszer strukturális átalakítását eredményező folyamatban figyelmet érdemelhet az önkormányzati jogvédelem hatékonyságának kérdése. Az áttekintés időszerűségét indukálja a közigazgatási perrendtartás kodifikációja, amely a bíróságok közjogi bíráskodási tevékenységét is meghatározza. A tanulmány kísérletet tesz annak feltárására, hogy jelenleg milyen jogvédelmi és jogorvoslati eszközök állnak rendelkezésre az önkormányzatok számára, további kérdés lehet az is, hogy a tárgyalt jogintézmények mennyiben működnek hatékonyan. A jogintézmények felvázolása mellett az alkotmánybírósági, bírósági jogvédelem biztosítására megteremtett eszközrendszer hatályosulásának vizsgálata érdemleges következtetésre adhat alapot.
A tanulmány számba veszi egyrészről az alkotmánybírósági jogvédelmi mechanizmust, másrészről a jogalkalmazás egyes aktusaival szemben közvetlenül igénybe vehető bírósági jogvédelmi eszközöket. Azok az esetek, amikor az önkormányzat valamely állami szerv döntése ellen bírósági jogorvoslati lehetőséget vehet igénybe, a közjogi bíráskodás körébe vonható. Nem célja a tanulmánynak a helyi önkormányzatok magánjogi jogviszonyaiból eredő jogvitáit vizsgálni, az elemzés az Mötv.-ben kifejezetten szabályozott jogorvoslati lehetőségekre, így a törvényességi felügyeleti eljárás során kiszabható szankcióval kapcsolatos bíróság előtti jogorvoslati eljárásra, a helyi önkormányzatok és az önkormányzati szervek, valamint az állami szervek és önkormányzati szervek közötti közjogi jogvitákra terjed ki.[1]
Az önkormányzati jogvédelem hatékonysági vizsgálatának kiindulópontja az Alkotmány és az Alaptörvény 1990-től kialakult és 2011-ben átformált önkormányzatokra vonatkozó szabályozása, amely a jogvédelem eszközrendszerének keretéül szolgál, meghatározza annak sajátos vonásait. A téma tárgyalása szempontjából előkérdésnek tekinthető (1) az önkormányzati alapjogok problematikája az alkotmányi szintű szabályozásban, (2) az általános alkotmánybírósági és bírósági jogvédelmi rendelkezés értelmezhetősége, valamint (3) a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájával való összhang a jogvédelem terén.
- 50/51 -
A hazai önkormányzati rendszer közelmúltban lezajlott átstrukturálásának egyik lényeges ismérve, hogy a szabályozás rendszerét alapvetően jellemző alapjogi jellegű szemlélet megszűnt. Amíg a Magyar Köztársaság Alkotmányáról rendelkező 1949. évi XX. törvény (Alkotmány) a helyi önkormányzáshoz való jogot, mint a települések választópolgárait megillető alapjogot alkotmányos védelemben részesítette és megkülönböztette az önkormányzati alapjogokat, addig Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) (Alaptörvény) szakított a kollektív alapjogi felfogással és a helyi közügyekre fókuszál.
A korábbi Alkotmány a 43. § (2) bekezdésében tartalmazta az önkormányzati jogok bírósági, alkotmánybírósági védelmére vonatkozó rendelkezéseket, míg az Alaptörvénybe nem került be ez a garanciális szabály. Sarkalatos törvény, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) tartalmazza az Alaptörvényben nevesített feladat- és hatáskörök jogszerű gyakorlásának bírósági, alkotmánybírósági védelmét.
A helyi önkormányzáshoz való jog mint kollektív alapjog alkotmányos védelme abban az értelemben, hogy az önkormányzati alapjogok korlátozása esetére általános védelmet biztosított volna, a rendszerváltozást követően ténylegesen nem érvényesült. Ezt a megállapítást támasztja alá, hogy az Alkotmánybíróság (AB) már az egyik 1994-es döntésében hatáskörcsoportokként definiálta az Alkotmányban alapjogként nevesített önkormányzati jogokat. Az AB értelmezése szerint az önkormányzati alapjogok tartalmán azok a törvényi rendelkezések értendők, amelyek az alapjogok érvényre juttatása és védelme irányát határozzák meg. Az AB abból indult ki, hogy az Alkotmány 44/A. §-ában deklarált alapjogok valójában azok a hatáskörcsoportok, amelyek az önkormányzatok - elsősorban a kormánnyal szembeni - önállóságához elengedhetetlenek.[2] Az AB az egyes ügyek sajátosságai szerint döntött arról, hogy a nevesített önkormányzati alapjog szenved-e koncepcionális sérelmet a különféle törvények tényleges korlátozó hatása miatt.
Az AB az önkormányzati jogok alkotmánybírósági védelmével összefüggésben a szintén 1994-es döntésében azt is leszögezte, hogy az Alkotmány 43. § (2) bekezdésében biztosított jog nem képez önálló indítványozási jogot, nem eljárási természetű, nem olyan hatáskört alapító rendelkezés, amelynek folyományaképpen az AB számára eljárási kötelezettség keletkezne. Az Országgyűlés számára e döntésében előírta, hogy jogalkotás útján határozza meg a konkrét Alkotmánybírósághoz fordulás jogának eseteit és módját.[3]
A Helyi Önkormányzatok Európai Chartájának (Charta) 11. cikke tartalmazza a helyi önkormányzás jogi védelmére vonatkozó követelményeket. Eszerint "a helyi önkormányzatok jogosultak jogorvoslatot igénybe venni hatáskörük szabad gyakorlása és az önkormányzás olyan elveinek tiszteletben tartása érdekében, amelyet az Alkotmány vagy belső törvényhozás szentesít." A Charta idézett rendelkezése azért fontos, mert hazánkra nézve is kötelezően betartandó előírás. Az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa (Kongresszus) - mint a Charta végrehajtása felett őrködő szervezet - a 2013-as magyarországi önkormányzati rendszert vizsgáló monitoringeljárást követően Ajánlásában a kormányzat számára megfontolandó javaslatokat tett. Rögzítette, hogy a helyi önkormányzás alapelveinek érvényesülését egyértelműen biztosítani kell mind a törvényalkotásban, mind pedig a gyakorlatban. Többek között megfogalmazták azt az igényt is, hogy a jogvédelem területén ajánlatos biztosítani a hatékony önkormányzati jogorvoslati lehetőségeket. A Kongresszus Ajánlásában - többek között - arra is felkérte a Kormányt, hogy hatékony bírói jogvédelem és jogorvoslati lehetőség kerüljön biztosításra az önkormányzatok részére. A monitoringeljárás során megállapítást nyert, hogy az önkormányzatok számára csupán korlátozott mértékben biztosított, hogy bírósághoz forduljanak hatásköreik tiszteletben tartása érdekében, valamint nem áll rendelkezésre az önkormányzati alapjogok gyakorlásának hatékony bírói védelme és jogorvoslati lehetőség.[4] Megállapítható, hogy e tekintetben a helyi önkormányzatokra vonatkozó szabályozási rendszer nem felel meg a Chartában meghatározott követelményeknek.
A továbbiakban meghatározásra kerülnek a jogvédelem vizsgálható dimenziói, a jogorvoslat hatékonyságának dilemmái, valamint az alkotmánybírósági és a bírósági jogvédelem tárgykörébe tartozó egyes eljárások sajátos vonásai, továbbá a jogvédelem terén betöltött szerep változása.
Az önkormányzati jogok védelmének témakörét tanulmányozva több értelmezési lehetőség is kínálkozik. Szükségszerű elhatárolni egyrészt az önkormányzatok feletti törvényességi felügyelet intézményét, másrészt az önkormányzatok számára a helyi közügyek terén biztosított kezdeményezési lehetőségeket, valamint a jogalkotással vagy az egyedi jogalkalmazással szemben igénybe vehető bírósági vagy alkotmánybírósági védelmet.[5] Vizsgálható a jogvédelem az önkormányzati működéssel, döntésekkel szemben az egyén számára igénybe vehető eszközök oldaláról is. Az elemzés a jogalkotással és a jogalkalmazással szemben igénybe vehető bírósági, alkotmánybírósági védelemre fókuszál, kitérve azokra az esetekre, amelyeket az Mötv. biztosít bírósági jogvédelem címén a helyi önkormányzatok képviselő-testületei számára. A tanulmánynak nem célja az egyén számára az önkormányzati működéssel, döntésekkel szemben rendelkezésre álló igényérvényesítési, jogorvoslati eszközök számbavétele.[6]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
