Napjainkban az életviszonyok nemzetközivé válása és a határon átívelő gazdasági- és társadalmi viszonyok is megkérdőjelezhetetlenné teszik az idegen nyelvek ismeretének fontosságát, a nyelvismeret manapság már nem is pluszt jelent, hanem alapvető elvárás a mindennapi életünkhöz. Valószínűleg nem ez a megfontolás vezette az 1870-es évek során a jogalkotót a közjegyzői nyelvi jogosítvány intézményének meghonosításakor, hiszen az életviszonyok bizonyára rendkívül eltérőek voltak a maiaktól; azonban a jogintézmény már akkor is rámutatott arra a fontos kérdésre, hogy az anyanyelvhasználat biztosításának érvényre jutása és a hivatalos nyelv használata közötti esetleges "ellentmondást" valamilyen módon kezelni és szabályozni kell.
Jelen tanulmány célja, hogy rámutasson a közjegyzői nyelvi jogosítvány intézményének lényegére és az abban rejlő esetleges további lehetőségekre, bemutatva annak szabályozási történetét és hatályos előírásait, továbbá kitekintést tegyen az európai közjegyzőségeknek ezen a téren fennálló szabályaira is.
A magyar közjegyzők jogállását hatályos jogunkban a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Kjtv.) 1. §-a definiálja, melynek értelmében a közjegyző az állam igazságszolgáltató tevékenysége részeként jogszolgáltató hatósági tevékenységet végez. A közjegyzők jogállásával és tevékenységük közhatalmi jellegével számos alkotmánybírósági határozat foglalkozott[1], rögzítve hogy "ahhoz, hogy a közjegyző e megelőző, segítő feladatának eleget tudjon tenni, az igazságszolgáltatásban elfoglalt különleges helyzete miatt különböző - az intézményt védő, valamint személyével szemben követelményként megfogalmazott - garanciális jellegű szabályok szükségesek"[2], továbbá, hogy a "közjegyzői foglalkozás gyakorlásának szabályai közjogi tartalmúak, így normatívák által erősen behatárolt".[3] Maga az Alkotmánybíróság korábbi elnöke, Prof. Dr. habil Paczolay Péter állapította meg, hogy "az Alkotmánybíróság nem adhatott olyan értelmet a közjegyzői tevékenységnek, amellyel a jogérvényesítés és az állami kényszer alkalmazásához ilyen szorosan kötődő eljárásokat »kiengedte volna« a közhatalom-gyakorlással szemben elvárt
- 112/113 -
alkotmányos garanciák alól. Nyilvánvaló például, hogy a közjegyzők hatáskörébe utalt eljárásokat csakis a jogbiztonság által megkövetelt nagyfokú szabályozottság és kiszámíthatóság mellett, pontosan körülhatárolt szervezeti és működési rendben szabad lefolytatni."[4] A közjegyzői hatáskörbe tartozó minden eljárástípus lefolytatása során érvényre kell jutniuk tehát az alkotmányos garanciáknak, melyet a megfelelő szabályozottság és pontosan meghatározott eljárási szabályok biztosítanak. A megállapítás jelen tanulmány témájára vetítve is érvényes: garanciális jelleggel bír ugyanis a közjegyzői nyelvi jogosítvány intézményének megfelelő és egyértelmű szabályozása, előmozdítva a jogbiztonság követelményét; hiszen a közhatalmi jogosítványokkal bíró közjegyző egyik legfontosabb eljárásának, a közokirat-szerkesztési eljárásnak az egyik eleméről van szó. Ezért is üdvözlendő, hogy a - jelen tanulmány második fejezetében részletesen bemutatásra kerülő - törvényi szinten rögzített szabályok mellett a kamarai belső szabályozó aktus is szigorúan kezeli a nyelvi jogosítvány megszerzésének feltételeit, igazodva a fentiekben említett garanciális elvárásokhoz. Érdekes módon a magyar szabályozás előképének számító osztrák és német hagyományok ezen a téren eltérő megoldásokat mutatnak, melyről bővebben a tanulmány harmadik része szól. Figyelemmel arra, hogy a nyelvi jogosítványra vonatkozó szabályozás alapján a szükséges garanciák biztosítottak, így jelen tanulmány szerzője - megvizsgálva a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény, azaz az új Pp. változásainak hatását a közjegyzői eljárásokban a nyelvhasználatra - a tanulmány végén javaslattal él a nyelvi jogosítvány lehetséges használati körének kibővítésére, a közokirat-szerkesztési eljáráson túl minden más közjegyzői hatáskörbe tartozó eljárásra.
A közjegyzői nyelvi jogosítvány (a továbbiakban: nyelvi jogosítvány) kérdéskörét megvizsgálva nem mellőzhető a hivatalos nyelv szabályozásának rövid áttekintése. Míg a középkorban és az újkor kezdetén a hivatalos nyelv - és így az okiratok nyelve is - a latin volt[5], a reformkori törekvések hatására 1844-ben jogszabály született a magyar nyelv hivatalos nyelvvé tételéről, mely egyúttal az igazságszolgáltatás nyelvévé is a magyar nyelvet tette. Ez azonban rövid életű volt, a szabadságharc elbukását követően a német lett a hivatalos nyelv. 1858-ban a császár az osztrák közjegyzői rendtartás hatályát kiterjesztette a birodalom nem osztrák tartományaira is; a közjegyzői kinevezés egyik feltétele volt a kinevezési helyen használatos nyelvekben való jártasság, a közjegyzői okiratot ezen a nyelven is elkészíthette a közjegyző.[6] Ezen időszaknak az 1861. évi Országbírói Értekezlet vetett
- 113/114 -
véget, amely megszűntette ezt az 1858-ban bevezetett közjegyzőséget.[7] A nemzetiségi nyelvhasználat szabályozását illetően két javaslat küzdött elfogadásért a nemzeti egyenjogúsításról szóló törvényjavaslatban, végül az került rögzítésre, hogy a törvénykezés nyelve a magyar marad, azonban a másik javaslat is elismerést nyert annyiban, hogy a törvényhatóságok előtt mind a magyar, mind a nemzetiségi nyelv használhatóvá vált, az alsóbb fokú bíróságok előtt pedig a törvényhatósági eljárásokban használt nyelv lett irányadó.[8] A királyi közjegyzőkről szóló törvény 1874. évi vitája során is számos alkalommal felvetődött a nemzetiségi nyelvhasználat kérdésköre: a magyar nyelven kívül a közjegyzői okirat készítésének lehetséges nyelveit, illetve a közjegyző nyelvismeretével szembeni elvárásokat tekintve több javaslat is felmerült (például a német nyelv és további egy nemzetiségi nyelv ismerete, vagy a közjegyzői székhelyen elterjedt nyelv ismerete, stb.)[9], így annak felülvizsgálatára kényszerült az azt előkészítő központi bizottság.[10] Az átdolgozott tervezet kapcsán a képviselőházban a többség amellett volt, hogy a nemzetiségi törvény előírásait kellene beépíteni a közjegyzői törvénybe, vagyis, hogy a közjegyzői eljárásokban is lehessen a nemzetiségi nyelveket használni.[11] A főrendiház által először elfogadott javaslat értelmében az okiratot csak magyar nyelven lehetett elkészíteni, azonban a fél kérelmére a kiadmányokat nemzetiségi nyelven is ki lehetett adni (melyekhez nem fűződött közvetlen végrehajthatóság, mivel csak hiteles másolatnak minősültek); azonban a képviselőházban ez nem került elfogadásra.[12] További viták során végül a főrendiházban az az álláspont került megszavazásra, melynek értelmében nyelvi jogosítvány birtokában lett volna lehetséges nemzetiségi vagy más idegen nyelven az okiratszerkesztés.[13] A képviselőházban javaslat született arra nézve is, hogy a közjegyzői kinevezéssel kap "ipso iure" jogot a közjegyző az okiratok nemzetiségi nyelven történő elkészítésére; a másik verzió a kinevezéssel csak a magyar nyelvű okiratkészítésre jogosította volna fel a közjegyzőt, az adott nyelvben való jártasság igazolása esetén pedig az igazságügyi miniszter adja ki a nyelvi jogosítványt. A miniszter jelezte, hogy álláspontja szerint utóbbi megoldás esetén a közjegyzők működéséhez kellő biztosíték az, hogy mind a kinevezésüket, mind nyelvi jogosítványukat az igazságügyi minisztertől kapják. A képviselőház elfogadta végül a nemzetiségi nyelvhasználat tekintetében a főrendiház javaslatát.[14] A királyi közjegyzőkről szóló 1874. évi XXXV. törvénycikk végül a következő szabályt tartalmazta: "7. § A közjegyzői kinevezés a közjegyzői okiratoknak csak magyar nyelven való felvételére ad jogositványt; azoknak más nyelven való felvételére, akár a kinevezéssel egyidejűleg, akár utóbb, az igazságügyminiszter csupán akkor adhat engedélyt, ha az illető közjegyző teljes jártasságát azon nyelvben külön igazolja."
- 114/115 -
A nyelvi jogosítvány kiadásának szabályai eleinte íratlanok voltak: a nyelvvizsga nem volt feltétele, csak az adott nyelvben való jártasság igazolása; később azonban írott normarendszer rendezte a kérdést és szigorúbbá váltak a szabályok, az idegen nyelv ismeretét tolmácsvizsgával kellett bizonyítani. Az Igazságügyi Minisztérium feladata volt a nyelvi jogosítvánnyal kapcsolatos ügyek intézése. A tolmácsvizsga írásbeli és szóbeli részből állt, az írásbeli vizsgán szakmai szövegek (polgári ügyben- és büntetőügyben hozott ítélet, valamint végintézkedés) fordítása volt a feladat (szótár nélkül). A szóbeli részvizsgán a nyelvi jártasságot kellett bizonyítania a vizsgázónak; majd a sikeres vizsga alapján megszerzett nyelvi jogosítvánnyal való működés megkezdése előtt esküt kellett tenni. A nyelvi jogosítvánnyal rendelkező közjegyzőnek lehetősége volt a tolmács névjegyzékbe történő bejelentkezésre és a bíróság előtti tolmács tisztség nem volt összeférhetetlen a közjegyzői tevékenységgel. Már ekkor is volt lehetőség arra, hogy a közjegyzőhelyettes nyelvi jogosítványt szerezzen (bizonyos időszakokban csak azon nyelvre kaphatta ezt meg, melyre a királyi közjegyző is rendelkezett ezzel); sőt kivételesen a közjegyzőjelölt és a közjegyzői írnok is letehette a tolmácsvizsgát.[15]
A törvény előírása szerint minden közjegyzői okirat bevezetése és záradéka magyar nyelven volt szerkesztendő[16]; azonban lehetőség volt ennek az okirat nyelvére történő lefordítására a közjegyző által.[17] Az igazságügyi miniszter erre vonatkozó szabályozásának be nem tartása esetén a külföldre szánt okirat felülhitelesítését megtagadták; azonban ha a fordítás helyességének tanúsítása a miniszter által kiadott nyelvi jogosítvány számára hivatkozva történt, akkor a törvényszéki elnök felülhitelesítése már nem is volt szükséges.[18]
Az 1880-as évek és az I. világháború közötti időszakban a nem magyar nyelvű okiratok közül - számszakilag csökkenő sorrendben - a német, a román, a szlovák és a szerb volt jelentősebb; továbbá Fiume speciális helyzete miatt az olasz nyelvű okiratok száma volt még magas. A magyar nyelven készült okiratok számához képest ezen idegen nyelvű iratok aránya azonban igen alacsony volt.[19] Ennek indoka lehetett - a mai szabályozáshoz hasonlóan - a közjegyző által az idegen nyelvű okirat készítéséért elkérhető kétszeres mértékű díj; így annak ellenére, hogy a feltételek (jogszabályi rendelkezések, közjegyzők megfelelő nyelvtudása) biztosítottak voltak a közjegyzői eljárás során a nemzetiségi (idegen) nyelv használatára, a közjegyzői okiratszerkesztés során, az ügyfelek a valóságban nem éltek ezzel.[20]
1945-től megkezdődött a királyi közjegyzőség átalakítása, illetve 1949-től a közjegyzőség "államosítása", a szocialista államberendezkedés és a szovjet jog elvei értelmében. Ezen időszakban a közjegyzők tevékenységében a hagyatéki eljárás és egyéb nemperes eljárások voltak a meghatározóak, ahol értelemszerűen az idegen nyelv használata nem volt jellemző.[21]
- 115/116 -
A rendszerváltást követően a latin típusú közjegyzőség újbóli bevezetése a Kjtv. 1991. szeptember 10. napján történő elfogadásával valósult meg. A nyelvi jogosítvány intézményét már ekkor is tartalmazta a törvény, ugyanúgy annak 114. §-ában szerepelt az erre vonatkozó általános szabály: a nyelvi jogosítványt a közjegyző részére az igazságügyminiszter adta ki, mellyel feljogosította arra, hogy idegen nyelven készítsen közjegyzői okiratot. A jelenleg is meglévő kitétel arról, hogy a nyelvi jogosítvány számának a közjegyzői okiratból ki kell tűnnie, ekkor is szerepelt a jogszabályban. A szakasz második bekezdése - a mai szabályozástól eltérően - azt is tartalmazta, hogy amennyiben a közjegyzői okirat idegen nyelven készült, akkor annak teljes magyar fordítását hozzá kellett fűzni az okirathoz. A törvényjavaslat indokolása hosszabb magyarázatot nem tett a nyelvi jogosítványt szabályozó szakaszhoz, az elfogadott törvényszöveghez képest abban csak annyi plusz információ szerepelt, hogy a nyelvi jogosítvány elnyerésének az a feltétele, hogy az adott idegen nyelvben való jártasságát megfelelő módon igazolja a közjegyző.[22]
A Kjtv. nyelvi jogosítványra vonatkozó - 114. §-ában szereplő - szabályai ezt követően először 1999. augusztus 1-ével változtak meg, kiegészülve a közjegyzőhelyettes nyelvi jogosítványára vonatkozó szabályokkal. A következő módosítás - 2007. január 1-i hatályba lépéssel - csupán szövegpontosító jellegű volt, a meglévő szövegben az "igazságügyminiszter" szót "miniszter" szóra cserélte, érdemi változást nem jelentett. A 2007. augusztus 1-ével hatályba lépett módosítás értelmében a második bekezdés szabálya úgy változott, hogy már csak a felek erre irányuló kérelme esetén kellett a magyar fordítást az idegen nyelven készített közjegyzői okirathoz hozzáfűzni. Nagyobb mérföldkövet a nyelvi jogosítvány szabályozásában a 2008. május 1-i módosítás jelentett, ez alakította ki a ma is hatályos szabályozás gerincét: a nyelvi jogosítvány kiadását (és visszavonását) a miniszter helyett - főszabály szerint - a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (a továbbiakban: MOKK) elnökének kezébe adva. Továbbá az idegen nyelvű okirathoz fűzendő magyar fordításra vonatkozó szabály ekkor törlésre került a jogszabályból; viszont ezen módosítással került beépítésre az a szabály, hogy a nyelvi jogosítvánnyal rendelkező közjegyző az okiratot a felek választása szerint egy - a nyelvi jogosítványban szereplő vagy magyar -nyelven készíti el és adja ki. A nyelvi jogosítvány kiadásához kapcsolódó részletszabályokat ezt követően az országos kamara iránymutatása állapította meg: először (2008. májusától) a nyelvi jogosítvánnyal kapcsolatos kérelem elintézésének szabályairól, illetve a szakmai nyelvtudás ellenőrzésének módjáról szóló 23. számú iránymutatás, majd később (2014. márciusától) a nyelvi jogosítvány kiadásának rendjéről szóló 54. számú iránymutatás. A törvény ezen szakasza azóta már napjainkig csak egy alkalommal változott, 2017. október 13-ával: szövegpontosító jelleggel az első bekezdésben az "idegen nyelven" kifejezés helyett "az eljárás nyelvétől eltérő nyelven (a továbbiakban: idegen nyelv)" szövegrész került. 2021. évtől az országos kamara iránymutatásait szabályzatok váltották fel, így a nyelvi jogosítvány kiadásának rendjéről a Kjtv. mellett jelenleg az 5/2021. (VI. 7.) számú MOKK szabályzat szól.
- 116/117 -
A nyelvi jogosítvány mint jogintézmény egyedülálló lehetőséget jelent közokirat idegen nyelven történő kiállítására, mely leginkább a külföldi felhasználásra szánt közjegyzői okiratok és tanúsítványok, valamint a hazai többoldalú, főképpen külföldi finanszírozású hitelezéshez kapcsolódó közjegyzői okiratok elkészítésekor jelent előnyt az ügyfelek számára, mivel ebben az esetben idegen nyelven készíthető el az okirat. Továbbá nyelvi jogosítvánnyal rendelkező közjegyző esetén tolmács közreműködése nélkül készíthető el a közjegyzői okirat (tanúsítvány) azon ügyfél részére, aki nem beszéli az okirat nyelvét; lerövidítve annak elkészítési idejét és szükségtelenné téve külön például az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda (OFFI), vagy más fordító általi hiteles fordítás elkészíttetését; megőrizve azonban annak garanciális biztosítékát, hogy az ügyfél ismerje az iratok tartalmát és a szükséges jogi tájékoztatást megkapja. Különösen fontos tényező ez napjainkban, figyelemmel arra, hogy a magyar közjegyző okirata a 805/2004/EK Rendelet[23] szerinti európai végrehajtható okiratnak minősül, továbbá, hogy a legtöbb uniós tagállamban Apostille felülhitelesítés nem szükséges a magyarországi közokiratokra; így azok felhasználása más Európai Uniós tagállamokban sokkal gyorsabb és egyszerűbb.
Hatályos jogunkban szabályozást a közjegyzői nyelvi jogosítványról a Kjtv., valamint a nyelvi jogosítvány kiadásának rendjéről szóló 5/2021. (VI. 7.) MOKK szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) tartalmaz.
A Kjtv. 114. §-ának (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a nyelvi jogosítvánnyal rendelkező közjegyző az okiratot a felek választása szerint egy - a nyelvi jogosítványban szereplő vagy magyar - nyelven készítheti el és adhatja ki. Továbbá a Kjtv. 147. §-a értelmében az a közjegyző, aki idegen nyelven okirat készítésére jogosult, ezen a nyelven tanúsítványt is kiállíthat. A Kjtv. 114. § (1) bekezdése értelmében a nyelvi jogosítvány számának a közjegyzői okiratból ki kell tűnnie. Előbbiek alapján kétnyelvű közjegyzői okirat, illetve tanúsítvány készítésére - néhány európai államtól eltérően - hazánkban nincsen lehetőség; szükség esetén az okiratról (tanúsítványról) a Kjtv. 138. §-a szerint hiteles fordítás készíthető. A Kjtv. 114. §-ának (1) bekezdése szerinti, hatályos szabályozás értelmében - 2008. óta - a nyelvi jogosítvány kiadása főszabály szerint a MOKK elnökének hatáskörébe tartozik, azaz ő jogosíthatja fel a közjegyzőt és a közjegyzőhelyettest arra, hogy az eljárás nyelvétől eltérő nyelven (a továbbiakban: idegen nyelv) közjegyzői okiratot készítsen, melynek igazolására nyelvi jogosítványt ad ki. Az igazságügyi miniszter csak abban a kivételes esetben adja ki a nyelvi jogosítványt, ha az országos elnök, vagy az alkalmazásában álló közjegyzőhelyettes nyelvi jogosítványáról van szó.
A Kjtv. szól arról az esetről is, ha nyelvi jogosítvánnyal rendelkező közjegyzőhelyettes közjegyzői kinevezést kap: ilyenkor részére az adott nyelvre a nyelvi jogosítványt ki kell adni a Kjtv. 114. §-ának (5) bekezdése értelmében. Erre utal a Szabályzat 33. §-ának (2) bekezdése is, amikor kimondja, hogy a közjegyzőhelyettes vizsgázó esetén a nyelvi jogosítványt az országos elnök - a Kjtv. 114. § (5) bekezdésére is figyelemmel - az arra való
- 117/118 -
utalással is kiadhatja, hogy a közjegyzőhelyettes jövőbeni közjegyzői kinevezése esetére ugyanazon nyelvi jogosítvány alapján feljogosítja a vizsgázót az adott idegen nyelven idegen nyelvű közjegyzői okiratok készítésére.
A Kjtv. 114. §-ának (4) bekezdése értelmében a nyelvi jogosítvány iránti kérelmet a közjegyző (közjegyzőhelyettes) székhelye szerinti területi kamara terjeszti fel az országos elnökhöz, aki a meghallgatást követően dönt a nyelvi jogosítvány kiadásáról. A MOKK elnöke a Kjtv. 114. §-ának (3) bekezdése alapján a nyelvi jogosítványt akkor adja ki, ha a közjegyző (közjegyzőhelyettes) a nyelvismeretét a nyelvi meghallgatáson megfelelően igazolta, és közjegyzőhelyettes esetén az alkalmazó közjegyző az adott nyelvre nyelvi jogosítvánnyal rendelkezik.
A Szabályzatban deklaráltak szerint az 5. § értelmében a nyelvi jogosítvány megszerzésére irányuló vizsga célja, hogy a vizsga során a vizsgázó a jogi szaknyelvi tudásáról, idegen nyelvi kompetenciájáról, a közjegyzői ismeretekkel kapcsolatos idegen nyelvi jártasságáról és a nyelvi jogosítvány gyakorlásával kapcsolatos jogszabályok ismeretéről adjon számot. A nyelvi jogosítvány megszerzéséhez a vizsgázónak azt kell igazolnia, hogy a jogi szaknyelvi tudása, a jogszabályok ismerete, valamint az általános közjegyzői gyakorlat alapján alkalmas arra, hogy az idegen nyelvű okiratok készítése mellett a közjegyző általános kioktatási kötelezettségeinek is eleget tegyen, minden közjegyzői ügykörben teljes biztonsággal és felelősséggel járjon el az adott idegen nyelven is. Ennek a célnak felel meg az a tény, hogy a vizsga anyagát a Kjtv-ben szabályozott közjegyzői eljárásokon kívül az összes közjegyzői hatáskörbe tartozó eljárás jogszabályi hátterének és a közjegyzőkre vonatkozó teljes magyar joganyagnak, valamint a közjegyzői tevékenységhez kapcsolódó nemzetközi és uniós normák ismerete képezi, továbbá az ezekhez kapcsolódó anyagi jogi normák ismerete is elvárás a vizsgán.[24] A magas szintű szakmai- és nyelvi ismereteket a vizsgázónak egy három tagú nyelvi vizsgabizottság előtt kell bizonyítania, melyben a szakmai elemet a közjegyző (közjegyzőhelyettes) tag(ok), míg a (jogi szak)nyelvi szakértelmet a nyelvi lektor tag(ok) képviselik.[25]
A Szabályzat értelmében a vizsgára történő jelentkezés feltétele, hogy a vizsgázó az adott idegen nyelvből legalább középfokú "C" típusú államilag elismert nyelvvizsgával rendelkezzen[26], továbbá közjegyzőhelyettes vizsgázó esetén további feltétel, hogy a névjegyzékbe történt bejegyzésétől számított összesen 1 év közjegyzőhelyettesi gyakorlatot kell szerezni (melybe beszámítható a közjegyzőjelölti szolgálat)[27]; valamint a vizsgadíj megfizetésre kerüljön.[28]
A nyelvi jogosítvány megszerzése iránti vizsga írásbeli és szóbeli részből áll; a vizsga akkor sikeres, ha mindkét részt sikerrel teljesíti a vizsgázó.[29] Meghatározott feltételek fennállása esetén az írásbeli vizsga alól - a nyelvi jogosítvány gyakorlásával kapcsolatos
- 118/119 -
jogszabályok ismeretét vizsgáló tesztfeladat kivételével - a vizsgázó mentesülhet.[30] Az írásbeli vizsgán a nyelvismeret komplex módon kerül felmérésre: olvasott szöveg értési, tömörítési, fordítás és, gyakorlati feladatot (levélírás) kell megoldania a vizsgázónak, valamint itt vizsgálják a nyelvi jogosítvány gyakorlásával kapcsolatos jogszabályismeretet is.[31] A vizsga magas színvonalát tükrözi egyrészről, hogy annak teljesítése során általános szótár csak korlátozottan, szakszótár pedig egyáltalán nem használható, azaz a vizsgázótól elvárt a szakszókincs készség szintű ismerete[32]; másrészről a sikeres eredményhez szükséges magas küszöb elérése, ugyanis részfeladatonként legalább 45%-os (a jogszabály-ismereti tesztfeladatnál 80%-os), összességében pedig legalább 70%-os eredménnyel abszolválható a vizsga.[33]
Sikeres írásbeli vizsga esetén a MOKK a szóbeli vizsga időpontját az írásbeli vizsga megtartásától számított egy hónapon belüli időpontra tűzi ki.[34] A szóbeli vizsga a beszédkészség, a nyelvhelyesség és a szaknyelvi tudás (ideértve a szakmai ismereteket is) mérésén alapul[35]; a vizsgabizottság ezen készségeket egy bevezető rész, egy szituációs párbeszéd, egy jogintézménnyel kapcsolatos prezentáció, valamint a közjegyzői hatáskörökkel kapcsolatos kérdések (3-3 kérdés az ügyleti okirat és ténytanúsítvány témaköréből, illetve legalább hat kérdés az egyéb témakörből) alapján méri fel.[36] A szóbeli vizsgán is legalább az összpontszám 70%-át kell elérni annak eredményességéhez.[37] A nyelvi vizsgabizottság indokolt szakvéleményt készít a MOKK elnöke részére, aki ennek alapján dönt a nyelvi jogosítvány megadásáról és sikeres vizsga esetén annak kiadásáról.[38]
Amennyiben a közjegyző szolgálati viszonya megszűnik, vagy a közjegyzőhelyettest törölték a névjegyzékből, továbbá ha a közjegyzőhelyettes olyan közjegyzővel létesít munkaviszonyt, aki nem rendelkezik az adott nyelvre nyelvi jogosítvánnyal, akkor a Kjtv. 114. § (6) bekezdése értelmében az országos elnök a nyelvi jogosítványt visszavonja.
Fentiek alapján jól látható, hogy jelenleg a nyelvi jogosítvány megszerzése szigorú és széleskörű szakmai- és szaknyelvi ismeretekhez kötött, magas szintű jogi- és nyelvi ismeretek elvártak attól, aki a jövőben idegen nyelven kíván közjegyzői okiratokat szerkeszteni. A "léc magassága" azonban mindenképpen indokolható, hiszen az ügyfelek számára nyújtandó szolgáltatás nagyfokú felelősséggel is jár, és annak díjazása is magasabb szintű, mint az általános mértékű közjegyzői díj, hiszen az eltérítő tényezőt jelent: a közjegyzői díjszabásról szóló 22/2018. (VIII. 23.) IM rendelet szerinti általános munkadíjnak, illetve leírási díjnak a kétszeresét kell felszámítani, ha az okirat, vagy a tanúsítvány a fél kérelmére idegen nyelven készül.[39]
- 119/120 -
Végigtekintve az Európai Unió tagállamaiban működő közjegyzőségeken a közjegyzők által idegen nyelven készíthető közokiratok megengedhetősége, illetve az ennek elkészítésére való felhatalmazás feltételei vonatkozásában igen vegyes kép mutatkozik: egyes tagállamokban a hivatalos nyelvtől eltérő nyelven a közjegyzők nem jogosultak közjegyzői okiratok (tanúsítványok) kiállítására, míg más országokban ez külön felhatalmazás nélkül is megengedett. A következőkben egyes európai (főleg uniós) (tag)államokat tekintünk végig ezen szempontokból; részletesebben bemutatva az idegen nyelvű okiratok készítését megengedő államok közül Ausztria és Németország szabályozását annak érdekében, hogy megvizsgálhassuk mely típusú szabályozás milyen előnyökkel jár és milyen esetleges hátulütői vannak.[40]
Ausztriában latin típusú közjegyzőség működik, a Notariatsordnung (a továbbiakban: NotariatsO) 1. §-a értelmében a közjegyzők az államtól kapják megbízatásukat és hatóságként működnek; továbbá közhatalmi tevékenységet látnak el, közhatalmat gyakorolnak; elsődleges feladatuk a közokiratok készítése, valamint a bíróságok tehermentesítése.[41] Az osztrák közjegyző közokirat-készítési tevékenysége a megelőző igazságszolgáltatás részét képezi, az állam - annak érdekében, hogy állami feladatokat lássanak el - közhatalmi jogosítványokat ad a közjegyzőknek mint speciális okiratkészítő hatóságoknak, rájuk bízva az igazságszolgáltatási tevékenység egy meghatározott részét, az okiratba foglalási ügyeket.[42]
Az osztrák alaptörvény (Bundes-Verfassungsgesetz) 8. cikke kimondja, hogy az állami nyelv a német nyelv; így az okiratok nyelve főszabály szerint a német.[43] Azon kivételes eseteket, amikor idegen nyelven készíthető el az okirat a NotariatsO 62. §-a és azt követő szakaszai, valamint a 90. §-a szabályozzák.[44] Amennyiben a közjegyző tolmács közre-
- 120/121 -
működését veszi igénybe (mivel fordító-, illetve tolmács képesítéssel nem rendelkezik), akkor kizárólag német nyelven készülhet az okirat.[45]
A NotariatsO 62. § (1) bekezdése alapján idegen nyelven csak a felek kifejezett kérelmére készíthető közjegyzői okirat, ha a közjegyző az adott nyelvből általános bírósági tolmácsként ki van nevezve, vagy fordítástudományi egyetemi tanulmányokat végzett legalább 120 ECTS-kreditpontnyi időtartamban és azt akadémiai fokozattal zárta le, vagy fordítói szakvizsgát tett.
Amennyiben a felek valamelyike nem érti az okirat nyelvét, akkor főszabály szerint hivatásos bírósági tolmács közreműködését kell igénybe vennie a közjegyzőnek; kivéve ha maga a közjegyző és az ügyleti tanúk, vagy az ügyleti tanuk helyett közreműködő második közjegyző ismeri az okirat nyelvét nem értő fél által beszélt nyelvet és az eljáró (az okiratot szerkesztő) közjegyző a fentiekben részletesen leírt, a NotariatsO 62. §-ában jelzett végzettségek valamelyikével rendelkezik. Garanciális szabály, hogy ilyenkor az ügyleti tanúknak végig jelen kell lenniük az okirat felolvasásakor és rögzíteni kell az okiratban, hogy miért nem volt szükséges a tolmács közreműködése.[46] Továbbá, ha az ügyleti tanúk közreműködése szükséges, azonban valamelyik ügyleti tanú nem ismeri az okirat, vagy az egyik fél által beszélt nyelvet, akkor főszabály szerint ilyen esetben is tolmács közreműködése szükséges, kivéve, ha az okiratot készítő közjegyző rendelkezik a NotariatsO 62. §-ában jelzett végzettségek valamelyikével és a felek egyike sem tiltakozott ez ellen. Ilyenkor a tolmács feladatait a közjegyzőnek kell megfelelően ellátnia.[47]
Az idegen nyelvű okiratkészítés a közjegyző számára csak lehetőséget jelent, nem köteles akkor sem idegen nyelvű okiratot készíteni, ha erre felhatalmazása van. A főszabály az okirat nyelvének egységessége: azaz kizárólag egy nyelven készülhet az irat, azonban nem kizárt más nyelvű mellékletek hozzáfűzése az okirathoz.[48]
Az idegen nyelven készült eredeti okirathoz mellékletként kötelező hozzáfűzni annak német nyelvű fordítását, kivéve, ha az okiratot a közjegyző készítette és az összes fél lemond a fordításról és belföldi bíróság vagy hatóság nem követeli meg.[49]
Hiteles fordítást az a közjegyző készíthet, aki a NotariatsO 62. §-ában jelzett végzettségek valamelyikével rendelkezik.[50]
Tartós helyettesítés esetén, amennyiben a helyettes a jogszabályban foglalt feltételeknek megfelel, önálló felelősségére tekintettel, a tartós helyettesítés ideje alatt készíthet idegen nyelvű okiratokat.[51]
A NotariatsO 90. §-a ad felhatalmazást a közjegyzői tanúsítványok idegen nyelvű elkészítésére azon közjegyzőnek, aki közjegyzői okiratok idegen nyelven történő elkészítésére jogosultak. Speciális szabályt tartalmaz ugyanezen szakasz második bekezdése, ugyanis bizonyos esetekben megengedi a jogszabály kétnyelvű záradéki tanúsítványok készítését,
- 121/122 -
amennyiben a közjegyző a "nyelvi helyességet" szavatolni tudja.[52] A közjegyzőnek az idegennyelvi ismeretei alapján ellenőriznie kell ilyenkor az idegen nyelvű záradék tartalmát, azaz azt teljes egészében értenie, és annak a német nyelvű szöveggel való egyezőségét ellenőriznie kell.[53] Hangsúlyozandó, hogy ez csak és kizárólag a német nyelvű záradék mellett készíthető, önmagában nem.[54] Ezen esetekben nem szükséges átfogó idegennyelvi ismeretekkel rendelkeznie a közjegyzőnek, mivel itt olyan sztenderd záradékokról van szó, melyekkel minden nap találkozik, azaz a szakmai ismeretei és tapasztalatai alapján a nyelvi megfelelőséget (helyességet) biztosítani tudja; ezt a közjegyzőnek a szakmai felelőssége körében magának kell mérlegelnie.[55]
Kivételes szabályt tartalmaz a NotariatsO 12. §-a, melynek eredete még az OsztrákMagyar Monarchia idejére tehető: bizonyos tartományokban tolmács képesítés nélkül is eljárhat a közjegyző az adott nyelven, a törvényszék (Oberlandesgericht) igazolása esetén.[56] A közjegyzői okiratok ilyen esetben a felek kérésére (és választásuk szerint) készülhetnek az adott tartományban hagyományosan használatos nyelvek valamelyikén.[57]
A miniszter engedélyével a közjegyző akkor készíthet idegen nyelvű okiratot, illetve hitelesíthet fordítást, ha egyúttal bejegyzett bírósági tolmács is. Speciális esetet jelent az olasz nyelvű okirat, mivel az közigazgatási nyelv, így ilyen esetben kétnyelvű okiratok készülnek.[58]
Hiteles fordítást - a fordításhoz fűzött tanúsítvány formájában - közjegyző is készíthet, amennyiben rendelkezik hivatásos tolmács képesítéssel.[59]
Az ún. "scrivener notary" egyben nyelvész is, az angol nyelven kívül legalább két másik idegen nyelvet ismernie kell, ezekből adott esetben vizsgát is kell tenniük. A tanúsítványokat idegen nyelven kiállíthatják, fordítás hitelesítést is készíthetnek (hivatásos fordítók fordításai tekintetében).[60]
A közjegyzői okiratok nyelve főszabály szerint az olasz, kivételt jelent, ha valamelyik régióban más nyelv is hivatalos nyelvnek minősül. Hiteles fordítás elkészítése is lehetséges, erre a bírósági fordítónak van hatásköre, de a közjegyző is elkészítheti, ha ennek feltéte-
- 122/123 -
lei adottak. Idegen nyelvű közjegyzői okirat esetében annak tartalmaznia kell az eredeti, olasz verziót is.[61]
Névaláírás valódiságát, illetve a képviseleti jogot és a képviselt társaság adatait tartalmazó záradéki tanúsítvány párhuzamosan többnyelvű formában is kiállítható.[62]
Alapvetően a szlovén közjegyző okirata szlovén nyelven készül; viszont ahol az olasz, illetve a magyar is hivatalos nyelv, ott - amennyiben hivatásos bírósági fordítói képesítéssel rendelkezik a közjegyző és külföldi felhasználásra szánt okiratról van szó - ilyen nyelven is elkészíthető az egynyelvű okirat. Az okirat teljes tartalmát vagy a közjegyzőnek vagy hivatásos bírósági fordítónak kell a felek részére lefordítani, ha nem beszélik az okirat nyelvét, melyre az okiratban utalni kell. Fordítás helyességét is tanúsíthatja a közjegyző, amennyiben az említett bírósági fordítói végzettsége megvan.[63]
A német közjegyzők jogállásukat tekintve a Bundesnotarordnung (a továbbiakban: BNotO) 1. §-a értelmében - a magyar közjegyzőkhöz hasonlóan - közhatalmi jogosítványokkal bírnak, pártatlan hatóságként állami feladatokat látnak el a megelőző igazságszolgáltatás területén.[64] Elsődleges tevékenységük - szintén a BNotO 1. §-ából - következően a közjegyzői okiratok készítése, melynek részletes szabályait az ún. Beurkundungsgesetz (a továbbiakban: BeurkG) tartalmazza.
Némileg meglepő módon a "németes precizitástól" elvárható szigort nem tapasztalhatunk a német közjegyzők idegen nyelvű okiratszerkesztése kapcsán. Németországban ugyanis nyelvi jogosítvány nem létezik, tehát a közjegyző készíthet idegen nyelvű közjegyzői okiratot, ahhoz azonban semmilyen külön vizsga, képzettség megléte nem szükséges.
A közjegyzői okirat nyelvéről a BeurkG 5. §-a rendelkezik: főszabály szerint a közjegyzői okiratok német nyelven készülnek[65]; azonban kérelemre a közjegyző az okiratot más nyelven is elkészítheti.[66] Egyúttal azt is kimondja a jogszabály, hogy a fél ilyen kérelmének csak abban az esetben tehet eleget a közjegyző, ha az adott idegen nyelvet megfelelően ismeri, abban kellő jártassággal rendelkezik[67], mind szóban, mind írásban, hiszen az okirat
- 123/124 -
írásban jön létre.[68] A korábbi magyar szabályozáshoz hasonlóan eleinte a német közjegyzők is csak németül készíthettek közjegyzői okiratokat (az idegen nyelvű okirat érvénytelennek minősült), azonban az egyre növekvő nemzetközi kapcsolatok és az ügyfelek külföldi jogérvényesítésének megkönnyítése megkívánták, hogy a jogszabály engedje az idegen nyelvű okiratok készítését is.[69] Mivel a szabály a BeurkundungsG általános rendelkezései között helyezkedik el, így az minden közjegyzői okirat típusra alkalmazható: azaz ügyleti okiratokra és tanúsítványokra is.[70] Lehetőség van kétnyelvű okirat készítésére is[71], illetve arra is, hogy az okiratnak csak egy része készüljön idegen nyelven; továbbá arra is, hogy egyik része egy bizonyos idegen nyelven, míg másik része egy másik idegen nyelven készüljön.[72]
A szabályozás nagyvonalúan a közjegyzőre bízza saját idegen nyelv ismeretének megítélését, így annyiban rugalmas, hogy az adott esethez mérten különbözhet a megfelelőség mértéke. Lényeges, hogy a közjegyző megértse az idegen nyelvű szöveget (okirathoz küldött tervezet szövegét) és így vállalni tudja a felelősséget az okirat tárgyi helyességéért. A német közjegyző a BNotO 15. § (1) bekezdése értelmében a közreműködést csak indokolt esetben tagadhatja meg; külön kiemeli ezen bekezdés második mondata, hogy a nem német nyelvű okiratszerkesztésre azonban nem köteles, így amennyiben a saját nyelvismeretét nem tartja megfelelőnek a közjegyző, akkor nem köteles eljárni. Megfelelő nyelvismeret hiányában elkészített közjegyzői okiratnak fegyelmi- illetve felelősségi következményei lehetnek, azonban az okirat érvényességét ez főszabály szerint nem érinti.[73] Érvényességi kérdés akkor merülhet fel, ha az okiratból kitűnik, hogy a fél nem érti az okirat nyelvét, azonban az okirat ennek ellenére nem került részére lefordításra.[74]
Elválasztandó egymástól a közjegyzői okirat elkészítésének nyelve és a felek nyilatkozattételének a nyelve: a közjegyzőnek az okirat nyelvét kell megfelelően ismernie; arról nem szól a jogszabály, hogy a felekkel milyen nyelven kell kommunikálnia. Amennyiben azonban az egyik fél nem érti az okirat nyelvét, akkor azt részére - szükség esetén tolmács közreműködésével - le kell fordítani[75], a felolvasás során, szóban a fordítást - megfelelő nyelvismeret esetén - maga a közjegyző is végezheti[76], továbbá a fél kérheti, hogy áttekintésre részére írásbeli fordítást biztosítsanak; mely speciális körülményekre az okirat tájékoztatásokról szóló részében utalni kell.[77]
- 124/125 -
Az idegen nyelvű okiratkészítés szabályát egészíti ki a hiteles fordításra vonatkozó rendelkezés a BeurkG. 50. §-ában: a közjegyző az általa idegen nyelven készített okirat, illetve az általa kiadható kiadmány német nyelvű fordításának helyességét (és teljességét) tanúsíthatja, amennyiben az idegen nyelvet megfelelően ismeri.
Az ügyfelek kérésére a közjegyző idegen nyelven is készíthet közokiratot (kivéve néhány meghatározott okiratot, melyet csak a belgiumi hivatalos nyelveken állíthat ki), ehhez elegendő csupán annyi, hogy az adott idegen nyelvet ismerje, nem szükséges, hogy nyelvi jogosítvánnyal rendelkezzen.[78]
A közjegyzői okiratok nyelve alapvetően bolgár; azonban, ha a közjegyző beszéli az adott idegen nyelvet, akkor jogosult ilyen idegen nyelvű közokirat készítésére. Amennyiben a közjegyző nem érti a felek által beszélt nyelvet, tolmács közreműködése szükséges, mely tényt a közjegyzői záradékban kell feltüntetni.[79]
Amennyiben a közjegyző egy idegen nyelven beszél, és ezt felelősséggel meg tudja tenni, ezen idegen nyelven jogosult közjegyzői okiratok készítésére; nincs nyelvi jogosítvány kifejezetten. Idegen nyelvű okiratok főleg külföldi felhasználásra készülnek.[80]
A holland közjegyző készíthet olyan idegen nyelven közokiratot, amelyet beszél és amelyen tud írni; ehhez "nyelvi bizonyítvány" nem szükséges, közhiteles cégkivonatot is kiadhat közvetlenül angol nyelven; továbbá hiteles fordítást is készíthet, cégkivonatról, illetve magánokiratról is.[81]
Az okiratok és a tanúsítványok alapvetően lett nyelven készülnek; amennyiben az ügyfél nem beszéli az okirat nyelvét és a közjegyző nem beszéli az ügyfél által beszélt nyelvet, tolmács közreműködését veszik igénybe. Megfelelő nyelvismeret esetén a közjegyző idegen nyelvű tanúsítványokat is kiállíthat, amennyiben a hitelesített dokumentum is idegen nyelven készült; továbbá hiteles fordítás készítésére, illetve fordítás hitelesítésére is jogosult.[82]
Alapvetően francia vagy német nyelven készítheti el a közjegyző az okiratokat; angol
- 125/126 -
nyelven a gazdasági társaságokkal kapcsolatos okiratok készülhetnek, azonban ilyenkor - bizonyos kivételektől eltekintve - francia vagy német verziót is tartalmaznia kell az iratnak.[83]
Készíthet a közjegyző az általa és a felek által beszélt idegen nyelven közjegyzői okiratot, amennyiben a felek a máltai és az angol nyelvet nem beszélik; ilyenkor az okirat szövegét - az idegen nyelvű szöveg mellett vagy után - köteles máltai vagy angol nyelven is feltüntetni a közjegyző. Továbbá aláírás valódiságát is tanúsíthatja idegen nyelven is a közjegyző.[84]
Alapvetően a közjegyzői okiratok kizárólag portugál nyelven készíthetők el; kivételt jelent az idegen nyelven készült közokiratokon történő névaláírás hitelesítés, amihez szükséges, hogy a közjegyző ismerje az okirat nyelvét, vagy az, hogy azt szóban lefordítsa egy olyan személy, akiben megbízik.[85]
A közjegyzői okiratok hivatalos nyelve a spanyol, nyelvi jogosítvány nem létezik; azonban léteznek kétnyelvű közjegyzői okiratok is: ilyen esetben a közjegyzői okirat olyan idegen nyelven készülhet, melyet a közjegyző tökéletesen beszél, vagy kötelező hivatásos fordító igénybevétele; továbbá az okirat tartalma spanyol nyelven kötelezően feltüntetendő. Tanúsítványok is kiállíthatók idegen nyelven, illetve többnyelvű záradéki tanúsítványok is készíthetők; ezen kívül névaláírás hitelesítése esetén a tanúsítvány arra is utalhat, hogy az eljáró közjegyző ismeri a hitelesítendő idegen nyelvű magánokirat nyelvét.[86]
Közjegyzői okiratok alapvetően Svájc három hivatalos nyelve - francia, német, olasz - bármelyikén elkészíthetők (azonban nincs arra vonatkozóan információ, hogy közjegyzői okiratok rétoromán nyelven kiállíthatók). Főszabály szerint egy közjegyző csak a kantonjának a hivatalos nyelvén jogosult okiratot készíteni, kétnyelvű kantonokban mind a két nyelven készíthető közjegyzői okirat; idegen nyelvű okirat készítéséhez kötelező hivatásos fordítót igénybe venni. Nincsen nyelvi jogosítvány, de amennyiben valamely nyelvet a közjegyző tökéletesen beszél, akkor bizonyos okiratokat jogosult ezen a nyelven elkészíteni.[87]
- 126/127 -
A közjegyzői okiratok kizárólag cseh nyelven készülhetnek; a cseh közjegyzők tanácsadói tevékenységet azonban idegen nyelven is végezhetnek.[88] Hiteles fordítás mind közjegyzői eljárásban, mind bírósági határozattal kinevezett fordító által is készülhet.[89]
Franciaországban nem létezik nyelvi jogosítvány, a közjegyző nem jogosult idegen nyelvű okiratok felvételére, mivel a közjegyzői okirat kizárólag francia nyelven készíthető el.[90]
A közjegyző nem készíthet idegen nyelven közjegyzői okiratot; azonban "hiteles fordítást" a részére bemutatott idegen nyelvű okiratokról készíthet, aminek a helyességéért felelősséggel tartozik.[91]
Közjegyzői okiratok kizárólag nemzeti nyelven készíthetők; így a tanúsítvány - akkor is, ha a hitelesíteni kívánt dokumentum idegen nyelvű - is csak nemzeti nyelven állítható ki.[92]
Romániában a közjegyzői okiratokat román nyelven kell készíteni.[93]
Főszabály szerint a közjegyzői okiratok kizárólag szlovák nyelven késztíhetők el; azonban hiteles fordítást - az igazságügyi minisztériumi fordítón kívül - a közjegyző is készíthet, ha megfelelő képesítéssel rendelkezik ehhez.[94]
Az idegen nyelvű okiratok készítését megengedő országok közül jelen fejezetben részletesebben vizsgáltuk Ausztria és Németország szabályozását annak érdekében, hogy érzékelhetővé váljon milyen garanciákat jelent az osztrák közjegyzők esetében fennálló szigorú, külön képzettséget megkövetelő szabályrendszer az ilyen képzettséget el nem váró országok - mint például Németország - rendszeréhez képest. Előbbiek esetében vitathatatlan előnyt jelent az a bizonyosság, hogy tolmács közreműködése nélkül sem kérdőjelezhető meg az a tény, hogy az okirat tartalmát az ügyfelek maradéktalanul megértették. Utóbbiak esetében azonban mindig fennáll a kérdés és a kétség: az állam által átruházott közhatalmat gyakorló közjegyző eljárása kapcsán megfelelő garanciát jelent-e az az elő-
- 127/128 -
írás, hogy saját maga ítélje meg nyelvtudásának szintjét, úgy hogy az eljárás eredménye, a létrejött okirat közokirati bizonyító erővel rendelkezik?
Álláspontom szerint a jelenlegi magyar szabályozás a nyelvi jogosítványra vonatkozó előírások által ezen két véglet között ideális megoldást talált: a szigorúbb állásponthoz közelítve, megkívánja a szakmai és szaknyelvi ismeretek bizonyítását az idegen nyelvű közjegyzői okiratok készítéséhez, amit a nyelvi jogosítvány vizsgán valamennyi közjegyzői hatáskörre nézve kell igazolni; azonban nem szükséges minden jogterület idegen nyelvű ismeretéről számot adni, nem úgy mint egy tolmács (szakfordító) vizsgán.
Mind a régi, mind az új Pp. külön szólt, illetve szól arról, hogy az eljárás nyelve a magyar; valamint rögzíti emellett az anyanyelvhasználat (illetve a regionális vagy nemzetiségi nyelv használatának) jogát a bírósági eljárás során.[95] Ezen jog érvényre jutása érdekében a jogszabály szerint szükség esetén a bíróság tolmács közreműködését veheti igénybe.
Az igazságszolgáltatási alapelvek közé tartozik az anyanyelvhasználatához való jog, mely alapjog fundamentumául hazánkban az Alaptörvény XXIX. cikke szolgál. Ezen rendelkezést az eljárásjog szabályai konkretizálják az egyes eljárások tekintetében.[96] Az új Pp. a nyelvhasználat tartalmára vonatkozó szabályok keretein belül valósítja meg a Magyarország által vállalt nemzetközi kötelezettségeket, az anyanyelvhasználat, továbbá a regionális-, illetve nemzetiségi nyelvhasználat terén[97]; különbséget téve az írásbeli beadványok, illetve határozatok nyelvét illetően, ahol a magyar nyelv irányadó (ezek esetében eltérést törvény, kötelező uniós aktus vagy nemzetközi egyezmény adhat); megkülönböztetve a szóbeli nyilatkozatoktól, ahol teljes körűen biztosított az anyanyelvhasználat. Eltérést engedő norma esetén így elképzelhető, hogy a fél az írásbeli beadványát idegen nyelven (egyszerű fordításként) terjessze elő, illetve a bíróság a hozzá benyújtott idegen nyelvű írásbeli beadványokat ilyen módon továbbítsa és határozatait idegen nyelven küldje meg a címzettnek. A szóbeli nyilatkozatok tekintetében külön jogszabály felhatalmazása nélkül, az új Pp. rendelkezése alapján biztosított a - magyar nyelvtől eltérő - anyanyelv használata; a regionális- és nemzetiségi nyelvek esetében ehhez nemzetközi egyezmény felhatalmazó rendelkezése szükséges.[98] A közjegyzői eljárások esetében így a nyelvi jogo-
- 128/129 -
sítvánnyal rendelkező közjegyzőkre nézve az írásbeli beadványok, illetve határozatok tekintetében lenne szükséges törvény általi felhatalmazás ahhoz, hogy azok idegen nyelven készülhessenek; továbbá érdemes lenne ezt a szóbeli nyilatkozatok kapcsán is kimondania a jogszabálynak, mely álláspontom szerint akár a Kjtv-be, akár az egyes közjegyzői eljárásokat szabályozó, törvényi szintű normák (például Hetv., az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény (a továbbiakban: Kjnp.) stb.) új Pp-re utaló bevezető rendelkezéseibe beépíthető lenne.
A régi Pp. 184. §-ának (1) bekezdése úgy szólt, hogy ha a perben meghallgatandó személy magyarul nem beszél, és az általa használt nyelvben az eljáró bíróságnak nincs kellő jártassága, a meghallgatásnál tolmácsot kell alkalmazni. Hasonló elv mentén szabályozta a régi Pp. 69. § (4) bekezdése az idegen nyelvű meghatalmazás hiteles fordításának szükségességét: azt csak akkor kellett bemutatni, ha ezt a bíróság szükségesnek tartotta.
A régi Pp. fenti szabálya alapján az ún. klasszikus nemperes eljárásokban, ahol a régi Pp. mint háttérjogszabály volt alkalmazandó [például hagyatéki eljárás, Kjnp szerinti nemperes eljárások, stb.], a közjegyzői eljárás során az adott idegen nyelvben való kellő jártassága esetén a közjegyző - tolmács igénybevétele nélkül - maga is eljárhatott. Különösen jól indokolható volt a közjegyző ilyen módón történő eljárása akkor, ha az adott idegen nyelvből még nyelvi jogosítvánnyal is rendelkezett, hiszen ez egyértelműen igazolta, hogy az adott nyelvben kellő jártassággal bír, mely mércét egyébiránt - a korábban leírtak szerint - a Kjtv. megalkotásakor annak indokolása is azonos megfogalmazással tartalmazott.
Az új Pp. szövegezése azonban ebből a szempontból teljesen megváltoztatta a helyzetet, és így az - mint a legtöbb közjegyzői eljárás háttérjogszabálya - kihatással volt a közjegyzők ezen a területen ellátott tevékenységére és gyakorlatára is. Az új Pp. 61. §-ának (1) bekezdése szerint a bíróság tolmácsot, jelnyelvi tolmácsot (a továbbiakban együtt: tolmács), illetve fordítót rendel ki, ha az új Pp. 113. §-ában foglalt jogok [azaz az anyanyelv, a regionális- vagy nemzetiségi nyelv használatának joga, illetve a jelnyelv használatának joga] érvényesülése érdekében vagy egyébként az új Pp-nek a nyelvhasználattal kapcsolatos rendelkezése értelmében szükséges. Az idegen nyelvű meghatalmazás terén a korábbihoz hasonló szabályt alkalmaz a jogalkotó az új Pp. 67. § (5) bekezdésében azzal, hogy annak hiteles magyar fordítását csak akkor kell bemutatni, ha ezt a bíróság szükségesnek tartja. Idegen nyelvű okiratok csatolása esetén legalább egyszerű magyar nyelvű fordítás csatolandó.[99]
A "kellő jártasság" fordulat törvényszövegből való kikerülésével, a jelenleg hatályos előírások értelmében a bíróságnak, és így a közjegyzőnek is gyakorlatilag minden esetben tolmácsot kell kirendelnie, különösen, amikor olyan szóbeli eljárási cselekményre kerül sor, amelynél a magyar nyelvet nem beszélő személy érintett, függetlenül attól, hogy az eljáró bíró (közjegyző) megfelelően jártas-e az adott nyelvben. Közjegyzői szempontból ez főleg a hagyatéki eljárás, a közjegyző előtti előzetes bizonyítás, a közjegyző előtti egyezségi eljárás, a bejegyzett élettársi kapcsolat közjegyző általi megszűntetése, az Élettársi
- 129/130 -
Nyilatkozatok Nyilvántartásának (a továbbiakban: ÉNYNY) vezetése, a házassági és az élettársi vagyonjogi szerződések elektronikus nyilvántartásának vezetése során lehet releváns, mivel ezen eljárásokban gyakori a felek személyes megjelenése és szóbeli nyilatkozattétele; esetlegesen érintheti a Kjnp-ben szabályozott eljárások közül az igazságügyi szakértő közjegyző általi kirendelése iránti eljárást és adott esetben - különösen a kérelem szóbeli előterjesztésének lehetőségére figyelemmel akár - az egyéb közjegyzői hatáskörbe tartozó nemperes eljárások tekintetében is előfordulhat.
Példának okáért tehát amennyiben a felek közül a hagyatéki tárgyaláson valaki nem beszél és nem ért magyar nyelven, de kiválóan tud angolul; a közjegyzőnek akkor is tolmácsot kell kirendelnie, ha rendelkezik nyelvi jogosítvánnyal és így lenne olyan közös nyelv (az angol nyelv), melyen a féllel egyébként probléma nélkül tudna kommunikálni, hiszen a közjegyzőnek az adott nyelvből (a példánál maradva, angol nyelvből) nyelvi jogosítványa is van. Hasonlóan nem életszerű és nem célszerű, hogy például amennyiben az élettársak egyike nem beszél magyarul, azonban német nyelven tökéletesen kommunikál (adott esetben az élettársával is ez a kommunikáció nyelve), és a közjegyző rendelkezik német nyelvi jogosítvánnyal, akkor a nyilatkozat ÉNYNY rendszerbe történő felvétele céljából megjelenő, magyarul nem beszélő fél részére tolmácsot kelljen kirendelnie a közjegyzőnek, ahelyett, hogy a közjegyző maga járhatna el német nyelven. Jelen tanulmány elkészítésének legfőbb indoka és célja az ilyen és ehhez hasonló, gyakorlatban előforduló esetek egyszerűbb és hatékonyabb megoldására irányuló szabályozásra vonatkozó javaslattétel volt.
A közjegyzői eljárások során a nyelvhasználat vizsgálata kapcsán említést érdemelnek még a Ptk. és az új Pp. alábbi előírásai, a következőkben kifejtett indokok miatt. A Ptk. az írásbeli alakhoz kötött jognyilatkozatok kapcsán a 6:7. § (4) bekezdésében érvényességi feltételként előírja, hogy az írni nem tudó vagy nem képes személy írásbeli jognyilatkozatához az szükséges, hogy azt közokiratba foglalják vagy azon az aláírás, illetve a kézjegy valódiságát - többek között - közjegyző hitelesítse. Az olvasni nem tudó személy, illetve olyan személy esetében, aki nem érti azt a nyelvet, amelyen az írásbeli nyilatkozatát tartalmazó okirat készült, az írásbeli jognyilatkozat érvényességének további feltétele, hogy magából az okiratból kitűnjön, hogy annak tartalmát a tanúk egyike vagy a hitelesítő személy a nyilatkozó félnek megmagyarázta. Ezen szabályozás a gyakorlatban sok esetben problémás volt, hiszen a közjegyző az aláírás, illetve a kézjegy valódiságáról kiállított tanúsítvány esetén a Kjtv. 136. § (2) bekezdésében foglaltak szerint az aláírt magánokirat tartalmáért nem tartozik felelősséggel; azonban a jogszabály értelmében annak tartalmát a közjegyzőnek meg kellett magyaráznia a fél számára, akár idegen nyelvű magánokirat esetén is. A szabály garanciális jellege és a jogalkotói szándék érthető, hiszen fontos a nyilatkozattevő védelme, azaz, hogy tisztában legyen a nyilatkozat tartalmával és egyértelműen igazolható legyen, hogy azt ő maga írta alá, melyet nyilvánvaló, hogy érdemes a közjegyző mint közhitelességgel felruházott hatóság előtt aláírnia; azonban nem mellőzhető a szabályozásból eredő érvényességi kérdések jelzése, melyre már a Ptk. kommentárja is rávilágított.[100] A szabályozási problémát a Kjtv. 2020. július 16. napjától hatályos módosítása
- 130/131 -
orvosolta, mely beiktatta a Kjtv. 117. § (6) bekezdését és kimondta, hogy a közjegyzői okiratra a Ptk. 6:7. § (4) és (5) bekezdését nem kell alkalmazni.
Továbbra is fennáll azonban némi ellentmondás ezen kérdéskör tekintetében, ugyanis az új Pp. 325. §-ának (2) bekezdése - a Ptk. szabályaihoz hasonlóan - rögzíti, hogy ha az okirat aláírója nem tud olvasni, illetve nem érti azt a nyelvet, amelyen az okirat készült, csak akkor jön létre teljes bizonyító erejű magánokirat, ha magából az okiratból kitűnik, hogy annak tartalmát a tanúk egyike vagy a hitelesítő személy az okirat aláírójának megmagyarázta. Azaz az új Pp. alapján amennyiben az elérni kívánt cél egy teljes bizonyító erejű magánokirat létrejötte, akkor továbbra is elvárt, hogy a hitelesítő személy - aki az új Pp. 325. §-ának (1) bekezdés c) pontja értelmében a közjegyző is lehet - megmagyarázza az okirat tartalmát, ha az aláíró fél nem érti azt a nyelvet, amelyen a magánokirat készült.[101] Amennyiben ez nem történik meg, például azért mert a közjegyző nem beszéli az adott nyelvet, illetve nincsen nyelvi jogosítványa, akkor a közjegyzőnek célszerű a tanúsítványban rögzítenie ezt a tényt (a megmagyarázás elmaradását), továbbá egy arra vonatkozó tájékoztatás megtörténtét az ügyfél részére, hogy ennek fényében a hitelesítéssel ellátott magánokirat egyszerű magánokiratnak minősül.[102] Így ezen szabály természetesen nem csak a nyelvi jogosítvánnyal rendelkező közjegyzők számára fontos, hanem minden közjegyző részéről fokozott figyelmet kíván meg aláírás valódiságának tanúsítása során, a fél által elérni kívánt cél (teljes bizonyító erejű magánokirat vagy egyszerű magánokirat) minden esetben egyeztetendő és rögzítendő. Mindazonáltal valószínűsíthető, hogy azon közjegyzőknél, akik nyelvi jogosítvánnyal rendelkeznek, azoknál nagyobb számban fordulhatnak elő ilyen ügyek, így esetükben különösen fontos a jelenlegi szabályozás fényében az előbbiek szem előtt tartása. Mivel a Ptk. vonatkozó szabálya kapcsán már kimondja a Kjtv., hogy az nem alkalmazható, így célszerű lenne tisztázni a jogszabály szintjén is és expressis verbis rögzíteni, hogy a közjegyzőre nézve az új Pp. idézett szabálya kapcsán milyen felelősség és feladatkör hárul.
- 131/132 -
Az új Pp. koncepcióját (a továbbiakban: Koncepció)[103] a Kormány 2015. január 14. napi ülésén fogadta el, a szabályozási célok és elvek között elsődleges helyen áll a perhatékonyság rendszerszintű megvalósítása[104], ahol a legfontosabb az, hogy a perek ésszerű időn belüli elbírálása iránti követelmény minél jobban érvényre jusson.[105]
A közjegyzői nemperes eljárások közül jelenleg a közjegyzők kizárólag a közjegyzői okirat-szerkesztési eljárások során használhatják nyelvi jogosítványukat, minden más esetben tolmács közreműködése (kirendelése) szükséges a hatályos szabályozás alapján. Klasszikus nemperes eljárásokban a tolmács kirendelése és közreműködése - közjegyző kollégák által számos gyakorlati esetben is megerősített tapasztalatok alapján - igen hosszadalmas és költséges eljárást von maga után. További gyakorlati tapasztalat, hogy a legfelkészültebb tolmács sem biztos, hogy megfelelő módon képes a speciális szaknyelvi kifejezések lefordítására, például egy hagyatéki eljárás során. Így előfordulhat, hogy érdemben mégiscsak az eljárást lefolytató - akár csak megfelelő szaknyelvi ismerettel, akár nyelvi jogosítvánnyal rendelkező - közjegyzőnek áll módjában szakszerűen és szabatosan ismertetni az ügyfél helyett a tolmáccsal, majd ezáltal közvetetten az ügyféllel az adott ügyben a jogi tájékoztatásokat.
Kiindulva abból a tényből, hogy a nyelvi jogosítvány jelenleg "csak" idegen nyelvű közjegyzői okiratok és tanúsítványok elkészítésére jogosítja fel a közjegyzőt, azonban a vizsga letételéhez nem csupán a közjegyzői okirat-szerkesztési eljárásra irányadó szabályok, hanem az összes közjegyzői eljárás részletes idegen nyelvű ismerete elvárt; így megfontolandó lenne a nyelvi jogosítvány használati körét az egyéb - az adott közjegyző illetékességébe tartozó - nemperes eljárásokra is kibővíteni. A szükséges és elvárt garanciális elemek ezen a téren álláspontom szerint a jelenlegi szabályozás alapján biztosítottak; a közjegyző jogállása és közhatalmi tevékenysége alkalmassá teszi arra, hogy ezen követelmények minden eljárása során érvényre jussanak; természetesen azzal, hogy az egyes eljárásokra vonatkozó részletszabályok átgondolása és esetleges átdolgozása, pontosítása megfontolandó. A javasolt megoldás nagy mértékben növelné az eljárások effektivitását és gyorsaságát magyar nyelven nem, de az adott nyelvi jogosítvány szerinti idegen nyelven beszélő ügyfelek esetében, eleget téve a perhatékonyság követelményének. Mivel hazánkban az idegen nyelvű közokirat készítéséhez külön vizsgával megszerezhető nyelvi jogosítvány szükséges, így nem kell attól tartani, hogy megfelelő szintű nyelvismeret nélküli jogi szakemberek járnának el esetlegesen például egy hagyatéki eljárásban. Természetesen nem várható el, hogy mindezen feladatot azonos díjazásért végezze el a közjegyző, úgy mintha magyar nyelven folytatná le az eljárást, így ez alapot adhatna kétszeres munkadíj, vagy legalább a fordítással eltöltött plusz időtartam miatti többletmunka díjának felszámítására.
- 132/133 -
További szempontot jelent, hogy hiteles fordítást a Kjtv. 138. § (1) bekezdése értelmében a nyelvi jogosítvánnyal rendelkező közjegyző, az adott nyelven a közjegyzői hatáskörbe tartozó ügyekben keletkezett közokiratról és annak mellékleteiről hiteles fordítást készíthet, vagy a fordítás helyességét tanúsíthatja. Jelenleg tehát nem kizárt, hogy például egy hagyatékátadó végzésről a nyelvi jogosítvánnyal rendelkező közjegyző hiteles fordítást készítsen, míg a hagyatéki eljáráson tolmács közreműködését kell igénybe vennie, holott lényegében ugyanarról kell beszélnie, amiről a fordítást elkészítheti.
Összességében megállapítható, hogy Magyarországon a közjegyzői nyelvi jogosítvány egy sajátos, sui generis jogintézményt jelent, kialakulásának oka az 1870-es években az országot jellemző nyelvi sokféleségében kereshető. A hazai közjegyzőség intézményének fejlődése során a nyelvi jogosítvány szerepe ugyan részben megváltozott, de annak szükségessége vitathatatlan napjainkban is, sőt, jelen tanulmány szerzőjének álláspontja szerint az idegen nyelvek ismerete és így a nyelvi jogosítvány megléte egyre inkább nélkülözhetetlen a közjegyzői munka során is, ezért célszerű és indokolt lehet annak szélesebb körű alkalmazását megengedni. ■
JEGYZETEK
[1] Többek között például a 46/1991. AB határozat, a 108/B/1992. AB határozat, a 944/B/1994. AB határozat, 1208/B/2010. AB határozat.
[2] 944/B/1994. AB határozat II. rész.
[3] 161/B/2000. AB határozat III. rész.
[4] Paczolay Péter, A közjegyzők alkotmányos helyzete, A közjegyzők és a közhatalom. Közjegyzők Közlönye, 2013/1., 13-14. o.
[5] Rokolya Gábor, A polgári közjegyzőség emlékezete 1875-1949. Budapest, 2010., 17. o. [a továbbiakban: Rokolya, A polgári közjegyzőség...]
[6] Rokolya, A polgári közjegyzőség..., 18. o., 22. o.
[7] Rokolya Gábor, Magyar közjegyzők a Délvidéken. Budapest, 2017., 40-42. o. [a továbbiakban: Rokolya, Magyar közjegyzők a Délvidéken].
[8] Rokolya, Magyar közjegyzők a Délvidéken, 43-44. o.
[9] Rokolya, A polgári közjegyzőség..., 28. o.
[10] Rokolya, Magyar közjegyzők a Délvidéken, 44-45. o.
[11] Rokolya, Magyar közjegyzők a Délvidéken, 46. o.
[12] Rokolya, Magyar közjegyzők a Délvidéken, 46. o.
[13] Rokolya, Magyar közjegyzők a Délvidéken, 46-47. o.
[14] Rokolya Gábor, A közjegyzői intézmény fejlődése a polgári korban (PhD értekezés), Miskolc, 2012., 70-71. o. http://midra.uni-miskolc.hu/JaDoX_Portlets/documents/document_12992_section_5084.pdf (letöltés időpontja: 2021.11.22.)
[15] Rokolya, Magyar közjegyzők a Délvidéken, 48-50. o.
[16] A királyi közjegyzőkről szóló 1874. évi XXXV. törvénycikk 79. §
[17] A királyi közjegyzőkről szóló 1874. évi XXXV. törvénycikk 91. §
[18] Rokolya, Magyar közjegyzők a Délvidéken, 52. o.
[19] Rokolya, Magyar közjegyzők a Délvidéken, 53-55. o.
[20] Rokolya, Magyar közjegyzők a Délvidéken, 56. o.
[21] Rokolya Gábor, Az államosított közjegyzőség története. Budapest, 2019., 326-329., 332. o.
[22] A közjegyzőkről szóló törvényjavaslat indokolása. In: A közjegyzőkre vonatkozó jogszabályok. (összeállította: az Igazságügyi Közlöny Szerkesztősége) Budapest, 1992, 111-119. § 44. o.
[23] Az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-i 805/2004/EK Rendelete a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról
[24] A nyelvi jogosítvány kiadásának rendjéről szóló 5/2021. (VI. 7.) MOKK szabályzat [a továbbiakban: Szabályzat] 5. §, 15. § és a Szabályzat II. számú melléklete
[25] Szabályzat 6-7. §
[26] Szabályzat 8. § (1) bekezdés
[27] Szabályzat 9. §
[28] Szabályzat 17. § (1) bekezdés
[29] Szabályzat 13-14. §
[30] Szabályzat 10-12. §
[31] Szabályzat 19. § (1) bekezdés, Szabályzat III. számú melléklete
[32] Szabályzat 19. § (3) bekezdés
[33] Szabályzat 20. §
[34] Szabályzat 23. §
[35] Szabályzat 26. § (1) bekezdés
[36] Szabályzat 25. §
[37] Szabályzat 26. § (2) bekezdés
[38] Szabályzat 30. §, 32-33. §
[39] A közjegyzői díjszabásról szóló 22/2018. (VIII. 23.) IM rendelet 6. §, 17. § (1) bekezdés, 33. § (2) bekezdés
[40] A tanulmány készítése során jelen vizsgálat nem teljes körű. A szerző igyekezett főleg azon európai államokat vizsgálni és bemutatni, melyekből a magyar közjegyzők eljárásai során leggyakrabban érkeznek idegen nyelvű okiratok és/vagy ahol a közjegyzők a magyar közjegyzőhöz hasonló közokirat szerkesztési feladatokat látnak el. Így nem szerepelnek a tanulmányban az elsősorban "tanúsító', "hitelesítő" feladatokat ellátó európai közjegyzőségek (például Ciprus, Dánia, Finnország, Izland, Svédország, stb.).
[41] NotariatsO. 1. § (1) és (3) bekezdések
[42] Prof. Dr. Kurt Wagner, Dr. Gerhard Knechtet, Kommentar zur Notariatsordnung. Wien, 2006., 6. kiadás, 12. o. [a továbbiakban: Wagner, Kommentar]
[43] Wagner, Kommentar 108. o.
[44] Wagner, Kommentar 226. o.
[45] Wagner, Kommentar 271. o.
[46] NotariatsO 63. § (2) bekezdés
[47] NotariatsO 65. §
[48] Wagner, Kommentar 270. o.
[49] NotariatsO. 62. § (2) bekezdés
[50] NotariatsO 78. §
[51] Wagner, Kommentar 270. o.
[52] Wagner, Kommentar 109. o.
[53] Wagner, Kommentar 389. o.
[54] Wagner, Kommentar 390. o.
[55] Wagner, Kommentar 389. o.
[56] Wagner, Kommentar 108-109. o.
[57] NotariatsO 43. § (1) bekezdés
[58] Máté, Külföldi közokiratok 257. o.
[59] Máté, Külföldi közokiratok 314. o.
[60] Máté, Külföldi közokiratok 370. o., 378. o.
[61] Máté, Külföldi közokiratok 398. o.
[62] Máté, Külföldi közokiratok 397. o.
[63] Máté, Külföldi közokiratok 454. o.
[64] Dr. Norbert Frenz, In: Würzburger Notarhandbuch (szerk. Limmer/Hertel/Frenz/Mayer), Köln, 2015. 1. o. [a továbbiakban: Würzburger Notarhandbuch]
[65] BeurkG 5. § (1) bekezdés
[66] BeurkG 5. § (2) bekezdés első mondata
[67] BeurkundungsG 5. § (2) bekezdés második mondata: "Er soll dem Verlangen nur entsprechen, wenn er der fremden Sprache hinreichend kundig ist."
[68] Prof. Dr. Kart Winkter, Beukundungsgesetz Kommentar. München, 2013., 17. kiadás, 160. o. [a továbbiakban: Winkter, BeurkG Kommentar]
[69] A közjegyzőn kívül egyéb német hatóságoknak (például bíróságok) tiltott az okirataik nem német nyelven történő kiállítása.
[70] Winkter, BeurkG Kommentar 158-159. o.
[71] Prof. Dr. Peter Limmer, In: Würzburger Notarhandbuch, 62. o.
[72] Winkter, BeurkG Kommentar 161. o.
[73] Winkter, BeurkG Kommentar 160. o.
[74] Prof. Dr. Peter Limmer, In: Würzburger Notarhandbuch, 62. o.
[75] Winkler, BeurkG Kommentar 160-161. o.
[76] Ebben az esetben a fordítás valójában az okirat nyelvét nem ismerő fél tekintetében helyettesíti az okirat felolvasását.
Prof. Dr. Peter Limmer, In: Würzburger Notarhandbuch, 62-63. o.
[77] Prof. Dr. Peter Limmer, In: Würzburger Notarhandbuch, 62. o.
[78] Máté, Külföldi közokiratok 167. o.
[79] Máté, Külföldi közokiratok 185. o.
[80] Máté, Külföldi közokiratok 215. o.
[81] Máté, Külföldi közokiratok 251-252. o.
[82] Máté, Külföldi közokiratok 320. o.
[83] Máté, Külföldi közokiratok 329. o.
[84] Máté, Külföldi közokiratok 349. o.
[85] Máté, Külföldi közokiratok 415. o.
[86] Máté, Külföldi közokiratok 431. o., 433. o.
[87] Máté, Külföldi közokiratok 438. o.
[88] Máté, Külföldi közokiratok 199. o.
[89] Máté, Külföldi közokiratok 197. o.
[90] Máté, Külföldi közokiratok 225. o.
[91] Máté, Külföldi közokiratok 235. o.
[92] Máté, Külföldi közokiratok 324. o.
[93] Máté, Külföldi közokiratok 418. o.
[94] Máté, Külföldi közokiratok 451. o.
[95] A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény [a továbbiakban régi Pp.] 6. § A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény [a továbbiakban: új Pp.] 113. §
[96] Pulinka Mihály, In: Kommentár a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvényhez (szerk. Wopera Zsuzsa), Budapest, 2017., 113. §, 240. o.
[97] új Pp. 113. §
[98] Zaicsek Károly, In: A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja (szerk. Varga István), I. kötet, Budapest, 2018., 113. §, 482. o.
[99] új Pp. 171. § (2) bekezdés és 320. § (1) bekezdés
[100] Például a szükséges nyelvismeret nélkül külföldi személyek által megkötött magyar nyelvű szerződések, vagy magyar ügyfelek idegen nyelvű szerződései tekintetében.
Lásd bővebben: Kisfaludi András, In: Polgári Jog, Kommentár a gyakorlat számára (a 2013. évi V. törvény, az új Ptk. kommentárja) (főszerk. Petrik Ferenc) III-IV. kötet, Budapest, 2018., ötödik kiadás, 6:7. §, 22-23. o.
[101] A felektől független harmadik személy; a hitelesítő személy részvételének - mint lényeges körülménynek - a fontosságát hangsúlyozta a Legfelsőbb Bíróság EBH 2001.431. számú döntése is.
[102] További lehetőséget jelent a felek számára ilyen esetben például egy tolmács (mint segédszemély) közreműködése a hitelesítés során, amikor is a magánokirat így teljes bizonyító erővel bírhat.
Lásd bővebben: Máté Viktor, In: A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja (szerk. Varga István), II. kötet, Budapest, 2018., 325. §, 1413. o.
[103] Az új Polgári Perrendtartás koncepciója [a továbbiakban: Koncepció]; https://2015-2019.kormany.hu/download/6/42/40000/20150224%20PP%20koncepci%C3%B3.pdf#!DocumentBrowse (letöltés időpontja: 2021.11.07.)
[104] Koncepció 3. o.
[105] Koncepció 57. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyzőhelyettes, Budapest Jogi szakreferens, Magyar Országos Közjegyzői Kamara.
Visszaugrás
