Az alkotmányjog az alapjogi jogfejlődésnek köszönhetően minden jogterület alapvető intézményeire tartalmaz általános tételeket. Ily módon nincs a jognak oly szelete, amelyre nézve alkotmányos összefüggésben ne vonhatnánk le következtetést - vagy konkrétan magára az intézményre nézve, vagy valamely "genus proximumra" vonatkozó elvek és alkotmánybírósági gyakorlat alapján, "többről a kevesebbre" elv szerint. A polgári jog intézményeinek gyökerei is az alkotmányjog - különösen az alkotmánybírósági gyakorlat - által biztosított talajból veszik éltető erejüket. A polgári jog egyik legfőbb alappillére alkotmányos szempontból a tulajdonjog, kivált azért, mert a tulajdon "kizárólagos és másokat kirekesztő jellegéből adódóan eo ipso védelemre szorul".1 A tulajdonjog közvetett tárgyáról, a dologról alkotott axióma-szerű fogalmaink pedig mindenhol érzékelhetően szövik át a vagyonjogot.
A következőkben azt a kérdést kívánom vizsgálni, hogy a polgári jog egy általában evidenciaként kezelt alapfogalma hogyan fest az alkotmányjog által kimunkált, polgári jogra vonatkozó elvek és álláspontok tükrében. Mivel az alkotmányjog, amennyiben egy részterületre tételez elvi alapokat, elkerülhetetlenül szembetalálja magát egy már igencsak szilárd magánjogi distinkció-rendszerrel, egy kiforrott jogági hagyomány sok szempontból kényszerítő keretei között. A magyar Alkotmány hatályba lépését követően a magyar Alkotmánybíróságnak is ilyen körülmények között kellett meghatároznia, mely körre lehet a polgári jogi fogalmakat kitágítani - egyáltalán milyen módon kapcsolódnak az alapjogi rendszerhez.
A tulajdonjog alapvető emberi jogként a klasszikus polgári szabadságjogok államfilozófiai gondolatának részeként, a XVII. és XVIII. századi bölcseleti művekben és deklarációkban jelenik meg első ízben, hogy azután egyfelől az államhatalom korlátját jelentő alapjogok egyenrangú társaként, emellett azonban azok biztosítékaként is befussa az egyik legfontosabb klasszikus alapjog pályáját.2 Ezzel a tulajdonnak egy addig kizárólagos civilista szemlélete változott meg akkor, amikor eme joggal kapcsolatban már nem csupán a polgári jog szabályaira fókuszáltak, hanem az állam helyzetének változásával meglátták benne a hatalommal szembeszegezhető jogot is. A tulajdonhoz való jog sajátos természetét a többi szabadságjogtól eltérően az adja, hogy a klasszikusok közül egyedüliként gyakorlása normatív környezet meglétét igényli, ugyanis "magánszemélyekkel szemben fennálló szubjektív jogokat véd".3 A XXI. század elején azonban a tulajdonhoz való jog korábbi szerepéből kissé átlényegülve, ugyanakkor klasszikus funkcióit megtartva egészíti ki a gazdasági szférát meghatározó alapjogokat,4 ez pedig egyenesen vezet az egyes kapcsolódó jogok határainak képlékennyé válásához,5 e jognak a politikai és gazdasági filozófiák területére való visszahúzódásához.
A magyar Alkotmány elfogadásakor fennállott tulajdonviszonyokhoz képest 1989 után a tulajdon egységes alkotmányos fogalma jelent meg,6 amely ugyan megtartotta a korábbi distinkciókat - pl. a köz- és magántulajdon megkülönböztetését -, de súlypontja a gazdasági átalakulással újra jelentősen eltolódott. Az Alkotmány rendszerváltás előtti szövegének 6. §-a példálózó felsorolással élve, több, később a Ptk.-ba került, kizárólagosan állami tulajdont képező kategóriát nevesített - pl. a föld méhének kincsei, a vasút és a szárazföldi és légi utak, a bányák. A rendszerváltáskor ezek a rendelkezések kikerültek az Alkotmányból, most a Ptk. XIV. fejezete szabályozza az állami tulajdon legfontosabb kizárólagos tárgyait, és számos más, e körbe tartozó "dolgokat" egyes elszórt speciális jogszabályok nevesítenek.7 Az Alkotmány hatályos 10. §-a mindössze az állami tulajdon nemzeti vagyoni minőségét, valamint azt tartalmazza, hogy körét csak törvény állapíthatja meg, ezzel azonban azt is deklarálja, hogy mellőzi a kérdés alkotmányi szintű rendezését - sőt, azt is feltételezni engedi, hogy eleve mellőzni is kívánta a tárgyi kör bármely részének Alkotmányban való rendezését.8
Amennyiben szemrevételezünk külföldi alkotmányokat, több alaptörvény szövegében is találhatunk olyan tárgyakat nevesítve, amelyek alkotmányosan cizelláltabb, és főleg a magántulajdon tárgya számára biztosabb helyzetet eredményeznek; közéjük tartoznak mindenekelőtt a különféle szellemi alkotásokhoz kapcsolódó jogok, amelyek így a legmagasabb szintű védelemben részesülnek.9 Az a tény, hogy a modern alkotmányok többsége - köztük több volt szocialista országé is - dogmatikailag máshol, más logikai összefüggésben kodifikálták a tulajdonhoz való jogot, szintén azt támasztja alá, hogy a magyar megoldás főleg az elfogadásának idején fennálló viszonyok tagadására fókuszál,10 vagyis Alkotmányunk a tulajdonhoz való jognak inkább eszmei funkciót szánt, mint hogy segítse annak gyakorlati érvényesülését. Ehhez járult, hogy az Alkotmánybíróság is, ahelyett, hogy a jog lényegéről határozva, azt elhelyezte volna az alapjogi koordináta-rendszerben, "különösebb indokolás nélkül" kezelte alapjogként, mivel az alkotmányosság kérdésében az alapjogok arányossági és szükségességi mércéjét is alkalmazta.11
A rendszerváltás utáni magyar alkotmányos szabályozás ezzel együtt "sem a régi [ti. a megelőző tulajdonjogi koncepció] tagadásában, sem önmagában nem tekinthető átfogónak és koherensnek",12 mivel az első Országgyűlés - minden valószínűség szerint a korábbi rendszer lebontásában előbbre sorolt kérdések miatt - nem kezelte kellő súllyal a tulajdonhoz való jog jelentette jogalkotói kihívást. A súlyponteltolódás és a tartalmi szűkkeblűség figyelembevételével együtt, amikor a "tulajdonjog v. tulajdonhoz való jog" kettősségéről szólunk, voltaképp a "polgári jog v. alkotmányjog" problémáját írjuk le,13 ezzel hangsúlyozva, hogy az Alkotmány nem a polgári jogi tulajdont biztosítja, tehát nem egy dologi jogi kategóriáról van szó. Az Alkotmány szövege ugyanis nem véletlenül használja a tulajdonhoz való jog kifejezést, ugyanis az alkotmányos intézmény "a tulajdonhoz való jog általában".14 A német Alkotmánybíróság kezdeti álláspontjaiban foglaltak szerint a német alkotmány a tulajdon jogintézményét ellenben úgy védi, ahogy azt a polgári jog és a társadalmi szemlélet kialakította; és a polgári jogra történő hivatkozás elsősorban a tulajdonvédelem köréből kizárt jogok különválasztását szolgálta.15 A polgári jogi tulajdonnak ugyanis a részjogosítványok megléte, azok terjedelme adja lényegét, míg az alkotmánybírósági felfogásban ezek a jogosítványok korlátozhatóak anélkül, hogy az "alapjogi teszt" szerint sérelem volna megállapítható; vagyis a polgári jogi, elévülhetetlen és abszolút tulajdonvédelemmel szemben itt egy feltételes és relatív jogvédelem található.16 A német hagyomány alapján az AB is kísérletet tett arra, hogy a polgári és az alkotmányos tulajdonfogalmat szeparálja, az alkotmányos szempont ugyanis nem csak a Ptk. szerinti tulajdon-fogalmat, hanem az azt befolyásoló egyéb jogszabályi előírásokat is figyelembe veszi,17 hiszen ezek a kívülről és utólag jövő korlátok is integráns részei a tulajdonosi pozíciónak.18 Ez különösen azért fontos, mert az absztrakt tulajdonjogot a törvényhozó tölti meg tartalommal, eseti jelleggel.19 Vörös Imrének a 64/1993. (XII. 22.) AB határozathoz fűzött párhuzamos indokolásában pedig olyan álláspont jelenik meg, mely szerint alkotmányos tulajdonértelmezés nem származtatható, és a tulajdongarancia nem alapozható az Alkotmánynál alacsonyabb jogszabályokból, ergo a Ptk.-ból. Jóllehet ezt a megoldást Drinóczi követendőnek tartja, ugyanakkor elismeri, hogy "a közjogi értelemben felfogott definíciók megalkotásáig […] a polgári jogi fogalmakhoz kellett fordulni, […] [a] kölcsönvétel után azonban […] tartalmát az Alkotmánybíróság maga határozza meg".20
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
