Ez a tanulmány az egységes hatósági eljárás keretében fellépő több hivatalos személy sérelmére elkövetett hivatalos személy elleni erőszak[1] kapcsán az ítélkezési gyakorlatban jelenleg a BKv 8. - továbbá az annak gondolatmenetét követő egyes eseti döntések - alapján érvényesülő azon felfogás felülvizsgálatának szükségességét törekszik kimutatni, amely a fenti esetekben, a hivatalos személyek számától függetlenül, bűnhalmazat helyett egy rendbeli bűncselekményt lát megvalósulni.
1.1. A jelen dolgozat keretében kritika tárgyává tett álláspontról megállapítható, hogy az évszázados, büntetőkódexeken átívelő elvnek tekinthető a bírói gyakorlatban. Az 1878. évi V. tc. (a magyar büntetőtörvénykönyv a büntettekről és vétségekről, a továbbiakban: Csemegi Kódex) eredeti 165. §-ának hatálya alatt a kir. Kúria a kérdés kapcsán úgy foglalt állást, hogy "két rendőr bántalmazása halmazatot nem képez, ha a cselekmény egy akaratelhatározásnak volt eredménye és egy és ugyanazon eljárás meghiúsítására volt irányozva".[2] A Csemegi Kódex vonatkozó rendelkezéseit kiegészítő/módosító[3], a hatóságok büntetőjogi védelméről szóló 1914. évi XL. tc. hatályba lépését követő időszakból származik az a döntés, amely szerint "a járőr jogi egység, az azon ejtett sérelem is egységet alkot, és tehát a járőr tagjainak száma szerint részekre nem bontható".[4] A fentieket követte az 1950-es években a Legfelsőbb Bíróság 77. számú Büntető Kollégiumi állásfoglalása[5] is, amely szerint "ha a hivatalos személy elleni erőszakot [...] több hivatalos személy ellen, azoknak egységes eljárása keretében követik el, a cselekmény nem válik több bűntetté. A konkrét hatósági eljárás egysége a bűnhalmazat megállapítását ilyen esetben kizárja, az egységet a bűnhalmazattól elválasztja".[6]
1.2. A fenti megoldás - a korabeli törvényi szabályozás ismeretében - nem volt megalapozatlan. A Csemegi Kódex 165. §-ában szabályozott [majd a BHÖ 98. pontja alapján, kisebb módosításokkal egészen a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. törvény (a továbbiakban: 1961. évi Btk.) életbe lépéséig hatályban volt] vonatkozó bűncselekményi tényállását, a hatóság elleni erőszakot ugyanis - többek között - az követte el, aki "valamely hatóságnak küldöttségét, választmányát, bizottságát, hivatalnokát vagy más közegét, vagy a küldöttség, választmány, bizottság valamely tagját vagy közegét" akadályozta, intézkedésre kényszerítette (kiemelések: a szerző, A. I.).
Ebből a szövegezésből egyértelműen kitűnik, hogy a hatóság elleni erőszak tényállásában - amely mint a törvényi egység egy különleges esete[7] volt felfogható - a törvényhozó kifejezett döntésével közömbösnek nyilvánította a sértettek számát, miután a választmány, bizottság stb. kitételek szükségképpen több passzív alanyt tételeznek fel[8], ezeket a jogalkotó mégis az egyes
- 321/322 -
személyekkel egy szinten említette. Egység-többség tani monográfiájában helyesen írta tehát ekkoriban Finkey Ferenc, hogy "ha valaki egy alkalommal hatóság elleni erőszakot több hatósági közeg ellen követ el, itt csak egy hatóság elleni erőszak bűntette vagy vétsége lesz megállapítandó, tehát törvényes egység, mert a törvény egy rendelete lett több személyen megsértve".[9]
1.3. E szabályozás alapjaiban változott meg az 1961. évi Btk. hatályba lépésével. E törvénynek a hivatalos személy elleni erőszakról rendelkező 155. §-a ugyanis a bűncselekmény új elnevezésével az individuálisabb jogtárgy-szemlélet irányába mozdult el, ti. - a Csemegi Kódexből ismert szabályozással szemben - kifejezetten a hivatalos személyt jeleníti meg. Emellett a törvényi tényállás a szükségszerűen több sértettet feltételező "bizottság", "választmány" stb. helyett már kizárólag a hivatalos személyt említi passzív alanyként, s ezt a megoldást vette át az 1978. évi Btk. 229. §-a, illetve legújabban az új Btk. 310. §-a is.
2.1. Az ítélkezési gyakorlat - mondhatjuk, mintha tudomást sem vett volna az 1961. évi Btk. alapján megváltozott jogszabály-szövegről - továbbra is a korábbiaknak megfelelően, egységként értékelte és értékeli a hivatalos személy elleni erőszakot, több hivatalos személy sérelmére történő elkövetés esetén is (feltéve, hogy azok egységes eljárás keretében lépnek fel).[10] Ez a megoldás napjainkban - ismert módon - a 8. sz. Büntető Kollégiumi vélemény (volt BK 8.) alapján érvényesül, amely szerint "ha a hivatalos személy elleni erőszakot (1978. évi IV. törvény 229. §) több hivatalos vagy külföldi hivatalos személy ellen, azoknak egységes eljárása keretében követik el, a cselekmény nem válik több bűncselekménnyé. A konkrét hatósági eljárás egysége a bűnhalmazat megállapítását ilyen esetben kizárja" (látható tehát, hogy a 2007-ben is fenntartott kollégiumi vélemény szinte szóról szóra az 1955-ös állásfoglalást tükrözi). A joggyakorlatban ettől eltérő felfogással csak egészen kivételesen találkozhatunk.[11]
2.2. Emellett a Legfelsőbb Bíróság az 1980-as években e gyakorlatot a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak (Btk. 230. §) viszonylatában is irányadónak tekintette, amikor a sorkatona elkövetők a korábbi verekedésük helyszínére kiérkezett mentőorvost, két mentőápolót és egy műtősegédet is megütöttek és megrúgtak.[12] Egy ugyanebből az időszakból származó eseti döntés szerint pedig a hivatalos személy és annak támogatója ellen ugyanazon intézkedés során alkalmazott erőszak is egységet alkot.[13] Egység továbbá, "ha az erőszakos támadás az azonos alkalommal egységesen eljáró belföldi és külföldi hivatalos személyt [...] egyaránt érinti".[14]
Végül kiemelhető, hogy a bírói gyakorlat korábban a Btk. 232. §-ában szabályozott - azóta a 36/1994. (VI. 24.) AB határozattal megsemmisített - hivatalos személy megsértése kapcsán is kizárta a halmazat megállapítását, amennyiben az elkövető a bűncselekményt több, együttesen intézkedő hivatalos személy sérelmére valósította meg[15], valamint az egyik határőrt bántalmazó, a másik kettőt sértegető elkövető utóbbi (önmagában hivatalos személy megsértését megvalósító) cselekményét a hivatalos személy elleni erőszakba látszólagos halmazatban beolvadni látta.[16]
2.3. Megjegyezhető azonban, hogy a tankönyv- és kommentárirodalom egy része kifejezetten kiemeli: ha az elkövető több hivatalos személyt nem azok eljárása alatt, hanem emiatt bántalmaz, a sértettek száma szerinti halmazat állapítandó meg.[17] Továbbá ha "a cselekményt egyazon alkalommal fellépő hivatalos és közfeladatot ellátó személy sérelmére követik el, valódi bűnhalmazat létesül".[18]
3.1. A hivatalos személy elleni erőszak rendbelisége kapcsán érvényesülő joggyakorlati álláspont helyességét - jóllehet, már az idézett döntések körében is nem kevés, lentebb még érintendő ellentmondás fedezhető fel - a jogirodalom nemigen tette vita tárgyává és a szerzők többsége lényegében megelégszik a gyakorlat felfogásának rögzítésével.[19] A kérdéssel érdemben is foglalkozó szakirodalmi álláspontok alapvetően négy kategóriába sorolhatók be.
a) Némely, különösen a korábbi időszakból származó munka a szoros tér- és időbeli összefüggésből vezeti le az egységkénti értékelést. b) Egyesek a bűncselekmény jogi tárgyát tekintik a halmazatot kizáró tényezőnek, c) míg mások - sokszor ezzel egyidejűleg a jogi tárgyra is hivatkozva - amellett érvelnek, hogy a hivatalos személy a bűncselekménynek nem sértettje, így annak rendbelisége nem a hivatalos személyek számától függ, d) végül - elvétve - akadnak óvatosan szkeptikus álláspontra helyezkedők is.
Ad a) A témakörben 1963-ban (tehát már az 1961. évi Btk. hatályba lépése után!) monográfiát jegyző Bodrogi Károly szerint "több hivatalos személy elleni erőszak csak akkor bűncselekményi többség, ha azok hely, idő és alkalom tekintetében elkülönülnek egymástól".[20] Ez a felfogás lényegében egybevág a Csemegi Kódexhez készült Löw-féle Anyaggyűjtemény intenciója[21] nyomán az 1950-es évekig töretlenül érvényesült[22], s még az 1961. évi Btk. Nagykommentárja szerint is irányadó[23] azon megoldással, amely egységet állapított meg, amikor az elkövető ugyanazon a helyen (például ugyanabban a ruhatárban) elhelyezett, ám különböző sértettek tulajdonában álló dolgokra, egy időben követte el a lopást.[24] Hogy az alkalom egységének bűnhalmazatot kizáró jelentőség egyáltalán nem tulajdonítható, s az ismertetett eset a valóságos alaki halmazat egyik iskolapéldája lehet, napjaink ítélkezési gyakorlatának ismeretében egyértelmű[25], ezért a bűncselekményi egység megállapításának alapjául a hivatalos személy elleni erőszak vonatkozásában sem szolgálhat.
- 322/323 -
Ad b) Figyelemre méltóbb azon szerzők véleménye, akik a hivatalos személy elleni erőszak jogi tárgyából vezetik le az egységkénti értékelés helyességét.
Földvári József nézete szerint "elvileg nem kifogásolható" a joggyakorlat megoldása, mivel "a törvényhozó a szóban forgó törvényi tényállással a hatósági eljárás sikerét kívánta biztosítani".[26] A Hollán-Kis szerzőpáros "a védett jogi tárgyból (hivatalos személy jogszerű eljárása)" következtet arra, hogy "két vagy több hivatalos személy sérelmére, de egységes eljárásuk során elkövetett hivatalos személy elleni erőszak természetes egység".[27] Vida Mihály úgy fogalmaz, hogy "a védelem körében mögöttes jogi tárgyként a hivatalos személy élete, testi épsége és az emberi becsülete és méltósága, vagyon érdekköre nem szerepel".[28] A miskolci különös részi tankönyv szerint pedig "nem ezzel a tényállással védi" a törvény a "hivatalos személyek testi épségét".[29]
Blaskó Béla egy vonatkozó cikkében a bűncselekmény jogi tárgyának elsődlegesen magát a hivatalos eljárást tekinti, és ebből fakadóan helyesli a bírói gyakorlat egység-halmazati megoldását.[30] Érdekes ellentmondás, hogy a szerző az ekkoriban még hatályban volt hivatalos személy megsértésének bűncselekménye kapcsán azon véleményének adott hangot, hogy »a jövőben a hivatalos személy egyre kevésbé húzódhat az őt foglalkoztató hatóság "háta mögé", és hamissá válik az az illúzió, hogy az ő becsületének megsértése elsősorban nem is az ő érdekeit sérti«.[31] A hivatalos személy elleni erőszaknál tehát Blaskó a hivatalos személyt magát háttérbe helyezte, számának nem tulajdonítva jelentőséget a rendbeliség megállapításánál. A hivatalos személy megsértése vonatkozásában viszont éppen ellentétes következtetésre jutott - annak ellenére, hogy ugyanazon különös részi címben elhelyezett, egyazon jogi tárgyat fenyegető, lényegében csak elkövetési magatartásukban különböző deliktumokról volt szó.
A szerző 2002-ben megjelent tankönyvében emellett tételként fogalmazza meg, hogy "olyan tényállások esetén, amelyek jogi tárgya komplex, önmagában a sértettek száma nem eredményezi halmazat megállapítását, amennyiben a sértettek védelméhez fűződő társadalmi érdek pusztán másodlagos jogi tárgy", példaként pedig éppen a hivatalos személy elleni erőszakot említi.[32] A megállapítás azonban a joggyakorlatnak a komplex jogtárgyú bűncselekmények kapcsán egység-többség kérdésében elfogadott felfogására általánosságban egyáltalán nem vonatkoztatható, sőt - mint később látni fogjuk - a hivatalos személy elleni erőszak rendbeliségének megítélése inkább kivételnek, semmint főszabálynak tekinthető.
Ad c) Kézenfekvő megoldásnak tűnhet a hivatalos személy elleni erőszakot azon bűncselekményekkel összefüggésbe hozni, amelyek "hagyományos értelemben vett"[33] sértettel[34] nem rendelkeznek. Ilyennek tekinthető például a kitartottság (1978. évi Btk. 206. §, új Btk. 202. §)[35], a szeméremsértés (1978. évi Btk. 208. §, új Btk. 205. §)[36], a garázdaság (1978. évi Btk. 271. §, új Btk. 339. §)[37] vagy az orgazdaság (1978. évi Btk. 326. §, új Btk. 379. §)[38], s legújabban - vitatható módon[39] - a hamis vád (1978. évi Btk. 233-236. § és új Btk. 268-270. §).[40]
László Jenő az 1978. évi Btk. kodifikálása folyamán a hivatalos személy elleni erőszak kapcsán megfogalmazott nézete szerint "a bűncselekmény tényállása nem a hivatalos személy személyét, hanem a hivatalos eljárást védi".[41] Steffler Sándor pedig úgy foglalt állást, hogy nincs helye halmazat megállapításának, ha "a bűncselekmény jellegénél fogva nem beszélhetünk sértettekről, bár több személyt is érint a bűncselekmény. Pl. hivatalos személy elleni erőszak" (kiemelés: a szerző, A. I.).[42]
Ez az álláspont azonban - hasonlóan azokéhoz, akik szerint a hivatalos személy testi integritása nem tekinthető jogi tárgynak - nem osztható és valójában a fordított okfejtés gyanúját veti fel. Vagyis e szerzők feltételezhetően abból indultak ki, hogy miután a hivatalos személy elleni erőszak a gyakorlat szerint a hivatalos személyek számától függetlenül egységet képez, ebből az következik, hogy a hivatalos személy nem sértettje (valamint testi épségének sértetlenségéhez fűződő joga nem jogi tárgya) a bűncselekménynek, hiszen ha az lenne, az ő számuk szerint kellene a rendbeliség kérdésében dönteni.
A hivatalos személy azonban a helyes felfogás szerint - a tényállás megszövegezése, de már a bűncselekmény elnevezése alapján is - egyértelműen a bűncselekmény passzív alanyának és sértettjének tekintendő, miután a hivatalos személyt a törvényi tényállás olyan személyként jelöli meg, akire az elkövetési magatartás (az akadályozás, az intézkedésre kényszerítés, illetve a bántalmazás) behatást gyakorol[43], továbbá a bűncselekmény a hivatalos személy testi épségéhez fűződő jogát is sérti [A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 51. § (1) bekezdés]. Így Lázár Miklós helyesen írta, hogy a hivatalos személy elleni erőszak viszonylatában "az ilyen támadás sérti vagy veszélyezteti az állami feladatokat ellátó szervek működésének zavartalanságát is a hivatalos személyen, mint passzív alanyon keresztül" (kiemelés: a szerző, A. I.).[44] Lényegében ugyanezt az álláspontot fogadta el korábban Angyal Pál[45], Békés Imre[46] és Wiener A. Imre is.[47]
A vitát mindenesetre eldönteni látszik az új Btk. 310. §-ához fűzött Indokolás, amely szerint "A hivatalos személy elleni erőszak bűntette közvetlenül a jogszerű eljárást teljesítő hivatalos személyt sérti, azonban ezen keresztül az államapparátus működését zavarja meg. A bűncselekmény sértettje a hivatalos személy" (kiemelés: a szerző, A. I.).[48]
Ad d) Bár a kérdés részleteibe többnyire nem bocsátkoznak, a jogirodalomban elszórtan előfordulnak a gyakorlat álláspontját vitató nézetek is. Általános Részi tankönyvében Nagy Ferenc mutatott rá azon gyakorlat következetlenségére, amely abból ered, hogy "a személyiséget is támadó deliktumoknál a sértettek többsége nem eredményez feltétlenül halmazatot". Példája erre a hivatalos személy elleni erőszak.[49] Hasonló vélemény
- 323/324 -
hangzott el az 1978. évi Btk. előkészítő ülésein, ahol egy hozzászólás szerint "nem egyöntetű a gyakorlat abban a körben, ahol a jogi tárgy veszélyeztetése a törvényi tényállásban megjelölt személy érdekviszonyait is sérti a kiemelt társadalmi viszony mellett".[50] Végül a sértett-fogalomnak a főszabálytól eltérő értelmezése folytán hasonlóan vitathatónak tartja e felfogást a "kapcsos" kommentár is.[51]
Annak ellenére, hogy egy hosszú ideje töretlenül érvényesülő, és ráadásul olyan gyakorlatról van szó, amelynek érdemi bírálatára a jogirodalom nemigen vállalkozott, azzal szemben nézetem szerint nyomós formai és tartalmi érvek egyaránt felhozhatók[52], amelyek fényében kimutatható, hogy a kérdés kapcsán jelenleg uralkodó álláspont nemcsak indokolatlan, hanem következetlen is. Ebből fakadóan pedig az akár jogalkalmazói, akár jogalkotói változtatás szükségessége mellett indokolt állást foglalnunk.
4.1. Az első - formális - érv részletesebb indokolás nélkül is világos: amely deliktum kapcsán a jogalkotó ki kívánta zárni a halmazati értékelés lehetőségét, ott ezt már a jogszabály szövegezésénél megtette. Így a passzív alanyok számától függetlenül (törvényi) egységet képez például a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés (1978. évi Btk. 171. §, új Btk. 165. §), a közúti veszélyeztetés (1978. évi Btk. 186. §, új Btk. 234. §), továbbá a tiltott pornográf felvétellel visszaélés (1978. évi Btk. 204. §, az új Btk. terminológiája szerint gyermekpornográfia, lásd új Btk. 204. §). Az 1978. évi Btk. szerint ugyancsak egységi értékelés az irányadó az egy vagy több ember halálát okozó közveszélyokozás esetében [1978. évi Btk. 259. § (3) bekezdés], melyet azonban az új Btk. már nem ilyen formában szabályoz [új Btk. 322. § (3) bekezdés]. Legújabb példaként pedig az okirattal visszaélés (1978. évi Btk. 277. §, új Btk. 346. §) és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés [1978. évi Btk. 313/C. §, új Btk. 393. § (1) bekezdés a) pont], valamint az ezekkel összefüggésben elkövetett lopás [Btk. 316. § (2) bekezdés e) pont, új Btk. 370. § bf) pont] esetei[53] említhetők.
Az idézett esetekkel szemben a hivatalos személy elleni erőszak viszonylatában a törvény egyértelműen egyes szám első személyben fogalmaz, így az értelmezési módok közül elsődlegesnek tekintendő nyelvtani értelmezés alapján[54] a bűncselekmény egysége-többsége kérdésének a hivatalos személyek száma szerint kellene alakulnia.
4.2. Ami a tartalmi érveket illeti, azok kapcsán elsőként rögzítendő, hogy - a 3/d) pontban írtak alapján - a hivatalos személy a bűncselekmény sértettje. A személy elleni vagy a személyt is támadó bűncselekmények vonatkozásában pedig a gyakorlat egyik legősibb elve, hogy annyi bűncselekmény állapítandó meg, ahány személy sérelmet szenvedett[55], s a hatóság elleni erőszak csupán - mint láthattuk - a törvényi tényállás kifejezett egységet létesítő megfogalmazása miatt képezhetett ez alól kivételt. Hasonló ritka kivételként megemlíthető még a korábbi bírói gyakorlatból a kiskorú veszélyeztetése [1978. évi Btk. 195. § (1) bekezdés, új Btk. 208. § (1) bekezdés] szabályozási elődjének tekinthető ifjúság elleni bűntett [1961. évi Btk. 274. § (1) bekezdés], amely akkor is egy bűncselekményként volt értékelendő, ha az elkövető cselekményével több kiskorú fejlődését is veszélyeztette.[56] Az 1978. évi Btk. hatályba lépését követően a judikatúra azonban már azon helyes álláspontra helyezkedett, hogy a "kiskorú veszélyeztetése annyi rendbeli bűncselekmény, ahány kiskorú testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődését az elkövető veszélyezteti".[57] Nem volna tehát felesleges a kérdés újragondolása a hivatalos személy elleni erőszak kapcsán sem.[58]
4.3. Teljesen következetlen jogalkalmazásra vezethet az, hogy míg a hivatalos személy elleni erőszak bántalmazással megvalósuló fordulata kapcsán az eljárás alatti bántalmazás a hivatalos személyek számára tekintet nélkül egység, ezzel szemben a korábbi eljárás miatti elkövetés a sértettek száma szerinti halmazatot képez.[59]
E felfogás következetes képviselete esetén, ha például a vádlott az ügyében eljáró két ügyészt a bírósági tárgyalás folyamán, egyidejűleg bántalmazza, egy bűncselekmény valósul meg. Ha azonban az ítélethirdetést követő napon az utcán, a vádképviseleti tevékenységük miatti felháborodásában veri meg őket, két rendbeli hivatalos személy elleni erőszak lenne megállapítandó. Ugyanazon bűncselekmény egyazon fordulata két változatának ilyen mérvű eltérő megítélése gyakorlatilag annyit jelent, mintha a magzatelhajtás bűncselekménye (1978. évi Btk. 169. §, új Btk. 163. §) kapcsán azt mondanánk: aki más magzatát elhajtja, bűncselekményének rendbelisége a terhességek száma szerint alakul. Ha azonban a terhes nő hajtja vagy hajtatja el saját magzatát: az egység-halmazat a magzatok számához igazodik. E képtelen következtetés lehetőségéből fakadóan az eljárás alatti, illetve amiatti bántalmazás eltérő halmazati kezelése az argumentum ad absurdum elvének[60] is ellentmondhat (ti. ha végkövetkeztetésünk helytelen, az volt már a kiindulópont is).
Dogmatikailag szintén nem aggálytalan és akár bizonyítási problémákat is felvethet továbbá az, hogy amíg például egy hivatalos személy, illetve annak támogatója egyidejű bántalmazása egység, addig egy hivatalos és egy közfeladatot ellátó személy sérelmére történő elkövetés halmazat.[61]
4.4. Vizsgált kérdésünk kapcsán a logikai értelmezés révén szintén a halmazati megoldás helyességére enged következtetni az, ha a hivatalos személy elleni erőszak rendbeliségével kapcsolatos gyakorlat mellett szemügyre vesszük: hogyan minősül azon elkövető cselekménye, aki a hivatalos személy (külföldi hivatalos személy stb.) sérelmére elkövetett emberölést [1978. évi Btk. 166. § (2) bekezdés e) pont, új Btk. 160. § (2) bekezdés e) pont] több sértett ellen valósítja (vagy kísérli) meg.
- 324/325 -
A bírói gyakorlat ugyanis, amikor az elkövető szándéka legalább két hivatalos személy halálát átfogja, kivétel nélkül a hivatalos személy ellen és több emberen elkövetett emberölés bűntettét állapítja meg (egymás mellett megállapítja tehát az emberölés mindkét minősítő körülményét).[62] Az ellenmondás itt nézetem szerint abból fakad, hogy a több emberen elkövetett emberölés [1978. évi Btk. 166. § (2) bekezdés f) pont, új Btk. 160. § (2) bekezdés f) pont] olyan törvényi egység - összefoglalt bűncselekmény[63] - amelynek lényegi jogalkotói indoka az ez esetre túl enyhe halmazati büntetés szabályai helyett a kellően szigorú - akár életfogytig tartó - szabadságvesztés kiszabhatóságának lehetővé tétele. Az összefoglalt bűncselekmény tehát a halmazat helyébe léphet[64], s ha a jogalkotó ebben a formában nem szabályozná, több ember megölését minden további nélkül bűnhalmazatként kellene értékelnünk.
Ha azonban a hivatalos személyek közös eljárása bűncselekményi egységet létesít, fel kellene-e a hívnia a bíróságnak az emberölés mindkét fenti minősítő körülményét olyan esetekben, amikor az elkövető több hivatalos személy életére tör? A BKv. 8. felfogásának következetes képviselete esetén semmiképpen, hiszen ha az eljárás egységére figyelemmel eleve kizárt a halmazati minősítés, azt a több emberen elkövetett emberölés minősített esetének már szükségtelen még egyszer kizárnia. Ezzel azonban arra az eredményre jutnánk, akárhány hivatalos személy megölése egy rendbeli bűncselekmény, éspedig a több emberen elkövetett emberölés komplex bűncselekményi tényállásának hiányában is.
E következtetés tarthatatlansága csak oly módon lenne korrigálható, ha az egység-halmazat szempontjából nem tennénk különbséget aszerint, hogy az elkövető megöli vagy "csupán" bántalmazza a hivatalos személyeket.
4.5. Hasonló következetlenségre bukkanhatunk, ha megvizsgáljuk az elkövető ténybeli tévedésének egy releváns esetét. Tekintettel ugyanis arra, hogy a passzív alany hivatalos személyi mivolta (1978. évi Btk. 137. § 1. pont, új Btk. 459. § 11. pont) a törvényi tényállás eleme, ezért a bűncselekmény megállapíthatóságához a szándékosságnak ezt is át kell fognia.[65] Ha tehát például az elkövető nem tudja, hogy a bántalmazott személy szolgálatot teljesítő rendőr, hivatalos személy elleni erőszak miatt nem vonható felelősségre.[66]
Tegyük fel, hogy az elkövető három, egységesen fellépő hivatalos személyt is bántalmazott, hivatalos minőségét azonban egyiküknek sem ismerte. Mi a helyes minősítés ilyenkor? Ha az elkövetőnek még könnyű testi sértés okozására irányuló szándéka sem volt és a bántalmazás következtében a hivatalos személyeken sérülés sem keletkezett[67], a cselekmény - valóságos homogén alaki halmazatban - három rendbeli (a hivatalos személy elleni erőszakba egyébként beolvadó[68], ám annak "kiesése" folytán most előtérbe lépő!) tettleges becsületsértésnek [1978. évi Btk. 180. § (2) bekezdés, új Btk. 227. § (2) bekezdés] minősül, mivel utóbbi deliktum rendbelisége vitán felül állóan a sértettek száma szerint alakul.[69] Az a különös helyzet áll tehát elő, hogy ha az elkövető a tényekkel tisztában van, egy, ha téved, három bűncselekményt írunk a terhére.
4.6. László Jenőnek az 1978. évi Btk. kodifikálásakor - a bűncselekmény jogi tárgya kapcsán képviselt, fentebb már bírált álláspontjából - okszerűen jutott arra a következtetésre, hogy a hivatalos személy elleni erőszak tényállásával biztosított büntetőjogi védelmet nem indokolt kiterjeszteni arra az időszakra, amikor a hivatalos személy e minősége már megszűnt. Mint írta, "a hivatalos személy elleni erőszak vonatkozásában is azt kell tehát hivatalos személynek tekinteni, aki az Általános Részbe beiktatott értelmező rendelkezés szerint az elkövetés időpontjában hivatalos személy volt".[70]
Végül a jogalkotó mégis úgy döntött, hogy hivatalos személy elleni erőszakot kell megállapítani akkor is, ha a bántalmazott a bűncselekmény elkövetésekor már nem hivatalos személy [1978. évi Btk. 229. § (5) bekezdés]. Átvette ezt a megoldást az új Btk. is [310. § (5) bekezdés]. Ebből a törvényhozói megoldásból arra lehet következtetni, hogy a tényállással biztosított védelem a hivatalos személy személyéhez "tapad", a tényállás az ő védelmét is biztosíthatja, ennek egység-többség tani konzekvenciája azonban csak a rendbeliségnek a hivatalos személyek számához alakítása lehet.
4.7. Szükséges végezetül összevetnünk a hivatalos személy elleni erőszak rendbelisége kapcsán érvényesülő felfogást a) a hivatalos személlyel kapcsolatos egyéb bűncselekmény, b) a hasonló, kiemelten védett passzív alanyi körbe tartozó személyek sérelmére elkövethető, c) végül más, komplex jogi tárgyú deliktumok vonatkozásában érvényesülő egység-halmazati megoldással.
Ad a) A korrupciós bűncselekmények közül az aktív hivatali vesztegetés [1978. évi Btk. 253. § (1)-(2) bekezdés, új Btk. 293. §] rendbelisége kifejezetten a hivatalos személyek száma szerint alakul.[71] Öt rendbeli vesztegetést állapított meg az elkövető terhére például a Debreceni Ítélőtábla, amikor ugyanazon alkalommal, egységes eljárásban fellépő öt hivatalos személynek ígért előnyt.[72] Hasonlóképpen két rendbeli vesztegetésért marasztalandó a Pécsi Ítélőtábla szerint az az elkövető, aki "a vele szemben közlekedési szabálysértés miatt intézkedő rendőröknek "kávéra" pénzt ajánl fel azért, hogy tekintsenek el a helyszíni bírság kiszabásától".[73] A vizsgált bűncselekmények rendbeliségének eltérő alakulása még élesebben tetten érhető a Szegedi Ítélőtábla azonban ítélete kapcsán, amelynek történeti tényállása szerint a vádlott két járőrnek ajánlott fel pénzt arra az esetre, ha ittas járművezetése ellenére feljelentés nélkül továbbengedik, majd ajánlata sikertelensége miatt érzett dühében mindkét rendőrt bántalmazta. A táblabíróság az elkövető terhére két rendbeli vesztegetést és egy rendbeli hivatalos személy elleni erőszakot állapított meg.[74]
Megjegyezhető, hogy a bírói gyakorlat annak ellenére jár el a fentieknek megfelelően, hogy a hivatali vesztegetésről - a hivatalos személy elleni erőszakhoz ha-
- 325/326 -
sonlóan - ugyanúgy elmondható, hogy elsődleges jogi tárgya a hivatalos személyek szabályszerű működéséhez köthető.[75]
Ad b) A judikatúrának a hivatalos személy elleni erőszak rendbelisége kapcsán jelenleg is érvényesített felfogása álláspontom szerint még kevésbé védhető, ha azt összehasonlítjuk a Legfelsőbb Bíróságnak az elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak (1978. évi Btk. 355. §, új Btk. 445. §) vonatkozásában folytatott gyakorlatával. A BKv 49. (volt BK 138.) szerint ugyanis "több elöljáró vagy szolgálati közeg sérelmére elkövetett erőszak, illetve szolgálati tekintély megsértése a sértettek számának megfelelően halmazatot valósít meg" (kiemelés: a szerző, A. I.).
A kollégiumi vélemény indokolásában az LB azzal okolja meg álláspontját, hogy ez "a magatartás az élet, a testi épség, az egészség, illetve az emberi méltóság sérelme folytán a függelmet, tehát a fegyveres erők és a fegyveres szervek szolgálati rendjét és fegyelmét is támadja, miáltal nagyobb a társadalomra veszélyessége. A közvetlen elkövetési tárgy azonban az érintett elöljáró, a szolgálatban levő feljebbvaló, őr vagy más szolgálati közeg személye, illetve emberi méltósága, következésképp az érintett személyt a cselekmény sértettjének kell tekinteni. Ebből eredően viszont a cselekményt - a személy elleni bűncselekményekhez hasonlóan - annyi rendbelinek kell minősíteni, ahány sértett ellen irányult" (kiemelések: a szerző, A. I.).
A BKv. sajnálatos módon még csak utalást sem tesz a hivatalos személy elleni erőszakkal kapcsolatos, homlokegyenest eltérő gyakorlatról, illetve arról, hogy annak milyen alapja van. Éspedig annak ellenére hallgat erről, hogy idézett okfejtése a hivatalos személy elleni erőszak tényállására is tökéletesen ráillik, a rendbeliséget determináló közvetlen elkövetési tárgy e bűncselekmény esetében is az a személy, aki ellen az erőszakos magatartást tanúsítja az elkövető (a sértett tehát maga a hivatalos személy).
Csak látszólag beszédesebb a fenti ellentmondás kapcsán egy korábbi jogeset indokolása, amelyben a jogerős döntést hozó bíróság két rendbeli bűncselekményt állapított meg azon sorkatona elkövető terhére, aki előbb egy alegységügyeletes-helyettesi szolgálatban levő honvédot, majd rövidesen egy ugyanott szolgálatos tizedest is bántalmazott.[76] Az első fokú döntés megváltoztatásakor - amely a bűncselekményt egy rendbeliként értékelte - az LB úgy fogalmazott, hogy az első fokon eljárt bíróság katonai tanácsa "tévedett [...], amikor arra a jogi álláspontra helyezkedve, hogy az egyidőben azonos szolgálati feladatot ellátó, a vádlott alegységéhez tartozó két sértett bántalmazása a sértettek számától függetlenül egységet alkot, a cselekményeket 1 rendbelinek minősítette". Az indokolás a korabeli BK 138. szó szerinti idézését követően érdemben annyit állapít még meg, hogy "a BK 8. és BK 138. sz. (KK 10. sz.) állásfoglalások iránymutatásai egymás mellett hosszabb ideje irányadóak a bírói gyakorlatban. A BK 138. sz. állásfoglalásból kitűnően a katonai életviszonyok a polgári életviszonyoktól eltérő megítélést igényelnek. Így a katonai függelmi viszonyok alá nem tartozó elkövetők tekintetében a BK 8. sz. állásfoglalásnak megfelelően kialakult bírói gyakorlat az elöljáró elleni erőszak megítélésénél nem lehet irányadó" (kiemelés: a szerző, A. I.).
Az, hogy a katonai és polgári életviszonyok állítólagos különbözősége semmilyen dogmatikai kihatással nem lehet két hasonló szövegezésű - és egyébként a különös visszaesés szempontjából is általában hasonló jellegűnek tekintett[77] - bűncselekményi tényállás halmazati megítélésére, úgy gondolom, részletesebb indokolást nem igényel. Erre tekintettel álláspontom szerint helyesebb és egységesebb gyakorlat kialakítására vezetne, ha minden olyan bűncselekmény kapcsán, amelynek természetes személy a sértettje, az a felfogás válna uralkodóvá, amely a passzív alanyok számától tenné függővé a rendbeliséget.
Ad c) A hamis vád bűncselekményéről a hivatalos személy elleni erőszakhoz hasonlóan elmondható, hogy jellegzetes jogi tárgy nem a passzív alanyok személyéhez, emberi méltóságához stb. kötődik, a rendbeliség mégis e (a tényállás által csupán másodsorban védett) személyek számától függ. Így egy korábbi bírósági döntés három rendbeli hamis vádat állapított meg azon elkövető terhére, aki ugyanabban a feljelentésében három személyt vádolt meg hamisan bűntett elkövetésével.[78] A fellebbezési óvásban a járási ügyész azon álláspontjának adott hangot, hogy "ha az elkövető több személyt vádol hamisan, a minősítés attól függően lesz egység, illetve halmazat, hogy vádolás hány eljárás megindításának a lehetőségét teremti meg. Bűnhalmazat csak akkor jöhet szóba, ha több eljárás indult, vagy volt indítható". A bíróság ezzel szemben úgy ítélte meg, hogy "minden egyes ártatlan személynek az el nem ítélése, szabadsága, becsülete önálló érték, önállóan részesül jogi védelemben. [...] Ezek szerint pedig nem az indítható eljárások száma, hanem a vádolt személyek száma dönti el, hogy a hamis vád hány rendbeli bűntettnek minősül". A bíróság okfejtése fenntartás nélkül helyeselhető. Éppen ezt a gyakorlatot azonban a hivatalos személy elleni erőszak viszonylatában is alkalmazni kellene.
Mint a jelen cikk keretében kifejtett érvek alapján reményeim szerint meggyőző volt, a hivatalos személy elleni erőszak tényállásának jelenlegi szövegezése mellett nem tartható a bírói gyakorlat azon álláspontja, amely a hivatalos személyek számára tekintet nélkül egységként értékeli az egyazon eljárásban fellépő több hivatalos személy sérelmére történő elkövetést. Figyelemmel arra is, hogy a 2013. július 1. napján hatályba lépő új Btk. 4. § (2) bekezdése alapján - a társadalomra veszélyességnek az 1978. évi Btk. 10. § (2) bekezdésében foglalt definíciójában olvasható sorrendet felcserélve - a jogalkotó a legkiemeltebben védeni rendelt jogi tárgyaknak immár nem az ország állami, társadalmi, gazdasá-
- 326/327 -
gi érdekeit, hanem az egyes állampolgárok személyét és jogait tekinti, a rendbeliség meghatározása kapcsán is a lehető legindividuálisabb szemlélet irányába indokolt elmozdulni. A probléma megoldására két lehetséges megoldás képzelhető el:
A jogalkalmazói felfogást röviden úgy lenne kívánatos megváltoztatni, hogy a bűncselekmény rendbeliségét az elkövetési magatartással ténylegesen érintett hivatalos személyek (sértettek) száma szerint kellene meghatározni. Ez az újszerű megközelítés következetesebbé tenné a jogalkalmazást, továbbá uralkodóvá válása esetén elmondhatnánk, hogy létezik legalább egy olyan egység-halmazati rendezőelve a bírói gyakorlatnak - az "ahány sértett, annyi bűncselekmény" -, amely kivételt nem tűrő módon érvényesül.[79]
Az új Btk. hatályba lépése kapcsán aktuális lehet a jogalkotói módosítás is: amennyiben a törvényhozó - feltéve, hogy a megszokott, bejáratott gyakorlati megoldások fenntartását tekinti jogpolitikailag indokoltnak - egy egyszerű jogszabály-módosítással átvághatná a gordiuszi csomót: ha a hivatalos személy elleni erőszak sértettjei a jövőben "hivatalos személy vagy személyek" lennének, a fenti ellenvetések a törvény erejénél fogva tárgytalanná válhatnának. ■
JEGYZETEK
1 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi Btk.) 229 §, illetve a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: új Btk.) 310. §
2 Döntvénytár: a M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai, jegyzetekkel ellátva. "Jogtudományi Közlöny" Szerkesztősége. Franklin. Budapest, 1882-1894. VII. kötet. 48. sz. döntés
3 A módosítás ismertetése e cikk keretei között mellőzhető, azt részletesen elemzi Angyal Pál: A magyar büntetőjog kézikönyve. 7. kötet. Felségsértés. Királysértés. Hűtlenség. Lázadás. Hatóságok büntetőjogi védelme. Athenaeum. Budapest, 1930. 93-143. o.
4 Büntető Jog Tára. A "Magyar Jogi Szemle" melléklapja. LXXIX. kötet. Budapest, 1927. 180. o.
5 Megjelent: BH 1955/6. sz., továbbá BJD 448. Ugyanebben az időszakban fenntartotta a BK 386.
6 Lényegében ugyanígy BJD 453., BJD 463., továbbá BJD 691.
7 A törvényi egység e válfajához részletesen lásd Ambrus István: A bűncselekményi egység a magyar büntetőjogban. PhD értekezés. Kézirat. Szeged, 2012. 144-147. o. Forrás: http://doktori.bibl.u-szeged.hu/1617/1/Ambrus_Istvan.BCSI.EGYSEG.ertekezes.pdf, továbbá Ambrus István: A törvényi egység általános ismérveiről. FORVM Publicationes Doctorandorum. I. évfolyam. Acta Universitas Szegediensis. Szeged, 2011. 13 o.
8 A Magyar Értelmező Kéziszótár vonatkozó definíciói szerint a bizottság "valamely feladatra (alkalmilag) választott vagy kiküldött kisebb testület", a választmány pedig "valamely (nagyobb) testület tagjaiból választott, döntési joggal felruházott bizottság". Vö. Juhász József - Szőke István - O. Nagy Gábor - Kovalovszky Miklós (szerk.): Magyar Értelmező Kéziszótár. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1978. 139. és 1459. o.
9 Finkey Ferenc: Az egység és a többség tana. Steinfeld Jenő kiadása. Sárospatak, 1895. 46. o. Hasonlóan Baumgarten Izidor: Törvényhalmazat és bűnhalmazat. Büntetőjogi Tanulmányok 1882-1906. Első kötet. Grill. Budapest, 1907. 330. o.
10 Így pl. BH 1999.490., ahol az elkövető a házánál a foglalás foganatosítása érdekében megjelent végrehajtókra támadt. Lásd továbbá a Békés Megyei Bíróság 12.B.279/2007/74. számú ítéletét, amelynek történeti tényállása szerint az elkövető egyidejűleg több pénzügyőrt akadályozott, vagy a Tatabányai Városi Bíróság 3.B.690/2004/232. számú eseti döntését, melyben a vádlott előbb dulakodott egy rendőrrel, majd megbilincselése után a társa segítségére siető járőrt is megkarmolta. Ez utóbbi ítéletet másodfokon a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság helyben hagyta (2.Bf.451/2009/20. sz.).
11 Ilyen ritka kivételnek tekinthető a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség Bf.132/2008/14-I. számú átiratából tükröződő azon álláspont, amely szerint az eljáró bíróságnak a kóros elmeállapotára figyelemmel nem büntethető vádlottat nem egy, hanem két rendbeli hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt kellett volna felmentenie, tekintettel arra, hogy a vádlott a vele szemben intézkedő mindkét rendőrt megrúgta. A táblabíróság a BKv. 8.-ra történő hivatkozással elutasította a vádhatóság indítványát. Lásd Debreceni Ítélőtábla Bf.I.555/2009/6. sz.
12 BH 1984.213.
13 BH 1986.2.
14 Juhász Zsuzsanna - Maráz Vilmosné - Vida Mihály: Hatodik rész. Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekmények (Btk. XV. Fejezet). In: Nagy Ferenc (szerk. és társszerző): A magyar büntetőjog különös része. HVG-ORAC Kiadó Budapest, 2009. 320. o.
15 BH 1983.387. Ugyanígy korábban BJD 2625.
16 BJD 4821. Bár a döntés az 1961. évi Btk. hatálya alatt folytatott, kifejezetten halmazatszűkítő tendenciát mutató időszakból (1968-ból) származik, ellentétes tartalmú eseti határozat a későbbiekben sem született.
17 Így Bócz Endre: XV. Fejezet. Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekmények. In: László Jenő (szerk.): A Büntető Törvénykönyv magyarázata. Második kötet. KJK Budapest, 1986. 675. o., Sinku Pál: XV. Fejezet. Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekmények. In Belovics Ervin - Molnár Gábor - Sinku Pál: Büntetőjog. Különös Rész. Hetedik, átdolgozott kiadás. HVG-ORAC Kiadó Budapest, 2008. 294. o. és Váradi Erika: XV. Fejezet. Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekmények. V. Cím. A hivatalos személy elleni bűncselekmények. In: Horváth Tibor - Lévay Miklós (szerk. és társszerzők): Magyar Büntetőjog. Különös Rész. Complex. Budapest, 2009. 286. o.
18 Így Bócz Endre: XV. Fejezet. Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekmények. In: Györgyi Kálmán - Wiener A. Imre (szerk.): A Büntető Törvénykönyv magyarázata. KJK. Budapest, 1996. 498. o.
19 Így pl. Bodrogi Károly: Ötödik rész. Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekmények (Btk. XV. Fejezet). In Fonyó Antal (szerk. és társszerző): Magyar büntetőjog. Különös rész. BM Budapest, 1981. 285. o., Szebeni László: XV. Fejezet. Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekmények. In: Jakucs Tamás (szerk.): A Büntető Törvénykönyv magyarázata 2. KJK-KERSZÖV. Budapest, 2004. 817. o., Gellér Balázs József: A magyar büntetőjog tankönyve. I. Általános tanok. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó. Budapest, 2008. 264. o., Somogyi Gábor: Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekmények. In: Varga Zoltán (szerk. és társszerző): A Büntető Törvénykönyv magyarázata 2. Complex. Budapest, 2009. 849. o., továbbá Bócz Endre (1986): i. m. 675. o., illetve Sinku Pál (2008): i. m. 294. o., legújabban Sinku Pál: XV. Fejezet. Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekmények. In: Belovics Ervin - Molnár Gábor Miklós - Sinku Pál: Büntetőjog II. Különös Rész. A 2012. évi C. törvény alapján. Szerk.: Busch Béla. HVG-ORAC Kiadó Budapest, 2012. 465. o.
20 Bodrogi Károly: A hivatalos személy elleni erőszak. KJK. Budapest, 1963. 246. o.
21 Löw Tobiás (szerk.): A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878: 5. tcz.) és teljes anyaggyűjteménye. Első kötet. Pesti könyvnyomda-részvénytársaság. Budapest, 1880. 549. o.
22 Így Finkey (1895): i. m. 88. o., Heil Fausztin: Büntetőjogi tanulmányok. Első kötet. Anyagi büntetőjog - Általános rész. Jogállam. Budapest, 1911. 255-256. o., Angyal Pál: A lopás. A magyar büntetőjog kézikönyve. 10. kötet. Athenaeum. Budapest, 1933. 81. o., Hacker Ervin: A magyar büntetőjog tankönyve. Általános rész. Ludvig István. Miskolc, 1936, 240. o. Az 1950-es évekből származó ítéletekhez pedig lásd pl. B. törv. I. 1773/1954. és B. törv. V. 409/1955. sz. A döntéseket ismerteti Molnár László és munkaközössége: Büntető ítélkezési gyakorlat. KJK. Budapest, 1958. 562. o.
23 Rácz György: IV. A büntetés kiszabása. In: Halász Sándor (szerk.): A Büntető Törvénykönyv kommentárja. Első kötet. KJK. Budapest, 1968. 369. o.
24 E felfogás oka egyrészt az alaki és az anyagi halmazat korabeli eltérő kezeléséből, továbbá a jogi tárgy és az egy elkövetési tárgy nem kellően rendezett egymáshoz való viszonyából is fakadt, e kérdések részletes tárgyalásától azonban terjedelmi okból és a témánkhoz való laza kapcsolódás okán eltekintek.
25 A BH 1985.307. szerint "a lopás többrendbelisége a sértettek számához igazodik, függetlenül attól, hogy az elkövető tudata átfogta-e a sértettek kilétét, illetőleg azt, hogy az eltulajdonított dolog hány sértett tulajdonában, illetőleg birtokában van". Lényegében ugyanígy BH 1981.482., BH 1985.1., továbbá BKv 43. (volt BK 128.).
26 Földvári József - Halász Sándor: A halmazat törvényi szabályozásáról. Magyar Jog. 1970/11. sz. 647. o. Álláspontja lényegében változatlan a 2002-ben megjelent pécsi különös részi tankönyvben. Lásd Földvári József: Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekmények. In: Erdősy Emil - Földvári József - Tóth Mihály: Magyar büntetőjog. Különös rész. Szerk.: Tóth Mihály. Osiris. Budapest, 2002. 243. o.
27 Kis Norbert: XV. Fejezet. Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet tisztasága elleni bűncselekmények. In: Hollán Miklós - Kis Norbert: A magyar büntetőjog tankönyve 2. Különös rész. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó. Budapest, 2008. 335. o.
28 Nagy (2009): i. m. 311. o.
29 Váradi (2009): i. m. 279. o.
30 Blaskó Béla: A hivatalos személy elleni erőszak elméleti kérdései. Belügyi Szemle. 1990/6. sz. 17. o.
31 Uo. 19. o.
32 Blaskó Béla: Magyar Büntetőjog. Általános Rész. Rendőrtiszti Főiskola. Rejtjel. Budapest, 2002. 364. o.
33 Sántha Ferenc: A bűncselekményi egység és a halmazat. In: Horváth Tibor (szerk. és társszerző): Magyar büntetőjog általános rész. Complex. Budapest, 2007. 282. o.
34 Az a körülmény, hogy a lényegében eljárásjogi jellegű sértett és a tényállástani szempontból az elkövetés tárgyával azonosítható passzív alany kategóriája egyes esetekben elválhat egymástól, témánk szempontjából közömbös.
35 3/1999. BJE
36 BH 1996.514.
37 BJD 5866.
38 4/2004. BJE
39 Bejcziné Gulyás Cecília: Az EBH 2011.2031. számú legfelsőbb bírósági döntés margójára - Sértett-e a hamis vád passzív alanya? Magyar Jog. 2012/5. sz. 302-307. o.
40 EBH 2011.2301.
41 László Jenő: A hivatali és a hivatalos személy elleni bűncselekmények új szabályozására vonatkozó elgondolások. Magyar Jog. 1977/9. sz. 765. o.
42 Steffler Sándor: Az egység és halmazat a Büntető Törvénykönyv (1978. évi IV. tv.) szerint. Magyar Jog. 1981/11. sz. 979. o.
43 Nagy Ferenc: A magyar büntetőjog általános része. HVG-ORAC Kiadó Budapest, 2010. 106. o.
44 Lázár Miklós: A hivatalos személy büntetőjogi fogalma. Állam és Jogtudomány. 1963/2. sz. 249. o.
45 Angyal Pál (1930): i. m. 103-104. o.
46 Békés Imre: A hatósági személyek büntetőjogi védelméről. Rendőrségi Szemle. 1954/11. sz. 1004. o.
47 Wiener A. Imre: A hivatalos személy fogalma a hatályos büntetőjogszabályban. Jogtudományi Közlöny. 1968/11-12. sz. 581. o.
48 A 2012. évi C. törvény miniszteri indokolása. Részletes Indokolás a 310. §-hoz. 404. o. Forrás: http://www.parlament.hu/irom39/06958/06958.pdf
49 Nagy (2010): i. m. 233. o.
50 László Jenő (szerk.): Az 1978. évi IV. törvény (BTK) előkészítése. I. kötet. Igazságügyi Minisztérium Tudományos és Tájékoztatási Főosztály. Budapest, 1984. 339. o.
51 Berkes György: (szerk. és társszerző): Kommentár a gyakorlat számára. 2. kiadás. HVG-ORAC Kiadó Budapest, 2009. 26. o.
52 Így Tóth Mihály: Vélemény Ambrus István "A bűncselekményi egység a magyar büntetőjogban" című PhD értekezéséről. Kézirat. Budapest, 2012. 5. o.
53 A tényállások új szövegét megállapította a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CCXXIII. törvény 36. §-a.
54 Nagy (2010): i. m. 71. o.
55 Finkey (1895): i. m. 83. o.
56 BJD 3754. és BJD 5865.
57 BH 1981.174. II.
58 Hasonlóan aggályos lehet egyébként a bírói gyakorlat azon megoldása, hogy a segítségnyújtás elmulasztásának (1978. évi Btk. 172. §, új Btk. 166. §) rendbeliségét nem a sérült/közvetlen veszélybe került személyek számához, hanem a segítségnyújtási kötelezettséggel érintett helyzetek számához igazítja. Jelen tanulmánynak nem tárgya e felfogás bírálata; annak "mentségére" pedig legfeljebb az hozható fel, hogy a segítségnyújtás elmulasztása tipikusan olyan közlekedési bűncselekményeket (így közúti veszélyeztetést vagy közúti baleset okozását) szokott követni, amelyeknél a sértettek száma a törvény erejénél fogva közömbös. Vö. 1978. évi Btk. 186-187. §, új Btk. 234-235. §, továbbá Nagy (2010): i. m. 233. o.
59 Lásd 17. végjegyzet.
60 Nagy (2010): i. m. 72. o.
61 Lásd 13. és 18. végjegyzet.
62 Így például BH 1999.489., BH 2006.75. (utóbbi esetben végül az ölési szándékot a Legfelsőbb Bíróság nem látta bizonyítottnak). Lásd továbbá a Fővárosi Ítélőtábla 3.Bf.69/2010/36., illetve a Fővárosi Bíróság 4.B.620/2003/259. és 9.B.829/2008/150. sz. döntéseit.
63 Részletesen lásd Ambrus (2012): i. m. 139-143. o.
64 Uo. 139. o.
65 Így Viski László: Szándékosság és társadalomra veszélyesség. KJK. Budapest, 1959. 127. o., Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. KJK. Budapest, 1984. 218-219. o. Lásd továbbá Nagy (2010): i. m. 121. o. és Nagy (2009): 318. o.
66 Így Bodrogi (1963): i. m. 232-235. o.
67 Ti. a jelenlegi gyakorlat a hivatalos személy elleni erőszakot és a könnyű testi sértést alaki bűnhalmazatban állapítja meg. Vö. BH 1999.437.
68 BH 1988.210.
69 Nagy Ferenc - Juhász Zsuzsanna - Vida Mihály: Harmadik rész. A személy elleni bűncselekmények (Btk. XII. Fejezet). In: Nagy (2009): i. m. 182. o.
70 László (1977): i. m. 765. o.
71 Nagy (2009): i. m. 362-363. o.
72 Debreceni Ítélőtábla Bf.II.433/2007/4. sz.
73 Pécsi Ítélőtábla Bf.I.282/2004. sz. (BH 2005.44.)
74 Szegedi Ítélőtábla Bf.I.311/2007/4. sz.
75 Nagy (2009): i. m. 354. o.
76 BH 1994.353.
77 BH 1981.5.
78 BJD 4818.
79 Így Sántha Ferenc: Opponensi vélemény Ambrus István "A bűncselekményi egység a magyar büntetőjogban" című doktori értékezéséhez. Kézirat. Miskolc, 2012. 3. o.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Ambrus István PhD, tanársegéd, SZTE-ÁJK, Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék, ügyészségi fogalmazó, Kecskeméti Járási Ügyészség, Kecskemét
Visszaugrás
