A több tudományágat összefogó kutatások és diskurzusok kiváló alkalmat teremtenek arra, hogy ne a megszokott módon tekintsünk saját szakterületünkre. Olyan kérdéseket fogalmazhatunk meg, melyek egyébként nem részei kutatásainknak, és az oktatásban sem kapnak helyet. A bizalom fogalma, a személyek közötti és a társadalmi intézményekkel szembeni bizalom problémaköre ilyen, mivel távol esik az alkotmányjog fókuszpontjától.
Ebben a dolgozatban megvizsgálom, miként írhatók le és elemezhetők modern alkotmányjogi jelenségek a bizalom fogalmának segítségével, pontosabban a bizalom és köznyelvbeli ellentétpárja, a bizalmatlanság koordinátái között. Továbbá arra is kísérletet teszek, hogy ezeket a fogalmakat használva néhány adalékkal szolgáljak a jelenlegi magyarországi alkotmányos átalakulás megértéséhez. Először politikai-filozófiai háttérmegfontolásokat világítok meg röviden, majd egy elméleti keretet vázolok fel Anglia és az Egyesült Államok alkotmányfejlődésének összehasonlításával. Ezt követően térek ki a gyakorlati alkalmazásokra, középpontban egy magyarországi intézmény, a köztársasági elnöki vétó két évtizedes joggyakorlatának elemzésével.
A dolgozat témáját adó "bizalmi kérdés" aktualitását mutatja, hogy több empirikus kutatás kimutatásai szerint a magyar társadalomban a politikai és jogi intézmények iránti bizalom mélypontra süllyedt,[1] miközben az alaptörvény, valamint a hozzákapcsolódó törvények elfogadásával új intézményi struktúra jött létre a magyar jogrendszerben. Továbbá, a hazai bizalmi válság következményeitől és a viharos tempójú átalakításoktól elválaszthatatlanul, egy újabb bizalmatlansági faktor okoz súlyos gazdasági és társadalmi nehézségeket: a nemzetközi intézményektől a pénzügyi, gazdasági befektetőkig megannyi aktornak megrendült a bizalma a magyar állam kiszámíthatóságában és a magyarországi jogbiztonságban.[2] Egy európai összehasonlító felmérés ehhez hasonlóan azt mutatta ki, hogy - a régióban egyedülálló módon - két évtizeddel a rendszerváltás után 18 százalékkal csökkent a demokratikus átalakulás támogatottsága Magyarországon.[3]
Az emberek társadalmi életében fontos szerepe van a bizalomnak. Ígéreteket teszünk egymásnak, megbízunk egymás szavában, elvárjuk másoktól, hogy meghatározott módon viselkedjenek. Bizalom nélkül borzasztó és alighanem elképzelhetetlen volna a világ.
A jog intézményes társadalmi gyakorlat, amely írott szabályokból és konvenciókból épül fel. A jogrendszer alapja az alkotmány. Egyrészt azért, mert meghatározza a mindenki számára jogokat és kötelezettségeket jelentő jogforrásokat. Másrészt azért, mert létrehozza az állam politikai közösségének döntéshozatali eljárásait (képviselőválasztás, népszavazás stb.) és az intézményi kereteket (parlament, bíróságok, kormány stb.). Harmadrészt azért, mert megnevezi azokat az alapvető egyéni jogosultságokat, amelyeket az állam intézményei csak kivételesen, kényszerítő indokból és arányos mértékben korlátozhatnak.
Magyarázatra szorul, hogy ha létezik bizalom az emberek között, akkor miért van szükség jogosultságokat és kötelezettségeket elosztó jogi intézményrendszerre. Ha megbízunk egymásban, miért kellenek kikényszeríthető jogok? Miért nem érdemes a természeti állapotot (gyakorlatilag az anarchiát) preferálni az államilag szervezett közösségi léttel szemben? Ha viszont vannak kinyilvánított jogok és kötelezettségek, és létezik intézményrendszer, amely érvényre juttatja, szükség esetén kikényszeríti azokat, akkor miért van szükség mégis bizalomra?[4]
Legtöbbünk számára az anarchia nem vonzó perspektíva, de aligha volna kívánatos a másik véglet: bizalom nélküli jogrendben élni, amely az autoriter és még inkább a totalitárius rezsimeket jellemzi. Bár a látszat szerint gyakran a "szeretett vezér" iránti bizalom tart fenn egy-egy antidemokratikus rendszert, valójában a rezsim katalizátora az elrettentés és a megtorlás az állam oldalán, a félelem és az alkalmazkodás az egyének részéről.
Az emberek közötti és az intézményekkel szembeni bizalom elengedhetetlennek tűnik a jog által szabályozott, demokratikus társadalmakban, amelyek a joguralom, a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás értékeit és elveit preferálva szervezik életüket. Sőt az alkotmányos demokráciák intézményrendszerével szembeni bizalom megingása magát a demokráciát veszélyezteti, mert rövid távon rendkívül diszfunkcionálissá teszi a rendszer működését, hosszú távon pedig utat nyithat olyan politikai folyamatoknak, amelyek a demokrácia leépülését eredményezik.[5]
A magyar alkotmányjogi gondolkodásban a bizalom fogalmának meglehetősen periferikus szerep jut. A deskriptív szaktudomány az intézményi szinten csupán a közhatalmi tisztségviselők és a kinevező személy vagy a megválasztó testület viszonyában értelmezi a bizalmi kérdést. A legismertebb kategória a Kormány és az Országgyűlés közötti kapcsolatot leíró - német mintájú - "konstruktív bizalmatlanság" fogalma, amely szerint az Országgyűlés csak úgy vonhatja meg többségi szavazással a bizalmat a kormányfőtől és egyúttal a Kormánytól, ha ugyanazzal a szavazással az új miniszterelnök többségi támogatását is kinyilvánítja. Alapjogi szinten pedig csupán arra vonatkozik az úgynevezett "bizalomvédelem", hogy a jogállamiság elvéből következő jogbiztonság követelménye kiterjed (vagy 2010-ig kiterjedt)[6] arra, hogy a jogszabályokban biztosított vagy ígért jogok megváltoztatásakor a jogalkotónak kellő körültekintéssel kell mérlegelnie a jogrend stabilitására és a változtatás szükségességére vonatkozó rivális szempontokat. Ebből következően mindenkinek alkotmányosan védett igénye van (volt) arra, hogy a jogszabályok várható hatását előre láthassa és kiszámíthassa.[7]
Megerősítésre szorul az a hipotézis, hogy jog és bizalom nincs szükségképpen feloldhatatlan konfliktusban. Ha igazolni kívánjuk, hogy a bizalom nélküli jogrend és a jogrend nélküli bizalom helyett érdemes törekedni a bizalom és a jog előnyeinek valamiféle ötvözésére, akkor célszerű John Locke klasszikus teóriájához fordulni.
Locke az 1689-ben kiadott "Két értekezés a polgári kormányzatról" című művében - a kortárs gondolkodókhoz hasonlóan - arra kereste a választ, hogy az államok létrehozása előtti, úgynevezett természeti állapotban miként érvényesült a természeti törvény, és mi jellemezte az emberi közösséget, továbbá, hogy az emberek miért hoztak létre úgynevezett társadalmi szerződéssel polgári kormányzatokat, azaz államokat. Felfogása szerint a természeti törvény alapján mindenkinek joga van az élethez, a szabadsághoz és a tulajdonhoz. Ez következik az ész parancsából és abból, hogy az ember a teremtő alkotása és tulajdona, ezért az ember életével és javaival csak a teremtő rendelkezhet. A természeti állapotban az emberek szabadságban éltek, egyenlő jogokkal rendelkeztek, és senki nem gyakorolt felettük hatalmat, így csak a természeti törvénynek voltak alávetve.
Szabadságuk egy részéről lemondva - folytatja Locke a gondolatmenetet - az emberek a társadalmi szerződéssel azért hozták létre a politikai társadalmat, hogy a kormányzat fenntartsa és védelmezze természetes jogaikat. A kormányzatok hatalmát a természetes jogok korlátozzák: amelyik kormány megsérti ezeket a jogokat, az elveszíti a jogcímét az engedelmességre, és megdönthető. Mindebből következik, hogy nemcsak a politikai közösség eredeti létrehozása alapul társadalmi szerződésen, hanem a mindenkori kormányzat fennmaradása is, mivel az a kormányzottak beleegyezésétől függ.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
