2007. július 11-én került elfogadásra az Európai Parlament és a Tanács 861/2007/EK rendelete a kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről1 (továbbiakba: Kis értékű követelésekről szóló Rendelet) és az Európai Közösség első várva várt kollíziós tárgyú jogszabálya, az Európai Parlament és a Tanács 864/2007/EK rendelete a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról2 (Róma II, továbbiakban: RII Rendelet).3 Bár a közösségi jog eddig is tartalmazott ilyen jellegű normákat, ez az első közösségi jogszabályban elfogadott instrumentum, amely kifejezetten kollíziós jogi tárgykört szabályoz. Ezzel elkezdődött a kollíziós terület közösségi felzárkózása a joghatóság, határozatok elismerése és végrehajtása, valamint a polgári eljárásjogi együttműködés tekintetében elért jogalkotási eredményekhez.
Az Amszterdami Szerződésig az Európai Közösség nem rendelkezett jogalkotási hatáskörrel a nemzetközi magánjog területén. Ezen a helyzeten változtatott az EKSz-be illesztett IV. Cím a vízumok, menekültügy, bevándorlás és a személyek szabad mozgására vonatkozó egyéb politikákról. Az EKSz hatályos 65. és 67. cikke jogalkotási felhatalmazást tartalmaz különböző nemzetközi magánjogi tárgyú kérdések vonatkozásában. A 65. cikk a) pontja a nemzetközi polgári eljárásjogi jogsegély (bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítése, bizonyításfelvétel), valamint a határozatok elismerése és végrehajtása kérdéskörét, a 65. cikk b) pontja a kollíziós és joghatósági szabályokat nevesíti. A 65. cikk c) pontja értelmében "az elfogadásra kerülő intézkedések magukban foglalják (…) a polgári eljárások megfelelő lefolytatását akadályozó tényezők kiküszöbölését, szükség esetén a tagállamokban alkalmazandó polgári eljárási szabályok összeegyeztethetőségének előmozdításával."
A joghatóság, a határozatok elismerése és végrehajtása, valamint a polgári eljárásjogi együttműködés területén bámulatos közösségi jogfejlődésnek lehettünk szemtanúi az elmúlt időszakban. Az elfogadott jogi instrumentumok közül a leghíresebb a Tanács 44/2001/EK rendelete a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról (továbbiakban: BI Rendelet).4 Ehhez kapcsolódik az Európai Parlament és a Tanács 805/2004/EK rendelete (2004. április 21.) a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról (továbbiakban: EVO Rendelet).5 Ugyancsak nagy jelentőségű a Tanács 2201/2003/EK Rendelete a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (továbbiakban: BII Rendelet).6 A fizetésképtelenségi eljárásról szóló 1346/2000/EK tanácsi rendelet7 (továbbiakban: Fizetésképtelenségi Rendelet) tartalmaz kollíziós szabályokat a nemzetközi polgári eljárásjogi normák mellett. A közösségi nemzetközi polgári eljárási jogsegély gerincét két rendelet képezi: a Tanács 1348/2000/EK rendelete a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről8 (továbbiakban: Kézbesítési Rendelet) és a Tanács 1206/2001/EK rendelete a polgári és kereskedelmi ügyekben a bizonyításfelvétel tekintetében történő, a tagállamok bíróságai közötti együttműködéséről9 (továbbiakban: Bizonyításfelvételi Rendelet). Ehhez kapcsolódik a Tanács határozata az Európai Igazságügyi Hálózat létrehozásáról polgári és kereskedelmi ügyekben.10 Polgári eljárásjogi tárgykört érintve a fenti jogalkotási jogalap alapján került kibocsátásra a Tanács 2003/8/EK irányelve a határon átnyúló vonatkozású jogviták esetén az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés megkönnyítése érdekében az ilyen ügyekben alkalmazandó költségmentességre vonatkozó közös minimumszabályok megállapításáról (továbbiakban: Költségmentességi Irányelv).11
A kollíziós jog területén azonban sajnos sokáig nem találkozhattunk a fentihez hasonló eredményekkel. Bár a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló Római Konvenciót (továbbiakban: RI Egyezmény) már 1980. június 19-én megnyitották aláírásra,12 a Bizottság pedig 2005. december 15-én javaslatot terjesztett be az RI Egyezmény utódjának szánt, a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre (Róma I) vonatkozóan (továbbiakban: RI Javaslat),13 a közösségi jogszabállyá történő konvertálás folyamata még nem zárult le. A sors iróniája, hogy az RI rezsim közösségi jogi kodifikációját megelőzte a rövidebb közös múltra visszatekintő, a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló instrumentum.
A közösségi nemzetközi magánjog mint formálódó rezsim nem tételes jogi, hanem jogtudományi kreáció, mivel itt különböző nemzetközi magánjogi tárgyú jogszabályokról beszélhetünk, és nem egy közösségi nemzetközi magánjogi Kódexről. A jelen tanulmány egyik tétele azonban, hogy a közös alapfogalmakat, eltérő megfontolás hiányában, egységesen kell értelmezni az egyes közösségi magánjogi instrumentumokban. Ennek megfelelően vizsgálom a tárgykör három alapfogalmát: polgári és kereskedelmi ügy, szerződés (szerződéses kötelem) és szerződésen kívüli kötelem.
Bár nincs tervben közösségi szintű, egységes nemzetközi magánjogi kódex elfogadása, követelmény, hogy az ilyen tárgyú jogszabályok fogalomhasználata, lehetőség szerint, egységes legyen. Különösen igaz ez az RII Rendelet és a majdani RI Rendelet közötti viszonyra, amelyek egymás komplementer jogszabályai lesznek, míg ugyanis az előző a szerződésen kívüli, addig az utóbbi szerződéses kötelmekre vonatkozik. Alaptétel tehát, hogy a közösségi szinten született, nemzetközi magánjogi tárgyú jogszabályok fogalomrendszerét, eltérő szabály vagy megfontolás hiányában, egységesen kell értelmezni. Különösen igaz ez a hatályra vonatkozó rendelkezésekre. Ezt az RII Rendelet preambuluma is alátámasztja, amelynek (7) bekezdése értelmében az RII "Rendelet tárgyi hatályának és rendelkezéseinek összhangban kell lenniük a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22-i 44/2001/EK tanácsi rendelettel (Brüsszel I.) és a szerződéses kötelmi viszonyokra alkalmazandó joggal foglalkozó jogi eszközökkel." Ez utóbbi minden bizonnyal a jövőbeli RI Rendeletre utal, amelyre ennél konkrétabb utalást az RII Rendelet nem tehetett, tekintettel arra, hogy az előbbi még nasciturus állapotban van. Maga a RI Javaslat is egyértelművé teszi a fenti tételt preambulumának (6) bekezdésében: "a rendelet hatályát úgy kell megállapítani, hogy biztosítva legyen a 44/2001/EK rendelettel, valamint a szerződésen kívüli kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló […]/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (»Róma II«) való összhang." Az RI Javaslat preambulumának (4) cikke általánosságban mondja ki, hogy "biztosítani kell a három jogi eszköz, nevezetesen az e rendelet, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22-i 44/2001/EK tanácsi rendelet (»Brüsszel I«), valamint a szerződésen kívüli kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló […]/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (»Róma II«) közötti legnagyobb összhangot." Ugyancsak erre utal a bizottsági javaslatnak az 1., 5. és 6. cikkhez fűzött indokolása is.
A fentiekből is következően azonban ki kell emelni, hogy bár az egységes fogalomhasználat követelménye mint főszabály nem vitatható, azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez a követelmény nem kivétel nélküli és nem feltétlen.
A jelen tanulmányban a közös fogalomhasználat három elemét vizsgálom. Az első a polgári és kereskedelmi ügy fogalma, amely központi szerepet játszik több közösségi instrumentum tárgyi hatályának meghatározásában. A tárgyi hatály meghatározásának vezérfonala mind a joghatóságról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, mind pedig a polgári eljárásjogi jogsegélyre vonatkozó rendeletekben.14 A polgári és kereskedelmi ügy fogalmát a Költségmentességi Irányelv is használja.15 Ugyancsak a központi helyet foglal el a tárgyi hatály meghatározásában az elfogadott és elfogadásra váró közösségi kollíziós jogi instrumentumokban.16
A második és a harmadik vizsgálandó jogintézmény a szerződéses és szerződésen kívüli kötelem fogalompárja. Ez utóbbi a BI Rendeletben a különös joghatósági szabályok alkalmazása során jelenik meg,17 míg az RII Rendeletben és az RI Javaslatban a tárgyi hatály kérdésénél merül fel.18
A fenti három vizsgálandó fogalom tekintetében az elsődleges vonatkoztatási pont a BI Egyezmény, ezt követően pedig a BI Rendelet körében kialakult burjánzó gyakorlat.19 Emellett természetesen a többi közösségi jogszabály rendszertani elemzése és előkészítő anyagai is fontos támpontot jelentenek.
A polgári és kereskedelmi ügy tárgyi hatályt meghatározó fogalma tekintetében, egyrészt, az egyes közösségi jogszabályok nyelvtani-rendszertani értelmezése szolgálhat kiindulópontul. Erre rakódik rá a BI Rendelet alkalmazási körében kialakult bírósági gyakorlat.
Az egyes közösségi rendeletek tárgyi hatályuk meghatározása során, a polgári és kereskedelmi ügyekre való alkalmazhatóság kimondása mellett, értelmező (fogalmon kívüli) és fogalmon belüli kizárásokat tartalmaznak. Az értelmező kizárások azért tekinthetőek fogalmon kívülinek, mert olyan kérdéseket sorolnak fel, amelyek per definitionem nem magánjogi jellegűek. Ebben az esetben a kizárás nem valódi kizárás, hanem egyfajta értelmező felsorolása a polgári és kereskedelmi ügy fogalmának egyértelműsítése érdekében. Az ebben a körben említett kérdések azért nem tartoznak az adott jogszabály tárgyi hatálya alá, mert azok a polgári és kereskedelmi ügy fogalmán kívül esnek. Ezzel szemben ismeretes a tárgyi hatály alóli kizárás egy másik esete, amikor olyan kérdéseket sorol fel a közösségi jogszabály, amelyek ugyan a polgári és kereskedelmi ügy fogalmába tartoznak vagy tartozhatnának, azonban valamilyen speciális megfontolás következtében mégsem terjed ki rájuk a jogszabály hatálya.
A polgári és kereskedelmi ügy fogalmának meghatározása szempontjából az értelmező, fogalmon kívüli kizárások érdekesek. A fogalmon belüli kizárásokban alkalmazott felsorolások ugyanis többnyire nem visznek bennünket közelebb a polgári és kereskedelmi ügy megértéséhez, hiszen azok vagy magánjogi kérdéseket tartalmaznak, vagy olyan kérdéseket, amelyek magánjogi jellege vitatható.
A polgári és kereskedelmi ügy fogalmából tipikusan kizárják a közösségi jogszabályok az adó-, vám- vagy közigazgatási ügyeket.20 Emellett az EVO Rendelet kizárja alkalmazási köréből az állam felelősségét "a közhatalom gyakorlása során történt cselekményekért és mulasztásokért (»acta iure imperii«)."21 Hasonló megfogalmazást követ az RII Rendelet is: "a rendelet nem alkalmazandó különösen (…) az állami közhatalom gyakorlása során megtett intézkedésekkel és elkövetett mulasztásokkal kapcsolatos állami felelősségre (acta iure imperii)."22 A Kis értékű követelésekről szóló Rendelet értelmében, "a rendelet hatálya nem terjed ki különösen (…) az államnak az államhatalom gyakorlása során hozott aktusai vagy elkövetett mulasztásai miatti felelősségére (»acta jure imperii«)."23
Az Európai Bíróság gyakorlata alapján, negatív meghatározásban, a polgári és kereskedelmi ügy fogalmának alapvető célja, hogy kizárja a közjogi jellegű kérdéseket az alkalmazási körből. A két terület elhatárolása azonban esetenként problémás lehet. Mindenesetre a Bíróság a BI Rendelet alkalmazása vonatkozásában már nagyon korán, az LTU v Eurocontrol ügyben kimondta, hogy a polgári és kereskedelmi ügy fogalma közösségi jogi kérdés és a tagállami jogoktól független jelentéssel kell bírjon.24 A Netherlands State v Rüffer ügyben25 az Európai Bíróság kifejtette: az a kérdés, hogy a BI Rendelet hatálya alá tartozik-e egy adott ügy vagy a felek közötti jogviszony jellege vagy a per tárgya alapján dönthető el; ezeket pedig az érintett tagállami jogoktól függetlenül kell vizsgálni.26 A ügyben a holland állam közhatalmi jogosultságát gyakorolta, amikor eltávolított egy hajóroncsot. Ezt a jogosultságát egy államközi szerződés állapított meg. Ezen a tényen az sem változtat, hogy a hajóroncs elmozdításának költségeit rendes bírósági úton kívánták megtéríttetni, és nem közigazgatási eljárás keretében, szemben a többi tagállam megoldásával.27 A Volker Sonntag v Hans Waidmann, Elisabeth Waidmann and Stefan Waidmann ügyben28 az Európai Bíróság igenlő választ adott arra a kérdésre, hogy polgári ügynek minősül-e egy kártérítési követelés, amennyiben az a károkozó hivatali kötelezettségeinek megsértésén alapul. Bár az ügyben az állítólagos károkozó közalkalmazott (pedagógus) volt és ebből a státuszból folyó kötelezettségeit szegte meg, tevékenysége során nem gyakorolt közhatalmat. Valójában ugyanolyan funkciót látott el, mint egy magániskolában tanító pedagógus.29 A BI Rendelet hatályának megállapítása szempontjából a kereset alapját jelentő jogviszonyt kell vizsgálni, és ebből a szempontból nem releváns, hogyha ennek a jogviszonynak közvetve vannak közjogi vonatkozásai.
A Préservatrice foncière TIARD SA v Staat der Nederlanden ügyben30 az Európai Bíróság megállapította, hogy egy követelés attól még polgári vagy kereskedelmi jellegű, hogy egy alapvetően közjogi kötelezettség teljesítésére vállalnak kezességet, amennyiben a kezességgel kapcsolatos követelések érvényesítésének anyagi és eljárási szabályai magánjogi természetűek.31 A Frahuil SA v Assitalia SpA ügyben32 az Európai Bíróság megállapította, hogy a BI Rendelet hatálya alá tartozik az ügy, amelyben a felperes azon az alapon élt megtérítési igénnyel az alperessel szemben, mert az előbbi kezességet vállalt az alperes megbízottja által importált közösségen kívüli áruk vámjának megfizetéséért, majd miután ez utóbbi nem fizette meg tartozását a vámhatóság irányába, a felperesnek kellett ezt megtennie.33
Pozitív értelemben a polgári és kereskedelmi ügy kifejezés, magyar jogi terminológiával, magánjogi,34 vagy civilisztikai35 jelzővel ragadható meg. A magánjog kifejezés használata, a régi magyar jogi tradíciók előtti tiszteletadás mellett, azért is indokoltnak tűnik, mert a magyar nemzetközi magánjog is ezt a terminust használja.
A szerződés, illetve a szerződéses igény fogalma tekintetében a kontinentális jogrendszerek nagyrészt konvergálnak, azonban találhatóak közöttük eltérések a tekintetben, hogy mit sorolnak a szerződési vagy a kártérítési jog körébe, illetve mit tekintenek a jogalap nélküli gazdagodás fogalmába tartozónak. A kontinentális szerződési jog és a common law között már lényegesebbek az eltérések, hiszen az előbbi konszenzusalapú, míg az utóbbi esetében nem az akarategyezség az, ami kötelezővé teszi az ígéret teljesítését, hanem a másik fél által nyújtott ellenszolgáltatásban rejlő megfontolás (consideration). Az utóbbiban a szerződés a felek ellentétes irányú, kötőerővel bíró ígéreteiből áll.36
A szerződésen kívüli kötelem fogalmát a BI Rendelet gyakorlata, valamint az RII Rendelet és az RI Javaslat egymással összhangban értelmezi. A BI Rendelet gyakorlatában az Európai Bíróság a szerződésen kívüli kötelem fogalmát negatív módon határozta meg: ide tartozik minden, ami nem minősül szerződéses viszonynak és az alperes felelősségének megállapítására irányul. A BI Rendelet értelmében szerződésről, illetve szerződéses kötelemről beszélhetünk minden olyan esetben, amikor az egyik fél szabadon vállal kötelezettséget a másik féllel szemben.37 Minden olyan egyéb követelés, amely nem tartozik a szerződés fogalmába, azonban az alperes felelősségének megállapítására irányul, a szerződésen kívüli kötelmek körébe sorolandó.38 Ezt az értelmezési irányvonalat követi az RII Rendelet is, amelynek 2. cikke kimondja, hogy a "rendelet alkalmazásában a kár magában foglalja a jogellenes károkozásból, a jogalap nélküli gazdagodásból, a megbízás nélküli ügyvitelből vagy a culpa in contrahendóból származó valamennyi következményt."
A fentiek alapján a szerződés körébe tartozik az ajándékozás is. Ennek szerződéses jellege a római jogon alapuló kontinentális jogrendszerekben nem kérdéses, azonban a common law megközelítése ebben a vonatkozásban eltér, hiszen ajándékozás esetén az egyik ígérettel szemben nem áll fenn megfontolás (consideration), ezért jogilag nem kikényszeríthető. Mivel azonban az ajándékozás szabadon vállalt kötelezettség, amelynek állami úton való kikényszeríthetőségét az alkalmazandó jog dönti el, a szerződés körébe tartozik. Ezt az interpretációt támasztja alá a Guiliano-Lagarde Jelentés is.39
Mivel a szerződésen kívüli kötelemnek központi fogalmi eleme a szerződéses kötelem hiánya, az alábbiakban első lépésben vizsgálom a szerződés, majd ezt követően a szerződésen kívüli kötelmek kérdését.
A Jakob Handte & Co. GmbH v Traitements Mécano-chimiques des Surfaces SA ügyben40 az Európai Bíróság értelmezte a szerződés és a szerződéses igény fogalmát, amelyeknek önálló közösségi jogi tartalmat adott.41 Ennek során megállapította, hogy nem beszélhetünk szerződésről, illetve szerződéses igényről, amennyiben az egyik fél nem szabadon vállal kötelezettséget a másik féllel szemben.42 Az ügyben a végfelhasználó egy viszonteladótól vásárolta az állítólagosan hibás terméket, azonban a termék gyártójával szemben kívánt igényt érvényesíteni. A gyártó és a végfelhasználó között azonban nem volt szerződéses kapcsolat, hiszen a gyártó nem vállalt semmilyen kötelezettséget a végfelhasználóval szemben.43
A Handte ügyben meghatározott értelmezési csapásirányt követve állapította meg az Európai Bíróság a Frahuil SA v Assitalia SpA ügyben44, hogy a szubrogáció folytán keletkezett megtérítési igény nem vonható a szerződés fogalmába, habár a jogosult egy olyan jogviszonyban lépett, amelyben az, akinek a kötelezettségét teljesítette, és az, akivel szemben regressz igényt kívánt érvényesíteni, egymással szerződéses viszonyban volt, és ennek a viszonynak az alapján az utóbbi köteles megtéríteni az előbbinek a követelés teljesítéséből származó igényét. Az ügyben az alapjogviszony egy megbízási szerződés volt, amelyben a francia megbízó a megbízottat azzal bízta meg, hogy Közösségen kívüli áruk olaszországi importja szempontjából szükséges formalitásokat, ideértve a vám megfizetését, rendezze. A megbízott azonban nem fizette meg a vámot azonnal, hanem megállapodást kötött az olasz felperessel, amelyben az utóbbi kezességet vállalt a vám megfizetésre. Mivel azonban a megbízott a későbbiekben nem teljesítette kötelezettségét a vámhatóság irányába, a felperesnek mint kezesnek ki kellett fizetnie a tartozást. Ezt követően a felperes perelte a francia megbízót Olaszországban a BI Rendelet 5. cikkének (1) bekezdése alapján. Arra hivatkozott, hogy a Codice civile értelmében az eredeti kötelezett, tehát a megbízott helyébe lépett, és gyakorolhatja azokat a jogokat, amelyekkel ez utóbbi rendelkezett.
Az Európai Bíróság azonban megállapította, hogy a BI Rendelet értelmében vett szerződés független közösségi jogi tartalma csak olyan kötelezettségeket fog át, amelyeket az egyik fél szabadon vállalt a másik féllel szemben. Ebből kifolyólag a szubrogáció önmagában nem elegendő az 5. cikk (1) bekezdésének alkalmazásához, azonban a tagállami bíróság feladata megvizsgálni az eredeti felek közötti megbízási jogviszonyt annak megállapítása érdekében, hogy ennek alapján a megbízott jogosult volt-e a megbízó nevében szerződéseket, ezen belül kezességi megállapodást, kötni.45 Az eredeti jogviszonyban megbízóként szereplő alperes tehát csak akkor perelhető a BI Rendelet 5. cikkének (1) bekezdése alapján, ha megállapítható, hogy képviselő útján részese lett a kezességi megállapodásnak.
Ezt az értelmezési irányt követte a Bíróság a Réunion v Spliethoff’s ügyben46 is, ahol önkéntes vállalás hiányában a kérdést a szerződésen kívüli kötelem körébe utalta. A felperesek francia biztosítók voltak, akik - miután megtérítették a károsult kárát - regressz igényüket akarták érvényesíteni a holland alperesekkel mint károkozókkal, illetve a kárért felelős személyekkel szemben. Az alperesek gyümölcsöt szállítottak Ausztráliából Franciaországba, azonban a rakomány - köszönhetően annak, hogy a hűtőberendezés tönkrement - útközben megromlott. A biztosítók a károsult által szubrogált igényt kívánták érvényesíteni, azonban nem azt perelték, aki a fuvarlevelet kiállította, hanem azt, aki szerintük a tényleges károkozó volt. A felperesek keresetét mind az első-, mind a másodfokú bíróság elutasította arra hivatkozással, hogy a francia bíróság nem rendelkezik joghatósággal az ügyben.47 Az ügyet végül a Cour de Cassation terjesztette az Európai Bíróság elé.
Az ügy egyik jogkérdése az volt, hogy ebben az esetben a felperesek hivatkozhatnak-e az 5. cikk (1) bekezdésére, azaz beszélhetünk-e szerződéses kötelezettségről. Ebben a vonatkozásban a Bíróság utalt a korábban a Handte ügyben hozott határozatára, tehát, hogy a BI Rendelet értelmében a szerződés fogalma nem foglal magában olyan helyzeteket, amikor az egyik fél nem szabadon vállalt a másikkal szemben kötelezettséget.48 Márpedig a fuvarlevél kibocsátásával maga a kibocsátó, illetve a szállítmányozó vállalt valamilyen kötelezettséget, de nem a tényleges fuvarozó. Ez a szabály tehát nem szolgálhat a joghatóság megállapításának alapjául, mert a felperes biztosítók nem a fuvarlevél kibocsátóját perelték.49
A Martin Peters Bauunternehmung GmbH v Zuid Nederlandse Aannemers Vereniging ügyben50 a kérdés az volt, hogy egy pénzfizetési kötelezettség, amely egy egyesületben való tagsági viszonyból származik, szerződéses igénynek tekinthető-e. Ezt a viszonyt ugyanis nem mindegyik tagállamban tekintik kontraktuálisnak. Mindazonáltal, az Európai Bíróság - független közösségi jogi tartalmat adva ennek a fogalomnak - megállapította, hogy egy ilyen tagsági viszony a szerződések körébe tartozik. A szerződések vonatkozásában előírt különös joghatósági szabály indoka az ügy és a fórum közötti szoros kapcsolat, és egy egyesület tagjaival kapcsolatos jogviták esetén hasonlóan szoros kapcsolat áll fenn. Ráadásul, mivel az egyes nemzeti jogokban általában az egyesület székhelye szerepel a taggá válással kapcsolatos kötelezettségek teljesítési helyeként, ennek a szabálynak egy nem elhanyagolható gyakorlati előnye is van: az egyesület székhelye szerinti bíróság van a legjobb helyzetben ahhoz, hogy a létesítő okiratot, az egyesület szabályzatait és döntéseit, valamint a jogvitára okot adó körülményeket megismerje és értelmezze.51 Ezen az elvi problémán belül további megválaszolandó értelmezési kérdés, hogy azonos megítélés alá esnek-e a fenti szempontból a taggá válás momentumához kapcsolódóan keletkező kötelezettségek azokkal, amelyek az egyesület valamelyik szervének döntése folytán terhelik a tagot. A Bíróság értelmezése szerint a fenti szempontból nincs relevanciája annak, hogy az adott kötelezettség a taggá válással, többnyire a létesítő okirat által keletkezik, vagy azt követően, az egyesület valamelyik határozata folytán. Mindkettő vonatkozásában alkalmazandó a BI Rendelet 5. cikkének (1) bekezdése. Ellentétes lenne ugyanis a jogbiztonság és a hatékony jogvédelem céljaival és elveivel, hogyha ugyanabban az ügyben több tagállam bírósága rendelkezne egyszerre joghatósággal.52
Ugyancsak a szerződés, illetve szerződéses igény fogalmával volt kapcsolatos a SPRL Arcado v SA Haviland ügy.53 A jogvita egy ügynöki megállapodás felmondásából keletkezett, amelynek alapján a felperes az esedékes ügynöki díjak és a megállapodás jogellenes felmondásáért járó kompenzáció kifizetését követelte. Az Európai Bíróság megállapította, hogy bár a megfelelő felmondási időhöz, valamint a nem megfelelő felmondásért járó kompenzációhoz való jogot nem maga a szerződés mondja ki, hanem a 86/653/EGK tanácsi irányelv, valamint az ennek alapján kibocsátott tagállami jogszabály, ezek alapja azonban mégis a szerződés, így az ezekkel kapcsolatos jogvita is szerződéses jogvitának tekintendő.54 Nyilvánvaló tehát, hogy a feleket vagy valamelyik felet terhelő kötelezettség attól még szerződéses kötelezettségnek minősül, hogy azt nem maga a szerződés mondja ki, azonban a szerződésre alkalmazandó jog kógens vagy diszpozitív szabályai értelmében a kötelezettség a szerződés része, avagy a szerződés okán, a szerződésre tekintettel terheli valamelyik felet vagy a feleket.
A Gabriel ügyben55 az Európai Bíróság az alábbi tényállást vonta a szerződés fogalmi körébe. Egy német csomagküldő cég levélben értesített egy osztrák fogyasztót arról, hogy jelentős összegű nyereményt szerencsés nyertese lett, azonban a nyeremény megszerzéséhez szükséges, hogy rendeljen a cégtől valamilyen terméket. A fogyasztó ezt jóhiszeműen meg is tette, azonban nem olvasta el a levél apró betűs részét, amely kimondta, hogy a nyereményígéret a társaságot nem köti.56 Mivel a nyereményt nem kapta meg, a fogyasztó Ausztriában beperelte a német társaságot, az osztrák fogyasztóvédelmi törvény egyik előírására hivatkozva, amely kimondja: ha a vállalat nyereményígérete, megfogalmazásának köszönhetően, azt a benyomást kelti a fogyasztóban, hogy valamilyen díjat nyert, akkor a vállalat köteles a díjat szolgáltatni.57 Az Európai Bíróság megállapította, hogy ez a helyzet a szerződés, méghozzá a szerződésekre vonatkozó különös joghatósági szabályhoz képest lex specialis fogyasztói szerződések fogalmi körébe tartozik.58
A BI Rendelet a szerződésen kívüli kötelmek vonatkozásában különös joghatósági szabályt állapít meg, amelyben a joghatósági ok a káresemény bekövetkezésének vagy lehetséges bekövetkezésének helye. A BI Rendelet a szerződésen kívüli kötelmek megnevezésére a "jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügy" kifejezést használja.
A delictum, illetve quasi delictum fogalmával az Európai Bíróság a Kalfelis v Schröder ügyben foglalkozott.59 Az ügyben Kalfelis úr egy luxembourgi bankkal, annak németországi képviselőjén keresztül, több tőzsdei ügyletet, köztük határidős ügyleteket kötött, amelyek azonban kudarcba fulladtak. Ebből kifolyólag Kalfelis úr perelte az ügyletben résztvevőket, így a luxembourgi bankot. Keresete a BI Rendelet vonatkozásában több jogértelmezési kérdést is felvetett.60 A delictum, illetve quasi delictum fogalma tekintetében az Európai Bíróság megállapította, hogy az független, közösségi jogi tartalommal kell rendelkezzen. Ez a kifejezés a BI Rendelet egyik különös joghatósági szabályának az alkalmazási körét hivatott meghatározni, ezért szükséges, hogy egységes jelentést kapjon. Ez pedig minden olyan keresetet magában foglal, amely az alperes felelősségének megállapítására irányul, és amely nem tartozik a szerződés fogalmába.61 Ugyanezt a megközelítést alkalmazta a Bíróság - a fentiekben ismertetett - a Réunion v Spliethoff’s ügyben.62
A Danmarks Rederiforening, acting on behalf of DFDS Torline A/S v LO Landsorganisationen i Sverige, acting on behalf of SEKO Sjöfolk Facket för Service och Kommunikation ügyben63 a jogvita egy munkavállalói érdekérvényesítő akcióval (industrial action) volt kapcsolatos. Az alperes szakszervezet (SEKO) a Tor Caledonia hajón szolgáló lengyel személyzet számára kollektív szerződés kívánt kötni. Mivel a felperes (DFDS) megtagadta a kollektív szerződés megkötését, SEKO kérte a hajó svéd személyzetét, hogy kezdjenek szimpátia-akcióba, amelynek ez utóbbiak eleget is tettek. A fenti akciók miatt DFDS a Tor Caledonia hajót üzemen kívül kellett helyezze, és arra az útvonalra, amelyen ez utóbbi szolgált, egy másik hajót kellett béreljen. Ezzel párhuzamosan DFDS eljárást indított Dániában a fenti munkavállalói érdekvédelmi akciók jogellenességének megállapítása iránt. Ennek eredményeként SEKO felfüggesztette az érdekvédelmi akciót, míg a hajó svéd személyzete megszüntette azt.
Az ügy több, a BI Rendelettel kapcsolatos jogkérdést felvetett. A felperes ugyanis az érdekvédelmi akció jogellenességének megállapítását kérte, nem követelt azonban kártérítést. Dániában ennek az akciónak a jogellenessége felől a munkaügyi bíróság volt hivatott dönteni, azonban ennek a döntésnek az alapján a rendes bíróságok előtt kártérítést lehetett követelni. Az Európai Bíróság ebben a vonatkozásban megállapította, hogy a munkavállalói érdekvédelmi akció jogellenességének megállapítása iránti per a jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügy fogalmába tartozik, és így ebben a vonatkozásban a joghatóságot a BI Rendelet 5. cikkének (3) bekezdése alapján kell megállapítani. Erre nem lehet befolyással az, hogy Dániában ennek a kérdésnek az eldöntése a munkaügyi bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik.64
A Mario Reichert, Hans-Heinz Reichert and Ingeborg Kockler v Dresdner Bank AG (Reichert II) ügyben65 az Európai Bíróság a fedezetelvonó szerződésekre vonatkozó szabályok, konkrétabban a francia action paulienne-nek a BI Rendelet 5. cikke (3) bekezdéséhez való viszonyát vizsgálta. A németországi domicíliummal rendelkező Reichert házaspár elajándékozta a tulajdonukban lévő franciaországi nyaralóingatlant fiuknak. A házaspár hitelezője, egy német bank azonban megtámadta a szerződést azon az alapon, hogy azzal a bank követelésének kielégítési alapját kívánták elvonni. Követelésüknek jogalapja a Code civil 1167. §-a volt, amely az action paulienne-ről (actio Pauliana) rendelkezik. Ennek értelmében a hitelezők megtámadhatják az adós olyan ügyleteit, amelyeket a hitelezők kijátszása érdekében valósítottak meg.66 A bank Franciaországban perelt először azon az alapon, hogy az ügy tárgya ingatlanon fennálló dologi jog és így a francia fórumnak kizárólagos joghatósága van az ügyben. Azonban az Európai Bíróságnak a Reichert I ügyben lefektetett értelmezése szerint a francia bíróság nem rendelkezett joghatósággal.67 Ezt követően a német bank a francia bíróság joghatóságának megállapítása érdekében megpróbálta felhasználni a Rendelet többi, az ügyben szóba jöhető joghatósági szabályát is. Hivatkozott a Rendelet 5. cikkének (3) bekezdésére (jogellenes károkozás), 22. cikkének (5) bekezdésére (végrehajtási eljárás) és 31. cikkére (ideiglenes intézkedések). Ennek következtében az ügyben újabb előzetes kérdést terjesztett be a francia bíróság, amelyet az európai Kúria a Reichert II ügyben válaszolt meg.
A fedezetelvonó szerződés és a Rendelet 5. cikk (3) bekezdése közötti kapcsolat viszonylatában az Európai Bíróság megállapította, hogy az action paulienne nem vonható a jogellenes károkozás körébe. Ebben a vonatkozásban a Bíróság utalt a Kalfelis v Schröder ügyben lefektetett elvi megállapítására, nevezetesen, hogy a jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügy fogalma magában foglal minden olyan követelést, amely nem vonható a szerződés, illetve a szerződéses igény alkalmazási körébe.68 Az action paulienne-nek nem az a célja, hogy kötelezze az adóst, hogy fizesse meg a hitelezőnek azt a kárt, amit csalárd és rosszhiszemű magatartásával okozott, hanem az, hogy hatálytalanná tegye a hitelező irányába azt az ügyletet, amelyet az adós a hitelező kijátszása érdekében tett. Következésképpen, a fedezetelvonó szerződésekre vonatkozó jogintézmény nem vonható a Rendelet 5. cikke (3) bekezdésének alkalmazási körébe.69
A jogellenes károkozással, pontosabban a jogellenes károkozásra és a szerződésekre vonatkozó különös joghatósági szabályok közötti viszony egyik speciális megfontolást igénylő kérdése a pre-kontraktuális felelősséggel (culpa in contrahendo) kapcsolatos joghatóság. Az Európai Bíróság a Fonderie Officine Meccaniche Tacconi SpA v Heinrich Wagner Sinto Maschinenfabrik GmbH (HWS) ügyben70 megállapította, hogy a pre-kontraktuális felelősség kérdése a jogellenes károkozás, tehát a BI Rendelet 5. cikke (3) bekezdésének körébe tartozik. Az ügyben a felperes azért perelt, mert állítása szerint az alperes, a jóhiszeműség és tisztesség elvét megsértve, megszakította vele a szerződéses tárgyalásokat.71 Az Európai Bíróság értelmezését két argumentummal támasztotta alá. Egyrészt, pre-kontraktuális felelősség esetén nincs olyan kötelezettség, amelyet a másik fél önkéntesen vállalt volna a másik féllel szemben. A felelősség alapja nem a kötelezettségvállalás, hanem az a törvényi előírás, mely szerint a szerződéses tárgyalások, illetve a szerződés megkötése során jóhiszeműen és tisztességesen kell eljárni.72 Másrészt, bár a BI Rendelet szerződéses igényekre vonatkozó 5. cikkének (1) bekezdése nem kívánja meg explicit módon egy szerződés fennállását, ennek a joghatósági szabálynak az alkalmazásához szükséges egy szerződéses kötelezettség, amelyen a felperes keresete alapul, hiszen ennek a teljesítési helye alapozza meg a tagállami bíróság joghatóságát.73
A pre-kontraktuális felelősség kérdésével kapcsolatban említést kell tenni az utaló magatartásnak a Ptk. szerinti szabályáról, bár az utóbbi egy átfogóbb kategória, amely többek között átfoghatja a pre-kontraktuális felelősséget is. A Ptk. 6. §-a értelmében a bíróság a kárnak egészben vagy részben való megtérítésére kötelezheti azt, akinek szándékos magatartása más jóhiszemű személyt alapos okkal olyan magatartásra indított, amelyből őt önhibáján kívül károsodás érte. Bár az utaló magatartás koncepciója a magyar jogban nem tartozik a deliktuális felelősség körébe - sőt polgári jogi igényt sem keletkeztet, hiszen a bíróság a kár megtérítésére kötelezhet, azonban erre nem köteles -, a BI Rendelet alkalmazása szempontjából az 5. cikk (3) bekezdése szerinti jogellenes károkozásnak, illetve jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménynek minősül.
A Verein für Konsumenteninformation v Karl Heinz Henkel ügyben74 fogyasztói érdekvédelmi szervezet tisztességtelen általános szerződési feltételek érvénytelenségének megállapítása iránt indít eljárást, amit a Kúria a jogellenes károkozással, illetve jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel kapcsolatos ügynek minősített.75
A közös fogalomértelmezéssel kapcsolatban két következtetés vonható le. Egyrészt, a nemzetközi magánjogi tárgyú közösségi jogi instrumentumok és a BI Rendelet gyakorlata, a szerződéses és a szerződésen kívüli kötelmi viszonyok vonatkozásában, nyitva hagynak néhány elhatárolási kérdést. Másrészt, nem véletlenül került kiemelésre, hogy az egységes fogalomértelmezés követelménye csak akkor érvényesülhet, ha a kérdésre eltérő, speciális megfontolás nem vonatkozik. Más szóval, az egységes fogalomértelmezés a főszabály, azonban több esetben nem indokolt és nem is lehetséges azonos tartalommal értelmezni a nemzetközi polgári eljárásjogi és a kollíziós jogi instrumentumok terminusait.
Az egyik, továbbra is részben nyitott kérdés a culpa in contrahendo, amely tág értelemben nemcsak a szerződés megkötését megelőző tárgyalások során elkövetett culpát foglalja magába, hanem az érvénytelen szerződés megkötéséből eredő kárért való felelősséget is. A BI Rendelet gyakorlatában felmerült, a fentiekben ismertetett Fonderie Officine Meccaniche Tacconi SpA v Heinrich Wagner Sinto Maschinenfabrik GmbH (HWS) ügy egy olyan tényállást érintett, amelyben az alperes megszakította a tárgyalásokat, vagyis a felek között szerződés nem jött létre. Nem ad azonban a határozat választ arra a kérdésre, hogy mi a helyzet akkor, ha a szerzőzés már létrejön ugyan, azonban érvénytelen, hiszen ilyenkor már van a fél által szabadon vállalt, azonban esetleg jogilag ki nem kényszeríthető kötelezettség.
Ebben a vonatkozásban az RII Rendelet ad támpontot. Egyrészt, preambulumának (30) bekezdése kimondja, hogy "a culpa in contrahendo e rendelet alkalmazásában önálló fogalom, és nem szükségszerűen a nemzeti jogban használt fogalom alapján értelmezendő. Ide tartozik a közzétételi kötelezettség megsértése és a szerződésre irányuló tárgyalások meghiúsulása." Ugyanakkor a preambulum azt is kiemeli, hogy a culpa in contrahendóra vonatkozó "12. cikk csak a szerződéskötést megelőzően folytatott tárgyalásokkal közvetlen kapcsolatba hozható, szerződésen kívüli kötelmekre terjed ki. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a szerződés megtárgyalása alatt valamely személy személyi sérülést szenved el, akkor e rendelet[nek a jogellenes károkozásra vonatkozó általános szabályát tartalmazó] 4. cikkét vagy egyéb vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni." Ugyanakkor "a szerződéskötést megelőzően folytatott tárgyalásokkal közvetlen kapcsolatba hozható" kitétel nemcsak azt implikálja, amint arra a fenti idézet utolsó mondata utal, hogy a kötelemnek kapcsolatba hozhatónak kell lennie magukkal a szerződést megelőzően folytatott tárgyalásokkal. Az is következik a preambulum fenti megfogalmazásából, hogy az csak a szerződéskötést megelőző cselekményekből eredő követelésekre vonatkozik, vagyis az RII Rendelet alkalmazásában nem vonható a culpa in contrahendo körébe egy olyan helyzet, ahol a szerződés, bár érvénytelenül ugyan, de már létrejött. Ezt erősíti az RII Rendelet 12. cikkének (1) bekezdése is, amely a culpa in contrahendót "a szerződés megkötését megelőzően folytatott tárgyalásokból eredő olyan szerződésen kívüli kötelmi viszony[ként]" határozza meg, "amely attól függetlenül létrejön, hogy a szerződés megkötésére ténylegesen sor került-e". Ebből pedig az következik, hogy az érvénytelen szerződés megkötéséből eredő kár nem tartozik a culpa in contrahendo körébe. Ugyanakkor ebből a konklúzióból nem következik automatikusan, hogy az előbbi szerződéses kötelem lenne. Attól még, hogy nem tartozik a culpa in contrahendo körébe, még minősülhet jogellenes károkozásnak [RII Rendelet, II. Fejezet], valamint szintén kezelhető az RI Egyezmény, és majdan az RI Rendelet alkalmazási körébe tartozó szerződéses kötelemként.
A szerződésen kívüli kötelmek fogalma értelemszerűen nemcsak olyan eseteket foglal magában, amelyekben kár felmerül. A magánjog valamely normájának megsértése esetén a fél, az esetleges vagyoni követelések mellett, követelheti a jogsértés megállapítását, további jogsértéstől való eltiltást stb. A Danmarks Rederiforening, acting on behalf of DFDS Torline A/S v LO Landsorganisationen i Sverige, acting on behalf of SEKO Sjöfolk Facket för Service och Kommunikation ügyben76 például a felperes egy munkavállalói érdekérvényesítő akció (industrial action) jogellenességének megállapítását kérte a bíróságtól. A fenti értelmezést támasztja alá az RII Rendeletnek a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra vonatkozó 2. cikkének (2) és (3) bekezdése is. Ennek értelmében "a rendelet a valószínűleg felmerülő, szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra is alkalmazandó." A Rendeletben pedig "a) a kárt okozó esemény magában foglalja a valószínűleg bekövetkező kárt okozó eseményeket; és b) a kár magában foglalja a valószínűleg bekövetkező kárt."
A BI Rendelet gyakorlatának és az RII Rendelet normaszövegének együttes értelmezéséből az a következtetés vonható le, hogy egy ügy általában akkor is szerződésen kívülinek minősül, ha a fél követelése jogsértés megállapítására vagy jogsértéstől való eltiltásra irányul, hiszen egy jogsértés többnyire implikálja, hogy valamilyen mértékű kár is felmerül.
Bizonyos kivételes esetekben a BI Rendelet és a kollíziós jogi instrumentumok közötti egységes fogalomértelmezés elve nem érvényesülhet, mivel az eljárási és a kollíziós jogszabályoknak részben más az értelmezési vezérvonala. A BI Rendeletben mind a szerződéses, mind pedig a szerződésen kívüli kötelem fogalma egy különös joghatósági szabályban szereplő joghatósági ok, amely kivételt képez az actor sequitur forum rei főszabálya alól. Mivel egy szilárd jogpolitikai indokokkal alátámasztott, az alperes ilyetén védelmére épülő rendszer alapelvéről van szó, amely az általános joghatósági szabályban testesül meg, a különös joghatósági szabályokat szűken kell értelmezni.77 Emellett azt is fontos kiemelni, hogy míg az RII Rendelet és a majdani RI Rendelet egymás komplementer jogszabályai, vagyis az a kötelem, ami nem minősül szerződésesnek, szerződésen kívülinek tekintendő, addig a BI Rendelet rendszerében nem vet fel különösebb problémát, ha egy kérdés se nem szerződéses, se nem szerződésen kívüli, hiszen a felperesnek mindig rendelkezésére áll az általános joghatósági szabály: az alperes domicíliuma szerinti tagállamban mindig perelhet.
A fenti elméleti különbség gyakorlati lecsapódását jelenti a fedezetelvonó szerződések (Actio Pauliana, action paulienne) minősítésének kérdése. A BI rezsim szerint ugyanis - a fentiekben ismertetett Reichert I-II ügyben78 hozott határozatok értelmében - a fedezetelvonó szerződés jogintézményén alapuló követelések nem tartoznak se a szerződéses, se a szerződésen kívüli kötelmek körébe; ugyancsak nem minősülnek ingatlanon fennálló dologi jognak, ideiglenes intézkedésnek vagy végrehajtási eljárásnak. Míg azonban a BI Rendelet alkalmazásában ez nem okoz problémát - nem zárja el ugyanis a feleket a igazságszolgáltatástól, hiszen felperes még mindig perelhet az alperes domicíliuma szerinti tagállamban -, addig a kollíziós jogi rendszerben jogi hontalansághoz vezethet, ha egy ügy se nem szerződéses, se nem szerződésen kívüli. Természetesen erre a kérdésre is vonatkozik majd kollíziós norma, azt azonban mind az RI, mind pedig az RII rendszerén kívül, a tagállami kollíziós jogban kell majd keresni. Egy ilyen helyzet azonban alapvetően ellentétes lenne az örök város nevével fémjelzett kollíziós jogi vállalkozás célkitűzéseivel.
Ugyancsak nem vehető át a kollíziós jogi instrumentok számára a BI Rendelet alkalmazásával kapcsolatban a Verein für Konsumenteninformation v Karl Heinz Henkel ügyben79 alkalmazott értelmezés. A fentiekben ismertetett ügyben egy fogyasztói érdekvédelmi szervezet tisztességtelen általános szerződési feltételek érvénytelenségének megállapítása iránt indított eljárást, amit a Kúria a jogellenes károkozással, illetve jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel kapcsolatos kérdésnek minősítette.80 Míg ez a megközelítés joghatósági szempontból ésszerű, hiszen a fogyasztóvédelmi szervezet több megállapodásra kiterjedő hatályú, kollektív eljárást indított, amelyeknek ő értelemszerűen nem volt részese, addig ez a megoldás kollíziós szempontból nem követhető. Az általános szerződési feltételek érvényességét azon állam joga alapján kell megvizsgálni, amely az érintett szerződésekre alkalmazandó. A kérdés tipikusan szerződési kérdésnek minősítendő kollíziós szempontból, bár a különös joghatósági szabály alkalmazása tekintetében elfogadható a jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekményként való kezelés.
Összegzésképpen megállapítható, hogy az egységes fogalomértelmezés követelménye a közösségi nemzetközi magánjogban elfogadott tétel, ugyanakkor ez a szabály nem feltétel nélküli. A közösen használt fogalmakat csak eltérő megfontolás hiányában kell egységesen értelmezni. Ez a tétel az esetek többségében egységes fogalomhasználathoz vezet, ugyanakkor kivételes esetekben szükséges az eltérő tartalmú értelmezés. Az interpretatio rendszertani és teleológiai szintjén ugyanis kiütközik, hogy bár a fenti közösségi jogszabályok a formálódó közösségi nemzetközi magánjog részei, azok különböző jogágakba tartozó normákat foglalnak magukban, úgy mint polgári eljárási jog és kollíziós jog. Ezeket a rendszertani és jogpolitikai különbségeket pedig figyelembe kell venni. ■
JEGYZETEK
1 HL L 199, 2007.07.31., 1-22.
2 HL L 199, 2007.07.31. 40-49.
3 A Kis értékű követelésekről szóló Rendelet, a bizonyos tájékoztatási kötelezettségeket előíró 25. cikk kivételével, 2009. január 1-jén lép hatályba [29. cikk]. Az RII Rendelet, a szintén tájékoztatási és közlési kötelezettségeket előíró 29. cikk kivételével, 2009. január 11-én lép hatályba [32. cikk].
4 HL L 012, 2001.01.06 1-23. Módosította: A Bizottság 1937/2004/EK rendelete (2004. november 9.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001/EK tanácsi rendelet I., II., III., és IV. mellékletének módosításáról. HL L 334, 2004/11/10 3-4. A Bizottság 1496/2002/EK rendelete (2002. augusztus 21.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 44/2001/EK tanácsi rendelet I. mellékletének [a 3. cikk (2) bekezdésében és a 4. cikk (2) bekezdésében említett joghatósági szabályok], és II. mellékletének (illetékes bíróságok és hatáskörrel rendelkező hatóságok jegyzéke) módosításáról. HL L 225, 2002/08/22 13-13. A Brüsszel I rezsimnek már igen korán bírósági gyakorlata alakult ki, amelynek a BI Rendelet elfogadását megelőzően értelemszerűen a Brüsszeli Egyezmény volt az alapja. A áttekinthetőség érdekében ezért, attól függetlenül, hogy az adott határozatot mikor hozták, a továbbiakban BI Rendeletként utalok a brüsszeli rezsimre.
5 HL L 143, 2004/04/30 15-39.
6 HL L 338, 2003/12/23 1-29. Módosította: a Tanács 2116/2004/EK rendelete (2004. december 2.) a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2201/2003/EK rendeletnek a Szentszékkel kötött szerződések tekintetében történő módosításáról. HL L 367, 2004/12/14 p. 1-2.
7 HL L 160, 2000/06/30 1-18.
8 HL L 160, 2000/06/30 37-52.
9 HL L 174, 2001/06/27 1-24.
10 HL L 174, 2001/06/27 25-31.
11 HL L 026, 2003/01/31 41-47. A tárgykört érinti, azonban a 95. cikk alapján került kibocsátásara az Európai Parlament és a Tanács 2000/35/EK irányelve (2000. június 29.) a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről. HL L 200, 2000/08/08 35-38. Ugyancsak érdemes megemlíteni a Tanács 2004/80/EK irányelvét (2004. április 29.) a bűncselekmények sértettjeinek járó kártérítésről [HL L 261, 2004/08/06 15-18.], amelyet az EKSz 308. cikke alapján bocsátottak ki.
12 Magyarországon kihirdette a 2006. évi XXVIII. törvény.
13 COM(2005) 650 végleges
14 BI Rendelet, 1. cikk (1) bek.; EVO Rendelet, 2. cikk (1) bek.; Kis értékű követelésekről szóló Rendelet, 2. cikk (1) bek.; Kézbesítési Rendelet, 1. cikk (1) bek.; Bizonyításfelvételi Rendelet, 1. cikk (1) bek. A BII Rendelet saját tárgyi hatálya kapcsán polgári ügyekre utal [1. cikk (1) bek.].
15 1. cikk (2) bek.
16 RII Rendelet, 1. cikk (1) bek.; RI Javaslat, 1. cikk (1) bek.
17 BI Rendelet, 5. cikk 1. és 3. pont
18 RII Rendelet, 1. cikk (1) bek.; RI Javaslat, 1. cikk (1) bek.
19 Az alábbiakban, az egyszerűség kedvéért, a BI Rendelet, valamint a BI Rendelet gyakorlata kifejezéseket használom mind a BI Egyezmény, mind pedig a BI Rendelet, valamint azok gyakorlata megjelölésére.
20 BI Rendelet, 1. cikk (1) bek.; EVO Rendelet, 2. cikk (1) bek.; Kis értékű követelésekről szóló Rendelet, 2. cikk (1) bek.; Költségmentességi Irányelv, 1. cikk (2) bek.; RII Rendelet, 1. cikk (1) bek.; RI Javaslat, 1. cikk (1) bek.
21 EVO Rendelet, 2. cikk (1) bek.
22 RII Rendelet, 1. cikk (1) bek.
23 Kis értékű követelésekről szóló Rendelet, 2. cikk (1) bek.
24 29/76 LTU Lufttransportunternehmen GmbH & Co. KG v Eurocontrol, [1976] ECR 1541.
25 814/79 Netherlands State v Reinhold Rüffer, [1980] ECR 3807.
26 14. bek.
27 10. és 12-13. bek.
28 C-172/91 Volker Sonntag v Hans Waidmann, Elisabeth Waidmann and Stefan Waidmann, [1993] ECR I-1963.
29 16-28. bek.
30 C-266/01 Préservatrice foncière TIARD SA v Staat der Nederlanden, [2003] ECR I-04867.
31 23. és 29. bek.
32 C-265/02 Frahuil SA v Assitalia SpA, [2004] ECR I-01543.
33 19-21. bek.
34 Nagy Csongor István: Az Európai Unió nemzetközi magánjoga. HVG-Orac, Budapest, 2006. 40-41.
35 Kecskés László: A civilisztikai jogalkalmazást érintő újabb EU jogalkotással kapcsolatos néhány elméleti kérdés. In: Európai Jog, 2006. 6. évf. 5. sz. 3-13.
36 Lásd Kötz, Hein-Flessner, Axel: European contract law. 1. Kötet: Formation, validity and content of contracts. Clarendon Press, Oxford, 1997. 57-58.
37 C-26/91 Jakob Handte & Co. GmbH v Traitements Mécano-chimiques des Surfaces SA, [1992] ECR I-3967. Lásd Kengyel Miklós-Harsági Viktória: Európai polgári eljárásjog. Osiris, Budapest, 2006. 214-215.; Nagy Csongor István: Az Európai Unió nemzetközi magánjoga. HVG-Orac, Budapest, 2006. 61-64.
38 189/87 Athanasios Kalfelis v Bankhaus Schröder, Münchmeyer, Hengst and Co. and others, [1988] ECR 5565.
39 Report on the Convention on the law applicable to contractual obligations by Mario Giuliano, Professor, University of Milan, and Paul Lagarde, Professor, University of Paris I. OJ C 282, 31/10/1980 1-50. p. (a továbbiakban: Giuliano-Lagarde Jelentés), 1. cikkhez fűzött magyarázat 3. pontja.
40 Case C-26/91 Jakob Handte & Co. GmbH v Traitements Mécano-chimiques des Surfaces SA, [1992] ECR I-3967.
41 10. bek.
42 15. bek.
43 16. bek.
44 C-265/02 Frahuil SA v Assitalia SpA, [2004] ECR I-01543.
45 22-26. bek.
46 C-51/97 Réunion européenne SA and Others v Spliethoff’s Bevrachtingskantoor BV and the Master of the vessel Alblasgracht V002, [1998] ECR I-06511.
47 8-9. bek.
48 Case C-26/91 Jakob Handte & Co. GmbH v Traitements Mécano-chimiques des Surfaces SA, [1992] ECR I-3967. 15. bek.
49 17-20. bek.
50 34/82 Martin Peters Bauunternehmung GmbH v Zuid Neder-landse Aannemers Vereniging, [1983] ECR 987.
51 11-15. bek.
52 16-17. bek.
53 C-9/87 SPRL Arcado v SA Haviland, [1988] ECR 1539.
54 12-14. bek.
55 C-96/00 Rudolf Gabriel, [2002] ECR I-6367.
56 18-25. bek.
57 14. és 26. bek.
58 35-36. és 60. bek.
59 189/87 Athanasios Kalfelis v Bankhaus Schröder, Münchmeyer, Hengst and Co. and others, [1988] ECR 5565.
60 Így felmerült a Rendelet 6. cikke (1) bekezdésének értelmezése, amely az alperesi pertársaság szabályait fekteti le.
61 14-17. bek.
62 C-51/97 Réunion européenne SA and Others v Spliethoff’s Bevrachtingskantoor BV and the Master of the vessel Alblasgracht V002, [1998] ECR I-06511. 21-26. bek.
63 C-18/02 Danmarks Rederiforening, acting on behalf of DFDS Torline A/S v LO Landsorganisationen i Sverige, acting on behalf of SEKO Sjöfolk Facket för Service och Kommunikation, [2004] ECR I-1417.
64 28. bek.
65 C-261/90 Mario Reichert, Hans-Heinz Reichert and Ingeborg Kockler v Dresdner Bank AG (Reichert II), [1992] ECR I-2149.
66 "[Les créanciers] peuvent aussi, en leur nom personnel, attaquer les actes faits par leur débiteur en fraude de leurs droits." Vö. Ptk. 203. § (1) Az a szerződés, amellyel harmadik személy igényének kielégítési alapját részben vagy egészben elvonták, e harmadik személy irányában hatálytalan, ha a másik fél rosszhiszemű volt, vagy reá nézve a szerződésből ingyenes előny származott. (2) Ha valaki a hozzátartozójával vagy a vele összefonódásban levő gazdálkodó szervezettel, továbbá ha a gazdálkodó szervezet a tagjával vagy vezető tisztségviselőjével, illetve annak hozzátartozójával köt ilyen szerződést, a rosszhiszeműséget, illetőleg az ingyenességet vélelmezni kell. Ugyancsak vélelmezni kell a rosszhiszeműséget és az ingyenességet az egymással közvetlen vagy közvetett összefonódásban nem álló, de azonos személy vagy gazdálkodó szervezet befolyása alatt működő gazdálkodó szervezetek egymás közti szerződéskötése esetén. (3) Az a fél, aki a szerződésből származó ingyenes előnytől fel nem róható módon elesett, a harmadik személy irányában nem felel.
67 C-115/88 Mario P. A. Reichert and others v Dresdner Bank, [1990] ECR I-27.
68 15-16. bek.
69 19-20. bek.
70 C-334/00 Fonderie Officine Meccaniche Tacconi SpA v Heinrich Wagner Sinto Maschinenfabrik GmbH (HWS), [2002] ECR I-7357.
71 27. bek.
72 23-25. bek.
73 22. bek.
74 C-167/00 Verein für Konsumenteninformation v Karl Heinz Henkel, [2002] ECR I-8111.
75 50. bek. A kérdéses ügyben a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 1993. április 5-ei 93/13/EGK tanácsi irányelv [HL L 95, 1993/04/21 29.] 7. cikkének (1)-(2) bekezdése, pontosabban az azt a tagállami jogba átültető nemzeti rendelkezések alapján indított pert a felperes fogyasztóvédelmi szervezet.
76 C-18/02 Danmarks Rederiforening, acting on behalf of DFDS Torline A/S v LO Landsorganisationen i Sverige, acting on behalf of SEKO Sjöfolk Facket för Service och Kommunikation, [2004] ECR I-1417.
77 Nagy Csongor István: Az Európai Unió nemzetközi magánjoga. HVG-Orac, Budapest, 2006. 60.
78 C-261/90 Mario Reichert, Hans-Heinz Reichert and Ingeborg Kockler v Dresdner Bank AG, [1992] ECR I-2149.; C-115/88 Mario P. A. Reichert and others v Dresdner Bank, [1990] ECR I-27.
79 C-167/00 Verein für Konsumenteninformation v Karl Heinz Henkel, [2002] ECR I-8111.
80 50. bek.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Nagy Csongor István LLM, SZTE-ÁJK, Nemzetközi Magánjogi Tanszék, egyetemi tanársegéd
Visszaugrás
