Magyarország EU csatlakozásának napján 2004. május 1-jén a "24 óra - 0 óra" effektus - ami egyébként előre várható volt - bizonyos jogterületeken különösen erőteljesen jelentkezett. A "24 óra - 0 óra" jelenség azt jelentette, hogy korábban a magyar jogrendszer lényegében csak a közösség másodlagos jogalkotásával volt kapcsolatban, a csatlakozási időpont küszöbét jelentő éjszakán viszont "egy logikai másodperc alatt" valósággal beömlött jogrendszerünkbe az EU elsődleges joga, a másodlagos jogalkotás jelentős mennyiségű rendeletállománya és az Európai Bíróság joggyakorlatának addig felgyülemlett anyaga. A civiljogi jogalkalmazást érintő területeken különösen nagy mennyiségű rendeleti anyag hatályosult Magyarországon, hiszen az Amszterdami Szerződés hatályba lépését, 1999. május 1-jét követően valósággal dübörgött a közösségi jogalkotás, még ha ez viszonylag kevés tartalmi újdonságnak tekinthető fejleményt hozott is.
A közösségi rendeletalkotás látványos mennyiségi mutatói a civilisztikai jogalkalmazást érintő területeken azért jelentkeznek, mert az Amszterdami Szerződés egyik hatásaként a közösségi jogalkotás stílust váltott. A korábban az EU tagállamaira strukturált alanyilag zárt multilaterális egyezményekben megtestesült joganyagait megkezdte rendeletekbe átírni és ezáltal azokat kissé keményíteni, szálkásítani - legalábbis ami az alkalmazásukat illető elvárásokat illeti.
2004. május 1-jén hatályosult Magyarországon a Tanács 1346/2000/EK rendelete (2000. május 29.) a fizetésképtelenségi eljárásról, a Tanács 1347/2000/EK rendelete (2000. május 29.) a házassági ügyekben és a házastársaknak a közös gyermekkel kapcsolatos szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságokról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, a Tanács 1348/2000/EK rendelete (2000. május 29.) a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről, a Tanács 44/2001/EK rendelete (2000. december 22.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, a Tanács 1206/2001/EK rendelete (2001. május 28.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a bizonyításfelvétel tekintetében történő, a tagállamok bíróságai közötti együttműködésről.
A 2004. május 1-jei hatályosulási hullámot követte nem sokkal a Tanács 1347/2000/EK rendeletét felváltó rendelet, a Tanács 2201/2003/EK rendelete (2003. november 27.) a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról 2004. augusztus 1-jei hatályosulással azzal, hogy az új rendelet bizonyos szabályait csak 2005. március 1-jétől lehetett alkalmazni.
Az Európai Parlament és a Tanács 805/2004/EK rendelete (2004. április 21.) a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról pedig 2005. január 21-én lépett hatályba, szabályanyagának jelentős része azonban csak 2005. október 21-étől vált alkalmazhatóvá.
Azért állítható, hogy kevés a tartalmi újdonság az Amszterdami Szerződés 1999. május 1-jei hatályosulását követően megalkotott közösségi civilisztikai jogalkalmazási rendeletekben, mert azok egy kivétellel korábbi nemzetközi egyezmények anyagaira épülnek. A 44/2001/EK Tanácsi rendelet csaknem teljes terjedelemben az időközben többször módosított 1968. szeptember 27-én aláírt és 1973. február 1-jén hatályba lépett Brüsszel I Egyezménynek a leképezése. De ez az 1968. évi Brüsszel I Egyezmény sem volt előzmény nélküli, hiszen tartalmilag, szemléletileg sok köze volt a polgári eljárásra vonatkozó Hágában 1954. március 1-jén kelt, Magyarországon az 1966. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett és részben még mindig hatályban lévő nemzetközi egyezményhez. Ez az 1954. évi Hágai Egyezmény lényegében a polgári eljárásra vonatkozóan 1905. július 17-én kelt Hágai Egyezménynek az alapjaira épült. Arra az egyezményre, amelyet az Osztrák-Magyar Monarchia 1908. november 23-án parafált, 1909. április 24-én ratifikált és vonatkozásában így az 1909. április 27-én lépett hatályba.
Az 1347/2000/EK Tanácsi rendelet az 1998. május 28-án aláírt Brüsszel II Egyezményen alapult, mely hatályba már nem lépett, mert időközben elkészült az azzal tartalmilag megegyező 1347/2000/EK Tanácsi rendelet, amit utóbb a 2201/2003/EK Tanácsi rendelet váltott fel a korábbi hatályon kívül helyezése mellett, francia javaslatra. A franciák azért javasoltak új szabályozást, mert kifogásolták, hogy a korábbi rendelet csak a házastársak közös gyermekeivel kapcsolatos szülői felelősségre terjedt ki, és hogy ezek a kérdések csak a házassági bontóperrel kapcsolatban kaptak korábban szabályozást.
Az 1348/2000/EK Tanácsi rendelet szabályozási alapjait tekintve jelentősen támaszkodott a kézbesítésről szóló 1965. november 15-én kötött Hágai Egyezményre.
A fizetésképtelenségi eljárásról szóló 1346/2000/EK Tanácsi rendelet szabályainak jelentős része az 1995. november 23-án az Európai Tanács madridi ülésén 12 állam által aláírt, majd aztán a következő hónapban Írország és Hollandia által is aláírt, az Egyesült Királyság által viszont az Egyezmény szövege szerint engedélyezett utolsó aláírási napig 1996. május 23-ig sem aláírt EK Madridi Egyezményen alapul. Mivel ennek az Egyezménynek az előkészítése az EK keretei között már 1960 óta folyt elhúzódóan, változó intenzitással, a fizetésképtelenségi eljárás néhány fontos gyakorlati kérdését időközben az Európa Tanács is szabályozni kényszerült az európai igazságügyi miniszterek 1990. évi Isztambulban tartott konferenciáján június 5-én aláírásra felkínált konvenciójával, melynek címe "Európai egyezmény a csőd egyes nemzetközi vonatkozásairól" volt és amit az 1346/2000/EK rendelet 44. cikke helyezett hatályon kívül.1
A civilisztikai jogalkalmazást érintő 2000 óta indult intenzív közösségi rendeletalkotási hullámnak történeti szempontból üdítő kivétele az Európai Parlament és a Tanács 805/2004/EK rendelete (2004. április 21.) a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról. Olyan szempontból kivételes jogdarab ez az említett rendeletek halmazában, hogy ennek a szabályozásnak nem volt előzménye közösségi vagy nemzetközi egyezményekben. A rendelet alapgondolatának megfogalmazása - az "európai végrehajtási jogcím" elismerése, a származási országban való vizsgálata aztán viszont a végrehajtás szerinti országban már külön exequator eljárás nélküli végrehajtása - egy 1993-ban Párizsban rendezett nemzetközi kollokviumra vezethető vissza.2
A civilisztikai jogalkalmazást érintő 2000 óta megalkotásra került közösségi rendeletalkotási hullám eddigi anyagának megjelentek már az első magyar nyelvű kommentárjai. Szerény címválasztással: "Polgári eljárásjogi szabályok az Európai Unió jogában" jelent meg az első kommentár a Complex kiadónál 2006-ban 518 oldal terjedelemben Wopera Zsuzsa és Wallacher Lajos szerkesztésében, négy további szerző (Kormos Erzsébet, Köblös Adél, Molnár Judit, Nagy Adrienn) közreműködésével. A másodikként szintén 2006-ban megjelent kommentár félrevezető, téves címmel jelent meg: "Európai Polgári Eljárásjog". (Bővebb anyag ugyanis az európai polgári eljárásjog, mint az EU polgári eljárásjoga. Az európai polgári eljárásjog az 1893. szeptember 12. óta működő Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia és az Európa Tanács jogfejlesztő anyagait, konvencióit is magában foglalja). Ez a könyv 610 oldal terjedelemben az Osiris kiadványa, Kengyel Miklós és Harsági Viktória a szerzői. Mindkét könyv nagy terjedelemben vesz át megfelelő lábjegyzeteléssel és integráló szerkesztési módszer alkalmazásával a témakör külföldi szakirodalmából.
Anyagát tekintve elkészült már egy tehetséges fiatal kutató, Nagy Csongor István jelenleg a HVG-ORAC Kiadó gondozásában rövidesen megjelenő, igen figyelemre méltó monográfiája a civilisztikai jogalkalmazást érintő újabb EU jogalkotások elemzéséről. A fent említett két monográfiával szemben Nagy Csongor István nem eljárási jogi, hanem nemzetközi magánjogi összefüggésrendszerbe helyezi az említett fejleményeket. Ennek a kiadás előtt álló könyvnek különösen értékesek az Európai Bíróság vonatkozó joggyakorlatát bemutató és elemző részei.3
A XX. század közepéig volt jellemző, hogy a joghatóságot és a külföldi határozatok belföldi vonatkozásait a polgári perrendtartásokban - illetőleg az azokhoz kapcsolódó egyéb törvényekben - szabályozták. A XX. század közepétől e kérdéskör felértékelődése és a nemzetközi magánjoggal való összefüggéseinek felismerése vezetett oda, hogy az ekkortól kezdve megalkotott nemzetközi magánjogi kódexek többnyire már tartalmazták az adott jogrendszer e két eljárásjogi kérdésre vonatkozó belső jogi szabályait is. A modern kódexek közül kiemelendő az 1987. évi svájci nemzetközi magánjogi törvény (IPRG), amely szerkezetében is kifejezésre juttatja, hogy a joghatóságot, az alkalmazandó anyagi jog meghatározására irányuló kollíziós jogot, és a külföldi határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó normákat a nemzetközi magán- és eljárási jog három egyenrangú problémakörének tekinti. Említést érdemel az 1995. évi olasz törvény is, amely már címében is nemzetközi magán- és eljárásjogról szól.4
Korunkban és várhatóan a jövőben is egyre fontosabbak a klasszikus dogmatikus jogági szemléletet elhalványító jogágilag átfekvő, komplex szabályozások. A polgári és kereskedelmi ügyekben való igazságügyi együttműködés témakörét négy különböző elnevezésű, egymástól relatíve elkülönülő jogterület, illetve bizonyos megközelítésekben jogág szabályozza. Ezek a következők: nemzetközi magánjog, nemzetközi polgári eljárásjog, európai polgári eljárásjog és EU polgári eljárásjog.
A nemzetközi magánjog önálló jogági léte vitán felüli a jogi elméletben. Egyes országokban, bizonyos időszakokban helyenként felerősödtek és felerősödnek azok a nézetek, amelyek a nemzetközi magánjog anyagától elkülönítetten önálló jogágként kezelik a nemzetközi polgári eljárásjogot. Ez az irányzat az EU tagállamaiban jelenleg csak Németországban és Portugáliában markáns. A két jogterület között kétségtelenül van tematikai átfedés, ami főként abban jelentkezik, hogy a joghatóság intézménye mindkét jogterületnek nélkülözhetetlen témaköre. A joghatóság kérdésein túl a nemzetközi magánjog másik fontos intézményköre az alkalmazandó jog problémája. A nemzetközi polgári eljárásjog pedig a joghatóság mellett fontos intézménykörként kezeli a külföldi ítéletek elismerhetőségét és végrehajthatóságát, valamint néhány más nemzetközi eljárási szabályt is.
A nemzetközi magánjog és a nemzetközi polgári eljárásjog közötti említett tárgyi és tematikai átfedések nagyvonalakban a következők szerint alakulnak:
| Nemzetközi magánjog | Nemzetközi polgári eljárásjog |
| joghatóság | joghatóság |
| alkalmazandó jog | külföldi ítéletek elismerése és végrehajtása |
| eljárási szabályok |
A joghatóság nélkülözhetetlen tematikai egysége tehát a nemzetközi magánjognak is és a nemzetközi polgári eljárásjognak is.
A nemzetközi polgári eljárásjog és az európai polgári eljárásjog között értelemszerűen a két jogterület területi hatálya szempontjából van eltérés. Az előbb említett szabályozási anyag a szélesebb körű, magába foglalja az európai polgári eljárásjog szabályozási anyagait is. Az európai polgári eljárásjog szabályanyaga az Európai Unió polgári eljárásjogi jogán túlmenően főként a Hágai nemzetközi magánjogi konferencia produktumaiban, az ún. Hágai egyezményekben testesülnek meg, de ide sorolható az 1988-ban megkötött Luganói Egyezmény is, amelynek az akkori EU tagállamok mellett az EFTA országok is részesei lettek, illetve az Európa Tanács tematikailag illeszkedő konvenciói is. Ilyenek az 1968-ban elfogadott "Európai Egyezmény a külföldi jogról való tájékoztatásról", valamint az 1990-ben Isztambulban elfogadott "Európai Egyezmény a csőd egyes nemzetközi vonatkozásairól" is.
Fontosnak látszik elkülöníteni az európai polgári eljárásjog anyagától az EU polgári eljárásjog elnevezésű anyagot. Utóbbi értelem szerint pusztán az EU mindenkori tagállamaira vonatkozik - esetenként megszorításokkal (pl. Dánia) - és az utóbbi időben, főként az Amszterdami Szerződés 1999. május 1-jei hatálybalépésétől követően roppant dinamikusan fejlődik.
A polgári és kereskedelmi ügyekben való igazságügyi együttműködés témájának érdekes sajátossága, hogy annak tisztán nemzetközi magánjogi elemei, az alkalmazandó jog megítélésének újabb tendenciái alapvetően befolyásolják a joghatóságról való processzuális gondolkodást. Olyan kapcsoló tényezők jelennek meg főszabályként az újabb képződésű eljárási jogi szabályozásokban, amelyek korábban évtizedeken keresztül mint lényeges kivételek érlelődtek a nemzetközi magánjogi szabályozásokban. Ilyen fontos kapcsoló tényező például a kár bekövetkezte helye szerinti jog, illetve a kár bekövetkezte helyének szabálya. A 44/2001/EK Tanácsi rendelet a különös joghatósági okok között az 5. cikk 3. pontjában azt tartalmazza, hogy jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel, vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben annak a helynek a bírósága előtt perelhető valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, ahol a káresemény bekövetkezett, vagy bekövetkezhet. De a nemzetközi magánjog fejlődésében a székhely elv alkonyaként leírt folyamat is érezteti hatását az újabb eljárási jogi szabályokban. A székhely helyett az ügyek jelentős csoportjában a fióktelep, a képviselet vagy más telephely válik fontossá mint a joghatóságot meghatározó eljárási jogi kapcsoló tényező. A 44/2001/EK Tanácsi rendelet különös joghatósági okként fogalmazza meg 5. cikkének 5. pontjában azt, hogy a valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy a fióktelep, képviselet, vagy más telephely működéséből származó jogvita tekintetében a fióktelep, képviselet, vagy más telephely helyének bírósága előtt perelhető.5
Tézisként emelhető ki az is, hogy az újabb európai eljárásjogi és EU eljárásjogi szabályozásokban a cél a bírósági ítéletek és határozatok elismerésének és végrehajtásának biztosítása, és ehhez képest pusztán eszköz a joghatósági szabályok egységesítése.
Az EU jog fejlődősében meglehetősen nehézkesen alakult a civilisztikai jogalkalmazást érintő ügyek nemzetközi magánjogi és polgári eljárási jogi szabályozásainak szakmai megnevezése. A "polgári ügyek" valamint a "polgári és kereskedelmi ügyek" elnevezésekkel, történetileg hullámzó módon egyaránt találkozhatunk. Kevés tudatosság fedezhető fel ebben a terminológiai hullámzásban. Annyi azonban talán mégis, hogy az EU elsődleges joganyaga szinte teljes következetességgel "polgári ügyekről" beszél. Ezzel szemben a Brüsszel I. Egyezmény és párhuzamos szabályozásai, így az abból kialakított EU másodlagos joganyag következetesen a "polgári és kereskedelmi ügyek" terminológiát tartalmazza.
Ebben a reménybeli módon körvonalazódó viszonylagos rendben van azonban egy komoly megbicsaklás. Az Amszterdami Szerződéssel hozott 65. cikk a) pont 3. francia bekezdése az EK-Szerződésnek ugyanis rendszertörően a "polgári és kereskedelmi ügyek" kifejezést alkalmazza. Következetlen megfogalmazású tételes jogra pedig nehéz elméletet alapozni.
A "polgári és kereskedelmi ügyek" kifejezés6 a Brüsszel I. Egyezmény előkészítése során került be a közösségi jog szakmai szókészletébe. Az Egyezmény szerkesztői állítólag a francia jogi kultúrának akartak gesztust tenni a "kereskedelmi ügyek" körének szóbahozatalával. A francia magánjogi jogfejlődésben ugyanis valóban volt és van egyfajta respektje a kereskedelmi jogi joganyag relatív különállóságának.7
Az elnevezésbeli nehézkesség oldható volna álláspontom szerint azzal, ha a "civilisztikai ügyek" terminológiáját alkalmaznánk egységesen EU szerte, és nem mennénk bele a "polgári ügyek" versus "polgári és kereskedelmi ügyek" terminológiák hullámzásának labilis bizonytalanságaiba. A "civilisztikai ügyek" terminológia alkalmazásával kikerülhető lenne az is, hogy belecsússzon az EU jog a tagállamok belső jogági problémáiba, a polgári jog egységessége és ezzel szemben a kereskedelmi jog önállósága tekintetében esetenként felerősödő viták felesleges útvesztőibe.
A "civilisztikai ügyek" szakmai kifejezés alkalmazásával egységesebb értelmezésre juthatunk, mint ha a korábbi bizonytalan határvonalakat mutató fogalmakat használnánk.
A Brüsszel I. Egyezményben, valamint az azt felváltó 44/2001/EK Tanácsi rendeletben számos olyan fogalom és kifejezés található, amelynek a jelentése tagállamonként különböző lehet. Ha el akarjuk érni azt, hogy a rendeletből a tagállamok, valamint az érintett személyek számára lehetőleg azonos jogok és kötelezettségek keletkezzenek, akkor a fogalmakat és a kifejezéseket nem a tagállamok belső jogi normáira történő utalásoknak kell tekinteni, hanem autonóm módon és valamennyi tagállam számára közösen kell értelmezni. Az Európai Bíróság álláspontja szerint: "A polgári és kereskedelmi ügyek fogalmának az értelmezése során nem az érintett államok valamelyikének a joga irányadó, ehelyett az egyezmény (rendelet) rendszerét és célkitűzéseit, továbbá azokat az általános jogelveket kell figyelembe venni, amelyek a belső jogrendek összességéből adódnak."8 Csak az önálló minősítés biztosíthatja ugyanis a rendelet egységes alkalmazását. Ennek hiányában a tagállamok a mindenkori érdekeiknek megfelelően szűkíthetnék vagy bővíthetnék a rendelet alkalmazási területét. Az "átminősítés" eszközével is élhetnének, azaz a nemzeti joguk megváltoztatásával a rendelet tárgyi hatályát is módosíthatnák és ilyen módon maguk határoznák meg a rendeletben rájuk rótt jogok és kötelezettségek terjedelmét.9
A "polgári és kereskedelmi" ügyek fogalomkörének körvonalazása során Reinhold Geimer szerint az "összeurópai jogi tradíciót" kell alapul venni, hiszen a kontinentális jogrendszerek az eltérő jogfejlődésük ellenére is - a római-germán jogcsaládhoz tartoznak, következésképpen meg lehet találni a különböző nemzeti megoldások közös európai gyökereit.10
Az egységes értelmezésből következik, hogy a rendelet 1. cikke szerinti polgári jogi besorolás nem feltételezi azt, hogy a jogvita tárgya valamennyi tagállam jogrendje szerint magánjoginak minősüljön. Ha ez így lenne, akkor az alkalmazási terület a legkisebb közös nevezőre redukálódna, ami pedig nem felelne meg a rendelet szándékainak.11
A "civilisztikai ügyek" terminológia EU jogi szintű alkalmazása azért is ígéretesnek tűnik, mert segítségével le tudjuk írni, jobban át tudjuk fogni a rengeteg újszerű problémát felvető munkajogi12 és családjogi jogterületek nemzetközi magánjogi és polgári eljárási jogi vetületeit is.
Magyarország igazságügyi diplomáciai tevékenysége 1990 előtt, az egypárti szocializmus idején meglehetősen egyoldalúan alakult a civilisztikai ügyekben való nemzetközi együttműködés területén.
A korabeli "népi demokratikus" (szocialista) országok mindegyikével kötött Magyarország idővel teljes értékű, azaz a külföldi határozatok elismerését és végrehajtását is magába foglaló, polgári ügyekre vonatkozó jogsegélyegyezményt. Ilyen egyezmények megkötésére az úgynevezett nyugati országok közül azonban csak a Német Szövetségi Köztársasággal, Franciaországgal, Görögországgal és Ciprussal került sor.
Ilyen előzmények után nem csodálható, hogy az EK akkori tagállamaival és az EK-val megkötött Társulási Megállapodást eredményező előkészítő tárgyalások során (1990 decembere és 1991 novembere között kilenc hivatalos és néhány nem hivatalos fordulóban zajlottak a tárgyalások Brüsszelben) hamar előkerültek a polgári ügyekben való igazságügyi együttműködés kérdései. A közösségi oldal már a tárgyalások elején kifogásolta, hogy a magyar jogban a perköltség biztosíték letételére vonatkozóan a külföldiekre nézve diszkriminatív szabályok voltak hatályban. Ezek hatályon kívül helyezésére a tárgyalásokon tett magyar ígéretek ellenére csak jóval később került sor.13
A tárgyalásokat kísérő szakmai konzultációk alkalmával a magyar delegáció megpróbált tájékozódni arról, hogy a közösségi oldal mennyire nyitott aziránt, hogy megnyissa az 1968-as Brüsszel I. Egyezményt a közösség kapuján abban az időben kopogtató államok, így Magyarország számára is. Világosan érzékeltette azonban a közösségi oldal, hogy ilyen célre inkább az 1988. szeptember 16-án aláírt és jóval később - 1992. január 1-je és 1996. szeptember 1-je között - hatályba lépett Luganói Egyezményt szánja.
Érthető, hogy ezek után a magyar igazságügyi diplomácia érdeklődése a Luganói Egyezmény felé fordult. Ez az egyezmény a Brüsszel I. Egyezményhez hasonlóan alanyilag zárt egyezmény volt. A Brüsszel I. Egyezmény az EK tagállamokra zárt, a Luganói Egyezmény pedig az EK tagállamokra és az EFTA országokra. Annyival azonban mégiscsak nyitottabb volt a Luganói Egyezmény, hogy 60. cikkének és 62. cikkének kombinációjában tartalmazott más államok részére is csatlakozási lehetőséget. A Luganói Egyezmény 60. cikkének c) pontja értelmében ugyanis az Egyezményben szerződő félként azok az államok is részt vehetnek, amelyeket a 62. cikk (1) bekezdésének b) pontja értelmében csatlakozásra hívja fel. Ez a lehetőség állt nyitva Magyarország számára is, hogy diplomáciai úton előkészületeket tegyen a Luganói Egyezményhez való csatlakozásra.14
Éveken keresztül tartó diplomáciai előkészítés után 1997 decemberében jelentette be a Magyar Kormány a Luganói Egyezményhez való csatlakozás szándékát. A 2392/1997. (XII. 3.) Korm. Határozat szerint "a Kormány
1. egyetért azzal, hogy a Magyar Köztársaság csatlakozzon a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, Luganóban, 1988. szeptember hó 16. napján aláírt Egyezményhez;
2. felhatalmazza a külügyminisztert vagy az általa kijelölt személyt, hogy a Magyar Köztársaság csatlakozásához szükséges, az 1. számú mellékletben megjelölt Közléseket, valamint a 2. számú mellékletben megjelölt nyilatkozatokat a svájci Szövetségi Tanácshoz mint az Egyezmény Letéteményeséhez benyújtsa, tekintettel az Egyezményben meghatározott csatlakozási eljárás szabályaira;
3. felhatalmazza az igazságügy-minisztert, hogy tegyen előterjesztést az Országgyűléshez az Egyezmény megerősítése végett, amennyiben az Egyezmény Letéteményese a Magyar Köztársaságot csatlakozásra meghívja;
4. megbízza az igazságügy-minisztert, hogy ezt követően vizsgálja felül az Egyezmény tárgykörét érintő egyes hazai - nemzetközi magánjogi, polgári eljárásjogi, végrehajtási jogi - jogszabályokat, és a szükséghez képest tegyen előterjesztést azok módosítására és kiegészítésére.15
Az idézett szándéknyilatkozat - az Európai Unió kibővítésével és a magyar felvételi kérelemmel kapcsolatos tárgyalások árnyékában - érthető módon azonban nem keltett különösebb figyelmet. A magyar diplomáciai törekvések, legalábbis ami a csatlakozáshoz szükséges első lépések megtételét illeti, sikerre vezettek: a Finn Köztársaság Kormánya 1996. november 18-án - az Osztrák Köztársaság Kormánya támogatásával - kérelmet intézett a svájci Szövetségi Tanácshoz, mint az Egyezmény Letéteményeséhez, hogy Magyarország kapjon meghívást az egyezményhez való csatlakozásra. Ezt a tényt a svájci Szövetségi Külügyminisztérium a svájci Magyar Nagykövetséggel 1996. november 29-én jegyzékben közölte. Ezt követően a Magyar Köztársaság Kormánya megtette az Egyezmény 63. cikkében előírt közléseket és nyilatkozatokat.16
Magyarországnak a Luganói Egyezményhez való csatlakozása végül elmaradt egyebek mellett az EU csatlakozási tárgyalásainak alakulásából eredő igazságügyi diplomáciai bizonytalankodásainak következtében is. Magyarország tehát tulajdonképpen csak "totyogott" a Luganói Egyezmény kapujában, de nem lépett be azon. (Igaz, az akkortájt társulási megállapodással rendelkező országok közül egyedül Lengyelország csatlakozott a Luganói Egyezményhez 2000-ben.)
Magyarország csatlakozásra történő meghívásához az egyezmény részes államainak többsége hozzájárult, elsősorban azon államok, amelyekkel jogsegélykapcsolataink számottevő nagyságrendűek. A magyar csatlakozásra mégis azért nem kerülhetett sor, mert egyes tagállamok az egyezmény bővítését nem tartották időszerűnek (elsősorban a Brüsszel I. Egyezmény és a Luganói Egyezmény küszöbön álló felülvizsgálatára tekintettel).17
A civilisztikai jogalkalmazást érintő egyelőre öt rendeletből álló, 260 nyomtatott oldal terjedelmű szabályozási anyagnak a legjelentősebb darabja minden kétséget kizáróan a Tanács 44/2001/EK rendelete a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról. Szemléletileg, dogmatikailag és szabályozás technikailag a később megalkotott rendeletek támaszkodtak a 44/2001/EK Tanácsi rendeletre. Ezt utaló szabályok formájában is rögzítik. Az Európai Parlament és a Tanács 805/2004/EK rendelete (2004. április 21.) a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról például 27. cikkében azt tartalmazza, hogy "E rendelet nem érinti a nem vitatott követelésre vonatkozó határozat, bírósági egyezség vagy közokirat elismerésének és végrehajtásának a 44/2001 EK rendelet szerinti lehetőségét". A Tanács 2201/2003/EK rendelete (2003. november 27.) a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről pedig Preambulumának 9. és 11. pontjai rendelkeznek a 44/2001 EK Tanácsi rendelet bizonyos rendelkezéseinek tiszteletben tartásáról. A 9. pont harmadik mondata azt mondja ki, hogy "a gyermek vagyonával kapcsolatos intézkedéseket, amelyek nem vonatkoznak a gyermek védelmére, továbbra is a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 2000. december 22-i 44/2001/EK Tanácsi rendelettel kell szabályozni." A 11. pont pedig azt tartalmazza, hogy "a tartási kötelezettségek nem tartoznak e rendelet hatálya alá, mivel ezek a 44/2001. Tanácsi rendelet 5. cikke (2) bekezdésének alkalmazása alapján rendelkeznek a tartási kötelezettségek szabályozására irányuló hatáskörrel."
A jövőben is az várható, hogy a civilisztikai jogalkalmazással kapcsolatban elkészülő újabb közösségi rendeletek is támaszkodnak majd a 44/2001/EK Tanácsi rendeletre. Egyes rendeletek utaló szabályain, mint konkrétumokon túlmenően a jogirodalom is gyakran kiemeli a 44/2001/EK Tanácsi rendelet univerzális jellegét.18
A magyar igazságügy-miniszter annak ellenére, hogy nem csatlakoztunk a Luganói Egyezményhez, elvégezte, illetve látszólag elvégezte a 2392/1997. (XII. 3.) Korm. határozat 4. pontjában megállapított feladatát, ami arra vonatkozott, hogy a Luganói Egyezmény tárgykörét érintő egyes hazai - nemzetközi magánjogi, polgári eljárásjogi és végrehajtási jogi - jogszabályokat vizsgálja felül, és előterjesztést tegyen a szükséghez képest azok módosítására és előkészítésére.
Ennek a feladattűzésnek lett az eredménye a 2000. évi CX. törvény, amely 2001. V. 1-jei hatállyal módosította a magyar nemzetközi magánjogi kódexet, az 1979. évi 13. törvényerejű rendeletet. Ez a nemzetközi magánjogi kódexünket módosító törvény bár miniszteri indokolása értelmében azt állítja magáról, hogy a Luganói Egyezményhez való csatlakozásunk előmozdítása érdekében került elfogadásra és a Luganói Egyezmény anyagán túlmenően tekintettel volt arra is - zavaros megfogalmazásban utal rá -, hogy az Európai Unióban is felértékelődött az Amszterdami Szerződés hatályba lépése óta a polgári és kereskedelmi ügyekben való igazságügyi együttműködés témája és időközben ismertté váltak az ezen területre vonatkozó közösségi szintű jogi szabályozások (rendeletek, irányelvek) alapvonalai, esetenként tervezetei is. A 2000. évi CX. törvény anyagának előkészítői figyelembe vehették a későbbi 44/2001/EK Tanácsi rendelet azidőtájt rendelkezésre álló tervezetét is. Mégis meglehetősen ellentmondásos harmonizációs eredményeket hozott ez a törvény, bőven tartalmazott ugyanis olyan rendelkezéseket, amelyeket a hivatkozott harmonizációs célpontokat jelentő dokumentumok, a Luganói Egyezmény és formálódóban lévő közösségi rendeletek tervezetei nemcsak hogy nem tartalmaztak, de még azok filozófiájával is ellentétesek voltak. A magyar nemzetközi magánjogi kódexet módosító 2000. évi CX. törvény ezért tökéletlen, sőt hamis jogharmonizációs produktumnak tekinthető.19
Kritikám alátámasztására, szemelvényszerűen álljon itt néhány példa. A magyar nemzetközi magánjogi Kódex 57. §-aként olyan rendkívül kemény "rekuperatív" jellegű szabályt épített be a magyar jogba a 2000. évi CX. törvény, amelyhez hasonló nincs sem a Luganói Egyezményben, sem a 44/2001/EK Tanácsi rendeletben. A magyar kódex 57. §-a még az említett jogi dokumentumok alapgondolatát is sérti. A 2000. évi CX. törvény által hozott módosítás eredményeként a magyar nemzetközi magánjogi kódex 57. §-a 2001. május 1-jei hatállyal azt tartalmazza, hogy: "olyan alperes ellen, aki belföldön lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel nem rendelkezik, vagyonjogi perekben eljárhat magyar bíróság, ha az alperesnek belföldön végrehajtás alá vonható vagyona van. Az alperes belföldön lévő vagyonának tekintendő az alperest megillető követelés is, ha a követelés adósának lakóhelye belföldön található, vagy a követelést belföldön fekvő dolog biztosítja." Ezt a szabályt a magyar jogalkotó az adósságot maguk mögött hagyó, "eltűnni" hajlamos külföldiekkel szembeni hatékonyabb jogi fellépések érdekében fogalmazta meg. Lényegében ugyanez a szabály megtalálható a polgári perrendtartásról szóló törvényben is. A polgári perrendtartásban gyakorlatilag a nemzetközi magánjogi kódex szabályával azonos tartalommal illetékességi okként szerepel. Sőt a magyar nemzetközi magánjogi kódex 2000. évi módosítása során az új 57. § szövegének megfogalmazásakor a magyar Pp. ezen említett szabálya, azaz 32. §-ának (3) bekezdése szolgált mintául.20 [Ez is egyfajta "harmonizáció", csak éppen nem EU jogi! (a szerző)]21 A vagyon fekvése szerinti joghatóság a felperes számára a megítélésre kerülő követelés belföldön történő végrehajtását kívánja lehetővé tenni. Igénybevételének nem feltétele viszont az, hogy a belföldi ítélet külföldi végrehajtására pernyertesség esetén nem lenne kilátás. Például amiatt, mert az alperes olyan államban lakik, vagy ott van végrehajtás alá vonható vagyona, ahol a magyar bírósági ítélet nemzetközi egyezmény, vagy viszonosság hiánya miatt nem lenne végrehajtható.22
A 44/2001/EK Tanácsi rendelet, valamint az annak előzményét képező Brüsszel I. Egyezmény és a Luganói Egyezmény is nemcsak hogy nem ismeri, de kifejezetten tiltja az ilyen "exorbitáns" joghatóság alkalmazását. Az említett jogi dokumentumok egyaránt nemkívánatosnak tartják az olyan bírói fórum igénybevételét, amelynek joghatósága csupán a követelés fedezetéül szolgáló - a pertárggyal nem feltétlenül azonos - vagyon fekvésén alapul, ám nem kötődik sem a per alanyaihoz, sem a per tárgyához. Az ilyen joghatóságot nevezik "kapcsolatszegény" joghatóságnak ("beziehungsarme" Zuständigkeit). A 44/2001/EK Tanácsi rendelet is, és a Brüsszel I. Egyezmény is garantálja az egyik tagállamban meghozott határozat más tagállamban történő végrehajtását, ezért nincs is szükség, a felperes belföldi végrehajtáshoz fűződő érdekének ilyen joghatósági ok rendelkezésre bocsátása útján történő védelmére.23
A Luganói Egyezmény 3. cikkének 2. bekezdése az úgynevezett "exorbitáns" illetékességi okok kizárásáról rendelkezik. Peter Schlosser mutatott rá arra, hogy minden állam nemzeti jogában találhatóak olyan "kapcsolatszegény" joghatósági okok, amelyeknek az alkalmazása ellentétes lenne a Luganói Egyezmény célkitűzéseivel. Ezek közé tartozik például az állampolgárságra, vagy belföldi lakóhely hiányában a vagyon fekvésére alapított joghatóság. A Luganói Egyezmény 3. cikkének 2. bekezdése szerződő államonkénti bontásban sorolja fel azokat a keménykedő, exorbitáns illetékességi okokat, amelyeket a szerződő államok felségterületén lakóhellyel rendelkező személyekkel szemben nem lehet alkalmazni.24 Nem véletlen, hogy a 44/2001/EK Tanácsi rendelet 3. cikkének (2) bekezdése alapján a valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személlyel szemben a 44/2001/EK Tanácsi rendelet I. melléklete alapján nem is engedi alkalmazni. Ebben a mellékletben sorolja fel a 44/2001/EK Tanácsi rendelet az egyes tagállamok jogrendszereinek azokat a szabályait, amelyek joghatósági szempontból túlságosan keménykedőek. A valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy számára a 44/2001/EK Tanácsi rendelet értelmében éppen az egyik jelentős kedvezmény, hogy vele szemben a túlságosan kemény "exorbitans" joghatósági szabályok nem alkalmazhatóak.25
A Luganói Egyezmény 5. cikkében a munkaszerződésekre vonatkozóan, 7-12. cikkeiben a biztosítási ügyekre vonatkozóan, 13-15. cikkeiben pedig a fogyasztói szerződésekkel kapcsolatos ügyekre vonatkozóan a gyengébb pozíciójú jogalanyok (felek) számára kedvezőbb joghatósági lehetőségeket biztosított aszimmetrikus szabályozási módszerekkel.
A 44/2001/EK Tanácsi rendelet 3. szakaszában a biztosítási ügyekre vonatkozóan (8. cikk-14. cikk), 4. szakaszában a fogyasztói szerződésekkel kapcsolatos ügyekre vonatkozóan (15. cikk-17. cikk) és 5. szakaszában az egyedi munkaszerződésekből adódó ügyekre vonatkozóan (18. cikk-21. cikk) a gyengébb pozíciójú jogalanyok (felek) számára kedvezőbb joghatósági lehetőségeket biztosított aszimmetrikus szabályozási módszerekkel.
Ebből a "gyengébb fél" védelmi koncepcióból valamit, ha nagyon vázlatosan is, de tükröztet a 2000. évi CX. törvénnyel módosított magyar nemzetközi magánjogi kódex a fogyasztói szerződésekből és munkaszerződésből eredő jogvitákra vonatkozóan, a biztosítási ügyekre vonatkozóan viszont nem.
Tartalmát és terjedelmét tekintve a fogyasztói szerződésből és a munkaszerződésből eredő jogvitákra vonatkozó magyar szabályozás sem tekinthető azonban közel sem egyenértékűnek a 44/2001/EK Tanácsi rendelet vonatkozó szabályaival. A biztosítási ügyekben a "gyengébb felek" védelmének elmaradása a magyar szabályozásban viszont különösen feltűnő.
Az is furcsa, hogy a biztosítási ügyekből a joghatósági szabályok körében való megfeledkezést követően néhány évvel a 2004. évi XLVIII. törvény 139. §-a által 2004. VI. 10-ei hatállyal, alkalmazandó jogi vetületben már figyelmet kaptak a biztosítási ügyek. 2004. VI. 10-e óta a magyar nemzetközi magánjogi kódex 25. §-a k) pontjának az a rendelkezése, hogy a biztosítási szerződéseknél - külön jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - a biztosító székhelye vagy telephelye szerinti állam joga lesz az alkalmazandó jog. Ez a szabály a biztosítási tényállásokban szereplő "gyengébb felek" számára csak annyiban kedvezőbb a korábbi szabályozásnál, hogy "külön jogszabály eltérő rendelkezése" lehetővé teheti a biztosító székhelye, telephelye szerinti jogtól, mint alkalmazandó jogtól való eltérést. A Luganói Egyezménynek és a 44/2001/EK Tanácsi rendeletnek nincsenek kizárt joghatósági szabályai, a 2000. évi CX. törvény viszont a deklarált jogharmonizációs célok ellenére bővítő jelleggel nyúlt hozzá a korábbi magyar szabályozáshoz.26
A 44/2001/EK Tanácsi rendeletnek a 6. szakaszában (22. cikk) a kizárólagos joghatósági okok között, amelyeket 5 pontban szabályoz, semmilyen szerepe nincs az állami immunitásnak.
Ezzel szemben a magyar nemzetközi magánjogi kódexnek a kizárólagos joghatóságra vonatkozó szabályozása, amely tartalmát tekintve egyébként sem felel meg a 44/2001/EK Tanácsi rendelet szabályainak, jócskán tartalmaz olyan szabályozási elemeket, amik állami immunitási tüneteket mutatnak.27
A bemutatott ellentmondások folytán a magyar nemzetközi magánjogi kódex jelenleg hatályos joghatósági, valamint külföldi bírósági határozat elismerési és végrehajtási szabályai meglehetősen ellentmondásosak, és nehézséget okozhat ezeknek a szabályoknak a 44/2001/EK Tanácsi rendelet szabályaira tekintettel történő alkalmazása is. A várható jogalkalmazási bizonytalanságokat csak növeli az a körülmény, hogy a 44/2001/EK Tanácsi rendelet jellege meglehetősen sajátos közvetlen hatálya más közösségi rendeletekhez hasonlóan vitán felül áll. A közvetlen alkalmazhatóságával kapcsolatban azonban már felvethetők bizonyos problémák.
Ezek azzal vannak összefüggésben, hogy a 44/2001/EK Tanácsi rendelet VII. fejezetében "Más jogi aktusokhoz való viszony" cím alatt a 67. cikk azt tartalmazza, hogy "E rendelet nem sérti a közösségi jogi aktusokban, illetve az ilyen jogi aktusokkal összehangolt nemzeti jogrendszerekben, a joghatóságra, illetve a határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó egyes különös jogterületet szabályozó rendelkezések alkalmazását."28
A 44/2001/EK Tanácsi rendelet 67. cikke tulajdonképpen két közlésegységet tartalmaz:
Az első: E rendelet nem sérti a [többi (a szerző)] közösségi jogi aktusok [rendeletek (a szerző)] … alkalmazását.
Ebből a szövegrészletből az tükröződik, hogy a rendelet számol a polgári és a kereskedelmi ügyekben való igazságügyi együttműködést érintő közösségi szabályok bizonyos fokú tematikai átfedőségével és az ezen jelenség mögötti tematikai torlódással.
Ez a tematikai torlódás nyilvánvalóan látszik, ha például a 44/2001/EK Tanácsi rendelet és nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról szóló 805/2004/ Európai Parlamenti és Tanácsi rendelet által szabályozott intézményeket egymás mellé állítjuk. Párhuzamos tárgysorokat kapunk. A 44/2001/EK Tanácsi rendelet elismerési és végrehajtási része valamely tagállam bírósága által hozott bármely határozatra vonatkozik elnevezésére való tekintet nélkül, beleértve az ítéletet, a végzést, a fizetési meghagyást vagy végrehajtási intézkedést, valamint a költségeknek és kiadásoknak bírósági tisztségviselő általi meghatározását.29
A 805/2004/Európai Parlamenti és Tanácsi EK rendelet a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról adott szintű adósi, illetve alperesi passzivitás esetén szintén vonatkozik a valamely tagállam bírósága által hozott bármely határozatra, a határozat megnevezésétől függetlenül, beleértve az ítéleteket, végzéseket, fizetési meghagyásokat és végrehajtási intézkedéseket, valamint a költések és kiadások bírósági tisztviselő általi meghatározását.30 Ezeken kívül pedig a közokiratokra és a perbeli egyezségekre is.31 Ez a szabályozási tárgyak körében jelentkező tematikai torlódás nyilvánvalóan fokozódik majd akkor, amikor elkészül az európai fizetési meghagyásra vonatkozó régóta várt uniós szabályozás.32
A 44/2001/EK Tanácsi rendelet 67. cikkének az az első közlésegysége, miszerint "E rendelet nem sérti a közösségi jogi aktusokban…." azt jelenti, hogy ez a rendelet mintegy részben viszonozza a többi vele tematikailag érintkező közösségi szabályozás vele szembeni alkalmazási előzékenységét.
A 44/2001/EK Tanácsi rendelet "univerzális" jellegéből viszont az következik, hogy ez az előzékenység nem lehet olyan fokú, mint az az előzékenység, amit az említett többi közösségi szabályozás biztosít számára. Ha ez nem így lenne, akkor ugyanis nem volna értelme a 44/2001/EK Tanácsi rendelet univerzalizmusának és könnyen egy a forgóajtón bemenni akaró, de egymással kölcsönösen udvariaskodó aztán végül egyszerre mégis meginduló két úr legendás koccanása állna elő.
Amíg a 44/2001/EK Tanácsi rendelet 67. cikkének első közlésegysége a közösségi jogforrások egymás közötti viszonyával foglalkozik, addig ennek a cikknek a második közlésegysége más dimenziót szabályoz: a közösségi jog és a tagállamok jogrendszereinek viszonyát.
Azt tartalmazza ugyanis a 67. cikk második közlésegysége, hogy: ez a rendelet nem érinti a közösségi "jogi aktusokkal összehangolt nemzeti jogrendszerekben, a joghatóságra, illetve a határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó egyes különös jogterületet szabályozó rendelkezések alkalmazását." Ebből a rendelkezésből az olvasható ki, hogy a 44/2001/EK Tanácsi rendelet egy bizonyos fokig visszafogja a közvetlen alkalmazhatóságát a tagállamok jogrendszereinek joghatósági, illetve határozat elismerési és végrehajtási szabályozásaival szemben.
A 44/2001/EK Tanácsi rendelet ezen sajátos természete első olvasatra azt jelenthetné, hogy a magyar nemzetközi magánjogi kódexben megtalálható joghatósági szabályok33 és külföldi határozat elismerési és végrehajtási szabályok34 alkalmazását semmilyen tekintetben sem érinti a 44/2001/EK Tanácsi rendelet. Ez azonban nincs így, mivel a magyar nemzetközi magánjogi kódex joghatósági és külföldi határozat elismerési és végrehajtási szabályai EU jogi értelemben nem tekinthetők harmonizáltnak. Fentebb már bemutatásra került az, hogy a 2000. évi CX. törvény mint jogharmonizációs produktum tökéletlen és hamis. Ezen a helyen két további jogforrási jellegű érv vethető fel arra vonatkozóan, hogy a 2000. évi CX. törvény által hozott "jogharmonizálás" EU jogi értelemben nem tekinthető jogharmonizációnak.
Ezek az érvek a 2000. évi CX. törvény miniszteri indokolása által említett harmonizációs célpontokkal, az 1998. évi Luganói Egyezménnyel és a későbbi 44/2001/EK Tanácsi rendeletnek a 2000. évi CX. magyar törvény előkészítésének idejében a magyar kodifikátorok számára rendelkezésre álló tervezetével kapcsolatosak. A Luganói Egyezmény jogi státuszánál fogva nem tekinthető jogharmonizációs célpontnak tisztán EU jogi értelemben, hiszen az az EU tagállamok és nem EU tagállamok között megkötésre került multilaterális nemzetközi szerződés. EU jogi szempontból nem tekinthető jogharmonizációs célpontnak a 44/2001/EK Tanácsi rendelet korábbi tervezte sem, lévén hogy az tervezet formában még nem volt közösségi jogforrás.
Mivel a magyar nemzetközi magánjogi kódex joghatósági és külföldi határozat elismerési és végrehatási szabályai nem minősíthetők EU jogi szempontból harmonizált jogterületeknek, ezen szabályokkal szemben álláspontom szerint nem fogja vissza a maga közvetlen alkalmazhatóságát a 44/2001/EK Tanácsi rendelet.
A magyar jogalkalmazók tehát okkal tekinthetik közvetlen hatályúnak, közvetlen alkalmazhatónak és elsődlegesnek a 44/2001/EK tanács rendeletet. Ez a rendelet tehát a magyar jogalkalmazók jogalkalmazási tevékenysége során érvényesítheti "jogtisztító" és "jogjavító" hatását.
Túlzóan leegyszerűsítve a problémát: ha kétségük van, hogy a magyar nemzetközi magánjogi kódex joghatósági szabályait alkalmazzák, vagy a 44/2001/EK Tanácsi rendeletet akkor az ajánlható, hogy a 44/2001/EK Tanácsi rendelet szabályait alkalmazzák, az EU relációjú nemzetközi magánjogi tényállásnak megoldására. Ha majd a magyar nemzetközi magánjogi kódex joghatósági szabályai valóban harmonizáltak lesznek a vonatkozó EU jogi jogforrásokkal, akkor lesz majd csak magyar szempontból jelentősége annak, hogy például az Európai Bíróság milyen finomabb hangolásokat végzett ítéleteiben a tagállamok jogrendszerei és a közösségi jog között a joghatósággal és a határozatok elismerésével kapcsolatos jogterületen.
A 44/2001/EK Tanácsi rendelet személyi hatálya tekintetében különbséget kell tenni a joghatósági szabályok és a határozatok elismerésére, illetve végrehajtására vonatkozó III. Fejezet normái között. Míg a joghatósági szabályok főszabály szerint csak akkor alkalmazhatóak, ha az alperes az EU-ban lakóhellyel (domicíliummal) rendelkezik, addig a határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó rendelkezéseket minden olyan határozatra alkalmazni kell, amelyet a rendelet területi hatálya alá tartozó valamelyik tagállam bírósága hozott a rendelet tárgyi hatálya alá tartozó ügyben. Ez utóbbi vonatkozásban az alperes lakóhelye (domicíliuma) irreleváns. Például, ha a francia bíróság előtt egy magyar felperes eljárást indít egy amerikai alperessel szemben, a francia fórum a saját nemzeti joghatósági szabályai alapján fogja megállapítani joghatóságát. Amennyiben a francia bíróság az amerikai alperest elmarasztalja, a magyar felperes a 44/2001/EK Tanácsi rendelet alapján az EU bármely tagállamában kérheti a határozat elismerését és végrehajtását.35
A 44/2001/EK Tanácsi rendelet nem hoz létre a tagállami joghatósági szabályokat teljes mértékben kiszorító egységes jogot, főszabály szerint csupán az EU tagállamok egymás közötti viszonylatában határozza meg a joghatósági szabályokat. Ez egyrészt azt jelenti, hogy - főszabály szerint - a 44/2001/EK Tanácsi rendelet csak akkor alkalmazható, ha az alperes valamelyik EU tagállamban rendelkezik lakóhellyel (domicíliummal). Tehát amennyiben például egy magyar felperes perel egy ukrán alperest magyar bíróság előtt, akkor a magyar bíróság a magyar nemzetközi magánjogi kódex alapján fogja vizsgálni, hogy van-e joghatósága, feltéve, hogy a kérdés vonatkozásában nincs érvényben nemzetközi egyezmény. Amennyiben azonban a magyar felperes egy osztrák alperest perel, akkor már a 44/2001/ EK Tanácsi rendelet szabályait kell alkalmazni. Van azonban kivétel ez alól a szabály alól. Így a kizárólagos joghatóságról rendelkező 22. cikk megszövegezéséből az következik, hogy nemcsak arra az esetre határoz meg kizárólagos joghatósági szabályokat, amikor az alperes lakóhellyel rendelkezik az EU-ban: Ez a cikk ugyanis úgy fogalmaz, hogy "a lakóhelyre való tekintet nélkül a következő bíróságok kizárólagos joghatósággal rendelkeznek…" Ugyancsak kivételt jelent a fenti főszabály alól a 44/2001/EK Tanácsi rendeletnek a kikötéses joghatóságra vonatkozó 23. cikke, amelyet akkor kell alkalmazni, ha a felek közül egy vagy több valamely tagállamban lakóhellyel rendelkezik. Nem szükséges tehát, hogy az alperes legyen az a fél, aki az EU-ban lakóhellyel (domicíliummal) rendelkezik. A 23. cikk alkalmazását az is megalapozza, ha csupán a felperes rendelkezik valamely EU tagállamban lakóhellyel (domicíliummal). A perfüggőségre és az összefüggő eljárásokra vonatkozó 27-28. cikket nemcsak akkor kell alkalmazni, ha a fórum joghatósága a 44/2001/EK Tanácsi rendeleten alapul, hanem akkor is, ha a fórum a saját, nemzeti joghatósági szabályai alapján jár el, azonban az ügy maga a 44/2001/EK Tanácsi rendelet tárgyi hatálya alá tartozik.36
A 44/2001/EK Tanácsi rendelet joghatósági szabályai nem minden esetben lépnek a tagállami rezsimek helyébe. Ennek a rezsimnek az egyik célja, hogy az Európai Unión belüli kereskedelem megfelelő jogi kereteit biztosítsa és védje az EU-ban lakóhellyel (domicíliummal) rendelkező személyeket más tagállamok keménykedő, exorbitáns joghatósági szabályaival szemben. Ebből kifolyólag a 44/2001/EK Tanácsi rendelet joghatósági szabályait - főszabály szerint - csak akkor kell alkalmazni, ha az alperes valamelyik tagállamban lakóhellyel (domicíliummal) rendelkezik. Egyéb esetekben a nemzeti joghatósági szabályok továbbra is érvényben maradnak. A Wolfgang Brenner and Peter Noller v. Dean Witter Reynolds Inc. ügyben37 az Európai Bíróság megállapította, hogy főszabály szerint a 44/2001/EK Tanácsi rendelet nem alkalmazható, amennyiben az alperes nem rendelkezik valamelyik EU tagállamban lakóhellyel (domicíliummal). Ilyenkor a nemzeti joghatósági szabályokat kell alkalmazni.38, 39
A 44/2001/EK Tanácsi rendelet 69. cikke sorolja fel azokat a tagállamok közötti, két- vagy többoldalú egyezményeket és megállapodásokat, amelyek helyébe a 44/2001/EK Tanácsi rendelet lép. Azonban ezek az egyezmények és megállapodások a rendelet hatálya alá nem tartozó eljárásokkal kapcsolatban továbbra is hatályban maradnak, valamint szintén hatályban maradnak a rendelet hatályba lépését megelőzően hozott határozatok és azok a közokiratok, amelyeket a formai követelményeknek megfelelően készítettek el, vagy közokiratként vettek nyilvántartásba.40
A fentiek alól kivételt képez azonban a rendelet 71. cikke, amelynek értelmében a 44/2001/EK Tanácsi rendelet nem érinti azokat az egyezményeket, amelyeknek a tagállamok részesei és amelyek egyes különös jogterületeken a joghatóságot, valamint a határozatok elismerését és végrehajtását szabályozzák. Az egységes értelmezés érdekében ilyenkor a következő módon kell eljárni (a) A rendelet nem akadályozza annak a tagállamnak a bíróságát, amely egyes különös jogterületekről szóló egyezményben részes, hogy az említett egyezménynek megfelelően még akkor is megállapítsa joghatóságát, ha az alperes olyan más tagállamban rendelkezik lakóhellyel, amely az említett egyezménynek nem részese. Az eljáró bíróság minden esetben a Rendelet 26. cikkét alkalmazza. (b) A valamely tagállamban az egyes különös jogterületről szóló egyezmény alapján joghatósággal rendelkező bíróság által hozott határozatot más tagállamban e rendelettel összhangban kell elismerni és végrehajtani. Amennyiben az egyes különös jogterületről szóló egyezmény, amelyben mind a származási tagállam, mind a címzett tagállam részes, a határozatok elismeréséhez vagy végrehajtásához feltételeket állapít meg, e feltételeket kell alkalmazni. A Rendeletnek a határozatok elismerését és végrehajtását érintő rendelkezései azonban minden esetben alkalmazhatóak.41
Az EU mintha nem akarná, hogy a joghatóságra és a határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó rendelkezései teljesen a tagállami nemzeti szabályozások helyébe lépjenek. Az EU a tagállami nemzeti szabályozások különbözőségeit, konzisztencia hiányait, az Európai Unión kívüli relációk talaján létrejövő nemzetközi magánjogi tényállásoknak az Európai Unión belüli nemzetközi magánjog tényállásokat szabályozó jogi rezsimtől eltérő, legyezőszerűen nyitott, tartalmilag sokszínű szabályanyagait elviseli.
Az Európai Unió egységes igazságügyi térség kialakítására csak határain belül törekszik. Hozzáállása tehát alapvetően megegyezik azzal, ami az 1980-as és 1990-es években volt tapasztalható. Ahogy annak idején védte a Brüsszel I. Egyezmény szabályozási rezsimjének az alanyi zártságát, tehát az EU jogi határait - és inkább a Luganói Egyezmény irányába terelte a "külső érdeklődőket" - hasonlóan reagál most is. Szemet huny az Európai Unión kívüli viszonylatok szabályozásbeli eltérőségei felett. ■
JEGYZETEK
1 Vö: Nagy Adrienn: Az európai fizetésképtelenségi eljárások során hozott határozatok elismerése az Európai Unió tagállamaiban, Collega, 2005. évi 5. szám, 26-27. old.
2 Lásd: Harsági Viktória: Rendelet a nem vitatott követelések végrehajtásáról. In: Kengyel Miklós-Harsági Viktória: Európai Polgári Eljárásjog. Budapest 2006., VII. fejezet 148. old.)
3 Lásd: Nagy Csongor István: Az Európai Unió nemzetközi magánjoga. Budapest, 2006. (megjelenés alatt a HVG-ORAC Kiadónál)
4 Lásd: Brávácz Ottóné-Szőcs Tibor: Jogviták határok nélkül. Joghatóság, külföldi határozatok elismerése és végrehajtása polgári ügyekben. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2003. 29-30. old.
5 Lásd: Nemessányi Zoltán: A székhely elv alkonya? Daily Mail - Centros - Überseering. In: Európai jog 2003. évi 6. szám. 16-24. old., Vékás Lajos: Uniós alapvető szabadságok és közösségi nemzetközi kollíziós jog. In: Európai Jog 2005. évi 1. szám 3-16. old.
6 Lásd erről bővebben: Garamvölgyi Róbert - Nemessányi Zoltán: Lezárult a verseny a nemzetközi magánjogi jogalkotásban? Az EK nemzetközi magánjogi jogalkotási hatáskörének változása az alapító szerződésektől az Alkotmányig. In: Európai jog 2004. évi 6. szám. 22-25. old.
7 Lásd: Geimer, Reinhold-Schütze, Rolf: Europäisches Zivilverfahrensrecht. 2. kiadás München 2004. 71. old., Lásd: Kengyel Miklós-Harsági Viktória: Európai Polgári Eljárásjog. Osiris Kiadó, Budapest, 2006. 65. old.
8 Lásd: LTU kontra Eurocontrol 29/76. sz. ügyben 1976. október 14-én hozott ítélet (ECR 1976, 01541.) Nr. 5., Kengyel Miklós-Harsági Viktória: Európai Polgári Eljárásjog. Osiris Kiadó, Budapest, 2006. 64. old.
9 Lásd: Geimer, Reinhold-Schütze, Rolf: Europäisches Zivilverfahrensrecht. 2. kiadás München 2004. 66-67. old.; Schack, Haimo: Internationales Zivilverfahrensrecht 3. kiadás, München, 2002. 43. old., Kengyel Miklós-Harsági Viktória: Európai Polgári Eljárásjog. Osiris Kiadó, Budapest, 2006. 64. old.
10 Lásd: Geimer, Reinhold-Schütze, Rolf: Europäisches Zivilverfahrensrecht. 2. kiadás München 2004. 67. old., Kengyel Miklós-Harsági Viktória: Európai Polgári Eljárásjog. Osiris Kiadó, Budapest, 2006. 64. old.
11 Lásd: Geimer, Reinhold-Schütze, Rolf: Europäisches Zivilverfahrensrecht. 2. kiadás München 2004. 70. old., Kengyel Miklós-Harsági Viktória: Európai Polgári Eljárásjog. Osiris Kiadó, Budapest, 2006. 65. old.
12 Lásd erről: 21. Garamvölgyi Róbert-Nemessányi Zoltán: A közösségi jog hatása a nemzetközi magánjogra. Beszámoló "A nemzetközi magánjog és az üzleti jog újabb fejleményei" című trieri konferenciáról. In: Európai jog 2005. évi 5. szám. 42-44. old.
13 A 2003. évi LXXX. törvény úgy módosította a Pp. 85. §-át, hogy új 5. bekezdése értelmében az Európai Unió tagállamának állampolgára és az Európai Unió tagállamában jogszerűen tartózkodó állampolgára... perköltség-biztosíték letételére nem kötelezhető. Lásd erről bővebben: Osztovits András: A perköltség-biztosíték közösségi jogi szabályai - észrevételek a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának ajánlásához. In: Európai Jog 2005. évi V. szám. 3. old.
14 Lásd: Kengyel Miklós: Magyarország a Luganói Egyezmény kapujában. In: A magyar polgári eljárásjog a kilencvenes években és az EU jogharmonizáció. Dr. Németh János egyetemi tanár tiszteletére, 40 éves oktatói jubileuma alkalmából (szerk. Papp Zsuzsanna). ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2003. 32. old.
15 Lásd: Kengyel Miklós: Magyarország a Luganói Egyezmény Kapujában In: A magyar polgári eljárásjog a kilencvenes években és az EU jogharmonizáció. Dr. Németh János egyetemi tanár tiszteletére, 40 éves oktatói jubileuma alkalmából (szerk. Papp Zsuzsanna). ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2003. 29. old., Lásd még: Brávácz Ottóné-Szőcs Tibor: Jogviták határok nélkül. Joghatóság, külföldi határozatok elismerése és végrehajtása polgári ügyekben. HVG-ORAC Kiadó,Budapest, 2003. 33. old.
16 Lásd: Kengyel Miklós: Magyarország a Luganói Egyezmény kapujában. In: A magyar polgári eljárásjog a kilencvenes években és az EU jogharmonizáció. Dr. Németh János egyetemi tanár tiszteletére, 40 éves oktatói jubileuma alkalmából (szerk. Papp Zsuzsanna). ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2003. 41-42. old., Lásd még: Brávácz Ottóné-Szőcs Tibor: Jogviták határok nélkül. Joghatóság, külföldi határozatok elismerése és végrehajtása polgári ügyekben. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2003. 33. old.
17 Lásd: Brávácz Ottóné-Szőcs Tibor: Jogviták határok nélkül. Joghatóság, külföldi határozatok elismerése és végrehajtása polgári ügyekben. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2003. 33. old.
18 Lásd: Kengyel Miklós-Harsági Viktória: Európai Polgári Eljárásjog. Osiris Kiadó, Budapest, 2006. 63. old.
19 A 2000. évi CX. törvény előkészítésének időszakában a magyar jogharmonizációs tevékenységet már az azidőben folyamatban volt csatlakozási tárgyalás tematizálta és határozta meg. Lásd: Kecskés László: EU-jog és jogharmonizáció. Bővített, második kiadás. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2005. 750-770. old.
20 Lásd: Brávácz Ottóné-Szőcs Tibor: Jogviták határok nélkül. Joghatóság, külföldi határozatok elismerése és végrehajtása polgári ügyekben. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2003. 78. old.
21 A magyar Pp. 32 §-ának (3) bekezdése a következő: Olyan alperes ellen, akinek belföldön sem lakóhelye, sem tartózkodási helye nincs, vagyonjogi pert az előtt a bíróság előtt is lehet indítani, amelynek területén a per tárgya van, vagy amelynek területén az alperesnek lefoglalható vagyona található. Ha a vagyon követelésből áll, a pert az alperes adósának lakóhelyén, ha pedig a követelést valamilyen dolog biztosítja, azon a helyen is meg lehet indítani, ahol ez a dolog van. "A két hivatkozott jogszabály közötti szoros tartalmi összefüggés ellenére a felperesnek a vagyon fekvése szerinti joghatóságot nem kell feltétlenül annak illetékességi "ikerszabályával" együtt igénybe vennie. Előfordulhat, hogy a felperes a belföldi lakóhellyel (szokásos tartózkodási hellyel) nem rendelkező magyar alperessel szemben a nemzetközi magánjogi kódex 57. §-ára hivatkozik, a magyar joghatóság alapjaként, illetékességként azonban már nem veszi igénybe a Pp. 32. §-ának (3) bekezdését, hanem valamely egyéb illetékességi okra hivatkozik. Ez fordítva is előfordulhat abban az esetben ha a felperes nem nemzetközi magánjogi kódex 57. §-ára alapozottan, hanem valamely egyéb joghatósági ok alapján indít vagyonjogi pert belföldön. Ez a körülmény nem zárja el a felperest attól, hogy illetékességi okként - amennyiben - az alperesnek van végrehajtás alá vonható vagyona belföldön - a Pp. 32. §-ának (3) bekezdése alapján illetékességgel rendelkező bírósághoz forduljon." Lásd: Brávácz Ottóné-Szőcs Tibor: Jogviták határok nélkül. Joghatóság, külföldi határozatok elismerése és végrehajtása polgári ügyekben. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2003. 78-79. old.
22 Lásd: Brávácz Ottóné-Szőcs Tibor: Jogviták határok nélkül. Joghatóság, külföldi határozatok elismerése és végrehajtása polgári ügyekben. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2003. 79. old.
23 Lásd: Brávácz Ottóné-Szőcs Tibor: Jogviták határok nélkül. Joghatóság, külföldi határozatok elismerése és végrehajtása polgári ügyekben. Budapest, 2003. 79-80. old.
24 Lásd: Schlosser, Peter: Bericht zum EuGVÜ vom 9.10.1978.: Abl. 5 3. 1979. Nr. C.59,88. idézi Kengyel Miklós: Magyarország a Luganói Egyezmény kapujában. In: A magyar polgári eljárásjog a kilencvenes években és az EU jogharmonizáció. Dr. Németh János egyetemi tanár tiszteletére, 40 éves oktatói jubileuma alkalmából (szerk. Papp Zsuzsanna). ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2003. 34-35. old.
25 A Brüsszel I. Egyezmény sem és a 44/2001/EK Tanácsi rendelet sem kötelezi az EU tagállamokat arra, hogy hazai joguk autonóm joghatósági szabályai közül is kiiktassák az alperes lefoglalható vagyonának fekvési helye szerinti joghatósági okot, és kifejezetten megengedik az ilyen joghatósági szabály alkalmazását az olyan esetben amikor az alperes lakóhelye valamely "3. államban" (azaz EU tagállamain kívüli államban) van. A tagállamok alkalmazzák is e joghatósági okot, a kívülálló államban lakó alperesekkel szemben. A 3. cikk (2) bekezdése szerinti úgynevezett "feketelistán" szereplő exorbitáns joghatósági szabályok többsége a magyar nemzetközi magánjogi kódex 57. §-ához hasonlóan az alperes belföldi vagyonán alapuló joghatósági ok. Lásd: Brávácz Ottóné-Szőcs Tibor: Jogviták határok nélkül. Joghatóság, külföldi határozatok elismerése és végrehajtása polgári ügyekben. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2003. 80. old.
26 Lásd: a magyar nemzetközi magánjogi kódex (az 1979. évi 13. törvényerejű rendelet) 62/C., 62/D. és 62/E. szakaszait
27 Lásd: a magyar nemzetközi magánjogi kódex (az 1979. évi 13. törvényerejű rendelet) 62/A. és 62/B. szakaszait, amelyeket a 2000. évi CX. törvény iktatott be 2001. V. 1-jei hatállyal
28 A Wopera - Wallacher szerkesztette kommentár egyáltalán nem foglalkozik a 44/2001/EK Tanácsi rendelet 67. cikkének magyarázatával, csak a normaszöveget közli. Lásd: Wopera Zsuzsa-Wallacher Lajos (szerkesztette): Polgári eljárásjogi szabályok az Európai Unió jogában Budapest, 2006. 205. old. A Kengyel-Harsági féle kommentár pedig két rövid bekezdésben magyaráz meglehetősen ellentmondásosan. Tévesen használja az "elsőbbség" terminológiáját az "elsődlegesség" helyett. Aztán pedig a következőket írja: "A rendeletnek a joghatóságra, továbbá a határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó rendelkezései a nemzeti jogszabályok helyébe lépnek. A közösségi jog azonban nem veheti át teljes egészében a tagállamok belső jogának a szerepét. Az Európai Bíróság is megerősítette azt, hogy a nemzeti eljárási szabályok mindaddig alkalmazhatók, ameddig ,a rendelet gyakorlati hatékonyságát nem csorbítják'" Lásd: Kengyel Miklós-Harsági Viktória: Európai polgári eljárásjog Budapest, 2006. 60. old.
29 Lásd a 44/2001/EK Tanácsi rendelet 57-58. cikkeit
30 Lásd a 805/2004/Európai Parlamenti és Tanácsi EK rendelet 4. cikkét.
31 Lásd a 805/2004/Európai Parlamenti és Tanácsi EK rendelet 24-25 cikkeit.
32 A 44/2001/EK Tanácsi rendelet és a 805/2004/Európai Parlamenti és Tanácsi EK rendelet magyar szövegeinek fordítási eltérőségei feltűnőek és zavaróak.
33 Lásd a magyar nemzetközi magánjogi kódex (az 1979. évi 13. törvényerejű rendelet) IX. fejezetét, amit a 2001. évi XC. törvény állapított meg 2001. évi V. 1-jei hatállyal azzal, hogy a joghatóságra vonatkozó szabályokat csak 2001. V. 1-je után indult eljárásokra kell alkalmazni.
34 Lásd a magyar nemzetközi magánjogi kódex (az 1979. évi 13. törvényerejű rendelet) XI. fejezetét, amit a 2001. évi XC. törvény állapított meg 2001. évi V. 1-jei hatállyal azzal, hogy a külföldi határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó rendelkezéseket azokra a határozatokra kell alkalmazni, amelyek 2001. V. 1.-jét követően emelkedtek jogerőre azon állam joga szerint, amelyben meghozatalra kerültek.
35 Lásd: Nagy Csongor István: Az Európai Unió Nemzetközi Magánjoga. Budapest. HVG-ORAC 2006. 45-46. old.
36 Lásd: Nagy Csongor István: Az Európai Unió Nemzetközi Magánjoga. Budapest. HVG-ORAC 2006. 41-43. old.
37 C-318/93 Wolfgang Brenner and Peter Noller v Dean Witter Reynolds Inc., [1994] ECR I-4275., hivatkozza: Nagy Csongor István: Az Európai Unió Nemzetközi Magánjoga. Budapest. HVG-ORAC 2006. 46. old.
38 44/2001 EK Tanácsi rendelet 17. és 19. bek.
39 Lásd: Nagy Csongor István: Az Európai Unió Nemzetközi Magánjoga. Budapest. HVG-ORAC 2006. 45-47. old.
40 Lásd a 44/2001 EK Tanácsi rendelet, 70. cikkét
41 Lásd: Nagy Csongor István: Az Európai Unió nemzetközi magánjoga. Budapest. HVG-ORAC 2006. 42-44. old.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Kecskés László, tanszékvezető egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar
Visszaugrás
