A 2016. évi tevékenységről szóló beszámolójában az alapvető jogok országgyűlési biztosa külön fejezetben értékelte a szociális jogok, azon belül a szociális biztonsághoz való jog helyzetét.[1] Tekintettel a szociális jogok államcél jellegére, az ombudsmani gyakorlatban a szociális biztonsághoz való jog önálló sérelme kivételes, gyakoribb a közvetett sérelem alapvető eljárási garanciák, jogállami elvek figyelmen kívül hagyása miatt. A jelentés utal arra a tendenciára, mely szerint számos olyan beadvány érintette a panaszosok szociális helyzetét, melyeket a biztos hatáskör hiányában nem vizsgálhatott. "A panaszok továbbra is tartós elszegényedési folyamatról, a kiszolgáltatottság más dimenzióban való újratermelődéséről árulkodnak, a szociálpolitika szűkülő eszközrendszere pedig nem képes valódi, hosszú távú segítséget nyújtani a szegénységben, tartósan a létminimum alatt élők problémáinak javításához. A legelesettebbek nem vagy esetlegesen jutnak hozzá segítséghez és támogatásokhoz."[2]
A beszámolóban az alapjogi biztos úgy véli, hogy az alkotmánybírósági gyakorlat alapján a szociális biztonsághoz való jog államcél jellege ellenére fennáll az állam kötelezettsége arra, hogy a szociális ellátások összessége által megélhetési minimumot nyújtson, és úgy
- 65/66 -
értékeli, hogy "az alkotmánybírósági gyakorlat következetes abban, hogy a megélhetési minimum garantálása mögött mérceként ott van az emberi méltósághoz való jog védelme is".[3]
Ezt a vélekedést azonban nem támasztja alá az alkotmánybírósági gyakorlat.
A 40/2012. (XII. 6.) AB határozat foglalta össze a szociális biztonsághoz való jognak a 2011. december 31-éig hatályos Alkotmány alapján kialakult értelmezését és megvizsgálta, hogy az Alaptörvény mennyiben változtatott a korábbi felfogáson. Ebben az értelemben az első hivatalos értelmezésnek tekinthető, számos később felmerült kérdésre azonban még nem adott választ.
"A korábban hatályos Alkotmány 70/E. § (1) bekezdése alapján a magyar állampolgárok jogosultak voltak a megélhetésükhöz szükséges ellátásra. E rendelkezésből és az Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből vezette le az Alkotmánybíróság a jogosultságot az olyan megélhetési minimum állam általi biztosítására, amely elengedhetetlen az emberi méltósághoz való jog megvalósításához. Az emberi méltóságra ugyanis úgy tekintett, mint amelynek "van egy ellátási igényt megalapozó funkciója is. […] Lényeges változást jelent, hogy az Alaptörvény szociális biztonságról szóló XIX. cikke nem jogokról, hanem jellemzően állami kötelezettségekről és államcélokról rendelkezik. A XIX. cikk (1) bekezdése alapján Magyarország »törekszik« arra, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson, és »elősegíti« az időskori megélhetés biztosítását. Jogosultságról két esetben szól az Alaptörvény XIX. cikke. Az Alaptörvény XIX. cikk (4) bekezdése »állami nyugdíjra való jogosultságot« említ, amelynek feltételeit törvény állapítja meg. A XIX. cikk (1) bekezdése pedig az állampolgárok anyasága, betegsége, rokkantsága, özvegysége, árvasága és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélkülisége esetében garantálja a »törvényben meghatározott támogatásra« való jogosultságot."[4]
Az Alkotmánybíróság fenti elemzése konkrétan nem tér ki arra, hogy van-e az új szabályok alapján megélhetési minimumra vonatkozó alanyi jog a változatlan tartalmú egyenlő emberi méltósághoz való jogra alapozottan. A levezetés ugyanakkor úgy értelmezhető, hogy az Alaptörvény hatálybalépése előtt a megélhetéshez szükséges ellátásra való jogosultság és az emberi méltósághoz való jog együttesen alapozta meg a megélhetési minimumhoz való jogot, és - bár ez expressis verbis nem jelenik meg az indokolásban - ennek egyik eleme (ti. a megélhetéshez szükséges ellátás) már nem szerepel az Alaptörvényben. Továbbá, ahogy arra az Alkotmánybíróság rámutat, lényeges változás, hogy az alaptörvényi megfogalmazás jogosultságról már csak meghatározott élethelyzetek esetében rendelkezik.
Úgy tűnhetett, hogy az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdésének megfogalmazása lezárja az "alanyi jog vagy államcél" körüli alkotmányos vitákat. (Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Anyaság, betegség, rokkantság, fogyatékosság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult.) A bekezdés első mondata egyértelműen államcélként határozza meg a szociális biztonság nyújtását. A második mondat pedig meghatározza azokat az élethelyzeteket, amelyek esetén jogosultság keletkezik a támogatásra. A második mondat taxatív felsorolása - mint ahogy az a későbbi alkotmánybírósági értelmezésből is kitűnik - szintén nem keletkeztet szigorú értelemben vett alanyi jogosultságot, mivel egyrészt a "törvényben meghatározott" fordulat a törvényhozás széles mérlegelési lehetőségét biztosítja, másrészt pedig a támogatás mértékére vagy módjára nézve nem tartalmaz semmilyen iránymutatást.
A második mondatban meghatározott élethelyzetek az újszerű megfogalmazás ellenére továbbra is értelmezési vitákat generálnak. Egyes vélemények szerint az, hogy a felsoroltak "támogatásra jogosultak", valamivel többet jelent, mint az első mondatban meghatározott állami törekvés. Az alkotmánybírósági gyakorlatban 2015 óta meghonosodott érvelés szerint a XIX. cikk (1) bekezdésének második mondata [valamint a (4) bekezdésben foglalt öregségi nyugdíjra való jogosultság is] a felsorolt élethelyzetek esetén a törvényi szabályozásnak "alaptörvényi hátteret ad". Először egy népszavazási kezdeményezésről döntő kúriai határozat vizsgálata során alkalmazta a testület az új kategóriára utaló kifejezést, megállapítva:
"A XIX. cikk (1) bekezdése pedig az állampolgárok anyasága, betegsége, rokkantsága, özvegysége, árvasága és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélkülisége esetében garantálja a »törvényben meghatározott támogatásra« való jogosultságot. Vagyis ezek azok az élethelyzetek, amelyekre szabottan törvényben alanyi jogon járó juttatásokat kell bevezetni, illetve fenntartani. Ebből az következik, hogy jóllehet a XIX. cikk jellemzően államcélokról, és nem alapvető jogokról szól, az Alaptörvénynek ez a cikke »Alaptörvényben biztosított jogot« tartalmaz abban az értelemben, hogy törvényi jogosultságoknak (meghatározott élethelyzetekhez kötve) alaptörvényi hátteret ad. Habár a törvényi feltételek részletei vagy a nyugdíjra jogosultság feltételei, mint konkrét részletszabályok nem az Alaptörvényből következnek, az alaptörvényi háttér azt jelenti, hogy az elvont jogosultság mind az állami nyugdíjat, mind a nők fokozott védelmét illetően az Alaptörvényből ered."[5]
A fenti indokolást több későbbi döntésében[6] is hivatkozta a testület, valamint jelentését is pontosabban kifejtette, így például megállapította:
"A (2) bekezdés elválaszthatja a tételesen felsorolt élethelyzetek szerinti és a nem ilyen, hanem a más rászorulók szociális biztonságának a megvalósítását."[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
