A hatályos Alkotmány a 29. § (1) bekezdésében expressis verbis rögzíti, hogy Magyarország államfője a köztársasági elnök. Az Alkotmány szövegében az államfő definíciójára vonatkozó normatív meghatározás - ami az adott szerv jellegét, alapvető rendeltetését fogalmazza meg - meglehetősen hiányosnak minősíthető, mert pusztán csak annyit mond, hogy a köztársasági elnök "államfő". E definíció meglehetősen lapidáris,[1] és bizonyos értelemben - első ránézésre - tautológiának tűnhet. Ez utóbbi azonban semmiképpen sem állja meg a helyét: az Alkotmány ugyanis egyértelművé teszi, hogy a Magyar Köztársaságban az államfő a köztársasági elnök, vagyis az államfői tisztséget és funkciót más szerv nem töltheti be, és nem gyakorolhatja.
Annak érdekében, hogy Magyarország államfőjének - a köztársasági elnöknek - alaptörvényi fogalmát meg lehessen határozni, szükség van azoknak az alkotmányi alapelveknek a vizsgálatára is, amelyek szoros kapcsolatban állnak az államfőre vonatkozó rendelkezésekkel. Ezek az alkotmányi alapelvek különösen a) az államforma meghatározását, b) a népszuverenitás, valamint c) a demokratikus jogállam elvét jelentik. Az Alkotmány normatív jellegéből következően a Magyar Köztársaságban az állam minden szervének és intézményének[2] meg kell felelnie az ezekben az elvekben kifejeződő tartalomnak,[3] továbbá az államfő fogalmának meghatározását e tartalmakra tekintettel szükséges elvégezni.
a) Az Alkotmány 1. §-a az államformáról rendelkezik, és meghatározza, hogy "Magyarország: köztársaság". A köztársasági államformából adódó legfontosabb következmény abban foglalható össze, hogy a köztársasági államforma meghatározása az Alkotmány normatív rendelkezése. Ez nem pusztán az állam megjelölését (elnevezését) jelenti, hanem kötelező előírás a köztársaságra vonatkozóan, mégpedig más államformával - pl. a monarchiával[4] - szemben.[5] Magyarország államformája tehát nem lehet királyság,[6] következésképpen az államfő sem lehet király.
b) Az Alkotmány 2. § (2) bekezdése szerint "A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja." A népszuverenitás alapelve következtében a köztársasági elnök - mint alkotmányos szerv - hatalmának és felhatalmazásának a néptől kell erednie, még akkor is, ha közvetlenül nem a nép választja. A népszuverenitás elvén felépülő államban a köztársasági elnök a nép reprezentánsa, hatalmát a népre kell visszavezetnie, legitimáltságának végső alapját a nép adja. Az államfő a népszuverenitás alapján meghatározott időre kerül megválasztásra, és nem leválthatatlan. Ma ebben ragadható meg a köztársasági elv lényeges alkotmányjogi jelentősége.[7]
c) Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerint "A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam." E rendelkezésből a köztársasági elnökre minimálisan két következtetés adódik. Egyrészt, hogy a köztársasági elnök - mint közhatalommal rendelkező szerv - a jog által meghatározott szervezeti keretek között, a jog által megállapított működési rendben, a jog által a polgárok számára megismerhető és kiszámítható módon szabályozott korlátok között fejtse ki tevékenységét.[8] A jogállamiság elvéből következik továbbá az Alkotmányban szabályozott szerveknek az a kötelessége, hogy alkotmányos jelentőségű hatásköreiket jóhiszeműen, feladataik teljesítését kölcsönösen segítve, együttműködve gyakorolják.[9] Másrészt a köztársasági elnöknek illeszkednie kell az államhatalmi ágak elválasztásának rendszerébe: az Alkotmány a közhatalommal rendelkező állami szervek feladatkörét ugyanis a hatalmi ágak elválasztásának alkotmányos követelménye szem előtt tartásával határozza meg. Ez nem pusztán annyit jelent, hogy az egyik hatalmi ág nem vonhatja el a másik jogosítványait, hanem azt is jelenti, hogy a demokratikus jogállamban korlátlan és korlátozhatatlan hatalom nincs, és ennek érdekében bizonyos hatalmi ágak szükségképpen korlátozzák más hatalmi ágak jogosítványait.[10] Ezért a hatalmi ágak elválasztásának elve a magyar államszervezet legfontosabb szervezeti és működési alapelve.[11]
Az államfő fogalmának alkotmányi meghatározásakor tehát ezeket az alapelveket nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert e nélkül az intézmény[12] elszakad a konkrét alkotmányi szabályozástól, ezek determináló jellegétől, és olyan következtetéseket eredményezhet, amelyek nem állnak összhangban az alaptörvényi rendelkezésekkel.
Az Alkotmány normatív meghatározásának és az egyes alapelvek determináló jellegének figyelembevétele után azonban ismételten meg kell állapítani: azon kívül, hogy "Magyarország államfője a köztársasági elnök", az államfői intézmény alkotmányi definíciója meglehetősen szűkszavú, önmagában nem ad teljes mértékű eligazodást az államfő fogalmának meghatározásához. Ezért indokolt a köztársasági el-
- 82/83 -
nök szervi jellegének, tisztségének, jogállásának, feladat-és hatásköreinek, valamint funkciójának az elemzése is. Mielőtt azonban erre sor kerülne, szükségesnek látszik az államfői intézmény jogirodalmi fogalmának és kialakulásának rövid áttekintését elvégezni.
Az államtani-alkotmányjogi szakirodalomban az államfő fogalma alatt általában azt az állami szervet értik, amelyik - forma szerint minden esetben - az állam csúcsán áll (az állam "feje"), és amelyik - az állami közösség reprezentánsaként - az állam egészének képviseletére jogosult mind a belső jogban, mind pedig a nemzetközi jogban.[13] Az államfőt ezért szokás az állam rangban legelső tisztségviselőjeként, "legmagasabb közjogi méltóságaként" is jelölni.[14]
E megállapítás ellenére azonban még nem világos, hogy mit jelent az államfői intézmény. Bár az államfő - gyakran legfőbb állami szervként jelölve[15] - minden demokratikus alkotmányban előfordul,[16] állami szervi jellege, jogállása, feladat- és hatáskörei a kormányzati rendszer - különösen a parlamenthez és a kormányhoz való viszonya - sajátosságainak megfelelően, eltérő módon kerül kialakításra,[17] vagyis az államfői intézmény az adott alkotmányos berendezkedésben az alaptörvényi szabályozás függvénye. Az alkotmányok ezért gyakran lemondtak arról, hogy az államfő fogalmát - bizonyos "államfőinek" tekinthető jogosítványokat (különösen a külügyi jogosítványokat, illetve a kitüntetési, kinevezési és kegyelmezési jogot, mint "klasszikus" államfői jogokat) kivéve - általános érvénnyel határozzák meg.[18] Ennek megfelelően ma általában csak azt az állami szervet jelölik államfőként, amelyiket a mindenkori alkotmány kifejezetten ilyennek minősít. Legtöbbször az államfő tisztségének körvonalait - a konkrét alkotmányhoz mérten - az ennek az állami szervnek meghatározott feladatok és jogkörök alapján lehetséges megállapítani.[19] Precíz, minden államfőre vonatkozó fogalmi meghatározás tehát azért nem lehetséges, mert az államfőinek nevezett jogosítványokat és funkciókat az egyes államok pozitív alkotmányjogi szabályai foglalják össze, és eltérő tartalommal, illetve különböző korlátozásokkal határozzák meg, vagyis minden államnak sajátos jogállású államfője van. Ugyanakkor a parlamentáris demokráciákban az államfő helyzetére, funkcióira, feladat- és hatásköreire vonatkozó alkotmányjogi szabályozás bizonyos azonosságokat és hasonlóságokat mutat, amelyek arra a tényre vezethetők vissza, hogy a modern demokratikus államok államfői intézményének létrehozása a monarchikus hagyományokból táplálkozott.[20]
Történeti fejlődését tekintve az "államfő" - mint sajátos alkotmányos szerv - a monarcha intézményéből alakult ki:[21] a monarcha teljhatalmát az idők folyamán egyre inkább korlátozták és végül tisztán formális jogokra redukálták,[22] illetőleg a modern köztársaságokban új alkotmányos szervvel, a demokratikusan választott államelnök intézményével váltották fel.
A monarchiát eredetileg - az egyeduralom egyik változataként - az jellemezte, hogy minden államhatalom az uralkodó kezében koncentrálódott, a monarcha a hatalom teljességét gyakorolta.[23] Az abszolutizmus[24] korában tehát az uralkodó az egész államhatalom hordozójaként az államot testesítette meg: a szó valódi értelmében az állam "feje" (államfő) volt.[25] A XIX. század elejéig az a felfogás érvényesült, hogy az összes hatalom az állam fejében egyesül, következésképpen a monarcha államfőként a szuverenitás hordozójának, és ekként sérthetetlennek minősült. Az államfő ezt a centrális hatalmi helyzetét csak a konstitucionalizmus[26] időszakában fokozatosan veszítette el.
Az alkotmányos monarchia kialakulásával az uralkodó jogkörei jelentős mértékben csökkentek.[27] A monarcha továbbra is az államhatalom birtokosa volt, de e hatalmi jogosítványait a népképviseletnek a törvényhozással összefüggő közreműködési jogai és a kormány feletti parlamenti kontrollal kapcsolatos jogai már számottevően korlátozták.[28] Ennek ellenére az alkotmányos monarcha továbbra is az állam "csúcsa", "feje" maradt, mert az állam egységének megtestesítője és az állam képviselője volt a néppel és a népképviselettel szemben. Sérthetetlenség illette meg, mert nem rendelték alá a választott parlament kontrolljának. Jogkörei alapján az államhatalom megkülönböztetett, önálló tényezője maradt, kezében tartva a végrehajtó hatalmat.[29] Ez általában abban nyilvánult meg, hogy az uralkodó nevezte ki és menesztette a minisztereket, rendelkezett a törvények kihirdetésének jogával (gyakran szentesítési jog illette meg), a hadsereg főparancsnoka volt, jogában állt a hadüzenet és a békekötés, a nemzetközi szerződések megkötése (a parlament közreműködésével), a kegyelmezés és a büntetések mérséklésének joga, valamint a kitüntetési jog. Mivel a monarchát is az állam szerveként fogták fel,[30] kétségtelen volt, hogy legfőbb állami szervként, az állam fejeként (államfő) jelöljék, akit az állam irányítása illet meg. E történelmi modellből az államfő intézménye az alkotmányos monarchiák későbbi kontinentális alkotmányaiban átvételre került, de a monarchikus vonásokat fokozatosan enyhítették.
- 83/84 -
A döntő fordulat - az uralkodó jogköreinek lényeges csökkentése - aztán a XIX. század folyamán a monarchia parlamentarizálásán keresztül ment végbe: a század második felében megkezdődött a parlamentáris berendezkedésre való áttérés.[31] A parlamentáris monarchiában az uralkodó alkotmányos szervként ugyan tovább működött, az államfői funkcióit részben megőrizte, de az államhatalom lényegében már a népképviselethez került. A parlament a monarcha nélkül vált jogosulttá a törvények elfogadására és egyedül hozhatta létre a kormányt. A kormányzati hatalom azoknak a minisztereknek a kezébe ment át, akik a parlamentnek tartoztak felelősséggel, és a parlament meneszthette őket. Bár a monarcha kompetenciáit teljesen nem szüntették meg, de tartalmilag kiüresítették és tisztán formális jogokra szorították vissza. Ennek lényege abban ragadható meg, hogy a parlament és a kormány által hozott döntéseket állami aktusként kellett megerősítenie és dokumentálnia.[32] Az uralkodó új helyzetét "a király uralkodik, a miniszterek kormányoznak" formula jellemezte.[33] Ezzel azonban az vált döntő kérdéssé, hogy a monarcha - mint államfő - számára miben van az "uralkodás", ha ebből a "kormányzást" levonják.[34] A történelmi fejlődés következtében az uralkodó alkotmányjogi helyzetét e korban az jellemezte, hogy az uralkodó nevében a jogok többségét a kormány, illetve a bíróságok gyakorolták,[35] és az uralkodó - nem lévén beleszólása a kormányzásba, a miniszterelnök döntéseibe - e téren három jogosítvánnyal rendelkezett: konzultációs (tanácskozási) joggal, az ösztönzés, előmozdítás jogával, valamint a figyelmeztetés jogával.[36] A megmaradó ún. "klasszikus" államfői jogokat (kinevezés, kegyelmezés, kitüntetés) pedig az ellenjegyzés intézményével a parlamenti felelősség rendszerébe illesztették.[37] Az ellenjegyzés értelme és célja az volt, hogy az állam irányításának egységességét biztosítsa, és az államfő parlamenti felelősségét a kormányon keresztül létrehozza.[38]
Azokban az államokban, amelyekben a monarchiát a köztársaság váltotta fel, a monarcha alkotmányos szervként megszűnt létezni, és utódaként a demokratikusan választott köztársasági elnök lett az "államfő", de már jelentősen megváltozott jogkörrel és funkciókkal.[39] A köztársasági elnök tehát az alkotmány által konstituált állami szervként jött létre, tisztségét meghatározott ideig töltheti be, és e tisztségéből nem elmozdíthatatlan.[40] Az államfő intézményének létrehozatalát az indokolta, hogy bár a parlamentáris köztársaságokban[41] az államhatalom a parlament és az általa létrehozott kormány kezében összpontosult, de a köztársaságnak is szüksége volt olyan állami szervre, amelyik az állam egységét és folytonosságát megjeleníti.[42] Ezért a parlamentáris demokrácia alkotmányelmélete és alkotmányjog-tudománya - a monarchikus hagyományok alapján[43] - az államelnök differenciált és önállósított funkcióinak sorát dolgozta ki, és ennek megfelelően határozta meg az alkotmányban az államfő feladat- és hatásköreit.[44] E körbe rendszerint az állam kifelé irányuló reprezentálása és képviselete,[45] az állami és társadalmi területen folytatott integráció,[46] az ún. tartalék (komplementer) jogosítványok és funkciók,[47] továbbá a parlamenttel és a pártokkal szembeni ellensúly képzése,[48] valamint meghatározott - alkalmanként ellenőrzéssel összekapcsolt - "állami jegyzői"[49] feladatok sorolhatók.[50] A klasszikus államfői jogoknak minősülő kinevezési, kitüntetési és kegyelmezési jogok legtöbbször ellenjegyzéshez kötöttek.[51] Emellett szokás még az egyéb hagyományos államfői jogokat megemlíteni, amelyek leginkább tradicionális és szokásjogilag rögzült jogosítványokat (bizonyos értelemben prerogatívákat) jelentenek, és amelyeket az alkotmányok esetleg kifejezetten nem is szabályoznak, ennek ellenére lehetséges és alkalmazható eszközöknek minősülnek. Ide sorolható a nyilvános beszédek és megszólalások,[52] az állami-politikai vezetőkkel folytatott bizalmas beszélgetések,[53] a társadalmi eseményeken, rendezvényeken való részvétel,[54] továbbá a nagy horderejű ügyek kapcsán vállalt védnökség, valamint a beadványok és petíciók kezelése. E tevékenység politikai jelentősége kimagasló lehet, mivel hozzájárulhat az állami és társadalmi integrációhoz.[55] Ezek tehát azok a jogkörök és funkciók, amelyek még a parlamentáris köztársaságokban is indokolják a népképviseleti parlament és a neki felelős kormány mellett sajátos önállósággal kialakított állami szerv létét: az államfő intézményét.[56] Az államfői intézmény általában olyan állami szervet jelent, ami rendszerint egyszemélyes tisztség, vagyis egyetlen tisztségből áll, amit egyidejűleg csak egyetlen személy tölt be.[57] Mivel az államfő általános értelemben az alkotmány által konstituált állami szerv, amelyik az egyéb állami szervektől funkciói, illetve feladat- és hatáskörei alapján különbözik, ezért jellegét és jogállását a konkrét alkotmányi szabályozás alapján lehet meghatározni.[58] Az államfő feladat- és hatásköreinek, jogkörének, illetve funkcióinak meghatározása érdekében ezért szükségesnek látszik e fogalmak definiálása.[59] A feladatkör - általános értelemben - valamely állami szerv rendeltetésének megfelelően azoknak a feladatoknak (kötelezettségszerűen elvégzendő ügyeknek, dolgoknak) az összességét határozza meg, amelyeket az adott szervnek el kell látnia, vagyis arra ad választ, hogy milyen jellegű tevékenységét kell a szervnek végeznie.[60] A hatáskör kétféle értelemben használt kifejezés: egyrészt jelenti az állami szerv részére a feladatai teljesítéséhez, ellátásához szükséges, jogszabály által biztosított jogok és kötelességek összességét,[61] másrészt azoknak az ügyfajtáknak az összességét, amelyekben a szerv rendeltetésszerűen jogosult és köteles eljárni,
- 84/85 -
intézkedni, és amelyekben joghatást kiváltó (jogokat és kötelességeket keletkeztető, módosító vagy megszüntető) tevékenységet végez.[62] A hatáskörnek érvényességi határa van,[63] amit a jogi szabályozás a biztosított jogok és kötelességek meghatározásával jelöl ki. A jogkör fogalma a feladatkörben az ügyeknek azt a csoportját jelöli, amelyben valamely szerv eljárhat: meghatározott jogot gyakorol, és kötelezettséget lát el, vagyis a szerv részére biztosított jogok és kötelességek összességét öleli fel, ennyiben tehát szinonim a hatáskörrel. Ha az ügyek vagy jogok egyetlen fajtájáról van szó, akkor ilyen esetben a szerv "jogáról" lehet beszélni. A funkció[64] általában a szerv tevékenységének fő irányát jelöli, a fő tevékenységi formára utal, és szoros kapcsolatban áll a feladat- és hatáskörökkel:[65] ezek a funkciók ellátásának részben alkotóelemei (feladatok), részben eszközei (hatáskörök).[66] A funkciók ellátása rendszerint több feladat- és hatáskör gyakorlásán keresztül történik, így az egyes feladat- és hatáskörök legtöbbször besorolhatók bizonyos funkciók körébe.[67] Az államfői funkciók meghatározása önmagában ugyanakkor kevés felvilágosítást ad arról, hogy mit szabad, vagy mit kell tennie az államfőnek. Az államfő feladat- és hatásköreinek pozitív jogi felsorolása viszont egyedül szintén nem elegendő, jóllehet az elnöki jogköröket ezekből lehet feltárni. A feladat- és hatáskörök egyszerű felsorolása az államfői tisztséget nem képes teljes egészében megragadni: nem csak azért, mert ezek az államfői funkcióknak nem mindenben felelnek meg - mivel a zárt enumeráció alól a funkciók sokszor kivonják magukat -, hanem azért sem, mert ezzel az a sajátos értelem veszne el, amiért az alkotmány az államfőt mint alkotmányos szervet - a parlament és a kormány mellett - megalkotta.[68] Azt is indokolt elemezni, hogy az államfői jogkörök gyakorlásának, illetve az egyes funkciók megvalósulásának milyen hatása van az államszervezet egészének működésében, vagyis az államfő hogyan tölti be alapvető alkotmányos rendeltetését.
A köztársasági elnök állami szervi jellegének meghatározását az államszervezet fogalmával összefüggésben szükséges vizsgálni. Az államszervezet az állam felépítését és megjelenését jelenti, vagyis az állam az állami szervek rendezett összességeként olyan szervezet, amelyben az egyes szervek és intézmények rendszert alkotnak: meghatározott az egymáshoz való viszonyuk, és a közös - állami - feladatok megvalósításában elfoglalt helyük.[69] Az államszervezet olyan célokat követ, amelyekből sajátos feladatok adódnak. Ezek teljesítése érdekében veszi igénybe a szerveit azáltal, hogy számukra meghatározott feladatokat és hatásköröket jelöl ki ezek intézése, gyakorlása érdekében.[70] A feladat- és hatáskörök tehát az alany (az állami szerv) szervezeti jogtételeken nyugvó jogosultsága és kötelessége, hogy az államszervezet számára meghatározott feladatokat intézzen, és hatásköröket gyakoroljon.[71] A szervi cselekvés döntő ismérve, hogy a szerv cselekményeit nem neki, hanem a szervezetnek számítják be.[72] A jogi beszámítás magában foglalja, hogy ezt a szervi cselekvés által kiváltott jogokat és kötelességeket a szervezethez rendelik hozzá. A szerviség tehát sajátos képviseleti formát jelent.[73] Az állami szervek intézményesítése[74] esetén ezért a szervfogalomban lévő normatív-intézményi momentum a meghatározó, vagyis a szerv fogalma esetében a feladat- és hatáskör konstitutív elem. Az állami szerv azonban nem létezik az eljáró természetes személy nélkül, aki a szerv nevében tevékenykedik, irányít, rendelkezik, intézkedik, vagyis gyakorolja a szerv feladat- és hatásköreit. Ezért szükségszerűen különbséget kell tenni a szerv - mint feladat- és hatásköri alany
- és a szerv nevében eljáró személy között, aki a szervben összefoglalt feladat- és hatásköröket ellátja.[75] Az állami szervnek - mint jogintézménynek - és a feladatait ellátó, jogosultságait gyakorló fizikai személynek a megkülönböztetése azért jelentős, mert bár a konkrét személy jeleníti meg a szervet, de a szerv fennállását, normatív és tárgyi elemeit a szerv megjelenítőjének változása érdemben nem befolyásolja. Ha ugyanis az állami szerv nevében eljáró természetes személyeket szervként fogják fel, akkor arra a konzekvens következtetésre lehet eljutni, hogy az állami szerv nem állandó, hanem csak addig létezik jogilag, amíg a tevékenységét az államszervezet számára gyakorolják. Ezért az állami szerv - intézményi alanyként - független a nevében eljáró személy cseréjétől. A jogi szabályozás rendszerint nem egyes természetes személyt bíz meg, hanem olyan feladat- és hatásköröket alkot, amelyeket a szerv nevében eljáró személynek kell gyakorolnia. A szerv nevében eljáró személy az államhoz kötődik, helyzete az államhatalom gyakorlásának jellegétől függ.
A köztársasági elnököt - mint állami szervet - az Alkotmány szervezeti jogtételei intézményesítik. A köztársasági elnök közvetlen állami szerv,[76] a legfőbb - központi - állami szervek körébe tartozik, mégpedig alkotmányos szerv,[77] amely meghatározott feladatokat lát el, és sajátos funkciókat fejt ki. Az alkotmányos szervek[78] - az állam szerveiként - szervezetszerűen tevékenykednek, vagyis államhatalmat gyakorolnak, melynek során állami akaratképzést végeznek, illetőleg fejeznek ki. Sajátos karakterük abban jelölhető
- 85/86 -
meg, hogy létük, státuszuk és lényeges kompetenciájuk közvetlenül az alkotmányból adódik. Alapvetően nincsenek más állami szervnek alárendelve, a legfőbb államirányításban vesznek részt, létükön és funkciójukon keresztül együtt fejezik ki és alakítják az állam lényegét. E szerveket az alkotmány intézményesíti és szabályozza, lényeges kompetenciájuk közvetlenül az alkotmányból - és nem törvényekből - adódik, elvileg saját szervezetalakítási jog illeti meg őket. Az alkotmányos szervek alapvetően egymással mellérendeltségi viszonyban állnak, hacsak az alkotmány mást nem állapít meg.[79] Alkotmányjogilag nézve a köztársasági elnök az egész állam - a Magyar Köztársaság - alkotmányos szerve, mivel erre az intézményre vonatkozóan megállapíthatók a fenti ismérvek. A köztársasági elnöki intézmény az alkotmányi konstituálás következtében azt eredményezi, hogy az e szerv nevében eljáró személy ekként feljogosított az államhatalom gyakorlására. A köztársasági elnök státusza, feladat- és hatásköre alapvetően az alaptörvényből adódik,[80] nincs más állami szervnek alárendelve, hivatali szervezetét - az alkotmányi és törvényi szabályozásnak megfelelően - maga alakíthatja ki. A köztársasági elnök az alkotmányos állami szervek körében az Országgyűlés, a Kormány és az Alkotmánybíróság mellett egyenjogú szerv. A szervi akaratképzés szempontjából a köztársasági elnök monisztikus szervnek minősül, mivel feladat- és hatásköreit egyedül gyakorolja.[81] A legfőbb állami szervek döntési mechanizmusában vesz részt, de döntéshozatali jogkörében az Alkotmány és a jogszabályok által korlátozott. Szervi jellegét tekintve egyszemélyes állami szervnek minősül, mert egyetlen tisztségből áll, ezzel identikus.[82]
A tisztség többjelentésű fogalom.[83] Jogi értelemben a tisztség jogi normák által statuált, tartós, intézményesített feladatkört jelent.[84] A tisztséget statuáló jogi normák alapján különbség tehető a magánjogi és a közjogi tisztségek között. A közjogban a tisztség kifejezést többféle értelemben alkalmazzák. Szervezeti-jogi értelemben a tisztség adott közjogi szervezethez való tartozást fejez ki.[85] Ettől a tág értelemben felfogott közjogi tisztségtől meg kell különböztetni a tisztség szűkebb értelemben vett fogalmát. Eszerint a közjogi tisztség konkrétan intézményesített, adott személy által ellátott feladat- és hatáskörkomplexum, ami meghatározott közfeladatnak közhatalom gyakorlásával történő teljesítésére irányul. Az ebben az értelemben felfogott tisztség fogalmára vonatkozóan tehát a feladat- és hatáskörök közhatalommal történő ellátása konstitutív jellegű: azokat a szervezeti-jogi normák által statuált kötelezettségeket és jogosultságokat öleli fel, amelyeknek meghatározott feladatok teljesítése érdekében - szakmai-tárgyi értelemben, az adott szervezetben elfoglalt helyen, és instanciálisan (fórum szerint) körülhatárolva - megállapított rendben és módon meg kell felelnie, illetőleg, amelyekkel élnie kell. E kötelezettségek és jogosultságok gyakorlása a mindenkori tisztség birtokosának (betöltőjének, a tisztség "viselőjének") a dolga, amit ezért neki teljesítenie szükséges.[86] A tisztség intézményként független a tisztséget betöltő személytől, mert a tisztségben összefoglalt feladat- és hatáskörök - amit a tisztségviselőnek gyakorolnia kell - akkor is fennállnak, ha a tisztség nincs betöltve. Ezért jogtechnikai értelemben maga a tisztség e kötelezettségek és jogosultságok hordozója, aminek a tisztséget viselő személy magatartását - még ha csak átmenetileg is - beszámítják. Az adott közjogi szervezethez tartozás alapján a tisztségeknek sokféle formája és fajtája különböztethető meg. Ha a közjogi szervezet az államot jelenti, akkor állami tisztségről van szó. A tisztségek intézményesítése azonban még nem alkot akcióképes államszervezetet, mert ehhez még az is szükséges, hogy a tisztségeket absztraktan - a feladatok és jogkörök jellege és terjedelme szerint - előíró jogi normákat konkrétan meghatározott személyekhez, a "tisztségviselőkhöz" rendeljék hozzá.[87] Az állami szerv - ahogy erről már volt szó - nem képes funkcionálni a tisztséget betöltő természetes személy nélkül. Az állami szervnek és a feladatait ellátó, jogosultságait gyakorló természetes személynek - mint tisztségviselőnek - a megkülönböztetése azért jelentős, mert bár a konkrét személy jeleníti meg a szervet, de a szerv fennállását, normatív és tárgyi elemeit a szerv megjelenítőjének változása érdemben nem befolyásolja: a tisztségviselő személyében bekövetkező változás a tisztségben összefoglalt feladat- és hatásköröket nem érinti, a tisztség továbbra is fennáll, függetlenül a tisztségviselő cseréjétől.[88] A tisztséget intézményesített feladat- és hatáskörök területeként tehát meg kell különböztetni a tisztségviselőtől, vagyis attól, akinek e tisztséget gyakorolnia kell. A szervet megjelenítő - a tisztséget betöltő - személy az államhoz kötődik, ezért a tisztségviselő tevékenységét (vagy mulasztását) a szerven keresztül az államnak számítják be. A tisztséget betöltő személy szerepfelfogása azonban hatással lehet a tisztségben összefoglalt feladat- és hatáskörök konkrét gyakorlására, a tisztség ellátására. A szerep az a magatartás, amit a természetes személytől elvárnak, ha meghatározott helyzetet, adott státuszt betölt, adott funkciót gyakorol, vagy meghatározott szituációban tevékenykedik. A tisztséget meghatározó objektív előírások teljesítését tehát a tisztségviselő szubjektív szerepfelfogása is befolyásolhatja annyiban, amennyiben a tisztségviselőnek ezek az objektív előírások bizonyos mozgásteret biztosítanak.
A tisztség birtokosa a legitim rendszerekben autoritással rendelkezik.[89] Az autoritás - általános ér-
- 86/87 -
telemben - valamely személy, illetőleg intézmény teljesítményen vagy tradíción nyugvó befolyása, és az ebből eredő tekintélye, vagyis az a helyzete, illetőleg jellege, hogy tisztelik és követik. Az autoritás esetében azonban különbséget kell tenni a személyes autoritás és a tisztségből eredő, azzal összekapcsolódó autoritás között.[90] A személyes autoritás adott személy sajátos hatást gyakorló tulajdonságán nyugszik: életkorán, tudásán, tapasztalatán, a tehetségén, a karakterén, sugárzó akaraterején, fellépésén stb. alapul, és ebből tekintély, befolyás, fontosság ered a számára, amit mások elismernek és respektálnak.[91] A tisztségből eredő autoritás viszont a személyi autoritástól alapvetően különbözik.[92] Ez ugyanis a tisztséghez tapad, nem pedig ahhoz a személyhez, aki a tisztséget betölti, a tisztséget alkotó feladat- és hatásköröket gyakorolja.[93] Akinek állami tisztségből eredő autoritása van, az államhatalmat gyakorolhat, amit számára a tisztséget meghatározó szervezeti-jogi normák biztosítanak![94] Az államfői tisztség a tisztséget betöltő személynek széles mozgásteret enged: ezért a tisztségviselő személyisége szükségszerűen és nagymértékben meghatározza e tisztség gyakorlását.
Mivel a köztársasági elnöki tisztséget az Alkotmány konstituálta, ezért ebben az értelemben sajátos közjogi tisztségről van szó. A köztársasági elnök protokolláris értelemben a Magyar Köztársaság első számú állami szerve, legfőbb közjogi tisztsége.[95] A köztársasági elnöki tisztség ugyanis nem pusztán funkcionálisan ragadható meg, mert nem csak meghatározott - államfői - funkciógyakorlásról van szó, hanem sajátos alkotmányi értékeket[96] megtestesítő köztisztség gyakorlásáról, vagyis önálló és méltóságot, rangot jelentő szolgálatról. Ez magyarázza a köztársasági elnök kiemelkedő - ún. közjogi - rangját, és teszi az államfői tisztséget a "legfőbb közjogi méltósággá". A "legfőbb" kitétel tehát nem a köztársasági elnök funkcióiból, illetőleg az ezeket konkretizáló feladat- és hatásköri szabályaiból következik, hanem a tisztség érdeméből - az államszervezetben elfoglalt sajátos pozícióból - ered. Más állami szervek egyike sem testesíti meg ilyen egyértelműen az állam egységét, egyik szerv sincs ilyen világos és félreérthetetlen módon kötelezve arra, hogy az állam egészének reprezentációját kifejezésre juttassa.
A köztársasági elnök jogállását azoknak a jogoknak és kötelezettségeknek az összessége határozza meg, amelyek az államfői tisztséget karakterizálják. A jogállás - mint jogszabályok által meghatározott jogi helyzet - felfogható szűkebb (statikus) és tágabb (dinamikus) értelemben.[97] Szűkebb értelemben a tisztséget betöltő személy státuszát - jogi normák által megalapozott, jogokat és kötelezettségeket összekapcsoló - jogi helyzetét, tágabb értelemben az előzőkhöz járuló - szintén jogi előírásokkal megállapított - kötelességszerű feladatellátás érdekében kapott hatáskörök, intézkedési jogok gyakorlásának jellegére vonatkozó jogkörét jelenti.
a) A köztársasági elnök státuszát (jogi helyzetét) meghatározó szabályokat alapvetően az Alkotmány rögzíti. Ezek közül elsőként a tisztség betöltésének - a megbízatás keletkezésének - módját kell megemlíteni. A köztársasági elnöki tisztséget - a köztársasági államformának megfelelően - nem dinasztikus úton, hanem a népszuverenitás elvéből következően - az Országgyűlés általi - választással töltik be.[98] A köztársasági elnök megbízatása meghatározott időre szól, és tisztségéből nem elmozdíthatatlan.[99] A státuszjogok közé sorolhatók a köztársasági elnökre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok,[100] amelyek az államfői tisztség önállóságát biztosítják. E rendelkezések értelme és célja, hogy nem engedik a köztársasági elnököt tisztségének tárgyszerű gyakorlásától elvonni, és függetlenségében csorbítani. A státuszjogok között kell megemlíteni az államfő helyettesítésének szabályait is.[101] Szintén státuszjognak tekinthető a köztársasági elnök személyének sérthetetlenségére vonatkozó alkotmányi rendelkezés, valamint felelősségének szabályozását jelentő előírások.[102] A törvényi szabályozás alapján a köztársasági elnököt havi tiszteletdíj, és különböző juttatások illetik meg, amelyek tisztsége ellátásának függetlenségét is hivatottak szolgálni.[103]
Az Alkotmányban - az említett kérdések szabályozásán túlmenően azonban - nincs rendelkezés arra vonatkozóan, hogy a köztársasági elnöki tisztséget betöltő személy milyen státusz-, illetőleg szolgálati jogviszonyban áll. Valamely köztisztség betöltése ugyanis feltételezi a tisztségviselő sajátos szolgálati jogviszonyát, amit azonban az államfő esetében sem az alaptörvény, sem törvény - a köztársasági elnök tiszteletdíjáról és juttatásáról szóló törvény sem - tartalmaz.[104] A köztársasági elnök nem minősül állami vezetőnek - mint a miniszterelnök, a miniszterek és az államtitkárok -,[105] nem tekinthető köztisztviselőnek, sem bírói, ügyészi szolgálati viszonyban állónak stb.[106] A köztársasági elnök - mint közjogi tisztségviselő - sajátos státuszviszonyban áll az állammal, amit alkotmányjogi értelemben a Magyar Köztársasággal való sui generis tisztségviselői jogviszonynak lehet tekinteni.[107] A státuszviszonyt támasztja alá az is, hogy a köztársasági elnöki tisztségre megválasztott személynek hivatalba lépése előtt esküt kell tennie,[108] amiben hűséget vállal a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez, illetőleg kötelezi magát az Alkotmány és a jogszabályok megtartására és megtartatására, a tudomására jutott titok megőrzésére, és a köztársasági
- 87/88 -
elnöki feladatoknak - a Magyar Köztársaság fejlődésének előmozdítása és az Alkotmány érvényesülése érdekében történő - lelkiismeretes teljesítésére.[109] Az eskü letételével a benne foglaltak vállalása olyan kötelezettségeknek minősíthetők, amelyek a köztársasági elnöki tisztséget betöltő személy számára sajátos közjogi szolgálatot alapoznak meg, és egyúttal feljogosítják az államfői tisztség gyakorlására.[110]
A köztársasági elnöki tisztséget betöltő személy jogi státusza tehát azt a helyzetet és rangot jelenti, amit államfőként elfoglal a Magyar Köztársaságban. Amíg adott személy ezt a státuszt betölti, addig a Magyar Köztársaság államfője - köztársasági elnök -, és ebből adódóan sajátos, tisztségéből eredő autoritása van. A köztársasági elnök alkotmányjogi értelemben felfogott jogalanyisága közjogi tisztségéből, alkotmányos állami szervi jellegéből következik, és addig áll fenn, amíg a tisztséget betölti.[111]
b) A köztársasági elnök jogkörét - feladat- és hatáskörök formájában - közvetlenül szintén az Alkotmány határozza meg.[112] Az alaptörvény ennek során olyan feladat- és hatáskörökkel ruházta fel a köztársasági elnököt - vagyis tette alanyává az államfőt -, amelyek tisztségét alapvetően megkülönböztetik minden más állami szervtől.[113] Az egyes feladat- és hatáskörök a köztársasági elnök államfői funkcióinak - a fő tevékenységi formáknak és irányoknak - az ellátását teszik lehetővé. A köztársasági elnök feladatai - e tisztség rendeltetésének megfelelően - határozzák meg, hogy milyen tevékenységet kell az államfőnek ellátnia - vagyis mi a funkció tartalma -, a hatáskörök pedig azokat az anyagi és eljárásjogi jogosítványokat rögzítik, amelyek gyakorlásával, illetőleg érvényesítésével a köztársasági elnök képes a feladatai ellátására, a funkciói teljesítésére. A feladat- és hatáskörökben foglaltak teljesítése a köztársasági elnök számára nem csak jogokat, hanem kötelezettségeket is jelent, tehát e feladatokat el kell látnia, illetőleg hatáskörét gyakorolnia kell, mert ezért - ha nem is minden esetben, de - felelősséget is visel.[114] Hangsúlyozandó azonban, hogy jogkörének gyakorlása során a köztársasági elnök is kötve van az Alkotmányhoz és az alkotmányos jogszabályokhoz.[115] Ebből következően az államfő a hatáskörei gyakorlása során csak azt teheti meg, amire az Alkotmány és a törvények kifejezetten felhatalmazzák.[116] Ezt egyébként az Alkotmány idézett alapelvei - különösen a jogállamiság elve - is alátámasztják. Megjegyzendő azonban, hogy az Alkotmánybíróság - autentikus és erga omnes interpretációjából következően - a köztársasági elnök feladat- és hatásköreinek értelmezésével ezek aktualizálását és konkretizálását végezheti el,[117] ami hozzájárulhat e feladat- és hatáskörök tartalmának pontosításához, illetve kiterjesztő vagy megszorító értelmezéssel sajátos jogfejlesztésre vezethet.
A köztársasági elnök - mint állami szerv - a feladat- és hatáskör alanyaként a saját - tárgyi - hatáskörei által került konstituálásra, amelyek azok a jogosultságok és kötelességek, hogy meghatározott ügyeket bizonyos minőségben, módon és formában intézzen. A köztársasági elnök hatáskörei többféleképpen csoportosíthatók: terjedelmükre tekintettel megkülönböztetők az egyedi,[118] a különös,[119] a kizárólagos[120] és az általános hatáskörök. A döntés jellege alapján az Alkotmány a köztársasági elnöknek négyféle döntési hatáskört állapított meg.[121] A hatáskörök csoportosíthatók aszerint is, hogy ezek tipikusan államfői jogosítványok,[122] továbbá az Országgyűléshez kapcsolódó hatáskörök,[123] illetve egyéb hatáskörök.[124] Az államfő a hatáskörök térbeli kiterjedtsége alapján országos - az államterület egészére kiterjedő - hatáskörökkel rendelkezik. Megjegyzendő, hogy ezek közül bizonyos hatásköröket területi, illetve a helyi vonatkozásban gyakorol.[125] A hatáskörök időbeli terjedelme a tárgyi hatáskör megállapításából adódóan általában állandó, de vannak meghatározott időintervallumban - ilyen értelemben adott időtartam alatt - gyakorolható hatáskörei.[126] A szakirodalomban található olyan megkülönböztetés is, amely a köztársasági elnök ún. "semleges államfői tevékenységgé" minősíthető hatásköreit foglalja össze.[127] Az Alkotmány alapján egyértelműen megállapítható, hogy a köztársasági elnök nem jogosult hatásköreinek más szervre történő delegálására.
Az Alkotmány a köztársasági elnök feladat- és hatásköreit annyiban taxatíve sorolja fel, hogy maga az államfő ezek körét nem bővítheti. Az alaptörvény azonban nem zárja ki, hogy az Országgyűlés törvényi szabályozással a köztársasági elnök számára további feladat- és hatásköröket állapítson meg,[128] vagy az alaptörvényben szereplő egyes jogosítványainak gyakorlását konkretizálja.[129] Természetesen ennek során a törvényhozást kötik az Alkotmány rendelkezései, vagyis egyrészt tekintettel kell lennie az alaptörvényben kialakított, az államhatalmi ágak elválasztásának elvére, illetőleg az ehhez kapcsolódó hatáskörelvonás tilalmára, másrészt a törvényi szabályozás nem eredményezheti a köztársasági elnök alkotmányos jogkörének kiüresítését vagy csorbítását. Ez azt is jelenti, hogy a törvényhozás nem jogosult a köztársasági elnök Alkotmányban megállapított feladat- és hatáskörének más szervre történő delegálására sem.
Az államszervezet céljának elérése érdekében nemcsak a feladat- és hatásköröket kell elosztani az egyes állami szervek között, hanem - az államszervezeti elveknek megfelelően - az egyes szerveket is sajátos (hierarchikus vagy mellérendeltségi) viszonyba kell egymással állítani.[130] A köztársasági elnök feladat- és hatásköreit tekintve más alkotmá-
- 88/89 -
nyos szervekkel mellérendeltségi viszonyban áll: a többi alkotmányos szervhez való viszonyában e hatáskörei gyakorlása során szervezetjogilag az egymásra utaltság elve érvényesül.[131]
A köztársasági elnök feladat- és hatásköreit - itt most csak mintegy utalásszerűen - számba véve megállapítható, hogy az elnök valóban a Magyar Köztársaság államfője: az alaptörvény számos olyan alkotmányjogi hatáskört állapít meg számára, amelyek a demokratikus államok államfőire jellemzőek. Egyrészt a nemzetközi kapcsolatok szempontjából ide sorolható a magyar állam képviselete, a nemzetközi szerződések megkötése, a nagykövetek és követek megbízása és fogadása.[132] Másrészt az állam belső életében érvényesülő és szintén államfői jogköröknek minősíthető egyes hatáskörök, mint pl. az ún. hagyományos államfői jogok (kinevezési, kitüntetési és kegyelmezési jogok),[133] a törvények kihirdetése,[134] a rendkívüli és a szükségállapottal összefüggő jogok, amelyeket általában minden állam államfője gyakorol.
c) A köztársasági elnök jogállásához - a parlamentáris köztársaságok államfőihez hasonlóan - sajátos (ún. államfői) funkciók is kapcsolódnak. Az Alkotmánybíróság szerint az Alkotmánynak az a rendelkezése, hogy a köztársasági elnök Magyarország államfője, nem hatáskört állapít meg, hanem azt teszi szükségessé, hogy az alaptörvény, vagy más, hatáskört megállapító törvény a köztársasági elnököt e tisztsége tartalmának megfelelő legalább egy jogosítvánnyal felruházza.[135] E funkció-megjelölésből tehát szükségszerűen adódnak bizonyos hatáskörök. Az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy "Az Alkotmány 29. § (1) bekezdése az államfői és főparancsnoki funkció megnevezése mellett a köztársasági elnöki intézmény alapvető jellemzését adja ('kifejezi a nemzet egységét'), illetve egyik alapvető feladatát jelöli meg ('őrködik az államszervezet demokratikus működése felett'). Ezeket az egyes hatáskörök értelmezésénél alapul kell venni."[136] Az alaptörvény 29. § (1) bekezdése tehát nem hatásköröket, hanem feladatokat állapít meg a köztársasági elnök számára.[137]
Felvethető ezért a kérdés, hogy a köztársasági elnöknek az Alkotmány által meghatározott hatáskörein túlmenően vannak-e, lehetnek-e, és ha igen, akkor milyen jellegű ún. államfői funkciói, amelyek sem az Alkotmányban, sem a törvényekben egyáltalán nincsenek szabályozva. A köztársasági elnöktől ilyen jellegű államfői funkciók nem vitathatók el: a köztársasági elnök - államfői tisztségéből adódóan - szükségszerűen rendelkezik bizonyos, jogilag nem szabályozott államfői funkciókkal. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindent megtehet, amit az Alkotmány kifejezetten nem tilt meg számára.[138] Bár hatalmi jogosítványai korlátozottak, de az elnök nem súlytalan szereplője az államéletnek. Ha korlátozottan is, de részt vesz a politikai folyamatokban, ezek alakításában és befolyásolásában, mert nem izolált - politikától mentes - térben tevékenykedik. A köztársasági elnök tisztsége politikai tisztség, tisztsége gyakorlása politikai tevékenység is, amit az alkotmányjog nem szabályoz teljes körűen. Ezért a befolyásolási és hatásgyakorlási lehetőségei nemcsak a konkrét alkotmányjogi hatáskörök gyakorlásán keresztül valósulhat meg, hanem ezeken túlmenően informális módon is, elsősorban akkor, ha súlyának és tekintélyének kíván érvényt szerezni. Természetesen az informális befolyásolás és hatásgyakorlás is hatalmi tényezőként értékelendő, ezért nem szabad jelentőségüket alábecsülni. Az Alkotmányban kifejezetten nevesített egyes hatáskörök és jogok mellett tehát a köztársasági elnököt megilletik az államfői tisztség lényegéből adódó olyan funkciók,[139] amelyek közül a legfontosabbak az állami lét stabilizálásában és integrációjában, az állam egységének megóvásában és reprezentációjában jelölhetők meg.[140] Ennek érdekében a köztársasági elnök folytathat konzultációkat, adhat ösztönzéseket, élhet kezdeményezésekkel, valamint figyelmezethet és óvhat, ha olyan jelenségeket tapasztal, amik az állami létet veszélyeztetik.[141] Az erre szolgáló informális eszközök különösen a nyilvános megszólalások és beszédek, a vitákban való állásfoglalások, a fellépések és látogatások stb. Ezeknek kiemelkedő súlya és fontossága van az egész állami lét számára. Minél nagyobb a személyes és a tisztségből adódó tekintélye, annál eredményesebben képes e befolyásolási és hatásgyakorlási lehetőségeivel élni. A köztársasági elnök önálló állami szervként lép fel, ezért nincs arra korlátozva, hogy a már mások által megfogalmazott politikai véleményeket és törekvéseket pusztán megismételje, mintegy sajátos szócsőként fungáljon. A köztársasági elnöknek lehetősége van arra is, hogy tisztségét - a jogi szabályozás keretei között - maga formálja, és tisztségének a személyiségén keresztül sajátos felfogást tulajdonítson.
Az Alkotmány az államfői tisztség e funkcióira vonatkozóan tehát nem minden esetben tartalmaz konkrét feladat- és hatáskört, nem állít fel pontos szabályt az ezzel összefüggő tevékenység tartalmára és eljárására,[142] nem határoz meg kimondottan minden igénybe vehető alkotmányos eszközt e feladatok ellátására, mégis ezek a funkciók olyan fő tevékenységi irányként állapíthatók meg, amelyek az államfőnek az államéletben való részvételi és hatásgyakorlási lehetőségeit jelentik.[143] Ez következik a köztársasági elnök Alkotmányban konstituált intézményi jellegéből, vagyis abból a célból és rendeltetésből, amiért ezt az alkotmányos szervet létrehozták. Az államfői funkciók gyakorlásának alkotmányjogi minősége
- 89/90 -
az alapján ítélhető meg, hogy a köztársasági elnök államfői tisztségének keretében cselekszik. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a köztársasági elnök az alkotmányos rend felett vagy a jogi szabályozás mellett állna, mivel alá van rendelve az alkotmányi kötöttségeknek. Alkotmányjogi szempontból a kérdés az, hogy a köztársasági elnöknek ezek az "államfői funkciói" mennyiben rendelkeznek jogi karakterrel, vagy másképpen megfogalmazva: az Alkotmányban rögzített feladat- és hatáskörökön kívül a köztársasági elnök mi alapján gyakorolhat olyan funkciókat, amelyek kifejezetten nem szerepelnek az alaptörvényben, illetőleg törvényben felsorolt hatáskörei között. A válasz akként adható meg, hogy a köztársasági elnök ennek során alá van rendelve azoknak a jogi lehetőségeknek és korlátozásoknak, amelyek egyrészt a tisztségét, másrészt más alkotmányos szervekhez való viszonyát meghatározzák, vagyis nem léphet túl jogkörén, nem sértheti meg az Alkotmányban és a jogszabályokban számára megállapított tényleges hatásköreit, ezekből nem vezethet le további konkrét elnöki jogosítványokat. E határok között, ezeken belül viszont maga keresheti meg funkciógyakorlásának lehetőségeit és mértékét. Ez a sajátos szabadság az államfői tisztség jellegzetességének ismérve. Megjegyzendő azonban, hogy a köztársasági elnöknek - az államfői tisztség gyakorlásában - sokféle elvárásnak kell megfelelnie: az elődei által követett gyakorlat, a pluralista érdekegyeztetés szükségessége, a nyilvános hatásgyakorlással kapcsolatos igények stb. sajátos követelményeket támasztanak vele szemben, amelyek teljesítése egyúttal ez irányú tevékenységének értékelési mércéjét is jelentik.
Összefoglalásként megállapítható, hogy a köztársasági elnök államszervezetben elfoglalt helye, tisztségének sajátosságai, továbbá funkciói, valamint feladat- és hatáskörei alapján megfelel a parlamentáris köztársaságokban konstituált államfői intézménynek. Mivel az Alkotmány szerint a köztársasági elnök államfőként "kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett", továbbá "a Magyar Honvédség főparancsnoka",[144] valamint a kormányzati rendszer egyik összetevőjeként meghatározott funkciókat lát el, illetve feladat-és hatásköröket gyakorol, ezért a köztársasági elnök funkcióinak feltárása érdekében e jellemzők részletes vizsgálata szintén mellőzhetetlen. ■
JEGYZETEK
[1] Akkor és annyiban is ilyennek tekinthető, hogy e szakasz szerint a köztársasági elnök - mint államfő - "kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett."
[2] Az intézmény olyan politikai, szociológiai vagy jogi fogalom, ami meghatározott célok, érdekek szabályozására, létesítésére vagy érvényesítésére vonatkozó stabil, tartósan rögzített formát fejez ki. E fogalomnak különböző jelentése lehet. Egyrészt intézményként fogják fel a szociális magatartásmódot vagy normát (mint pl. a házasság intézményét). Másrészt az intézményt konkrét materiális célirányos intézményként is érthetik (mint pl. a parlamentet, a miniszterelnöki tisztséget, a közigazgatást, a pártokat). Harmadrészt az intézményt szokás absztrakt, immateriális, célirányos intézményként is felfogni (mint pl. az alkotmányt, vagy a demokratikus többségi szabályt). A jogintézmény meghatározott társadalmi viszonyok rendezését szolgáló jogszabályok csoportja. Az intézmények meghatározott keretet nyújtanak a rendszeres - emberek közötti - együttes hatásgyakorlás számára.
[3] Az Alkotmány 77. § (1) bekezdése szerint "Az Alkotmány a Magyar Köztársaság alaptörvénye." A (2) pedig rögzíti, hogy "Az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok mindenkire egyaránt kötelezőek."
[4] A monarchia "olyan állami berendezkedés, amelyben az államfő tisztségét egy természetes személy (császár, cár, király) életfogytiglan tölti be" és "eredetileg az egyeduralom egyik változata, amelyben az uralkodó a kormányzó hatalom teljességét gyakorolta". Vö. Jogi lexikon (Főszerk. Lamm Vanda - Peschka Vilmos) KJK-Kerszöv, Budapest, 1999. 418. o.
[5] R. Herzog megjegyzi, hogy az államfő tisztségének kialakítására és jogkörére vonatkozó kérdést ma már semmiképpen sem szabad felcserélni az államformára, illetve az államtípusra vonatkozó kérdéssel, mert e két kérdés csak addig volt identikus, ameddig az államfőt az államhatalom (egyedüli) birtokosának lehetett tekinteni, mint az abszolutizmusban korában. Ma azonban - kevés kivételtől eltekintve - az államfő - amennyiben neki egyáltalán politikai hatalma van - kétségkívül csak egyike a legfőbb állami szerveknek, így az államfő jogi kialakítása legjobb esetben az államformára vonatkozó kérdésnek csak egyik részaspektusát fejezi ki. "Az államforma sokkal komplikáltabb, és sokkal nagyobb jelentőségű részaspektusokat foglal magában, mint hogy ilyen parciális értékelésekkel bármi elérhető volna." R. Herzog: Staatsoberhaupt. In: Evangelisches StaatsLexikon. (Szerk. H. Kunst - R. Herzog - W. Schneemelcher) Kreuz Verlag, Stuttgart-Berlin, 1975. 2526. o.
[6] A királyság "a középkorra jellemző egyeduralmi államforma, amelyben a hatalmat egyetlen személy birtokolja és gyakorolja (akit hívhatnak királynak, császárnak, fejedelemnek, hercegnek stb.). A királyság lehet abszolút, amikor az uralkodó korlátlanul gyakorolja hatalmát (idesorolható a patrimoniális monarchia is); lehet rendi, ha a alkotmány (sarkalatos törvények) a kiváltságolt rendeknek részvételt biztosít a közügyek intézésében; lehet alkotmányos, ez utóbbi esetben a király hatalmát az alkotmány szabályozza, az állam polgárait pedig megilletik a politikai jogok (amit ők részben képviselők által gyakorolnak). A királyi intézmény betöltése szempontjából a királyság lehet örökletes, amikor a trón meghatározott rend szerint egyetlen családban öröklődik; és lehet választott, amelyben az uralkodó az arra jogosultak választása alapján nyeri el a hatalmat." Pomogyi László: Magyar alkotmány- és jogtörténeti kéziszótár. Mérték Kiadó, Budapest, 2008. 592. o.
[7] "A monarchia - néhány kivételtől eltekintve - a modern nyelvhasználatban már csak olyan államformaként maradt meg, amelyben az államfőt a tisztségébe élethossziglan tartó öröklési vagy családjogi - dinasztikus - okok alapján bízták meg, illetve tisztségét Isten kegyelme által vagy dinasztikusan legitimáltan birtokolja. Ezzel szemben a köztársaság számára az a döntő, hogy az államfő a legitimációját a nép közvetett vagy közvetlen megbízási aktusa alapján kapja meg." K. Stern: Das Staatsrecht der Bundesrepublik Deutschland. I. kötet, C. H. Beck'sche Verlagsbuchhandlung, München, 1984. 581-582. o.
[8] Vö. az 56/1991. (XI. 8.) AB határozattal. ABH 1991. 392, 393
[9] Vö. a 8/1992. (I. 30.) AB határozattal. ABH 1992. 51, 54
[10] "Az Alkotmánybíróság például - az Alkotmány 31/A. §-ának (5) és (6) bekezdésében, továbbá a IV. fejezetében meg-
- 90/91 -
határozott jogosítványai révén - mind a törvényhozó, mind a végrehajtó hatalom, továbbá a köztársasági elnök és az önkormányzatok hatalmi jogosítványainak korlátjaként jelenik meg." 28/1995. (V. 19.) AB határozat. ABH 1995. 138 (142)
[11] 31/1990. (XII. 18.) AB határozat. ABH 1990. 136, 137
[12] A köztársasági elnök (államfő) intézménye alatt a továbbiakban sajátos állami szervet és tisztséget kell érteni.
[13] Vö. Deutsches Rechts-Lexikon (Szerk. H. Tilch), C. H. Beck'sche Verlagsbuchhandlung, München, 1992. (2) III. kötet, 489. o.; Jogi lexikon (Főszerk. Lamm Vanda - Peschka Vilmos) KJK-Kerszöv, Budapest, 1999. 28. o.
[14] Még akkor is, ha "ennek mára kizárólag az állami protokoll szempontjából van jelentősége, hatáskörének terjedelmével nem áll összefüggésben." Jogi lexikon, 28. o.
[15] "A modern államoknak többnyire több 'legfőbb' szervük van. Az ún. 'államfő' rendszerint csupán egyike ezeknek." H. Kelsen: Az államelmélet alapvonalai. In: Államtan (Szerk. Takács P.) Szent István Társulat, 2003. 120. o.
[16] Megjegyzendő azonban, hogy a demokratikus államok alkotmányai kerülik az "államfő" megjelölést, helyette általában - monarchikus alkotmányok esetében - a "király" (Belgium, Dánia, Hollandia, Spanyolország) vagy "nagyherceg" (Luxemburg), a köztársasági alkotmányok esetében pedig az elnök (Ciprus, Írország), a köztársaság elnöke (Lengyelország), a köztársasági elnök (Csehország, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Lettország, Litvánia, Málta, Olaszország, Portugália, Szlovákia) vagy a "szövetségi elnök" (Ausztria, Német Szövetségi Köztársaság) kifejezést használják. Sajátos megoldást alkalmaz a svéd alkotmány, amelyik királyság lévén "államfőről" beszél. Vö. Nemzeti alkotmányok az Európai Unióban. (Szerk. Trócsányi László - Badó Attila) KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2005
[17] Vö. Kilényi Géza: A köztársasági elnöki tisztség a nemzetközi jogösszehasonlítás tükrében. Magyar Közigazgatás 1994. 10. sz. 577. o.
[18] Eltekintve a nemzetközi jogi jogköröktől és a tiszteletbeli jogoktól, az államfő jogi pozíciója a modern államban kétségtelenül annyira nem egyöntetűen szabályozott, hogy már alig lehetséges az államfő általánosan érvényes, és ennek ellenére éppen az imént említett, valóban lényegtelen tulajdonságokon túlmenő fogalmának megalkotása. Herzog: i.m. 2515. o.
[19] "A tulajdonképpeni probléma tehát nem abban van, hogy az államfő fogalmát általánosan definiálják, és neki általánosan meghatározott jogköröket és feladatokat tulajdonítsanak, hanem abban, hogy az államfő jogi helyzetét az egyes alkotmányok alapján meghatározzák, ezeket egymással összehasonlítsák, és ilyen módon a politikai lehetőségeit és határait megállapítsák." Herzog: i. m. 2515. o.
[20] "Az európai köztársaságokban az államfő jogköre sok vonatkozásban őrzi az alkotmányos monarcha jogait." Paczolay Péter: A köztársasági elnök. In: Alkotmány a gyakorlatban. (Szerk. Petrik Ferenc) Hvgorac Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2007. 181-182. o.
[21] "A mai államfő intézménye a fejedelem jogköreinek átalakulásával jött létre, azzal, hogy az eredetileg királyi hatáskörök gyakorlása ténylegesen és alkotmányjogilag is egyre inkább más alkotmányos szervek, a parlament vagy a kormány hatáskörébe került át." Jogi lexikon 28. o.
[22] "Ezért érthető az is, hogy éppen a monarchikus múlt nélküli államokban - USA és Svájc - a végrehajtó hatalom mellett nincs sajátos államelnöki tisztség." H. Maurer: Staatsrecht I. Verlag C. H. Beck, München, 2001. (2) 501. o.
[23] "... a középkori feudális államfelfogásban a szuverén uralkodó végső soron egy személyben testesítette meg az államhatalmat, döntő szerepe volt a törvényhozásban, személyesen dönthetett és bíráskodhatott. Az állami feladatok megvalósítására szakosodott hivatalnokok az ő hivatalnokai voltak, akiket a feladatuk ellátása körében utasíthatott stb. Különösen így volt ez a polgári forradalmakat megelőző feudális abszolutizmus idején, amikor az uralkodó többször a rendi gyűléseket sem hívta össze, illetve azok ténylegesen nem vettek részt a törvényhozásban. Ez az államhatalom uralkodó kezében való teljes koncentrációját jelentette, azzal együtt, hogy intézményes ellensúlyok nélkül alig volt akadálya az uralkodói önkénynek." Rácz Attila: Az államhatalom gyakorlásának alapvető szervezeti és működési kérdései. Magyar Közigazgatás 1998. 10. szám 582. o.
[24] "Az abszolutizmus az az államrend, amelyben a korlátlan, osztatlan, kontrollálatlan államhatalom az uralkodót illeti meg, aki nincs a törvényeknek alárendelve (princeps legibus solutus), és az államhatalom gyakorlásában egyéb szervek (rendi gyűlés, parlament stb.) közreműködéséhez nincs kötve. Történelmileg nézve az abszolutizmus a modern állam legkorábbi megjelenési formáját jelöli." E. Forsthoff: Absolutismus. In: Evangelisches StaatsLexikon. (Szerk. H. Kunst - R. Herzog - W. Schneemelcher) Kreuz Verlag, Stuttgart-Berlin, 1975. 17. o. Az abszolút (korlátlan) monarchia az uralkodó számára az egységes államhatalom gyakorlását biztosította.
[25] Elsőként Anglia és Franciaország uralkodói azok, akik "elkezdik azt állítani magukról, hogy a 'temporális' és a 'spirituális' közötti alapvető kettősség megtestesítői: általános nézetté válik, hogy a királynak két teste van - egy halandó, fizikai, illetve egy halhatatlan, misztikus, amelyen keresztül megtestesíti a nemzet egységét." E. Delruelle: Métamorphoses du sujet. L'éthique philosophique de Socrate à Foucault. de Boeck, Brüsszel, 2006. (2) 101. o.
[26] A konstitucionalizmus - mint politikai mozgalom - az abszolutizmus ellen irányult, és az abszolút uralkodó hatalmát kísérelte meg korlátozni az uralmi jogosítványoknak a parlamentre és a monarchára való felosztásával. A konstitucionalizmusról lásd Petrétei József: Az alkotmányos demokrácia alapintézményei. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2009. 50-54. o.
[27] Az uralkodó "korábbi abszolút hatalmának jelentős jogosítványait a törvényhozás szerve, a parlament vette át." Paczolay: i. m. 181. o.
[28] Az alkotmányos monarchia kialakítását követően "az államfői jogköröket alapvetően két csoportba sorolták: a király méltóságjogaira (sérthetetlenség, a felelősségtől való mentesség, a 'felség' megszólítás, a zászló-, címer- és pecséthasználat joga, az udvartartás joga), valamint az államhatalom gyakorlása körüli jogokra, ezen belül a 'törvényhozó hatalom körüli', a 'végrehajtó hatalom körüli' vagy a kormányzati és a 'bírói hatalom körüli' felségjogokra." Kovács Virág: A köztársasági elnök. In: Az Alkotmány kommentárja. 1025. o.
[29] "Az alkotmányos monarchia tehát lényegében a nemzetszuverenitás elve és az abszolutizmus közötti kompromisszumot fejezte ki; az uralkodó elismerte, hogy tevékenységét kizárólag a törvények keretei között folytathatja, a parlament pedig a kormányzati politika jelentős részét továbbra is királyi előjognak tekintette." Wiener György: Az államfő helye a hatalommegosztás rendszerében (összehasonlító áttekintés). Jogtudományi Közlöny, 1995. június 245. o.
[30] A korábbi felfogás szerint a fejedelem nem az állam szerve volt, ő uralkodóként, szuverénként felette állt. Krüger megállapítása szerint a "fejedelmek voltak azok, akik ilyenformán elsőként megváltozva, egy természetes személyből mesterséges alakba, az államfőbe értelmezték át magukat." H. Krüger: Allgemeine Staatslehre. W. Kohlhammer Verlag, Stuttgart, 1964. 243. o.
[31] Az országok egyik csoportjában a törvényhozás fokozatosan, nagyobb megrázkódtatások nélkül politikai ellenőrzése alá vonta a kormány tevékenységét, máshol viszont az új kormányzati rendszer bevezetését hosszú ideig tartó küzdelmek előzték meg. Wiener: i. m. 246. o.
[32] "Tipikus példa erre Anglia, ahol az uralkodónak a többségi párt vezetőjét kellett miniszterelnökké kineveznie és a parlament által elfogadott törvényeket ki kellett hirdetnie. Az uralkodó éves trónbeszéde nem volt más, mint a
- 91/92 -
miniszterelnök által megfogalmazott kormánynyilatkozat." Maurer: i. m. 502. o.
[33] Vö. K. Stern: Das Staatsrecht der Bundesrepublik Deutschland. II. kötet, C. H. Beck'sche Verlagsbuchhandlung, München, 1980. 194. o.
[34] Volt, aki a kérdést a potestas és az auctoritas különbségével igyekezett megválaszolni. Carl Schmitt szerint a kérdés "azáltal válaszolható meg, hogy különbséget tesznek potestas és auctoritas között, és az autoritás sajátos jelentőségét a politikai hatalommal szemben tudatára ébresztik." C. Schmitt: Verfassungslehre. Duncker & Humblot, Berlin, 1983. (6) 290. o. Schmitt - B. Constant alapján - úgy látta, hogy "A monarcha bár minden hatalmát (potestas) elveszítette, de autoritásként továbbra is fennáll, és ezért a 'semleges hatalom' sajátos funkcióját különösen jól gyakorolhatja." Uo. Schmitt szerint "a (szükségszerűen mindig csak valódi) hatalomnak felelnek meg a fogalmak mint a szuverenitás és a felség; az autoritás ezzel szemben a lényegében a kontinuitás momentumán nyugvó tekintélyt jelöli, és a tradícióra és a tartósságra hivatkozást tartalmazza. Mindkettő, a hatalom és az autoritás, minden államban egymás mellett hatásos és eleven." Schmitt: i. m. 75. o. 1. lj.
[35] "A korona tényleges hatalmát két dolog korlátozza. Egyrészt a konvenciók által a jogok többségét Őfelsége kormánya vagy Őfelsége bírái gyakorolják, Őfelsége nevében. Másrészt a kérdéses felségjogok léte és hatálya a bíróság aprólékos vizsgálatának tárgya: 'A királynak nincs hatalma, hacsak azt törvény nem engedélyezi'." H. Barnett: Constitutional and Administrative Law. Cavendish Publishing Limited, London-Sydney, 1998. (2) 167-168. o.
[36] E három jog Bagehot szerint: "the right to be consulted, the right to encourage, the right to warn." W. Bagehot: The English Constitution (1867). Fontana, London, 1993. 111. o.
[37] "A tiszta parlamentáris rendszerekben az államfő kikapcsolása a tényleges hatalomgyakorlásból alapvetően azzal valósult meg a múlt évszázadban - a parlamentarizálódásra képes monarchiák esetében folyamatos hatalomszűkítéssel a király jogkörét illetően -, hogy az államfő minden intézkedését miniszterelnöki (vagy miniszteri) ellenjegyzéshez kötötték." Pokol Béla: A magyar parlamentarizmus szerkezete II. Társadalmi Szemle, 1993. 10. szám 11. o. "Ennek révén az államfő jogköreként jelzett jogosítványok tartalmilag a kormányfő jogosítványait jelentik." I. m. 12. o.
[38] A monarcha nem tartozott a parlamenti kontroll alá: ahogy ezt a kor alkotmányai meghatározták, a monarcha "sérthetetlen", esetleg "szent és sérthetetlen" maradt, vagyis nem lehetett sem jogilag (bíróság előtt), sem politikailag (parlamentáris módon) felelősségre vonni. A miniszternek azonban a monarcha magatartásáért kezeskednie kellett. Ez azonban csak akkor vált lehetségessé, ha neki megfelelő befolyásolási joga volt. Ezt az ellenjegyzés intézménye alapozta meg, ami a monarcha kormányzati aktusait a miniszter ellenjegyzésétől - vagyis hozzájárulásától - tette függővé. Vö. Maurer: i. m. 515. o.
[39] Mivel a monarchikus elv megszüntetése következtében a képviseleti dualizmus szükségessége is véget ért, így az államfő ezen alapuló funkciója módosult.
[40] Jogi felelősségre vonás szankciójaként az államfő leváltható.
[41] Megjegyzendő, hogy valamely kormányzati rendszer parlamentáris demokráciaként akkor jelölhető, ha a kormány létrejötte és fennmaradása a parlament(i többség) bizalmától függ. Az ilyen parlamentáris kormányforma független az államformától, ezért mind a köztársaságokban, mind a monarchiákban megtalálható.
[42] Schmitt szerint olyan szervre - államfőre - van szükség, amelyik "a számára kijelölt hatáskörökön túlmenően megjeleníti az állami egység kontinuitását és permanenciáját, és ennek egységes funkcionálását. A kontinuitás, a morális tekintély és az általános bizalom alapján sajátos autoritást kell birtokolnia, amelyik éppúgy hozzátartozik minden állam életéhez, mint a naponta aktívvá váló hatalom és parancsadás." C. Schmitt: Der Hüter der Verfassung. 1969. (2) 136. o. Magyarul lásd C. Schmitt: A birodalmi elnök mint az alkotmány őre. In: Államtan. (Szerk. Takács Péter) Szent István Társulat, Budapest, 2003. 264-265. o. Ezzel az indokolással vált később is az államfő szükségessége a parlamentáris demokráciában igazolttá. Stern: i. m. II. 195. o.
[43] "Gyakran a köztársasági államfővel kapcsolatos elképzelésekben még bizonyos monarchikus megfontolások hatnak tovább." Stern: i. m. II. 192. o.
[44] Az államfői feladatok tipizálását megnehezíti, hogy e feladat- és hatásköröket az egyes államokban nagyon eltérő módon szabályozzák és kivétel nélkül nem is fordulnak elő.
[45] Általában az államfő írja alá a nemzetközi szerződéseket, fogadja a külföldi nagyköveteket és követeket, továbbá külföldi utazásai során reprezentálja az államot. Ezek a reprezentációs és képviseleti jogkörök tehát a külső kapcsolatok során realizálódnak.
[46] E funkció ellátása attól is függ, hogy az államfő menynyiben vesz részt a belső akaratképzési folyamatokban. Az államfőnek általában az állami egységet kell megjelenítenie, vagyis a különböző csoportok érdek- és akarati törekvéseit, illetőleg véleményeit az állami és társadalmi területeken oly módon kell összebékítenie, hogy ezek között hidat képezzen, de ha szükséges, óvjon és figyelmeztessen is.
[47] Az államfőnek - bár általában nem folytathat aktív politikát - készen kell állnia arra, hogy ha a parlamentáris kormányzati rendszer működésében zavarok mutatkoznak - ha a parlamentáris kormányzati rendszer (már) nem funkcionál, ha a parlamentben nem jön létre kormányképes többség, vagy ha a kormánytöbbség szétesik -, illetve ha az államéletben rendkívüli helyzetek adódnak, akkor az államfő valódi politikai döntési jogosítványokat kaphat, politikai döntéseket kell hoznia. Nem folytathat azonban saját szakpolitikát, nem veheti át a politikai irányítást, hanem csak a krízisből kivezető utat mutathatja meg annak megfelelően, hogy az alkotmányi szabályozás ebben a szituációban mit tesz számára lehetővé (pl. parlament-feloszlatást, kisebbségi miniszterelnök kinevezését, rendkívüli vagy szükségállapot kihirdetését stb.). Legalitás-tartalékról lehet beszélni akkor, ha az államfő legális eszközökkel járulhat hozzá a krízis legyőzéséhez.
[48] Lehetséges az is, hogy az államfő szubsztanciális jelentőségű saját jogosítványokat kap, mint pl. közreműködési jogot a kormányfő jelölésénél, szuszpenzív vétójogot a törvények kihirdetésénél, vagy azt a jogkört, hogy külpolitikai téren saját kezdeményezését kibontakoztathassa.
[49] Ide legtöbbször a törvények aláírásával és kihirdetésével, illetőleg a kinevezésekkel kapcsolatos jogokat szokás sorolni.
[50] Vö. Maurer: i. m. 502-503. o., Stern: i. m. II. 195. o., Barnett: i. m. 168-169. o., K. Schlaich: Die Funktionen des Bundespräsidenten im Verfassungsgefüge. In: Handbuch des Staatsrechts der Bundesrepublik Deutschland. II. kötet, (Szerk. J. Isensee - P. Kirchhof) C. F. Müller Juristischer Verlag, Heidelberg, 1987. 563-567. o., M. Nettesheim: Amt und Stellung des Bundespräsidenten. In: Handbuch des Staatsrechts der Bundesrepublik Deutschland. III. kötet, (Szerk. J. Isensee - P. Kirchhof) C. F. Müller Verlag, Heidelberg, 2005. (3) 1049-1058. o.
[51] Ennek indoka, hogy az államfő továbbra sem visel politikai felelősséget, ezért döntéseiért a parlament előtt a kormány tagjainak kell a politikai felelősséget vállalnia. A politikai felelősség hiánya azonban nem jelenti az államfő jogi felelősségének hiányát: az alkotmány- vagy törvénysértésért az elnök felelősséggel tartozik.
[52] Az államfő nyilvános fellépései és beszédei befolyásolják a közvéleményt, és tartós hatást gyakorolhatnak, ezáltal megakadályozhatják a politikai viták elmérgesedését.
[53] Ez lehetőséget ad bizonyos figyelmeztető, tanácsadó, közvetítő, egyeztető/elsimító funkciók gyakorlására: az államfő ajánlásaival átsegíthet a konfliktus-szituációkon.
- 92/93 -
[54] Az államfő meghatározott ügyek melletti kiállása példaértékűnek, követésre méltónak számíthat.
[55] Ez természetesen a mindenkori államfő személyiségétől és kisugárzó erejétől is függ, melyben a személyes példamutatás politikai presztízs-szempontokat jelent.
[56] A prezidenciális rendszerekben - mint pl. az USA-ban - és a szemiprezidenciális rendszerekben - mint pl. Franciaország - az elnök, illetve az államfő intézményét a végrehajtó hatalomban betöltött szerepük támasztja alá.
[57] A modern demokráciákban ritka esetben fordul elő, hogy ezt a tisztséget kollegiális szerv (testület) gyakorolja, mint pl. Svájcban a Szövetségi Tanács.
[58] A feladat- és hatáskörök értelmezésénél az államfői funkciók - mint általános heurisztikus ismérvek - pusztán kiegészítő interpretációs segítséget adhatnak. Vö. Stern: i. m. II. 195. o.
[59] Ehhez lásd Jogi fogalomtár (Szerk. Petrik Ferenc) IM Tudományos és Tájékoztatási Főosztály, Budapest, 1988. 200-203. o.
[60] Herbert Küpper szerint "A feladat azokat a tevékenységi területeket írja le, amelyekben a szervezetnek (vagy több együttműködő szervezetnek) tevékenykednie szabad vagy kell. Az alkotmányok gyakran csak általánosságban nyilatkoznak egy-egy alkotmányos szerv feladatairól, így azt értelmezéssel, valamint az alkotmányjogi összkép segítségével kell kifejteni." H. Küpper: Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa. In: Az Alkotmány kommentárja (Szerk. Jakab András) Századvég Kiadó, Budapest, 2009. 1187. o.
[61] "A hatáskörök ezzel szemben szervezeti jogosítványok, amelyekkel az adott szervek rendelkeznek feladataik teljesítéséhez. ... "Az alkotmányos szerv hatásköre először is más alkotmányos szervekkel szemben áll fenn; ... A hatáskörnek e belső vonatkozása mellett van még egy külső vonatkozása is: a hatáskör rögzíti azokat a jogosítványokat, amelyek a szervet a polgárokkal szemben megilletik, ti. hogy a szervezet milyen terjedelemben avatkozhat a polgárok jogaiba." Küpper: i. m. 1187. o.
[62] Megjegyzendő, hogy a szerv számára felsorolt feladatok ellátásához a hatáskör lényeges, de nem egyedüli elem, mivel emellett különböző egyéb - pl. személyi, anyagi, technikai stb. - feltételek is nélkülözhetetlenek.
[63] A hatáskör valamely szerv intézkedési jogának köre, érvényességi határa. Vö. Jogi lexikon 246. o.
[64] A funkció többjelentésű szó. Általános értelemben adott tárgy, dolog funkciójaként azokat a feladatokat jelöli, amelyeket teljesítenie kell, ekként a forma, az anyag, a struktúra stb. mellett minden egyes tárgy - amit valamilyen formában használnak vagy alkalmaznak - lényeges jellemző sajátosságát fejezi ki. Míg a cél és a rendeltetés az aktív magatartás vagy tevékenység indítékát jelöli, a funkció fogalmát rendszerint olyan passzív tárgyra alkalmazzák, amelyet használnak. Más megközelítésben viszont funkcióként jelölhető az állami szerv feladata, célja, rendeltetése, ami a tevékenység irányát szabja meg. Adott szervezetben a funkció a szervezeti struktúrán belül körülhatárolt feladat- és felelősségi kört fejezhet ki. A funkció lehet olyan feladat vagy jelentőség (pozíció, rang), amit a személy az összfeladatok keretében teljesít, vagy amit birtokol, illetve olyan szerep, amit az összrendszer (pl. a kormányzati rendszer) keretében a részrendszer (pl. a parlament, az államfő, a kormány) betölt.
[65] Küpper szerint "A feladat azt a funkciót jelenti, amelyet a szervezet az alkotmányos rendszerben ellát, vagy azt a célt, amelyet az alkotmányos rendszerben teljesítenie kell." Küpper: i. m. 1187. o.
[66] Szente Zoltán szerint pl. a parlament funkciói a fő tevékenységi formákat jelenti, míg a feladat- és hatáskörök a funkciók ellátásának részben alkotóelemei (feladatok), részben eszközei (hatáskörök). Szente Zoltán: Bevezetés a parlamenti jogba. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1998. 41-42. o.
[67] Ha az alkotmány szövegét a funkciók fényében vizsgálják felül, akkor olyan tényleges jogköröket lehet találni, amelyek ezekre a funkciókra irányulnak. Ennyiben igaz az a megállapítás, hogy a funkció "a hasonló jogok és hatáskörök gyűjtő elnevezése". Csink Lóránt: Az államfő szerepe Európában, különös tekintettel a magyar köztársasági elnök jogállására. PhD értekezés, KGRE ÁJK Doktori Iskola, Budapest, 2007. 121. o. (245. lj.) Nem minden funkciógyakorlás jelent azonban konkrét jogot vagy hatáskört. Ezért az államfői funkció helyett nem lehet "elnöki küldetésről vagy misszióról beszélni." Uo.
[68] Vö. Stern: i. m. II. 199. o.
[69] Az állam léte, tevékenysége meghatározott államszervezet működését feltételezi. Az állam legfőbb jellemzőjeként megállapított hatalomgyakorlás az államszervezeten keresztül - az egyes állami szervek közreműködésével - történik. A modern állam nem képzelhető el államszervezet, azaz az állami szervek rendszere nélkül. A stabil és permanens államszervezet az állam fogalmi ismérve, mivel az - állam nevében eljáró - állami szervek jelenítik meg és gyakorolják az állam hatalmát, teljesítik az állam feladatait, megvalósítják az állam céljait. Az állami célok elérése, az állami feladatok ellátása ugyanis konkrét feladat-meghatározást, vagyis pontosan meghatározott állami tevékenységet igényel. Az állami szervek szervezetszerűen tevékenykednek, vagyis államhatalmat gyakorolnak, és ennek során képzik és kifejezik az állam akaratát: az állam megjelenítésének "eszközei", tevékenységük az állam tevékenységének számít. Az állam csak szervein keresztül képes funkcióit ellátni, tehát működni.
[70] Vö. R. Dreier: Organlehre. In: Evangelisches StaatsLexikon 1700. o.
[71] Ennyiben a szervet munkamegosztásos funkcióalanyként is definiálhatják.
[72] Ez a beszámítás vagy faktikus (szociálpszichológiai) vagy jogi lehet.
[73] Képviseleti formaként a szerviség rokon a képviselettel és a törvényes képviselettel, de mindkettőtől azáltal különbözik, hogy a szerv képviseleti jogköre szervezeti jogtételeken nyugszik, míg ezt a képviselő számára jogügylet, a törvényes képviselet számára törvény vagy állami aktus alapozza meg. Vö. Dreier: i. m. 1702. o.
[74] A pontosítás érdekében megjegyzendő, hogy gyakran a szerv keletkezése két aktusban játszódik le, mégpedig a létrehozás és az alapítás aktusában. A szerv létrehozása azoknak a szervezeti jogtételeknek a hatálybaléptetésével történik, amelyek a kompetenciák meghatározott körét a gyakorlás érdekében fogalmilag megjelölt és megnevezett alanyhoz utalják. A szerv megalapítása viszont azoknak a szervezeti jogtételeknek a hatálybaléptetésével megy végbe, amelyek előírják, hogy hogyan bízzák meg a szerv nevében eljáró személyt, hogyan képezik és érvényesítik a szervi akaratot, továbbá körülhatárolják az illetékességet, illetve meghatározzák a szerv székhelyét. A konkrét szerv és hatásköre csak az alapítás napjától áll fenn. A konkrétan megalapított szervnek - azért, hogy tényleges hatásgyakorlásra legyen képes - szüksége van arra a nevében eljáró személyre is, aki a feladat- és hatásköreit gyakorolja. Ha ezt a személyt megbízták, és az általa igényelt személyi és tárgyi segédeszközök a rendelkezésére állnak, így tevékennyé vált, a szerv intézményesítése megtörtént. Vö. Dreier: i. m. 1702-1703. o.
[75] A szerv nevében eljáró személyt sokszor a szerv hordozójának nevezik, ami azért nem helyes, mert a szerv hordozója az a szervezet, amelynek a feladatait a szerv intézi. Dreier: i. m. 1701. o.
[76] Az államfő az állami szervek köréhez tartozik, tevékenységét közvetlenül az államnak számítják be.
[77] Létrehozatalának forrása maga az Alkotmány.
[78] Vö. Deutsches Rechts-Lexikon (Szerk. H. Tilch) C. H. Beck'sche Verlagsbuchhandlung, München, III. kötet, 928. o.
- 93/94 -
[79] Az alkotmányos szervek esetében a hatalommegosztás és ezen belül az államhatalmi ágak elválasztásának elve vezet a kölcsönös kötöttségekhez és egymás ellenőrzéséhez.
[80] Az Alkotmány köztársasági elnökre vonatkozó szabályozása nagyon részletesnek mondható, különösen az Országgyűlés, a Kormány és az Alkotmánybíróság alaptörvényi szabályozásához képest, és nincs a köztársasági elnök feladat- és hatásköreire vonatkozó külön törvényi reguláció sem, kivéve a külön törvénnyel hatáskörébe utalt ügyeket. Vö. Alk. 30/A. § (1) bek.
[81] A Köztársasági Elnöki Hivatal - mint az államfő munkaszervezete - az Alkotmány, a vonatkozó törvények és egyéb jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően - segíti az elnököt a feladatainak ellátásában, de hatásköreit nem gyakorolhatják, csak döntés-előkészítést és ezek végrehajtását láthatják el.
[82] Az állami szervek fő szabály szerint több, vagy akár sok tisztségből tevődnek össze, de kivételesen vannak olyanok is, amelyek csak egyetlen tisztségből állnak, és ezzel identikusak. Az állami tisztség és az állami szerv fogalma ezért részben megfeleltethető egymásnak: a tisztség az állami szervben betöltött pozícióként is felfogható. A szerv a tisztségtől az önállósága által különbözik. Ez - a szerv sajátos jelölésén kívül - abban fejeződik ki, hogy a szerv magatartását rendszerint a szervezetnek közvetlenül számítják be. Ezzel szemben a tisztség gyakorlójának magatartását - akiknek tisztségét adott szervben foglalják össze - a szervezetnek csak közvetetten, mégpedig a szerv által közvetített formában számítják be. Dreier: i. m. 1701-1702. o.
[83] A tisztség fogalmára vonatkozóan lásd - többek között - Deutsches Rechts-Lexikon, I. kötet, 142-143. o.; A. Aschl: Staats- und verfassungsrechliches Lexikon. Walhalla u. Praetoria Verlag, Regensburg, 1988. (6) 394. o.; H. J. Wolff: Amt. In: Evangelisches StaatsLexikon. 31-33. o.
[84] A tisztség köznapi értelemben egyedi, konkrétan meghatározott megbízást is jelenthet.
[85] A szervezeti-jogi értelemben felfogott tisztségtől meg kell különböztetni a közszolgálati, illetőleg státuszjogi értelemben felfogott tisztséget, ami elsősorban a köztisztviselői jogban jelentős. A tisztség közszolgálati jogi értelemben egy köztisztviselő státuszát jelenti, vagyis a köztisztviselőnek a szolgálati feletteshez való viszonya által meghatározott kötelezettségek és jogosultságok összességét. Ezek elsősorban a szolgálati beosztását - vagyis a köztisztviselői hierarchián belüli helyét -állapítják meg, és kötelezik, illetőleg jogosítják meghatározott szervezeti tisztség szerinti beosztás átvételére.
[86] A legtöbb állami tisztség tartalma szerint konkrétan intézményesített, amelyeknek az állam meghatározott ügyeit kell intéznie (pl. az államfői tisztség). Vö. Wolff: i.m. 31. o.
[87] Vö. R. Zippelius: Allgemeine Staatslehre. C. H. Beck'sche Verlagsbuchhandlung, München, 1999. (13) 96. o.
[88] A szociológiában ez a helyzet a szerep és a személy elválasztásaként létezik. Vö. Zippelius: i. m. 96. o.
[89] M. Kriele: Einführung in die Staatslehre. Westdeutscher Verlag, Opladen, 1994. 22. o.
[90] Vö. Aschl: i. m. 45. o. és Kriele: i. m. 22. o.
[91] Az autoritás olyan kapcsolati viszony alkotórésze, ami a tudatos elismeréstől a vak alárendelésig terjedhet.
[92] Természetesen, ha valaki adott tisztséget birtokol, a személyes autoritás a javára válhat annyiban, amennyiben arra lehet következtetni, hogy a tisztséget a teljesítményének és kvalitásának köszönheti. Vö. Kriele: i. m. 22. o.
[93] A személyi autoritás és a tisztséghez kötődő autoritás különbözősége igazából akkor mutatkozik meg markánsan, ha a tisztség viselője személyi autoritást ugyan nem élvez, de a tisztségéből eredő autoritása akkor is megmarad, mert a rendelkezéseit követni kell, intézkedéseinek szükséges eleget tenni.
[94] Kriele szerint a tisztségből eredő autoritás legátfogóbb definícióját Mac Iver fogalmazta meg: "Autoritás alatt értjük - bármelyik társadalmi rendben - azt a megillető jogot, hogy mások cselekvéseit meghatározzák, bizonyos problémák esetében döntsenek, és vitákat békésen elintézzenek, vagy általánosabban, másokat vezetők és irányítók legyenek. ... A hangsúly elsősorban a 'jogon', nem a 'hatalmon' van." M. Iver: Regierung im Kräftefeld der Gesellschaft, 76. o. Idézi Kriele: i. m. 22-23. o.
[95] Ez a megállapítás nem azt jelenti, hogy a köztársasági elnök szervi vagy hatásköri értelemben a legmagasabb rangú állami szerv volna, mert alkotmányos állami szervként a magyar államfő jogtechnikai értelemben azonos szinten áll a többi alkotmányos szervvel, vagyis ezekhez képest nincs elsődlegessége vagy elsőbbsége. Protokolláris értelemben azonban a köztársasági elnök a legmagasabb tisztség, különösen nemzetközi jogi szempontból.
[96] Az alkotmányi értékekről lásd Ádám Antal: Bölcselet, vallás, állami egyházjog. Dialóg Campus Kiadó, BudapestPécs, 2007. 65-100. o.
[97] A jogállás "valamely természetes személy vagy jogi személy jogainak és kötelezettségeinek összessége (halmaza) egy adott időpontban vagy hosszabb időszakban, különösen azoké, amelyek kizárólagosan az adott személyre vagy típusra jellemzőek. A jogállás fogalmán rendszerint nemcsak az éppen meglevő jogokat és kötelezettségeket értik, hanem mindazokat a jogokat, kötelezettségeket is, amelyeket az adott személy (típus) jogszerűen megszerezhet, illetőleg amelyeknek alanya lehet." Jogi lexikon, 294. o.
[98] Alk. 29/A. § (1) bek. A köztársasági elnök választásáról lásd József Petrétei: On the Regulation in Force of the Election of the President of the Republic. In: "Adamante Notare" (Szerk. N. Chronowski) Studia Iuridica Auctoritate Universitatis Pécs Publicata, 135. Pécs, 2005. 144-165. o.
[99] Ennek szabályait szintén az Alkotmány határozza meg. Vö. Alk. 31. § (1) bek. A köztársasági elnök megbízatásának megszűnéséről lásd Petrétei József: A köztársasági elnök megbízatásának megszűnése. In: Formatori Iuris Publici. Ünnepi kötet Kilényi Géza professzor hetvenedik születésnapjára (Szerk. Hajas B. és Schanda B.) Szent István Társulat, 2006. 329-340. o.
[100] Alk. 30. § (1) bek. A köztársasági elnök összeférhetetlenségéről lásd Petrétei József: A köztársasági elnök összeférhetetlenségéről. Magyar Jog, 2005. 6. szám, 321-331. o.
[101] Alk. 29/E. § (1) bek. Az államfő helyettesítéséről lásd József Petrétei: Deputising for the Head of State. In: Közjogi tanulmányok Lőrincz Lajos 70. születésnapja tiszteletére (Szerk. Imre M. - Lamm V. - Máthé G.) Budapest, 2005. 299-306. o.
[102] Alk. 31/A. § (1) bek.
[103] A 2000. évi XXXIX. törvény 14. §-a azt is biztosítja, hogy a volt köztársasági elnököt havonta a mindenkori köztársasági elnöki tiszteletdíj havi összegének megfelelő mértékű juttatás illeti meg. A tisztség betöltésének megszűnése utáni juttatást az indokolja, hogy a volt államfő ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy tisztségének tekintélye csorbuljon, pl. azért, mert megélhetése érdekében olyan munkát vállal, ami volt megbízatásához képest méltatlan, vagy azzal nehezen egyeztethető össze.
[104] Vö. a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 2000. évi XXXIX. törvénnyel. E törvény egyébként a köztársasági elnökre több - pl. a társadalombiztosítási jogállás, illetőleg a nyugdíjszabályok tekintetében - a közszolgálati jogviszonyban állókra vonatkozó szabályokat rendeli irányadónak.
[105] A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 6. § (1) és (2) bekezdése értelmében a miniszterelnök, a miniszter, az államtitkár és a szakállamtitkár (a továbbiakban együtt: állami vezető) e tevékenységét állami vezetői szolgálati jogviszony keretében látja el. Az állami vezetői szolgálati jogviszonyra - ha törvény eltérően nem rendelkezik - a közszolgálati jogviszonyban állókra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
- 94/95 -
[106] A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat 132. §-a a "vezető közjogi tisztséget betöltő személy" megjelölést alkalmazza a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Alkotmánybíróság tagjai, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a legfőbb ügyész, az országgyűlési biztosok, továbbá az Állami Számvevőszék elnöke és alelnöke vonatkozásában, anélkül azonban, hogy ennek lényegére tekintettel bármilyen meghatározást adna.
[107] E státuszviszony azonban törvényben sincs részletesen szabályozva.
[108] Alk. 29/D. §
[109] Vö. a 2008. évi XXVII. törvény 1. §-ával. Megjegyzendő, hogy az Alkotmány a köztársasági elnök számára eskü letételét írja elő, a törvény azonban - a lelkiismereti meggyőződésnek megfelelően - az eskü mellett a fogadalomtételt is lehetővé teszi. A megválasztott köztársasági elnök az eskü-, illetve fogadalomtételről okmányt ír alá.
[110] Az Alkotmány 29/D. §-a ezért is követeli meg, hogy a megválasztott köztársasági elnök hivatalba lépését megelőzően az Országgyűlés előtt esküt tegyen.
[111] A magánszemélyként megillető jogalanyiság korlátozása a tisztség betöltésének szempontjából lehet releváns, pl. a választójog elvesztése szempontjából.
[112] A köztársasági elnök feladat- és hatáskörét alapvetően az Alkotmány 30/A. § tartalmazza, de található államfői hatáskör az Országgyűlésről szóló II. fejezetben - amennyiben az elnök jogosítványai az Országgyűléssel kapcsolatosak [Alk. 19/A., 19/C., 26., 28., 28/A. §] -, továbbá az alaptörvény egyéb fejezeteiben - amennyiben a köztársasági elnök kinevezési hatáskörére [Alk. 32/D. § (2), a 33. § (4), és a 48. § (1) és (2) bekezdése, valamint az 52. § (1) bekezdés második fele], illetőleg kinevezésre irányuló javaslattételi jogára [Alk. 32/B. § (4) bekezdés, a 48. § (1) bekezdés és az 52. § (1) bekezdés első fele] vonatkoznak.
[113] A köztársasági elnök Alkotmányban szereplő feladat-és hatásköreinek összefoglalását lásd Tilk Péter: Gondolatok a köztársasági elnök feladat- és hatásköreiről. In: Tanulmányok Ádám Antal professor emeritus születésének 80. évfordulójára. (Szerk. Chronowski Nóra - Petrétei József) PTE ÁJK, Pécs, 2010. 357-377. o.
[114] Az állami szervek közötti feladat- és hatáskörök elosztásának értelme az egyértelmű felelősség megalapozása. Dreier: i. m. 1703. o.
[115] Az Alkotmány 77. § (2) bekezdése szerint "Az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok mindenkire egyaránt kötelezőek."
[116] Az ezzel ellentétes felfogás veszélyére - nevezetesen arra, hogy az államfő mindent megtehet, amit az Alkotmány nem utal kifejezetten más államszervezeti intézmény hatáskörébe - Kovács Virág hívja fel a figyelmet. Kovács: i. m. 956. o.
[117] Erről lásd részletesebben Petrétei: Az alkotmányos demokrácia... 118-119. o.
[118] Ezek az ún. egyedi ügyekben hozott döntései, mint pl. a kegyelmezés és az állampolgársági ügyek.
[119] Különös hatásköröknek minősíthető az Országgyűlést helyettesítő jogkör.
[120] Ezek azok a feladat- és hatáskörök, amelyekben egyrészt a köztársasági elnök nem helyettesíthető [vö. az Alk. 29/E. § (1) bekezdésével], másrészt az Alkotmánybíróság megállapítása szerint az önálló politikai döntést jelentő hatáskörök, mint az Országgyűlés feloszlatása, illetve a már feloszlott Országgyűlés összehívása hadiállapot, háborús veszély állapota vagy szükséghelyzet idején [Alk. 28. § (3) bek., 28/A. § (3) bek.]. 36/1992. (VI. 10.) AB határozat. ABH 1992. 207, 213
[121] Az Alkotmánybíróság szerint "A köztársasági elnöknek az Alkotmány négyféle döntési hatáskört adott: a) A köztársasági elnök döntésének érvényességi kelléke valamely másik szerv egyetértő döntése. b) A köztársasági elnök más szerv döntését kezdeményezi; a végleges és az elnökre is kötelező döntést más szerv hozza meg. c) Az elnök döntése ügydöntő, végleges, más szerv által felül nem bírálható; a döntésért semmilyen más szerv sem vállalja át a politikai felelősséget. Az ilyen döntést ez a határozat önálló politikai döntésnek nevezi. d) Olyan önálló döntések, amelyekre az Alkotmány csupán végső határidőt állapít meg." 48/1991. (IX. 26.) AB határozat. ABH 1991. 189, 201
[122] Mint a magyar állam képviselete, bizonyos nemzetközi szerződések megkötése, követek megbízása és fogadása, a kinevezési jogkörök, illetve a kegyelmezés.
[123] Különösen a parlament helyettesítésével és a törvényalkotással összefüggő feladat- és hatáskörök.
[124] Mint pl. az önkormányzatokhoz, az állampolgársághoz, a választásokhoz és a népszavazásokhoz stb. kapcsolódó jogok
[125] Ide sorolhatók pl. a városi cím adományozása, a község alakítása, egyesítése, a feloszlatott önkormányzat esetében köztársasági biztos kinevezése.
[126] E körbe sorolhatók a rendkívüli és a szükségállapottal összefüggő jogosítványai.
[127] Ezek döntően - de nem kimerítően - a kezdeményezési, a személyi javaslattételi, továbbá a kinevezési, az egyéni kegyelmezési, a kitüntetési jogokat, a diszpenzációs jogot, valamint a protokolláris államfői teendőket ölelik fel. Ádám Antal: Alkotmányi értékek és alkotmánybíráskodás. Osiris Kiadó, Budapest, 1998. 154-155. o.
[128] Vö. az Alk. 30/A. § (1) bek. m) pontjával.
[129] Ez utóbbit tehát az Alkotmánybíróság mellett a törvényhozó is elvégezheti. Lásd pl. a köztársasági elnök kitüntetési jogkörére vonatkozóan a kitüntetésekről szóló 1991. évi XXXI. törvény módosításáról szóló 2008. évi törvényt.
[130] Vö. Dreier: i. m. 1705. o.
[131] "Mivel a köztársasági elnöki intézmény és a hozzá kapcsolódó hatáskörök az államszervezeti rendszer működésének részét képezik, az államfőnek biztosított hatáskörök (a többi államszervezeti intézmény hatásköreihez hasonlóan) nem önmagukban, hanem mindig abban az összefüggésben vizsgálandók, értelmezhetők és gyakorolhatók, ahogy a köztársasági elnök a maga sajátos jogállásának megfelelően részt vesz a (parlamentáris kormányformában működő) államszervezeti rendszer működésében." Kovács: i. m. 1027. o.
[132] Alk. 30/A. § (1) bek. a)-c) pontok. Megjegyzendő, hogy az állam képviselete nem csak a nemzetközi kapcsolatokra vonatkozik.
[133] Alk. 30/A. § (1) bek. i), j), k) pontok
[134] Alk. 26. § (1) bek.
[135] Vö. a 48/1991. (IX. 26.) AB határozattal. ABH 1991. 189, 196
[136] 48/1991. (IX. 26.) AB határozattal. ABH 1991. 189, 197-198
[137] "E feladatok egyike sem hatásköri szabály." 36/1992. (VI. 10.) AB határozat. ABH 1992. 209, 211
[138] A köztársasági elnök államfői helyzetéből levezethető hatáskörei nincsenek, mert az Alkotmány szisztematikájából szükséges kiindulni, vagyis abból, hogy az alaptörvény más alkotmányos szervek számára szintén meghatároz feladat- és hatásköröket, amelyeket a köztársasági elnök hatásköreinek értelmezésekor figyelembe kell venni.
[139] E körbe mindazok a feladatok beletartoznak, amelyek szükségszerűen vagy történelmi okokból az államfőhöz kapcsolódnak.
[140] Ezek egy része természetesen konkrét hatáskörökben jelenik meg, és a köztársasági elnök e hatáskörökhöz kötve van, más részük azonban nem, vagy csak áttételesen kapcsolható egyes hatáskörökhöz. Bizonyos esetekben maguk a hatáskörök adnak lehetőséget az államfőnek arra, hogy ezek gyakorlását a köztársasági elnök töltse ki tartalommal. Persze ilyenkor tekintettel kell lennie a hatáskörgyakorlásra vonatkozó alkotmányi követelményekre.
[141] Pl. figyelmeztető funkcióját gyakorolva a köztársasági elnöknek a politikára vonatkozó megjegyzéseiből a Kormány
- 95/96 -
számára nem következik azonban olyan alkotmányjogi kötelezettség, hogy politikáján változtasson. Más kérdés, hogy az államfő figyelmeztetését politikai megfontolásból - pl. a közvéleményre gyakorolt hatása következtében - fontolóra vegye.
[142] Így pl. a köztársasági elnök felsorolt informális aktusai nincsenek ellenjegyzéshez kötve, de ez nem is felelne meg sajátos állami szervi jellegének.
[143] Az Alkotmányból és törvényekből adódó hivatalos funkciói mellett a köztársasági elnök tehát elláthat olyan egyéb feladatokat is, amelyek nincsenek konkrétan nevesített hatásköri előírásokban rögzítve. Ezeket szokás az államfő
tradicionális és szokásjogilag rögzült jogosítványainak is nevezni, amelyeket az alkotmányok esetleg kifejezetten nem, vagy csak rendkívül általánosan szabályoznak. Ennek oka az is, hogy a köztársasági államfőnek ebben a vonatkozásban általában nincs olyan - a tradíciók, konvenciók és a szokásjog által - szilárdan meghatározott és körvonalazott jogi helyzete, mint a monarchikus államfőknek. Az alkotmányos szokásokkal kapcsolatban lásd Tóth Gábor Attila: Túl a szövegen. Értekezés a magyar alkotmányról. Osiris Kiadó, Budapest, 2009. 267-269. o.
[144] Alk. 29. § (1) és (2) bek.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár.
Visszaugrás
