Jelen tanulmány az emberi méltóság fogalmának alkotmányjogi szempontból releváns értelmezéseit és ennek változásait mutatja be és értékeli Magyarországon. Mint közismert, 2012. január 1-jén hatályba lépett Magyarország Alaptörvénye, amelyet egyszerre jellemez a korábbi alkotmányos valósággal való folytonosság és az azzal való szakítás. Ez a tény indokolja, hogy az emberi méltóság magyarországi helyzetének bemutatása céljából mind a korábbi Alkotmányt és az arra épülő alkotmánybírósági gyakorlatot, mind pedig az új Alaptörvényt és annak Alkotmánybíróság általi értelmezését elemzés tárgyává tegyük.
Az I. részben az emberi jogok helyét vizsgáljuk meg az alapjogok alkotmányos rendszerében. A II. részben Alkotmány és Alaptörvény normaszövegeit vetjük össze, majd a régi alkotmánybírósági gyakorlat és az azt értékelő szakirodalom áttekintése révén mutatjuk be az emberi méltóság háromszintű értelmezési keretét a III. fejezetben. Ezt követően a IV. gondolati egységben az új alkotmánybírósági gyakorlatot vesszük górcső alá, végül értékelő észrevételeinket fogalmazzuk meg. Kutatásunk során elsősorban arra leszünk figyelemmel, hogy a megváltozott normatartalom eredményezett-e változást az Alkotmánybíróság gyakorlatában, és ha igen, akkor a változó gyakorlat koherens rendszert képez-e, valamint valóban kapcsolódik-e a normaszöveg által kijelölt új értelmezési irányokhoz.
Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata (1789. augusztus 26.) óta tudjuk, hogy működő alkotmányos demokráciát nehéz elképzelni az emberi jogok, a hatalommegosztás és a politikai nyilvánosság nélkül. A történelemben minden valamire való alkotmányos forradalom a Jogok Nyilatkozatával vette kezdetét. Ezek a természetjogias nyilatkozatok később a konszolidáció során megszelídültek, normativitásuk erősödött. Az alapjogok, mint klasszikus alkotmányos követelmények a kanális alkotmányok legfontosabb természetjogias indíttatású, de normatív részévé váltak. Hasonló a helyzet a magyar "Bill of Rights"-szal, az Alaptörvény Szabadság és felelősség című, XXXI cikkből álló fejezetével kapcsolatosan is, amelynek élén az emberi méltóság anyajoga áll.
1. Milyen forrásokból merített az alkotmányozó hatalom e fejezet megalkotásakor 2011-ben? Három forrást emelnénk ki: a korábbi Alkotmány szövegét, az Európai Unió Alapjogi Chartáját, továbbá a magyar Alkotmánybíróság korábbi, fontosabb alapjogi határozatait.
Az alapjogi fejezet nemcsak számozásában viseli magán az "antikvitást" (az egyes cikkelyeket római számokkal jelölik) hanem tartalmában is sok mindent továbbvisz a korábbi alkotmány szövegéből.[1] Ez a tény az alkotmányértelmezés folyamatossága és kiszámíthatósága nézőpontjából lehet pozitív. Ami az Alaptörvényben új és korszerűbb a korábbi alkotmány szövegéhez képest, az az Európai Alapjogi Charta eredményeinek hasznosításából ered. Az Alaptörvény készítői nagyon figyeltek az alapjogok európai konformitására, azok egyetemes elvárásaira, más kérdés, hogy a különböző megfelelési táblázatok alapján az egyes jogoknál ez mennyire sikerült.[2] Az mindenesetre elmondható, hogy az Alapjogi Charta 1. cikké-
- 337/338 -
nek és az Alaptörvény II. cikkének első mondata ("Az emberi méltóság sérthetetlen") szó szerint megegyezik. Az emberi méltóság mindkét dokumentumban önálló alapjog, szuverén entitás, valamennyi további alapjog "kályhaszabálya". Harmadik forrásként a magyar Alkotmánybíróság két évtizedes értelmezési gyakorlatát említenénk. Az Alkotmánybíróság alapjogi tesztje például normatív rangra emelkedett az Alaptörvényben. Az Alkotmánybíróság abortusz határozataiból került átvételre például továbbá az is, hogy az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettsége a fogantatástól kezdve kiterjed a magzati életre is.[3] Az Alkotmánybíróság alapjog-fejlesztő tevékenységének közvetlen felhasználását jelentősen rontja az Alaptörvény negyedik módosításának a fő szövegbe emelt ismert tétele, miszerint a 2012. január 1-je előtt meghozott alkotmánybírósági határozatok hatályukat vesztik. E tételt folyamatosan értelmezi maga az Alkotmánybíróság is.
2. Az alapjogok rendszerét vizsgálva, az Alaptörvény teljes körű szabályozást állít fel: együtt van a szabadság, egyenlőség és testvériség nagy triásza, s különösen a harmadik generációs jogok jelennek meg újdonságként: például a környezetvédelem, a fogyasztóvédelem, a klónozás tilalma, a biológiai sokféleség megőrzése, a jövő nemzedékek jogainak védelme, stb. Ez utóbbi generáció szoros összefüggésben van a jogok élén álló anyajoggal, az emberi méltósággal.
Megjegyezzük: az igazi nagy kérdés az, hogy az alkotmányozói beválogatással az adott emberi jog minőségileg is alapjoggá változik-e? Milyenek lesznek garanciái, korlátai, kiterjed-e rá az alkotmányvédelem egész intézményrendszere, amely védi az alapjogok lényeges tartalmát. Az alapelv és államcélszerű szabályozásokkal ugyan védünk bizonyos értékeket, ám az alkotmányozás normatív ereje, ezáltal az alapjogvédelem szintje csökkenhet. Példaként említjük az emberhez méltó lakhatás feltételeinek a mindenki számára való biztosítását, mint államcélt.[4]
Összességében a rendszert illetően teljesebb körű, értékvédőbb, és ettől pedig "ígéretes" Alkotmányunk van, amely a célok megvalósítására törekszik. Ehhez az értékvédő alapjogi filozófiához szervesen kapcsolódik, hogy az egyén jogai mellett a politikai közösség működésének biztosítékai is fontosak, továbbá a jogok és szabadságok mellett a kötelezettségek és a felelősség kérdése is jelen van. Ez a filozófia túllép az alapjogok hagyományos, liberális krédóján, az Alapjogi Charta individuálisabb szabadságfilozófiáján. Konzervatív alapon nyit - a szabadságjogokat nem megtagadva - a felelősség és a közösség felé.
A demokratikus társadalmakban a mai napig nagy kérdés az alapjogokat érintően a "mennyi államot és hol"? Talán könnyebb megválaszolni azt, hogy hol ne legyen állam, mint azt, hogy hol legyen és miért? A demokratikus társadalmakban az állam nem ősellenség, hanem alkotmányosan a közjó garanciája is.
Tanulságos lenne cikkről cikkre nyomon követni az Alaptörvény egyes alapjogokat érintő állam felfogását. Az általánosságok szintjén maradva csak annyit, hogy van, ahol jó helyen van az állam, ám gyakran ott vonul ki, ahol nem kellene, és ott van jelen, ahol nem lenne szabad. Az állam jelenléte a szélesebb értelemben vett emberi méltóságnak is az egyik központi kérdése. Az állami jelenlét mértékével szorosan összefügg az alapjogok korlátozása.[5] Vannak-e egyáltalán korlátlan alapjogaink? Az élethez és emberi méltósághoz való jogot és a kínzás tilalmát szokás válaszolni erre a kérdésre, bár e jogok, például az emberi méltóság részjogosítványai, közöttük az önrendelkezés joga, nem korlátlanok.
Az első generációs jogok akkor élnek, ha a korlátozott, joghoz kötött állam mellett működik az állam objektív intézményvédelmi kötelezettsége is. A második generációs jogok puszta kinyilatkoztatások az intézményfenntartó állam tevőleges cselekvése nélkül. A harmadik generációs jogok esetében pedig a felügyelő állam jó esetben szövetségesünk a "kráciákkal" szemben. Az emberi méltóság joga megítélésünk szerint alapjogi generációkon átívelő jelentéssel bír. Felfogható szabadságjogként, amint azt a híres magyar jogtudós Bibó István megfogalmazta: "Az emberi szabadság és az emberi méltóság egy és oszthatatlan",[6] de szoros kapcsolatban van a második és a harmadik generációs jogokkal is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
