Ratko Mladić letartóztatását követően boszniai áldozati csoportok keresték meg Patrick Robinsont, az exjugoszláv nemzetközi büntetőtörvényszék (ICTY) elnökét azzal a kéréssel, hogy távolítsa el Christoph Flügge német bírát a Mladić-ügyre felállított bírói kamarából. A kérést egy Flügge bíróval készített interjúra alapozták, mely 2009-ben jelent meg a Der Spiegel hetilapban. Az áldozati csoportok értelmezése szerint az interjúban tett kijelentéseivel Flügge tagadta, hogy a Srebrenicában 1995-ben történt eseményeket népirtásként lehetne minősíteni.
A fenti megállapítás nem helytálló, hiszen Flügge hangsúlyozta a beszélgetés során, hogy nem kívánja a konkrét eseményeket minősíteni:
"Spiegel: Die Definition des Srebrenica-Massakers als Völkermord ist unter Völkerrechtlern aber umstritten.
Flügge: Ich möchte auf diesen konkreten Fall nicht eingehen, aber allgemein frage ich mich, ob man eigentlich den Begriff des Völkermords, des Genocids, für die Kennzeichnung solcher Verbrechen wirklich braucht. Warum müssen wir hier überhaupt unterscheiden? Was ändert es am Unrechtsgehalt, wenn eine Gruppe nicht aus nationalen, ethnischen, rassischen oder religiösen Gründen, wie es in unserem Statut geregelt ist, umgebracht wird - sondern nur, weil die Menschen alle vor Ort waren?"[1]
Flügge bíró kifejezetten elzárkózott attól, hogy részletekbe bocsátkozzon Srebrenica konkrét esete kapcsán. Általános értelemben tette fel a kérdést, szükség van-e egyáltalán a különbségtételre azon esetek között, amikor tömegesen mészárolnak le embereket etnikai vagy vallási hovatartozásuk miatt, és amikor ugyanezt teszik, de abból az okból adódóan, hogy az adott népcsoport történetesen egy adott földrajzi régióban él. A bűncselekmények súlya szempontjából nem lehet különbséget tenni.
Másfelől a népirtás elkövetéséért való büntetőjogi felelősség megállapítását számos bizonyítási nehézség hátráltatja. Flügge bíró, az exjugoszláv törvényszéken eljáró joggyakorlóként értelemszerűen keresi a megoldást ezeknek a nehézségeknek a kiküszöbölésére. E szándékkal fejtette ki véleményét a nevezetes interjú során:
"Vielleicht würde der Begriff des Massenmords manche rechtlichen Abgrenzungsschwierigkeiten überflüssig machen. Damit käme man auch in Kambodscha klar. Dort haben Kambodschaner massenhaft Kambodschaner umgebracht. Was ist das dann, Völkerselbstmord? Soziozid? Der Bergiff Völkermord passt strenggenommen nur auf den Holocaust."[2]
Azzal a kijelentésével, hogy "szigorú értelemben véve" a népirtás fogalma csak a holokauszt esetére alkalmazható, annak a ténynek adott hangot, hogy ha a népirtás mögött húzódó szándékot igazán szűk értelemben vesszük, a holokauszt lenne az egyetlen eset, ahol a védett csoport megsemmisítése, mint népirtó szándék a földrajzi és katonai stratégiai tényezőktől függetlenül is kétséget kizáróan bizonyítható volt.
William Schabas szavait idézve, "mint egy vezető nemzetközi jogásztól, nem is várhatunk kevesebbet tőle"[3], mint hogy reflektáljon a nemzetközi büntetőjog aktuális legitim kérdéseire, mint a népirtás fogalmának kiterjedése. Másfelől ilyen szempontból csekély a Mladić-ügyben eljáró kamara mozgástere, hiszen a törvényszék Krstić-ügyben hozott ítélete (melyben Krstić büntetőjogi felelőssége megállapításra került a srebrenciai népirtás elkövetésében való bűnsegédlet címén) alapvetően meghatározza a srebrenicai események értékelését a Mladić-per folyamán is. Ezenkívül számos eljárási garancia biztosítja a bírák pártatlanságát, mint ahogy az is, hogy a védelem képviselete diszkvalifikációs eljárást indítványozhat a tárgyalás bármely szakában.[4]
A fenti történet világosan tükrözi az érintett társadalom érthető módon rendkívül magas szintű érzékenységét a kérdés kapcsán. A srebrenicai események népirtásként való minősítésével kapcsolatos jogi természetű viták nem befolyásolják a történtek kapcsán létező társadalmi felfogást. A népirtás bűntettét a közvélemény a bűntettek bűntetteként látja, és mint ilyen, szimbolikus jelentőséget tulajdonít neki.
A közvélemény szemében értelemszerűen a népirtás a tömeges jogsértések legszélsőségesebb formája. Hasonlóképpen megjelent a nemzetközi joggyakorlatban is a "bűntettek bűntette" minősítés. A ruandai törvényszék (ICTR) a Kambanda-ügyben jellemezte ekként a népirtást: "A népirtás tilalmáról szóló egyezmény elismeri, hogy a népirtás súlyos veszteségeket okozott az emberiségnek minden történelmi korszakban, és megerősíti a nemzetközi együttműködés szükségességét annak érdekében, hogy az emberiség megszabaduljon ettől az átoktól. [] a Kamara azon a véleményen van, hogy a népirtás jelenti a bűntettek bűntettét, amely tényezőt figyelembe kell venni az ítélet kiszabása során."[5]
A népirtás egy egyedülálló bűntett a nemzetközi bűncselekmények vonatkozásában, mely az állam felelősségét is maga után vonhatja. Megerősítette ezt a Nemzetközi Bíróság (ICJ) népirtás (Bosznia-Hercegovina v. Szerbia) ügyben 2007-ben hozott ítélete. Az államnak betudható népirtást megvalósító cselekedetek a nemzetközi jog imperatív normájának megsértését jelentik, és előidézik az állam felelősségét. Sajnálatos módon a Nemzetközi Bíróság ebben az esetben elmulasztott erőteljesen fellépni Szerbiával szemben, hogy az kiadja a valamikori Jugoszlávia Legfőbb Védelmi Tanácsa találkozóinak jegyzőkönyveit, melyek a felperes szerint perdöntő bizonyítékok lettek volna. Ennek folytán Szerbia felelőssége nem került megállapításra a népirtás elkövetése tekintetében, ami komoly csalódáshoz vezetett Bosznia-Hercegovina lakossága körében. A kérdéses dokumentumok feltárását hiába várták elsősorban az áldozatok hozzátartozói az exjugoszláv nemzetközi büntetőtörvényszéken zajló eljárás keretein belül történt titkosítás miatt. Amint azt Richard Goldstone állítja, "a [Nemzetközi] Bíróság elmulasztotta betölteni a régióban potenciálisan megnyíló szerepét"[6] a dokumentumok feltárásának megtagadását elfogadva. Másfelől nem lehet alábecsülni a tényt, hogy Bosznia-Hercegovina kérelme egyáltalán elvezetett az ítélethez. Ez egyértelművé tette, hogy a Nemzetközi Bíróság előtt felelősségre vonhatóak az államok a népirtás tilalma imperatív normájának megszegése miatt. Ez megerősíti a népirtás különleges jellegét a nemzetközi bűncselekmények körében.
Logikusnak tűnik az érvelés, miszerint a népirtás bűntettének elkövetését nem lehet elválasztani az érintett államtól, hiszen az nem fordul elő spontán módon. Előzetes tervet és ideológiai hátteret igényel, amely általában az adott állam kormányzatához fűződik.[7] Anton Weiss-Wendt következő érvei elfogadhatónak tűnnek: "Tömeges üldöztetés, etnikai tisztogatás, sőt tömeges emberölés - mindezen erőszakos tettek eredete megtalálható a köztudatban, a tömegek elkövetése nyomán. De nem úgy a népirtás! Egy [] csoport kisöprésére vonatkozó terv csak a felső hatalmi folyosókon születhet meg, vagy máskülönben kikristályosodhat a fennálló hierarchia útján. Bármely esetben az utópisztikus társadalom-vízió megvalósítása szükségessé teszi az államgépezetet."[8]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
