1. Módosították a nemzetközi magánjogi törvényt;1 erre a Róma I. és Róma II. rendeletek kínáltak alkalmat.2 A szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 864/2007/EK rendeletét ("Róma II.") 2007. július 11-én hirdették ki, és azt 2009. január 11-étől kell alkalmazni. A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 593/2008/EK rendeletét ("Róma I.") 2008. június 17-én hirdették ki, és azt 2009. december 17-től kell alkalmazni.3 A rendeletek - Dánia kivételével4 - valamennyi európai uniós tagállam5 számára egységesen határozzák meg a kötelmi jogi viszonyokra alkalmazandó jogot kijelölő kollíziós normákat.
Mindkét rendelet kifejezetten kimondja, hogy az általa meghatározott jogot akkor is alkalmazni kell, ha a kijelölt jog nem egy tagállam joga. A rendeletek kollíziós szabályai tehát loi uniforme-t képeznek, vagyis a tagállamokban nem csak az Európai Közösségen belül felmerülő jogszabály-összeütközésekre, hanem harmadik államok viszonylatában is alkalmazni kell őket. Ez azt jelenti, hogy a magyar bíró - a konkrét nemzetközi jogszabály-összeütközés relációjára tekintet nélkül - a rendeletek által meghatározott kollíziós szabályt és ennek folytán ugyanazt az anyagi jogszabályt alkalmazza az adott szerződéses vagy szerződésen kívüli kötelmi jogviszonyra, függetlenül attól, hogy az alkalmazandó anyagi jog uniós tagállam joga vagy más államé. A rendeletek megoldása feltétlenül helyes. Így lehetett elkerülni egy "kétcsatornás" kollíziós jog létrejöttét, ami indokolatlan jogalkalmazási nehézségekhez vezetett volna. Érdemben, tartalmilag ugyanis nincsenek olyan szempontok, amelyek más kollíziós normát tennének szükségessé az Európai Közösségen belüli és az azon kívüli jogviszonyok esetében. [Megjegyezzük, hogy egészen más megfontolások érvényesülnek a joghatóságra, a külföldi határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó rendeletek (a "Brüsszel I." és társai) esetében. Az e rendeletek által szabályozott kérdésekben igenis nagy jelentősége van annak, hogy a joghatóság, az elismerés és a végrehajtás feltételeit uniós tagállam viszonylatában, vagy a közösségeken kívüli államok viszonylatában állapítják meg. Ezért a brüsszeli rendeletek csak az Európai Unión belül felmerülő joghatósági, elismerési és végrehajtási problémák esetében alkalmazandók.]
2. Az uniós rendeletek - az EK-Szerződés 110. Cikkének (2) bekezdése szerint - a tagállamokban közvetlenül, azaz átültetés, végrehajtási rendelet vagy más nemzeti közvetítő jogi aktus nélkül hatályosulnak és alkalmazandók. A tagállamok többsége nem is hozott külön törvényt a Róma I. és a Róma II. rendeletek miatt. Kivételnek tekinthető a német törvényhozó, amely a Róma II. rendelet hatálybalépéséhez egy (összesen 5 apróbb módosítást jelentő) külön törvény megalkotását látta indokoltnak.6
Véleményem szerint a magyar törvényhozónak nem kellett volna a Módosító törvényben (a Nmtvr. új 24. §-aként és új 32. §-aként) külön-külön kimondania, hogy a Nmtvr. megfelelő szabályainak hatálya nem terjed ki azokra a kötelmi jogviszonyokra, amelyek a Róma I. és a Róma II. rendelet hatálya alá tartoznak. Helyesebb lett volna a Nmtvr. 2. §-át kiegészíteni az uniós rendeletekre tekintettel, és általános jelleggel rögzíteni az uniós rendeletek elsőbbségét a Nmtvr.-rel szemben, a nemzetközi egyezményeket követően. Egy ilyen megoldással a jövőre nézve elkerülhető volna az is, hogy - amint várható - újabb kollíziós jogi rendeletek esetén a Nmtvr.-t ismételten módosítani kelljen.
Az általunk itt javasolt megoldást, azaz a Nmtvr. 2. §-ának módosítását különösen az a körülmény indokolta volna, hogy a Róma I. és a Róma II. rendeletek nemcsak a maguk tárgyi hatálya alá közvetlenül tartozó kötelmi jogi kollíziós szabályokat tartalmaznak. Ezek mellett mindkét rendelet - a maga tárgyi hatálya vonatkozásában - szabályoz általános kérdéseket is. Így például speciális normákat alkotnak a renvoi-ra és az ordre public-re, és (részben eltérő módon) meghatározzák azt is, hogy szervezeti jogalanyok esetében mit kell szokásos tartózkodási hely alatt érteni. Ezek a szabályok azt a következményt vonják maguk után, hogy az illető rendelet hatálya alá tartozó jogvitáknál ezekben az általános kérdésekben is a rendeletek megfelelő rendelkezéseit, és nem a Nmtvr. szabályait kell alkalmazni. A Nmtvr. 4. §-a (a 21/A. §-ban foglalt kivétellel) megengedi például a visszautalást; az európai rendeletek viszont kizárják azt. Ezért kötelmi jogi jogviszonyokból eredő kötelezettségek tekintetében a magyar bíró nem fogadhatja el a magyar jogra vonatkozó esetleges visszautalást. Ez azonban a Módosító törvényből nem derül ki!
A Módosító törvény a Nmtvr.-nek elsősorban a kötelmi jogi viszonyokra vonatkozó V. fejezetét (24-35. §-ok) érinti. A változtatások részben csak szerkezeti jellegűek, részben azonban érdemi, tartalmi újításokra is sor került.
A módosított Nmtvr. kötelmi jogi szabályai kisegítő szerepet játszanak a Róma I. és a Róma II. rendelet által nem szabályozott kérdésekben. A rendeletek szabályozásának tárgyi határai meglehetősen szélesek ugyan, de bizonyos területeket kifejezetten kizárnak alkalmazásuk köréből. Ezeken a területeken jutnak tehát szerephez a Nmtvr. megújított szabályai. A Róma I. rendelet kizárja saját tárgyi hatályát például a váltó, a csekk és egyéb átruházható értékpapírok alapján létrejövő kötelmekre, a választottbírósági megállapodásokra, a vagyonkezelői szerződésekre. A Róma II. rendelet szabályainak hatálya pedig nem terjed ki például a személyhez fűződő jogok megsértéséből eredő deliktuális kártérítési viszonyokra, az atomkárokért megállapítandó felelősségre. Egészében megállapítható, hogy a Nmtvr. kötelmi jogi szabályai az európai rendeletek hatálybalépése után csak alárendelt, kiegészítő szerepet töltenek be. A jogalkotó ugyanakkor a Módosító törvény megalkotását felhasználhatta volna ezeknek a szabályoknak a korszerűsítésére. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy ez a modernizálás nem sikerült.
1. Különösen bírálatban kell részesítenünk a jogválasztásra vonatkozó új szabályokat. A Nmtvr.-nek a szerződésekre alkalmazandó jog megválasztására vonatkozó szabályozása valóban hiányos és korszerűtlen volt, ami a megújítást mindenképpen indokolttá tette; a módosítás eredménye azonban több szempontból is kritika tárgyává teendő.
A - kollíziós értelemben felfogott - jogválasztás szabadsága a már évtizedek óta általánosan képviselt felfogás szerint a szerződéses kötelmekre vonatkozó kollíziós szabályok rendszerének kiinduló tétele. A módosított Nmtvr. is a szerződő felek autonómiájából indul ki, amikor a szerződésre a felek által választott jogot rendeli alkalmazni. A Róma I. rendelettel egyezően az új Nmtvr. is elsősorban az alkalmazandó jog kifejezett kikötését írja elő. A hallgatólagos jogválasztás lehetővé tétele a ma uralkodó felfogás szerint szintén elfogadottnak tekinthető. Üdvözölhető ezért, hogy a Módosító törvény is megengedi ezt a lehetőséget.7 Nem helyes viszont a hallgatólagos jogválasztás meghatározása. Ez szó szerint átveszi a Róma I. rendelet pontatlan, nem szabatos hivatalos magyar fordításának szövegét, és "a szerződés rendelkezéseiből vagy az eset körülményeiből kellő bizonyossággal megállapítható" jogot választott jognak fogadja el.8 Ezzel a szövegfordulattal nehéz elhatárolni a hallgatólagos jogválasztást a vélelmezett (hipotetikus) jogválasztástól.9 Márpedig csak az előbbit szabad megengedni. A Róma I. rendelet adott rendelkezésének [3. cikk (1) bekezdés második mondat] helyes fordítása szerint a jogválasztásnak "egyértelműen ki kell tűnnie" (!) a szerződés rendelkezéseiből vagy az eset körülményeiből: "The choice shall be …clearly demonstrated by the terms of the contract or the circumstances of the case."10 Ezt a megfogalmazást kellene alkalmazni mind a Róma I. rendelet magyar szövegében, mind az új Nmtvr.-ben. Nem elég tehát a kellő bizonyossággal történő megállapíthatóság.
Helyes, hogy a Módosító törvény - az eredeti Nmtvr. 24. §-ával egyezően - időben nem korlátozza szükségtelenül a felek jogválasztó lehetőségét, és nem csak a szerződés megkötésekor, hanem ezt követően ("később") is biztosítja számukra a jogválasztás jogát. Sajnálatos viszont, hogy az új Nmtvr. nem pontosítja: meddig választhatnak a felek jogot, igaz: a Róma I. rendelet sem. Ráadásul, elvben, sőt a gyakorlatban sem kizárt, hogy a felek már a konkrét szerződés megkötése előtt (például egy keretszerződésben) választanak jogot, és ezt kétségkívül kikötött jognak kell tekinteni. Ami pedig a jogválasztás záró időpontját illeti, nyilván nem kell korlátozni a felek jogát a peres eljárás megindításáig; utána azonban - már csak perökonómiai szempontok miatt is - célszerűnek látszik egy ésszerű cezúra. A jogirodalomban uralkodó felfogás szerint a felek a jogvita megkezdődéséig választhatnak jogot szerződésükre. Ezzel az állásponttal szemben az 1979-es Nmtvr. bírói gyakorlata a peres eljárás során mindvégig, azaz az ügy jogerős befejezéséig, tehát adott esetben a másodfokú eljárásban is módot ad a jogválasztásra - tegyük hozzá: minden ismert esetben a magyar jog választására.11 Ez a felfogás nem biztos, hogy helyes. Noha a kérdés már az eljárási jogot érinti, törvényileg ki lehetne mondani például, hogy a feleket a perben csak a bizonyítási eljárás befejezetté nyilvánításáig illesse meg a jogválasztás joga.12 A Róma I. rendelethez [3. cikk (2) bekezdés] hasonlóan szükséges lett volna rendelkezni arról is, hogy az utólagos (azaz a szerződés megkötése utáni) jogválasztás vagy az eredeti jogválasztás későbbi megváltoztatása nem érinti a szerződés alaki érvényességét és harmadik személyeknek a szerződésből eredő jogait.
Szerencsétlen az új 25. §-nak a részleges jogválasztásra vonatkozó megfogalmazása, mert egyértelműen azt az értelmezést sugallja, mintha a szerződés valamelyik elemére választott jog az egész szerződésre irányadó volna. Márpedig nem erről van szó. Több nemzeti törvény13 és maga a Róma I. rendelet14 is megengedi a részleges jogválasztást, de ilyen esetben a választott jog - magától értetődően - csak a szerződés adott részére vonatkozik.
Az 1979-es eredeti szabályhoz hasonlóan sajnálatosan hiányzik a módosított tvr.-ből is a jogválasztó megállapodás érvényességét meghatározó jogrendszer kijelölése. A külföldi törvények és a Róma I. rendelet [3. cikk (5) bekezdés] magának a szerződés érvényességének eldöntésére vonatkozó kapcsoló szabályokkal határozzák meg az e kérdésre alkalmazandó jogot.
Nem ártott volna a jogválasztás hiányában alkalmazandó jogrendszer kógens szabályainak érvényesülését biztosítani. A Róma I. rendelet [3. cikk (3) bekezdés] például fontosnak tartja ezt kimondani: "Amennyiben a jogválasztás időpontjában a jogviszony valamennyi egyéb lényeges tényállási eleme egy másik államhoz kapcsolódik, mint amelynek jogát a felek választották, a jogválasztás nem sértheti ezen állam olyan jogszabályi rendelkezéseinek alkalmazását, amelyektől megállapodással nem lehet eltérni."15
2. A szerződésre alkalmazandó jogot meghatározó objektív kapcsoló szabályok és az azokat kiegészítő záróklauzulák körében a Módosító törvény meglehetősen ötletszerűen változtat, és a módosítások is inkább csak kozmetikázásnak tekinthetők. Ezt a bírálatot le kell írnom annak ellenére, hogy a változtatások kiinduló elve helyes: elkerülni a párhuzamos szabályozásokat a Róma I. rendelettel, kitölteni ugyanakkor annak tudatosan vállalt hézagait. A helytálló elv megvalósítása azonban sajnos nagyon felemásra sikerült.
A Módosító törvény okkal hagyja ki a Nmtvr. eredeti objektív kapcsoló szabályainak katalógusát [25. § a)-m) pontok], hiszen azokat a Róma I. rendelet kiváltja. Dicséretes az is, hogy kimaradt "az elsősorban jellemző szolgáltatás kötelezettjének" attribútumaira épülő, Schnitzer-ihlette, de már 1979-ben szerencsétlenül megfogalmazott záróklauzula (29. § első mondat), mivel a Róma I. rendelet [4. cikk (2) bekezdés] ezt a funkciót - tökéletesebben - ellátja. A követett elvnek felel meg a munkajogi kollíziós szabályokat tartalmazó VIII. fejezet teljes hatályon kívül helyezése a Róma I. rendelet 8. cikkére tekintettel. A Róma I. rendelet szabályozása (6. cikk) ugyanígy szükségtelenné tette a Nmtvr.-nek a fogyasztói szerződésekre alkalmazandó jogot meghatározó, 1998. március 1-je óta hatályos 28/A. §-át is.
Feltűnő hiánya ugyanakkor az új Nmtvr.-nek, hogy nem ad kollíziós kapcsoló szabályt több olyan fontos szerződéses tényállásra, amelyet a Róma I. rendelet kifejezetten kizár a maga hatálya alól. Így nem mondja meg, hogy mely jogot kell alkalmazni a házassági vagyonjogi szerződésre, az öröklési szerződésre, a választottbírósági megállapodásra és a joghatósági kikötésre, a képviselő jogának terjedelmére stb. Az értékpapírokkal kapcsolatos rendelkezéseken nem változtat a Módosító törvény, és kérdéses, hogy azok változatlan formájukban alkalmasak-e a - Róma I. rendelet tárgyi hatálya alól ugyancsak kizárt - váltóra, csekkre és egyéb átruházható értékpapírokra alkalmazandó jog meghatározására. Fenntartja a Módosító törvény az 1979-es tvr.-nek a tőzsdén, versenytárgyaláson vagy árverésen kötött szerződésekre és a társasági szerződésre alkalmazandó jog meghatározására vonatkozó kollíziós szabályokat is. Ez a megoldás legalábbis az árveréssel kapcsolatban felesleges, mivel a Róma I. rendelet [4. cikk (1) bekezdés g) pont] meghatározza az árverésen történő adásvételre alkalmazandó jogot (mellesleg a Nmtvr.-rel azonos módon). Mindezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy a törvényelőkészítők maradék bátorsága is elfogyott a bizalmi vagyonkezeléssel (trust)16 kapcsolatos jogviszonyok kollíziós szabályainak megalkotásánál, pedig a Róma I. rendelet tárgyi hatálya ezekre sem terjed ki.
A legszorosabb kapcsolódás elvét, mint a nem szabályozott szerződésekre alkalmazandó jogot is meghatározó szabályt a Róma I. rendelet tartalmazza [4. cikk (4) bekezdés]. Felesleges volt ezért az új Nmtvr.-be is felvenni (28. §), ráadásul fenntartva az eredeti szövegnek a nemzetközileg elfogadottól eltérő és bizonytalan terminológiáját: "amelyhez a szerződés - az adott szerződéses viszony lényeges elemei szerint - leginkább kapcsolódik". Ugyanígy felesleges az elévülés kapcsoló szabálya is, amelyet a Róma I. rendelet [12. cikk (1) bekezdés d) pont] a szerződésre alkalmazandó jog hatálya alá von, hasonlóan az eredeti Nmtvr.-ből [30. § (4) bekezdés] itt felejtett szabályhoz [új Nmtvr. 29. § (3) bekezdés]. A Róma I. rendelettel való átfedés miatt a legkevésbé érthető és a legtöbb zavart okozza a szerződés jogának kiterjedésére vonatkozó szabály változatlan fenntartása az új Nmtvr. 29. § (1) bekezdésében. Az abban foglalt legtöbb kérdést ugyanis szabályozza a Róma I. rendelet: az alaki érvényességet - differenciáltan - a 11. cikkben,17 több kérdést a 12. cikk (1) bekezdésében, az engedményezést külön és igen árnyaltan a 14. és 15. cikkekben, a beszámítást a 17. cikkben. Igénytelen, szakszerűtlen törvény-előkészítésre vall az 1979-es szöveg [30. § (1) bekezdés] átmásolása a Róma I. rendelet után. Ezt a munkamódszert példázza az egyoldalú nyilatkozatokra alkalmazandó jogot meghatározó utaló szabály változatlanul hagyása is az új 30. §-ban; szerződési szabályok az új Nmtvr.-ben alig maradván, az utalás meglehetősen üres.
3. A nem szerződéses kötelmi jogviszonyok közül a módosított Nmtvr. ugyanúgy csak a deliktuális kártérítési és az alaptalan gazdagodási kötelmekre állapít meg kapcsoló szabályokat, mint a régi. Helytelen tehát az új cím, amely azt a téves látszatot kelti, mintha az adott fejezetben egyéb (vagy még inkább: valamennyi) szerződésen kívüli kötelemről is szó lenne. Ilyen címet joggal alkalmaz a Róma II. rendelet, amely kifejezetten szabályozása körébe vonja - a jogellenes károkozási és jogalap nélküli gazdagodási kötelmek mellett - a megbízás nélküli ügyvitelből és a culpa in contrahendo-ból származó kötelmi következmények kollíziós jogi kezelését, sőt kimondja "a valószínűleg felmerülhető szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra" való alkalmazását is [2. cikk (1)-(2) bekezdés].
Érdemben a Módosító törvény feladata a Róma II. rendelet vonatkozásában ugyanaz volt, mint a Róma I. rendelet tekintetében: elkerülni az átfedéseket és ismétléseket, és kitölteni a rendelet hézagait. A Róma II. rendelet tárgyi hatálya köréből kihagyott esetek [1. cikk (2) bekezdés] közül egyedül a személyhez fűződő jogok megsértéséből eredő magánjogi deliktumok tekinthetők gyakorlati szempontból jelentősnek. Ez a fontos esetcsoport a tagállamok kellő kompromisszumkészségének hiánya miatt maradt ki, és a jogirodalom egyöntetűen a rendelet legsajnálatosabb fogyatékosságának tekinti.18 A Módosító törvénynek - véleményem szerint - ezért arra kellett volna törekednie, hogy a Nmtvr. tárgyi hatálya alatt maradt szűk sávban a lehető legnagyobb mértékben rokonítsa a kapcsoló szabályokat a Róma II. rendelet kollíziós normáihoz, nyugodtan mondhatjuk: egységesítse azokkal! A törvényhozó ezzel szemben a lex minimae elvét követve igyekezett megoldani feladatát: eredeti formájukban tartotta fenn a Nmtvr. szabályai közül azokat, amelyeket a hézagok kitöltéséhez szükségesnek tartott, és elhagyta azokat, amelyeket a beszűkült funkcióhoz feleslegesnek érzett. Ez a hozzáállás eleve kizárta a kapcsoló szabályok megújításának lehetőségét. Márpedig 1979 óta éppen a deliktuális kártérítési felelősségi viszonyokra alkalmazandó jog meghatározásában számos jelentős változás vált általánosan elfogadottá. Ennek érzékelésére elegendő lett volna magának a Róma II. rendeletnek a tanulmányozása, ami egyúttal a két rezsim harmonizálását is előmozdította volna. Így viszont a módosított Nmtvr. és a Róma II. rendelet minden ok nélkül különbözik egymástól; mondhatni: szükségtelenül két különböző nemzetközi deliktuális kollíziós jogi rendszer jött létre.
A jogirodalom évtizedek óta támogatja a jogválasztás megengedését a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokban, köztük a deliktuális kártérítési felelősségi viszonyokban is. Az újabb keletű nemzeti törvények (például a svájci törvény 132. cikke) és törvénymódosítások (például a német EGBGB 42. cikke) is megengedik, hogy a károkozó és a károsult - harmadik személyek jogainak sérelme nélkül - meghatározzák a jogviszonyukra alkalmazandó deliktuális statútumot. A Módosító törvény nem ismeri el a károkozó és a károsult (vagy az egyéb szerződésen kívüli jogviszonyban lévő jogalanyok) jogválasztó jogát. A Nmtvr.-rel szemben viszont a Róma II. rendelet (14. cikk) a korszerű tudományos felfogást követi, és lehetővé teszi, hogy a felek - elsősorban a kárt okozó esemény bekövetkezése utáni megállapodásban - megválaszthassák a szerződésen kívüli kötelmi viszonyukra alkalmazandó jogot. A jogválasztás - a Róma I. rendelethez hasonló módon - hallgatólagosan is végbemehet, amikor is az eset körülményeiből kellő bizonyossággal megállapíthatónak kell lennie. (A felek között nem lévén szerződés, a hallgatólagos jogválasztás körülírására itt nincs pontosabb formula!) A jogválasztás fontos korlátja, hogy az harmadik személyek jogait nem sértheti. Ezenkívül a felek autonómiája nem vezethet azon állam kógens normáinak megkerüléséhez, amelyben a kárt okozó esemény bekövetkezésének idején az adott tényállás valamennyi lényeges eleme található.
A Módosító törvény nem vette figyelembe a jogtudománynak a lex loci delicti commissi kapcsoló szabályát érintő kritikáját, és fenntartotta azt [Nmtvr. 33. § (1) bekezdés].19 A jogirodalmi bírálatok az elkövetés helyéhez történő kapcsolás büntető jogias szemléletét és különösen azt rótták fel, hogy nincs kellően tekintettel a károsult érdekeire.20 A Róma II. rendelet - mindezek miatt egyértelműen helyeselhető módon - a lex loci damni elvét fogadja el, és a jogellenes károkozásból eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyra a kár bekövetkezésének helye szerint állam jogát rendeli alkalmazni, éspedig függetlenül mind a károkozó esemény bekövetkezésének helyétől, mind ezen esemény közvetett következményeinek bekövetkezési helyétől [4. cikk (1) bekezdés]. Ily módon a magyar nemzetközi magánjogban - indokolatlanul - kétcsatornás rendszer jött létre a magánjogi deliktumokra alkalmazandó jog meghatározásánál. Megállapítható ez annak ellenére, hogy - favor laesi formájában - az új Nmtvr.-ben is megtalálható (az eredetivel azonos módon) a lex loci damni kapcsoló elv, ha annak alkalmazása a károsultra kedvezőbb [33. § (2) bekezdés]. (A károsultra kedvezőbb jog ebben a formában történő megfogalmazása egyébként vitatható.21)
Tovább szélesíti a Róma II. rendelet és a Nmtvr. közötti szakadékot, hogy az utóbbi [33. § (3) bekezdés] a károkozó és a károsult közös jogával kapcsolatban kitart a közös lakóhely mellett, míg az előbbi [4. cikk (2) bekezdés] - e kérdésben is követve a jogtudomány fejlődését - a közös tartózkodási hely jogát rendeli alkalmazni.
Végül eltérést jelent a két rendszer között az is, hogy a Róma II. rendelet kitérítő klauzulát fogalmaz meg a szorosabb kapcsolat elve szerint: Amennyiben az eset összes körülményei alapján egyértelműen megállapítható, hogy a jogellenes károkozó cselekmény nyilvánvalóan szorosabban kapcsolódik egy másik államhoz, mint az elkövetés helyének vagy a károkozó és a károsult közös tartózkodási helyének állama, úgy az előbbi állam jogát kell alkalmazni. A Nmtvr. ilyen kitérítő klauzulát nem ismer.
Mindezeken túl - véleményem szerint - elavultnak tekinthetők a vétőképesség fennállásának megállapítására a Nmtvr.-ben fenntartott alternatív kapcsoló szabályok [33. § (4) bekezdés] is. A károsító esemény államának biztonsági és magatartási szabályait a Róma II. rendelet is figyelembe venni rendeli (17. cikk), ezért az ilyen értelmű szabály fenntartása a Nmtvr.-ben [34. § (1) bekezdés] szintén felesleges volt.
Összefoglaló jelleggel az állapítható meg, hogy a Nmtvr. módosítása nem állja ki a szakmai kritika próbáját. A Róma I. és a Róma II. rendelet automatikus érvényesülése mellett a Nmtvr. a kötelmi jogi kapcsoló elvek terén csak kisegítő, várhatólag alárendelt szerepet fog játszani. A Módosító törvénynek már csak ezért is sokkal tudatosabban kellett volna arra törekednie, hogy a rendeletek és a Nmtvr. szabályai a lehető legnagyobb mértékben illeszkedjenek egymáshoz: ne legyen átfedés, de ne maradjon hézag sem közöttük. Ezt a feladatot egyik rendelet vonatkozásában sem sikerült maradéktalanul megvalósítani. A deliktuális statútum és a hozzá kapcsolódó normák változatlanul hagyása a Nmtvr.-ben ráadásul a jogtudományban rég meghaladott tételek továbbélését jelenti, és egy korszerűtlen, teljesen indokolatlan és felesleges párhuzamos nemzetközi kollíziós jogi rezsimet hoz létre a Róma II. rendelet mellett. ■
JEGYZETEK
1 2009. évi IX. törvény (a továbbiakban: Módosító törvény) a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Nmtvr.) módosításáról. A törvényt az Országgyűlés a 2009. március 2-i ülésnapján fogadta el, és március 20-án hirdették ki. A módosítások (a szerződésekre vonatkozó szabályok kivételével) 2009. április 4-én léptek hatályba. A szerződési szabályok - a Róma I. rendelet hatálybalépésével egyidejűleg, 2009. december 17-én lépnek hatályba.
2 Az ember névviselésére vonatkozó szabályok kiegészítése [a Nmtvr. 10. §-ának új (2) bekezdésében] független a rendeletektől. Ennek megalkotására a törvényhozót az Európai Bíróság egy ítélete [C-148/02, M. Carlos Garcia Avello v. Belga Állam] indította. Ezzel a problémával ez a tanulmány nem foglalkozik.
3 A véleményem szerint helyes álláspont (E. Jayme/Ch. Kohler: IPRax 2007., 49. o., 17. lj.) a rendeletek pontos időbeli hatályát az EK-Szerződés 254. cikke (1) bekezdésének figyelembevételével állapítja meg. Ez azt jelenti, hogy az alkalmazás fent említett kezdő időpontjától fogva az illető rendeletet a hatálybalépése után, azaz a 2008. július 27-e után kötött szerződésekre, illetve a 2007. augusztus 20-a után keletkezett szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra (bekövetkezett károkra stb.) alkalmazni kell.
4 Dánia az Európai Közösséget létrehozó Amszterdami Szerződésben [különösen annak 61. cikke c) pontjában és 67. cikke (5) bekezdésének második francia bekezdésében] lehetővé tett uniós jogegységesítési folyamatban való részvételét (az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, Dánia helyzetéről szóló Jegyzőkönyv 1. és 2. cikkében) kizárta. Így nem részese a joghatósági, elismerési és végrehajtási ún. brüsszeli rendeleteknek sem; helyettük 2005. október 19-én az Európai Unió egy kétoldalú egyezményt kötött Dániával, amelyet a Tanács 2006. április 27-én fogadott el.
5 Az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, az Egyesült Királyság és Írország helyzetéről szóló Jegyzőkönyv 3. cikkével összhangban mind az Egyesült Királyság, mind Írország részt vett, illetve vesz a Róma II. rendelet elfogadásában és alkalmazásában. A Róma I. rendeletnek viszont az Egyesült Királyság nem részese, de Írország igen.
6 Gesetzentwurf der Bundesregierung (2008) für ein Gesetz zur Anpassung der Vorschriften des Internationalen Privatrechts an die Verordnung (EG) Nr. 864/2007. Vö. ugyanakkor: R. Wagner: Änderungsbedarf im autonomen deutschen Recht aufgrund der Rom II-Verordnung? IPRax 2008., 314. skk. o.
7 Az 1979-es Nmtvr. nem szólt a hallgatólagos jogválasztásról, de a tudomány támogatta elismerését. L. Mádl/Vékás: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga (6. kiadás). Budapest 2004., 348. o.; vö. Burián/Kecskés/Vörös: Magyar nemzetközi kollíziós magánjog. Budapest 1997., 726-729. margószám.
8 Ez a szöveg inkább a Római Egyezmény megfelelő rendelkezését idézi, amelyet a Róma I. rendeletben tudatosan pontosítani akartak, hogy világosabb legyen a hallgatólagos jogválasztás elhatárolása a vélelmezett jogválasztástól.
9 A hallgatólagos jogválasztás Róma I. rendeletben adott definíciójának formálódásához és a vélelmezett jogválasztástól történő megkülönböztetéséhez a legújabb magyar jogirodalomban l. Palásti Gábor Péter: A szerződésre alkalmazandó jog felek általi megválasztása (a jogválasztás). Miskolc 2008 (kézirat), 179. skk. o., 301. skk. o.; Csöndes/Nemessányi: Jogválasztás a Római egyezménytől a Róma I. rendelettervezetig. Jogtudományi Közlöny LXIII. (2008) 239-251. o.
10 Ugyanígy a német szöveg: "Die Rechtswahl muss … sich eindeutig aus den Bestimmungen des Vertrags oder aus den Umständen des Falles ergeben."
11 Legf. B. Pf. III. 20 895/1992. sz.; Legf. B. Pf. VI. 22 046/1993. sz.; Legf. B. Pf. III. 20 998/1995. sz.
12 Ezt a javaslatot fogalmazza meg Burián László is "A szerződések kollíziós szabályai és a jogválasztás" c. kéziratos könyvrészletében, amelynek szíves rendelkezésemre bocsátásáért ezúton is köszönetet mondok.
13 Például a német nemzetközi magánjog: Art. 27 (1) harmadik mondat: "Die Parteien können die Rechtswahl für den ganzen Vertrag oder nur für einen Teil treffen." Hasonlóképpen a Québec-i Code civil Art. 3111 (3) bekezdése: "On peut désigner expressément la loi applicable à la totalité ou à une partie seulement d’un acte juridique."
14 3. cikk (1) bekezdés harmadik mondat: "Választásukkal a felek a szerződés egészére vagy annak csak egy részére alkalmazandó jogot határozhatják meg."
15 A Róma I. rendelet hivatalos fordítása számos helyen, így e rendelkezésnél is pontatlan, ezért a szerző a normaszöveget saját fordításában közli.
16 A Róma I. rendelet hivatalos fordítása a trust-ot célvagyonnak nevezi, ami megint téves.
17 Emiatt egyébként az új 29. § (2) bekezdés is felesleges.
18 L. Kurt Siehr: European Private International Law of Torts. Violation of Privacy and Rights Relating to Personality. Riv. dir. int. priv. proc. 2004., 1201 skk. o.; Michael von Hinden: Ein europäisches Kollisionsrecht für die Medien. Gedanken zur Fortentwicklung der Rom II-Verordnung, in: D. Baetge/J. von Hein/M. von Hinden: Die richtige Ordnung: FS Kropholler. Tübingen 2008., 573. skk. o.
19 Nem javította ki a Módosító törvény a Nmtvr. eredeti hibáját sem, amely tévesen a károkozó tevékenység vagy mulasztás helyén és idején (?) irányadó jog alkalmazását rendeli. Megjegyzendő, hogy a Nmtvr.-ben fenntartott "lobogó joga" [34. § (2) bekezdés] a lex loci delicti commissi egyik variánsának tekinthető.
20 A könyvtárnyi irodalomból kitűnő válogatást ad Christian von Bar: Internationales Privatrecht, Zweiter Band: Besonderer Teil. München 1991., 470-472. o. Megjegyzendő, hogy az Egyesült Államokban 1960-as és 1970-es években éppen a deliktuális statútum körüli, a lex loci delicti commissi merevsége miatti jogirodalmi vita volt a színtere az ún. "coflict revolution"-nak.
21 A problémához átfogó jelleggel l. Jan von Hein: Das Günstigkeitsprinzip im Internationalen Deliktsrecht. Tübingen 1999.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Vékás Lajos egyetemi tanár ELTE ÁJK, Budapest
Visszaugrás
