A tanulmány fókuszában az önfoglalkoztatás-munkajogviszony határán lévő, ún. szürke zónába szorult személyek kollektív igényérvényesítésének vizsgálata áll a versenyjogi szabályozás tükrében. Jelenleg a hatályos szabályozás tilalmazza az önfoglalkoztatók kollektív fellépését, melynek nyomán kollízió bontakozik ki a kollektív jogok által elérni kívánt szociális célok, valamint a versenyjog által védeni kívánt korlátozásmentes szabad verseny között. Tanulmányomban ezen kollízió feloldására kívánok megoldási javaslatokat bemutatni.
1. Bevezetés
2. A téma kontextualizálása
3. Az önfoglalkoztató (nem létező) fogalma
4. Az európai uniós versenyjog kontra munkajog
5. Nemzetközi színtéren megfogalmazott elvárások
6. Hazai kitekintés
7. Részösszegzés
8. Megoldási javaslatok
8.1. A gazdaságilag függő munkavállaló, mint új sui generis kategória megalkotása
8.2. Univerzális munkajogi biztosítékok bevezetése
8.3. Versenyjogi mentesség kiterjesztése
9. A Bizottság iránymutatása
10. Összegzés
Napjainkban a munkaerőpiac folyamatos változásának, fluktuációjának lehetünk szemtanúi, mely a technológiai fejlődés, a digitális munkaerőpiac felemelkedése, valamint a globalizáció által felfokozott verseny természetes velejárója.[1] A versenyképesség fenntartása és növelése egyre nagyobb igényt teremt a tradicionális munkaviszonyhoz képest a "rugalmasabb" foglalkoztatásra, markáns trendként detektálható a klasszikus munkaviszonytól eltérő szerződések egyre szélesebb körű alkalmazása, illetve az önfoglalkoztatás térhódítása a munkaviszonyban történő foglalkoztatás rovására.[2] Ezen folyamatok következményeként fokozatosan növekszik azon munkát végzők száma, akik a munkájukat nem munkaszerződés alapján, hanem vállalkozói minőségben végzik, azonban - elsősorban gazdasági - függésük megközelíti a munkavállalókét, ezzel szemben függőségükhöz nem kapcsolódnak a munkaviszonyt jellemző védelmi garanciák.[3] Ezen tendencia alapjaiban kérdőjelezi meg a fennálló munkajogi szabályozás adekvátságát, és veti fel a szabályozás revíziójának szükségességét.
Jelen tanulmány a munkaviszony és az önfoglalkoztatás határvidékén lévő, ún. "szürke zónába" szorult személyek kollektív igényérvényesítésének lehetőségeit vizsgálja a versenyjogi szabályozás tükrében.
Álláspontom szerint a témám több szempontból is kardinális jelentőségű. Egyrészről paradox módon a "munkajogból menekülés" számos kiaknázható előnnyel kecsegtet, úgymint a költséghatékonyság, adózási előnyök, illetve kisebb adminisztrációs terhelés, mely a rugalmasabb foglalkoztatás felé nyitás egyik fő katalizátora. A munkaviszonyon kívüli jogviszonyok alkalmazása a költséghatékonysága folytán, illetve a lazább szabályozás miatt a versenyképesség növelésének közkedvelt eszközévé vált, mely a munkajog céljának kiüresedésével fenyeget.[4] A jogalkotónak hangsúlyt kell fektetnie az egyensúlyi helyzet megteremtésére a munkát végzők védelem iránti igénye és a foglalkoztatók versenyképesség szempontjait priorizáló profitorientált szemlélete között.[5]
Másrészről negatív tendenciaként értékelhető, hogy a munkajog magját adó szinallagmatikus kötelem - mely során a munkáltató gondoskodási kötelezettsége áll szemben a munkavállaló hűségkötelezettségével - a rugalmasabb jogviszo-
- 8/9 -
nyokban megbomlik, ahogy a foglalkoztatók kötelezettségei fokozatosan háttérbe szorulnak, mely egy alacsonyabb sztenderdekkel bíró munkaerőpiac kialakulásának előszele lehet.[6]
Harmadrészt az önfoglalkoztatóknak biztosított kollektív igényérvényesítés fundamentális jelentőségűnek tekinthető, ugyanis egyetértve Balogh Áron Péter álláspontjával - a kollektív jogok felek közötti kiegyenlítő szerepéből kiindulva - folyamatos változás mellett az állami jogalkotásnál gyorsabb és rugalmasabb reagálási képességű kollektív igényérvényesítés képes rendezni a felek közötti jogviszonyt, kiegyensúlyozva a jogviszonyból fakadó egyenlőtlenségeket.[7] Egyebekben pedig a kollektív alkuhoz, illetve kollektív fellépéshez való jog képezi az alapját más szociális jogokban való részesülésnek.[8]
Habár a kollektív jogok gyakorlásához való jogot több alapvető jelentőségű nemzetközi dokumentum is deklarálja,[9] a versenyjog ezzel éles ellentétben tiltja a vállalkozások közötti megállapodást, illetve összehangolt magatartást. A tradicionális szabályozás bináris logikája nyomán pedig azon személyek, akik nem minősülnek munkavállalónak, kényszerűleg a versenyjog hatálya alá szorulnak. A versenyjog és a nemzetközi munkajogi elvárások közötti ellentét jogbizonytalanságot eredményez, mely az önfoglalkoztatók folyamatosan növekvő számának tükrében a közösségi jogalkotót egyre erősebb lépéskényszerbe szorítja.
Jelen kutatás fő célkitűzése, hogy a téma bemutatását követően konklúzióként a munkajog-versenyjog közötti kollízió feloldására javaslatokat fogalmazzon meg. A javaslatok kidolgozásához mind a hazai, mind pedig a nemzetközi jogtudomány álláspontjának feltérképezésén túl széles körű nemzetközi kitekintést tettem, hiszen ezek ismerete, illetve kvalitatív igényű elemzése elengedhetetlen az előremutató, de lege feranda javaslatok megfogalmazásához.
Az elmúlt években számos tanulmány rögzítette a már-már szállóigévé vált mondatot, miszerint "a munkajog válságban van". Ezen válság egyik fő vetülete, hogy a munkajogi szabályozás nehezen tart lépést a munkaerőpiac permanens változásával.[10]
A Bizottság 1993-ban jelentette meg "Növekedés, versenyképesség, foglalkoztatás" címmel a Fehér Könyvet, mely hangsúlyozta a munkaerőpiac rugalmasságának fontosságát. A dokumentum felismerte, hogy a rugalmasabb munkaerőpiac a gazdasági növekedés, a versenyképesség és a foglalkoztatás fellendítésének kvintesszenciája. Fontos azonban rögzíteni, hogy a rugalmasság nem jelentett egyet sem a deregulációval, sem a munkavállalók védelmi szintjének csökkenésével.[11]
1998-ban látott napvilágot a Supiot-jelentés, amelynek fő konzekvenciája volt, hogy a fordista modellre épülő tradicionális szabályozás már nem fedi a realitást, a gazdasági és társadalmi változásoknak köszönhetően a munkaviszony folyamatosan veszít népszerűségéből, és már nem képes betölteni korábban egyeduralkodó szerepét a munkaerőpiacon.[12]
Az Európai Bizottság által 2006-ban megjelentetett Zöld Könyv a munkajog modernizálásáról című vitaindító dokumentum a szabályozás irányvonalaként a rugalmasság szükségességét rögzítette a biztonság maximalizálása mellett.[13] A dokumentum felvetette továbbá a munkajogi fogalomtár megújításának szükségességét, szakított a munkavállaló-"önálló" önfoglalkoztató fogalompárosra épülő kétpólusú megközelítéssel, és bevezette a "gazdaságilag kiszolgáltatott munka" fogalmát, mely a munkajog és a kereskedelmi jog határmezsgyéjén helyezkedik el. Az itt munkát végző személyek tulajdonképpen önálló vállalkozók, akik munkájukat gazdasági függésben végzik, bevételük egyetlen munkáltatótól származik.[14]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
