A magyar és a nemzetközi munkajogi szakirodalomban a kollektív szerződések vizsgálata kapcsán központi fogalom a kollektív autonómia. A kollektív autonómia a legtöbb európai szabályozás alkotmányos szinten rögzített eleme, azonban az értelmezése, valamint a jogrendszerbe történő implementálása tekintetében jelentős különbségek lelhetők fel. A dogmatikai vizsgálódás mellett a kollektív autonómia határainak megvonása, illetve általában a kollektív autonómia célhoz kötöttségének rögzítése a munkajog egyik kiemelt feladata, éppen ezért gyakorlati jelentősége sem elhanyagolható. Ami a magyar szabályozást illeti, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) miniszteri indoklása külön jogpolitikai célokat befolyásoló körülményként említette meg a kollektív autonómiát, így a hazai szabályozással összefüggésben a kollektív autonómia központi szerepe nem kérdőjelezhető meg. A német jogi gondolkodásban a kollektív autonómia nemcsak általánosan elfogadott tétel, hanem a koalíciós szabadság alapjogi követelményéből levezethető, és a bíróságok gyakorlatában is érintett, tartalmilag körülhatárolható jogintézmény. A német bírói joggyakorlat a jogintézmény megértését megkönnyíti, ezért a tanulmányban a német joggyakorlat részletesebben is elemzésre kerül. Ezenfelül, az Amerikai Egyesült Államok kontinentális jogtól eltérő megoldásai, az egyes, a témával kapcsolatos amerikai bírósági döntések is említést érdemelnek, és az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) ítélkezési gyakorlata is tanulságul szolgálhat. E kérdéskör rövid áttekintő elemzésére törekszik a tanulmány.
1. A koalíciós szabadság megjelenése, tartalma általánosságban
2. Az egyéni koalíciós szabadság tartalma
3. A kollektív koalíciós szabadság
4. A koalíciós szabadság és a sztrájk kapcsolata
5. A kollektív autonómia tartalma
5.1. A kollektív autonómia általánosságban
5.2. A kollektív autonómia alapjogi természete
5.3. A kollektív autonómia alapjogi jellegével összefüggő megállapítások az EJEB gyakorlatában a Demir és Baykara ítélete alapján
5.4. A német alkotmánybíróság (Bundesverfassungsgericht) autonómiaértelmezése
6. Következtetések
A koalíciós szabadság eszméjének kiindulópontja a 19. századra tehető, amikor is az ipari és gazdasági fejlődés előrehaladásával a foglalkoztatást érintő jogi gondolkodás és az ennek megfelelő szabályozás is alapvetően átalakult.[1] Az addigi individuális szerződési szabadságra épülő magánjogi szemléletmód mellett előtérbe került a foglalkoztatással összefüggő feltételek és érdekek kollektív érvényesítésének igénye.[2] A szabad megállapodás elvére épülő munkajog a szerződések mindenhatóságát hangsúlyozta, kifejezve egyúttal az állami beavatkozás szükségtelenségét. Ez az álláspont, ha a magánjogi-tulajdoni viszonyokban megfelelő is volt, a munkajogban a munkáltató máig ható erőfölénye miatt egyenlőtlenséget szült.[3] A szerződéses liberalizmus joga kifejezetten tilalmazott minden kollektív megmozdulást, hiszen ez alapvetően sértette az egyéni szabadság eszméire épülő jogrendet.[4]
Az egyensúlyhiányból eredő gazdasági és politikai problémák az individuális szerződéses szabadság talaján álló munkajogot a kollektivitás felé mozdították el. A fokozottan dominánssá váló kollektív munkavégzés a munkaszerződésekben
- 1/2 -
megjelenő munkafeltételek egységesítésének és az érdekek egységes érvényesítésének igényét hozta magával, amelynek köszönhetően fejlődésnek indultak a kollektív munkajogi jogintézmények.[5] Az egységes munkafeltételek rögzítése a kollektív megállapodásokkal vált lehetségessé, amely egyúttal szükségszerűen magával hozta egy újfajta, speciális munkajogi jogalanyiság, a munkáltatói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetek, a "koalíciók" elismerését is.[6]
A koalíció a nyugat-európai munkajogban egyszerre jelenti a munkavállalói és a munkáltatói érdekvédelmi szervezkedést, szervezeti tömörülést, valamint azt, hogy ezek a szervezetek egymással érdekvédelmi tárgyalásokat folytathatnak.[7] Megjegyzendő, hogy a koalíció elnevezés a német jogi szaknyelvből származik és az egyesület speciális formáját jelenti,[8] továbbá a munkavállalóknak vagy a munkáltatóknak minden olyan szervezetét jelöli, amelynek célja a munkavállalók vagy a munkáltatók érdekeinek előmozdítása és megvédése.[9] A koalíciós szabadság alatt szűkebb értelemben a szervezetalakításnak, és az ezzel együtt járó jogosítványok gyakorlásának, azaz az egyesülési szabadság különös formáját értjük, amely a munkáltatói és munkavállalói érdekvédelmi szervezetek szabad alakítására, működésére és az ahhoz kapcsolódó egyéni alapjogokra vonatkozik. Tágabb értelemben a koalíciós szabadság különféle formában jelenik meg, és többféle jogosultság forrása.[10] Így megkülönböztetjük az egyéni (individuális) és kollektív, valamint pozitív és negatív koalíciós szabadságot.[11] A koalíciós szabadsággal összefüggésben rögzítendő, hogy az nemcsak a munkavállalók, hanem a munkáltatók számára is biztosított jogosultság, azaz a munkáltatók is szabadon hozhatják létre koalícióikat, illetőleg csatlakozhatnak ilyen szervezetekhez.
A koalíciók elismerése a jogforrásokban gyakran az egyesülési szabadsággal együtt, egy címben jelenik meg, így a nemzetközi egyezményekben nemzetközi szinten, míg a belső jogi szabályozásokban alkotmányos szinten. E "szabadságjog" azonban nem csupán a szervezet létrehozásának és az ahhoz történő csatlakozásnak a szabadságát jelenti. A koalíciók tevékenységének legfontosabb eredménye a kollektív tárgyalás, illetve annak eredményeként a kollektív szerződés megkötésének lehetősége, de a koalíció tevékenységéhez, független, beavatkozástól és diszkriminációtól mentes működéséhez is számos jogosultság biztosítása szükségeltetik. E garanciák mentén a koalíciók maguk képesek az állam intervenciója nélkül igényeik és érdekeik szerint alakítani a foglalkoztatási feltételeket. Következtetésképp a koalíciók rendeltetése a részükre biztosított rendelkezési jogosultság, az ún. kollektív autonómia útján a munkaerőpiaci szereplők közötti viszonyok alakítása, és közöttük egyfajta egyensúlyi állapot fenntartása. A koalíciós szabadság és az abból fakadó kollektív autonómia a jogalkotás mellett a munkajogviszony tartalmát is jelentősen alakító, normatív jellemzőkkel is bíró faktor.[12]
Az egyéni koalíciós szabadság alapján mindenkinek joga van másokkal szervezeteket létrehozni, ezekhez csatlakozni, tevékenységükben részt venni, és joga van e szervezetektől távol maradni.[13] E szabadság számos konkrét formát ölthet a koalíció tevékenysége során: a koalíció tagjának joga van "demonstrálni" a szervezethez való tartozását, továbbá nem érheti hátrány azért, hogy mint egyén a koalíciónak tagja, illetőleg részt vesz a koalíció megmozdulásaiban.[14] Kü-
- 2/3 -
lönös jelentősége van ebben a vonatkozásban az ún. munkaharchoz való jog garanciájának, elsősorban azokban az országokban, ahol a munkaharc különböző formái (sztrájk, kizárás) nem részesülnek jogi szabályozásban. Ezzel összefüggésben ugyanakkor hangsúlyozandó, hogy az egyéni koalíciós szabadság nem terjedhet túl magának a koalíciónak a rendeltetésén: azaz az egyén akarata a koalíció - többségi - akaratának alárendelt. Ebből következően a koalíció által nem szervezett munkavállalói magatartás, illetve különféle akciók nem részesülnek a koalíciós szabadság alkotmányos védelmében. Mindez azt mutatja, hogy az egyéni koalíciós szabadság lényege magában a koalícióban rejlik, csak a koalíció által van értelme. Így az egyén "koalíciós akarata" a koalíció többségi akaratának alárendelt.[15]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
