A jogellenes magatartások szankcionálása a nemzetközi eljárások során számos elméleti és gyakorlati nehézséget rejt magában, különös tekintettel a tiszta kezek elv alkalmazhatóságára. Az alkalmazását támogatók szerint ez az angol jogra visszavezethető elv a jogellenes magatartások széles körével szemben biztosítana pergátló kifogást, azaz a jogsértő módon eljárt fél keresetének visszautasításához vezetne. Ez egy rendkívül hatásos védekezési eszközt jelentene a peres felek számára, hiszen a jogellenes magatartására hivatkozó felperessel szemben az eljárás gyorsan, költséghatékonyan és adott esetben kényes kérdések érintése nélkül lezárható lenne. Jóllehet úgy tűnik, a szakirodalmi és kodifikációs viták a legtöbb jogterületen mára már egyezségre jutottak az elv elutasításában, a nemzetközi ítélkező fórumok gyakorlatában az elmúlt évtizedben mégis megkétszereződött a tiszta kezek elvre utalások száma, különösen a beruházásvédelmi jogvitáknak köszönhetően.[1]
A tanulmány öt nagy nemzetközi ítélkezési testület, illetve jogterület joggyakorlatát mutatja be annak tisztázása érdekében, hogy mi indokolhatja a tiszta kezek elvre való hivatkozások növekvő számát és milyen jogviták során, milyen tartalommal kerül ez a sokféleképpen értelmezett koncepció alkalmazásra. Az alábbiakban a joggyakorlat mind az ítélkezési fórumok ítéletei, mind pedig azokon átívelő, általános érvényű értelmezési sémák keresése szempontjából kerül elemzésre. A tiszta kezek elv joggyakorlata nemcsak magyar nyelven nem került még korábban tárgyalásra, de nemzetközi szinten is ritkaságszámba megy a tiszta kezek elv tekintetében több ítélkező testület gyakorlatának egyetlen tanulmány keretében való összegzése.
Az alábbiakban fórumok, illetve jogterületek szerinti csoportosításban kerül bemutatásra a joggyakorlat, kitérve a Nemzetközi Bíróság (és elődje, az Állandó Nemzetközi Bíróság), a Kereskedelmi Világszervezet és az Irán-Egyesült Államok Követelések Törvényszéke gyakorlatára, valamint az ENSZ tengerjogi egyezményén és beruházásvédelmi megállapodásokon alapuló, különféle testületek előtt zajló releváns jogvitákra. A gyakorlat kontextusba helyezése érdekében minden ítélkező fórum gyakorlatát a testület által alkalmazott eljárási és anyagi jogi szabályok rövid ismertetése előzi meg.
A Nemzetközi Bíróság (International Court of Justice, ICJ) az ENSZ legfőbb bírói szerveként az elé utalt államközi jogvitákat a nemzetközi jog általános szabályai alapján dönti el.[2] Elődjéhez, az Állandó Nemzetközi Bírósághoz (Permanent Court of International Justice, PCIJ) hasonlóan ítéletei megkülönböztetett tekintéllyel rendelkeznek, tárgyi joghatósága pedig bármely jogterületre kiterjedhet.[3]
A tiszta kezek elv számos hivatkozás ellenére sem nyert kifejezett megerősítést a bíróság ítéleteiben,[4] sőt az utóbbi években inkább az elutasítás irányába hajlik az értelmezés.[5] A peres felek azonban visszatérően hivatkoznak az elvre, talán amiatt is, mert a bíróság oldaláról több különvélemény is felvetette alkalmazásának lehetőségét.[6]
A hágai testület előtt leggyakrabban szerződéses jogviták során kerül elő a tiszta kezek elve. Ezekben az ügyekben az állam "kezeit beszennyező" magatartás szerződésszegésben, illetve a szerződés tárgyával összefüggő jogellenes magatartásban nyilvánult meg. Ezek kapcsán a bíróság általános érvénnyel szögezte le, hogy önmagában a felperes szerződésszegése nem jelenti kérelme befogadhatóságának akadályát.[7] A szerződésszegésen mint kiváltó okon belül három altípus különböztethető meg: a hasonló szerződésszegés, a másik fél által előidézett szerződésszegés és a nemteljesítés.
Hasonló szerződésszegés esetén a felperes keresetében ugyanolyan szerződésellenes magatartást kifogásol, mint amelyet ő maga is megvalósított. Ennek elutasítását már 1937-ben kimondta a PCIJ a Meuse folyó zsiliprendszerének építése kapcsán Belgiumot és Hollan-
- 67/68 -
diát terhelő kölcsönös kötelezettségek ügyében.[8] Az ítélet máig mérföldkőnek számít a tiszta kezek elvre hivatkozó joggyakorlatban,[9] különösen, hogy az ítélethez fűzött különvélemények közül több is rögzítette a jogellenes magatartásból eredő előnyszerzés tilalmát.[10]
A felperes által előidézett alperesi szerződésszegésen alapuló keresetek kérdése szintén már a két világháború közötti időszakban megjelent. Ezekben az esetekben a felperes megakadályozta szerződéses partnerét a megfelelő teljesítésben, majd a nemteljesítésre hivatkozva kísérelt meg előnyre szert tenni.
A problémával rendszeresen szembesült a PCIJ az I. világháborút lezáró békeszerződésekben foglalt vitarendezési mechanizmusok kapcsán, mivel azok alkalmazását minden eszközzel akadályozták a vesztes felek. Így például az egyezmények nem megfelelő átültetésével elzárták a magánszemélyeket a számukra biztosított jogorvoslattól,[11] illetve államközi szinten ellehetetlenítették a szerződések által létrehozott vitarendezési testületek működését azok tagjainak ki nem jelölésével.[12] Nem meglepő, hogy már a PCIJ elítélte az ehhez hasonló magatartásokat a chorzówi gyár ügyében, majd az ICJ fenntartotta például a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében is, azt szerződéses körben értelmezett ex iniuria non oritur actióként értelmezve.[13]
Harmadrészt, a joggyakorlat visszatérő kérdése, hogy a szerződéses kötelezettségeit nem teljesítő fél számonkérheti-e partnerén az ellenszolgáltatások nemteljesítését. Az erre irányuló felperesi keresetekkel szemben a felek jellemzően a kontinentális jogokból ismert exceptio inadimpleti contractusra hivatkoznak, amely lehetővé teszi a teljesítés visszatartását a másik fél nemteljesítése esetén.[14]
Az ICJ joggyakorlatában a szerződések jogáról szóló bécsi egyezménnyel összhangban utalt arra, hogy a szerződésszegések önmagukban nem jelentik a szerződések megszűnését, azonban megnyitják a lehetőséget a teljesítés visszatartására.[15] Csak különvéleményként jelent meg olyan álláspont, hogy a saját kötelezettségek teljesítésének elmaradása kizárja a bírósághoz fordulást.[16] Mindazonáltal NB előtt nem állt elő olyan helyzet, amely szükségessé tette volna annak eldöntését, hogy az exceptio a nemzetközi jog részét képezi-e.[17]
Ehhez a témakörhöz kapcsolhatjuk a szerződések nem megfelelő teljesítését is, amely az ICJ joggyakorlatában elsősorban a konzuli védelem kapcsán jelent meg.[18] Az Egyesült Államok több alkalommal is azt állította, hogy nem lehet magasabb sztenderdeket számon kérni egy szerződés alapján, mint amelyeket maga a felperes is teljesít,[19] illetve a szerződések nem értelmezhetőek úgy, hogy jelentősen nagyobb terhet rójanak az egyik félre.[20] AZ ICJ azonban elutasította, hogy ezeket az érveket visszautasítási okként kezelje.[21]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
