Az örökhagyó és egyik gyermeke - az alperes - 2010. augusztus 3-án öröklési szerződést kötött, amelyben az örökhagyó ingatlanának tulajdonjoga fejében az alperes az örökhagyó természetbeli tartását és majdani eltemettetését vállalta. A szerződést ügyvéd szerkesztette, aki az okiratot - Sné P. M. mellett - az ellenjegyzés és a tanúkénti minősége feltüntetésével - egyszer -aláírta. Az ügyvéd tanú aláírásnak olvashatósága vitatható.
A felperes - a 2010. október 2-án meghalt örökhagyó másik gyermeke és ekként egyik törvényes örököse - kérte az öröklési szerződés szerződés érvénytelenségének megállapítását, mert álláspontja szerint az okirat szerkesztésében közreműködő ügyvéd tanúkénti aláírása nem felel meg a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényben (a továbbiakban: régi Ptk.) foglalt követelményeknek.
Az elsőfokú bíróság a keresetnek helyt adott.
Kifejtette, hogy az öröklési szerződés érvényes, mert megítélése szerint az ügyvéd aláírása olvasható és megfelel az ő egyedi aláírásának.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította az öröklési szerződés érvénytelenségét.
Nem osztotta az elsőfokú bíróságnak azt az álláspontját, hogy az öröklési szerződést szerkesztő ügyvéd aláírása olvasható. Ezen túlmenően az volt az álláspontja, hogy az olvashatatlan névaláírás alatti ügyvédi bélyegző nem alkalmas annak tanúsítására: a szerződést az ügyvéd
- 35/36 -
tanúi minőségében is aláírta. Hivatkozással a Kúria 3/2012. Polgári jogegységi határozatában (a továbbiakban: 3/2012. PJE) foglaltakra kifejtette, hogy ha az okiratot szerkesztő ügyvéd tanúkénti minőségben is aláírja a végintézkedést tartalmazó okiratot, akkor a két minőségben alkalmazott aláírásnak szerkezetileg is el kell különülnie egymástól. Álláspontja szerint a bírói gyakorlatnak az az aláírás felel meg, amikor az okiratot szerkesztő ügyvéd ezt a minőségét külön, az okirat elején vagy a végén feltünteti, és ha tanúként is aláírja az okiratot, akkor a másik tanú aláírásával egy vonalban, vagy egy helyen teszi meg.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Ennek tartalma szerint a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával a kereset elutasítását kérte.
A felperes álláspontja szerint a másodfokú bíróság a 3/2012. PJE "rendelkező részével ellentétes döntést" hozott, mert az öröklési szerződést az ügyvéd a rá jellemző, szokásos módon írta alá. Az a tény, hogy valakinek a szokásos aláírása olvashatatlan, nem zárhatja ki, hogy tanúként eljárjon. Ellenkező esetben, vagyis ha a tanú csak olvashatóan írhatna alá, nem teljesülhetne sok esetben a másik követelmény: az a rá jellemző, szokásos módon történjen. Adott esetben az okiratszerkesztő ügyvéd tanúkénti minősége az öröklési szerződésből egyértelműen megállapítható, és magából az okiratból - a bélyegzőlenyomat alapján - személye is beazonosítható. Aláírása pedig a "saját kezeitől származó, szokásos, évtizedek óta mindig és mindenhol alkalmazott aláírása".
A Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét helybenhagyta [Pp. 275. § (4) bekezdés]. Az öröklési szerződés érvénytelensége kapcsán abban a kérdésben kellett állást foglalnia: a másodfokú bíróság az irányadó jogszabályok helyes értelmezésével jutott-e arra a következtetésre, hogy a végintézkedés alaki okból érvénytelen, mert az a régi Ptk. 656. §-a szerint irányadó 629. § (1) bekezdés b) pontjába ütközik.
A Kúria ebben a körben mindenekelőtt arra mutatott rá, hogy a végrendelet - és így az öröklési szerződés - tanújának aláírásával szemben a követelmény, hogy az az rá jellemző, szokásos aláírása legyen. Emellett a tanú személyének az okiratból beazonosíthatónak kell lennie. A másodfokú bíróság által kifejtett állásponttal szemben a 3/2012. PJE kötelező tartalmából (rendelkező részéből) nem következik, hogy a tanú személyének magából az aláírásból kell kideríthetőnek lennie, ezért nem vezet érvénytelenségre önmagában az a tény, hogy a tanú aláírása olvashatatlan. Következésképpen - ha szükséges - a tanú személyének beazonosításához az okirat tartalmát egészében kell vizsgálni, és ehhez képest kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy a tanú személye az okiratból bizonyítás nélkül megállapítható-e.
- 36/37 -
A hivatkozott érvényességi feltételeknek a vizsgálata független attól, hogy a tanú egyben az okiratot szerkesztő ügyvédként is eljár. Abban az esetben viszont, ha az okiratot szerkesztő ügyvéd tanúként is aláírja a szerződést - az előbbieken túl - nem az a követelmény, hogy a két minőségében alkalmazott aláírás szerkezetileg elkülönüljön egymástól, hanem kizárólag az: a tanúi minősége is kiderüljön az okiratból.
Az adott ügyben nem férhet kétség ahhoz, hogy az öröklési szerződést az okiratot szerkesztő ügyvéd tanúként is aláírta. A szerződés ugyanis kifejezetten rendelkezik arról, hogy a felek azt "a jelen lévő ügyvéd és a másik tanú előtt saját kezűleg" írták alá, mint ahogy tartalmazza azt is, hogy az ügyvéd a szerződést az "1. tanú (mint okiratot szerkesztő ügyvéd)" szöveg alatt írta alá. A szerződést a tanúként eljárt ügyvéd lebélyegezte, amiből a személye külön bizonyítás nélkül beazonosíthatóvá vált. Az általa használt "grafikai kép" olyan aláírásnak minősül (3/2012. PJE III/3. pont), amely az ügyben rendelkezésre álló okiratok alapján egyértelműen alátámaszthatóan a rá jellemző, "szokásos aláírása". Az adott esetben nem arról van szó, hogy a tanú aláírását neve kezdőbetűjével, olvashatatlan írásjellel vagy az ügyvédi bélyegzőjével pótolta volna.
A kifejtettek értelmében az öröklési szerződés a keresetben hivatkozott okból nem érvénytelen. (Kúria Pfv.I.20.836/2013/11. sz.)
Az örökhagyó a hagyatékáról tartási jellegű öröklési szerződéssel rendelkezett. A szerződést az örökhagyó és a szerződéses örökös alperesen kívül tanúként az okiratot szerkesztő ügyvéd, valamint dr. B. A. írta alá.
A hagyatéki eljárásban az illetékes közjegyző az örökhagyó hagyatékából az öröklési szerződéssel érintett ingatlant az alperesnek adta át ideiglenes hatállyal. A felperes mint törvényes öröklésre jogosult az öröklési szerződést nem fogadta el érvényesnek és kérte az eljárás során az örökrész részére történő átadását törvényes öröklés jogcímén.
A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság állapítsa meg: az öröklési szerződés érvénytelen, mert a szerződésben szereplő tanúk aláírása olvashatatlan. E körben hivatkozott a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 629. § (1) bekezdés b) pontjára, valamint a régi Ptk. 656. §-ában foglaltakra.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Indokolásában kifejtette, hogy a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként az volt megállapítható, hogy az öröklési szerződést a tanúk e minőségük feltüntetésével aláírták; a tanúként aláíró és egyben szerződésszerkesztő ügyvéd szignója és ügyvédi bélyegzője elkülönült a tanúkénti aláírásától, és bár maga az aláírás nehezen olvasható, az megállapítható, hogy a szerződést tanúkénti minőségében írta alá.
- 37/38 -
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - annak fő tárgya körében - helybenhagyta.
Érvelése szerint a per érdemét tekintve az elsőfokú bíróság döntése helyes volt, annak indokolásával maradéktalanul egyetértett. Rámutatott arra, hogy az 1996-ban megkötött öröklési szerződésről - amennyiben alkalmazza a 3/2012. PJE jogegységi határozatot - megállapítható, hogy az okiratszerkesztő ügyvédként eljárt személy az okiraton ügyvédi bélyegzőjét és végrendeleti tanúkénti aláírását is elhelyezte, ezzel egyrészt teljesítette a jogegységi határozatban foglalt elvárást, miszerint ha az okiratszerkesztő ügyvéd végrendeleti tanúként is közreműködik, nem mellőzhető, hogy azt a megfelelő helyen aláírja és e minősége az okiratból kitűnjön; másrészről az egyébként valóban nem, vagy nehezen olvashatóan aláíró tanú a nevét olvasható módon is feltüntette. Megállapította tehát, hogy a tanú személye és e minősége az okiratból kitűnik.
A jogerős ítélet ellen a - annak hatályon kívül helyezése és a keresetének megfelelő határozat meghozatala végett - felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet.
Álláspontja szerint a szerződés alaki hibája bizonyítással nem orvosolható, téves volt a másodfokú bíróságnak az a következtetése, hogy a per tárgyát képező okiratból a tanú személye kitűnt.
A Kúria a másodfokú bíróság jogerős ítéletét - a Pp. 275. § (3) bekezdésében foglaltak alkalmazásával - hatályában fenntartotta.
A felülvizsgálattal támadott jogerős ítélet indokolásában lényege szerint a régi Ptk. 656. §-a szerint alkalmazott 629. § (1) bekezdés b) pontja alapján alaki okból nem érvénytelen az öröklési szerződés, amennyiben azon a tanú szokásos névaláírása megtalálható.
A Kúriának az adott ügyben azt a gyakran előforduló esetet kellett megítélnie, amikor az öröklési szerződést tanúként az az ügyvéd írja alá, aki egyébként magát az okiratot szerkesztette, s ebből adódóan az okiraton megtalálható az ügyvéd nevét és irodájának székhelyét tartalmazó bélyegzőlenyomat.
A Kúria álláspontja szerint a másodfokú bíróság jogerős ítéletében helyes értelmezését adta a 3/2012. PJE jogegységi határozatnak; e vonatkozásban nincs jelentősége annak, hogy mikor született az említett jogegységi határozat. Rámutatott: a régi Ptk. 629. § (1) bekezdés b) pontja alkalmazásában a végrendeleti tanú aláírásával szemben nem az a követelmény, hogy az megfeleljen az aláírás - általában - szokásos módjának, hanem az, hogy az illető a rá jellemző szokásos aláírást alkalmazza, és a tanú személye magából a végrendeletből mint okiratból - a perbeli esetben az öröklési szerződésből - külön bizonyítás nélkül beazonosítható legyen. Az ügyben kötelezően alkalmazott 3/2012. PJE jogegységi határozat rendelkező részének nincs olyan tartalma, amely szerint a végrendeleti tanú által szokásosan használt aláírásnak legalább olyan
- 38/39 -
mértékben olvashatónak kell lennie, hogy - abból - a személye kideríthető legyen. Az említett jogegységi határozatok a fentiek szerint sajátos normatartalommal bíró és ekként kötelező rendelkező része szerint ugyanis a tanú személyének magából az okiratból kell megállapíthatónak lennie. A jogegységi határozat rendelkező részének nem lehet olyan tartalmat tulajdonítani, hogy az olvashatatlan aláírás akkor elfogadható, ha a tanú a mellett a nevét olvasható módon is feltünteti.
Az ügyben eljárt bíróságok helytállóan jutottak arra a következtetésre, hogy a régi Ptk. nem írja elő kógens jelleggel a tanú aláírásának olvashatóságát vagy a nevének nyomtatott, illetve nagy betűkkel való feltüntetését. Mindig a konkrét ügyben kell vizsgálódni abban a tekintetben, hogy a tanú személye magából az okiratból - külön bizonyítás nélkül - megállapítható-e. Az adott esetben - az előzőekben kifejtettek szerint - a tanú személyének beazonosíthatóságához segítséget adott az ügyvédi bélyegző szövege. Az így kifejtettek alapján nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság, amikor az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Kúria Pfv.I.21.310/2013/6. sz.)
A végrendeleti tanú aláírásának jogi értékelése a bírói gyakorlatban a legutóbbi időkig az EBH 2006.1412. számú elvi bírósági határozaton alapult. Az ott kifejtettek értelemszerűen irányadóak az öröklési szerződés tanújára is.
A Legfelsőbb Bíróság az említett határozatában a korábbi bírói gyakorlatot megerősítve kimondta: a végrendeleti tanú aláírása nem helyettesíthető nevének kezdőbetűjével vagy olvashatatlan írásjellel. Az aláírást pedig az ügyvédi bélyegző használata sem pótolja. Az adott ügyben a Legfelsőbb Bíróság annak ellenére sem fogadta el az okiratszerkesztő ügyvéd aláírását tanúkénti aláírásnak, hogy az okiraton szereplő nevének kezdőbetűjét, illetve az olvashatatlan írásjeleket magáénak ismerte el és az okiraton megtalálható volt a nevét is feltüntető ügyvédi bélyegzője. A határozatban foglaltak értelmében a tanúkénti aláírás a családi és az utónév együttes leírását jelenti ("Az aláírás szokásos módja: a családi és utónév együttes használata.").
Tény, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak ez az eseti döntése - figyelemmel arra is, hogy elvi bírósági határozatként került közzétételre - jelentősen hatott a bírói gyakorlatra és ennek nyomán olyan, a jogirodalomban is erős kritika alá vont határozatok (Leszkoven László: Gondolatok a végrendelet aláírásának módjáról. Közjegyzők Közlönye, 2012/1. sz. 1-14. old.) - mint például a BDT 2009.2045. szám alatt közzétett ítélet - születettek, amelyek a végrendelet érvényessége körében kógensen meghatározott alaki kellékek tartalmát a törvényből nem következtethető szigorúsággal írják körül.
Ehhez képest a Kúria a 3/2012. PJE jogegységi határozatában csak annyiban erősítette meg az EBH 2006.1412. számú elvi bírósági határozatban foglaltakat, hogy sem a tanú neve kezdőbetűjének feltüntetése, sem olvashatatlan írásjel vagy a bélyegzőjének a használata nem pótolja az aláírást.
A jogegységi határozatnak az előzőekben ismertetett kúriai határozatokban írtak szerinti sajátos normatív tartalommal bíró rendelkező része és az indokolása egybevetett tartalma szerint a tanúkénti aláírás érvényesnek fogadható el, ha a következő két - konjunktív - feltételnek megfelel:
- 39/40 -
1. a tanú az okiratot a rá jellemző, általa rendszeresen alkalmazott, szokásos névformát és írásképet tartalmazó aláírásával látja el és
2. a tanú személye magából az okiratból megállapítható, külön bizonyítás nélkül beazonosítható.
Nem helytálló a jogegységi határozat olyan értelmezése, amely szerint a végrendeleti tanú által szokásosan használt aláírásnak legalább olyan mértékben olvashatónak kell lennie, hogy a tanú személye abból - mármint az általa szokásosnak tartott aláírásból - legyen kideríthető. Kétségtelen, hogy az ezzel kapcsolatos jogvita azzal kerülhető el legkönnyebben, ha az aláírás legalább olyan mértékben olvasható, hogy magából abból megállapítható a tanú személye. Amint a jogegységi határozat indokolása tartalmazza, "[e]l fogadható azonban az is, ha a tanú az olvashatatlan aláírása mellett a nevét olvasható módon is feltünteti.". Ebből a megszövegezésből ("Elfogadható azonban...") az következik, hogy az olvashatatlan aláírás is lehet érvényes, ha a tanú olvashatóan is leírja a nevét, vagy használja a nevét is tartalmazó - tipikusan ügyvédi - bélyegzőjét stb. Mindkét eset megfelel annak az elvárásnak, hogy a tanú olvasható módon is "feltünteti" a nevét. Mindaz, amit ezen túl tartalmaz az indokolás az ügyvédi bélyegző használatával kapcsolatosan, csak annyiban bír jelentőséggel, hogy az önmagában - az ügyvéd által szokásosan használt, de akár olvashatatlan aláírás nélküli, avagy csupán a neve kezdőbetűjének feltüntetésére, olvashatatlan írásjel mellett - nem pótolja a tanúkénti aláírást. Be kell látni, hogy az indokolás e vitatható részének egyik lehetséges értelmezése szerint az aláíró által szokásosan használt, ám olvashatatlan aláírás akkor felel meg az érvényesség követelményének, ha a nevének feltüntetése magától a tanútól származik ["...a tanú (...) feltünteti"]. Az idézett szövegrész azonban szűkíti a jogegységi határozat rendelkező részében foglaltakat. Hangsúlyozandó: a rendelkező rész utolsó mondata szerint "a tanú személyének magából az okiratból megállapíthatónak kell lennie". Ez pedig az előzőekben bemutatott mindkét ítéletben írtak szerint lényegesen tágabb lehetőségét adja a tanú neve olvasható feltüntetésének. Ennek a kritériumnak az is megfelel, ha nem maga a tanú tünteti fel a nevét a végrendeletben, hanem a személye egyéb módon válik beazonosíthatóvá. Ez akár történhet úgy is, hogy nem a tanú, hanem maga a végrendelkező vagy az okirat szerkesztője írja elő a nevét, avagy egyszerűen a géppel írt végrendelet szövege tartalmazza a tanú nevét; sőt ennek a kritériumnak megfelelhet az is, amikor a név kiírása nélkül, de a végrendeletben megtalálható más adatok alapján válik beazonosíthatóvá a tanú személye (pl. olyan kifejezés használatával, hogy "ezt a végrendeletemet a két közvetlen szomszédom, mint tanúk előtt írom" stb.).
Hozzá kell tenni, hogy abban a kérdésben még lehet - a bírói gyakorlat által a jövőben eldöntendő - vita, hogy ha olvashatatlan a tanú aláírása, a személyét az adott végrendelet vagy öröklési szerződés, mint okirat keretein belül milyen adatok alapján (az előzőek szerint: a név olvasható feltüntetése a tanú vagy más által, avagy a tanú személyére utaló egyéb adatok stb.) kell beazonosítani. Abban azonban a jogegységi határozat alapján nem lehet vita, hogy a tanú személyét illetően magán az okiraton kívül más bizonyíték nem hozható fel, azaz ebben a körben bizonyításnak nincs helye. ■
Lábjegyzetek:
[1] A szerző kúriai bíró
Visszaugrás
