Polyák Gábor[1]: A pluralizmus mérése a médiajogi jogalkalmazói gyakorlatban és a jogalkotási folyamatokban* (JURA, 2012/2., 160-176. o.)

1. A pluralizmus, mint alkotmányjogi alapelv és médiapiaci realitás

A médiarendszer kialakításának alkotmányjogi mércéje a pluralizmus, a sokszínűség. Ez az alkotmányjogi alapelv különböző megfogalmazásokban, de nagyrészt hasonló tartalommal jelenik meg az európai alkotmánybírságok és az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlatában.[1] Alkotmányjogi alapelvként a jogalkotót olyan szabályozási környezet kialakítására kötelezi, amely a médiapiac szereplőit rábírja arra, hogy biztosítsák minden releváns információ, álláspont, kulturális érték megjelenését. A plurális médiarendszer kialakítása egyszerre feltétele és eredménye a véleményszabadság érvényesülésének: a közlők oldaláról biztosítja az eltérő álláspontok, nézetek, eszmék megjelenésének lehetőségét, a közönség oldaláról pedig biztosítja a "teljes körű, kiegyensúlyozott arányú és valósághű" tájékozódás[2] lehetőségét. A pluralizmus végső soron a médiarendszer működésnek eredményeként megjelenő tartalomkínálatra vonatkozó követelmény: a média által létrehozott és működtetett nyilvánosságban a lehető legtöbb társadalmi csoport álláspontjának, illetve a kulturális értékek lehető legszélesebb körének meg kell jelennie. Ez a feltétele annak, hogy a média betölthesse a társadalmi funkcióját, és választási lehetőséget teremtsen a közönség tagjai számára saját döntéseik meghozatalában.

A médiakínálat sokszínűsége szükségszerűen az egyes médiumokon átívelő kérdés. A tartalmi sokszínűség mérésének alapproblémája ezért az, hogy valamilyen módon összesíteni kell az egyes vállalkozások különböző média-alpiacokon végezett tevékenységét. Petros Iosifides a következő módon foglalja össze a problémát: "Hogy lehet meghatározni mondjuk, egy olyan vállalat összesített piaci részesedését, amelynek 20%-a van a tévépiacon, 10%-a az országos napilapok piacán, és 5%-a a rádiós szegmensben? Sürgősen találni kell egy robosztus és objektív módszert arra, hogy létrehozzuk a három piaci részesedés súlyozott átlagát, amivel kaphatunk egyetlen, a teljes médiapiacra vonatkozó számot."[3] Az ezzel kapcsolatos európai próbálkozások a médium-típusok súlyozását például az egyes médium-típusokat naponta használók száma[4], az egyes médium-típusok használatára fordított idő mennyisége[5], illetve az egyes médium-típusok egymáshoz képest meghatározott véleménybefolyásoló ereje alapján kívánták megoldani, utóbbi esetben a rádió véleményformáló képességét fele akkorának feltételezve, mint a televízió és az újságok véleményformáló képessége.[6]

Ezek a kísérletek is alapvetően azt igazolják, hogy a tartalomszolgáltatás és a hírszolgáltatás sokszínűségének mértékéről számszerű, igazolható, általánosan érvényes állításokat tenni gyakorlatilag lehetetlen. Nincs ugyanis olyan objektív mérce, ami alapján a pluralizmus megvalósulása kimondható lenne, legfeljebb olyan helyzet állhat elő, amelyben a jogalkotó vagy az alkotmánybíróság megfelelően alacsony kockázatát látja a sokszínűség sérelmének ahhoz, hogy egyes szabályozási eszközök fenntartását szükségtelennek tartsa. Az, hogy a médiarendszer mikor tekinthető plurálisnak, "politikai döntés kérdése, és nem számolható ki közgazdasági képletekkel".[7] A német alkotmánybíróság kifejezetten elismeri, hogy a sokszínűség tartalma nem határozható meg pontosan, mert ehhez nem állnak rendelkezésre egyértelmű mércék; olyan célértékről van szó, ami mindig csak megközelítőleg érhető el, különösen azt figyelembe véve, hogy egyes műsorokhoz csak a közönség egyes részei férnek hozzá.[8] Az sem hagyható továbbá figyelmen kívül, hogy a társadalmi nyilvánosságban megjelenő vélemények és értékek sokszínűségét nem kizárólag a média működése befolyásolja; a média maga sem a demokrácia megvalósítására, sem a kultúra megóvására nem alkalmas.

Ennek ellenére mid a jogalkotó, mind a jogalkalmazó számos esetben kényszerül arra, hogy értékelje a médiarendszer sokszínűségét. A jogalkotó ez alapján alakíthat ki az adott médiarendszer sajátosságaihoz igazodó médiaszabályozást, a jogalkalmazó pedig a médiapiaci folyamatok, a médiavállalkozások közötti tranzakciók hatásait elemezheti.

A pluralizmus valamiféle számszerűsített mércéje a médiatörvények médiakoncentrációt korlátozó rendelkezéseiben jelenik meg. E rendelkezések azonban valójában nem a tartalomkínálat, legfeljebb a médiapiac sokszínűségének vizsgálatára alkalmasak: az engedélyek számával, a médiapiaci bevétel nagyságával vagy az elért közönségaránnyal meghatározzák azokat piaci részesedéseket, amelyek az adott

- 160/161 -

vállalkozás piaci terjeszkedésének korlátját jelentik, illetve amelyek elérése esetén a vállalkozás a tartalom vagy a szervezeti struktúra átalakításával köteles erősíteni a tartalomkínálat sokszínűségét. Minden ilyen szabályozási megoldás közvetlen összefüggést feltételez a médiavállalkozás piaci pozíciója és az egyes médiaszolgáltatások véleményformáló ereje között, ráadásul kizárólag vagy elsősorban a televíziós piacra koncentrál. Az ennél differenciáltabb szabályozás kialakítása viszont meglehetősen nehéz szabályozási feladat, mivel "hiányzik a szilárd elméleti alap arra vonatkozóan, hogy a különböző médiatartalmak fogyasztása hogyan hat a véleményformálásra".[9]

Egyes országok médiatörvényei, mint például a német, az angol, az osztrák, vagy éppen a magyar médiatörvények a médiapiacon tevékenykedő vállalkozások összefonódását a versenyjogi értékelésen túl médiajogi engedélyezésnek is alávetik. Ebben az esetben jellemzően a médiahatóság bevonásával annak vizsgálatára is sor kerül, hogy a fúzió hogyan befolyásolja a médiakínálat sokszínűségét. Míg azonban a versenyjogi értékelés többé-kevésbé objektív és kiforrott, gazdasági hatásokat vizsgáló módszertanon alapul, addig a médiajogi értékelés olyan alkotmányos elvek érvényesülését vizsgálja, amelyek elemzéséhez a fentiek szerint nem állnak rendelkezésre vitathatatlan módszerek.

A tanulmány a következőkben a pluralizmus mérésnek jogalkalmazói tapasztalatait összegzi, és bemutat egy olyan módszertant, amely elsősorban a jogalkalmazó részére nyújthat segítséget a plurális médiarendszer kialakítását szolgáló eszközök kiválasztásában.

2. A pluralizmus, mint a médiapiaci fúziók értékelési szempontja

A médiakoncentráció szabályozásának alapvető kiindulópontja, hogy a plurális médiarendszer kialakítása olyan esetekben is igazolhatja a piaci folyamatokba való állami beavatkozást, amikor egyébként a beavatkozás általános gazdasági jogi, versenyjogi feltételei nem teljesülnek. Ennek egyik módja a médiatörvényekben rögzített, mérlegelést nem tűrő, az engedélyek száma, az elért közönség vagy a piaci forgalom alapján meghatározott küszöbérték, ami általános érvénnyel korlátozza a médiavállalkozások piaci pozícióit; e szabályozással a tanulmány nem foglalkozik.[10] Az utóbbi évek médiaszabályozásában ezen előírások mellett egyre elterjedtebb az a szabályozási megoldás, ami a médiapiaci tranzakciókhoz kapcsolja a sokszínűség érvényesülésének vizsgálatát, és a médiavállalkozások közötti fúziót a versenyjogi engedélyezés mellett médiajogi engedélyezéshez is köti. A médiajogi beavatkozás az általánosnál alacsonyabb bejelentési küszöböt írhat elő, és minden esetben meghatároz egy, a versenyjogitól teljesen eltérő értékelési szempontot, nevezetesen a fúziónak a médiakínálat sokszínűségére gyakorolt hatását.

Az ilyen eseti beavatkozásokat az Európai Unió fúziós rendelete sem zárja ki. A rendelet a tagállamok számára lehetővé teszi ugyanis, hogy megfelelő tagállami intézkedéseket hozzanak a rendeletben figyelembe vetteken kívül más jogos érdekek védelmére, feltéve, hogy ezek az érdekek a közösségi jog általános elveivel és egyéb rendelkezéseivel összhangban állnak.[11] A jogos érdekek védelme érdekében a tagállamok olyan - nem gazdasági - szempontokat érvényesíthetnek a koncentráció megítélésével kapcsolatban, amelyeket a Bizottság figyelmen kívül hagyott. A jogos érdekek védelmére hivatkozva a tagállamok a Bizottság által jóváhagyott fúziót megtilthatják, vagy annak engedélyezését feltételek és kötelezettségek teljesítéséhez köthetik. A rendelet kifejezetten a tagállami intézkedést megalapozó jogos érdekként határozza meg a média pluralitását. A Bizottság kapcsolódó értelmezése szerint a médiapluralizmus védelme az információforrások sokféleségének fenntartására irányul, annak érdekében, hogy érvényesüljön a vélemények és közlések sokszínűsége.[12] Ez az értelmezés a média sokszínűségét nem formális, önmagában a szereplők nagy számával teljesíthető követelményként, hanem a sokszínűség alkotmányos követelményével összhangban írja le. A médiapluralizmusra, mint jogos érdekre történő hivatkozás tehát alkotmányossági, médiapolitikai szempontok bevonását teszi lehetővé a fúzió ellenőrzésébe. A médiapluralizmust garantáló tagállami intézkedések lehetővé tétele egyúttal azt is megerősíti, hogy maga a fúziós rendelet és az annak alapján lefolytatott eljárás közvetlenül nem terjed ki a médiajogi megfontolásokra.[13]

Ausztriában a kartelltörvény tartalmaz külön rendelkezéseket a média-összefonódásokkal (Medienzusammenschluss) kapcsolatban. A média-összefonódást a versenyhatóság nem csak gazdasági erőfölény létrehozására vagy megerősítésére hivatkozva tilthatja meg, hanem akkor is, ha megítélése szerint az összefonódás csorbítja a média sokszínűségét [KartG 2005 13. § (1)]. A média sokszínűsége alatt a törvény az önálló médiavállalkozások sokféleségét érti [KartG 2005 13. § (2)]. A vállalkozások önállóságának egyik feltétele, hogy az adott vállalkozások között nem állhat fenn a törvény szerinti irányítási viszony. A törvény azonban a gazdasági önállóság mellett egy alkotmányos mércét is meghatároz: az önállóság másik feltétele, hogy a médiavállalkozások a vélemények különbözőségét figyelembe vevő tájékoztatást biztosítsanak [KartG 2005 13. § (2)]. Ezzel a jogalkotó

- 161/162 -

egyértelművé tette, hogy a sokszínűség nem egyszerűen a szolgáltatók és szolgáltatások nagy számát, hanem a tartalmi sokszínűséget jelenti.[14] Az osztrák szabályozás tehát közvetlenül beemeli a versenyjogi jogalkalmazásba az alkotmányos médiaszabályozás szempontjait. Míg a magyar médiatörvény az abban - számszerűen - meghatározott piacszerzési korlátokat közvetlenül érvényesíti a versenyjogi értékelésben, addig az osztrák megoldás a versenyhatóságot önálló mérlegelési jogkörrel ruházza fel, nem köti a médiatörvényben meghatározott médiajogi mércéhez. A "vélemények különbözőségét figyelembe vevő tájékoztatás biztosítása" nem kötődik egy előre meghatározott piacszerkezethez, a törvény e feltétel értékeléséhez nem ad további - konkrét piaci pozíciókat leíró - szempontokat. Ez a széles hatósági mérlegelési jogkör biztosítja, hogy a hatóság a véleménypiaci pozíciókat ne csak közvetve, a médiapiaci pozíciókon keresztül értékelje, így sajátos módon a versenyjogi jogalkalmazás keretében jelenik meg az a szabályozási eszköz, ami közvetlenül az alkotmányos médiaszabályozási célok megvalósulását szolgálhatja. A versenyhatóság gyakorlata egyébként is széleskörű mérlegelésen, a gazdasági folyamatokkal kapcsolatos lehető legtöbb tényező figyelembevételén alapul; ez a szemléletmód a véleménypiaci pozíciók értékelésében is alkalmazható. Az alkotmányos szempontok mérlegelése ugyanakkor a versenyjogi jogalkalmazáshoz szükségestől eltérő, sőt attól idegen felkészültséget követel meg.

Az osztrák szabályozáshoz hasonló megoldást tartalmaz az angol versenyszabályozás is. A kommunikációs törvény a vállalkozási törvényt (Entreprise Act 2002) úgy módosította, hogy a hatáskörrel rendelkező miniszter az angol médiaszabályozó-hatóság közreműködésével a közérdek védelmében beavatkozhat a médiavállalkozások közötti fúzió hatósági értékelésébe. Az ún. közérdek-tesztet (public interest test) a jogalkotó szándéka szerint elsősorban a korábbi ágazati koncentrációkontroll által érintett területeken kell alkalmazni.[15] A teszt lehetőséget ad arra, hogy a hatóságok a gazdasági hatások mellett figyelembe vegyék a fúziónak a pluralizmusra és a műsorszolgáltatás minőségére gyakorolt hatását. A teszt alkalmazására nemcsak az ellenőrzés általános értékhatárát elérő összefonódások esetében kerülhet sor, hanem akkor is, ha az érintett vállalkozások egyike 25%-os piaci részesedéssel rendelkezik valamely újság- vagy műsorszolgáltatási piacon. Az értékelés során figyelembe kell venni különösen, hogy a fúzió nem veszélyezteti-e a szolgáltatók megfelelő sokszínűségét országos és regionális szinten, nem veszélyezteti-e a műsorszolgáltatási kínálat széles választékát, a kínálat egészének minőségét és sokszínűségét, valamint a szolgáltatónak a műsorkövetelmények teljesítésére vonatkozó kötelezettsége teljesítését.[16]

A tanulmány a továbbiakban részletesebben, konkrét döntéseken keresztül az amerikai, a német és a magyar szabályozást ismerteti.

2.1 Az amerikai kommunikációs hatóság diverzitás-indexe

Az Egyesült Államok egyik felebbviteli bírósága (U.S. Court of Appeals for the Third Circuit) a Prometheus Radio Project ügyben[17] alkotmánysértőnek találta az amerikai kommunikációs hatóságnak (Federal Communications Commission, FCC) a médiakoncentráció korlátozására vonatkozó 2003. évi szabályozását, többek között azért, mert a bíróság megítélése szerint az FCC által a médiakoncentráció, véleménykoncentráció mérésére kidolgozott módszer, az ún. sokszínűségi index (diversity index) módszertanilag nem volt megalapozott.[18]

Az FCC az index kidolgozásánál[19] azt vizsgálta, hogy a közönség mely médiumokból tájékozódik. A vizsgálat kizárólag a helyi hírekre terjedt ki. Az index kidolgozását megalapozó felmérés eredményeként az FCC arra a megállapításra jutott, hogy a magazinok és a kábelcsatornák nem jelentős forrásai a helyi híreknek, a diverzitás-index ezért a földfelszíni televíziót, a rádiót, az újságokat és az internetet foglalja magában. Az egyes médiumok véleménybefolyásoló súlyát a hatóság a felhasználási statisztikák alapján úgy állapította meg, hogy a televíziót 33,8, a rádiót 24,9, az újságokat 28,8, az internetet pedig 12,5%-os súllyal kell figyelembe venni.

Az egyes szolgáltatások közönségrészesedését az index nem veszi figyelembe, az egyes szereplők az egyes médiumok alpiacain a tényleges eléréstől függetlenül azonosnak tekinti, ebből következően például a New York-i televíziós piac mind a 23 szereplője 4,3%-os piaci részesedéssel rendelkezik, függetlenül az egyes csatornák nézettségétől. A hatóság szerint ugyanis az adott piacon minden szolgáltatás potenciálisan ugyanakkora közönséget érhet el. Az index számításánál az egyes vállalkozásoknak az egyes média-alpiacokon elért részesedéseit össze kell adni és meg kell szorozni az adott médiumhoz rendelt súllyal; a new yorki-i médiapiacon három televíziót működtető vállalkozás esetében ez (3*4,3%)*33,8%-os részesedést jelent. Ugyanazon vállalkozás különböző média-alpiacokon (televízió, újság, rádió, internet) számított értékeit össze kell adni. A sokszínűségi index nem más, mint az így kapott értékek négyzeteinek összege.

Az FCC ezt követően a különböző méretű médiapiacokkal kapcsolatban meghatározta a sokszínűség-index változásának azokat a mértékeit,

- 162/163 -

amelyek mellett valamely médiapiaci fúzió már nem engedélyezhető. Ehhez olyan "forgatókönyveket" vázolt fel, amelyek leírják a legjellemzőbb média-kereszttulajdonlási folyamatokat (például rádió és televízió közötti, újság és rádió közötti, újság és televízió közötti fúziók).

A bíróság a sokszínűségi indexet vizsgálva elfogadta az FCC érveit azzal kapcsolatban, hogy a hatóság miért nem tekint a helyi hírek piacának releváns szereplőjeként a kábeltelevíziókra. Ennek igazolásaként elfogadta egyrészt azt az érvet, hogy a helyi - ilyen módon helyi híreket közlő - kábeltévék nézettsége meglehetősen alacsony, másrészt azt, hogy helyi kábeltévék csak igen kis számban, a kábelhálózatok mindössze 10-15%-án érhetők el. Egyetértett a bíróság azzal, hogy a kutatások során a megkérdezettek többsége a kábeltelevíziókat pusztán azért említette helyi hírforrásként, mert kábeltévének tekintette az egyébként földfelszíni műsorszórásban is elérhető csatornákat.

A bíróság ugyanakkor nem értett egyet az internet helyi hírforrásként történő azonosításával, mégpedig arra a módszertani a hibára hivatkozva, hogy az FCC nem tett különbséget a valóban független helyi hírportálok és az egyéb sajtótermékek (jellemzően papír alapú újságok, televíziók) online megjelenése között, annak ellenére, hogy utóbbiak a helyi hírek sokszínűségét nyilvánvalóan nem növelik. Az FCC nem bizonyította meggyőzően, hogy az interneten jelentős számú független helyi hírforrás érhető el, sőt az általa felhasznált kutatásból is az derül ki, hogy az interneten a többség az újságok és televíziók honlapjain ér el helyi híreket. A bíróság továbbá kifogásolta, hogy az FCC nem határolta el egyértelműen a helyi híreket közlő honlapokat az egyéb helyi információkat - pl. különböző helyi szolgáltatások elérhetőségét - közlő oldalaktól, valamint a médiaterméknek nem minősíthető egyéni és szervezeti honlapoktól. Az ítélet szerint a médiaszervezetek megkülönböztető jegye, hogy azok aggregátor és szűrő funkciót látnak el, azaz egy helyen jelenítik meg a különböző híreket és információkat, illetve döntést hoznak arról, hogy mely információ fontos, érdekes, szórakoztató, stb. Azt az állítást sem fogadta el a bíróság, hogy az internet általánosan hozzáférhető médium; az ítélet meghozatalának időpontjában az amerikai lakosság kb. 30%-a nem rendelkezett internet-hozzáféréssel. Összességben arra a megállapításra jutott a bíróság, hogy az FCC-nek vagy ki kellett volna zárnia az internetet a helyi hírek szempontjából releváns médiumok közül, vagy egyértelműbben be kellett volna mutatnia a különbséget a kábeltévé és az internet között.

A bíróság további módszertani kifogása az egyes médiatípusokhoz tartozó piaci szereplők azonos súlyához kapcsolódik. Ez az ítélet szerint az FCC saját, a médiumok eltérő súlyán alapuló megközelítésének is ellentmond, alkalmatlanná teszi az indexet az egyes vállalkozások tervezett összefonódásai által a hírtartalom sokszínűségében okozott változások mérésére, és azzal, hogy az index a helyi híreket nem közlő médiumokat is azonos piaci súllyal veszi figyelembe, szükségszerűen a koncentráció alacsony szintjét mutatja. A bíróság rámutatott, hogy az egyes szereplőkhöz rendelt azonos piaci súly a gyakorlatban olyan nyilvánvaló torzulásokhoz vezethet, hogy egy egyetemi televízió az index szerint nagyobb véleményformáló, mint a legnagyobb médiavállalkozások tulajdonában lévő újságok; "egy olyan sokszínűségi index, amely azt követeli tőlünk, hogy elfogadjuk, hogy egy egyetemi televízió nagyobb mértékben járul hozzá a nézőpontok sokszínűségéhez, mint egy, Amerika harmadik legnagyobb lapját kiadó konglomerátum, egyúttal azt is megköveteli tőlünk, hogy feladjuk a logikát és a realitást".[20]

A bíróság nem fogadta el azt a módszert sem, amely alapján az FCC a médiavállalkozások fúziója során a sokszínűség-index változását értékelte, azaz a fúziót jóváhagyta vagy elutasította. A hatóság az index változásának mértékéhez az adott piac méretétől függően eltérő következményeket fűzött. A háromnál kevesebb televízió-csatornát tartalmazó helyi piacokon ez a módszertan egyáltalán nem engedte a kereszttulajdonlást eredményező fúziókat, a közepes, legfeljebb nyolc televízió-csatornát tartalmazó piacokon azokat a fúziókat tiltotta meg, amelyek eredményeként egy kézbe kerülne két televízió és egy újság, a legnagyobb, legalább kilenc televízió-csatornát tartalmazó piacokon pedig minden fúziót jóváhagyott. Az index változásainak mértékéhez rendelt következmények meghatározása azonban a bíróság szerint inkonzisztens, mivel a sokszínűség-index ugyanolyan mértékű változása különböző fúziókban - a fúzióban résztvevő médium-típusok és az érintett piaca mérete szerint - eltérő eredményre vezethet. A bíróság szerint az FCC ezt a "szembeszökő inkonzisztenciát" nem indokolta, a módszertan ezért "önkényes és szeszélyes".

A bíróság mindezeken túl kifogásolta, hogy az FCC a módszertan előkészítésébe nem vonta be megfelelő mértékben a nyilvánosságot, illetve az érintetteket.

Összegezve, a bíróság akkor tartaná alkotmányosnak a pluralizmus mérését szolgáló módszertant és indexet, ha az a helyi hírek forrásainak azonosítása során a különböző médiumokat azonos és objektíven igazolható szempontokat követne, megfelelően képes figyelembe venni az egyes piaci szereplők eltérő piaci súlyát az egyes piacokon, és az összefonódások

- 163/164 -

engedélyezéséhez következetes küszöbértékeket állapít meg.

2.2 Az Axel-Springer/Pro7Sat1 fúzió értékelése a német médiaszabályozás alapján

A médiakoncentrációval kapcsolatos ügyeket vizsgáló német bizottság (Kommission zur Ermittlung der Konzentration im Medienbereich, KEK) egy 2006-os döntésében szintén kísérletet tett a különböző médiumok véleményalakító hatásának összemérésére. A német médiakoncentráció-szabályozás alapján ugyanis valamely televíziós műsorszolgáltató televíziós piacon megszerzett pozíciójának értékelésénél figyelembe kell venni a szomszédos piaci pozíciókat is. "Médiareleváns" szomszédos piacok a bizottság szerint egyrészt azok, amelyek a közvélemény alakítása szempontjából jelentőséggel bírnak (más médiumok piacai), másrészt azok, amelyek a televíziós véleménybefolyásoló erő fokozására alkalmasak (downstream és upstream piacok).[21] E piacok relevanciája azon jellemzők alapján határozható meg, amelyek befolyásolják az adott médium véleményformáló képességét.

A KEK a német alkotmánybírósági gyakorlat alapján ilyen jellemzőként értékelte a meggyőzőerőt, a széles hatást - azaz az elért lakosság arányát, valamint a médium fogyasztásának térhez és időhöz való kötöttségét, illetve kötetlenségét - és az aktualitást.[22] E négy mutatót a bizottság a határozatban arra használja, hogy segítségükkel a televízióhoz képest meghatározza az egyes médiumok véleményalakító hatását. Ez azonban alapvetően önkényesnek tűnik: bizonytalan tartalmú feltételek bizonytalan szempontokat követő értékeléséből von le számszerűsített következtetést.

A legnagyobb súllyal a KEK a napilapok piacán elfoglalt pozíciókat vette figyelembe, mivel álláspontja szerint - a televíziós és napilap-piacon az elmúlt időszakban végbement jelentős változások ellenére - továbbra is irányadó az alkotmánybíróságnak az az 1986-ból származó álláspontja, hogy a műsorszolgáltatáson és a nyomtatott sajtón keresztül kifejtett véleménybefolyásolás a vélemények sokszínűségére különösen nagy veszélyt jelent. A határozat szerint a napilapok aktualitása, valamint fogyasztásuk időbeli és térbeli kötetlensége egyrészről, illetve a televízióhoz képest kisebb meggyőző erejük és az elért lakosság kisebb aránya másrészről összességében a napilapok véleménybefolyásoló hatását a televízió véleménybefolyásoló hatásának kétharmadában határozza meg.[23] A konkrét ügyben az Axel Springer AG a napilapok összesített piacán 26%-os részesedést ért el. Ez a fenti súlyozás szerint kb. 17%-nyi televíziós közönségaránynak felel meg.

A határozat szerint a műsorújságok piacán elért pozíciókat kiemelten figyelembe kell venni a túlzott véleménybefolyásoló erő vizsgálatánál. Ezek az újságok ugyanis - különösen vertikális integráció esetén - lehetővé teszik egyes műsorszolgáltatások előnyben részesítését, és ezzel hozzájárulnak a közönségarány növekedéséhez, illetve a közönség adott műsorszolgáltatáshoz való kötődésének erősítéséhez.[24] Összességében a határozat szerint a műsorújságok véleménybefolyásoló hatása a televízió véleménybefolyásoló hatásának hetede.[25] Az Axel Springer AG a műsorújságok piacán 29%-os részesedéssel rendelkezik, ami a 4%-nyi televíziós közönségaránynak felel meg.

A - nem szakmai - folyóiratok (magazinok)[26] is rendelkeznek a határozat szerint napirend-meghatározó, véleményalakító hatással, ami azonban a véleménybefolyásoló hatást meghatározó jellemzők alapján tizede a televízió befolyásoló hatásának.[27] Az Axel Springer AG a folyóiratok piacán 8,16%-os részesedéssel rendelkezik, ez 1%-os televíziós közönségaránynak felel meg.

A KEK a hirdetési lapok esetében is megállapíthatónak tartja a véleményalakító hatás fennállását, mivel e lapok - legalábbis azok, amelyek az Axel Springer AG kiadásában jelennek meg - jelentős szerkesztőségi tartalommal is rendelkeznek. Összességében azonban az Axel Springer AG e piacon elért 7,76%-os részesedését nem találta olyannak, ami érdemben erősítené a kiadó véleménybefolyásoló erejét.

Az online médiumokkal kapcsolatban a határozat azt az álláspontot képviseli, hogy az azokkal elért lakosság, valamint fogyasztásuk helyhez kötöttsége egyelőre korlátozza a véleményalakító hatásukat, aktualitásuk és meggyőző erejük ugyanakkor a televízióéval összevethető. A konkrét esetben az online média hatását erősíti, hogy az Axel Springer AG a legnagyobb német internet-szolgáltatóval, a T-Online-nal olyan megállapodást kötött, ami alapján a T-Online ügyfeleinek nyitóoldala a Bild.T-Online oldalra mutató linket tartalmaz. A ProSiebenSat.1 csoporthoz tartozó egyes televíziós tartalmak pedig önálló szolgáltatásként a T-Online video on demand rendszerében férhetők hozzá.[28] Az online tartalomszolgáltatások véleménybefolyásoló hatását a KEK a televíziós műsorszolgáltatások hatásának felében határozta meg. Annak ellenére, hogy a határozat elismeri, hogy az érintett vállalkozások pozícióját az online tartalomszolgáltatás piacán nem lehet pontosan meghatározni, ezt a részesedést - közelebbről nem meghatározott módszertan alapján - 5,7%-ra teszi; ez a vállalkozások által elért 3%-os televíziós közönségaránynak felel meg.

A rádiós műsorszolgáltatás esetében a határozat a véleménybefolyásoló hatást - annak ellenére, hogy

- 164/165 -

az aktualitás kivételével minden más mutatóban elmarad a televíziózástól - a televízió hatásának felében határozza meg. Az érintett vállalkozások azonban e piacon nem rendelkeznek értékelhető pozíciókkal.[29]

Az Axel Springer AG további kapcsolódó piacokon is rendelkezik részesedéssel; ilyen piacok különösen a televízióműsor-gyártás, valamint a nyomda és a lapterjesztés. Ezen pozíciók véleménybefolyásoló hatásának számszerűsítésétől azonban a KEK csekély jelentőségük miatt eltekintett, jelezve azonban, hogy az átfogó értékelésnél ezek sem hagyhatók figyelmen kívül.[30]

A határozat szerint az Axel Springer AG a Pro-SiebenSat.1 csoport felvásárlása után olyan véleménybefolyásoló erővel rendelkezne, ami 47%-os közönségarányt elérő televíziós műsorszolgáltató véleménybefolyásoló erejének felel meg. Ebből 22% a ProSiebenSat.1 csoport televíziós piacon elért közönségaránya, 25 % pedig a kapcsolódó piaci pozíciók alapján számított arány. Ez pedig jelentősen meghaladja a túlzott véleménybefolyásoló erő vélelmét megalapozó 30%-os közönségarányt.[31]

A tartományi médiahatóságok vezetőinek konferenciája (Konferenz der Direktoren der Landesmedienanstalten, KDLM) azt az álláspontot képviselte, hogy "a KEK által a szomszédos piaci részesedések számításánál alkalmazott módszerrel kapcsolatban kétségek fogalmazhatók meg", és javasolta a határozat megváltoztatását.[32] A felek a KEK döntését bíróság előtt támadták meg. Mivel a fúziót a német versenyhivatal sem engedélyezte, a bírósági eljárás célja inkább a jogi helyzet tisztázása, a jövőbeli fúziókra irányadó szempontok kijelölése volt.

Hosszú bírósági eljárás eredményeként 2012 februárjában a bajor közigazgatási bíróság azt a döntést hozta, hogy a KEK nem tagadhatta volna meg a fúzió jóváhagyását.[33] A bíróság szerint a KEK határozata jogsértő volt, mert a KEK a rendelkezésére álló mérlegelési mozgásteret többszörösen túllépte. A fúzió megengedhetősége szempontjából a legfontosabb tényező a televíziós közönségarány, ami az érintett vállalkozások esetében még a KEK egyébként hibás számítása szerint sem érte el a jogszabályban meghatározott 25%-os beavatkozási küszöböt. A bíróság szerint ilyen esetben a szomszédos piaci pozíciókat nem lehet figyelembe venni. A KEK nem bizonyította olyan sajátos körülmények fennállását, amelyek igazolhatnák a törvényben meghatározott nézettségi küszöböt el nem érő vállalkozásokkal szembeni beavatkozást. A KEK e kivételes körülményekkel kapcsolatban köteles lett volna a jogalkotó értékelését követni, és azt nem írhatta volna felül saját értékelésével. A KEK az ítélettel szemben további jogorvoslattal élt.

2.3 Az Axel-Springer/Ringier fúzió értékelése a magyar médiatörvény alapján

2.3.1 Szakhatósági eljárás a médiapiaci fúziók vizsgálatában

A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (Mttv.) a médiahatóságot szakhatóságként vonja be Gazdasági Versenyhivatal médiapiacot érintő fúziós eljárásaiba (171. §). A törvény olyan esetben írja elő a szakhatósági eljárást, ha a fúzióban érintett "legalább két vállalkozáscsoport tagjai szerkesztői felelősséget viselnek". A törvény a szerkesztői felelősség fogalmát csak más fogalmak részeként rögzíti, és a meghatározás meglehetősen pontatlan.[34] Egyértelműbb lett volna azt rögzíteni, az érintettek közvetlenül vagy közvetve részt vesznek médiaszolgáltatás nyújtásában vagy sajtótermék kiadásába. A szakhatósági eljárásra e feltétel alapján a médiapiacra egyébként igen jellemző vertikális összefonódásokra sem.

A szakhatósági kontroll mércéje az, hogy "a független véleményforrások összefonódások utáni szintje is biztosítja a sokszínű tájékozódás jogának érvényesülését a médiatartalom szolgáltatás releváns piacán". Ez nyilvánvalóan meglehetősen széles jogalkalmazói mozgásteret biztosít, ami egyúttal kontrollálhatatlan is, mert a bíróság nincs abban a helyzetben, hogy felülmérlegelje a Médiatanács mérlegelését. Összességében a vállalkozások számára az értékelés átláthatatlan és kiszámíthatatlan, azaz önkényes, de az is tény, hogy a fent bemutatott külföldi példák sem határozzák meg ennél sokkal pontosabban a médiajogi beavatkozási küszöböt. A szakhatósági eljárást már a folyamatban lévő eljárásokra is alkalmazni kell [216. § (5)], ami megteremtette a Médiatanács lehetőségét arra, hogy beleavatkozzon a GVH által a törvény elfogadásakor már hosszabb ideje vizsgált Axel Springer/Ringier fúzióba.

2.3.2 Szakhatósági állásfoglalás az Axel Springei/ Ringier fúzióban

Az NMHH szakhatósági állásfoglalása[35] "a sokszínű tájékozódás jogának érvényesülését" kifejezetten versenyjogi logikában elemzi, anélkül azonban, hogy támaszkodni tudna valamely kiérlelt joggyakorlatra vagy éppen saját módszertani iránymutatásaira. Mivel a vizsgálat egy, már a törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyet érintett, az NMHH apparátusának lehetősége sem volt bármilyen módszertani alapozásra, még inkább annak nyilvános megvitatására. Ráadásul a szakhatósági állásfoglalást az NMHH azon munkatársainak kellett előkészíteniük, akik korábban a hírközlési piacok elemzésével foglalkoztak. A hatóságon belül a speci-

- 165/166 -

ális médiajogi elemzéshez szükséges kompetenciák az állásfoglalás előkészítésének időpontjában még nem álltak rendelkezésre, az alapvetően gazdasági szempontokat, versenyjogi módszereket követő hírközlés-piaci elemzések pedig nem adnak megfelelő kiindulópontot.

Az érintett médiapiac meghatározásánál a vizsgálat abból a versenyjogi megközelítésből indul ki, hogy az elemzés alapjául szolgáló piacra azok a termékek tartoznak, amelyek a fogyasztók szempontjából egymást helyettesíteni képesek. A versenyjogi hipotetikus monopolista tesztet az állásfoglalás egy szellemesnek tűnő, de átgondolatlan, és az elemzésben következetesen végig nem vitt médiajogi teszttel helyettesíti, amelynek vizsgálati kérdése az, hogy "amennyiben kismértékben megváltozna az adott 'hírforrás' által közölt tartalom, akkor az olvasó váltana-e más forrásra."[36] E teszttel a legfőbb probléma az, hogy - ahogyan egy szakértő egy nyilvános fórumon erre rámutatott[37] - a médiumok tartalma folyamatosan átalakul, ami nemhogy elriasztja a fogyasztókat, hanem éppen a fogyasztói elvárásokat követő szerkesztőségi magatartás. Ebből a médiajogi tesztből másrészről éppen azt az objektivitás hiányzik, amit a hipotetikus monopolista teszt biztosítani tud a versenyjogi elemzéshez. A tartalom változása objektív mércével aligha követhető. A tartalom szokásos frissülése nyilván nem tekinthető a helyettesítést megalapozó változásnak, a politikai irányultság változása viszont nagy valószínűséggel a közönség teljes elveszítéséhez vezetne, akkor is, ha nincs helyettesítő termék - ez a fogyasztói magatartás minden további kritika nélkül is kizárja a helyettesíthetőségi teszt alkalmazását. A szerkezet, az arculat átalakulása, a tematika bővülése vagy szűkülése az a tartomány, amelyen belül a fogyasztói magatartás elemezhető, e változások azonban csak igen csekély mértékben befolyásolják az adott médium véleményformáló képességét. A szakhatósági állásfoglalás maga nem segíti a bevezetett új teszt értelmezését, sőt valójában nem is követi azt a piacmeghatározás során. A teszt a Médiatanács újabb döntésében már egyáltalán nem szerepel.

Az elemzés szerint a fogyasztók a napilapok mellett a többi médium-típust nem helyettesítő, hanem kiegészítő információforrásnak tekintik, azaz párhuzamosan tájékozódnak a különböző médiumokból. Ez a versenyjogi megközelítés ahhoz a következtetéshez vezet, hogy "a közvetítő csatornák tekintetében külön releváns piacot képeznek a napilapok az audiovizuális közvetítő közegtől, az internettől és szabályozási szempontok miatt az időszaki kiadványoktól, illetve a fogyasztói percepciók és az elérhetőségi korlátok miatt az ingyenes kiadványoktól".[38] Azaz a napilapoknak nincs helyettesítő médiuma a sokszínű tájékoztatás szempontjából.

Ugyanakkor a különböző médium-típusok kiegészítő-jellegéből ennek éppen az ellenkezője következik: a médiafogyasztók véleményének, ismereteinek formálásában egyidejűleg minden médium-típus részt vesz, és az egyes médiumok véleményformáló képessége legfeljebb a médiumok összességéhez képest értékelhető. A médiakoncentráció ágazati különszabályozásának szükségességével kapcsolatos egyik állandó érv éppen az, hogy a vélemények és értékek sokszínűségére gyakorolt hatás csak a versenyjoginál szélesebb piacon értékelhető.[39] Ha a véleményformálás tekintetében valóban az NMHH által javasolt szűk piacot kellene figyelembe venni, akkor ez azt jelentené, hogy a napilapokból beszerezhető információk az adott lap megszűnésével más médiumokból nem lennének pótolhatók - ez nyilvánvalóan ellentmond a fogyasztói tapasztalatoknak. A szűk piacmeghatározás alapján a fogyasztó a saját véleménye kialakításában gyakorlatilag teljes mértékben kiszolgáltatott az egyes médiumoknak.

A véleménypiac meghatározása során nem az a kérdés, hogy a fogyasztó az egyes médiumok helyett melyik más médium-típust venné igénybe, hanem az, hogy melyek a tájékozódás rendelkezésre álló és egyidejűleg igénybe vett forrásai, amely források természetesen nem azonos súllyal vesznek részt a tájékoztatásban és a véleményformálásban. Nem véletlen, hogy a külföldi szabályozási és módszertani példák a legnagyobb erőfeszítéseket annak meghatározására fordítják, hogy az egyes médiumok milyen súllyal vesznek a vélemények alakításában; ezzel a nehézséggel az NMHH-nak a módszertan alapvető hibája miatt nem kellett szembenéznie. Arra egyáltalán nem találunk példát, hogy valamely szabályozó az egyes médiumok véleményformáló képességét önmagában vizsgálta volna.

Ugyanez a hiányosság érezhető abban is, hogy az elemzés a különböző tematikájú lapok eltérő véleményformáló képességére csekély figyelmet fordít. A véleménybefolyásolás szempontjából elkülönült piacként kezeli ugyan az általános tematikájú, illetve a speciális tematikájú napilapokat, illetve időszaki kiadványokat, sőt a véleménybefolyásoló képesség értékelésénél részletesebb tematikus tagolást is alkalmaz, azt a kérdést mégsem teszi fel, hogy az egyes tematikák milyen mértékben vesznek részt a vélemények alakításában. Álláspontom szerint a szakhatósági állásfoglalás már a piac-meghatározásnál eleve rossz kérdésfeltevésből indult ki, ami az elemzés többi részét önmagában is értékelhetetlenné teszi.

A véleménybefolyásoló képesség értékelésének alapfeltevése, hogy "a racionalizáció avagy a tevékenységek ésszerűsítése, költséghatékony gazdálkodás kialakításának feltételezett célja magával vonhatja egyrészt a tájékoztatáshoz elengedhetet-

- 166/167 -

lenül szükséges hírforrások beszerzésének racionalizálását, ezzel is szűkítve, (esetlegesen torzítva) a véleményformáláshoz szükséges tájékoztatás sokszínűségét, másrészt a kiadvány-kínálat egésze minőségének változását, illetve a jelenlegi mintegy 67 különböző kiadvány - függetlenül azok jellegétől - választékának szűkülésé", és ebből következően a hírforrások jelenleg szélesebbnek tekinthető skálája az idővel bekövetkező gazdasági racionalizálás eredményeként szűkülni fog".[40] Ezt a Médiatanács a fúzió közgazdasági ésszerűségből következő szükségszerű, ennél fogva további bizonyítást nem igénylő eredményének tekinti. Ugyanakkor a szerkesztői mozgástérre és tartalomkínálatra vonatkozó következményekre nem feltétlenül alkalmazhatók a közgazdasági megfontolások. Ugyanígy túlzott leegyszerűsítés annak rögzítése, hogy "az összefonódás után (horizontális koncentráció) mindenképpen jelentősen csökkenne a piacon jelenleg létező önálló médiavállalkozások száma, ami jelentősen veszélyeztetheti a demokratikus közvélemény kialakításához elengedhetetlenül szükséges sokféle hír és vélemény megjelenését, valamint megakadályozhatja a tájékoztatás választékának megőrzését".[41] Az állásfoglalás szerint a fúzió eredményeként létrejövő vállalkozás piaci részesedése önmagában, minden további tényezőtől függetlenül "egyértelműen és jelentősen korlátozhatná, torzíthatná, veszélyeztethetné" a tartalomkínálat sokszínűségét.[42]

E megállapítások közvetlen összefüggést feltételeznek a tulajdonosi sokféleség és a tartalomkínálat sokszínűsége között, anélkül, hogy figyelembe vennék a tartalomkínálatra ható további tényezőket. A szerkesztőségek függetlensége akkor is biztosítható a fúzió megtiltásánál enyhébb eszközökkel, ha az érintett vállalkozások az egyes médiumok reklámpiaci aktivitását összehangolják, és más módon is érvényesítik a gazdasági jellegű előnyöket. A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (Smtv.) szerint az újságíró és a szerkesztő, mint a médiatartalom-szolgáltató munkavállalója, vagy a médiatartalom-szolgáltatóval munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy, jogosult a médiatartalom-szolgáltató tulajdonosától, valamint a médiatartalom-szolgáltatót támogató, illetve a médiatartalomban kereskedelmi közleményt elhelyező természetes vagy jogi személytől, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságtól való szakmai függetlenségre és a médiatartalmak befolyásolására irányuló tulajdonosi vagy támogatói nyomásgyakorlással szembeni védelemre (7. §). Ha elfogadjuk, hogy ennek a rendelkezésnek van jogi kötőereje - bár e sorok szerzője erősen kételkedik a rendelkezés érvényesíthetőségében és életszerűségében -, akkor pusztán e rendelkezés miatt sincs jelentősége annak, hogy ki az adott médium tulajdonosa. A Médiatanács újabb - a következőkben ismertetésre kerülő - határozatában a fúzió várható hatásainak értékelésénél figyelembe vette az érintett médiaszolgáltató szabályozási környezetét, a működését meghatározó ún. műsorszolgáltatási szerződés rendelkezéseit.

A szakhatósági állásfoglalásnak legalábbis figyelembe kellett volna vennie ezt a rendelkezést, és azokat az alternatív megoldásokat - a fúzió feltételéül szabható magatartási és strukturális kötelezettségeket - is, amelyek a szerkesztői függetlenség garantálásával fenntartották volna a tartalomkínálat sokszínűségének a fúziót megelőző szintjét. Ilyen garancia lehetett volna az önálló szerkesztőségek fenntartásának kötelezettsége, és a szerkesztői függetlenség részletes követelményeinek meghatározása. Arról nem is beszélve, hogy a konkrét helyzetben az országos politikai napilap (Népszabadság) és a megyei napilapok tartalmi szinergiájának lehetősége meglehetősen korlátozott. A szakhatósági piacmeghatározás szerint - ami nincs összhangban a GVH korábbi gyakorlatával sem[43] - ezek a lapok ugyan egy piachoz tartoznak, de ezt a fogyasztói tapasztalatok egyáltalán nem támasztják alá: a markánsan a helyi hírekre koncentráló, az országos közélettel csak másodlagosan foglalkozó megyei napilapok egészen biztosan nem helyettesítik az országos napilapokat, és így elhanyagolható annak a kockázata is, hogy tartalmukban e laptípusok a médiakínálat egészének sokszínűségét veszélyeztető módon közeledjenek egymáshoz.

Gálik Mihály és Vogl Artemon arra a további súlyos hiányosságra mutatnak rá, hogy a szakhatósági állásfoglalás megállapításai a médiapiacnak kizárólag a statikus elemzésén alapulnak.[44] Egy dinamikus elemzés azt is figyelembe venné, hogy az összeolvadás alkalmas eszköz lehet a nehéz gazdasági helyzetben lévő médiumok megmentéséhez. A lappiaci folyamatokat egyértelműen olyan gazdasági nehézségek határozzák meg, amelyek az egyes lapcímek eltűnésével nagyobb mértékben veszélyeztetik a sokszínűséget, mint a lapcímek továbbélését biztosító piaci konszolidáció. A médiahatóság munkatárásának e kritikára adott válasza[45] az, hogy a médiatörvény szerint a Médiatanácsnak nem azt kellett vizsgálnia, hogy mi történik a fúzió megtiltásának következtében, hanem azt, hogy mi történik a fúzió következményeként. Ez az érvelés logikailag nem meggyőző. A fúzió hatásainak értékelése minden esetben - az általános versenyjogi értékelés keretében is - hipotetikus, feltételezéseken alapuló. A médiahatóság csak akkor tud megalapozottan állást foglalni a fúzió hatásairól, ha értékeli a tranzakció összes lehetséges kimenetelét. Ha a

- 167/168 -

hatóság figyelmen kívül hagyja a fúzió elmaradásának várható következményeit, akkor valójában a fúzió végrehajtásának következményeit sem méri fel teljeskörűen. A tartalomkínálat sokszínűségének feltételezett alakulásáról csak így formálható megalapozott feltétezés.

Annak a vizsgálata, hogy a fúzió a reklámpiacon létrehoz-e erőfölényes helyzetet, nem a szakhatósági, hanem a versenyhatósági vizsgálat tárgya, akkor is, ha a reklámpiaci pozíciók visszahatnak az érintett termékek minőségére és ezzel közvetve a véleménybefolyásoló képességre is. A vizsgált szakhatósági állásfoglalás egyik lényeges hibája éppen az, hogy nem teszi világossá a versenyjogi és médiajogi elemzés közötti határokat.

A szakhatósági állásfoglalás összességében nem ad értékelhető információt az érintett médiumok véleménybefolyásoló képességéről, és nem ad iránymutatást arra nézve sem, hogy a jövőbeli médiapiaci fúziók milyen feltételek teljesülése esetén kaphatják meg a Médiatanács jóváhagyását. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni ehhez, hogy a külföldi szabályozási kísérletek kudarcai arra is rámutatnak, hogy a jogbiztonság próbáját kiálló módszertan kidolgozása szinte lehetetlen.

2.3.3 A Médiatanács újabb gyakorlata

Az Axel-Springer/Ringier fúziót követően a Médiatanács egy ügyben, az M-RTL Zrt. és az IKO vállaltcsoport közötti összefonódással kapcsolatban adott ki szakhatósági állásfoglalást[46]. Az ügyben az M-RTL 100 % -os közvetlen részesedést kívánt szerezni a Cool TV, a Sorozat+, a Reflektor TV, a Prizma TV, a Film+ és a Film+2 csatornák médiaszolgáltatójában, az IKO Romaniában, valamint a Muzsika TV médiaszolgáltatójában, az IKO Televisions-ben. A Médiatanács az összefonódást jóváhagyta.

A szakhatósági állásfoglalásban mindenekelőtt tisztázni kellett a joghatóság kérdését, mivel az IKO Románia és IKO Televisions Romániában bejegyezett és tevékenykedő vállalkozások. A joghatóság egyértelmű megállapítása különösen fontos kérdés a magyar médiapiacon, amelynek meghatározó jellemzője a külföldi joghatóság alatt működő televíziók kiugróan nagy aránya. A Gazdasági Versenyhivatal eljárását a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) megalapozza, mivel a törvény hatálya kiterjed, a vállalkozás külföldön tanúsított piaci magatartása is, ha annak hatása Magyarország területén érvényesülhet (1. §). A Médiatanács a Tpvt.-re való hivatkozás mellett további, lényegében a Tpvt. területi hatályra vonatkozó rendelkezésének alkalmazhatóságát igazoló érvként rögzítette, hogy "a felsorolt csatornák magyar nyelven, magyar tartalomfogyasztók számára készülnek és Magyarország területén elérhetőek, illetőleg miután a médiatartalom-szolgáltatás érintett, releváns piaca a sokszínű tájékozódás jogának érvényesülése szempontjából a Magyar Köztársaság területére terjed ki, valamint miután a fúzió engedélyezése esetén - amennyiben közvetlenül az M-RTL válna az érintett médiatartalmak médiaszolgáltatójává - valamennyi médiaszolgáltatást a Magyar Köztársaságban letelepedett médiatartalom-szolgáltató nyújtaná".

A szakhatósági állásfoglalásban a Médiatanács a szolgáltatási piac meghatározásánál az általános tematikájú televíziókat nem azonosította önálló piacként, hanem azokat a különböző tematikus médiaszolgáltatási piacokhoz sorolta. Ez a piacmeghatározás ellentmond annak a ténynek, hogy az általános tematikájú televíziós médiaszolgáltatás olyan egységes - a közönség felé is egységesen megjelenő - szolgáltatás, amelynek egyes elemei szorosan kapcsolónak egymáshoz, és egymást erősítik vagy éppen gyengítik a nézettségi versenyben. Ugyanakkor korántsem biztos, hogy a kereskedelmi televíziók egyes műsorszámai a tematikus csatornák műsorszámaival valóban helyettesíthetők: a kereskedelmi televíziók híradói nem ugyanazt a tájékoztatási funkciót töltik be, mint a hírtelevíziók műsorai, de a kereskedelmi televíziók zenés show-műsorai sem feltétlenül helyettesítik a zenecsatornák kínálatát. E kérdéseket a szakhatósági állásfoglalás egyáltalán nem vizsgálta. A Médiatanács az RTL Klub médiaszolgáltatást végül a hír- és közszolgálati tematikájú televíziós médiaszolgáltatások országos piacának szereplőjeként azonosította, nem sorolta be ugyanakkor az általános szórakoztató tematikájú televíziós médiaszolgáltatások országos piacához.

A fúziónak a médiavállalkozások véleménybefolyásolási képességére gyakorolt hatását az állásfoglalás az érintett médiaszolgáltatásokkal elért közönségarány változása alapján ítélte meg. A Médiatanács szerint ugyanis "általánosan elfogadott tény, hogy a médiajogi szempontú vizsgálat körében a közönségarány adhatja meg a legmegfelelőbb viszonyítási alapot a sokszínűség és véleménybefolyásolás mérése körében, tekintettel arra a tényre, hogy a vélemények piaca, az ott vizsgálandó sokszínűség elsősorban attól függ, hogy hány emberhez jut el az adott médiaszolgáltatás". Nem vitatva a közönségarány jelentőségét, további vizsgálati szempontokra ezzel kapcsolatban is szükség lett volna. Nem mindegy ugyanis például az, hogy az adott tájékoztatás mely társadalmi csoportokhoz jut el, és milyen mélységű információkat biztosít.

A Médiatanács megállapította, a véleménybefolyásolási képesség szempontjából a belföldi, külföldi, gazdasági, politikai, pénzügyi hír és egyéb

- 168/169 -

informatív jellegű médiatartalmak jelentősége meghatározó. Abból pedig, hogy az érintett médiaszolgáltatások közül kizárólag az RTL Klubnak van hírműsora, arra a következtetésre jutott, hogy "a fúzió következtében egy szerkesztői felelősség alá kerülő médiaszolgáltatások esetén a véleménybefolyásolási képesség nem változik". Megint csak nem vitatva a hírműsorok kiemelt szerepét az adott médium véleményformáló képességének meghatározásában, annak kifejtése, hogy az egyéb, például szórakoztató jellegű műsorszámok koncentrációja miért nem releváns a sokszínűség szempontjából, bővebb kifejtést indokolt volna. Az állásfoglalás ezzel kapcsolatban annyit megállapít, hogy "a tervezett fúzió a meghatározott releváns piacok egyikén sem okozna az eddigi piaci erőviszonyokban változást, ugyanis az M-RTL, az IKO Romania és az IKO Televisions médiaszolgáltatók egyik releváns piacon sem jelennek meg egyszerre". Azt a hatóság nem vizsgálta, hogy a különböző tematikájú szolgáltatások egy kézbe kerülése, ennek reklámpiaci hatásai, a műsorok beszerzésével és gyártásával kapcsolatos hatékonyságnövelő hatásai összességükben hogyan befolyásolják a tartalomkínálat sokszínűségét. E hatékonysági előnyöket a hatóság az Axel-Springer/ Ringier-ügyben jóval szigorúbban ítélte meg.

Végül a Médiatanács megállapította, hogy "a sokszínű tájékozódás jogának érvényesülése szempontjából az is megfelelő garanciát jelent, hogy az azonosított releváns piacok esetében az egyes médiaszolgáltatások jelentős számú versenytárssal osztoznak, valamint a közönségarány mértékét figyelembe véve sem tekinthetők ezek a médiaszolgáltatások az adott releváns piacon jelentős vagy káros hatással járó erőfölényben lévő vállalkozásoknak".

E szakhatósági állásfoglalással kapcsolatban is fontos hangsúlyozni, hogy a kritika nem annak eredményére irányul, hanem az indoklás következetlenségeire és felszínességére. Az M-RTL/IKO határozat mind piaci szempontból, mind a médiakoncentráció korlátozásának alkotmányos céljait tekintve arányosabb megközelítést követ, de a piaci szereplők e határozatban sem kaptak a jövőre nézve irányadó szempontokat a fúziók médiajogi értékeléséhez. de az Axel-Springer/Ringier-ügyben hozott állásfoglalással nincs összhangban.

3. A Médiapluralizmus Monitor

Az Európai Bizottság megbízásából 2009-ben készült egy átfogó módszertan a sokszínűség mérésére.[47] Az ún. Médiapluralizmus Monitor a szerzők szándéka szerint "diagnosztikai, nem pedig egy valamit előíró eszközként szolgál"[48], és mint ilyen, alapvetően a jogalkotó, nem pedig a jogalkalmazó munkáját segíti. Arra nem alkalmas, hogy egy-egy médiapiaci tranzakciónak a sokszínűségre gyakorolt hatásáról információt adjon, viszont egy médiatörvény-előkészítés során rámutathat az adott médiarendszer sokszínűségét veszélyeztető tényezőkre, és segítheti a megfelelő médiapolitikai eszközök kiválasztását.

A Médiapluralizmus Monitor kidolgozása során kifejezetten figyelembe vették a korábbi mérési kísérletek kudarcait, különösen a diverzitás-index- szel kapcsolatos problémákat. A Médiapluralizmus Monitor ezért egyesíti a kvantitatív és a kvalitatív mutatókat, továbbá holisztikus megközelítést alkalmaz. Ez lehetővé teszi, hogy politikai sokszínűség mellett a kulturális és a földrajzi sokszínűség is a vizsgálat tárgya legyen, és tulajdonosi koncentráción kívül egyéb tényezők, a belső pluralizmus szempontjai is figyelembe vehetők legyenek.

Maga a Médiapluralizmus Monitor egy terjedelmes táblázat,[49] amelynek kitöltése nem egy egyetlen számmal leírható mutatóhoz, hanem egy kockázati térképhez vezet. A Monitor legfőbb haszna azonban a táblázat celláinak kitöltése, az ehhez szükséges információk összegyűjtése.

A Monitor holisztikus szemléletének megfelelően a vizsgálat kiterjed a kulturális, a politikai és a földrajzi pluralizmusra, valamint a tulajdonosi sokszínűségre és a médiatípusok és médiaműfajok sokszínűségére. Ezt az öt ún. kockázati területet a Monitor az értékesítési lánc három szintjén, a kínálat, a terjesztés és a felhasználás szintjén vizsgálja, a vizsgálat pedig minden területen jogi, társadalmi-demográfiai, valamint gazdasági mutatók alapján történik.

A médiatartalmak felhasználásnak figyelembe vétele a Monitor legfontosabb eredménye. Ezzel a Monitor gyakorlatilag újradefiniálja a pluralizmust: önmagában a kínálati sokszínűség, illetve az elérhetővé tett tartalmak széles választéka önmagában nem elegendő garanciája a szabályozás tényleges célkitűzése elérésének. A pluralizmus, mint szabályozási célkitűzés esetében ugyanis a tartalomkínálat sokfélesége nem öncél, hanem a közönség tájékozottságának biztosítéka. Tájékozott közönség pedig a sokszínű tartalomkínálat mellett is csak akkor jön létre, ha a közönség kellően nyitott és felkészült a felkínált tartalmak közötti választásra, az ütköző vélemények megismerésére és összemérésére, illetve a manipulációs kísérletek felismerésére. A plurális rendszer megteremtésének elengedhetetlen feltétele ezért a tudatos médiahasználat előmozdítása.[50] A Monitor egyik mutatója "a médiajártasság (és különösen a digitális műveltség) támogatására irányuló politika és intézkedések a különböző társadalmi csoportokban".

- 169/170 -

A Monitor kialakítása során 44 kockázati tényezőt azonosítottak, amelyekhez összesen 166 ún. első szintű mutatót rendeltek. Ezekkel kapcsolatban fontos követelmény volt, hogy lehetőség szerint számszerűsíthető eredményekhez vezessenek, mérésük arányos költség- és időráfordítás mellett megvalósíthatók, továbbá megfelelően értékelhetők legyenek. A mutatók azonos súlyúak. A Monitor kidolgozói a mutatók mindegyikéhez - mutatónként eltérő - határértékeket rendeltek, amelyek alapján az adott mutató magas, mérsékelt vagy alacsony kockázatúnak minősülhet. Az elsődleges mutatók mellett készültek olyan másodlagos mutatók is, amelyek valamilyen okból, alapvetően a mérésükkel kapcsolatos módszertani nehézségek miatt, nem kerültek be a Monitorba, de alkalmasak lehetnek annak továbbfejlesztésére.

1. sz. táblázat: A Médiapluralizmus Monitor elemzési területei

- 170/171 -

2. sz. táblázat: A kockázatok listája

Példaként "kulturális pluralizmus" kockázati terület jogi mutatói a következők:

- Az európai művek televíziós sugárzásának szabályozói biztosítékai

- Az európai művek szabályozói biztosítékai a nem lineáris médiaszolgáltatásokban

- Szabályozói biztosítékok a nemzeti alkotások televíziós sugárzásához

- Szabályozói biztosítékok a nemzeti zene rádióban történő sugárzásához

- Szakpolitikai és támogató intézkedések a nemzeti alkotások népszerűsítésére

- Szabályozói biztosítékok a független gyártók által készített európai alkotások televíziós sugárzásához

- A média kulturális sokszínűségét népszerűsítő politika és támogató intézkedések

- A különböző kulturális és társadalmi csoportok közszolgálati műsoridőhöz jutásának szabályozói biztosítékai

- A kisebbségi és közösségi média szabályozói biztosítékai

- Szabályozói biztosítékok a különböző kulturális és társadalmi csoportok képviseletére a vezetői és felügyelő testületekben a magán (kereskedelmi és/vagy non-profit) médiában

- Szabályozói biztosítékok a különböző kulturális és társadalmi csoportok képviseletére a vezetői és felügyelő testületekben a közszolgálati médiában

- Szabályozói biztosítékok a különböző kulturális és társadalmi csoportok képviseletére a médiatanácsokban és a médiaszektor más tanácsadó testületeiben

- Szakpolitika és támogató intézkedések a médiatartalomhoz és szolgáltatásokhoz való megkülönböztetett szükségletekkel élő társadalmi csoportok, például az idősek, fogyatékkal élők számára

Ugyanezen kockázati területhez tartozik természetesen számos társadalmi-demográfiai és gazdasági mutató is, és a Monitor egyes mutatók esetében a mérés módszertanához is iránymutatást ad.

A Monitor összességében egy komplex, a gyakorlati alkalmazáshoz valószínűleg túl komplex eszköz az adott médiarendszer megismeréséhez, a sokszínűséget csorbító vagy veszélyeztető szabályozási, gazdasági, társadalmi tényezők feltérképezéséhez. Gyakorlati alkalmazására eddig nem került sor, és az Európai Bizottság sem készítette el a médiapluralizmusról szóló ajánlását.

4. Sokszínűség és médiafogyasztás

Ahogy a Médiapluralizmus Monitorral kapcsolatban erről szó volt, a pluralizmus, mint alkotmányjogi célkitűzés kizárólag akkor teljesülhet, ha a felkínált médiatartalom alapján a közönség ténylegesen törekszik az álláspontok ütköztetésére, a torzítások kiszűrésére, és végső soron a párbeszéden alapuló

- 171/172 -

demokratikus döntéshozatalra. Éppen ezért a pluralizmus vizsgálatával kapcsolatban egyre fontosabbá válnak azok a kutatások, amelyek a közönség hírfogyasztási szokásait vizsgálják. E kutatások nélkülözhetetlen információt szolgáltatnak mind az egyes médiapiaci tranzakciók hatásainak vizsgálatához, mind a megfelelő szabályozási eszközök kiválasztásához.

Az elmúlt években több ilyen kutatás készült Magyarországon. 2008-ban az Országos Rádió és Televízió Testület Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézete finanszírozott egy kutatást[51], amely a következő kérdésekre keresett választ:

- melyik a legfontosabb és a második legfontosabb hírforrás,

- melyik az országos közéleti és politikai hírek legfontosabb forrása,

- melyik a helyi közéleti és politikai hírek legfontosabb forrása,

- ha egy közéleti, politikai hírről többet szeretne megtudni, honnan tájékozódik,

- melyik az a hírforrás, amely legnagyobb mértékben hozzájárul a közéleti, politikai hírekkel kapcsolatos egyéni vélemények kialakulásához.

A válaszadók az országos hírekkel kapcsolatban kiemelkedően magas arányban az országos televíziókat jelölték meg elsődleges forrásként, a budapesti válaszadóknál az országos napilapok e kutatás alapján a második, az internetes források pedig a harmadik leggyakrabban említett források. A Budapesten kívüli városi válaszadók számára a második legfontosabb hírforrások az országos rádiók, a harmadik legfontosabbak pedig a megyei napilapok. Ugyanezek a sorrendek alakultak ki arra a kérdésre, hogy honnan szereznék a megkérdezettek a hírekkel kapcsolatos alaposabb információkat. A véleményformáló hatással kapcsolatban a nem budapesti megkérdezettek esetében tér el ettől a sorrend: e kérdésre a nem budapesti válaszadók második leggyakrabban említett hírforrásai a tematikus hírcsatornák, és e kérdésnél a megyei napilapok a harmadik helyre kerültek.

2011 decemberében tette közzé a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság a magyar lakosság hírfogyasztási szokásairól és a média megítéléséről szóló kutatás eredményeit.[52] A kutatás sajátossága, hogy 2007-es adatokkal való összehasonlítást is lehetővé tett, és ez jól mutatja a televízió előnyének folyamatos csökkenését (15%-os csökkenés), illetve az internet erősödését (14%-os erősödés). E kutatás szerint arra a kérdésre, hogy melyik a legfontosabb információforrás, a válaszadók a televízió (63%) után az internetet (20%) említették legtöbben. A nyomtatott sajtót 4%, a rádiót 8% említette, 5% számára az ismerősi kör a legfontosabb információforrás. A kutatás számos további adatot tartalmaz a különböző médiumok és hírműsorok fogyasztásával, illetve az egyes médiumok fogyasztóival kapcsolatban.

A következőkben a tanulmány részletesebben bemutatja a Mérték Médiaelemző Műhely által készíttetett közvélemény-kutatás eredményeit.[53] A felmérés többek között arra a kérdésre várt választ, hogy a megkérdezettek a felsorolt sajtótermékek közül az elmúlt egy hétben melyiken nézett, olvasott vagy hallgatott politikai, aktuális, közéleti híreket, cikkeket, illetve műsorszámokat. Természetesen egyetlen kérdéssel nem lehet átfogóan feltérképezni a médiafogyasztási szokásokat, ugyanakkor a feltett kérdés valódi, nem pusztán elvi médiafogyasztásra kérdez rá, és a válaszadók egyéb adataival összekapcsolva igen értékes ismeretekkel szolgál a médiafogyasztás sokszínűségéről. Felvethető továbbá, hogy az elmúlt heti médiafogyasztás nem feltétlenül reprezentálja a rendszeres médiafogyasztást, de egyrészt ezt a válaszadók részben korrigálják azzal, hogy gyakran a tényleges fogyasztás helyett a rendszeresen fogyasztott médiumokat említik, másrészt a kapott adatok nem tartalmaznak váratlan eredményeket.

Ez a kutatás is a televízió, azon belül is a két országos kereskedelmi televízió dominanciáját igazolta (RTL Klub: 78,2%, TV2: 73,5%). A közszolgálati m1 a harmadik leggyakrabban említett hírforrás (54,2%), a Duna TV 23,7%-ot ért el. A hír tematikájú televíziókból nagyjából a közönség negyede tájékozódik (Hír TV: 24,5%, ATV: 22,9%), az Echo TV viszont ennél lényegesen kisebb, 6,4%-nyi közönséget ér el.

Az országos rádiók összességében a második legfontosabb tájékozódási források. Az egyetlen országos közéleti rádió a közszolgálati Kossuth Rádió, ezt a válaszadók 21%-a említette. Az országos kereskedelmi rádiók közül a Neo FM ehhez hasonló (22,1 %), a Class FM ennél alacsonyabb (15,7%) eredményt ért el. Az utóbbi adat az általános hallgatottsági adatok tükrében különösen meglepő.

A következő leggyakoribb hírforrások a megyei napilapok, amelyek azonban tartalmukban, sőt kiadóikat tekintve sem egységesek. Ezeket a válaszadók 18,5%-a említette, és ezzel messze a legnagyobb elérésű nyomtatott sajtótermékekről van szó. Az online hírportálok a harmadik leggyakoribb hírforrások, de a televíziókhoz, sőt még az országos rádiókhoz képest is jelentősen kisebb közönséget érnek el közvetlenül. A kutatás az Origó (12,1%), az Index (10,5%) és a Hír24 (6,1%) portálokra kérdezett rá. A megyei napilapokon kívüli nyomtatott sajtótermékek közül kizárólag egy ingyenes országos terjesztésű lap, a Metropol közelíti meg a 10%-os elérést (9%). A szintén ingyenes Helyi Témát jóval kevesebben, 4,2%-nyi válaszadó említette. Még ez

- 172/173 -

is több azonban a legnagyobb országos napilapok elérésénél. A Népszabadságot a közönség 3,1%-a, a Magyar Nemzetet 2,6%-a, a Magyar Hírlapot pedig 1,2%-a említette hírforrásként.

Ennél is kisebb a hetilapok elérése. A HVG-t említette a megkérdezettek 3,6%-a, a 168 órát a megkérdezettek 1,%-a, a Heti Válasz (0,9%), az Élet és Irodalom (0,8%), a Figyelő (0,6%), a Demokrata (0,5%), a Magyar Narancs (0,5%), a Barikád (0,4%) azonban 1% alatti eredményt ért el. A hetilapoknál még a hír tematikájú helyi rádiók is nagyobb közönséget érnek el, annak ellenére, hogy ezek vételkörzete legfeljebb néhány városra, az InfoRádió esetében pedig Budapestre korlátozódik. A kutatásban felsorolt hírrádiók közül a Klubrádiót említették a legtöbben (3%), az InfoRádió 1,9%-ot, a Lánchíd Rádió 1,2%-ot ért el.

A kutatás egyik hiányossága volt, hogy nem kérdezett rá bulvár napilapokra, és az internetes hírfogyasztást sem tudta a megnevezett hírportálokkal teljes egészében lefedni. A válaszadók 7,8%-a jelölt meg hírforrásként "egyéb" médiumokat, ennek összetételéről a kutatás nem adott információt. Külföldi sajtóterméket a válaszadók 1,2%-a említett.

Természetesen az elért közönség nagysága önmagában nem ad átfogó képet a tájékozódás sokszínűségéről, illetve az egyes médiumok véleményformáló képességéről. A fenti eredmények nem számolnak többek között azzal, hogy az egyes médium-típusok, illetve az egyes médiumok az üzeneteket eltérő mélységben, eltérő módon jelenítik meg. Ennek jelentősége az, hogy a felszínes tájékozódás alapvetően a napirenden lévő közéleti kérdések nyomon követését biztosítja, a tudatos egyéni véleményalkotás elmélyültebb hírfogyasztást feltételez. A kereskedelmi televíziók híradásaiban a valóban közéleti jellegű hírek is röviden, a kontextus feltárása nélkül, ráadásul könnyű, bulvár jellegű hírek között jelennek meg. A legelmélyültebb tájékozódást továbbra is a nyomtatott sajtótermékek biztosítják, a megyei lapok azonban országos közéleti eseményekkel csak kis mértékben foglalkoznak. Az internetes hírfogyasztás lehet felszínes, a nyitóoldal címeinek átolvasására korlátozódó, de a hozzáférhető anyagok lehetővé teszik az elmélyült tájékozódást is. A rádiós hírfogyasztás szinte minden esetben háttértevékenység, ugyanakkor az üzenetek rádiós feldolgozása lehetővé teszi egy-egy téma alapos körüljárását is. Ez természetesen nem a rövid hírblokkokat sugárzó országos kereskedelmi rádiókra jellemző, hanem a hír tematikájú rádiócsatornákra.

A kutatás e kérdéseket nem vizsgálta, az egyes médiumok véleményformáló képességéről azonban további információkkal mégis szolgált. A kutatás alapján egyrészt azonosíthatók a jellemző fogyasztói csoportok, másrészt bemutathatók az egyes médiumok keresztfogyasztási jellemzői.

A válaszadók a fogyasztási szokások alapján négy csoportba sorolhatók. Az első csoportba azok kerültek, akik a lehető legtöbb forrásból szerzik be az információikat, ők igen kevesen vannak (4,4%). A második (14,8%) és a harmadik csoport (15,6%) aránya majdnem azonos. A második csoportban találjuk azokat, akik különféle tévéket néznek, a Kossuth Rádiót hallgatják, és olvassák a megyei lapokat, valamint az ingyenes országos terjesztésű lapokat. E csoport tehát a legnagyobb elérésű médiumokból széles körben tájékozódik, de speciális tájékozódási igényei nincsenek, a tájékozódás érdekében külön erőfeszítést nem tesz. A harmadik csoport azokból áll, akik elsősorban az internet, az RTL Klub és a megyei lapok alapján tájékozódnak; e csoport az internetezők csoportja. A negyedik csoport a legnépesebb, a válaszadók kétharmada (65,2%) tartozik ide. Ők főleg az RTL Klub és a TV2 híradásaiból, a Kossuth Rádió műsoraiból és a megyei lapokból tájékozódnak; e csoport tájékozódási szokásai tűnnek a legkevésbé tudatosnak.

E klaszterek alapján is feltűnő az országos televíziók és a megyei lapok jelentősége, hiszen e médiumok minden fogyasztói csoport számára relevánsak. Ez azt is jelenti, hogy az e médiumokban megjelenő üzenetek a társadalom meglehetősen nagy részét elérik, gyakorlatilag függetlenül az egyes csoportok társadalmi és gazdasági jellemzőitől. Figyelemre méltó továbbá, hogy a megyei lapokon túli nyomtatott sajtó kizárólag a 4,4%-nyi, kiemelkedő társadalmi és gazdasági státusszal rendelkező, mindent fogyasztók médiafogyasztásában releváns. Ez egyúttal azt is igazolja, hogy az alacsony elérés korántsem jelent szükségszerűen csekély véleményformáló képességet: a magas társadalmi és gazdasági státuszú közönséget elérő források akkor is jelentős tényezői lehetnek a politikai és gazdasági döntéseknek, ha e források más társadalmi csoportokat közvetlenül nem érnek el. A magas társadalmi státusz együtt jár egyfajta véleményvezér funkcióval, ami részben a politikai és gazdasági döntések közvetlen befolyásolásával, részben az üzeneteknek - az ún. kétlépcsős információáramlás elméletnek megfelelően[54] - a más társadalmi csoportok részére történő közvetítésével valósul meg. Az internetes hírfogyasztás esetében további fontos sajátosság a korosztályi kötődés. Igaz ugyan, hogy ma még az elsődlegesen az internetről tájékozódók aránya nem kiugróan magas, mivel azonban e fogyasztók többségükben fiatalok, hosszabb távon az internet véleményformáló jelentősége egyértelműen nőni fog.

Az egyes klaszterek fogyasztóinak társadalmi-gazdasági jellemzői viszonylag jól azonosíthatók.

- 173/174 -

Az első és a második klaszter több tekintetben is hasonló tulajdonságokkal írható le: mindkét csoport átlagon felül tartalmaz aktív középkorú, városi, jobb módú, szellemi foglalkozásúakat. E jellemzők alapján kimondható, hogy a döntéshozó pozíciókat betöltők e két klaszterbe tartoznak.

Az első csoport a budapesti, 40 év feletti, legfelső jövedelmi kategóriába tartozó, magasan képzett szellemi foglalkozásúakat foglalja magába. A diplomával rendelkezők 43,4%-a a mindent fogyasztók közé tartozik, e csoport további 41,1%-a érettségivel rendelkezik.

A második csoport a jól kereső, 30 év fölötti városi közönséget foglalja magában. E csoportban az első csoporthoz képest valamivel többen vannak a 40 év alattiak (összesen 31,1%). Az első csoporttal összevetve a két csoport korösszetételében megfigyelhető további különbség, hogy a 60 év felettiek a mindent fogyasztók csoportjában valamivel nagyobb arányban vannak jelen, az aktív középkorúak (40-59 év) azonban azonos arányban jelennek meg a két csoportban. A második csoportban a diplomások aránya 21,4%, közel azonos arányban vannak jelen a szakmunkás végzettségűek és az érettségivel rendelkezők. E csoportban a fizikai és a szellemi munkát végzők aránya nagyjából megegyezik.

A harmadik klaszter a fiatal (40 év alatti, sőt 34,6%-ban 30 év alatti) városiaké. A 18-29, illetve 30-39 éves korosztályok e csoportban jelennek meg messze a legnagyobb arányban. E csoportban a jövedelmi viszonyok és a foglalkozás szerinti megoszlás nem látszanak fontos szempontnak: a négy jövedelmi csoportba tartozók megoszlása nagyjából egyenletes, a fizikai munkát végzők aránya 59,4%, a szellemi munkát végzőké 40,6%. A végzettség szerinti megoszlás is viszonylag kiegyenlített, egyaránt jelentős a szakmunkás végzettségűek (27,6%), az érettségizettek (38,7%) és a diplomások (20,8%) aránya. Az internet-használat ezek alapján elsősorban korosztály és lakóhely, nem pedig jövedelem és végzettség függvénye.

A médiafogyasztók negyedik csoportját a nem olvasó, nem internetező, inkább alacsonyan képzett, fizikai munkát végzők alkotják. Ez az egyetlen csoport, amelyben a falun élők aránya átlag fölötti (36,9%). E csoportban a legnagyobb a 8 általánossal vagy ennél alacsonyabb végzettséggel rendelkezők aránya, és a szakmunkásoké is átlagon felüli, továbbá messze itt a legalacsonyabb a diplomások aránya. Az első három jövedelmi csoportba tartozik az e klaszterhez tartozók több mint 80%-a. E jövedelemcsoportok közötti megoszlás nagyjából egyenletes, de mindhárom jövedelmi csoport esetében átlag feletti. Az életkor szerinti megoszlásban a 60 év felettiek aránya (29,5%) átlag feletti, de a második legnagyobb csoportot a legfiatalabbak (18-29 évesek) jelentik (21,5 %); a 30-60 év közötti korosztályok e csoportban alulreprezentáltak.

A sokszínű tájékoztatás és tájékozódás feltételezett jelentősége a tudatosabb demokratikus részvétel. Ezt a kutatás adatai alapvetően alá is támasztják: a mindent fogyasztók között a parlamenti választásokon biztosan résztvevők aránya kiugróan magas, 70,4%. A második médiafogyasztói csoport tagjainak is több mint a fele (54%) biztos szavazó. Az internetezők esetében ez az arány 41,6%, a negyedik klaszterben pedig 32,1%. Minél változatosabb tehát a hírfogyasztás, annál nagyobb a szavazási hajlandóság. Ez természetesen nem annyira ok-okozati összefüggést, mint inkább olyan mögöttes attitűdöt mutat, amely a hírfogyasztás iránti igényt és a választási hajlandóságot egyaránt megalapozza.

Végül a kutatás a különböző médiumok keresztfogyasztásáról is szolgáltatott információkat. Az általános megítélés szerint bal-, illetve jobboldali médiumok keresztfogyasztását a következő két táblázat szemlélteti.

3. sz. táblázat: A baloldali média fogyasztói milyen arányban figyelik a jobboldali médiát?

A baloldali médiumokból tájékozódók tehát elsősorban a Hír TV-ből kapnak képet a jobboldali álláspontokról. A fenti adatokból az látszott, hogy az Élet és Irodalom, illetve a Magyar Narancs meglehetősen kis közönséget ér el, a keresztfogyasztási adatok pedig azt a feltevést igazolják, hogy ezek az olvasók a széles körben tájékozódók közül kerülnek ki. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a jobboldali álláspontok a baloldali médiumokat fogyasztóknak csak csekély részéhez jutnak el.

4. sz. táblázat: A jobboldali média fogyasztói milyen arányban figyelik a baloldali médiát?

- 174/175 -

A táblázatok alapján megállapítható, hogy a baloldali média fogyasztói valamivel nagyobb arányban kísérik figyelemmel a jobboldali médiát, a jobboldali médiumok fogyasztóinak még kisebb az esélye megismerni a baloldali álláspontokat. A jobboldali médiumok fogyasztói legfeljebb a baloldali hírtelevízióból szerezhetnek tudomást a baloldali álláspontokról. A hírtelevíziók jelentősebb keresztfogyasztását magyarázhatja az is, hogy e televíziókat egyébként is a hírek iránt fogékonyabb közönség nézi.

Mindez megerősíti azt a feltételezést és elméletet, ami szerint a médiafogyasztók alapvetően a saját álláspontjukat erősítő forrásokat keresik. Ez a széleskörű tájékozódáson és a szembenálló álláspontok ütköztetésén alapuló, racionális diskurzusként megvalósuló demokratikus döntéshozatal lehetőségét meglehetősen szűkre szabja.

A kutatás során mindezeken túl arra is választ kerestünk, hogy a magyar médiában a közönség megítélése szerint minden téma, jelenség a valódi súlyához mérten jelenik-e meg. A válaszadók meglehetősen magas, 79,5%-s látja úgy, hogy vannak elhallgatott jelenségek, és mindössze 13,4% látja úgy, hogy minden közéleti kérdés megfelelő nyilvánosságot kap. Ez a negatív vélemény hosszabb ideje tartja magát: a közönség 49%-a szerint a médiában megjelenő vélemények sokszínűsége az elmúlt két évben alapvetően nem változott, és 29% látja úgy, hogy a sokszínűség csökkent; 11,4% érzékeli a sokszínűség erősödését.

A kutatás alapján megállapítható, hogy a véleményvezérek szűk, kiemelkedő társadalmi státuszú csoportján kívül más társadalmi csoportok nem tesznek jelentős erőfeszítéseket a sokrétű és elmélyült tájékozódás érdekében, ugyanakkor a közönség nagy része nem tartja teljes körűnek a közéleti tartalomkínálatot.

Jogalkalmazói szempontból a kutatás adatai arra utalnak, hogy az országos televíziókat és a megyei napilapokat érintő tranzakciók különös figyelmet érdemelnek. Jogalkotási szempontból az a következtetés vonható le, hogy a médiapiaci kínálatot növelő eszközök nem szükségszerűen vezetnek sokszínű tájékozódáshoz. E célkitűzés szabályozási eszközökkel aligha valósítható meg. A tudatos médiafogyasztást erősítő egyéb médiapolitikai eszközök azonban jelentősen növelhetik az alkotmányos célok elérésének esélyét. ■

JEGYZETEK

* A kutatás a Bolyai Kutatói Ösztöndíj keretében készült.

[1] A pluralizmus alkotmányjogi értelmezését ld. Polyák Gábor: Pluralizmus és médiaszabályozás. Jogtudományi Közlöny 2009. 5. 208-220. o.

[2] 37/1992 (VI. 10.) AB hat.

[3] Iosifides, Petros: A médiakoncentráció mérési módszerei, In: Gálik Mihály (szerk.): A médiakoncentráció szabályozása. Gondolat Kiadó, Budapest 2011. 59. o.

[4] A GAH Group és a National Research Associates kutatásáról ld. Iosifidis, Petros: i.m.

[5] Az Arthur Andersen kutatásáról ld. Iosifidis, Petros: i.m.

[6] A British Media Industry Group kutatásáról ld. Iosifidis: i.m.

[7] Gibbons, Thomas: Kontrolle über technische Engpässe: Ein Fall für das Medienkonzentrationsrecht? in: Die Regulierung des Zugangs zum digitalen Fernsehen, IRIS Spezial, Strasbourg 2004. 74. o.

[8] BVerfGE 73, 118, 156.

[9] Rott, Armin - Kohlschein, Ingo: A médiakoncentráció ellenőrzése Európában: elvek, vitakérdések és kilátások, in: Gálik Mihály, szerk.: A médiakoncentráció szabályozása, Gondolat Kiadó, Budapest 2011. 233-255. o.

[10] A médiakoncentráció szabályozásának eszközeiről ld. Polyák Gábor: Versenyjogi és médiajogi eszközök a médiakoncentráció korlátozásában. In: Gálik Mihály (szerk.): Médiakoncentráció, Gondolat Kiadó, Budapest 2011. 139-199. o.

[11] Fúziós rendelet 21. cikk (4)

[12] A Bizottságot idézi Schüll, Ralf: Schutz der Meinungsvielfalt im Rundfunkbereich durch das europäische Recht: unter besonderer Berücksichtigung des europäischen Wettbewerbsrechts, Stämpfli Verlag, Bern 2006. 281.

[13] A médiapluralizmus védelmében történő tagállami intézkedést a Bizottság először a Newspaper Publishing ügyben hagyta jóvá, és elfogadta, hogy az angol hatóság a fúzió vizsgálatánál a hírek korrekt közlését és a szabad véleménynyilvánítást is figyelembe vette.

[14] Traimer, Matthias: "Medienkonzentration und Cross-Owner-Ships", Universität Wien, Kézirat, 2006, 24. o.

[15] "Guidance on the operation of the public interest merger provisions relating to newspapers and other media mergers" http://www.dti.gov.uk/files/file14331.pdf

[16] Részletesen ld. http://www.ofcom.org.uk/tv/ifi/guidance/pi_test/pi_legal/

[17] Prometheus Radio Project vs. Federal Communications Commission (Filed June 24, 2004), http://transition.fcc.gov/ogc/documents/opinions/2004/03-3388-062404.pdf

[18] A sokszínűségi indexről ld. Gálik Mihály - Vogl Artemon: A média koncentrációjának mérése. In: Gálik Mihály (szerk.): A médiakoncentráció szabályozása, Gondolat Kiadó, Budapest 2011. 275-323. o.

[19] Az összefoglaló az ítélet alapján készült.

[20] Prometheus Radio Project vs. Federal Communications Commission, 70. o.

[21] KEK: Beteiligungsveränderungen bei Tochtergesellschaften der ProSiebenSAT.1 Media AG, KEK 293-1 bis-5 (2006. 1. 10.), http://www.kek-online.de/kek/verfahren/kek293prosieben-sat1.pdf, 80. o.

[22] KEK: i.m., 81-83. o.

[23] Beteiligungsveränderungen bei Tochtergesellschaften der ProSiebenSAT.1 Media AG, KEK 293-1 bis-5, 90. o. A határozat nem tesz különbséget a politikai és a bulvár napilapok között, bár a BILD című bulvár napilappal kapcsolatban megemlíti, hogy az "az inkább színes és szórakoztató információkkal és közlésekkel" nagyobb meggyőző erővel rendelkezik. A különbségtétel hiányát a határozat elsősorban azzal indokolja, hogy az RStV sem tesz különbséget a televíziók között a közönségarány számításánál.

[24] KEK: i.m. 92. o.

[25] KEK: i.m. 93. o.

[26] A határozat szerint a vizsgálat szempontjából a folyóiratok között sem indokolt tematika alapján különbséget tenni. (KEK: i.m., 94. o.)

[27] KEK: i.m. 95. o.

[28] KEK: i.m. 97. o.

[29] KEK: i.m. 98. o.

[30] KEK: i.m. 99. o.

[31] KEK: i.m. 99. o.

[32] Pressemitteilung der KDLM,

- 175/176 -

http://www.alm.de/71.html?&tx_ttnews%5BpS%5D=1159078388&tx_ttnews%5Bpoin-ter%5D=7&tx_ttnews%5Btt_news%5D=329&tx_ttnews%5B-backPid%5D=1&cHash=e89e865e70

[33] VGH München: Axel Springer hätte Unbedenklichkeitsbescheinigung für Beteiligung bei ProSiebenSat.1 nicht versagt werden dürfen, http://beck-online.beck.de/default.aspx?docid=98477732

[34] A szerkesztői felelősség fogalmát a törvény a médiaszolgáltató és a sajtótermék fogalmának részeként határozza meg, az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelvben használt fogalomtól részben eltérő tartalommal: A szerkesztői felelősség a médiatartalom kiválasztása és összeállítása során megvalósuló tényleges ellenőrzésért való felelősséget jelenti, és nem eredményez szükségszerűen jogi felelősséget a sajtótermék tekintetében. (203. § 60, 41.)

[35] Ügyiratszám: MP-1671-13/2011. Elérhető: http://mertek.eu/sites/default/files/files/nmhh_szakhatosagi_allasfoglalas.pdf Részletes elemzését ld. Gálik Mihály - Vogl Artemon: Az új médiakoncentráció-szabályozás első vizsgája: az Axel Springer és a Ringier kiadói csoport meghiúsult összeolvadása a magyar piac, Médiakutató 2011. ősz 83-97. o.

[36] Szakhatósági Állásfoglalás 5.2.2.3.

[37] "Sokszínű-e a médiarendszer? A média-pluralizmus és -diverzitás "mérhetősége": hazai és nemzetközi jogesetek, módszertani kérdések", Magyar Jogász Egylet, Budapest, 2011.10.13., Dr. Ivanics Krisztina hozzászólása.

[38] Szakhatósági Állásfoglalás 5.2.2.28.

[39] Ld. például Arino, Mónica: Versenyjog és pluralizmus az európai digitális műsorszolgáltatásban: az űr kitöltése In: Gálik Mihály (szerk.): A médiakoncentráció szabályozása, Gondolat Kiadó, Budapest 2011. 201-233. o.

[40] Szakhatósági Állásfoglalás 6.4.

[41] Szakhatósági Állásfoglalás 6.7.

[42] Szakhatósági Állásfoglalás 6.18.; 6.27.

[43] Erről ld. Lenk Zsuzsanna: A Népszabadság és a Ringier lapkiadó csoport közötti tranzakció versenyjogi megítélése, Infokommunikáció és Jog 2004/1. Uí. Gálik Mihály - Vogl Artemon: i.m. p. 94.

[44] Gálik Mihály - Vogl Artemon: i.m. pp. 94-95.

[45] Géczi Kinga: Az Axel-Springer fúzió a Médiatanács előtt, In Media Res 2012/1. 122-133. o.

[46] 1309/2011. (X. 5.) számú MT határozat; kivonata elérhető: http://mediatorveny.hu/dokumentum/88/13092011_hat_kivonat.pdf

[47] http://ec.europa.eu/information_society/media_task-force/pluralism/study/index_en.htm Magyar nyelven megjelent: A médiapluralizmus mutatói az Európai Unió tagállamaiban. AKTI Dokumentumok 7/I. és 7/II. ORTT AKTI, Budapest 2010.

[48] A médiapluralizmus mutatói az Európai Unió tagállamaiban. 9. o.

[49] http://ec.europa.eu/information_society/media_task-force/doc/pluralism/study/monitor.xls

[50] Erről ld. Polyák Gábor: Nyilvánosság 2.0, Szuverén 2011. 08. 28., http://www.szuveren.hu/vendeglap/polyak-gabor/nyilvanossag-20

[51] Az eredményeket ld. Gálik Mihály (szerk.): A médiakoncentráció szabályozása. Gondolat Kiadó, Budapest, 2011, 323-328. o. Ugyanott további két kutatás eredményei is elérhetők.

[52] Elérhető: http://mediatorveny.hu/dokumentum/174/ipsos_kutatas_2011_vegleges.pdf

[53] A tanulmány szerzője a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője. Az adatfelvételt a Medián készítette, az elsődleges elemzést Krémer Ferenc készítette.

[54] A médiahatás-elméletekről összefoglalóan ld. Bajomi-Lázár Péter: Média és társadalom, Antenna Könyvek, PrintXBudavár Zrt.- Médiakutató Alapítvány, 2006