A médiaszabályozás egyik célja a véleményszabadsággal ütköző alapjogok és más alkotmányi értékek - egyéni és közösségi érdekek - védelme. A szabályozás másik célja a médiarendszer kialakítása. Az egyéni és közösségi érdekek védelme a véleményszabadság gyakorlásának korlátozását teszi szükségessé, a médiarendszer kialakítására irányuló szabályozás ugyanakkor a véleményszabadság gyakorlásának alapfeltétele. E szabályozás "konstitutív hatású",[1] mivel a médiarendszer működési feltételeinek biztosításával a véleményszabadság érvényesülését szolgálja. A médiarendszer kialakítását szolgáló szabályozás arra irányul, hogy "a kommunikációs folyamat minden érintettje részére biztosítsa a kommunikatív kibontakozás lehetőségét", és e szabályozás védelmének tárgya "a társadalom kommunikációs ellátásának módja".[2]
A médiarendszer kialakításának mércéje - országonként eltérő megfogalmazásban - elsősorban a pluralizmus, a sokszínűség. A média pluralizmusa magában foglalja "az információkhoz való korlátlan hozzáférést (a tájékozódás szabadságát) és az információközlés eszközeihez való korlátlan hozzáférést (a közlés szabadságát)".[3] Egyszerre feltétele és eredménye a véleményszabadság érvényesülésének. A sokszínűség végső soron a médiarendszer működésének eredményeként megjelenő tartalomkínálatra vonatkozó követelmény: a média által létrehozott és működtetett nyilvánosságban a lehető legtöbb társadalmi csoport álláspontjának, illetve a kulturális értékek lehető legszélesebb körének meg kell jelennie. Ez a feltétele annak, hogy a média betölthesse a társadalmi funkcióját, és választási lehetőséget teremtsen a közönség tagjai számára saját döntéseik meghozatalában.
Ahhoz, hogy a médiarendszer pluralizmusa ténylegesen a közvélemény és a megalapozott egyéni vélemények formálását szolgálhassa, a jogalkotónak figyelmet kell fordítania arra is, hogy a közönség, a "médiafogyasztók" oldalán is hozzájáruljon az információszerzés és információ-felhasználás feltételeinek megteremtéséhez. A plurális médiarendszer kialakításában nem alkalmazhat továbbá olyan eszközöket, amelyek más európai országokhoz képest kedvezőtlen működési feltételeket teremtenek a szolgáltatók részére, ezzel ugyanis - némi túlzással persze - azt kockáztatja, hogy nem marad a joghatósága alatt olyan szolgáltató, amelyen és amelynek segítségével a médiapolitikai céljait megvalósíthatná.
A média sokszínűsége nyilvánvalóan nem kizárólag jogi, alkotmányjogi kívánalom. McQuail a sokszínűséget "a progresszív társadalmi változás normális folyamataihoz" elengedhetetlen feltételként írja le.[4] Álláspontja szerint normatív követelményként a sokszínűség magában foglalja a társadalmi csoportok arányos tükröződését a médiaszerkezetben és -tartalomban, a társadalmi és kulturális kisebbségek részére biztosított egyenlő hozzáférési lehetőségeket, a médiának azt a funkcióját, hogy a különböző érdekek és nézőpontok fórumaként szolgáljon, valamint a megfelelő tartalomkínálatot és választékot. A média sokszínűsége többek
- 208/209 -
között elősegíti a társadalmi változásokat, lehetőséget ad a kisebbségi identitások megőrzésére, javítja a szemben álló csoportok viszonyát, és növeli a kulturális és társadalmi élet sokféleségét. Meier és Trappel a pluralizmustól várható előnyként jelöli meg a demokratikus jogok hatékony gyakorlásához szükséges széleskörű tájékozódást, a kisebbségi identitások megőrzésének lehetőségét, a különböző csoportok és érdekek közötti megértés esélyeinek növelését, és ezzel a társadalmi konfliktusok elkerülését, a kulturális és társadalmi élet gazdagságának és változatosságának fokozását, valamint az új, az erőtlen vagy marginális hangok megjelenítésével elősegíti a társadalmi változásokat.[5] Az Európa Tanács a pluralizmus meghatározásánál a társadalom sokféleségének a médiában való tükröződését, a különböző társadalmi csoportok részére biztosított megjelenési lehetőséget, valamint a közönség kommunikációs szükségleteit szolgáló bővülő lehetőségeket emelte ki.[6]
Az Európai Uniónak a médiakoncentrációval foglalkozó 2007-es munkadokumentuma a médiapluralizmust olyan koncepcióként értelmezi, amely "számos olyan aspektusra kiterjed, mint a tulajdoni viszonyok diverzitása, az információforrások, illetve a különböző tagállamokban elérhető tartalomválaszték változatossága".[7] Egyes szerzők, illetve médiapolitikai dokumentumok különbséget tesznek a pluralizmus és diverzitás között. A pluralizmus Hitchens értelmezésében a média szerkezetének alakítására vonatkozik, biztosítva egyrészt a különböző típusú tartalmak megjelenését (pl. közszolgálati, kereskedelmi, közösségi szolgáltatások), másrészt a médiumok tulajdonosainak sokféleségét. A diverzitás ezzel szemben a műsorszolgáltatásban megjelenő vélemények sokféleségére, valamint a műsorszámtípusok változatosságára vonatkozik.[8] Az Egyesült Királyság Kommunikációs Fehér Könyve diverzitás alatt a közönség részére elérhető műsorok és szolgáltatások választékát, pluralitás alatt pedig az e szolgáltatásokat nyújtó különböző szolgáltatók közötti választás lehetőségét érti.[9] A dolgozat kizárólag a pluralizmus fogalmát használja, azzal alapvetően a tartalomkínálat sokszínűségét jelölve, de nem feltétlenül következetesen, adott esetben a szolgáltatók sokféleségére is értve.
A sokszínűség értelmezésében különbség tehető a politikai vélemények, illetve a kulturális értékek sokszínűsége között.[10] Az első értelmezés szerint a pluralizmus a "média-tartalom egészében visszatükröződő nézetek választéka";[11] ez az értelmezés arra mutat rá, hogy a sokszínű kommunikáció a demokratikus politikai akaratképzés elengedhetetlen feltétele. A kulturális diverzitás Feintuck és Varney értelmezésében egyrészt a kisebbségi érdekek kiszolgálását jelenti, ami a szabályozó szerint alkalmas a társadalmi kirekesztés csökkentésére. A kulturális diverzitás szabályozási indokként másrészt tömegkommunikációnak arra a funkciójára vezethető vissza, hogy a nemzeti kultúra fenntartásának és átörökítésének fontos tényezője. Ezen indok alapján a médiaszabályozás vagy a kisebbségi nyelvek fennmaradását szolgálja, vagy a "kulturális imperializmus" (cultural imeprialism) fenyegetésével szemben óvja a nemzeti kultúrát és nyelvet.[12] Ehhez kapcsolódóan Schulz és Held arra mutat rá, hogy a médiatartalmak sokszínűségének hosszú távon döntő jelentősége van az attitűdök, szemléletmódok, a kulturális és esztétikai elvárások, valamint az életvitel alakításában ("kultivációs hatás").[13] Míg tehát a politikai álláspontok sokszínűségének sérelme a politikai akaratképzés azonnali torzulását okozhatja, addig a kulturális sokszínűség sérelme hosszú távon a társadalom értékrendszerének egészére gyakorol - objektíven aligha megítélhető irányú - hatást. A rövides hosszú távú hatások eltérő szabályozási beavatkozásokat indokolnak: a politikai akaratképzés egyoldalú befolyásolása elsősorban a hírek, politikai műsorok kiegyensúlyozottságot biztosító eszközökkel előzhető meg, a hosszú távú értékbefolyásoló hatás pedig a műsortípusok és műfajok sokszínűségét előmozdító eszközökkel alakítható.[14]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
