Ukrajna és az Orosz Föderáció között már 2014 óta nemzetközi fegyveres konfliktus áll fenn. 2014. február 22-én Viktor Janukovics ukrán miniszterelnök elhagyta az országot, miután az oroszpárti politikája ellen hónapok óta tartó tüntetések aláásták hatalmát. Ugyanazon a napon orosz katonai erők megkezdték a Krím-félsziget megszállását, majd 2014. március 16-án a terület lakossága egy vitatott népszavazáson kinyilvánította elszakadását Ukrajnától és az Autonóm Krími Köztársaság megalakulását, amelyet Oroszország azonnal önálló államként ismert el. Március 18-án az állítólagos köztársaság csatlakozási kérelmet nyújtott be az Orosz Föderációhoz, amelyet Oroszország március 21-én ratifikált. Ezzel egy időben a döntően orosz etnikumú lakosság által benépesített kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyékben orosz katonai támogatással fegyveres felkelés tört ki az ukrán fennhatóság ellen és 2014. május 11-én, egy népszavazást követően kikiáltották a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságot. A kelet-ukrajnai területek és Ukrajna között ettől az időszaktól kezdve folyamatos fegyveres konfliktus állt fenn, amelyben orosz katonai erők aktívan részt vettek, bár hivatalosan az orosz politikai vezetés folyamatosan cáfolta, hogy csapatai jelen lennének Ukrajna területén.[1]
2022. február 21-én az Ukrajna és Oroszország közötti feszültség elérte csúcspontját. Jóllehet addig az orosz fél következetesen tagadta, hogy az ukrán határ közelében 2021 márciusa óta tartó csapatösszevonások célja egy Ukrajna elleni fegyveres támadás előkészítése lenne, aznap Vlagyimir Putyin elnök bejelentette, hogy az Orosz Föderáció elismeri a kelet-ukrajnai szeparatista entitások, az ún. Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok függetlenségét, és orosz békefenntartó csapatokat küld területükre, ami egyértelművé tette a két állam közötti fegyveres konfliktus elkerülhetetlenségét. Február 24-én hajnalban az orosz hadsereg inváziót indított Ukrajna ellen és ezt a "különleges katonai műveletet" Putyin az orosz néphez intézett televíziós beszédében számos indokkal kísérelte meg alátámasztani.[2]
A tanulmány célja az orosz-ukrán konfliktus 2022. február 24-én kezdődő újabb szakaszában felmerülő államközi erőszakkal kapcsolatos nemzetközi jogi kérdések elemzése. Első felében azt vizsgálja, hogy az orosz hivatalos nyilatkozatokban közvetlenül vagy közvetve megjelölt indokok alapján a 2022. február 24-én megindított orosz fegyveres támadás összeegyeztethető-e a nemzetközi jog szabályaival, a második fele pedig azt a kérdést elemzi, hogy valamelyik fél támogatása közvetlen fegyveres beavatkozás nélkül minősülhet-e az orosz-ukrán konfliktusban való részvételnek.
1945 után az államközi erőszak nemzetközi jogi szabályozása alapjaiban megváltozott. Míg a klasszikus nemzetközi jog a háborúindítást az államok szuverén jogának tekintette, addig az Egyesült Nemzetek Szervezetének - ahogy azt az ENSZ Alapokmány preambuluma is tükrözi - elsődleges célkitűzése volt a jövő nemzedékeinek megvédése a "háború borzalmaitól", ennek megfelelően az államok közötti erőszakot szigorú korlátok közé kívánta szorítani.[3] Ezt a törekvést tükrözi az Alapokmány 2. cikk 4. bekezdése is, amely szerint:
"A szervezet összes tagjainak nemzetközi érintkezéseik során más állam területi épsége vagy politikai függetlensége ellen irányuló vagy az ENSZ céljaival össze nem férő bármely más módon megnyilvánuló erőszakkal való fenyegetéstől vagy erőszak alkalmazásától tartózkodniuk kell."[4]
Az ENSZ ezzel a szabályozással általános államközi erőszaktilalmat vezetett be, amely a nemzetközi jogrend új alapnormájává vált. Bár az erőszak pontos fogalmát az Alapokmány nem definiálja,[5] a fegyveres erő alkalmazásának minden formája egy másik állam ellen egyértelműen annak minősül és ezt a nemzetközi jogirodalom meghatározó része ius cogens normának tekinti.[6] Ez alól az Alapokmány szövege mindössze két esetben biztosít kivételt: az önvédelem jogának gyakorlásakor, és a Biztonsági Tanács az Alapokmány VII. fejezete alapján meghozott előzetes felhatalmazásával indított katonai akció esetén.[7] Emellett az állami gyakorlatban és a nemzetközi jogtudományi diskur-
- 1/2 -
zusban egyéb, vitatott kivételek is felmerültek, mint például a humanitárius intervenció.[8]
Fontos hangsúlyozni ugyanakkor, hogy az Orosz Föderáció katonai beavatkozása mindenképpen az erőszak alkalmazásának minősül, attól függetlenül, hogy hivatalosan ezt az orosz állam "különleges katonai műveletnek" nevezi.[9] Ennek a terminológiai választásnak azonban nincs nemzetközi jogi relevanciája, hanem a célja annak deklarálása, hogy a katonai beavatkozás az orosz alkotmányjogi kategóriák alapján nem minősül háborúnak, azaz kizárólag szerződéses katonák vethetők be a harcokban és Oroszország nem rendel el általános mozgósítást a lakosság körében.[10] Ennek megfelelően a következőkben az Orosz Föderáció által közvetlenül vagy közvetve felhívott nemzetközi jogi normák elemzésével kísérlem meg megállapítani, hogy megalapozottnak tekinthető-e az az orosz álláspont, hogy az Ukrajna elleni támadás nem sérti az államközi erőszakra vonatkozó normákat.
Államközi erőszak esetén az önvédelem joga az 1945 utáni nemzetközi jogrend leggyakrabban felhívott normája. Mivel a Biztonsági Tanács felhatalmazásának meglétét viszonylag nagy magabiztossággal meg lehet állapítani,[11] az államok jellemzően önvédelemre hivatkozva kísérlik meg legitimálni fegyveres akcióikat.[12] Az ENSZ Alapokmány 51. cikke a következőképpen szabályozza az önvédelem jogát:
"A jelen Alapokmány egyetlen rendelkezése sem érinti az Egyesült Nemzetek bármely tagja ellen irányuló fegyveres támadás esetén az egyéni vagy kollektív önvédelem természetes jogát mindaddig, amíg a Biztonsági Tanács a nemzetközi béke és biztonság fenntartására szükséges intézkedéseket meg nem tette. Az önvédelem jogának eme gyakorlásában a tagok által foganatosított intézkedéseket azonnal jelenteni kell a Biztonsági Tanácsnak, és semmilyen módon nem befolyásolhatják a Biztonsági Tanács tekintélyét és felelősségét a jelen okmány alapján, hogy bármikor megtegye az általa szükségesnek tartott intézkedéseket, hogy megőrizze vagy helyreállítsa a nemzetközi békét és biztonságot."
Ez a szabályozás tehát egy fegyveres támadás bekövetkezésétől teszi függővé az önvédelmi cselekmény gyakorlását, a nemzetközi szokásjog által kialakított keretek között és előírja, hogy az önvédelmi intézkedéseket azonnal jelenteni kell a Biztonsági Tanácsnak.
Putyin elnök az Ukrajna elleni támadást bejelentő beszédében kifejezetten felhívta az önvédelem nemzetközi jogát[13] és ezt a beszédet csatolta az Orosz Föderáció a Biztonsági Tanácsnak küldött értesítésében, amellyel az Alapokmány 51. cikkének megfelelően jelentette az önvédelmi intézkedések megtételét.[14] Hasonlóképpen, az Orosz Föderáció a hágai Nemzetközi Bíróság előtti eljárásban is önvédelmi cselekménynek minősítette a fegyveres beavatkozást és írásbeli beadványához szintén csatolta Putyin elnök beszédét.[15]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
