A hitelezők részvétele rendkívül fontos abban a folyamatban, amelynek elsődleges célja a hitelezői követelések megtérülésének a jogszabályok által megengedett minden lehetséges eszközzel történő biztosítása. Ebben a folyamatban a hitelezői választmányok, mint a hitelezői érdekek képviseletének, a hitelezők aktív (az adós esetleges gazdasági tevékenységét érdemben befolyásoló, alakító) részvételének jelentős intézményei lehetnének. A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (Cstv.) gyakorlati tapasztalatai (bírók, felszámolók, hitelezők), a több mint harminc módosítás miatti belső koherencia hiánya, a csődjogban mutatkozó nemzetközi tendenciák (amit talán úgy fogalmazhatunk meg, hogy a megrendült helyzetbe került vállalkozót ne szüntessük meg, hanem lehetőség szerint talpra állítva vezessük vissza a gazdaságba), az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk közeli időpontja azt erősítik, hogy csak a fogalomrendszerében, eljárásaiban megújult, új jogszabály képes biztosítani a hitelezők aktívabb részvételét a ma felszámolási eljárásnak nevezett eljárásban.
Dolgozatomban a korábbi és a hatályos magyar szabályozás bemutatásán és vizsgálatán keresztül kívánom bemutatni a hitelezői választmányok szerepét a felszámolási eljárásokban és a dolgozatom lezárásaként kísérletet teszek annak felvázolására, hogy Németország szabályozására figyelemmel miként lehetne a hitelezői érdekek képviseletének valóban jelentős intézményévé tenni a hitelezői választmányokat.
Magyarországon a múlt század végén a kiegyezés utáni időszak törvényhozásának egyik jelentős lépéseként született meg, a klasszikus csődjogi elveknek minden tekintetben megfelelő csődtörvény, az 1881. évi XVII. tc., amely csődeljárásnak hívta a mai felszámolási eljárást, és felszámolási eljárásnak a mai végelszámolást.
A korabeli jogirodalom a csődeljárásban a következők szerint jellemezte a csődválasztmányok szerepét:
"A csődválasztmány nem szükségképpeni közege a csődeljárásnak; és kirendelésével nem hivatalos állás, hanem a hitelezők szabad akaratnyilvánítása által létesített és korlátozott meghatalmazási viszony keletkezik, mely a csődeljárás keretében beillesztve, a tömeggondnok ellenőrzésére és támogatására van rendelve, anélkül, hogy létezését vagy kirendelését kötelezőnek lehetne tekinteni. Létezése kizárólag a hitelezők akaratán alapszik ... A csődválasztmány hiánya a csődeljárás lefolytatását meg nem gátolja és mindössze azt a hitelezők összessége végezi."1
Az 1881. évi XVII. tc. - mint a későbbiekben látni fogjuk - igen jelentős jogokkal ruházta fel a hitelezői választmányokat.
A szocialista gazdálkodási rend időszakának a végén hirdették ki a felszámolási eljárásról szóló 1986. évi 11. tvr.-t, amely már tartalmazott a hitelezői képviselet megjelenítésének tekinthető kezdeményt. A tvr. 26. § (1) bekezdése ugyanis úgy rendelkezett, hogy a hitelezők érdekeik védelme céljából maguk közül képviselőt választhatnak. A 26. § (2) bekezdése pedig a képviselő jogosítványait is meghatározta, miszerint figyelemmel kísérte a felszámoló tevékenységét, kérelmére a felszámoló az eljárásról a képviselőt köteles volt tájékoztatni. Érdeksérelem, jogsérelem esetén a hitelezők - elsősorban képviselőjük útján - kifogással élhettek és a kifogás elutasítása esetén fellebbezést nyújthattak be a másodfokú bírósághoz.
A tvr. ezen két bekezdésen kívül azonban egyáltalán nem tartalmazott további rendelkezéseket a hitelezők képviseletére.
Ezért a tvr.-t hatályon kívül helyező Cstv. 39. §-a szinte új - bár a korábbi magyar jogban (1881. évi XVII:tc.) korántsem ismeretlen - jogintézményként bevezette a választmányt.
A törvényindokolás a következők szerint fogalmazott: "A Javaslat a felszámolási eljárásban is lehetővé teszi, hogy a hitelezők érdekeik védelme céljából egy vagy akár több választmányt alakíthassanak. A választmány jogosultságainak (képviselete, jognyilatkozat tétele stb.) és működési rendjének meghatározását a Javaslat teljes egészében a hitelezők egymás közti megállapodására bízza. Ez lehetőséget ad arra, hogy a hitelezők a választmányt érdekeiknek megfelelően rugalmasan működtessék és abban akár külső szakembereket is foglalkoztassanak."2 Ezen jogalkotói "nagyvonalúsággal" szemben azonban joggal, hogy miért nem alkotott részletes szabályokat, egy több mint egy évszázaddal korábban már bevált és részleteiben is kidolgozott intézmény vonatkozásában, amikor a működtető hitelezői kör többsége számára ezen szabályok és maga a jogintézmény sem volt kellő mértékben ismert.
A Cstv. 1993. évi első, novelláris szintű módosítása már egyértelműbb rendelkezéseket tartalmazott a hitelezői választmány jogosítványai tekintetében, azonban továbbra is nagyvonalúan kezelte a működtetés részleteit.
Az 1997. évi második, novelláris szintű módosítás a hitelezői választmányok szerepének növelésében koncepcionális - azonban sok esetben összehangolatlan változásokat jelentett és a kiterjedt jogkörökre tekintettel jelentősen megszigorította a hitelezői választmány megalakításának szabályait.
A hitelezői választmány jogainak ismertetése előtt szükséges megjegyezni, hogy a Cstv. szabályai alapján a hitelezői választmány létrehozása nem kötelező, ebből következően a jogalkotó a hitelezői választmányt tényleges és ügydöntő hatáskörrel nem tudta felruházni, ugyanis számolni kell azzal a lehetőséggel is, hogy a hitelezők hitelezői választmányt nem hoznak létre.
A hitelezői választmány jogait négy csoportba sorolhatjuk:
1. tájékoztatáshoz való (észrevételezési) jog,
2. egyetértési jog,
3. hozzájárulási jog,
4. kifogás benyújtásának joga.
A tájékoztatáshoz való jog tartalmát általánosságban úgy határozhatjuk meg, hogy a tájékoztatásra köteles személy a tájékoztatási kötelezettség körébe tartozó kérdéskörökben köteles oly mértékben információkat, tényeket, adatokat a jogosult részére megküldeni, hogy az valós és teljes képet tudjon alkotni az adott kérdésben és megalapozottan tudja gyakorolni az egyes további jogosítványait.
Az 1881. évi XVII. tc.-ben a csődválasztmány a csődhitelezők képviseletként jelent meg, amely a tömeggondnokot a működésében támogatja és ellenőrzi, ennek keretében a tömeggondnoktól az ügykezelésére vonatkozóan felvilágosítást kérhetett, a csődbiztosnak jogosult volt a tapasztalt szabálytalanságokat bejelenteni. (109. §)
A csődválasztmány "... ellenőrzési tevékenységét nem fölé, hanem mellérendeltségi pozícióban gyakorolhatja, vagyis ezen ellenőrzési jogkör a felvilágosítás kérésének jogában merül ki ... a csődválasztmány a folyamatban lévő ügyek állásáról bármikor felvilágosítást kérhet, a hivatalos iratokat, pénzügyi kimutatásokat, valamint a pénzkészletet bármikor megvizsgálhatja a felvilágosítást kérő tevékenysége nem akadályozhatja a vagyonkezelés normális menetét".3
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
