Ződi Zsolt a Magyar Jogi Nyelv 1. évfolyamának 2. számában megjelent jogi szövegtípusokról szóló tanulmányában amellett sorakoztat fel érveket, hogy a jogi szövegek típusainak és nyelvi jellemzőinek a megismerése fontos szerepet tölt(hetne) be a joghallgatók és a kezdő jogászok szakmai és szaknyelvi szocializációjában. Egyik legfőbb érve az, hogy a jogi tanulmányaikat megkezdő hallgatók egyetemi éveik alatt elsősorban szövegek, és nem intézményes gyakorlatok által kerülnek kapcsolatba a joggal, így kézenfekvő lenne, ha a szövegek halmazát rendszerszinten is megismernék. Az egyes szövegtípusok jellemzőinek leírása, interakcióik ("egymásba alakulásuk" és egymásra hatásuk) nyomon követése ugyanis olyan fontos felismeréseket is lehetővé tesz a jog működésével kapcsolatosan, amelyek pusztán a jog belső szemléletéből nem következtethetőek ki. Ugyanakkor Ződi azt is megállapítja, hogy a szöveg- és műfajtipológiák nem örvendenek túlzott népszerűségnek jogászi körökben, mivel "a jogászok az egyes szövegtípusok, műfajok különbségét adottnak, természetesnek veszik", miközben a szövegtípusok és műfajok közötti átmeneteknek gyakorlati szempontból nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget (Ződi 2017: 21). Ez feltehetően annak is köszönhető, hogy jogászi hivatásuk során bizonyos területekre szakosodva a jogászok többnyire csak az adott területre jellemző szövegekkel kerülnek szorosabb kapcsolatba és automatikusan sajátítják el azok szövegezési normáit, tehát a gyakorlati életben általában nincs szükségük arra, hogy a jogi műfajokat és azok interakcióit rendszerben lássák.
Van azonban egy olyan szakterület, ahol a szövegtípusok és műfajok ismerete kifejezetten előnyös lehet: a jogi szakfordítás, amellyel pályája során a legtöbb jogász közvetetten vagy közvetlenül kapcsolatba kerül. A jogi szaknyelvi diskurzus egyes szövegtípusai és műfajai nagymértékben eltérő sajátosságokat hordoznak nemcsak retorikai és stilisztikai, de grammatikai, szintaktikai és lexikai szinten is, ráadásul ezek a sajátosságok a fordítás két nyelvének viszonylatában is eltérőek lehetnek. Ezeknek az eltéréseknek az ismerete és tudatos kezelése sokat segíthet a fordításban vagy akár csak az idegen nyelvű jogi szövegek értelmezésében is.
Ebben a tanulmányban - részben a Ződi által bemutatott jelenségekre és szövegtipológiára reflektálva - a szövegtípusok és műfaji sajátosságok tudatosításának jelentőségét a jogi fordítás szemszögéből vizsgálom és bemutatok néhány jellemző jogi fordítási szituációt és döntési helyzetet, valamint azokat a műfaji megfeleltetéssel kapcsolatos szempontokat, amelyeket a jogi fordítás során a fordítónak mérlegelnie kell.
A szövegek nyelvek közötti megfeleltetésének kutatásában kezdetben inkább a fonetikai, lexikai és szintaktikai szempontok domináltak, majd ezek a szempontok először szövegnyelvészeti, majd kommunikációelméleti és pragmatikai elemekkel bővültek. A vizsgálódások hangsúlya fokozatosan a szöveg makrostruktúrája felé tolódott, és nyilvánvalóvá vált, hogy a fordítás nem pusztán nyelvi strukturális megfeleltetés, hanem pragmatikai átváltási műveleteket igénylő kommunikatív cselekvés, amelynek elsődleges (de nem kizárólagos) célja, hogy a célnyelvi szöveg ugyanazt a funkciót töltse be, mint a forrásnyelvi szöveg. A funkcionális szövegtipológiák és ezeken belül az egyes szövegtípusok és műfajok sajátosságainak ismerete a jogi fordításban kiemelt szerepet játszik, mivel a jogi szövegek fordítása során gyakrabban következik be szövegfunkció-váltás, mint más tudományterületeken. A műfajok és a közöttük megfigyelhető dinamikus átmenetek leírásának és rendszerbe foglalásának jelentőségét több olyan kutató véleménye is megerősíti, aki a jogi műfajokat a szakfordítás szemszögéből vizsgálta, a már említett paradigmáknak megfelelően, kezdetben nyelvészeti-szövegtani megközelítésben, majd fokozatosan pragmatikai szempontokkal is kiegészítve a vizsgálatokat. Borja Albi (2013) szerint például a jogi szövegek taxonómiájának ismerete átfogó képet nyújt a tudományterületről és világosan megmutatja annak belső szerkezetét. Vijay K. Bhatia (2010) kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy a jogi műfajelemzésben a szövegtani jelenségek vizsgálata helyett több figyelmet kellene fordítani a metaszövegre, és a jogi kommunikáció tágabb, társadalmi-pragmatikai vetületeire, mivel a jogi szövegek közismert sajátossága: az intertextualitás[1] mellett a jogi kommunikáció interdiszkurzivitása is meghatározó tényező a jogi szö-
- 10/11 -
vegek elemzésében. Az interdiszkurzivitás Bhatia értelmezésében azt jelenti, hogy a műfajt használó szakmai közösség kommunikációs folyamataiban, illetve szakmai gyakorlatában olyan szövegváltozatok jelennek meg, amelyek a szakmai szövegkörnyezeten belül a műfaji szabályok keveredéséhez és elhajlításához, valamint más műfajok elemeinek (szakkifejezéseinek) beágyazódásához vezetnek. Ennek megfelelően egy adott jogi műfaj számos más jogi műfajnak lehet a forrása, a kommunikáció kontextusától függően. Az interdiszkurzivitás jelensége ezért Bhatia szerint is lehetőséget teremt arra, hogy a jogászi gyakorlatot annak minden megnyilvánulási formájában tanulmányozhassuk.[2]
A jogi szakfordítás olyan összetett kognitív folyamat, amelynek során a fordítónak döntései meghozatalakor minden esetben szem előtt kell tartania legalább négy szempontot, ezek: a nyelv, a jogrendszer, a műfaji és szövegtípusbeli sajátosságok, valamint a szöveg funkciója (Scott 2018). Mivel a fordítás a legtöbb esetben két nyelv között történik, e négy szempontot kettővel szorozva már legalább nyolc lesz azon tényezők száma, amelyekkel a jogi fordítónak munkája során zsonglőrködnie kell, miközben a nyelvhasználat nézőpontjából olyan további tényezőket is figyelembe kell vennie, mint a joghatás megőrzésének kérdése és a közérthető szövegezés követelménye. A jogi szövegek csoportosítása, az egyes szövegtípusok és műfajok sajátosságainak azonosítása és nyelvek közötti összehasonlítása, a műfajok egymásba alakulása, valamint az ebből következő szövegfunkcióváltás folyamatának megfigyelése és tudatosítása döntéseikhez és stratégiáik kiválasztásához nyújthat gyakorlati támpontokat a jogi fordítóknak.
A jogi szakfordításról szóló tetemes mennyiségű szakirodalom zömében a fogalmi megfeleltetést, a jogi terminusok ekvivalenciáját helyezi a vizsgálatok előterébe, miközben a műfajok forrás- és célnyelvi megfeleltetéséről kevesebb szó esik, pedig a fordítás sikerességét a műfaji ismeretek hiánya éppen úgy veszélyeztetheti, mint a fogalmi ekvivalensek helytelen megválasztása. A fentebb ismertetett fogalmak közül az intertextualitás jelensége inkább a terminológiai megfeleltetésben, míg az interdiszkurzivitás a műfajok megfeleltetésében játszik hangsúlyosabb szerepet.
A tanulmány terjedelme nem teszi lehetővé az itt tárgyalt témával kapcsolatos összes fogalom (pl. diskurzus, szöveg, szövegfajta, regiszter, stílus) definícióját, és nincs lehetőségünk arra sem, hogy a nemzetközi szakirodalomban a két fogalom értelmezésének terén kialakult kissé kaotikus állapot előzményeit részletesen tárgyaljuk, ezért a következőkben a fordításszempontú műfaj- és szövegtípus meghatározásokra, valamint ezeknek a nyelvek közötti megfeleltetéséhez szükséges kompetenciák rövid bemutatására szorítkozunk.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
