https://doi.org/10.51784/FI.2024.1-2.4
Egyetemi éveim alatt azon szerencsés joghallgatók közé tartozhattam, akik az összehasonlító jogról a jogterület egyik legkiemelkedőbb magyarországi művelőjétől, a 2024 februárjában elhunyt Prof. Dr. Péteri Zoltántól tanulhattak, és általa - szintén még egyetemistaként - a strasbourgi Robert Schumann Egyetem összehasonlító jogi fakultásának (Faculté Internationale de Droit Comparé) három cikluson át tartó összehasonlító jogi képzésén is részt vehettek. Péteri tanár úr közel hat évtizeden keresztül volt a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetének munkatársa, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának kiváló tanára (ez utóbbinak alapító tanára is volt), emellett oktatott a Robert Schumann Egyetemen, a Nemzetközi Összehasonlító Jogi Akadémia (Académie Internationale de Droit Comparé) pedig rendes tagjai közé választotta.[1]
Péteri tanár úr maga is a jogelméleti tanszéken oktatta az összehasonlító jogi módszertant és elméletet, továbbá a strasbourgi összehasonlító jogi tanulmányok is főként a nagy jogrendszerek általános, elméleti bemutatására, vagy legfeljebb egy-egy sajátos jogintézmény tanulmányozására építettek - nem véletlenül. Az összehasonlító jog ugyanis elválaszthatatlan az absztrakciótól, az elvont keretektől, és a sematizálásra való törekvésünktől. Jóllehet az összehasonlító jogot gyakorolni mégis csakis konkrét jogi témákon, eseteken, feladatokon keresztül lehet.
Jelen tanulmány keretei között az alkalmazott jog-összehasonlítás terén szerzett saját tapasztalataimra építve igyekszem bemutatni, hogy értékelésem szerint miért nehezebb elméleti síkon megközelíteni az összehasonlító jog tudományát, mint gyakorlati módon alkalmazni és művelni azt. Az általam felvázolt alkalmazott összehasonlító jogi kutatási tapasztalatok és jó-gyakorlatok elsősorban a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet (a továbbiakban: MFI) által eddig elvégzett kutatásokon alapulnak és az MFI-nek az összehasonlító jogi kutatóintézetek között betöltött sajátos helyét és feladatkörét is jól mutatják.
Az összehasonlító jog elnevezése - a tudományterület kezdeti művelőihez köthetően[2] - a szakirodalomban franciául honosodott meg. A droit comparé jelentése magyarul összehasonlított jog, amely jelzős szerkezet már magában hordozza, hogy e területen a vizsgálat tárgya és a vizsgálat módszere szoros összefüggésben állnak egymással.[3]
Az összehasonlítás egyszerű definícióval két vagy több makroszintű dolog (esetünkben jogrendszerek vagy azok entitásai) együttes tanulmányozása, melynek során az alkalmazott módszer eredményeként olyan következtetés vonható le, amely a vizsgálat tárgyának egyedi tanulmányozása során nem lett volna megállapítható.[4] Az összehasonlítás tehát szükségszerűen az elemzett dolgok különbségeinek és hasonlóságainak értelmezése és magyarázata céljából történik. Az összehasonlító jog kezdeti megközelítésben maga is a hasonlóságok feltételezésén (praesumptio similitudinis), azaz az összehasonlíthatóságon alapult, mára azonban inkább eltolódott a különbözőségek feltételezése irányába, hiszen miért hasonlítanánk össze, ami hasonló vagy azonos.
Az összehasonlító jogot, mint tudományterületet sok vita övezi, hiszen nem tekinthető jogágnak, egyszerre igényel filozófiai, ismeretelméleti (episztemológiai) és jogtudományi megközelítést, ráadásul a jogösszehasonlítás tárgya tartalmában és
- 24/25 -
időben is relatív. E relativitás miatt nem határozható meg egzakt módon, hogy mi képezi az összehasonlító jog tárgyát, hiszen az összehasonlítás tárgya mindig a vizsgálat kontextusától és céljától függ, és az összehasonlítás módszere sem 'kőbe vésett', mivel a kutatási módszernek szintén a kutatás célját kell szolgálnia.
A 'mit hasonlítsunk össze' kérdésre adható választ bonyolítja magának a 'jog' fogalmának értelmezése is. A jogösszehasonlítás kezdeti megközelítésben pozitivista-normativista alapon állt, és az összehasonlító jogi vizsgálatba kizárólag a törvényhozói jogot vélte bevonhatónak, az angolszász rendszer bíró alkotta jogát nem (ráadásul írott jog alatt is több jogforrási szint érthető). Tradicionálisan a nemzetállami (unitárius vagy szövetségi) eredetű jogszabályok tartoznak a 'jog' fogalmába, de egyes szerzők[5] nem zárják ki, hogy a szupranacionális és nemzetközi jogrendszerek és szervezetek joga is az összehasonlító jog tárgyát képezze, vagy akár eltérő integrációs szintek közti (ún. cross-level) összehasonlítás is elvégezhető legyen. Az 'élő jog' vizsgálatába az írott normákon kívül az ítélkezési gyakorlat, sőt a jogi kultúra, a jogi koncepciók, a szakirodalom jogértelmezésének ismerete is beletartozik. Egy megalapozott összehasonlító jogi kutatásban pedig a kutatónak az adott ország intézményi berendezkedését, illetve akár a jogalkotási folyamat jellemzőit is érdemes megismernie. Az összehasonlítás tárgya tehát nemcsak tartalmában és időben, de jellegében és eredetében is relatív lehet.
Nem könnyebb a helyzet az összehasonlító jog módszertanának (a 'hogyan hasonlítsunk össze') meghatározásakor sem, hiszen különböző szerzők különböző - egyelőre nem véges számú - összehasonlító jogi módszert azonosítanak. Az összehasonlító jog klasszikus módszere és az összehasonlító jogtudomány alapja a funkcionális módszer, amely a vizsgált jogintézmény funkcióját, hatását (és nem a működését) mutatja be.[6] A strukturális módszer ezzel szemben két jogi megoldás közti strukturális kapcsolatot, azaz a rendszer működését értelmezi, míg pl. a mély hermeneutikai elemzés (amely a nyelv és a jogi szaknyelv mélységi ismeretét igényli) a szöveg konkrét értelmén túl a szabály valódi jelentésének feltárását eredményezi. A kontextusba helyezés módszere a jogszabályok vizsgálatát nem választja el a jogszabály megalkotásának társadalmi, gazdasági, sőt történeti közegétől, amelyhez részben a történeti és a geneológiai módszer is hasonlít. Az összehasonlító vizsgálat módszerének megválasztására hatással lehet az összehasonlítás szintje (mikro- vagy makroszint), illetve az is, hogy az összehasonlításra elméleti, vagy alkalmazott célból kerül sor.
Mindezekre tekintettel jelenleg sem az összehasonlító jog tartalmáról, sem annak módszertanáról nincs tudományos konszenzus, olyannyira, hogy számos mai szerző az összehasonlító jog végét vizionálja,[7] sőt megkérdőjelezi, hogy egy adott jogrendszerben szocializálódott kutató megértheti-e egyáltalán egy másik jogrendszer logikáját.
Az mindenesetre bizonyos, hogy az összehasonlító jogtudomány kezdeti céljaihoz[8] és megközelítéséhez képest e jogterület napjainkban paradigmaváltáson megy keresztül[9] és számos ponton új megközelítést és feladatot kap. A modern összehasonlító jog meg kívánja haladni a leíró és statikus értelmezést, és ehelyett nyitottá válik akár az összehasonlítás tárgyában rejlő belső szabálytalanságok elismerésére is. A hasonlóságok és különbségek feltárásán túl a modern összehasonlító jogi értelmezés arra is kiterjed, hogy az azonosságok és különbözőségek a vizsgálat mely szintjén jelentkeznek, és milyen jelentőséggel bírnak. Az összehasonlító jog új felfogása így képes dinamikus, innovatív megközelítést, vagy értelmezést adni, és a jogösszehasonlítást gyakorlati célok szolgálatába állítani (mint pl. kollíziós jogviták megoldása, nemzeti jogalkotás javítása).
Jóllehet az összehasonlító jog elméletének szakértői a jogterület céljának, módszerének és tárgyának meghatározását illetően számos ponton egymástól eltérő álláspontot képviselnek, a szakirodalom álláspontja azonban azzal kapcsolatosan egységesnek mondható, hogy az alkalmazott összehasonlító jogi kutatást végző kutatótól a legmagasabb szakmai kutatási színvonal, továbbá az adott jogterület vagy jogintézmény mélységi és lényegi ismerete várható el.[10]
Az összehasonlító jogi kutatás megkezdését megelőzően a kutatónak elsőként a kutatás célját és kereteit kell meghatároznia, ugyanis csak a kutatási cél ismeretében dönthető el például, hogy a feltett kutatási kérdés relevánsnak tekinthető-e. A kutatási keretek ismerete olyan gyakorlati szempontok beazonosítására vonatkozhat, mint a rendelkezésre álló idő és az erőforrások, a felhasználható adatbázisok, folyóiratok, szakirodalom, nyelvi kompetenciák stb. Mielőtt a kutató azonosítaná a más országok vonatkozásában vizsgálandó összehasonlítandó jogi kérdést, a vizsgálandó terület vagy jogintézmény
- 25/26 -
működését legalább a saját jogrendszere vonatkozásában kiválóan értenie kell. A feltáró szakaszban tehát a jogintézmény saját jogrendszerben betöltött szerepének, működésének és gyakorlati alkalmazásának strukturális és funkcionális megismerése is szükséges. Ezt követheti a vizsgálatra kiválasztandó országok (eltérő jogi megoldások) beazonosítása, amely azonban szintén igen komoly előzetes alapozó kutatómunkát igényel. A megfelelő felkészüléssel azonban elkerülhető az amatörizmus, vagy esetleg az irreleváns, pontatlan kutatás veszélye. A jogirodalom itt kifejezetten ajánlja a vizsgálni kívánt ország(ok) jogi kultúrájának, szabályozási sajátosságainak és logikájának a megismerését is, a jogi megoldás izolált vizsgálata ugyanis megfoszthatja a kutatót a jogintézmény valós jelentésének és jelentőségének megértésétől.[11] A kutatás előkészítő szakaszában szükséges a kiválasztott ország vizsgálatra kiválasztott jogintézményét bemutató, azt értelmező szakirodalom és az adott területre vonatkozó ítélkezési gyakorlat tanulmányozása. A kutatónak ebben a szakaszban kell tisztáznia nyelvi kompetenciáit és pl. a jogi szaknyelv ismeretére vonatkozó korlátait, vagy a közvetítő nyelven folytatott kutatás veszélyeit is. (Természetesen a legcélszerűbb az, ha az összehasonlító jogi kutatást az általunk ismert idegen nyelven végezzük, azonban még így is külön problémát jelenthet a jogi szakkifejezések, jogi terminológia helyes értelmezése és lefordíthatósága.)
A kutató ugyanakkor még a legalaposabb felkészülés mellett is szükségszerűen csak kívülről, külső szemlélőként vizsgálhatja az adott jogintézményt és a számára idegen jogrendszert, ami azonban egyes szerzők szerint mégsem hátrány, hiszen a külső szemlélő esetleg olyan összefüggéseket is észrevehet, amelyeket a belső szemlélő nem, és így számára a 'nagy kép' biztosíthatja a rendszer logikájának és a jogi stílusnak a jobb megértését. (A kutatási módszertan egyébként is jó, ha nem zárja ki a makroszintű vizsgálatot és az absztrakciót.) Megfelelő mélységű előkészítő munkát követően indokolható meg, hogy mely országok, és miért ezen országok kerülnek kiválasztásra, pl. mert a jogi megoldásaik hasonlóak, vagy éppen azért, mert esetleg teljesen eltérőek. Az előkészítő kutatás vélhetően segít beazonosítani a kutatás jogforrási szintjét és azt is, hogy az írott joganyagon kívül a joggyakorlat bemutatása milyen jelentőséggel bírhat.
Az összehasonlító vizsgálat tárgyához kapcsolódó kutatási kérdést (kérdéseket) a lehető legpontosabban célszerű meghatározni, azonban érdemes nyitva hagyni a kérdés esetleges későbbi kiterjesztésének vagy szűkítésének lehetőségét is, hiszen a kérdés dinamikus alakítása az összehasonlíthatóságot vagy a megértést szolgálhatja. A kutatási kérdés pontos lehatárolása az összehasonlító jogi kutatás relevanciájával és hasznosságával is összefügg, mivel a túl tág, vagy általános kutatási kérdés megválaszolhatatlan, pontatlan stb. lehet; a más tudományterületre tartozó, vagy elvont kérdés jogi értelemben lehet, hogy nem kutatható; míg pl. a túl komplex kérdés megválaszolása idő- és erőforrásbeli korlátokba ütközhet. Ez utóbbi esetben ráadásul előfordulhat, hogy összehasonlításra alkalmatlan eredményt kapunk, azaz pl. széttartó jellegük miatt a részletszabályok csak a maguk egyediségében mutathatók be, összehasonlító elem nélkül.
A kutatási cél és a kutatási kérdés(ek) meghatározását követően választható ki az alkalmazandó összehasonlító jogi módszer, amely adott esetben több megközelítést kombináló vegyes kutatási módszer is lehet, és határozható meg az összehasonlítás szintje (mikro-, vagy makroszintű összehasonlítás). Az összehasonlító jogi kérdés kialakításánál említett dinamizmust a vizsgálat szintje vonatkozásában is érdemes alkalmazni, a vizsgált jogintézmény megértéséhez ugyanis szükség lehet az absztrakciós szintek közötti ugrásra: hiszen lehetséges, hogy az összehasonlítás egyik szintjén még azonosságot, a másik szintjén azonban már különbözőséget találunk.
Amint azt a szakirodalom kiemeli, az elvégzett kutatás csak akkor tekinthető összehasonlító jogi kutatásnak, ha a jogintézmények vizsgálatán túl a kutatás befejezését követően megtörténik a kutatási eredmények összehasonlító értelmezése is. Az összehasonlító jogász feladata a jogi szövegek (és/vagy ítélkezési gyakorlat) puszta bemutatásán túl, az elért kutatási eredményeken keresztül az adott jogi kultúra, mentalitás, és a jogi szövegek jelentésének feltárása, 'tolmácsolása'.[12] Az általánosító, egyetemes következtetéseket levonni szándékozó értelmezéseket azonban célszerű elkerülni, mivel ezzel magát az összehasonlítás tárgyát tesszük semmissé.
A közigazgatás gyakorlatában alkalmazott összehasonlító jogi kutatási módszertan a fent ismertetett ideáltipikus megközelítéstől több ponton is eltér(het). Legfontosabb különbségként adódik, hogy a kutatási kérdés és a vizsgálandó jogi megoldások körének meghatározása a kutató autonómiáján kívül esik, azaz a kutató 'megrendelésre' készíti el értékelő jelentését, és mivel a kutató a 'megrendelés' célját nem feltétlenül ismeri, ezáltal az összehasonlító jogi kutatás előkészítésében nem, vagy csak korlátozottan érvényesül a kutatói ráhatás. A kutatási cél és a kutatás tervezett hasznosulása ismeretének hiánya miatt a kutatási fókusz elcsúszhat, és így a megrendelő által keresett szabályozási megoldás (az analóg jogi megoldás, vagy az új megközelítés) sem feltétlenül kerül azonosításra.
Az MFI gyakorlatában a megrendelő ún. megrendelőlap kitöltésével jelzi a kutatási igényét, amelyen a vizsgálandó jogterületet, a vizsgálandó országok körét, a kutatási kérdést és az irányadó magyar jogszabályokat is feltünteti. Előfordul azonban, hogy a megrendelőtől érkező kérdés vagy túl tág és általános, ezért a kutatási téma további lehatárolását igényli, vagy pedig épp ellenkezőleg: a vizsgálandó kérdés annyira kazuisztikus, hogy a kérdésfeltevés kizárólag a magyar szabályozási környezetben értelmezhető. Utóbbi esetben a meg-
- 26/27 -
rendelő a magyar jogszabály szabályozási logikájából indul ki és e megközelítés univerzalitását feltételezi (lásd praesumptio similitudinis).
A megrendelő által megjelölt vizsgálandó országok köre nem feltétlenül szakmai, vagy szabályozástechnikai kiválasztási szempontokon alapul, hanem adott esetben pl. a teljesség igényével az összes uniós tagállamot le kívánja fedni, vagy inkább pont a 'nagy tagállamokra', vagy regionális partnereinkre korlátozódik. A kutatási kérdés azonban ettől az adott ország vagy országok vonatkozásában még irreleváns is lehet, ráadásul a kutatást a 'kis nyelvek' esetében szükségszerűen közvetítő nyelven, az adott ország jogi terminológiai sajátosságai ismeretének hiányában kell elvégezni. A szövetségi államok sajátos helyzete szintén előszűrést igényelne, esetükben ugyanis az összehasonlító jogi vizsgálat a rendelkezésre álló időkeretben általában szükségszerűen csak a szövetségi szintre korlátozódhat. A szövetségi állam és a tartományok (vagy alacsonyabb entitások) közti hatáskör-megosztási szabályok 'üres' (vagy korlátozott tartalmú) kutatást eredményezhetnek, ami a megrendelő szempontjából szintén kevéssé hasznosítható.
A fenti gyakorlati kihívások ellensúlyozása érdekében ezért elengedhetetlennek tűnik a megrendelővel történő kezdeti - ideális esetben pedig a munkafolyamatba épített többszöri - egyeztetés, amely egyrészt a kutatás fókuszáltabbá tételéhez vezethet, másrészt az erőforrások hatékonyabb felhasználását is eredményezheti (pl. a kutatandó országok körének meghatározása, vagy a nyelvi kompetenciák figyelembevétele által). Amennyiben a kutatási feladat kezdetén a kutatási cél megismerhető, és lehetőség van egy előzetes feltáró kutatás (pre-screening) lefolytatására, úgy beazonosítható a vizsgálatra érdemes országok köre; a vizsgálat szintje (jogforrási szint, jogalkotás és/vagy jogalkalmazás) kiterjeszthető vagy szűkíthető; a kutatási kérdés pontosítható és súlyozható; amelyhez a későbbiekben a kutatási módszer is hozzáigazítható. Mindezek eredményeként a kutatás vélhetően a megrendelő (jogalkotó) szempontjából valóban relevánsnak tekinthető minták vizsgálatára összpontosítható.
Ugyanez a feltáró kutatási gyakorlat vonatkozhat a szövetségi államokra is, ahol a szövetségi, tartományi, vagy alacsonyabb szintű entitások hatásköreinek elemzésével szükséges lehet előzetesen beazonosítani a szabályozásra jogosult igazgatási szintet. A nyelvi korlátok feloldásában és a szabályozás lényegének megértésében, áttekintésében nagyban segít, ha a vizsgálandó kérdésben a vizsgálandó ország minisztériumainak, hivatalainak, szakmai szerveinek stb. honlapján hivatalos, hiteles összefoglaló tájékoztató anyagok érhetőek el (akár angol nyelven is).
A munkaszervezésnél főosztályi szinten figyelembe vesszük a kutatást végző kollégák nyelvi kompetenciáit, és ennek alapján alakítjuk ki az adott kutató által rendszeresen vizsgálandó országok körét. Így egyfajta familiaritás alakul ki az adott ország állami berendezkedésével, intézményrendszerével, hatásköri és államszervezési szabályaival; az adott ország jogforrási hierarchiájával; az online hozzáférhető és előfizetéses adatbázisokkal; az állami intézmények hivatalos oldalaival; és tágabban az adott ország jogi kultúrájával, demokratikus berendezkedésével kapcsolatban.
Amint azt fent láttuk, a minisztériumok megrendelőlap formájában juttatják el a kutatási megkereséseiket az MFI-nek. Amennyiben a kutatási téma a Nemzetközi és Uniós Jogi Kutatási Főosztály (a továbbiakban: főosztályunk) hatáskörébe tartozik, úgy elsőként az irányadó magyar és uniós jogszabályok és/vagy nemzetközi egyezmények azonosítására kerül sor. Erre a megrendelőlap sok esetben jó kiindulási alapot jelent, a kutatandó téma mellett ugyanis felsorolásra kerülnek a magyar és uniós jogszabályok is. A megjelölt jogforrások és az összehasonlító jogi kutatási kérdés együttes olvasata nyomán azonban elengedhetetlen az alkalmazandó jogszabályok körének pontosítása és/vagy kiegészítése azért, mert pl. a megrendelő az egész jogszabályt relevánsként jelöli meg, holott annak csak adott cikkei függnek össze a kutatási témával, vagy ezzel ellenkezőleg, csak adott jogszabályhely kerül megjelölésre, de a kapcsolódó értelmező, vagy végrehajtási szabályok nem.
Ezt követően kerül sor a kutatási témából való felkészülés rendjének meghatározására. Ennek keretében kerülnek kiválasztásra a magyar szabályozásból és adott esetben az ítélkezési gyakorlatból (pl. a vonatkozó alkotmánybírósági határozatokból), valamint az uniós vagy nemzetközi jogi háttérből felkészülő kutató kollégák. Főosztályunk kijelölt munkatársai a kutatási témát, valamint annak magyar, uniós és/vagy nemzetközi jogi hátterét a bevezető értekezleten ismertetik, amelyhez a kollégák számára írásos anyagot is készítenek. Az írásos összefoglalót, valamint az irányadó magyar és uniós és/vagy nemzetközi jogszabályok szövegét, de legalábbis a jogszabályok releváns részeinek kivonatát minden kolléga megkapja. A kutatási feladatból való pontos felkészülés érdekében a segédanyagokon kívül a kollégák az Európai Bizottság, az Európai Parlament és nemzetközi szervezetek stb. által készített, a vizsgálandó országok jogi megoldásait áttekintő témába vágó jelentéseket, valamint az uniós jog tagállami átültetésének vizsgálatát segítő uniós oldalak, vagy más uniós adatbázisok linkjeit is megkapják.
Szintén az előkészítő értekezleten kerül sor a vizsgálandó országok kutatók közti - nyelvi kompetenciákat és korábbi kutatási feladatokat is figyelembe vevő - felosztására, amelyhez főosztályunk gyakorlatában egy további előkészítő kutatási fázis is kapcsolódhat. Amennyiben a kutatási feladat időbeni ütemezése ezt lehetővé teszi, úgy a kutatók az országleosztásnak megfelelően előzetesen áttekintik a kutatandó országnak az adott kutatási témában elfogadott nemzeti szabályozását (szövetségi országoknál szövetségi szinten), amelyről egy második előkészítő értekezlet keretében számolnak be. Az uniós és magyar szabályozási háttér megismerésén túl a konkrét szabályozási megoldásokat áttekintő megalapozó felkészülés alapvetően két gyakorlati haszonnal jár az összehasonlító jogi kutatás szempontjából. Egyfelől az előzetes kutatások során szerencsés esetben sikerül azonosítani, ha a megrendelő által megjelölt szabályozási szint (pl. alaptörvényi szint) vizsgálata nem elegendő, vagy a kutatási szintre (pl. ítélkezési gyakorlat, szakirodalom) vonatkozó kérés a kutatás fókuszán túl mutatna. Ez esetben még a kutatási feladat megkezdését megelőzően
- 27/28 -
egyezetés kezdeményezhető a megrendelővel a kutatandó jogforrási szint pontosítása érdekében.
Az alapos előkészítő kutatás másik, talán legfontosabb gyakorlati jelentősége a jogszabályok részletein túlmutató szabályozási logika, illetve minta megértésében rejlik, ami a kutatási kérdések pontosításában és a konkrét kutatási ágrajz összeállításában nyújt segítséget. Az előkészítő országkutatásokat követően bemutatott szabályozási megoldások konkrétumaitól (mikroszint) elvonatkoztatva ugyanis kirajzolódhatnak a megközelítésbeli hasonlóságok, a különbségek pedig tipizálhatók, csoportosíthatók. Makroszinten kijelölhető a szabályozás közösnek tekinthető, minden országra értelmezhető logikája, ami a kutató kollégákat a kutatási fókusz megtartásában és az összehasonlításra alkalmas vizsgálati eredmények azonosításában segítheti. A kutatók tehát a főosztályi szinten közösen meghatározott kutatási ágrajz alapján dolgoznak, amely a magyar szabályozás logikáján túllépve a hasonló pontok beazonosítására törekszik a sematizálásnál, de az azonos részkérdések mentén lehetőséget hagy a szabályozási megoldások sajátosságainak, különbségeinek lényegre törő bemutatására is.
A kutatási ágrajz a megrendelő által jelzett kérdésekhez képest kiegészítő vizsgálati szempontokat is tartalmazhat, ha azok a téma teljes megértéséhez feltétlenül szükségesek. A pontosított kérdések és (adott esetben vizsgálatra javasolt pontosított jogforrási szint nyomán) a megrendelővel történt egyeztetést követően kezdődhet meg az érdemi kutatás. Az országkutatások - amint azt fent láttuk - egységes szerkezetben, azonos kérdéseket követve készülnek. A kutatási országjelentések hosszabb terjedelme miatt azonban szükséges rövid, áttekintő anyagokat is készíteni az országjelentésekből, ami egyrészt a megrendelő számára lehet hasznos, és segítheti a szabályozási megoldások közti gyors eligazodást, másrészt az összehasonlító jogi értékelés elkészítését is megkönnyíti. Főosztályunk a kutatási országjelentésekből kéttípusú rövidítést készít: egyrészt rövid, szöveges összefoglalót (országértékelést), másrészt áttekintő táblázatokat. Az országértékelés keretében a kollégák saját országuk kutatási eredményeiről egységes, sorrendbe állított szempontrendszer (főosztályunk gyakorlatában ún. 'checklist') mentén egy legfeljebb féloldalas leíró értékelést készítenek. Az áttekintő táblázataink általában kétfélék: egyfelől a főbb kutatási megállapításokat tükröző sematikus igen/nem típusú táblázatok, másfelől témakörökre bontott, részkérdéseket tartalmazó kifejtős táblázatok.
Az áttekintő anyagok elkészítésével párhuzamosan megkezdődik a kutatási országjelentések szükség szerinti kiegészítése, átstrukturálása, amelyet az áttekintő anyagok véglegesítése követ. A kollégákkal ebben a fázisban van szükség a legintenzívebb egyeztetésre. A részanyagok (országjelentések, rövid és részletes táblázatok, rövid szöveges országértékelés) véglegesítését követően kezdődhet meg a kutatási eredmények értelmezése, azaz maga az összehasonlító jogi vizsgálat. Az összehasonlító jogi elemet praktikusan a kutatási jelentések vezetői összefoglalója tartalmazza, amely egyrészt a kutatási ág-rajzot követve témakörönként (részkérdésenként) foglalja össze a vizsgált országok által alkalmazott jogi megoldások hasonlóságait és különbségeit (csoportosító jelleggel), másrészt - főosztályunk gyakorlatában - gyakran tartalmaz lényegre törő áttekintő, vagy a kutatási eredményeket részletesen bemutató táblázatos összefoglalást.
Az összehasonlító jogelmélet kezdeti koncepcióját a hasonlóságok keresésének és ezek alapján az univerzális jogi megoldások kialakításának célja határozta meg, amely cél mára részben meghaladottá vált és az összehasonlító jog pragmatikusabb irányt vett - sőt felismeri, hogy az általánosítási szándék felülírja a kutatás tárgyának sajátosságát, az univerzális jogi megoldások pedig gyenge vagy alkalmazhatatlan jogi szövegeket eredményezhetnek.[13] Ezzel együtt kétségtelen, hogy pl. az európai integráció a kezdeti szakaszában bizonyosan intenzíven merített az összehasonlító jogi megoldásokból (azaz az alapító országok jogi hagyományaiból és megoldásaiból), illetve konkrétan épített is az összehasonlító jog módszerére és eredményeire, mind az uniós (korábban közösségi) jogi alapelvek, mind a belső piaci joganyag kialakítása során.
Kezdetben spontán összehasonlító jogi hatás érvényesülhetett az alapító szerződések és alapelvek kimunkálása, továbbá az intézményi struktúra kialakítása során, amely az alapítók és első tisztviselők közös jogi ismereteiből és hagyományaiból fakadhatott. Az alapító országok intézményi tradíciói ugyanis tetten érhetőek az uniós intézményi struktúra és az intézmények eljárási szabályainak sajátosságaiban, így pl. a francia közigazgatási eljárási hagyományok beépültek az uniós intézményi adminisztrációba, az alapjogok tekintetében a német megközelítés érvényesült, a későbbi csatlakozásokkal beépült a precedensjogi megközelítés a jogesetek értelmezésébe, a transzparencia elvének és a dokumentumokhoz való hozzáférés elvének átvétele pedig a skandináv országoktól történt meg.[14]
A későbbiekben a közösségi, majd az uniós jogfejlődés velejárójaként az összehasonlító jog a jogalkotási munka tudatosan választott eszközeként is megjelent: az acquis communautaire kidolgozása során a közös, vagy még elfogadható megoldások megtalálása érdekében az Európai Bizottság több célból is használta és a jelenben is aktívan használja az összehasonlító jogi eredményeket. Az Európai Bizottság jogalkotási javaslatait gyakran előzi meg az uniós szinten szabályozni kívánt kérdésben alkalmazott tagállami jogi megoldásokat áttekintő összehasonlító tanulmány, de egy már szabályozott szakpolitikai területen is alkalmazhatja pl. egy irányelv tagállami átültetésének áttekintéséhez, vagy egy irányelv továbbfejlesztésére vonatkozó javaslatának megfogalmazásához. (Az összehasonlító jogi módszer alkalmazása az uniós intézmények gyakorlatában így mégis a droit comparé - azóta már meghaladott, sőt akár nem kívánatosnak is tekintett - eredeti céljához, azaz a jogközelítéshez és a harmonizációhoz viszi vissza az uniós jogalkotót.)
Az Európai Unió Bírósága az ítélkezési gyakorlatában szintén bevett módszerként alkalmazza az összehasonlító jogi módszert, amivel az uniós jog dinamikus értelmezését és a jogfejlesztést segíti elő. Az összehasonlító jog gyakorlati jelentősége
- 28/29 -
három konkrét területen mutatkozik meg az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: Bíróság) ítélkezési gyakorlatában: a joghézagok betöltése, az uniós jog értelmezése, és az alapvető jogok uniós szintű biztosításával kapcsolatos jogviták eldöntése során.[15] Az összehasonlító jogi módszer alkalmazásának tehát egyik tipikus esete az, amikor a Bíróság a tagállamok (ritkább esetben más külföldi jog, vagy a nemzetközi jog) jogi megoldásait általános uniós jogelvek kidolgozása érdekében tekinti át és értelmezi. Ezen estekben a Bíróság a tagállami szabályozásból levont következtetéseket az uniós joghézagok betöltésére alkalmazza.[16]
A Bíróság az uniós jog értelmezése, azaz létező uniós normák sui generis uniós jogi tartalommal való megtöltése során is folyamodhat az összehasonlító jogi módszerhez. Erre abban az esetben is sor kerülhet, ha létezik a tagállamokban általánosan elfogadott meghatározás, így a Bíróság a 'közös értelmezést' emeli uniós szintre, de abban az esetben is sor kerülhet rá, ha a tagállami jogi megoldások eltérőek. Ilyenkor a Bíróság a vélhetően az uniós jogalkotó szándékának megfelelő fogalommeghatározást dolgozza ki a tagállami jogi megoldások figyelembevételével.[17]
A harmadik eset, amellyel kapcsolatban az összehasonlító jogi módszer alkalmazása felmerülhet, az a nemzeti és az uniós jog uniós alapvető jogokkal való összeegyeztethetőségének vizsgálata. Az Európai Unió Alapjogi Chartája 52. cikkének (4) bekezdése ugyanis kifejezetten úgy rendelkezik, hogy
"Amennyiben e Charta a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból eredő alapvető jogokat ismer el, akkor ezeket a jogokat e hagyományokkal összhangban kell értelmezni." - azaz a Charta explicite felhatalmazza a jogalkalmazót az összehasonlító jogi módszer alkalmazására.
Egyes szerzők számára kérdéses, hogy vajon így, hogy az uniós intézményi struktúra, a jogalkotás szabályai, valamint az alapelvek és az uniós anyagi jogi szabályok - sok esetben nagyfokú harmonizáció mellett - gyakorlatilag kialakultak és működnek, csökkenni fog-e az összehasonlító jog jelentősége és/vagy használata az európai integrációs projektben?[18]
Álláspontunk szerint a kérdésre vélhetően nemmel kell válaszolni, hiszen egyrészt az uniós jogharmonizáció nem terjed ki a klasszikusan nemzeti jogalkotás alá tartozó területekre (pl. polgári jog, büntetőjog) és a szabályozási területek új részterületekkel való kiegészülése sem kizárt. Másrészt az Európai Unió, mint nemzetközi szereplő (globális aktor) fellépése során is szükség lehet az összehasonlító jogra, mint eszközre pl. a nemzetek feletti gazdasági, politikai, jogi szervezetekkel való együttműködés modalitásainak kidolgozása érdekében.
Láthattuk, hogy az összehasonlító jog kezdeti céljai között az 'elmaradott népek'[19] jogi felzárkóztatása, a közös jogi megoldások kidolgozása és a jogági kódexek megalkotása, végső soron a civilizált világ közös jogának megalkotása[20] szerepelt. Ezeket a célokat az összehasonlító jog területén mára meghaladottnak tekinthetjük, az európai jogfejlődés azonban az uniós integráció velejárójaként az egyes jogterületekre irányadó jogszabályok közelítésének célját mégis elérte (lásd fent). Az európai integráció a rendeletek és az elérendő közös szabályozási minimumot meghatározó irányelvek[21] útján ugyanis az egyes jogterületeken különböző mértékű - részleges vagy teljes - harmonizációt valósít meg.
Ezek alapján azonban felmerülhet a kérdés, hogy ha az uniós jog célja és eredménye a jogközelítés és jogegységesítés, akkor a szabályozott területeken marad-e olyan érdemi különbség a tagállami szabályozási megoldások között, amely összehasonlító jogi feladatként jelentkezhet akár a közigazgatási munkában is? Az igenlő válasz az irányelvek átültetése esetén kézenfekvőnek tűnik, hiszen az irányelvek sajátosságából következik, hogy a tagállamok az irányelvben lefektetettnél többet tehetnek, de kevesebbet nem, ráadásul a szabályozás
- 29/30 -
formája és módja is eltérhet egymástól, illetve természetesen előfordulnak kötelezettségszegést megvalósító, nem megfelelő tagállami átültető jogszabályok is. Az eltérő szabályok megléte (és így az összehasonlítható jogi feladat) ugyanakkor rendeleti szabályozás esetén sem teljesen kizárt, tekintve, hogy a rendeletek is tartalmazhatnak átültető nemzeti szabályozást szükségessé tevő anyagi,[22] vagy eljárásjogi rendelkezéseket.
Összehasonlító jogi kutatási igény esetén a kutató számára vitathatatlanul nagy könnyebbséget jelent, ha a kutatási kérdés akár egy uniós jogszabályt átültető tagállami rendelkezésre és a jogalkalmazásra, vagy akár egy nemzetközi egyezménynek való tagállami megfelelésre vonatkozik, tekintettel arra, hogy uniós vagy nemzetközi norma esetén a kiindulási szabályozási logika könnyen átlátható és tanulható. Az uniós irányelvek és rendeletek esetén az Európai Bizottság vagy az Európai Parlament szolgálatai számos útmutatót, állapot-és értékelő jelentést, eredménytáblát, adott esetben összehasonlító vizsgálatot is készítenek, és honlapjaikon elérhetővé tesznek. Az uniós rendelkezések összefoglalói, kapcsolódó dokumentumai (beleértve adott esetben a tagállami átültető jogszabályok szövegét is) az EUR-Lex oldalon[23] hozzáférhetők, az uniós joganyagra vonatkozó európai bírósági ítélkezési gyakorlat pedig rendszerezett jegyzéken[24] keresztül érhető el.
Az említett intézményi források segédanyagainak felhasználásával az összehasonlító jogi kutatómunka tartalmilag hitelesen és részletekbe menően alapozható meg, ráadásul a közös uniós szabályozási háttér a jogi fogalmak és a terminológia megértésében is segítséget jelent, ami a közvetítő nyelven való kutatás nehézségét is csökkenti. Az uniós joganyagot átültető tagállami rendelkezések vizsgálata estén a kutató számára a szabályozási ágrajz, majd ez alapján a kutatási kérdések cizellálása is sokkal egyszerűbb, hiszen az átültető jogszabályok az alapul fekvő irányelvben vagy rendeletben meghatározott logikát, és részben annak normatív tartalmát tükrözik vissza. Ebből a 'közös háttérből' azonban az is következik, hogy a tagállami átültető rendelkezésekre irányuló összehasonlító jogi vizsgálat elsősorban nem a hasonlóságok, hanem (adott absztrakciós szinten) a különbségek feltárásában és e különbségek jelentőségének meghatározásában[25] hozhat hasznos eredményeket.
Az alkalmazott összehasonlító joggal a közigazgatás keretein belül hivatásszerűen foglalkozva a meggyőződésem az, hogy az összehasonlító jogi módszer sokféleségét legjobban a gyakorlaton keresztül, a jogösszehasonlítás elméletét övező tudományos diskurzuson túlmutatóan lehet megérteni. Szakmai gyakorlatom alapján saját meghatározásomban az összehasonlító jog maga a módszer, a szükséges absztrakciós szinttel és elméleti elkötelezettséggel felvértezve, amelyet a tőlünk különböző jogrendszerek és jogi megoldások megismerésének, valamint a másoktól való tanulni akarásra irányuló szándéknak kell kiegészítenie. Az összehasonlító jogi vizsgálatnak elképzeléseim szerint a saját jogi megoldásaink jobbítására, vagy az analóg megoldások beazonosítására kell irányulnia, amit - ahogyan azt a jogi szakirodalom is kiemeli - kizárólag a jogi imperializmus[26] mögöttes érzésének maximális kiiktatásával lehet csak művelni.
Ezzel együtt a közigazgatás kereteibe ágyazott összehasonlító jogi feladatok rá kell, hogy irányítsák a figyelmet a jogösszehasonlítás művelésének olyan praktikus kihívásaira is, mint a nyelvi korlátok és a jogi terminológiabeli eltérések komolysága, az írott és az alkalmazott jogi megoldások (jogértelmezés) eltérései, a vizsgált országok normahierarchiájának sokféleségében rejlő buktatók, vagy az összehasonlíthatóbb anyagi jogi konstrukciókkal szemben az eljárásjogi szabályok összehasonlíthatóságának nehézségei. Az uniós jog tagállami átültetésének összehasonlító vizsgálata során ugyanakkor az alapul fekvő kógens közös háttérszabály megléte részben ellensúlyozza ezeket a kihívásokat. A közös uniós jogi konstrukcióhoz igazodva főosztályunk - a közigazgatás sajátos igényeit figyelembe vevő, és arra alkalmazott, optimálisnak tekinthető - gyakorlati kutatási módszertant dolgozott ki, amely többek között lehetővé teszi a kutatási kérdés fókuszálását, ugyanakkor cizellálását is, és hozzásegít az átültető jogi megoldások közti eltérések könnyebb azonosításához, valamint az eltérések szintjének, illetve jelentőségének megértéséhez is. ■
JEGYZETEK
[1] In memoriam Prof. Dr. Péteri Zoltán: https://jak.ppke.hu/aktualis/gyaszhir-peteri-zoltan.
[2] Az összehasonlító jogtudomány nyugat-európai megalapozói és kiemelkedő művelői a teljesség igénye nélkül. 1900 előtt: Friedrich Carl von Savigny, Rudolf Jhering, Sir Henry Sumner Maine, Raymond Saleilles. 1900-tól, a Párizsi Világkiállításhoz kapcsolódóan megrendezett első nemzetközi jogi kongresszustól kezdődően: Édouard Lambert, Henri Lévy-Ullmann, Gustav Radbruch, Gutteridge, Marc Ancel, René David, Otto Kahn-Freund, újabban: Konrad Zweigert és Hein Kötz, Pierre Legrand, Johnatan Hill, Patrick Glenn, John Henry Merryman, Geoffrey Samuel, Mark van Hoecke, Jaakko Husa. Magyarországon: Szabó Imre, Eörsi Gyula, Mádl Ferenc, Péteri Zoltán, Varga Csaba. Az összehasonlító jogtudomány magyarországi történetéről és művelőiről részletesen lásd Fekete Balázs: Két vázlat a magyar összehasonlító jogi gondolkodás tablójához - Adalékok a magyar jogösszehasonlítás történetéhez. Állam-és Jogtudomány, 2005/1-2., 143-169.
[4] Geoffrey Samuel: An Introduction to Comparative Law Theory and Method. Hart Publishing, 2014, 23.
[5] Antonina Bakardjieva Engelbrekt: Comparative Law and European Law: the End of an Era, a New Beginning, or Time to Face the Methodological Challenges? In: Laura Carlson, Peter Wahlgren (szerk.): Comparative Law. Scandinavian Studies in law, 2015., 87-104, 90.
[6] A szükségszerűen mikro-összehasonlító funkcionális módszerrel az egyes jogrendszerekben azonos funkciót betöltő szabályok és jogintézmények azonosíthatók függetlenül a jogi megoldás jellegétől. Így nem kizárt azon szabályok vizsgálata sem, amelyeket az egyik jogrendszer írott jogszabállyal, a másik viszont pl. jogon kívüli eszközökkel ér el.
[7] Mathias Siems: The End of Comparative Law. The Journal of Comparative Law, 2007/2., 133-150.
[8] Az összehasonlító jogtudomány mérföldköve az 1900-as első nemzetközi összehasonlító jogi kongresszus Párizsban. A kongresszus által megfogalmazott nagy ideák, mint az elmaradott népek felzárkóztatásának segítése és a jogegységesítés (a nemzetek egymáshoz való közeledésének elősegítése) végcélja a feltárt hasonlóságok alapján az egységes világjog megalkotása volt. (Az új európai ius commune azonban kizárólag az európai kontinentális jogra épült volna.) Az összehasonlító jogirodalomban ezért is meghatározóak kezdetben a nagy jogrendszerek összehasonlítására és tipizálására irányuló törekvések, és a jogi etnológia létjogosultságának elismerése.
[9] Lásd pl. a pozitivista-normativista megközelítés meghaladása; a joggyakorlat, valamint a társadalmi-gazdasági szempontok beemelése a vizsgálatba; a funkcionális módszer meghaladása és elmozdulás a strukturális, mély hermeneutikai elemzés felé; a XX. század elejének összehasonlító jogi célja, a harmonizálás helyett a jogegységesítésben rejlő veszélyek felismerése, és az összehasonlító jognak a jogalkotás javítása érdekében történő hasznosításának irányába való elmozdulás.
[10] Az alábbi gyakorlati kutatási megfontolásokat Geoffrey Samuel: An Introduction to Comparative Law Theory and Method. Hart Publishing, 2014. könyve és az ott hivatkozott szerzők álláspontja alapján ismertetjük.
[11] Lásd az összehasonlító jog kezdeti érdeklődését a jogi etnológia iránt, amely releváns szempontokkal egészítheti ki a kutatást. Az összehasonlító jog történeti-etnológiai gyökereiről lásd Rózsa Dániel i. m.
[12] "Such a comparatist is un passeur, that is to say a ferryman carrying people from one mentality to another and back again. Il va et il vient, d'une rive l'autre (parfois aussi, il mouille)." Legrand, Pierre: Comparer les droits, résolument. Presses Universitaires de France, Párizs, 2009, 238. Idézi Geoffrey Samuel i. m. 111.
[13] Geoffrey Samuel i. m. 56.
[14] Antonina Bakardjieva Engelbrekt i. m. 91-92.
[15] Lásd részletesen: Koen Lenaerts - Kathleen Gutman: The Comparative Law Method and the European Court of Justice: Echoes Across the Atlantic. The American Journal of Comparative Law, 64/4., 2016, 841-864.
[16] Pl. a szexuális orientáción alapuló megkülönböztetés tilalmának elvét a tagállamok jogának összehasonlító elemzésére alapozva állapította meg a C-249/96. sz., Grant v. South-West Trains Ltd. ügyben 1998. február 17-én hozott ítélet 32. pontját: "As for the laws of the Member States, while in some of them cohabitation by two persons of the same sex is treated as equivalent to marriage, although not completely, in most of them it is treated as equivalent to a stable heterosexual relationship outside marriage only with respect to a limited number of rights, or else is not recognised in any particular way."
[17] Pl. a 1612/68-as rendelet alkalmazását érintően és a házasság uniós jogi fogalmával összefüggésében a Bíróság az összehasonlító jogértelmezés eszközéhez folyamodott a 59/85. sz., Hollandia v. v Ann Florence Reed ügyben 1986. április 17-én hozott ítéletében, illetve a 122/99. P & C-125/99. P, D & Sweden v. Council, 2001 E.C.R. I-4319. egyesített ügyekben hozott ítéletében. A Bíróság a házasság fogalmának tagállamok általi eltérő meghatározásait vizsgálva állapította meg, hogy egy jogi fogalom közös (uniós) jelentéstartalmának meghatározása érdekében nem elegendő pusztán egy tagállam jogi megoldásának megfontolása, hanem az egész Közösség (Unió) jogot alakító társadalmi dinamikáját is figyelembe kell venni. (Lásd az 59/85. sz. ítélet 13. pontját: "any interpretation of a legal term on the basis of social developments must take into account the situation in the whole Community [now Union], not merely one Member State." A 122/99. P & C-125/99 sz. egyesített ügyekben szintén a házasság jogintézményével kapcsolatban a Bíróság a tagállamok vonatkozó jogi meghatározásait megvizsgálva arra jutott, hogy a fogalmak széttartósága miatt a házasság fogalmának nem adható egységes uniós definíciója, és a házasságtól eltérő jogi helyzetek nem kezelhetőek a házassággal azonos módon. Lásd a 122/99. P & C-125/99. ítélet 34-36. pontjait: "according to the definition generally accepted by the Member States, the term 'marriage' means a union between two persons of the opposite sex. ... It is clear, however, that apart from their great diversity, such arrangements for registering relationships between couples not previously recognised in law are regarded in the Member States concerned as being distinct from marriage. In such circumstances the Community judicature cannot interpret the Staff Regulation in such a way that legal situations distinct from marriage are treated in the same way as marriage."
[18] Siems i. m.
[19] A jog-összehasonlítás korabeli terminológiája a fejlett nyugati jogi kultúrákhoz képest a távoli országok jogi megoldásainak leírására az 'elmaradott', 'primitív', vagy 'barbár' kifejezéseket használta, lásd pl. Rózsa Dániel i. m.
[20] Raymond Saleilles a "droit commun de l'humanité civilisée" kifejezést használta.
[21] Az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 288. cikke értelmében a rendelet általános hatállyal bír. Teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban. Az irányelv az elérendő célokat illetően minden címzett tagállamra kötelező, azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyja.
[22] Példaként említhető a 2016/679 sz. általános adatvédelmi rendelet 8. cikk (1) bekezdése (a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2016/679 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL [2016] L 119/1., 2016.5.4.), amely a kiskorúak online adatkezelésbe való beleegyezésének korhatárára (13-16 év) vonatkozó, tagállamok által megállapítandó tól-ig előírást tartalmaz.
[23] Az uniós joganyag a https://eur-lex.europa.eu/homepage.html oldalon, a nemzeti jogalkotás pedig a https://n-lex.europa.eu/n-lex/index?lang=hu oldalon érhető el [letöltve: 2024. június 11.]. Az adott irányelvet átültető tagállamok által bejelentett jogszabályok pedig az irányelv oldalán, a "National transposition" fülnél érhetők el.
[24] Répertoire de jurisprudence - https://curia.europa.eu/jcms/jcms/Jo27046/fr/, csak francia nyelven érhető el [letöltve: 2024. június 11.].
[25] Az irányelvi rendelkezések tagállami átültetése eltérhet, pl. ha az irányelv tól-ig határt állapít meg; a tagállami hatósági, vagy jogorvoslati eljárások alkalmazására vonatkozó irányelvi utalás átültetésének megértéséhez az adott tagállam jogorvoslati / hatósági eljárási / engedélyezési / ellenőrzési stb. szabályainak bemutatása is szükséges; az adott tagállam az elérni kívánt uniós célon túl szigorúbb szabályokat is előírhat (lásd a túlzott átültetés - gold plating - gyakorlatát).
[26] Az összehasonlító jog és a jogi imperializmus (jogi mintaadás) ellentmondásos kapcsolatáról lásd pl. Bruno de Loynes de Fumichon: Introduction au droit comparé. Comparative Law Journal of the pacific, Collection 'Ex Professo' Volume II, 2013, 19.: "Il faut relever que cet objectif évident d'harmonisation du droit, et parfois même d'unification du droit, n'empêche pas le développement d'une forme d'impérialisme juridique. Certains législateurs font cavalier seul et légifèrent en ces domaines, sans considérer ce qui se fait à l'étranger, même quand il y une certaine majorité d'inspiration." és Samuel i. m. 6.: "Moreover they should also help the comparatist to become sensitive to the problem of legal imperialism. Such imperialism is where a legal theory fashioned from within one tradition-for example, that law is a structure of norms-is imposed (no doubt unwittingly) onto another tradition that may not actually envisage law in this way."
Lábjegyzetek:
[1] A szerző főosztályvezető, Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet, Nemzetközi és Uniós Jogi Kutatási Főosztály.
Visszaugrás
