Az Európai Unió az elmúlt években célul tűzte ki, hogy a nemzetközi családjog területén megerősítse a tagállamok közötti együttműködést. Ennek elsődleges oka az, hogy a belső határok nélküli térségben a személyek szabad migrációja azzal a következménnyel járt, hogy a különböző tagállamok állampolgárai között ugrásszerűen nőtt azon kapcsolatok száma, amelyek családjogi relevanciával bírnak. A nemzetközi magánjogi és eljárásjogi harmonizáció a maga eszközeivel továbbra is a személyek Unión belüli szabad mozgását hivatott biztosítani, ugyanakkor elősegíti a családjog területén a jogbiztonságot, a kiszámíthatóságot és a rugalmasságot. Mindezeknek köszönhetően a nemzetközi családjog - illetve a családjogot érintő nemzetközi polgári eljárásjog - ma egyike az Unió legdinamikusabban fejlődő jogterületeinek.
Egy konkrét ügy megoldásához ma már sokszor több uniós rendeletet is alkalmazni kell. Ennek megfelelően a legtöbb határon átnyúló ügyben hivatkozni kell a Brüsszel II.a. Rendelet-re[1]., vagy a 2011. június 18-át követően indult perekben az új Tartási Rendelet[2]-re, amelyről a Családjog IX. (2011.) évfolyam 4. számában dr. Wopera Zsuzsától már részletesen olvashattak[3].
A fent említett uniós rendeletek - az Európai Közösséget létrehozó szerződéssel összhangban - teljes egészében kötelezőek és közvetlenül alkalmazandóak Dánián[4] kívül valamennyi tagállamban.
A Tartási R. célja a tartási követelések gyors és eredményes behajtásának biztosítása, ennek érdekében el kívánja érni, hogy az egyes tagállamokban nehézség nélkül kerüljön sor határozathozatalra és e határozat a többi tagállamban további alaki követelmény nélkül, automatikusan végrehajtható legyen.
Kiemelendő, hogy a Tartási R. felváltja a 44/2001/EK rendeletet[5] (továbbiakban Brüsszel I.R.) a tartási ügyekben, azonban a Tartási R. alkalmazása (2011. 06. 18.) előtt indult ügyek továbbra is a Brüsszel I.R. tárgyi hatálya alá tartoznak.
Fontos újdonsága a Tartási R.-nek, hogy a Brüsszel I. rendelettel szemben nemcsak a joghatóságra, hanem az alkalmazandó jogra vonatkozó rendelkezéseket is tartalmaz[6]. Igaz, a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogot továbbutalja, és a kollíziós normákat a 2007. november 23-án elfogadott, a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló Hágai Jegyzőkönyv (a továbbiakban: a 2007. évi Hágai Jegyzőkönyv[7]) meghatározásaival összhangban kell meghatározni azokban a tagállamokban, amelyekben ez a jogi eszköz kötelező erővel bír. A 2007. évi Hágai Jegyzőkönyv hatálya alá tartozik az Európai Unió valamennyi tagállama, kivéve Dánia és az Egyesült Királyság[8].
A Tartási R. tárgyi hatálya[9] kiterjed a családi vagy rokoni kapcsolatból, házassági kapcsolatból vagy házassági rokonságból eredő valamennyi tartási kötelezettségre, a tartásra jogosult személyek közötti egyenlő bánásmód biztosítása érdekében, azonban nem vonatkozik a szerződésen alapuló tartással kapcsolatos jogvitákra, azok továbbra is a Brüsszel I.R. hatálya alá tartoznak. Ez azt jelenti, hogy a Tartási R. joghatósági és alkalmazandó jogra vonatkozó rendelkezéseit állampolgárságtól függetlenül valamennyi, határokon átnyúló tartási ügyben alkalmazni kell, akkor is, ha az alperes szokásos tartózkodási helye nem EU-tagállamban van, vagy nem EU-s állampolgár. Továbbá akkor is, ha a kollíziós normák nem a 2007. évi Hágai Jegyzőkönyvhöz csatlakozott állam jogának az alkalmazásához vezetnének[10].
Ennek következtében a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. (a továbbiakban: Kódex) joghatósági és kollíziós jogi szabályait a 2011. június 18. után indult tartási ügyekben már nem lehet alkalmazni, azokat a 2010. évi CXXVII. törvény hatályon kívül is helyezte. A Tartási R. ezen területet érintő rendelkezései tehát "felülírták" a Kódex szabályait.
Fontos megemlíteni, hogy a Tartási R. nemcsak a Kódex joghatósági és alkalmazandó jogra vonatkozó rendelkezéseit "semlegesítik", hanem az ilyen tárgyú esetlegesen hatályos bi- és multilaterális egyezményekét is, miután a Tartási R. a tagállamok közötti kapcsolatokban e körben szintén elsőbbséget élvez azon egyezményekkel és megállapodásokkal szemben, amelyek az e rendelet által szabályozott területre vonatkoznak, és amelyeknek a tagállamok részesei.
A fent felsorolt rendeletek gyakorlati alkalmazása szempontjából fontosnak tartom, hogy a bíróságnak a megkeresését (kezdőirat megérkezését) követően a joghatóságát mind a házassági, szülői felelősséggel, mind a tartással kapcsolatos ügyekben hivatalból vizsgálni kell.
Amennyiben valamely tagállam bíróságánál olyan eljárást kezdeményeznek, amely tekintetében e rendelet értelmében nem rendelkezik joghatósággal, a bíróság megállapítja joghatóságának hiányát. Ez gyakorlatilag lehetőséget kínál arra, hogy a bíróság a Polgári perrendtartásról szóló törvény (1952. évi III. tv. - Pp.) 130. § alapján idézés kibocsátása nélkül elutasítsa a keresetlevelet, avagy ezen jogszabályhelyre visszautalva megszüntesse a pert.
A Tartási R. 11. cikke rendelkezik az elfogadhatóság vizsgálatáról. Ennek gyakorlati alkalmazása a polgári perrendtartásunkkal összefüggésben azonban némi értelmezést igényel.
Ezen cikkben foglaltak alapján - amennyiben másik államban szokásos tartózkodási hellyel rendelkező alperes nem jelenik meg határnapon a bíróság előtt - a joghatósággal rendelkező bíróság mindaddig nem határozhat érdemben a keresetet illetően, amíg megállapítást nem nyert, hogy az iratot olyan módon kézbesítették számára, amelyet az átvevő tagállam belső joga a saját területén keletkezett iratoknak az ott tartózkodó személyek részére történő kézbesítésére előír; vagy az iratot ténylegesen átadták az alperes számára, vagy azt eljuttatták a lakóhelyére az e rendelet által előírt valamely más módon. További előfeltétel az érdemi határozathozatalnak az is, hogy az iratot az alperesnek megfelelő időben kézbesítették vagy adták át ahhoz, hogy védekezést terjeszthessen elő. Feltéve persze, ha a Kézbesítési[11] R. rendelkezései alapján idézést vagy azzal egyenértékű iratot kézbesítés céljából egy másik tagállamba kellett továbbítani.
Ugyanez érvényes arra az esetre, ha a kézbesítés során a Kézbesítési R. rendelkezései nem alkalmazandók (EU-n kívül lakik az alperes) és a kézbesítésre a polgári és kereskedelmi ügyekben keletkezett bírósági és bíróságon kívüli iratok külföldön történő kézbesítéséről szóló, 1965. november 15-i Hágai Egyezmény 15. cikkét kell alkalmazni, azonban az alperes nem jelent meg a határnapon.
Szintén elgondolkodtató a Tartási R. 12. cikkének perfüggőséggel kapcsolatos rendelkezése. Eszerint amennyiben azonos felek között ugyanabból a ténybeli alapból származó ugyanazon jog iránt különböző tagállamok bíróságai előtt indítottak eljárásokat, a később felhívott bíróság az elsőként felhívott bíróság joghatósága megállapításáig hivatalból felfüggeszti az eljárást.
Álláspontom szerint ez gyakorlatban azt jelenti, hogy másodikként felhívott bíróságnak az igazságügyi együttműködés keretében meg kell keresnie az elsőként felhívott másik tagállam bíróságát, hogy tájékoztassa arról, megállapította-e a perre a joghatóságát, vagy fel kell hívni a feleket arra, hogy jelentsék be a bíróság részére a másik bíróság ezzel kapcsolatos döntését. Amennyiben az elsőként felhívott bíróság a joghatóságát megállapította, és lefolytatja az eljárást, a később felhívott bíróság az elsőként megkeresett bíróság javára megállapítja saját joghatóságának hiányát, és ezáltal a magyar bíróság vagy elutasítja a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül, vagy a Pp. 130. §-ra visszautalva a Pp. 157. § alapján megszünteti a pert.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
