Nagy Levente: A 2016-os kanadai választásireform-kísérlet - 1. rész (PSz, 2021/2., 5-52. o.)

Kanadában, a 2015-ös szövetségi parlamenti választások kampányában a korábbi három választást (2006; 2008; 2011) elvesztő Liberális Párt új vezetője, Justin Trudeau, választási reformot ígért egy liberális győzelem esetén. A párt abszolút többséggel nyerte meg a 2015-ös választásokat a rivális konzervatívokkal szemben, reformra azonban nem került sor. A szándékosan késleltetett kezdeményezést, majd a viszonylag hosszas bizottsági előkészületeket követően a reform - a kormány kellő tudatosságának és megfontolt lépéseinek köszönhetően - kudarcba fulladt a végső formába öntés fázisában, olyannyira, hogy a 2019-es, majd a 2021-es előrehozott választásokon már fel sem merült a reform gondolata. A történések indokoltan vetik fel kérdések egész sorát a reform lényege, jellege, komplexitása, illetve az idevágó kanadai események alakulása kapcsán.

A két részre tagolt munka első része (jelen írás) a reform fogalmának "belső", komplex világát mutatja be, azt követően a reform folyamatának elméleti megalapozását tűzi célul, különös tekintettel a folyamat szereplőire, illetve a reform érdekcentrikus, de főleg értékorientált motivációira.

Az elméleti alapokra támaszkodva, a második rész a kanadai fejlemények bemu­tatására, a reformkudarc "miért"-jének megválaszolására tesz kísérletet, annak a tézisértékű megállapításnak a szemmel tartásával, hogy a választási reform összetett folyamatában az érdekcentrikus és értékorientált tényezők többnyire nem vegytisztán, hanem a kettő ötvözeteként jelennek meg, leginkább abban a formában, hogy a politikai szereplők (pártok és/vagy egyének) normatív értékekre való hivatkozással kísérelik meg tényleges politikai érdekeik érvényre juttatását. Végül, a reform megakadályozásának következményeként, a tanulmány kitér a 2019-es és a 2021-es választási eredmények alakulására is.

Bevezető

A konföderáció óta (1867) Kanadában relatív többségi rendszer alkalmazásával választják meg az alsóház képviselőit. Régóta alapvető kérdésként tételeződik, hogy vajon mennyire elégíti ki a jelenlegi rendszer a társadalom igényeit és elvárásait? A relatív többségi rendszer torzító hatásainak, illetve Kanada sajátosságainak figyelembevétele mellett nem meglepő, hogy szövetségi és tartományi szinten számos reformkísérlet született, és több, sikeres kivitelezésre is sor került tartomá-

- 5/6 -

nyi szinten, a 20. század folyamán. Az sem meglepő, hogy többen fogalmazták meg a szövetségi szintű változtatás szükségességét, annak ellenére, hogy Kanada kormányai tulajdonképpen hosszú időn át működőképesek tudtak lenni, ami - lássuk be - a status quo melletti érvelés alapjaként is szolgálhat.

Monográfiájában, William IRVINE, Kanada választási rendszerének megreformálására sürget, kiemelve, hogy mindenekelőtt arányosabbá kell tenni a rendszert. Az ország sajátosságából adódik egy erős földrajzi képviselet gondolata, hiszen alapvető meggyőződés, hogy a föderális berendezkedés Kanadában csak akkor állhat biztos lábakon, ha a központi hatalom kellő mértékben képviseli a tagegységeket (tartományokat), és ténylegesen is figyelembe veszi az egyes régiók érdekeit. Ha ez nem történik meg, a régiók eltávolodnak a kormánytól, elidegenednek a rendszertől és egyre fokozódó elégedetlenségüknek fognak hangot adni.[1]

Melina Meng szerint a fennálló rendszer tarthatatlan, többek között azért, mert a nők, a kisebbségek és az őslakosok súlyos alulreprezentáltságát eredményezi, eltorzítva ezzel a választói akaratot. Az ebből fakadó elégedetlenség, hangsúlyozza a szerző, a választásokon való részvételi arány fokozatos csökkenésében nyilvánul meg.[2]

Hasonlóan vélekedik Andre Barnes, Dara Lithwick és Erin Virgint is, mondván, hogy ha ismétlődően felmerül a választási reform ötlete, akkor valahol valami nincs rendben a fennálló rendszerrel. A relatív többségi rendszer, illetve a felmerülő alternatívák mélyreható vizsgálatát követően a szerzők arra jutottak, hogy nagy ívű reformra van szükség a választási rendszer arányosítása érdekében.[3]

E szerzők is érzékeltetik, hogy régóta vita tárgya Kanadában a relatív többségi rendszer megtartásának vagy megváltoztatásának kérdése. Úgy tűnik, a '90-es évektől megélénkültek a reformmal kapcsolatos viták, aztán a 2015-ös parlamenti választásokat követően a kérdés új lendületet kapott. Ennek oka, hogy a 2015-ös választásokat megelőző három választás (2006; 2008; 2011) a Konzervatív Párt győzelmét hozta, nem véletlen tehát, hogy a nagy rivális, Liberális Párt elnöke, Justin Trudeau a hatalomváltás érdekében reformot ígért a 2015-ös választási kampányban. Üzenetének lényege, hogy liberális győzelem esetén a 2019-es parlamenti választásokon már más rendszer alapján fogják mandátumokká alakítani a szavazatokat. Reformígéretének köszönhetően a Liberális Párt megnyerte a

- 6/7 -

2016-os választásokat, aztán győzött 2019-ben, illetve az előrehozott 2021-es választásokon is, reformra azonban nem került sor.[4]

Annak a széles körben megfogalmazott megállapításnak az alapján, hogy a jelenlegi választási rendszer nem tesz eleget a kanadai társadalom demokratikus igényeinek és céljainak, miközben nem kerül sor reformra, kérdések egész sora merülhet fel az elemzőben:

- Milyen társadalmi-politikai feltételek vagy determinánsok (társadalmi tagoltság, politikai rendszer, pártrendszer stb.) szükségesek ahhoz, hogy megfogalmazódjon a választási reform gondolata?

- Kik állnak a reformkezdeményezés hátterében?

- Milyen szándékok, motivációk mozgatják a változtatást vagy a status quo megőrzését (reformgeneráló vagy -akadályozó tényezők)?

- Valóban szükséges-e a reform? Ha igen, ki és milyen szempontok mentén ítéli azt meg?

- Milyen kritériumok alapján választható ki az új rendszer: normatív értékeket követő, netán önérdekeket szolgáló, vagy a kettő kombinációját érvényesítő szempontok mentén?

- Milyen tényezők szükségesek ahhoz, hogy a javaslatból tényeleges reform váljék, azaz, kitől és/vagy mitől függ a reform sikeres kivitelezése, vagy kudarcba torkollása?

- Milyen vélt vagy valós következményei vannak (lehetnek) a reformnak?

Ilyen és ehhez hasonló, egymáshoz közvetlenül kapcsolódó kérdések megválaszolása a feladat, ha kellő magyarázattal szeretnénk alátámasztani például a 2016-os kanadai fejleményeket, de e kérdések megválaszolása egyfelől szükségessé teszi a választási reform elméleti vizsgálatát is, amelynek révén - reményeim szerint - jobban rávilágíthatunk e komplex fogalom "belső" világára.

E bevezető részt három lényeges megjegyzéssel zárom. Egyrészt, Kenneth Arrow óta tudjuk, hogy nincs "tökéletes" választási rendszer, már csak azért sem, mert nincs egyetlen olyan, az egyéni preferenciákat kollektív preferenciává átváltó függvény, amely egyidejűleg képes lenne eleget tenni az általános elvárásokkal összhangban levő kritériumrendszernek.[5] Más szavakkal, Arrow, paradoxont jelentő "lehetetlenségi tétele" értelmében egyetlen véleményaggregáló eljárás sem lehet tökéletes, ugyanis "az egyéni racionális döntések véleményösszegző mechanizmusa irracionális kollektív döntést eredményez".[6] Úgy tűnik, tehát, vannak előnyökkel és hátrányokkal rendelkező választási rendszerek, ezért viták révén kell (lehet) kialakítani az értékek hierarchiáját, majd a különböző perspektívák figyelembevételével kell (lehet) eldönteni a reform szükséges vagy nem szükséges