"A közérdek érvényesítésére választható a piac, vagy a hatósági ügyintézés, és amelyik kisebb ügyleti költséggel működik, elsőbbséget élvez. [..] A kulcskérdés az, hogy a két lehetőség közül melyik a kevésbé célszerűtlen."
Coen Teings
Az egyes hivatásrendek - így a jogászok foglalkozási csoportjai is - akkor kerültek a társadalomtudomány érdeklődési körébe, amikor az ún. funkcionalista szemlélet megjelent e tevékenységek szociológiáját vizsgálók között.[1] A kutatások a különböző hivatások definiálása mellett a társadalomban betöltött szerepüket is igyekeztek meghatározni. A funkcionalista gondolkodók képviselői szerint a professziók képviselői a közjó érdekében önzetlenül járulnak hozzá a társadalom fejlődéséhez, jólétéhez. A professziók így nem a magánérdeket, hanem a közt szolgálják,[2] funkcionálisan hozzájárulva a társadalmi rend fenntartásához.[3] Ezek a szakmák (köztük a jogi hivatásrendek) a társadalom számára értéket képviselő közjavakat nyújtanak, tevékenységük pedig közvetlen hatással van a gazdaságra is. Így ezeket a szakmákat az állam széles körű szabályozás alanyává teszi a szolgáltatások minőségéhez, adott esetben pártatlanságához kapcsolódó közérdek, valamint a szolgáltatásokat igénybe vevők érdekeinek biztosítása érdekében. Ha szervezetszociológiai szempontból vizsgáljuk, a legfontosabb kérdés az, hogy kinek, mely társadalmi csoportnak vagy csoportoknak az érdekében működik, vagy kellene hogy működjön a belőlük létrehozott szervezet.
E rövid dogmatikai alapvetés után merül fel a kérdés, hogy milyen is ma a közjegyzőség súlya, szerepe, hatása a magyar társadalomban, ezen belül is a gazdasági életben betöltött funkciója, ellátja-e azt a feladatot, amelyet a jogalkotó a '90-es évek elején elképzelt e szakmának? Az elmúlt majdnem 25 évben bekövetkezett társadalmi és gazdasági változások tükrében kell-e változtatnia tevékenysége gyakorlásának módszerein (anélkül, hogy elveszítené annak lényegét), és hogyan? Jó-e az a jogalkotási folyamat, amely az elmúlt években érintette a közjegyzőket, különösen úgy, hogy a szabályozás mindig is védte megszerzett privilégiumaikat, e tekintetben számos bírálat és támadás is érte. (Legátfogóbban 2005-ben, amikor is a Gazdasági Versenyhivatal átfogó szabályozási reform megindítását javasolta és - a 2001-2004 között a lakáshitelezésben történt közjegyzői közreműködést ért számos kritika miatt - a politika támogatását is megnyerte.[4]) Az évek során a közjegyzői szervezetre is igazzá vált a tipikus szervezeti reakció: saját érdek beállítása közérdekként. A közérdek nem pontos meghatározása pedig azzal jár, hogy az önérdek-érvényesítő szervezeti logika hatékonyan képes kizárólag saját érdekei szerint alakítani működését, ezt látjuk viszont a közelmúlt szervezetet érintő jogalkotásában is.
Ahhoz, hogy az elemzés szűkebb vizsgálati területét, a közjegyzők gazdaságban betöltött szerepét megértsük, röviden ismertetni kell azt is, hogyan alakult a rendszerváltozást követően a közjegyzőségre vonatkozó szabályozás. Részben arra is keressük a választ, hogy a közjegyzői tevékenység körében, mint foglalkozás, mi a közérdek: a tevékenységi köreiben a közjó érdekében kifejtett hatása, vagy az, hogy a közjegyző mint tevékenység ilyen formában létezzen.
A közjegyzői tevékenységek közül az okiratszerkesztési eljárás az, ami legjobban megvilágítja a fent említett problematikát: azt kell vizsgálni, hogy a közjegyzői okirathoz kapcsolódó szigorú eljárási és szervezeti rend kizárhatja-e, hogy e jogintézmény hatékonyan kiszolgálja a gazdaság érdekeit anélkül, hogy sérülnének a közokirattal (közjegyzői okirattal) szemben támasztott követelmények, illetve milyen mértékben képes a közjegyzői szolgáltatás hozzájárulni a jogbiztonság mint közérdek tényleges és hatékony biztosításához.
A közjegyzőség esetében a történelmi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy fennállása óta képesnek kell lennie arra, hogy a folyton változó viszonyok között meghatározza, mi az intézmény lényege, miért van szükség preventív igazságszolgáltatásra, e területen fennálló monopolhelyzete miatt pedig van a tevékenységének szolgáltató jellege is, amellyel (bizonyos fokig) meg kell felelnie az igénybevevők elvárásainak.[5] Ellenkező estben a közjegyzőség nemhogy bővíteni, de még megőrizni sem tudja majd meglévő feladatait, "részesedését a jogi piacon". Ha nem képes a változó viszonyokhoz alkalmazkodni, a fellépő diszfunkciókat kezelni, a társadalom és annak megnyilvánulásaként a politika részéről folyamatosan megjelenik majd az a szabályozási igény, hogy egyes területeken (főként a gazdasági területeken) korlátozzák tevékenységi körét és ezzel csökkentsék bevételeit.[6]
E kérdéskörben három fő részterületet érdemes megvizsgálni:
1. a közjegyzőség intézménye, különös tekintettel közhitelességi funkciójára, hogyan alakultak az ehhez kapcsolódó, jogállását meghatározó szabályok,
- 55/56 -
2. a kérdés elemzéséhez vizsgálni kell, hogy milyen közérdeket érvényesít a közjegyző, illetve ha van, mi a tevékenysége monopóliumainak indoka, mi a közokiratba foglalás célja és hogyan garantálja a jogbiztonságot a közjegyzői okirat,
3. annak vizsgálata, hogy a státusszabályok (illetékesség, álláshelyek száma stb.) és a közjegyzői díjszabás a piacrendszer részét képezi-e, annak funkciójához kell igazítani, vagy más szempontok dominálnak a szabályrendszer kialakításában.
A közhatalom (hatalom, mint állami monopólium) eredet megközelítése nagyon sokrétű (filozófiai, szociológiai és ezekből eredő államelméletek meghatározásai), jogi definíciót nem is találunk. Lényegében e nemzeti - gyakran alkotmányos szintű - rendelkezések határozzák meg, hogy az adott állam mely tevékenységeknek kölcsönöz közhatalmi jelleget, amelyek éppen az állami szuverenitásból eredeztethető hatáskörök gyakorlása miatt nyerik el közhatalmi jellegüket. Adott tevékenység attól kap közhatalmi jelleget, hogy az állam a tevékenységnek ugyanolyan vagy hasonló jogkövetkezményeket tulajdonít, mint az állami szervezetrendszeren belül megvalósított döntéshozó vagy jogalkalmazó tevékenységeknek.
A kiindulópontot az Alkotmánybíróság határozatai adják, amelyekben meghatározta a közjegyzői tevékenység mibenlétét, s ennek során következetes gyakorlatot alakított ki: a közjegyzői tevékenység az igazságszolgáltatási tevékenység része. Az Alkotmánybíróság a 108/B/1992. AB határozatában - az ügyvédek és a közjegyzők közötti megkülönböztetés alkotmányossági vizsgálata során - foglalta össze a közjegyzői tevékenység jellegét, jellemzőit, és az ebben foglaltak szolgáltattak alapot a későbbi, közjegyzőket érintő alkotmányossági vizsgálatokhoz. A hivatkozott határozat indokolása szerint "[a] modern jogállamokban a közjegyzőket a törvény közhitelességgel ruházza fel. A közjegyző - egyebek között az általa szerkesztett és hitelesített közokiratok által - a jogviták megelőzése érdekében végez olyan jogi szolgáltatást, amely tehermentesíti a bíróságokat, az igazságszolgáltatást, de elősegíti a forgalom szabadságát, biztonságát és a szerződési fegyelem erősödését is." A 944/B/1994. AB határozatban az Alkotmánybíróság a következőt is rögzítette: "[a]hhoz, hogy a közjegyző e megelőző, segítő feladatának eleget tudjon tenni, az igazságszolgáltatásban elfoglalt különleges helyzete miatt különböző - az intézményt védő, valamint személyével szemben követelményként megfogalmazott - garanciális jellegű szabályok szükségesek. [(...) a közjegyzői tevékenység állami tevékenység, amelyet gazdaságilag önálló (adójogilag egyéni vállalkozóként nyilvántartott) közjegyzők látnak el. A közjegyzőség az állami igazságszolgáltatás rendszerében foglal helyet. A közjegyző állami, hatósági státuszát bizonyítja továbbá, hogy egyes tevékenységi körében hozott határozatainak jogosultságot megállapító jellege lehet (értékpapírok vonatkozásában gyakorolt jogkörei, öröklési jogi határozatai stb.)]."
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
