Megrendelés

Hírek (IJ, 2009/6. (35.), 254-256. o.)

Nagyobb nemzetközi beleszólást enged a domain-nevek kiosztásába az amerikai kormány és az internetes címeket kezelő ICANN nonprofit szervezet megállapodása. Az amerikai kereskedelmi minisztérium és az internetes domain-neveket ellenőrző, a kiosztott nevekkel és számokkal foglalkozó internetes társaság (ICANN) között szerdán létrejött új egyezmény értelmében fontos kérdésekben négy nemzetközi testület ellenőrzi majd a szervezet tevékenységét. A testületek tagjait különböző országok képviselőiből, ám az Egyesült Államok részvétele nélkül kívánják összeállítani, ezzel próbálva nemzetközivé tenni a háttérben működő, de jelentős hatalommal bíró szervezetet. Az ICANN teljes függetlenedését támogató Viviane Reding - időközben leköszönt - európai uniós távközlési biztos is üdvözölte a felügyeleti rendszerről szóló új megállapodást. (Prím Online)

A Nyílt Dokumentumformátum Szövetség (ODFA) szerint szakmailag indokolatlan és jelentős többletköltséggel jár az az állami szoftverbeszerzés, amely keretében a Microsoft legújabb szoftvereit vásárolják meg az államigazgatás és a közoktatás számára. A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság nettó 24 milliárd forintért Microsoft, Novell és nyílt forráskódú szoftvereket vásárolt. Az ajánlatkérés 24 milliárd forintos keret-megállapodásra szólt, a következő bontásban: közigazgatási és oktatási szoftvereket kell szállítani, illetve a korábbi licenceket bővíteni, három kategóriában. Első a Microsoft, második a Novell, míg harmadik a nyílt forráskódú szoftver-csoport. Az elsőre 12 milliárd, a másodikra és a harmadikra 6-6 milliárd forint a keret. A szervezet pénteken nyílt levélben fordult a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság vezetőjéhez. A levélben kiemelik: "az európai tapasztalatok azt mutatják, hogy az új Microsoft szoftverek beszerzése előnytelen üzlet, mivel a jelenleginél még drágább szoftverek nem hoznak kimutatható hasznot felhasználójának". A szervezet hozzáteszi: azokban az uniós tagállamokban, ahol a kormányzati informatikai kérdésekben központilag döntenek, a nyílt szabványok, nyílt dokumentumformátum (ODF) kötelező államigazgatási alkalmazásáról hoztak kormányrendeletet, az Európai Unió ajánlásának megfelelően. A nyílt levél szerint az ODFA fenntartásainak ad hangot, hogy válság idején éppen Magyarország az első olyan európai uniós tagállam, ahol a világ legdrágább irodai szoftvercsomagjának beszerzéséről születik központi döntés. Az ODFA felszólítja a Központi Szolgáltatási Főigazgatóságot, hogy állítsa le a Microsoft Office 2007 bevezetésének végrehajtását, indítson próbaprojekteket a kormányzati csúcsintézményekben, és az eredmények alapján hozzon érdemi döntést a további nagyértékű beszerzésekről. (Prím Online)

A Fővárosi Ítélőtábla nem talált kivetnivalót abban, hogy a kormányzati szoftverekre szóló, 25 milliárd forintos közbeszerzést eleve Microsoft termékekre írták ki. A bíróság úgy látta, hogy a közbeszerzőnek "joga volt saját beszerzési igényét meghatároznia". A Fővárosi Ítélőtábla elutasította a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) keresetét az úgynevezett szoftverlicensz ügyben, amivel jogerőre emelkedett az elsőfokú bíróság korábban hozott ítélete. A versenyhatóság amiatt indított pert, mert véleménye szerint a szoftverlicenszek beszerzésére kiírt pályázat tárgymeghatározásával a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság korlátozta a szoftverpiaci versenyt. A Központi Szolgáltató Főigazgatóság (KSZF) 2008. január 4-én írt ki nyílt közbeszerzési eljárást a közigazgatási és oktatási intézmények által korábban beszerzett szoftverlicenszek bővítése, kiegészítése, meghosszabbítása, verziókövetése, cseréje, valamint új szoftverlicenszek beszerzése céljából. A négy évre szóló keretmegállapodás értéke 25 milliárd forint. Az ajánlati felhívás tárgymeghatározása szerint az eljárásban csak a "Microsoft", vagy "azzal egyenértékű" szoftverek forgalmazói vehetnek részt. A beszerzés tárgyának versenyt korlátozó meghatározása miatt a Gazdasági Versenyhivatalnak a Közbeszerzések Tanácsába delegált tagja a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz (KDB) fordult az eljárás felfüggesztését kérve. A tanácstag véleménye szerint ugyanis a KSZF feleslegesen nevezi meg a "Microsoft" termékeket, mert ez szükségtelen a beszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározásához. Álláspontja szerint az ajánlatkérő az előírással korlátozza a szoftverpiacon lévő vállalkozások közötti versenyt. A jogorvoslati eljárásában a KDB megszüntető határozatot hozott. A testület érvelése szerint a KSZF csak a közbeszerzési eljárás tárgyának egyértelmű megjelölése miatt nevezte meg cégszerűen a terméket, így jogsértés nem történt. Az állami intézmények ugyanis jellemzően Microsoft szoftvereket használnak, így ezekhez illeszkedő szoftverekre van szükség a továbbiakban is. A GVH a Fővárosi Bíróságnál (FB) a határozat felülvizsgálatát kérte. Keresetében a GVH delegáltja azt kéri a bíróságtól, hogy semmisítse meg a KDB határozatát és kötelezze új eljárásra a testületet. Az FB elutasította a GVH keresetét. Az ítélet szerint a bíróság indokoltnak találta a "Microsoft" szoftverlicenc, (vagy azzal egyenértékű) termék megnevezést, mert a közbeszerzőnek joga van arra, hogy saját beszerzési igényét meghatározza, biztosítva így a már meglevő rendszerekkel való együttműködést. Az elsőfokú döntés ellen a GVH fellebbezett. A Fővárosi Ítélőtábla 2009. október 14-ei döntésében azonban elutasította a versenyhatóság keresetét és helyben hagyta az FB döntését. Az ítélet jogerős. (NOL.hu)

Az NHH megbírságolta az Antenna Hungáriát, és meghallgatást indít a helyi televíziók digitális átállásáról. A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) stratégiai fontosságú kérdésnek tekinti a televíziós digitális átállás sikerét, hiszen 2012-re az egész Európai Unióban és így Magyarországon is le kell állítani a jelenlegi földfelszíni analóg televíziós műsorszórást, mondta Pataki Dániel, az NHH elnöke. Az NHH és Antenna Hungária 2008 szeptemberében írta alá a hatósági szerződést öt földfelszíni digitális televízió és az egy VHF sávi rádióműsorszóró-hálózat üzemeltetési jogosultságáról. A hatóság a földfelszíni digitális átállás körülményeit, a 2008-as pályázat nyertesével, az Antenna Hungária Zrt.-vel kötött hatósági szerződésben foglalt kötelezettségek és vállalások teljesülését a szolgáltatás tavaly év végi beindításától kezdve fokozott figyelemmel kíséri. A kötelezettségek és a vállalások ellenőrzése után az NHH Tanácsa 2009 márciusában az Antenna Hungária, illetve a tulajdonában lévő Antenna Digitális Televízió, illetve Rádió Műsorterjesztő Kft., (ADTM, ADRM) társaságokat a kötelezettségek teljesítésére és a jogszabályoknak megfelelő magatartás tanúsítására hívta fel. Májusban és júliusban a felhívásokban foglaltak teljesülésének vizsgálata során - figyelembe véve a Magyar Rádió, valamint a Katolikus Rádió beadványaiban foglalt problémákat is - az NHH jogalkalmazási eljárásokat indított mind az ADTM, mind az ADRM ellen. A földfelszíni digitális televíziós (DVB-T) és a földfelszíni mobiltelevíziós (DVB-H) szolgáltatás vizsgálata során feltárt fontosabb jogsértések: A DVB-T platformon nem teljesült legalább egy új földfelszíni műsorterjesztésű általános tematikájú, szabad hozzáférésű műsor elérhetővé tétele; a DVB-H platformon a továbbítási kötelezettség késedelmesen, illetve csak részben teljesült; a digitális földfelszíni televízió műsorterjesztés vételére alkalmas digitális vevődekóder kedvezményes (minimálbér 1 százalékának megfelelő törlesztő részletű) forgalomba hozatalára vonatkozó kötelezettséget megsértették. Megsértették a "matricarendszer" működtetésére vonatkozó kötelezettséget; nem tettek maradéktalanul eleget a tájékoztató internetes oldal kialakításáról szóló előírásoknak; a DVB-T platformon a közszolgálati műsorok terjesztésére megkötött szerződések műsorterjesztési díjra vonatkozó rendelkezései nem állnak összhangban a Pályázati Kiírással; a közszolgálati rádió műsorszolgáltató műsorárainak továbbítására irányuló szerződéskötés elmaradt. A földfelszíni digitális rádiós (DAB) szolgáltatás vizsgálata során feltárt fontosabb jogsértések: Az Inforádió Kft., és a Lánchíd Rádió Kft. műsorának terjesztésére vonatkozó vállalás nem teljesült; a közszolgálati rádió műsorszolgáltató (Magyar Rádió Zrt.) műsorainak és az országos közműsorszolgáltató (Magyar Katolikus Rádió Zrt.) műsorának terjesztésére tett ajánlatok műsorterjesztési szolgáltatás tartalmára vonatkozó rendelkezései nem felelnek meg maradéktalanul a Dtv. és az Eht., valamint a Hatósági Szerződés rendelkezéseinek; a közszolgálati rádió műsorszolgáltató műsorainak továbbítására irányuló szerződéskötés elmaradt. Az NHH Tanácsának helyzetértékelése szerint annak ellenére, hogy az utóbbi hónapokban jelentősen kibővült a földfelszíni digitális televíziózás műsorkínálata, elindult a kedvezményes vevődekóder értékesítés és a kommunikációs kampány, a legkritikusabb sikertényezőknél, azaz mind a tartalom, mind a hozzáférési eszközök, mind pedig a tájékoztatás területén komoly hiányosságok voltak, illetve vannak még ma is. Ezért az NHH Tanácsa 40 millió forintos bírságot szabott ki, egyúttal - határidők rögzítésével - felszólította az Antenna Hungáriát, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a jogszerű, a hatósági szerződésben foglaltaknak megfelelő állapot eléréséhez.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére