A rovatba, Sólyom Lászlóra is emlékezve arról vártunk írásokat, hogy vajon mennyire voltak reálisak a Sólyom-bíróság és általában a rendszerváltó értelmiség elvárásai a liberál-demokratikus alkotmányos fordulattal kapcsolatban. Komoly alkotmányos hagyományok hiányában el lehetett-e várni a polgároktól, hogy megértsék és kövessék a többségi felfogást gyakran elvető alkotmánybírósági döntéseket (pl. a halálbüntetés eltörléséről, a visszamenőleges igazságszolgáltatás tilalmáról, a személyes adatok vagy a szólásszabadság szigorú védelméről). Mennyiben könnyítette meg a 2010-es autokratikus populista fordulatot az, hogy egy elitistának gondolt alkotmányos felfogás nem vált a jogi kultúra széles rétegek által elfogadott részévé. Mit tehetett volna az Alkotmánybíróság és a liberál-demokratikus elit az alkotmányos kultúra megerősítése érdekében?
"Lerombolták alkotmányos rendszerünket." - Sólyom László így kommentálta az Alaptörvény negyedik módosítását 2013-ban, amely érvénytelenítette a magyar Alkotmánybíróság addigi határozatait. A Fundamentum számára készült beszélgetésben Sólyom László arra is utalt, hogy a "magyar Alkotmánybíróság többé nem az alkotmányvédelem legfőbb szerve."[2] Ez a két mondat - közvetlen tartalmán túl - azért kulcsfontosságú, mert azt feltételezi, hogy vannak olyan egyetemes alkotmányos értékek,[3] amelyekhez a magyar alkotmányos világban 2010 óta tartó rombolást és annak következményeit mérhetjük. Vagyis nem minden alkotmányos, ami egy alkotmánnyal történik, és nem minden alkotmánybíróság érdemli meg az alkotmánybíróság nevet.
Mik azok az egyetemes alkotmányos értékek, amelyekhez az alkotmányos rendszerben történt változásokat mérhetjük? Es melyek azok a helyi[4] hagyományok, amelyekre hivatkozva a rombolás folyik? Mi az alkotmányosság egyetemes elvei és a partikuláris értékek egymáshoz való viszonya? Igaz-e, hogy ezek az értékek mindig szemben állnak egymással, és választanunk kell közöttük? Az egyetemes értékek érvényesítése óhatatlanul a partikuláris értékek feladását jelenti? A jelen írás ezekkel a kérdésekkel foglalkozik.
Elsőként arról lesz szó, hogy melyek az alkotmányosság univerzális értékei, és mik tekinthetők partikuláris, helyi alkotmányos értékeknek. Ezt követően a cikk arra kérdez rá, hogy egy olyan legitim rendszerben, ahol az intézmények és az egyének rutinszerűen az alkotmánynak megfelelően működnek - azaz, ahol szokássá vált az alkotmányosság gyakorlása -, milyen intézményi jogértelmezés áll összhangban az egyetemes elvekkel és az alkotmányos hagyományokkal. Azaz, melyek a legitim helyi variánsok, és mikor igazolható egy helyi variáns? A kérdések megválaszolásában a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság lelkiismereti és vallásszabadsággal kapcsolatos döntései lesznek segítségemre.
Az alkotmányosság egyetemes értékei azok az értékek, amelyek morálisan érvényesek bárhol, ahol az emberek politikai közösséget alkotva élnek. Ez egyrészt az emberek közös emberi mivoltából következik, másrészt abból az általános követelményből, miszerint az emberek felett gyakorolt hatalom igazolásra szorul. A hatalom legitimitásának fokmérője, hogy a közhatalomgyakorlás mennyiben felel meg az alkotmányosság egyetemes értékeinek.[5] Ez utóbbiak érvényre juttatása, bár sohasem maradéktalanul, de lehetséges[6] és a politikai közösségek képesek úgy cselekedni, mint ha megvalósíthatók volnának.[7] Minél inkább megvalósulnak az alkotmányosságnak ezek az ideáljai egy politikai közösségen belül, a hatalom legitimitása annál biztosabb lábakon áll.
A progresszív alkotmányos gondolkodás az egyetemes alkotmányos értékeket három kategóriába sorolja: az emberi jogok védelme, a demokrácia, valamint a jogállamiság követelményeiként utal rájuk.[8] A három kategória azt az elvárást jeleníti meg, hogy a kormányzat felépítése demokratikus, az állam intézményei hatásköreiket a törvények keretein belül jogszerű módon gyakorolják, működésük során tiszteletben tartják és védik a szabad és egyenjogú polgárok alapvető emberi jogait.
Ezek az értékek szolgálnak alapjául azoknak a társadalmi mozgalmaknak, amelyek olykor "radikális" törekvésekkel állnak elő.[9] Mégis, e mozgalmak és az ezek által vívott küzdelmek azok, amelyek vissza-visszatérően arra késztetik az alkotmányos intézményeket,[10] hogy újra megvizsgálják a társadalmi gyakorlatokat[11] és szokásokat abból a szempontból, hogy azok kiállják-e az egyetemes értékek próbáját, vagy esetleg olyan tradíciók, amelyeken, Lesznai Anna szavaival élve, tisztelettel túl kell nőni.[12]
A partikuláris értékek a politikai közösség sajátos, helyben érvényesülő alkotmányos alapértékei. Az emberi jogok védelmi köre, a demokratikus intézményi formák vagy jogállami eljárások ugyanis az egyes társadalmakban a politikai, kulturális és gazdasági sajátosságoknak megfelelően eltérő intézményi felfogásokat eredményezhetnek, valamint más-más alapjogi egyensúlyt hozhatnak létre. Az alkotmányos in-
- 72/73 -
tézményeknek az egyetemes elvek értelmezésekor érzékenynek kell lenniük e különbségekre, mert ezek egyértelműen befolyásolják, hogy a rendelkezésre álló lehetséges értelmezések közül, mindent figyelembe véve, melyik illeszkedik a legpontosabban az adott közösség sajátosságaihoz. A partikularizmus alapja tehát az absztrakt egyetemes elveknek - például a szólásszabadság, az egyenlőség vagy a demokratikus önkormányzat elvének - az adott ország történelmi kontextusából adódó, konkrét jelentése.[13]
Ezek a partikuláris értékek egyrészt tükröződhetnek az alkotmány szövegében. Egy, az alapjogi egyensúlyt érintő példa az 1997-es lengyel alkotmány preambuluma, amely utal a politikai közösség vallásos hitet követő tagjaira, szó szerint: "mindazokra, akik hisznek Istenben" és azokra is, akik más forrásokból eredő egyetemes értékeket tartanak tiszteletben. Ez a megfogalmazás azt jelenti, hogy a lengyel alkotmány kifejezetten megjeleníti a közösségben egyidejűleg jelen lévő vallásos és nem vallásos tradíciók sokféleségét. Egy másik, intézményi berendezkedést érintő példa az a magyar alkotmánybeli rendelkezés, amely szerint a köztársasági elnököt az országgyűlés választja.[14] Ennek a rendelkezésnek az elfogadására az 1989-es demokratikus rendszerváltást követően, az emberi jogok tiszteletén alapuló köztársaságot kikiáltó 1946. évi I. törvény nyomdokait követve került sor. Az alkotmányozó hatalom ugyanis, helyesen, úgy ítélte meg, hogy a közvetett elnökválasztás a magyar alkotmányos hagyományoknak jobban megfelel, mint az elnöki vagy félelnöki rendszer.
A másik eset, amikor a demokratikus alkotmány elismeri ugyan az egyetemes elvek érvényességét, de absztrakt szinten biztosítja azokat, anélkül, hogy kitérne a politikai közösséget megosztó kérdésekre. Ilyenkor teljes mértékben az alkotmányos intézményekre hárul a partikuláris szempontok érvényesítésének feladata. Például a 1989-es alkotmány absztrakt módon ismerte el az egyetemes elvek többségének (így például az egyenlőségnek vagy a lelkiismereti és vallásszabadságnak) az érvényességét. Emiatt a jogalkalmazóknak, elsősorban pedig a Sólyom László vezette első alkotmánybíróságnak a feladata volt, hogy alkotmányértelmezés során adjon konkrét formát ezeknek az elveknek.[15]
Akár az alkotmány szövegében, akár az alkotmányos intézmények gyakorlatában megjelenő partikuláris értékről van szó, felmerül a kérdés: vajon elfogadható-e minden helyi variáns? Seyla Benhabib - Jürgen Habermas[16] nyomán - erre azt a választ adja, hogy igen, ha az értelmezés olyan eljárás eredménye, amely a demokratikus önkormányzás elvének megfelel: ahol a vélemény- és akaratformálás a politikai intézmények és a civil társadalom közötti, szabad és nyilvános térben zajló, folyamatos kommunikáció során történik. Ahol az emberek nem csupán a jog alanyai, hanem annak alkotó részeseivé is válnak. Benhabib "demokratikus iteráció"-nak nevezi azt a folyamatot,[17] amelynek eredményeképpen létrejön a helyi variáns. Benhabib iteráció alatt a nyilvános viták és eszmecserék olyan összetett folyamatát érti, amelynek során az egyetemes értékek megvitatására, kontextusba helyezésére, pozicionálására kerül sor a jogi és politikai intézményekben, valamint a civil társadalomban. Az iteráció szó arra utal, hogy a helyi szokás, illetve tradíció egyetemes elvekkel való összevetése során nem csupán egy korábban már lefolytatott vizsgálat mechanikus megismétléséről van szó.
Minden egyes iteráció hozzáad ugyanis valamit az addigiakhoz, gazdagítja a norma addigi jelentését, hiszen az egyetemes értéket egy új, az addigiaktól eltérő kontextusban értelmezi. Benhabib szerint az így létrejövő helyi variáns elfogadható, legitim, mert nyilvános, inkluzív és komplex viták során, demokratikus eljárásban történik az egyetemes elvek helyi értékekké való lefordítása.
Ez egy fontos teszt, hiszen kiszűri azokat a jelenségeket, amikor demagóg manipuláció vagy autoriter indoktrináció eredményezi az egyenlőség vagy a szabadság megszorító helyi értelmezését. Fókuszában az inkluzív demokratikus eljárás áll, amelynek hiányában nem jön létre legitim helyi variáns. A sok szempontból kérdéses legitimitású magyar Alaptörvény[18] feltehetően már ezen a teszten sem menne át.
Nem jelent viszont a teszt megoldást arra az esetre, amikor a megszorító helyi értelmezésre demokratikus processzusban kerül ugyan sor, az eredmény mégis egyetemes alkotmányos értékeket sért. Kis János hívja fel a figyelmünket a következő problémára: a politika kompetitív karaktere időről időre okot adhat arra, hogy a törvényhozó az egyetemes elvek megszorító értelmezését adja; például azért, mert az aktív választók többsége ezt preferálja.[19] Ez még olyan körülmények között is előfordulhat, ha a törvényhozó hatalom történetesen elkötelezett a szabadság és egyenlőség eszméi mellett. Másrészt, és ezt már én teszem hozzá, az alkotmánybíróságok is beleeshetnek abba a csapdába, hogy a helyben érvényesülő partikuláris értékek mindenáron való megőr-
- 73/74 -
zését előbbre valónak gondolják az egyetemes értékeknél, pusztán a "hagyományokhoz" való ragaszkodás jegyében. Ezért érdemes fontolóra venni, hogy Benhabib demokratikus eljárásra fókuszáló javaslatán túl van-e esetleg tartalmi mércéje a partikuláris értékek elfogadhatóságának.
A következőkben egyrészt amellett érvelek, hogy 1) létezik ilyen tartalmi követelmény, és eszerint a lokális értelmezés eredményeképpen létrejött partikuláris értékeknek az egyetemes alkotmányos elvek által kijelölt kereteken belül kell maradniuk; másrészt amellett, hogy 2) minél inkább visszavezethető egy partikuláris érték az egyetemes értékek nevében vívott hazai, illetve helyi történelmi küzdelmekre, annál nagyobb az esélye arra, hogy az egyetemes elvek által kijelölt keretek között maradjon.
A lelkiismereti és vallásszabadság eszméjén keresztül mutatom be, hogy egy lokális értelmezés mikor számít az egyetemes eszme legitim variánsának. A Sólyom László vezette alkotmánybíróság idejéből vett két példával illusztrálom, hogy milyen az egyetemes értékek nevében vívott küzdelmekre visszavezethető, az egyetemes értékek keretein belül maradó értelmezés; és milyen az, amikor a helyi variáns, bár demokratikus eljárás eredménye, tartalmát tekintve nem felel meg az egyetemes elveknek.
A lelkiismereti és vallásszabadság joga univerzális. Konkrét jelentése azonban még az egyes alkotmányos demokráciákban is eltérhet, hiszen az állam és az egyházak viszonya történetileg és országonként eltérően alakult. Azt minden alkotmányos demokrácia elfogadja, hogy az ember vallásos vagy nem vallásos világnézete mély erkölcsi meggyőződésen alapul, amelynek megváltoztatására senki nem kötelezhető. A modern államokban ezért ma már nincs vallásüldözés. Az is igen ritka, hogy állami intézmények gátolják a vallási célú szerveződések létrejöttét, vagy nem ismerik el legitimnek a vallási közösségek működését, valamint az egyén elidegeníthetetlen jogát saját vallásos vagy nem vallásos meggyőződéséhez. Az alkotmányos demokráciákban ezért a vallási tolerancia széles körben elfogadott.
Az államtól elvárható tolerancián túl azonban a lelkiismereti és vallásszabadság egyetemes értékéből az is következik, hogy mindenkinek egyenlő joga van hitének vagy nem vallásos meggyőződésének másokkal azonos jogi környezetben történő gyakorlására. Ezért a jogszabályok nem tehetnek különbséget emberek vallási csoportjai között, és nem akadályozhatják, hogy minden polgárnak egyenlő lehetősége legyen a saját lelkiismereti meggyőződése szerinti "jó élet" megvalósítására.
A Sólyom László vezette alkotmánybíróság a húsvét és a karácsony munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló határozatban ezeket az elveket tiszteletben tartva döntött.[20] Az indítványozók kifogásolták, hogy a magyar állam elfogult a keresztény vallásokkal szemben, hiszen azok legnagyobb ünnepein biztosítja csupán, hogy ne kelljen munkát végezni. A húsvéthétfő és a karácsony munkaszüneti nap, más vallások legnagyobb ünnepei viszont nem azok. Az Alkotmánybíróság ezzel szemben úgy érvelt, hogy a húsvétot és a karácsonyt a mai társadalom túlnyomó többsége, lelkiismereti meggyőződéstől függetlenül, ünnepnek tartja. Ezekhez családi és népszokások kötődnek. Vagyis nem csupán vallási szempontokkal igazolható a munkaszüneti nappá nyilvánítás: az emberek többsége ekkor egyébként is ünnepel. Nem az ünnep vallási tartalma, illetve nem valamely egyház előnyben részesítése az indok tehát a munkaszüneti nap bevezetésére, hanem a társadalmi szokások és a gazdasági megfontolások figyelembevétele. Az alkotmánybírósági érvelésből persze az is következik, hogy az olyan vallási ünnep munkaszüneti nappá nyilvánítása, amelyhez nem kötődik szekuláris szokás, egyetemes elveket sért. Ebben az esetben ugyanis az állam a privilegizált vallást követők szempontjait előbbre valónak tekinti minden más polgár szempontjánál.
Az alkotmánybírósági értelmezés a húsvéti és karácsonyi ünnepek ügyében az egyetemes elvek által kijelölt kereteken belül maradt: sikerült az egyetemes (egyenlő lelkiismereti és vallásszabadság) és a partikuláris értékek (a valláshoz kötődő helyi hagyományok) között egyensúlyt találnia. Az értelmezés lényege úgy foglalható össze, hogy önmagában a munkaszüneti nappá nyilvánítás nem kérdőjelezte meg senki egyenlő értékességét, és nem vitatta el senki jogát a lelkiismereti szabadság gyakorlásához.
Ugyanez nem állítható a Sólyom-bíróságnak a "történelmi egyházak" állam általi kedvezményezését visszatérően alkotmányosnak minősítő döntéseiről, amelyekben a bírák a helyi tradíciókra hivatkozva hagyták figyelmen kívül az egyetemes elveket. A Sólyom-bíróság álláspontja, miszerint a történelmi jelző csupán "az egyházak létrejöttének valóságos hazai történetiségére utal",[21] valamint az a tételmondat, amely szerint "az egyházak egyenlőkként való kezelése nem zárja ki az egyes egyházak tényleges társadalmi szerepének figyelembevételét"[22] állami kedvezményezések sorát indította el. Az Alkotmánybíróság aztán
- 74/75 -
e kedvezményezéseket mind jóváhagyta: azt, hogy bizonyos egyházi ingatlanokért a "történelmi egyházak"-nak részleges kárpótlás járt,[23] és hogy iskoláik és szociális intézményeik kiegészítő költségvetési támogatásban részesültek.[24] Az indokolások tenorja szerint a lelkiismereti és vallásszabadság alapjoga szempontjából a szabályok nem különböztettek hátrányosan, hanem az egyházak tényleges szerepének megfelelően rendelkeztek.
Az egyházak közötti ilyen hierarchizálás azonban két szempontból is szembemegy az egyetemes értékekkel. Egyrészt, a különbségtétel sérti az egyházak törvény előtti egyenlőségét. Az ellen hat ugyanis, hogy az egyházaknak a politikai nyilvánosságban egyenlő lehetőségük legyen hatást gyakorolni a társadalom egészére. Másrészt, a különbségtétel eltérő súlyt ad a hátrányosan érintett felekezetekhez tartozók vallási önkifejezési jogának, ami ellentmond a minden polgárt megillető egyenlő bánásmód elvének. Ebből az elvből ugyanis a szabadon létrehozott vallási szervezetek egyenlő státusza következik; az, hogy az állam nem rangsorolja igazságtartalmuk vagy helyességük alapján a különböző lelkiismereti és hitbéli meggyőződéseket, és nem tesz különbséget az egyes egyházak között azok társadalmi szempontú "értékessége" vagy "hasznossága" alapján.
Természetesen előfordulhat, hogy az alkotmányos intézmények tévednek, amikor erkölcsi jogokról döntenek. A tévedés lehet jóhiszemű vagy rosszhiszemű.[25] Jóhiszemű hibáról van szó, ha az egyenlő emberi méltóságot elvben tiszteletben tartó állami intézmény hoz hibás döntést, például az emberi jogok védelmi körét illetően. A Sólyom-bíróságnak a "történelmi egyházak"-ra vonatkozó, imént említett gyakorlata ebbe a kategóriába sorolható. Rosszhiszeműségről beszélhetünk viszont, ha az állami intézményi gyakorlat emberi méltóságot megvető vagy azzal szemben közömbös. Ez utóbbi csoportba tartozik például az a 2012-es magyar állami szabályozás, amely a korábbi törvényi szabályozásnak megfelelően létrejött 406 bejegyzett egyházból mindössze 32 egyház jogi státuszát ismerte el, mérhetetlen erkölcsi és vagyoni károkat okozva ezzel az egyházi jogi státusz nélkül maradt vallási közösségek számára.[26]
A cikk elején a következő kérdést tettem fel: igaz-e, hogy az univerzális és partikuláris értékek mindig szemben állnak egymással és az alkotmányos intézményeknek óhatatlanul választaniuk kell azok között? Úgy tűnik, hogy nem, hiszen amint azt a munkaszüneti napra vonatkozó alkotmánybírósági döntés bizonyítja, a partikuláris értelmezés megfelelhet az egyetemes elveknek. De nem mindig ez a helyzet. A partikuláris értelmezés olykor az egyetemes elvektől való eltérést mutat. A Sólyom-bíróságnak a "történelmi egyházak"-ra vonatkozó gyakorlata erre példa. Az ilyen jóhiszemű hiba persze javítható, az alkotmányos intézményeknek ugyanis vissza-visszatérően módjuk van korábbi tévedéseik korrigálására.[27]
Ettől eltérő az az eset, amikor a rosszhiszemű értelmezés eredményeképpen létrejövő helyi variáns kifejezetten szembemegy az egyetemes értékekkel. Erre példa az Alaptörvény, amely maga hozza létre, és írja elő követendőnek a keresztény kultúra egy elképzelt válfajával való azonosulás "hagyományát",[28] valamint az arra épülő "joggyakorlat"-ot.
A partikularizmus sokféle hagyományra épülhet. Minden ország hagyománya tartalmaz ugyanis egyenlőségelvű és kirekesztő, demokratikus és autokratikus elemeket is. Igaz ez a lelkiismereti és vallásszabadság egyetemes elvére is, amely hosszú utat járt be Magyarországon, amíg a vallási türelem törvénybe iktatásától eljutott addig, hogy egy 1993-as alkotmánybírósági döntés az állam semlegességét és a vallási pluralizmust az alkotmányos demokrácia fundamentumaiként ismerte el.[29] A vallási türelem és pluralizmus minél szélesebb körben érvényesülő hagyománya mellett azonban tovább él Magyarországon az állam és valamely keresztény egyház, tipikusan a katolikus egyház összefonódásának hagyománya is.[30]
A hagyományokra való hivatkozás önmagában nem ad legitimitást egyetlen állami intézmény számára sem. Választás kérdése ugyanis, hogy a hazai alkotmányos intézmények a sok, párhuzamosan létező hagyomány közül melyiket tekintik folytatandónak, illetve melyiket veszik alapul, amikor az egyetemes elveket értelmezik.[31] A választás pedig indokolásra szorul.
Nem minden helyi variáns igazolható egyformán. Még a hosszú történeti folyamatok eredményeképpen létrejött és egyébként működésképes jogi megoldások (például az államegyház intézménye) is csak akkor igazolhatók, ha az egyetemes értékek fundamentumát adó, mindenkit egyenlően megillető emberi méltósággal összhangban vannak. A szabadság és az egyenlőség nevében vívott helyi politikai küzdelmek és az ezen elvek körül zajló hazai viták jelen-
- 75/76 -
tős hatással vannak arra, hogy milyen partikuláris értékek vannak jelen a társadalomban. A partikuláris variáns nagyobb eséllyel igazolható, ha az olyan egyetemes elvekért folytatott történelmi küzdelem nemzeti narratíváihoz kapcsolódik, mint például a szabadság, az egyenlőség vagy a demokratikus önkormányzás.[32]
A hazai alkotmányos intézmények feladata a folytatandó hagyomány megválasztása és az azzal összhangban lévő helyi értékek megfogalmazása. Az eljárás azonban, mint az előbbiekben láttuk, eredményezhet olyan helyi variánst, amely nem felel meg az egyetemes elveknek. Ez esetben a jóhiszemű tévedés korrekciója nem csak a hazai intézményrendszeren belül képzelhető el, a rosszhiszemű értelmezés korrekciója pedig elsősorban nem a hazai intézményektől várható, hiszen azok intézményi gyakorlatát az egyenlő emberi méltóságot megvető vagy azzal szemben közömbös működés jellemzi.
Nemzetközi bíróságok és más intézmények is szolgálhatnak korrekciós mechanizmusként, amelyek feladata - a hazai alkotmányos intézményekhez hasonlóan -, az egyetemes értékek értelmezése és védelme. A két európai szupranacionális bíróság, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága és az Európai Unió Bírósága Luxemburgban ezt regionális szinten végzi. Az előbbi az emberi jogoknak az Európai Emberi Jogi Egyezmény által biztosított regionális minimumszintjét, az utóbbi az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkére és az EU Alapjogi Chartájára épülő joggyakorlatot alapul véve hoz döntéseket. Az ezen bíróságok által kínált jogvédelmi mechanizmusok alkalmasak lehetnek arra, hogy ne csupán a már létező tagállami jó gyakorlatokhoz mérjék a problematikusnak tűnő helyi variánsokat, hanem az alkotmányosság egyetemes értékeihez.[33]
Ez a lehetőség nemcsak Európában adott. Az ENSZ jogvédelmi mechanizmusai ugyan sokkal korlátozottabbak, mint a regionális európai jogvédelem, de az ENSZ keretében létrejött egyes nemzetközi egyezmények mégis lehetővé teszik a helyi variánsok mindenütt érvényes egyetemes elvekkel való összevetését. Például a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló egyezmény (CEDAW egyezmény)[34] alapján a tagállamok, miközben csatlakoznak az egyezményhez, fenntartással élhetnek annak egyik vagy másik rendelkezésével szemben. Fontos azonban, hogy az állam részéről csak olyan fenntartás tehető, amely nem ellentétes az egyezmény alapvető céljával.[35] Az is lényeges, hogy más államok megtámadhatják az ilyen fenntartást, ha úgy gondolják, az alapvető elveket sért. Ezzel aztán elindulhat egy párbeszéd a CEDAW Bizottság - az egyezmény által, az egyezmény végrehajtásának ellenőrzésére létrehozott bizottság - előtt az egyetemes értékekről és a konkrét fenntartás egyezménnyel való összeegyeztethetőségéről.[36]
* * *
Az egyetemes és partikuláris értékek közötti viszony nem szükségképpen feszültségekkel teli. Az alkotmányos intézményeknek ugyanis nem egy univerzális vagy partikuláris érték mellett kell állást foglalniuk amikor például a cikkben említett lelkiismereti és vallásszabadság helyi értelmezését adják. Az intézmények feladata sokkal inkább az, hogy a helyi szinten egymás mellett élő hagyományok közül kiválasszák azt, amelyik az adott univerzális érték legpontosabb helyi variánsát adja. Az eredmény persze utóbb tévesnek bizonyulhat, ezért lényeges, hogy korrekciós mechanizmusként működhetnek a hazai és akár egyes nemzetközi intézmények is. A nemzetközi emberi jogi intézmények feladata, a hazai intézményekhez hasonlóan, az egyetemes elvek értelmezése. A nemzetközi fórumok ugyan nem hoznak létre újabb helyi variánsokat, arra viszont alkalmasak lehetnek, hogy egy-egy létező helyi variánst az egyetemes értékekkel összevessenek, így biztosítva az utóbbi értékek minél szélesebb körű érvényesülését. ■
JEGYZETEK
[1] Ez az írás a 2024. április 25-26-án megrendezett, "Sólyom László műve, az alkotmánybíráskodás kezdetei és az alkotmányosság ügye Magyarországon" című konferencián elhangzott "Egyetemes és partikuláris értékek az alkotmánybírósági ítélkezésben" című előadásom átdolgozott és továbbgondolt változata.
- 76/77 -
[3] Ezekre az egyetemes értékekre utalnak más szerzők a "nyugatias alkotmányjogi sztenderdek" vagy a "közös európai alkotmányos hagyományok" fogalmakkal. Lásd például Jakab András "Sólyom László alkotmányjogi öröksége" és Sonnevend Pál "Csatlakozás a közös európai alkotmányos hagyományhoz: európai minták az Alkotmánybíróság korai gyakorlatában" című előadását a 2024. április 25-26-án megrendezett, "Sólyom László műve, az alkotmánybíráskodás kezdetei és az alkotmányosság ügye Magyarországon" című konferencián.
[4] Ebben a cikkben a helyi és partikuláris jelzőket szinonimaként használom azokra az értékekre utalva, amelyekre sok esetben "nemzetiként" szokás hivatkozni. Uniós nézőpontból például megkülönböztethetők a szupranacionális és a csupán tagállami (nemzeti) szinten érvényre jutó értékek.
[5] Mattias Kumm: The Cosmopolitan Turn in Constitutionalism: On the Relationship Between Constitutionalism in and Beyond the State in Ruling the World? Constitutionalism, International Law, and Global Governance, eds. Jeffrey L Dunoff - Joel P Tranchtman, Cambridge, Cambridge University Press, 2009, 303.
[6] Például az alkotmányos demokráciák bírói úton is kikényszeríthető jogokként ismerik el az emberi jogokra vonatkozó univerzális igényeket. Jürgen Habermas: The Concept of Human Dignity and the Realistic Utopia of Human Rights in Philosphical Dimensions of Human Rights: Some Contemporary Views, ed. Claudio Corradetti, Dordrecht, Springer, 2012, 63-79., 74.
[7] Kovács Kriszta - Tóth Gábor Attila: Az alkotmányosság értelme, Fundamentum, 2021/1, 7-13.
[8] Mattias Kumm: The Idea of Thick Constitutional Patriotism and Its Implications for the Role and Structure of European Legal History, German Law Journal, 2005/2, 319-353.
[9] Történetileg ilyen, kezdetben "radikálisnak" ható követelésnek számított a nők választójogának elismerése, napjainkban pedig még ilyennek számít még a házasság jogintézményének az azonos nemű felekből álló párok számára való megnyitása.
[10] Alkotmányos intézményeket említek, mert ugyan az alkotmánybíróságok, illetve legfelső bíróságok azok, amelyek mindenkire kötelező értelmezést adnak, az alsóbb bíróságok, sőt, a törvényhozás és a parlamenti biztosok is részesei annak a folyamatnak, amelynek során kialakul az egyetemes értékek helyi értelmezése.
[11] A magyar Alkotmánybíróságtól például indítványozók többször kérték a házasság "tradicionális" jogintézményének az egyetemes alkotmányos elvekkel (elsősorban az egyenlő emberi méltósággal és a diszkrimináció tilalmával) való összevetését. Lásd: 14/1995. (III. 13.) AB határozatot, 154/2008. (XII. 17.) AB határozat, 32/2010. (III. 25.) AB határozat. Bővebben lásd Sipos Alexandra: Házasságot mindenkinek? Az azonos nemű párkapcsolat elismerése Magyarországon (Budapest, ELTE TáTK, 2021) című doktori értekezését.
[12] Vezér Erzsébet idézi az 1930-as években egykori önmagára visszatekintő Lesznai Annát: "Éreztem, hogy kell tradíció avégre, hogy tisztelettel túl nőjünk rajtuk!" - Vezér Erzsébet: Lesznai Anna élete, Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1979, 64.
[13] Ez az, amit Jürgen Habermas alkotmányos patriotizmusként azonosít. Bár a német Verfassungspatriotismus fogalom bevezetése Dolf Sternberger nevéhez kapcsolható, Jürgen Habermas dolgozta ki, és tette ismertté az angolszász világban. Lásd például Jürgen Habermas: Eine Art Schadensabwicklung. Kleine Politische Schriften, VI, Berlin, Suhrkamp, 1987, 173-175. Magyar nyelven lásd Jürgen Habermas: A szabadelvű állam politika előtti morális alapjai. Jürgen Habermas és Joseph Ratzinger eszmecseréje a müncheni Katolikus Akadémián 2004. január 19-én, ford. Horváth Károly, Holmi, 2005/11, 1393-1406. Jan-Werner Müller ezt a koncepciót gondolta tovább könyvébe: Jan-Werner Müller: Constitutional Patriotism, Princeton, Princeton University Press, 2007. A magyar recepciót lásd Tóth Gábor Attila, Túl a szövegen. Értekezés a magyar alkotmányról, Budapest, Osiris, 2009.
[14] Lásd a 2012. január elsejéig hatályban volt 1989-es magyar Alkotmány 29/A. § (1) bekezdését és az Alaptörvény 1. cikk (2) bekezdés e) pontját.
[15] Lásd például 4/1993. (II. 12.) AB határozatot.
[16] Jürgen Habermas, Between facts and norms. Contributions to a discourse theory of law and democracy, Cambridge (Mass.), MIT Press, 1996, 110.
[17] Seyla Benhabib itt az iteráció kifejezésnek a számítógépes világban ismert jelentésére utalhat. Eszerint az iteráció fokozatos közelítés, egy eljárás egyre pontosabb értéket adó ismételgetésével, illetve a minél jobb végeredmény érdekében újra és újra elvégzett fejlesztési folyamat. Seyla Benhabib: Claiming Rights accross Borders: International Human Rights and Democratic Sovereignty, American Political Science Review 2009/4, 691-704, 698. Lásd még Seyla Benhabib, Is There a Human Right to Democracy? Beyond Interventionism and Indifference in Philosphical Dimensions of Human Rights: Some Contemporary Views, ed. Claudio Corradetti, Dordrecht, Springer, 2012, 191-213, 207.
[18] Bővebben lásd Tóth Gábor Attila: Nemdemokrácia: Az alkotmányjogi patológia és terápia alapjai, Budapest, Oriold és Társai, 2024.
[19] János Kis: Constitutional Precommitment Revisited, Journal of Social Philosophy 2009/4, 570-594, 588.
[20] 10/1993. (II. 27.) AB határozat.
- 77/78 -
[21] 970/B/1994. AB határozat, Indokolás II.2. pont. Lásd még 8/1993. (II. 27.) AB határozat, Indokolás II.1. pont.
[22] 4/1993. (II. 12.) AB határozat, Indokolás A) I.1.c) pont.
[23] 4/1993. (II. 12.) AB határozat, A) pont.
[24] 22/1997. (IV. 25.) AB határozat, 225/B/2000. AB határozat. Azért nevezem kedvezményezésnek a kiegészítő támogatást, mert az kizárólag az egyházi fenntartású intézmények számára volt biztosított. Az állami oktatási feladat ellátására létrejött állami, önkormányzati tulajdonban lévő közoktatási intézmények nem voltak erre jogosultak; továbbá, noha ezekben sok esetben vallásoktatás is folyt, az alapítvány vagy egyesület kezelésében lévő nevelési-oktatási intézmények sem. A problémáról általában lásd Tóth Gábor Attila: Unequal protection: Historical churches and Roma people in the Hungarian constitutional jurisprudence, Acta Juridica Hungarica, 2010/2, 122-135. Bővebben lásd Köbel Szilvia: Egyenlőbbek? Az egyházak és a közoktatás, Fundamentum, 2004/2, 80. és köv.
[25] A különbségről bővebben lásd Ronald Dworkin: Justice for Hedgehogs, Cambridge (Mass.), Belknap Press, 2013, 338. és köv.
[26] Lásd az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Magyar Keresztény Mennonita Egyház és mások Magyarország elleni ügyében (70945/11. számú kérelem) 2014. április 8-án, valamint a Magyar Evangéliumi Testvérközösség Magyarország elleni ügyében (54977/12. számú kérelem) 2017. április 24-én hozott ítéletét.
[27] Ez történt például az amerikai legfelső bíróság esetében, amelyik a szegregációt a Plessy v Ferguson 163 U.S. 538 (1896) ügyben még alkotmányosnak minősítette, a Brown v Board of Education 347 U.S. 483 (1954) ítéletben azonban már alkotmányellenesnek minősítette. A magyar Alkotmánybíróság gyakorlatában is van ilyenre példa. A 14/2000. (V. 12.) AB határozat az önkényuralmi jelképek használatának büntetőjogi tilalmát alkotmányosnak találta, de azután a 95/2008. (VII. 3.) AB határozat a gyalázkodás tényállását megsemmisítette, mert az utóbbi bűncselekmény megvalósult akkor is, ha a véleménynyilvánítás csupán egyes személyek érzékenységét, illetve "méltóságérzetét" sértette. Lásd Kovács Kriszta: Közös kincseink. Két jogelv: a "foglyul ejtett közönség" és a "tájékozott beleegyezés" in A szabadságszerető embernek, szerk. Chronowski Nóra, Budapest, Gondolat, 2017.
[28] A preambulum a "kereszténység nemzetmegtartó szerepét" hirdeti, az R) cikk (4) bekezdés az állam minden szervének kötelességévé teszi többek között Magyarország "keresztény kultúrájának védelmét", a XVI. cikk (1) bekezdés pedig előírja a gyermekek Magyarország "keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti" nevelését.
[29] 4/1993. (II. 12.) AB határozat, A) pont.
[30] Uitz Renáta, Freedom of Religion and Churches. Archeology in a Constitution-making Assembly in Constitution for a Disunited Nation: On Hungary's 2011 Fundamental Law, ed. Gábor Attila Tóth, Budapest-New York, Central European University Press, 2012,) 197-234, 202. és köv.
[31] Kis János ezt a Fundamentum e számában megjelenő, "Átmenet a jogállamba - akkor és most" című írásában így fogalmazza meg: "Amikor jelen harcainkat vívjuk, el kell döntenünk, hogy a múlt sokféle, vitáktól és harcoktól tarkított örökségéből mit tartunk folytatásra érdemes hagyománynak".
[32] Mattias Kumm szerint az a tény, hogy egy adott partikuláris értelmezés az univerzális értékekkel kapcsolatos nemzeti történelmi küzdelmekkel szorosan összekapcsolódik, erős érvet szolgáltat az értelmezés legitimitása mellett. Mattias Kumm: Un-European Identity Claims: On the Relationship between Constituent Power, Constitutional identity and its Implications for Interpreting Article 4(2) TEU, in The Jurisprudence of Particularism: National Identity Claims in Central Europe, ed. Kriszta Kovács, Oxford, Hart, 2023, 173-187, 184.
[33] Arról, hogy ez például az Európai Bíróság esetében hogyan képzelhető el, lásd ed. Kriszta Kovács, Oxford, Hart, 2023. The Jurisprudence of Particularism: National Identity Claims in Central Europe.
[34] A nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról 1979. december 18-án New Yorkban elfogadott ENSZ egyezmény (Magyarországon kihirdette az 1982. évi 10. törvényerejű rendelet).
[35] Uo., 28. cikk 2. pont.
[36] Persze ez nagymértékben függ attól, hogy a tagállamok mennyiben hajlandóak megkérdőjelezni egy másik tagállami értelmezést, és bár végső soron a Nemzetközi Bíróság is szerepet kaphatna ilyen esetekben, az utóbbi csak akkor járhat el, ha az érintett tagállamok elfogadták annak joghatóságát. Lásd Nicola Lacey: Feminist Legal Theory and the Rights of Women, in Gender and Human Rights, ed. Karen Knop, Oxford, Oxford University Press, 2004, 13-55, 53. és köv.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogász ELTE TÁTK.
Visszaugrás
