A készülő új büntetőeljárási törvény szükségszerűen indokolja egyes jogterületek önálló és rendszerbeli vizsgálatát olyan szempontokból, amelyeket a jogalkotás állított követelményként maga számára. A büntetőeljárási kódex kodifikációjának irányelvei a hatékonyság, gyorsaság, egyszerűség, koherencia és célszerűség. Mindezen elvek mentén a távoltartást, mint kényszerintézkedést is érdemes vizsgálni, és újragondolni egyes alapvető jogokhoz fűződő viszonyát.
A távoltartás a büntetőeljárási törvényünkbe[1] a 2006. évi LI. törvénnyel került a kényszerintézkedések közé, az előzetes letartóztatás alternatívájaként, s megalapozott gyanú fennállása esetén elrendelésekor deklaráltan a terhelt szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogát korlátozza. Az előzetes várakozásokhoz képest működésének hiányosságait látva - egyfajta alapjogvédelmi mechanizmusként, hiszen a távoltartással kapcsolatban követelményként megfogalmazott gyors és hatékony segítségnyújtás elmaradt - született meg a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvény,[2] amely bevezette a rendőrség által hetvenkét órára elrendelhető ideiglenes megelőző távoltartást, valamint a polgári bíróság által legfeljebb hatvan napra elrendelhető megelőző távoltartást.
Ez utóbbiak átmenetileg korlátozzák a bántalmazó tartózkodási szabadságát, a tartózkodási hely szabad megválasztásának jogát, szülői felügyeleti jogát, valamint gyermekével való kapcsolattartási jogát, amennyiben az eset összes körülményeiből a hozzátartozók közötti erőszak elkövetésére megalapozottan lehet következtetni.[3]
Az említettek mellett figyelemmel kell lennünk más alapvető jogokra is[4], amelyek a távoltartás elrendelése előtt a sértetti, bántalmazotti oldalon a másik személy magatartása révén csak korlátozottan, vagy egyáltalán nem gyakorolhatóak, továbbá a távoltartás elrendelését követően a határozat hatálya alatt álló személy oldalán is felfedezhetjük bizonyos, előzőekben nem említett alapjogok - távoltartó határozat általi- korlátozását.
A távoltartás, mint kényszerintézkedés elrendelésének okai részben hasonlóak az előzetes letartóztatás okaihoz, hiszen annak egyik alternatívájaként alkalmazható. Általános feltétel itt is, hogy szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt folyjon a büntetőeljárás, azonban a terhelt előzetes letartóztatásának elrendelése nem szükséges[5], feltéve, hogy a távoltartással elérni kívánt célok ezzel biztosíthatók. Ennek megítélése során figyelemmel kell lenni különösen a bűncselekmény jellegére, a terheltnek az eljárás előtt és az eljárás során tanúsított magatartására, valamint a terhelt és a sértett viszonyára.
Az általános feltétel mellé - követve az előzetes letartóztatás okainak logikáját - valamelyik különös feltételnek kell kapcsolódnia, azaz megalapozottan feltehető, hogy a terhelt a lakókörnyezetben hagyása esetén a sértett tanú befolyásolásával vagy megfélemlítésével meghiúsítaná, megnehezítené, vagy veszélyeztetné a bizonyítást, illetve hogy a megkísérelt vagy előkészített bűncselekményt véghezvinné, vagy a sértett sérelmére újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.[6] Ezek az okok is illeszkednek az előzetes letartóztatás Be. 129. § (2) bekezdés c) illetve d) pontos különös okaihoz, csupán abban különböznek, hogy a sértettet helyezi be a feltételrendszerbe plusz elemként. Elsődleges célja mégis a bizonyítás sikeressége, s csak járulékos pozitívumként várható a sértett számára nyújtott segítség.
Felmerül a kérdés, hogy az elrendelő hatóságot vezérelheti-e a távoltartás elrendelése során ezektől eltérő, itt nem említett ok. Az előzetes letartóztatás esetében a jogirodalomban ismert az úgynevezett apokrif okok köre, melyek olyan, a törvény által nem szabályozott okokat jelentenek, amik a bíróságot befolyásolják a döntéshozatal során, de amelyekre nem lehet a határozatot alapozni.[7] Ilyen lehet például a terhelt pszichikai befolyásolása, de a másik oldalról a sértett megnyugtatását is ebbe a körbe tartozónak tekintem. Az ilyen okra alapított letartóztatás - s így más kényszerintézkedés is, adott estben a távoltartás - elrendelése törvénytelen. Az előzetes letartóztatáshoz hasonlóan ugyancsak nincs helye a távoltartás elrendelésének nyomozástechnikai okokból, vagy egyéb nyomásgyakorlás érdekében sem.[8]
A távoltartás elrendelésénél apokrif ok lehet például a sértett alapjogainak védelme, továbbá a sértett és a nyilvánosság megnyugtatása, vagy akár a terheltre irányuló nyomásgyakorlás is. A közfelháborodást kiváltó, vagy a nyilvánosság érdeklődése mellett folyó büntetőeljárásban e szempontok nem befolyásolhatják a kényszerintézkedésről döntést
- 142/143 -
hozó bíróságot, hiszen ha ezeket figyelembe venné, az nemcsak a szükségesség és arányosság követelményét, hanem az ártatlanság vélelmét is sértené.[9] A terhelt pszichikai befolyásolása sem lehet a távoltartás elrendelésének indoka, hiszen a terhelt tagadásából, vagy a vallomásaiban felfedezhető ellentmondásokból nem következtethetünk arra, hogy a sértett befolyásolásával meghiúsítaná, megnehezítené, vagy veszélyeztetné a bizonyítást. Ez csupán egy vélelem lenne a bíróság részéről, mely az alapjog-korlátozó kényszerintézkedés elrendeléséhez nem elegendő.
Ahogyan az előzetes letartóztatás sem, úgy a távoltartás sem szolgálhat a terhelt előzetes megbüntetésére, vagy jogerős ítéletet megelőzően elégtétel szolgáltatására sem. Ez utóbbi indokra hivatkozva utasította el a nyomozási bíró a sértett távoltartás elrendelésére irányuló indítványát, mert a zaklató jellegű cselekmények bár két éven át folyamatosan tartottak, de azok a nyomozási bíró ülését megelőző öt hónapban teljesen megszűntek, így nem állt fenn a távoltartás elrendelésére okot adó indok sem.[10]
Az ideiglenes megelőző távoltartás és a megelőző távoltartás elrendelésének okai szinte teljesen azonosak. Mindkettőnél az eset összes körülményét meg kell vizsgálni, így különösen a bántalmazó és a bántalmazott által előadott tényeket, a hozzátartozók közötti erőszakra utaló jeleket, a bántalmazó és a bántalmazott magatartását és egymáshoz való viszonyát, s amennyiben mindezekből a hozzátartozók közötti erőszak elkövetésére megalapozottan lehet következtetni,[11] helye van az ideiglenes megelőző-, illetőleg a megelőző távoltartásnak.
A rendőrség által elrendelhető távoltartás esetén a felsorolt okokon túl a hozzátartozók közötti erőszak helyszínéből is levonható következtetésként a megelőző távoltartó határozat szükségessége. Láthatjuk, hogy ezek az okok nem kapcsolódnak a kényszerintézkedésként elrendelhető távoltartás okaihoz, azonban a fentebb említett apokrif okok hatását nem zárhatjuk ki.
Amennyiben a bíróság a büntetőeljárás során kényszerintézkedésként távoltartást rendel el, a terhelt köteles a határozatban megállapított szabályok szerint a meghatározott lakást elhagyni, és onnan a bíróság által meghatározott ideig távol maradni; a meghatározott személytől, illetőleg e személy lakó- és munkahelyétől, az e személy által látogatott nevelési és nevelési-oktatási intézménytől, gyógykezelés céljából rendszeresen látogatott egészségügyi intézménytől, vallásgyakorlása során rendszeresen látogatott épülettől a bíróság által meghatározott ideig magát távol tartani; tartózkodni attól, hogy a meghatározott személlyel közvetlenül vagy közvetve érintkezésbe lépjen. Részben hasonló az ideiglenes megelőző-, és megelőző távoltartó határozat tartalma is: a hatálya alatt álló köteles magát távol tartani a bántalmazottól, a bántalmazott életvitelszerű tartózkodására szolgáló ingatlantól, a határozatban megjelölt más személytől, és tartózkodni attól, hogy a bántalmazottal közvetlenül vagy közvetve érintkezésbe lépjen.[12]
Akármelyik távoltartást is tekintjük, vitathatatlan, hogy emberi jogokat, alapjogokat vagy másképp fogalmazva alapvető jogokat korlátoz. Emberi jogok az egyéneket megillető legalapvetőbb jogosultságok, amelyek morális követelményekként a jogi dokumentumokban történő elismerésüktől függetlenül léteznek. Az embereket ember mivoltuknál fogva megilletik, tekintet nélkül arra, hogy teljesítették-e kötelezettségeiket. Az emberi jogok azáltal válnak alkotmányos alapjogokká, hogy az államok az alkotmányaikban elismerik őket, így az egyének legfontosabb jogainak tiszteletben tartása az állami hatalomgyakorlás legfőbb jogi korlátjává válik.[13]
Az említett fogalmak között jelentős értelmi átfedések fedezhetőek föl, egyik gyakran nem zárja ki a másikat,[14] azonban jelen tanulmányban az Alaptörvényhez igazodva az alapvető jogok kifejezést használom, amely már szűkítést jelent az embert, állampolgárt megillető jogok területén.[15] Egyes szerzők szerint az "alapvető" jelző használata szükségtelen, hiszen az egyes államok a tételes jog részévé teszik az emberi jogokat, amelyek így alapjogokká válnak.[16] Az Alaptörvény rögzíti, hogy Magyarország elismeri az ember alapvető egyéni és közösségi jogait, ezt követően pedig a Szabadság és felelősség fejezetben részletes katalógust ad azokról.[17]
A klasszikus értelemben vett alapjogok esetén sem merül ki az állam kötelessége annyiban, hogy azok gyakorlását nem korlátozhatja indokoltatlanul, sőt, tevőleges kötelezettség terheli a nemzetközi és hazai gyakorlat alapján, melynek keretében megfelelő szabályokat kell alkotnia és egyedi ügyekben intézkednie ezek betartatása iránt.[18] Részben ezen indíttatásból került a magyar jogrendszerbe a távoltartás is, hiszen az elrendelésére okot adó helyzetben sérülhet a sértett, vagy bántalmazott emberi méltósághoz, szociális biztonsághoz valamint a család-, és a magánszféra védelméhez való joga, amelynek védelme fontosabb érdek, mint a másik személy oldalán elszenvedett alapjogkorlátozás a távoltartás elrendelése után.
Ezt támasztja alá a Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság határozata, amelyben helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírójának távoltartást elrendelő végzését és kimondta, hogy a sértett magánélet sérthetetlenségéhez fűződő joga megelőzi a terhelt lakhatáshoz való jogát.[19] Vitathatatlan, hogy a távoltartó határozat hatálya alatt álló személy az egyértelmű korlátozásokon kívül - a mozgásszabadság és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jog -
- 143/144 -
egyéb jogait sem gyakorolhatja maradéktalanul, így a tulajdonhoz való jogát, a vallásszabadsághoz való jogát, gyülekezési jogát, valamint korlátozás alá kerülhet a szociális biztonsághoz való joga is.
Akármelyik távoltartás kerüljön is szóba - amelyeknek az életbeli események komplexitása miatt együttes vizsgálatuk is indokolt, hiszen azokban a büntetőügyekben, amelyekben a távoltartás kényszerintézkedésként felmerül, nemritkán ideiglenes, illetve megelőző távoltartást is elrendeltek már korábban -, megállapíthatjuk, hogy számos emberi jogot találunk mindkét oldalon, amelyek adott élethelyzetben egymásnak feszülnek, s ekkor a rendőrség, illetőleg a bíróság feladata a mérlegelés és a köztük való döntés. A kényszerintézkedésként elrendelhető távoltartásról a nyomozási bíró dönt, akit a szakirodalom alapjogi bírónak[20] is nevez, hiszen a személyi szabadságot korlátozó távoltartás esetleges elrendelésének következtében természeténél fogva alapvető jogok sérülnek, így fokozott garanciát jelent, hogy az erről való döntést a jogalkotó az ő kezébe adta.
További garanciát jelenthet, hogy az Alaptörvény szerint az, akinek szabadságát alaptalanul vagy törvénysértően korlátozták, kárának megtérítésére jogosult.[21] Az előzőek alapján a távoltartás elrendelését alaptalanul elszenvedő terhelt helyzete beleillene ebbe a keretbe, de a Be. szabályai szerint bizonyos feltételek fennállása esetén csak az előzetes letartóztatásért, a házi őrizetért és az ideiglenes kényszergyógykezelésért járhat kártalanítás.[22] A távoltartás említésre sem kerül, noha ennek elrendelése során is alapjogok korlátozására kerül sor, s ez esetben is fennállhat annak az esélye, hogy a hatóságok nem jártak el kellő körültekintéssel, ami megalapozhatja a kártalanítási igényt.[23]
Arra sincs mód, hogy a távoltartás időtartama beszámításra kerüljön a kiszabott szabadságvesztésbe, elzárásba, közérdekű munkába és pénzbüntetésbe, jóllehet ez az előzetes fogvatartás és a házi őrizet teljes ideje tekintetében törvény adta lehetőség.[24] Érdemes volna a távoltartás szabályait a koherencia fokozása érdekében erre vonatkozóan is rendezni, és biztosítani a terheltek számára a beszámítás lehetőségét, mivel a házi őrizethez hasonlóan a távoltartás is az előzetes letartóztatás alternatívájaként került a Be.-be, és e területen nincs indoka a köztük való különbségtételnek.
Egyes szerzők álláspontja szerint az emberi méltóság elsősorban inkább alapelv, vagy értékfogalom, semmint egyéni alapjog, ezért gyakran az alkotmányok, vagy nemzetközi szerződések preambulumában találjuk meg őket, amennyiben egyáltalán rögzítésre kerül, hiszen több jogrendszerben írásbeli rögzítés nélkül is érvényre jut.[25]
A magyar Alaptörvény az emberi méltóság sérthetetlenségét rögzíti,[26] s ezen kívül még több más jogszabályban is találunk utalást az emberi méltóságra. Megfigyelhető, hogy a jogalkotó általában akkor illeszti be külön is a méltóság elvét valamely jogszabályba, amennyiben egyik fél kiszolgáltatottsága miatt alaposan lehet tartani közelebbről meg nem határozható emberi tulajdonságok sérelmétől. Sok esetben érthető, ha a jogalkotó külön is nevesíti,[27] azonban az Alaptörvény jogforrási hierarchiában elfoglalt helye miatt ez a vonatkozó előírások nélkül is követelmény lenne. Vitathatatlan - emellett a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvény preambulumából is levezethető[28] -, hogy az emberi méltósághoz való jog sérelme érhető tetten olyan helyzetekben, amelyekben egyik személy a másik privát szférájába kíván annak akarata ellenére beavatkozni, közelébe férkőzni, vagy akár meggátolni őt bizonyos cselekvésben.
Ilyen helyzetekben - tipikusan zaklatás miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban - a távoltartás elrendelése szóba kerülhet, mint a probléma átmeneti kezelését szolgáló megoldás, amelynek értelmében a határozat hatálya alatt álló köteles a közvetlen és közvetett kapcsolatfelvételtől tartózkodni és fizikailag is távol tartani magát a határozatban megnevezett személytől.
Az Alkotmánybíróság az emberi méltóságra az "általános személyiségi jog" egyik megfogalmazásaként tekint. Olyan szubszidiárius alapjog, amely felhívható az egyén autonómiájának védelmére,[29] akár a bíróságok, akár az Alkotmánybíróság előtt,[30] így álláspontom szerint büntetőeljárás során a sértett, vagy hozzátartozók közötti erőszak esetén a bántalmazott részéről a távoltartás elrendelése iránti indítványban is hivatkozható. Annál is inkább, mivel az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogot kiterjeszti az ember szociális helyzetére, továbbá beleérti annak szubszidiárius felfogását, amire a bíróság előtt akkor lehet hivatkozni, ha az adott tényállásra konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható.[31] Így tehát amennyiben egyetlen másik, nevesített alapjog sem áll a bántalmazott rendelkezésére, az indítvány indokolásában helye lehet az emberi méltóságra való hivatkozásának, hiszen e jognál is fennáll a tiszteletben tartására és védelmére irányuló állami kötelezettség, ugyanúgy, mint más alapjogok esetében.[32]
Az emberi méltósághoz való joggal elválaszthatatlan egységet képez az Alkotmánybíróság monista felfogása miatt az élethez való jog, mely abszolút, azaz vele szemben más jog nem mérlegelhető. Így abban az esetben, amikor a terhelt lakókörnyezetben hagyása esetén a sértettnek nemcsak a méltósága, hanem az élethez való joga is veszélybe kerül, akkor a bíróságnak nincs lehetősége mérlegelésre ezen alapvető joggal szemben, el kell rendelnie a
- 144/145 -
bántalmazó, vagy a terhelt távoltartását. A monista felfogás értelmében az emberi életet az élet más formái közül a méltóság emeli ki, amelyet nem is lehet jogként kezelni, hiszen a jog a méltóság megsértésére reagál.[33]
Az emberi méltósághoz való jog különlegessége, hogy minden más alapjog lényeges tartalma köréje épül, így ennek révén az alapjogok nem szétszórt garanciák összessége, hanem ellenkezőleg, összefüggő és védendő értékrendszerről van szó. Minden egyes jognál megállapítható az érinthetetlen tartalom, az érinthető rész korlátozására pedig a közösség, vagy mások védelme érdekében van mód.
Az emberi méltósághoz való jog nemcsak személyiség-védelmi és egyenlőséget biztosító funkcióval bír, hanem több más - jelen tanulmányban is bemutatásra kerülő - alapjog forrásává vált.[34] Személyiség-védelmi funkcióját fejezi ki, hogy egy abszolút határt húz az ember köré, melyet sem állam, sem ember nem léphet át. Olyan érinthetetlen önrendelkezési területet jelent, az autonómia legbelső magját, amelyet kivon mindenki más rendelkezési köre alól. A személyiség kibontakozásának sérthetetlen szférája kerül védelem alá, így az alkotmányos garancia az embert megvető megalázás elleni védelem. Megalázás alatt azt kell értenünk, amelynek során a személynek racionális indoka kell legyen arra, hogy önbecsülésében sértve érezze magát, következésképpen az emberi méltóság elsősorban a társadalmi megbecsülésre vonatkozó igény elismerésének kérdése.
Ennek megfelelően a kedvezőtlen körülmények önmagukban nem, csak emberi cselekedetek vagy mulasztások jelentik a méltóság megsértését. A megalázásnak minősítés nem függhet az egyén szubjektív megítélésétől, hanem objektív, harmadik személy által is érthető okoknak kell fennállnia ahhoz, hogy emberi méltóságában sértve érezze magát.[35] Ebbe illeszkedve a magyar jogalkotó a távoltartás elrendelését a rendőrségre, illetőleg a bíróságra bízza, mint az adott ügyet külső szemmel értékelni képes hatóságra. Azon okok, amelyek az emberi méltóság sérelmét jelentik, kultúránként eltérőek lehetnek, abban azonban egyetértés alakult ki, hogy némelyek a legtöbb államban megvalósítják azt, így például a kínzás, a nemi erőszak, az emberkereskedelem, és a megvető bánásmód.[36] A hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvényben a távoltartás elrendeléséhez elegendő pusztán az emberi méltóságot veszélyeztető tevékenység, vagy mulasztás is, azonban a bántalmazás fogalmába beleérti akár a testi sértést is kimerítő testi egészséget súlyosan és közvetlenül veszélyeztető tevékenységet és mulasztást is.[37]
A jogi személyektől az embert ez az érinthetetlen lényeg különbözteti meg,[38] vagyis az emberi méltósághoz való jog az embert emberi mivoltában védi, azaz az ember méltósággal rendelkező lény, amelynek védelmére és tiszteletben tartására igényt formálhat.[39] Jogi személyekkel[40] kapcsolatban emberi méltóságról természetesen nem beszélhetünk, azonban annak analógiájára elméletben az nem lenne elképzelhetetlen, hogy amennyiben a bizonyítás sikeressége érdekében indokolt, a gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének a társaságtól való távoltartását mondaná ki a nyomozási bíró, azaz a büntetőeljárás alatti kapcsolatfelvételt és a társaság megközelítését tiltaná meg az érintett személy számára.
A távoltartó határozat a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvény értelmében többek között a bántalmazó tartózkodási szabadságát, a tartózkodási hely szabad megválasztásának jogát, büntetőeljárási kényszerintézkedésként pedig a terhelt szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogát korlátozza. Ezek a jogok a személyi szabadságba integrálhatóak, amellyel kapcsolatban az Alaptörvény rögzíti, hogy mindenkinek joga van a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz,[41] tehát két külön kategóriát állít fel ezzel, ugyanakkor a személyi biztonsághoz való jognak még sincs önálló, független léte, hanem a személyi szabadságról kialakult kép fogja meghatározni, hogy mit értünk alatta.
A személyi szabadsághoz való jog tágabb értelemben a személy cselekvési szabadságát jelenti, azaz olyan akarati autonómiát, amely feltételezi a teljes akarati és cselekvési szabadságot a jog által meghatározott korlátok között. Kétségtelen, hogy a távoltartó határozat hatálya alatt álló személy nem gyakorolhatja olyan teljes körűen a jogait, mint a távoltartó határozat nélkül, de ez a jogkorlátozás indokolt az erőszak megakadályozására, vagy a bűncselekményre tekintettel. Nemcsak az állami beavatkozásról mentes szabadságot jelent, hanem egyes szerzők által tovább szűkítve kizárólag fizikai, testi, fogvatartástól mentes szabadságot kell alatta értenünk. A bántalmazotti, sértetti oldalon a távoltartás előtt az adott bántalmazói magatartás, vagy bűncselekmény következtében sérülhet a személyi biztonsághoz való jog, a távoltartás elrendelés után pedig a bántalmazói, illetve terhelti oldalon kerül korlátozásra a személyi szabadság.
A magyar Alkotmánybíróság joggyakorlatát tekintve a személyi szabadság egyik megnyilvánulási formája a mozgásszabadság, amelybe bele kell érteni a közterületen történő szabad helyváltoztatást, a lakóhely szabad megváltoztatását és a migrációs jogokat is. A távoltartás az említett három összetevőből az első kettőt bizonyosan korlátozza, sőt, egy időre ezek gyakorlását fel is függesztheti.
- 145/146 -
Nem kerülheti el a figyelmünket, hogy a távoltartás hatálya alatt álló személynek olykor a tulajdonhoz való joga[42] is korlátozásra kerül, hiszen kényszerintézkedésként a tulajdoni viszonyokra tekintet nélkül rendeli el a bíróság a távoltartást, így ezen idő alatt a birtoklás és a használat joga korlátozódik. Nem korlátozhatatlan alapjog, hiszen már a Magna Chartában is az szerepelt, hogy csak jogszerű ítélet, vagy törvény alapján lehetséges szabad embert a birtokából elűzni, így a bíróság által elrendelt távoltartás erre tekintettel is megfelel a felállított korlátoknak.
A távoltartó határozat ideális esetben pontosan tartalmazza, hogy a hatálya alatt álló személy mely területtől, és személytől köteles magát távol tartani. A jogintézmény egyik lényegi momentumát az eljárás alá vont személy mozgásszabadságának e területi korlátozása adja. Emellett azonban látnunk kell, hogy a kényszerintézkedés értelmében akár az a helyzet is fennállhat, hogy amennyiben a tulajdonos áll a határozat hatálya alatt, úgy ő nem léphet be a saját lakásába a távoltartás ideje alatt. A távoltartás három formáját vizsgálva e ponton találhatunk némi differenciálást, hogy melyik, milyen mértékben korlátozza a tulajdonhoz való jogot.
A kényszerintézkedésként elrendelhető távoltartás első lehetséges kötelezettségként tartalmazza, hogy a távoltartás hatálya alatt álló terhelt a bíróság határozatában megállapított szabályok szerint köteles a meghatározott lakást elhagyni, és onnan a bíróság által meghatározott ideig távol maradni.[43] E szabály nem tartalmaz arra vonatkozó információt, hogy a tulajdoni viszonyok bármilyen hatással bírnának a kényszerintézkedés elrendelésére, esetleg gátolnák-e azt és a további Be.-beli szabályok sem rendelkeznek erről.
Az ideiglenes megelőző távoltartás és a megelőző távoltartás hatálya alatt álló személy köteles a bántalmazott életvitelszerű tartózkodására szolgáló ingatlantól magát távol tartani,[44] azonban a következő bekezdés hozzáteszi, hogy amennyiben a bántalmazott az életvitelszerű tartózkodására szolgáló ingatlant - a használat jogcímétől függetlenül - a bántalmazóval közösen használja, a bántalmazó akkor köteles magát távol tartani a bántalmazott életvitelszerű tartózkodására szolgáló ingatlantól, ha a bántalmazott az ingatlan használatára a szívességi lakáshasználaton kívül egyéb jogcímmel rendelkezik, vagy a bántalmazóval közös gyermekét neveli.[45] Tehát a puszta tény, hogy ők lakótársként, vagy élettársként együtt élnek, még nem elegendő a távoltartás eme formáinak alkalmazásához, ha az életvitelszerű tartózkodásra szolgáló lakás a bántalmazó tulajdona és ott a bántalmazott, mint szívességi lakáshasználó él.[46]
Az előbbi gondolatsorból azt a következtetést vonom le, hogy ezzel a távoltartás kényszerintézkedésként vitathatatlanul, ideiglenes-, és megelőző távoltartásként pedig szívességi lakáshasználaton kívüli egyéb jogcím, vagy közös gyermek nevelése esetén felülírja a tulajdonhoz való jogot, különösen annak részjogosítványát, a használat jogát. A tulajdonjog az a dologra vonatkozó legfőbb jog, amelynek alapján a tulajdonos mindenkit, akinek nincs a dologra vonatkozó joga, a dologra való behatástól eltiltani jogosult.[47] A tulajdonjog abszolút szerkezete ellenére korlátozható jog, hiszen a tulajdonos kötelezettségei között találjuk, hogy közérdekből meghatározott rendszabályok megtartásának kötelezettségéből adódóan el kell viselnie a korlátozást,[48] s a távoltartás álláspontom szerint a közérdekből történő korlátozás kategóriájába beilleszthető, ugyanis az állam kötelessége az állampolgárok jogait akár egymással szemben is megvédeni.
Megfigyelhetjük azt a tendenciát, hogy ennek tiszteletben tartása már nem kizárólag az állam, hanem mindenki feladata lett, s így a védelem és az alapjogok érvényesítésének biztosítása sem szerepel már kizárólagos állami feladatként. A különböző magánjoghoz tartozó igényérvényesítési lehetőségek még fennállnak, de egyes jogirodalmi álláspontok szerint olyan magas fokú állami védelemről már nem beszélhetünk az Alaptörvény szövegét tekintve, mint annak előtte volt.[49] Ennek a lazításnak állt ellent az ideiglenes megelőző és megelőző távoltartás, megkövetelve a szívességi használaton kívüli egyéb jogcímet, vagy a közös gyermek nevelését, azonban a kényszerintézkedésként elrendelhetőnél már nincs lehetőség a tulajdoni viszonyok és a jogcímek vizsgálatára, a büntetőeljárásban arra tekintet nélkül rendeli el a bíróság.
Amennyi időtartamról rendelkezik tehát a határozat, az idő alatt a hatálya alatt álló személy az adott lakást elhagyni köteles, oda addig vissza nem térhet. Ebből következően nemcsak a tulajdonjog kerül korlátozásra, hanem a lakáshasználati jog is, sőt, azt mondhatjuk, hogy a lakáshasználati jog minden esetben korlátozódik, míg a tulajdonhoz való jog csak abban az esetben, ha a kényszerintézkedés hatálya alatt álló személy a lakás, vagy az életvitelszerű tartózkodásra szolgáló ingatlan tulajdonosa, illetőleg a bántalmazó egyéb jogcímmel is rendelkezik a szívességi lakáshasználaton kívül, vagy a közös gyermeküket neveli.
A lakáshasználati jog korlátozását egyik vizsgált törvény sem említi, azonban a távoltartás lényegét átgondolva ez levezethető. Magát a lakáshasználati jogot a Ptk. a házastársak tekintetében rendezi, s különös jelentőséggel bír a házasság felbontása esetén, hiszen ez egyike a "hat járulékos kérdésnek", amelyekben történő megegyezés a házastársak végleges elhatározását támasztja alá.[50] Amennyiben a felek megállapodtak ugyan a lakáshaszná-
- 146/147 -
lat kérdésében, de a kiskorú gyermek érdekében eltérés szükséges, továbbá ha nem jutottak megállapodásra, úgy a bíróság fog dönteni. Az élettársak lakáshasználati jogának rendezését az életközösség megszűnése esetére az új Ptk. az előzővel ellentétben már tartalmazza,[51] s a bíróság a házastársak közös jogcíme alapján használt lakás használatának rendezésére vonatkozó rendelkezések megfelelő alkalmazásával hoz döntést.
Vizsgálandó, hogy az élettárs milyen jogcímen tartózkodik a másik élettárs saját tulajdonát, vagy önálló bérletét képező lakásban. Elvileg a korábbi bírói gyakorlat alapján szívességi lakáshasználó, ezért őt bármikor, alakszerűség és indokolás nélkül fel lehetett szólítani a lakás elhagyására. Az újabb gyakorlat szerint azonban az ő jogcíme nem szívességi lakáshasználaton alapul, hanem magán az élettársi kapcsolat tényén.[52]
Így felmerül a kérdés, hogy az élettársi kapcsolat ténye a már korábban tárgyalt "egyéb jogcímnek" tekinthető-e[53] amellett, hogy ez csak a gyakorlatban megfigyelhető elmozdulás, s nem pedig a törvény szövegében. Így véleményem szerint csupán egyes bíróságok eseti döntéseire alapozva nem tekinthető egyéb jogcímnek az élettársi kapcsolaton alapuló lakáshasználat és valódi elmozdulást is csak akkor figyelhetünk meg, ha a törvény szövege ilyen tartalmú kifejezett módosítást tartalmaz majd.
Ezzel a jogalkotó olyan személyi kört rekeszt ki az ideiglenes megelőző távoltartás és megelőző távoltartás alkalmazási köréből, akikre a törvény személyi hatálya ugyan kiterjed, azonban egyéb jogcím hiányában mégsem alkalmazható a jogintézmény. Álláspontom szerint ezzel jelzi a jogalkotó, hogy amennyiben nem a büntetőeljárási kényszerintézkedésről van szó, úgy a lakáshasználat jogcíme fontosabb, mint az egyes személyek egyéni szükséglete, akik hiába kérnének segítséget és védelmet, mégsem lehet elrendelni az ideiglenes megelőző -, illetőleg a megelőző távoltartást.
Az új Ptk. a jogcímet ilyen formában nem rendezi, azonban "az élettárs feljogosítása a másik élettárs kizárólagos jogcíme alapján lakott lakás használatára"[54] megjelölés alapján a távoltartó határozat lényegi elemét is várhatnánk, de itt nem erről van szó. Az élettársi kapcsolat megszűnése esetéről rendelkezik, amikor a bíróság feljogosíthatja a volt élettársat a másik élettárs kizárólagos jogcíme alapján közösen használt lakás további használatára, amennyiben az életközösség minimum egy évig állt fenn, és a kapcsolatból kiskorú gyermek született, akinek érdekében mindez indokolt. E szakasz harmadik bekezdése szerint kivételesen indokolt esetben lehetséges az előbbi feljogosítás, ha a szülői felügyeleti jog ezt a volt élettársat illeti és a kiskorú gyermek lakhatása másként nem biztosítható. A távoltartás beillik e tényállás alá, mert ekkor a szülői felügyeleti jog szünetel és a másik szülőt illeti meg, azonban alaposabb vizsgálat után rájövünk, hogy ez a tényállás nem rendezi a kérdést.
Nemcsak a lakáshasználat, hanem az abban lévő egyéb, személyes tárgyainak használati joga is szünetel, amelynek enyhítésére hasznos lenne, ha a távoltartó határozatban törvényes keretek között lehetőséget adna a bíróság - akár a naptári nap és konkrét időtartam előírásával, azalatt pedig rendőri felügyelet biztosításával -, hogy az érintett személy a számára szükséges dolgokat elvigye az adott lakásból. Néhány határozatban ezt szem előtt tartva megadják a terheltnek ezt a lehetőséget, azonban a legjobb megoldás az lenne, ha törvénybeli előírás lenne az elrendelő hatóságok számára, hogy a távoltartó határozatban erről is rendelkezni kell.
A lakásból távozó házastárs a lakáshasználati jog ellenértékének rá eső részére jogosult. Az a házastárs, aki szerződés vagy a bíróság döntése alapján a lakás elhagyására köteles, a korábbi használati joga vagyoni értékének megfelelő térítésre tarthat igényt.[55] A bírói gyakorlat szerint a lakáshasználati jog ellenértéke a tényleges lakhatási lehetőség, a használati jogosultság elvesztésének kárpótlására szolgál.[56] A gyakorlat egységes abban a tekintetben, hogy nem illeti meg a lakáshasználati jog ellenértéke az önként elköltöző volt házastársat, feltéve, hogy arra nem a bennmaradó összeférhetetlen magatartása miatt kényszerült. Ha az elköltözött felet az elköltözésre kényszerítő körülmények késztették, tehát a másik fél durva, agresszív magatartása, akkor is igényt tarthat e díjra. Az új Ptk. is foglalkozik a lakáshasználat ellenértékének megtérítésével,[57] a definíciója is hasonló, azonban egyértelműen rögzíti, hogy nem terjeszthet elő igényt, akitől a bíróság meghatározott időre, vagy feltétel bekövetkeztéig vonta meg a lakáshasználati jogot, és így mindenki számára világossá válik, hogy a távoltartás hatálya alatt álló személynek nincs joga a lakáshasználati jog ellenértékére.
Az előzőekben említetteken kívül sérülhet a határozat hatálya alatt álló személy szabad vallásgyakorláshoz való joga is,[58] amennyiben a távoltartó határozatban a bíróság azt a vallásgyakorlás helyszínéül szolgáló egyházi intézményt jelöli meg, amelyet a sértett is látogat.
A távoltartó határozat hatálya alatt álló személynek a szociális biztonsághoz való joga[59] sem teljesen biztosított - Magyarország törekszik arra, hogy mindenki számára biztosítsa az emberhez méltó lakhatás feltételeit[60] -, amelyet elsősorban az állammal szemben támaszt követelményként az Alaptörvény, azonban épp az államhatalom megnyilvánulásaként alkalmazott kényszerintézkedés az, ami veszélyezteti a szociális biztonságot, ugyanis a határozat hatálya alatt álló személynek csak
- 147/148 -
annyit tud felkínálni, hogy a hajléktalanok éjszakai szálláshelyét igénybe veheti,[61] amelyet tudjuk, maguk a hajléktalanok sem szívesen tesznek.
A szociális törvény szerint hajléktalan személyeket ellátó bentlakásos intézményben elhelyezett személyek esetében különös figyelemmel kell lenni az emberi méltóság védelmére. Aszimmetrikus viszonyt fedezhetünk fel a kiszolgáltatott helyzetben lévő, hajléktalan szállást kényszerből igénybevevő személy és a társadalom többi tagja között, ezért kapott kiemelt figyelmet és rögzítést az emberi méltósághoz való jog.[62]
Az intézmény vezetője a lehetőségek figyelembevételével köteles olyan feltételeket biztosítani, ahol a hajléktalan személyek alapvető tisztálkodási, pihenési feltételei nyugodt körülmények között adottak.[63] Tehát elviekben rendezett a "hová menjen a távoltartott személy" kérdésköre, hiszen az állam eleget tesz azon kötelezettségének, hogy hajléktalanság esetén az emberi életet közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet esetén kötelessége szállásról gondoskodni,[64] azonban a probléma valódi megoldását az jelentené, ha egy speciális, erre a célra kialakított intézményrendszer kerülne felállításra, hiszen nem várható el a határozat hatálya alatt álló személy rokonaitól, barátaitól, hogy őt - akár akaratuk ellenére- befogadják a határozat tartama alatt.
Talán épp e speciális háttér-intézményrendszernek a hiánya lehet az oka, hogy a távoltartás maximális időtartama mind büntetőeljárásban, mind pedig a polgári bíróság előtt maximum hatvan nap. Ennél hosszabb időn át tartó kényszerintézkedés például az előzetes letartóztatás, ahol szintén kiemelik a terheltet az addigi környezetéből, azonban ennek során főszabály szerint a büntetés végrehajtási intézetben kell várnia a jogerős ítéletét, ilyenformán tehát rendezett e jogintézmény végrehajtási háttere, ellentétben a távoltartással.
Bántalmazás esetén kétségtelenül sérül a bántalmazott testi integritáshoz és a lelki egészség védelméhez[65] való joga, gyermekek esetén pedig a megfelelő fejlődéshez és védelemhez való jog is.[66] A bántalmazást elszenvedő családtagok, vagy például a zaklatás sértettje tekintetében pedig a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog[67] sérelme is fennállhat a távoltartás elrendelése előtt. Ezek miatt is indokolt és szükséges az állami közbeavatkozás, de látnunk kell, hogy ez többnyire a sértett, illetőleg bántalmazott indítványára történik. Hivatalból való eljárást csak a rendőrség által elrendelt ideiglenes megelőző távoltartásnál találunk, amikor az elrendeléssel egyidejűleg az ideiglenes megelőző távoltartó határozat egyidejű megküldésével, az arra illetékes járásbíróságnál kezdeményezi a megelőző távoltartás elrendelését.[68]
E téma feldolgozása során nem lehet megkerülni az Alkotmánybíróságnak azt a határozatát,[69] amelyet a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvény első változata miatt hozott. Az államfő indítványozóként azt kifogásolta, hogy a törvény által használt fogalmak túl tágak, így az sérti a személyes szabadsághoz, a mozgásszabadsághoz és a tulajdonhoz való jogot, ezért az 1. § (1) és (5) bekezdéseinek alkotmányellenességének megállapítását kérte.
Álláspontja szerint a törvény nem határozza meg egyértelműen az erőszak és a hozzátartozó fogalmát, részben mert az erőszak fogalom értelmezhetetlen, továbbá mindkét fogalom túl tág. Kifogásolta azt is, hogy a közösen használt ingatlan tulajdonosával szemben is alkalmazható a távoltartás, amely sérti a tulajdonhoz való jogot. Így a fogalmi bizonytalanság alkotmányellenes helyzetet és ezen keresztül jogbizonytalanságot eredményez.[70]
Az alapjogok korlátozásával összefüggésben, egy másik alkotmánybírósági határozat alapján elmondhatjuk, hogy kiváltképpen fontos a világos, érthető és a jogalkalmazás számára felismerhető normatartalom, és ezek eredményeként a jogalkotó kiszámítható működése abban az esetben, ha a normaszöveg alapjogot korlátoz.[71] A korlátozás tehát lehetséges, melynek alapvető követelménye a pontos megfogalmazás, a megismerhetőség és az előre láthatóság, vagyis hogy az állampolgárok magatartásukat ezekhez tudják igazítani, s így vállalva a kockázatát - büntetőjogi területet tekintve -, hogy a büntetőeljárás alatt a kényszerintézkedés során, vagy azt követően a kiszabott szankció egy- vagy több alapjogát korlátozni fogja.
Az Alkotmánybíróság az alapjog-korlátozás lehetséges céljai közé sorolta mások alapvető jogainak védelmét is, és már működésének kezdetén világossá tette, hogy alapvető jogok korlátja lehet mások alapvető jogainak védelme.[72] Alkalmazni kell a már jól ismert szükségesség- arányossági mércét, amelyet nem mechanikusan, hanem mindig az adott ügyre vonatkozóan kell megvizsgálni.[73]
Erre vonatkozóan az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az állam nem lehet tétlen az e jogokat fenyegető élethelyzeteket illetően, fel kell lépnie az olyan erőszakkal szemben, amely a fenti alapjogokat sérti, történjen az a magánszférában, vagy azon kívül.[74] Arra a következtetésre jutott továbbá, hogy az állam objektív intézményvédelmi kötelezettségének tesz eleget, amikor fel kíván lépni a családon belüli erőszak ellen. A taláros testület úgy ítélte meg, hogy a távoltartás elrendelése miatt okozott jogkorlátozás kizárólag abban az esetben alkotmányos, ha arra az életet, a testi és lelki egészséget, valamint a szexuális önrendelkezést súlyosan és közvetlenül veszélyeztető tevékenység miatt
- 148/149 -
kerül sor, amelyeket a távoltartásra okot adó bűncselekményeknél megtalálhatunk.
A kifogásolt rendelkezések alkotmányellenességét is megállapította, ugyanis a törvény szerinti erőszak fogalomban[75] a norma által rendezni kívánt életviszony nincs egyértelműen meghatározva, így olyan alapjog korlátozásra is sor kerülhetne, amelyre a törvény célja nem terjed ki, vagy az egyértelműen nem dönthető el. A magánszférába való beavatkozásra éppen az erőszak mozzanata adhat okot, így a fogalom meghatározásakor a jogalkotónak különös gonddal kell eljárnia. A törvény által használt hozzátartozó fogalom[76] pedig a túl széles személyi kör miatt korlátok nélkülivé tette a távoltartás alkalmazhatóságát, így a hatóságokat az erőszak fogalmával együtt megoldhatatlan feladat elé állította, s emiatt a távoltartás elrendelése aránytalan alapjog korlátozást is eredményezhet. Fennállhat a magánszférához való jog, a tartózkodási hely szabad megválasztása és a mozgásszabadság alapjogainak korlátozása olyan esetben is, amely nincs összhangban a törvény céljával, így az alapjogkorlátozást illetően aránytalanságot okozhat. A taláros testület az így megállapított alkotmányellenesség miatt a tulajdonhoz való jog sérelmét nem vizsgálta.
Az Országgyűlés az Alkotmánybíróság határozata által alkotmányellenesnek ítélt fogalom meghatározásokat kihagyva 2009. június 22-én új szabályozást fogadott el, amivel mechanikusan megoldva a problémát, jogilag helytálló törvény született, azonban számos, a családon belüli erőszakkal kapcsolatos probléma továbbra is megoldatlan maradt.[77]
Az előzőekben felsorolt alapvető jogok korlátozása nem jogellenes, hiszen nem abszolút alapjogok, vagyis az állam alkotmányos keretek között korlátozhatja azt.[78] Meghatározó jelentőségű a korlátozás időtartama, az indokoltsága, valamint a jogtalan korlátozás esetére nyújtott jogorvoslati jog és egyéb jogkövetkezmények meghatározása és azok megfelelősége.
A távoltartás esetében azt mondhatjuk, hogy az időtartama az elfogadott nemzetközi standardok alapján nem tekinthető aránytalannak, az indokoltsága pedig nemcsak a bántalmazott, vagy sértett jogaira tekintettel és a bizonyítás sikeressége érdekében védhető, hanem amiatt is, hogy az előzetes letartóztatás alternatívájaként, vagy más esetben megelőző intézkedésként a kevésbé intruzív eszközök körébe tartozik.[79] A körülmények alapos vizsgálatát követően indokoltságáról mindig a hatóság dönt, s a döntéssel szembeni jogorvoslati jog pedig minden esetben biztosított. ■
JEGYZETEK
[1] 1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról (továbbiakban: Be.) 138/A-139. §§
[2] 2009. évi LXXII. törvény a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról (továbbiakban: Hke. tv.)
[4] Kőhalmi László: Jogállami barométer, avagy a védő büntetőeljárási pozíciója. In: Békés Imre Emlékkötet (Szerk. Gellér Balázs - Csige Zoltán). Bibliotheca Iurdica. Az ELTE Állam-és Jogtudományi Kar tudományos kiadványai. Libri Amicorum 43. Tullius Kiadó, Budapest 2012. 123-127.o.
[5] Kőhalmi László: Jogállami büntetőeljárás - védői észrevételek. In: Bizalom-Társadalom-Bűnözés, V. Országos Kriminológiai Vándorgyűlés Szeged, 2005.október 6-7. (Szerk. Jacsó Judit) Kriminológiai Közlemények Különkiadás. Magyar Kriminológiai Társaság. Bíbor Kiadó, Miskolc 2006. 56-57. o.
[7] Herke Csongor: A letartóztatás. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2002. 114. o.
[8] Ebben a körben maradéktalanul osztom Elek Balázs által az előzetes letartóztatás kapcsán kifejtetteket, lásd Elek Balázs: A vallomás befolyásolása a büntetőeljárásban. TKK, Debrecen 2008. 94-95. o.
[9] Herke Csongor: Az apokrif letartóztatási okok. Belügyi Szemle 2001/12. 87. o.
[10] Budai Központi Kerületi Bíróság 37.Bny.1317/2014.
[11] Hke. tv. 6. § (3) bekezdés és 16. § (1) bekezdés
[12] Hke. tv. 5. § (2) bekezdés
[13] Pozsár-Szentmiklóssy Zoltán - Somody Bernadette (Szerk.): Alkotmányos alapok. HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft, Budapest 2012. 167. o.
[14] Bánki Dezső: Megjegyzések az 'emberi jog' kifejezés értelmezéséhez. Fundamentum 2000/3. 33. o.
[15] Kukorelli István (Szerk.): Alkotmánytan. Osiris Kiadó, Budapest 2000, 123.o.
[16] Tóth Gábor Attila: Az emberi méltósághoz való jog és az élethez való jog. In: Halmai Gábor - Tóth Gábor Attila (Szerk.): Emberi jogok. Osiris Kiadó, Budapest 2003. 263. o.
[17] Alaptörvény Szabadság és felelősség fejezet
(1) AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége.
(2) Magyarország elismeri az ember alapvető egyéni és közösségi jogait.
(3) Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben korlátozható.
(4) A törvény alapján létrehozott jogalanyok számára is biztosítottak azok az alapvető jogok, valamint őket is terhelik azok a kötelezettségek, amelyek természetüknél fogva nem csak az emberre vonatkoznak.
[18] Alkotmányos alapok... i.m. 171.
[19] A Budai Központi Kerületi Bíróságon 39.Bny.527/2014. számú ügy
[20] Surányi Szilvia: A nyomozási bíró. Rendészeti Szemle 2010/4. 109. o.
[21] Alaptörvény, Szabadság és felelősség, IV. cikk (4) bekezdés
[22] Be. 580. §
[23] Róth Erika: Az elítélés előtti fogvatartás dilemmái. Osiris Kiadó, Budapest 2000. 104. o.
[24] 2012. évi C. törvény 92. § (1) bekezdés
- 149/150 -
[25] Heun, Werner: Az emberi méltóság- a filozófiai koncepciótól a jogi garanciáig. In: Emberi méltóság korlátok nélkül - A gyermekek, a hajléktalanok és a gyülekezők jogai (Szerk. Hajas Barnabás - Szabó Máté). Országgyűlés Hivatala, Budapest 2009. 84-86. o.
[26] Alaptörvény Szabadság és felelősség fejezet, II. cikk
[27] Takács Albert: Az emberi méltóság elve a filozófiában és az alkotmányjogban. In: Emberi méltóság korlátok nélkül - A gyermekek, a hajléktalanok és a gyülekezők jogai (Szerk. Hajas Barnabás - Szabó Máté). Országgyűlés Hivatala, Budapest 2009. 36. o.
[28] "Az Országgyűlés az élethez, testi épséghez és méltósághoz minden embert megillető alapvető emberi jogok védelmében, összhangban a nemzetközi egyezményekkel és az Alaptörvénnyel, a hozzátartozók közötti erőszak visszaszorítása érdekében az alábbi törvényt alkotja. " (Hke. tv. preambuluma) [29] 8/1990. (IV. 23.) AB határozat
[30] Győrfi Tamás: Az emberi méltósághoz való jog dogmatikai problémái. Fundamentum 2003/1. 143.o.
[31] Sári János: Az új magyar Alaptörvény-egy újfajta alkotmányosság lehetősége. Magyar Közigazgatás 2011. 1. sz. 19. o.
[32] Balogh Zsolt: Az emberi méltóság: jogi absztrakció vagy alanyi jog. Iustum Aequum Salutare 2010. 4. sz. 38. o.
[33] uo. 35-36. o.
[34] uo. 37. o.
[35] Heun, i.m. 97-98. o., továbbá: Avishai Margalit: The Decent Society, 1996
[36] Heun, i.m. 97-98. o.
[37] "bántalmazás: a) a bántalmazó által a bántalmazott sérelmére megvalósított, a méltóságot, az életet, a szexuális önrendelkezéshez való jogot, továbbá a testi és lelki egészséget súlyosan és közvetlenül veszélyeztető tevékenység, b) a bántalmazó által a bántalmazott sérelmére megvalósított, a méltóságot, az életet, továbbá a testi és lelki egészséget súlyosan és közvetlenül veszélyeztető mulasztás" [Hke. tv. 1.§ (1)]
[38] Zakariás Kinga: Az élethez és emberi méltósághoz való jog az alkotmánykoncepció tükrében. Iustum Aequum Salutare 2011. 11. sz. 7. o.
[39] uo. 8. o.
[40] Gál István László: Régi és új kísérletek a gazdasági bűnözés fogalmának meghatározására Rendészeti Szemle 2009. 7-8., 24-38. o.
[41] Alaptörvény, Szabadság és felelősség fejezet IV. cikk
[42] Alaptörvény Szabadság és felelősség fejezet XIII. cikk és Emberi Jogok Európai Egyezménye kiegészítő jegyzőkönyvének 1. cikke
[43] Be. 138/A. § (1) bekezdés
[44] Hke. tv. 5. § (2) bekezdés b, pont
[45] Hke. tv. 5. § (3) bekezdés
[46] A magyar rendszer számára példaként állított osztrák rendszerben a távoltartás arra tekintet nélkül rendelhető el, hogy ki, milyen jogcímen tartózkodik az adott lakásban. Lehetőség van például kifejezetten a lakótárssal szemben védelmet kérni, aki jóllehet rendelkezne lakásban való tartózkodáshoz szükséges jogcímmel, azonban a bíróság határozata meghatározott időre felülírja azt. Ugyanez igaz akár a lakás tulajdonosával szemben is, amennyiben a bírósági határozat hatálya alá kerül. [Gesetz vom 27. Mai 1896, über das Exekutions- und Sicherungsverfahren (Exekutionsordnung - EO) § 382b.]
[47] Petrik Ferenc: Tulajdonjogunk ma. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest 2007. 24. o.
[48] Uo. 43.
[49] Drinóczi Tímea: A tulajdonhoz való jog az Alaptörvényben. Jogtudományi Közlöny 2012. 5. sz. 229. o.
[50] 2013. évi V. törvény a polgári törvénykönyvről (továbbiakban: Új Ptk.) 4:21. § (3) bekezdés, a házastársi közös lakás használatának rendezését pedig a 4:76-4:85. §§-ban találjuk meg.
[51] Új Ptk. 4:92-4:95. §§
[52] Szeibert Orsolya: Az élettársak és vagyoni viszonyaik, különös tekintettel a magyar ítélkezési gyakorlatra és a házasságon kívüli partnerkapcsolatok szabályozási megoldásaira Európában. HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest 2010. 280. o. (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság 1. Pf. 21.769./1999/3. számú eseti döntése)
[53] "Ha a bántalmazott az életvitelszerű tartózkodására szolgáló ingatlant - a használat jogcímétől függetlenül - a bántalmazóval közösen használja, a bántalmazó akkor köteles magát távol tartani a bántalmazott életvitelszerű tartózkodására szolgáló ingatlantól, ha a bántalmazott az ingatlan használatára a szívességi lakáshasználaton kívül egyéb jogcímmel rendelkezik, vagy a bántalmazóval közös gyermekét neveli." [Hke. tv. 5. § (3) bekezdés]
[54] Új Ptk. 4:94. §
[55] Új Ptk. 4:84. § (1) bekezdés
[56] Fábián Ferenc - Szeibert Orsolya: Polgári jog III., Öröklési jog, Családi jog. Novissima Kiadó, Budapest 2011. 149. o.
[57] Új Ptk. 4:84. § (2) bekezdés
[58] Alaptörvény Szabadság és felelősség fejezet VII. cikk
[59] Alaptörvény Szabadság és felelősség fejezet XIX. cikk
[60] Alaptörvény Szabadság és felelősség fejezet XXII. cikk
[61] Hke. tv. 5. § (6) bekezdés
[62] Balogh, i.m. 41. o.
[63] 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásról, 93/H. § (1) bekezdés
[64] Kardos Gábor: Lakhatás és méltóság. In: Emberi méltóság korlátok nélkül, A gyermekek, a hajléktalanok és a gyülekezők jogai (Szerk. Hajas Barnabás - Szabó Máté). Országgyűlés Hivatala, Budapest 2009. 81. o.
[65] Alaptörvény Szabadság és felelősség fejezet XX. cikk
[66] Alaptörvény Szabadság és felelősség fejezet XVI. cikk
[67] Emberi Jogok Európai Egyezménye 8. cikk
[68] Hke.tv. 7. § (2) bekezdés
[69] 53/2009. (V.6.) AB határozat
[70] Zeller Judit: Az Alkotmánybíróság határozata a távoltartásról, JeMa, 2011. 1. sz. 11. o.
[71] 46/2007. AB határozat (VI. 27.) VI. rész 2.1.
[72] 64/1991. (XII. 17.) AB határozat
[73] Horváth Dóra: Alapjogok kollíziója a távoltartásról szóló alkotmánybírósági határozat tükrében. In: A köztársasági alkotmány 20 éve Tanulmánykötet (Szerk. Kocsis Miklós - Zeller Judit). Kódex Nyomda Kft., Pécs 2009. 289. o.
[74] 53/2009. (V.6.) AB határozat IV. rész 2. pont
[75] Hke. tv. első változat 1. § (1) bekezdés
[76] Hke. tv. első változat 1. § (5) bekezdés
[77] Zeller, i.m. 19.
[78] Gál István László: Jogszabálytan. In: Magyar büntetőjog Általános rész (Szerk. Balogh Ágnes - Tóth Mihály). Osiris Kiadó, Budapest 2010. 53-57. o.
[79] Pap András László: Mozgásszabadság, Alkotmányjogi és nemzetközi jogi alapok. L'Harmattan Kiadó, Budapest 2009. 54. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanársegéd, Debreceni Egyetem ÁJK.
Visszaugrás
