E tanulmányban Magyarország 2012. január 1-jén hatályba lépett Alaptörvényének[1] a tulajdonhoz való alapjogra és annak értelmezését esetleg befolyásoló alaptörvényi rendelkezésekre vonatkozó szabályait tekintem át, és vonok le belőlük következtetéseket a tulajdon védelmével összefüggésben. Az Alaptörvény a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvényhez képest részletesebb rendelkezéseket tartalmaz, a tulajdonhoz való jogot az alkotmánybírósági gyakorlatnak megfelelő megfogalmazásban alapjogként biztosítja, de ez - az Alaptörvény értelmezési szabályai, az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozott volta, és a tulajdonhoz való joggal összefüggő intézmények eltérő szabályozása miatt - nem jelenti azt, hogy azonos alapjogi védelemről is beszélni lehetne. Az Alaptörvény szövegéből kiindulva tehát jelenleg pusztán irányvonalak vázolhatók fel, lehetőségek fogalmazhatók meg a tulajdonhoz való jog jövőbeli védelmével és érvényesítésével kapcsolatban, illetve arra vonatkozóan, hogy az Alkotmánybíróság az eddigi gyakorlatát figyelembe veszi/veheti-e.
Az Alaptörvény olyan értelmezési szabályokat állít fel, amelyeket eddig a magyar alkotmányos berendezkedés nem ismert. Elsőként említendő az R) cikk (3) bekezdése, amely szerint "[a]z Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni".[2]
A Nemzeti hitvallásnak nevezett preambulum egy része a tulajdonhoz való joggal összefüggésben is értelmezhető, annak alapjogként való kezelését potenciálisan befolyásoló rendelkezéseket is tartalmaz. Ezek a következők:
-"Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki."
- "Valljuk, hogy a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye."
- "Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét."
A "történeti alkotmány vívmányai" kifejezés jelentéstartamáról a szakirodalomban nincsen egyetértés, azt majd minden valószínűség szerint az alkotmánybírósági gyakorlat fogja kibontani.[3] A kérdés e tekintetben az, hogy az eddigi, 21 éves alkotmánybírósági gyakorlatot vívmányként kezelik-e. Az alkotmányos jogfolytonosság és a jogbiztonság miatt ezt az értelmezést kellene követni, azonban maga a Nemzeti hitvallás tekinti érvénytelennek azt az Alkotmányt,[4] amelyre az alkalmazandó gyakorlat épült. Másrészt - pozitivista megközelítésben - a chartális alkotmányra épülő alkotmánybírósági gyakorlat nem igazán értelmezhető történeti alkotmány vívmányaként. Ugyanakkor az is igaz, hogy teljes mértékben nem lehet elszakadni az eddigi gyakorlattól, mivel a keret, vagyis a jogállam elve, az alapjogok tiszteletben tartásának és védelmének kötelezettsége stb. - legalábbis alaptörvényi, deklaratív szinten - megmaradt.
Másodikként az Alaptörvény N) cikk említhető, ami szerint Magyarország a kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodás elvét érvényesíti (ennek az elvnek az érvényesítéséért elsődlegesen az Országgyűlés és a Kormány felelős); az Alkotmánybíróság, a bíróságok, a helyi önkormányzatok és más állami szervek feladatuk ellátása során ezt az elvet kötelesek tiszteletben tartani.[5] A harmadik értelmezési szabályt a 28. cikk fogalmazza meg: "A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak."
Joggyakorlat hiányában még nyilvánvalóan nem világos, hogy a bírói gyakorlat ezeknek az értelmezési szabályoknak, illetve a preambulumban megfogalmazottaknak milyen jelentőséget fog tulajdonítani. Másként megfogalmazva,
- 227/228 -
még nem tudható, hogy a tulajdonhoz való jog tartalmát, korlátozását mennyiben befolyásolja (vagy befolyásolja-e majd egyáltalán) az értelmezésre megállapított alaptörvényi rendelkezés: egyrészt annak feltételezése, hogy az Alaptörvény vagy a jogszabály gazdaságos célt szolgál,[6] másrészt a kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodás elvének tiszteletben tartása. E tekintetben az az alapkérdés, hogy a "feladatuk ellátása során" milyen értelmet kap, azt az Alkotmánybíróság vagy a bíróság tágan (feladat és hatáskör ellátása) vagy szűken (belső működés) értelmezi-e a majd.[7] A szűk értelmezési lehetőségnek ellentmond a nyelvtani értelmezés, és annak belátása, hogy felesleges alaptörvényi szinten szabályozni adott szerv belső működésének részleteit.[8] A tág értelmezés alkalmazása az alapjogvédelem teljessége iránti igénynek mond ellent, mert ebben az esetben az állami feladatok prioritási listáján az állami gazdálkodási elvek az alapjogvédelem elé kerülnek. Az interpretáció során pedig nyilván figyelembe kell majd venni, hogy a preambulum i) a becsület alapjául a munkát jelöli meg, a tulajdont nem is említi; továbbá ii) a szabadság (tulajdonnal való rendelkezés stb.) "csak másokkal együttműködve bontakozhat ki"; valamint iii) az elesettek és a szegények megsegítése kötelességként jelentkezik.
Az Alaptörvény az Alkotmányhoz képest bővebb rendelkezést tartalmaz a tulajdonhoz való jogról, mivel rögzíti, hogy a "tulajdon társadalmi felelősséggel jár",[9] illetve részletesen meghatározza a nemzeti vagyon (állam és az önkormányzatok tulajdona)[10] kezelésének szabályait.[11] A "társadalmi felelősség" kitétel Alaptörvénybe emelésének indoka,[12] hogy az markánsabban fejezze ki a tulajdon társadalmi kötöttségét. Mivel a "társadalmi felelősség" az olyan individuális alapjog tekintetében nem értelmezhető normatívan, amelynek az a funkciója, hogy az egyéni autonómiát megalapozza,[13] e kitétel a "társadalmi kötöttség" értelmében kerülhet be a joggyakorlatba. Ebben a tekintetben pedig az eddigi alkotmánybírósági gyakorlat[14] természetesen folytatható lenne azzal a megjegyzéssel, hogy a fenti, értelmezéssel kapcsolatos előkérdések több más kérdést is befolyásolhatnak.
A tulajdonhoz való jog korlátozásával (szociális kötöttség és kisajátítás) összefüggésben is fenntarthatónak tűnik az eddigi gyakorlat, mivel az alaptörvényi megfogalmazás (XIII. cikk (2) bek.) megfelel az Alkotmány 13. cikk (2) bekezdésének. A keret azonban nemcsak az értelmezési szabályok esetében, hanem az alapjogvédelemre vonatkozó általános szabályokkal összefüggésben is változott. Az Alaptörvény 2. cikke ugyanis nem feleltethető meg az Alkotmány 8. cikkének.[15] Az Alaptörvény a korlátozást[16] és az alanyi kört[17] illetően részletesebb rendelkezéseket tartalmaz, ez azonban nem más, mint az eddigi alkotmánybírósági gyakorlat alaptörvényi szintre emelése. Más megfogalmazást alkalmaz az Alaptörvény a tiszteletben tartás tekintetében, az ugyanis mindenki - tehát nemcsak az állam - kötelezettségeként jelenik meg. A tiszteletben tartás azonban - a védelemmel ellentétben[18] - nem jelenik meg az állam elsőrendű kötelezettségeként, és az alapjogok érvényesíté-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
