E tanulmány két jogforrás egyes elemeinek összevetésére vállalkozik, s egy átfogó kutatás részét képezi, amelynek középpontjában a mezőgazdasági és élelmiszer-ellátási lánc speciális versenyjogi szabályozása áll nemzeti, uniós és nemzetközi szinten egyaránt. Jelen elemzés az e témakörhöz kapcsolódó legújabb uniós irányelvnek a nemzeti jogba történő implementálását vizsgálja. Az egyik oldalon található a mezőgazdasági és élelmiszer-ellátási láncban a vállalkozások közötti kapcsolatokban előforduló tisztességtelen piaci gyakorlatokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács által elfogadott irányelv (a továbbiakban: Irányelv),[2] míg a másikon a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló 2009. XCV. törvény (a továbbiakban: Tfmtv.). E két jogalkotási aktus bizonyos kérdéseiről már született egy cikk az elmúlt időben: Firniksz Judit és Dávid Barbara írásukban[3] a versenyjogi kapcsolódási pontokat tárták fel, illetve érintettek a Tfmtv. és az Irányelv személyi, valamint bizonyos mértékben tárgyi hatályára vonatkozó kérdéseket. Egyébiránt a témakör szakirodalma hazai viszonylatban kifejezetten szűkös, s ahogy ez a tanulmány, úgy az átfogó kutatás is ezt a hiányt kívánja orvosolni.
Ez a tanulmány, ahogy a fentebb említett is, az Irányelv és a Tfmtv. hatályával kapcsolatos rendelkezéseit hasonlítja össze, főleg azokban az aspektusokban, amelyeket a két szerző nem érintett. Ezeken túlmenően, jelen írás a szabályozott tisztességtelen magatartásokat is megvizsgálja, mégpedig annak tekintetében, hogy az Irányelvben meghatározott magatartások milyen mértékben találhatóak meg a 10 évvel korábban hatályba lépett Tfmtv.-ben, s a magyar jogalkotónak kell-e, s ha igen, milyen módosításokat eszközölnie ahhoz, hogy az implementációs kötelezettségének teljes egészében, hiánytalanul eleget tegyen. A tanulmány - túlnyomórészt - a két jogforrás textuális elemzésére vállalkozik.
Az Irányelv elhelyezése az Európai Unió jogforrásainak rendszerében nem egyszerű feladat. Első ránézésre versenyjogi jogalkotási aktusnak tekinthető, viszont megszövegezésében nem igazán illeszkedik az EU versenyjogába. Ahogy Victoria Daskalova fogalmaz: utóbbi egy kidolgozott és cizellált keretet nyújt a vertikális korlátozások értékelésére, míg az Irányelv jóval kevésbé kínál precíz megfogalmazást. Ugyanakkor jelentős átfedések is tapasztalhatóak az EU versenyjoga és az Irányelv között: előbbi is szabályozza bizonyos mértékben a kizsákmányoló típusú visszaéléseket, illetve az Irányelvben megfogalmazott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok is előidézhetnek kizáró hatást.[4] Egy évvel korábbi cikkében ugyanezen szerző az akkor még csak javaslat szintjén álló Irányelv kapcsán azt írta, hogy ez nem tekinthető versenyjogi megoldásnak a problémák kezelésére.[5] A Tfmtv.-vel is hasonló rendszerbeli elhelyezési problémák adódnak: Kocsis Márton egyenesen akként fogalmaz, hogy a jogszabály nem a versenyjog terrénumában helyezkedik el.[6] Ez igazából némileg alátámasztható azzal, hogy a Tfmtv.-ben megfogalmazott magatartások elbírálása nem a Gazdasági Versenyhivatal (a továbbiakban: GVH), hanem a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) hatáskörébe tartozik, viszont - véleményem szerint - árnyalja a képet az, hogy a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) II. Fejezetében szabályozott tisztességtelen versenycselekmények jogához tartozó magatartások esetében sem a GVH jár el, hanem a bíróságok, de mégsem kérdőjeleződik meg a terület versenyjoghoz való tartozása.[7] A mezőgazdasági és élelmiszerellátási-lánc tisztességtelen forgalmazói magatartásainak külön törvényben való szabályozása pedig nem alapozza meg azt, hogy a Tfmtv.-t ne tekintsük a versenyjoghoz tartozónak, viszont a speciális szemlélet megléte elengedhetetlen, amivel a területet az agrárjog és a versenyjog metszetében helyezhetjük el. Ahogy az uniós joganyagból is kiolvasható, hogy "a[z Európai Unió Működéséről szóló] Szerződésben meghatározott versenyszabályoknak a mezőgazdasági termékek termelésére és
- 156/157 -
kereskedelmére való alkalmazása a közös agrárpolitika kérdéskörébe tartozik",[8] s így dominánsan agrárjogi meghatározottságú, a magyar jogrendszerben a Tfmtv.-ről is ugyanez mondható el: (nemzeti) agrárpolitikai célkitűzések húzódnak meg mögötte, és emiatt az agrárjogi szemlélet elkerülhetetlen, mivel az agrárjog (mint jogág) az, amely az agrárpolitikai célkitűzések megvalósítására létrejött jogszabályok összessége.[9]
A rendszerbeli elhelyezkedés rövid dogmatikai tárgyalása után térjünk most át a jogalkotás mögött meghúzódó jogpolitikai célokra, a Tfmtv. érvényesülésének elmúlt 10 évi statisztikáira, valamint ezt követően az Irányelv és a Tfmtv. összehasonlítására.
Mind a Tfmtv., mind az Irányelv elfogadásának okai végső soron megegyeznek: a mezőgazdasági termelők, valamint a mezőgazdasági kis- és középvállalkozások piaci viszonyoknak való kiszolgáltatottsága enyhítése. Az Európai Parlament már röviddel a Tfmtv. kihirdetése előtt rámutatott az anomáliákra, így arra, hogy "az agrár-élelmiszeripari ágazatban különösen jövedelmező a nagy piaci erő, egyrészről a mezőgazdasági kínálat árának rugalmatlansága, másrészről pedig a fogyasztói kereslet miatt". Továbbá, aggodalmát fejezte ki "olyan esetek miatt, amelyekben a kereskedelem kihasználja piaci erejét; ezek közé tartozik például a belistázási díj, a polcpénz, a kilistázással fenyegetés, a már eladott árukra vonatkozó visszamenőleges árengedmény, a kereskedelmi reklámköltségekhez való jogtalan hozzájárulás vagy a kizárólagos beszerzési megállapodásokhoz való ragaszkodás", illetve hangsúlyozta, hogy "egyes tagállamokban az értékesítés vásárlói és eladói oldala egyaránt koncentrált, ami súlyosbítja a piac torzulását".[10] Ezzel egybecseng a Tfmtv. preambulumában rögzített gondolat is, miszerint a törvény megalkotására "a [piaci] szereplők közötti kiegyensúlyozott piaci alkupozíció biztosítására tekintettel"[11] került sor. Az alapprobléma tehát látható: az agráriumban, illetve közelebbről szemlélve az élelmiszerpiacon vannak rendkívüli mértékben kiszolgáltatott piaci szereplők, valamint vannak jelentős piaci erővel rendelkező aktorok is, akiknek az egymáshoz való viszonyát a gyengébb fél védelme érdekében a jog eszközeivel rendezni kell. Mivel tipikusan polgári jogi jogviszonyok (kiváltképpen adásvételi szerződések) diszpozitivitásának csorbításáról van szó, amikor is a jelentős piaci erővel rendelkező vevők ahhoz való jogát szorítják korlátok közé, hogy a szerződés tartalmát szabadon megállapíthassák, az agrár-versenyjog magánjogi oldala jelenik meg előttünk: az agrárjog hatálya alá tartozó jogalanyok (tipikusan mezőgazdasági termelők és az élelmiszerlánc egyéb szereplői) egymással való jogviszonyai versenyjogi korlátozó és tilalmazó rendelkezésekkel kerülnek szabályozásra. Amint érzékelhető, ezt a magyar jogalkotó már több mint tíz éve megoldotta, míg az Unió szintjén - bár hosszas előkészítés után - csak 2019-ben folyamodtak a jog normatív eszközeihez.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
