A büntethetőségi akadályok rendszere első büntető törvénykönyvünk óta kodifikáltan is jogrendszerünk része, melynek köre a jogfejlődés során a jogalkalmazás és a jogalkotás útján egyre szélesebbé vált. Jelenleg a bünte-tőjogelmélet többféleképpen is csoportosítja ezen okokat, a hatályos anyagi jogi kódex is beszél a büntethetőséget kizáró vagy korlátozó okokról, a büntethetőséget megszüntető okokról, és ismeri a büntetőjogi felelősségre vonás egyéb akadályait.
A büntetőjogtudomány régóta foglalkozik a büntethetőségi akadályok jogi természetével, az egyes okok egymáshoz való viszonyával és rendszertani elhelyezésével. Tanulmányomban - részben a többi büntethetőségi akadállyal is összevetve - a büntethetőséget megszüntető elévülést teszem egy jogelméleti vizsgálat tárgyává a büntethetőségi akadályok rendszerében való elhelyezkedése szempontjából. A büntető törvénykönyv szabályozásából kiindulva arra a kérdésre keresem a választ, hogy az elévülés dogmatikailag mennyire köthető az elkövető büntethetőségéhez, és a jogintézmény milyen kapcsolatot mutat a bűncselekmény büntetendő voltával.
Tanulmányom célja - amint minden dogmatikai jellegű dolgozatnak is -, hogy a jelen írás tárgyát képező jogintézménynek és jogi környezetének logikai ellentmondásoktól mentes áttekintését adja
A büntethetőséget kizáró (korlátozó) és megszüntető okok közötti különbségtétel a kodifikáció szintjén már az első büntető törvénykönyvünkben is megjelent. Az 1878. évi V. törvénycikk VII. Fejezete ismerte a beszámítást kizáró vagy enyhítő okokat, a IX. Fejezet pedig a bűnvádi eljárás megindítását és a büntetés végrehajtását kizáró okokról szólt. E rendszertani szétválasztás következetesen végig vonult a magyar büntető jogalkotás termékein, és az idők során folyamatosan letisztult.
A ma is használt fogalmakat jogrendszerünkbe az 1961. évi V. törvény vezette be[2], a büntethetőség akadályait büntethetőséget kizáró okokként és büntethetőséget megszüntető okokként nevesítve. E felosztást lényegében érintetlenül hagyva vette át az 1978. évi IV. törvény.
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) elfogadását megelőző bő évtizedben több tanulmány is a büntethetőségi akadályok rendszerének tekintetében az 1978. évi IV. törvény átalakítása mellett érvelt. Az 1978-as Btk. A büntetőjogi felelősségre vonás akadályai címet viselő III. Fejezetében két külön cím alatt szabályozta a büntethetőséget kizáró és a büntethetőséget megszüntető okokat, ugyanakkor a magánindítvány hiányát ez a kódex a büntethetőséget kizáró okok közé sorolta[3]. A hatályos Btk. kodifikációját megelőzően Nagy Ferenc a megalkotandó törvénykönyvben három csoport létrehozására tett javaslatot egyik tanulmányában, kialakítva a meglévő mellett egy harmadik kategóriát a büntethetőséget és a büntetőeljárást egyaránt akadályozó okokból.[4]
A 2012-es Btk. - megfogadva a jogirodalom álláspontját - a büntethetőségi akadályokat egy logikusabb szerkezetben szabályozta.[5] A jogalkotó a jogi szabályozás kialakításakor nagyobb hangsúlyt helyezett arra, hogy a büntetőjogi felelősségre vonást akadályozó körülmények alapvetően kétfélék lehetnek. A büntethetőséget kizáró vagy korlátozó okok - melyeket a Btk. IV. Fejezete tartalmaz és a Btk. 15. § sorol fel - olyan akadályok, amelyek fennállása esetén nem valósul meg bűncselekmény, mert annak valamely fogalmi eleme vagy az alannyá válás feltétele hiányzik. Az V. Fejezetben szabályozott büntethetőséget megszüntető okok a bűncselekmény megvalósulását nem érintik, a törvényi tényállás kimerítésével az elkövetéskor a deliktum létrejön, viszont utóbb merül fel olyan körülmény, amely megakadályozza az elkövető büntethetőségét.
A törvény újítása a VI. Fejezetben szabályozott harmadik csoport. Az előbbi két kategórián túl olyan körülményeket találunk, melyek mind a büntethetőséget kizáró, mind a büntethetőséget megszüntető okokkal hasonlóságot mutatnak. A büntetőjogi felelősségre vonás egyéb akadályai esetén azok hiánya képezi a büntethetőség akadályát.[6] Ezen okok legfőbb sajátossága, hogy "amennyiben hiányoznak, a büntetőjogi felelősségre vonásra annak ellenére nem kerülhet sor, hogy a törvényi tényállást bűnösen megvalósító elkövető cselekménye veszélyes a társadalomra."[7]
Ezzel a "jogalkotó a korábbi Btk.-t jellemző koherencia zavarokat megszüntetve, dogmatikai szempontból tiszta
- 442/443 -
rendszert hozott létre. [...] Ez a felosztás minden szempontból megfelel a bűncselekmény legális fogalmi meghatározásából fakadó követelményeknek".[8]
A 2012-es Btk. azonban nem csak abban hozott újulást, hogy a büntethetőséget kizáró és megszüntető okoktól elkülönítette a büntetőjogi felelősségre vonás egyéb akadályait egy külön fejezetben, hanem a tekintetben is, hogy immár a kódex szövegezése következetesen különbséget tesz a büntetendőség és a büntethetőség között: a cselekmény büntetendőségéről és az elkövető büntethetőségéről beszél. A jogirodalom egyetért abban, hogy a hatályos Btk. a büntethetőséget és a büntetendőséget kizáró (korlátozó) okok rendszerében egy tisztább, átláthatóbb struktúrát öltött.
Jogi természetüket tekintve a különbség a két fogalom között abban áll, hogy az adott körülmény a cselekményt megvalósító személyhez kötődik-e, mint szubjektív jellegű tényező vagy a tanúsított magatartáshoz fűződik-e, mint objektív ok. A kizáró okok vagy az elkövető büntethetőségét, vagy a cselekmény büntetendőségét zárják ki. Ezzel összefüggésben jegyzi meg Belovics Ervin, hogy "a megkülönböztetést tehát a Btk. konzekvensen alkalmazza, bár a IV. Fejezet címe éppen ezért pontatlan, a helyes cím »A büntetőjogi felelősséget kizáró vagy korlátozó okok« lett volna, és ezen kategórián belül kellett volna elhatárolni a büntetendőséget és a büntethetőséget kizáró, illetve korlátozó okokat."[9]
A cselekmény büntetendőségét érintő kizáró, korlátozó okok objektív alapúak, azaz "a bűncselekmény megvalósulásának tárgyi oldalát érintik."[10] A megvalósított cselekmény ilyenkor kimeríti ugyan valamelyik különös részi törvényi tényállást, de nem minősül jogellenesnek (társadalomra veszélyesnek). A kizáró okok fennállása esetén tehát maga a bűncselekmény nem jön létre, ugyanis hiányzik annak valamely fogalmi eleme vagy az alannyá válás feltétele.[11] Az objektív okok jellemzője, hogy azok hatása több elkövető esetén valamennyire kiterjed.
Az elkövető büntethetőségét (bűnösségét) kizáró okok ezzel szemben szubjektív alapúak. Ezt azt jelenti, hogy ezen körülmények jelentkezése az elkövetőre hat ki - a megvalósult, tényállásszerű cselekmény ugyanúgy veszélyes a társadalomra, azonban valamilyen, az elkövető személyét érintő tényező felmerülése miatt nem lesz felelősségre vonható. Ezen okok szubjektív, az elkövető személyéhez tapadó voltából fakadóan csak annak a személynek a büntetlenségét eredményezik, akinél felmerült, a többi elkövetőre az nincs kihatással.[12]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
