Az Alkotmánybíróság az alapvető jogok biztosának utólagos normakontroll-indítványa alapján meghozott 17/2014. (V. 30.) AB határozatában (a továbbiakban: AB határozat) egyhangúlag alaptörvény-ellenesnek minősítette és megsemmisítette a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 65. § (5) bekezdésének azt a fordulatát, amely előírta, hogy a munkavállaló már a felmondás közlését megelőzően köteles tájékoztatni munkáltatóját várandósságáról vagy reprodukciós eljárásban való részvételéről annak érdekében, hogy felmondási védelem illesse meg. A határozat kimondta, hogy az Mt. alaptörvény-ellenesen korlátozta a gyermeket vállaló nők magánélethez és emberi méltósághoz való jogát, egyben hátrányosan megkülönböztette azokat a nőket, akik még nem tudnak várandósságukról. Tanulmányunk az AB határozat apropóján a gyermekvállalással összefüggő felmondási védelem kérdéskörét járja körül, igyekszik rámutatni ennek jelentőségére, indokaira és értelmezési kereteire.
Bár általánosságban a nőket nem említik a sérülékeny csoportok között,2 mégis könnyen belátható, hogy a várandós nő nagyobb eséllyel szembesülhet a szegénységgel és a kirekesztettséggel, mint a nem sérülékeny csoportok általában. Különösen igaz ez a munkavállalás dimenziójában, ahol a várandós nő egyértelműen ún. érzékeny munkavállalónak minősül, nem pusztán a munkavédelmi, hanem egyéb munkajogi szabályok tükrében is.
Az állam több szinten is védelmet biztosít a sérülékeny csoportoknak, ennek alapját az Alaptörvényben rögzített, leggyakrabban állami kötelezettségvállalásokként megfogalmazott rendelkezések jelentik. A gyermekvállalás, a családalapítás és az anyaság kiemelt védelmét fellelhetjük a Nemzeti Hitvallásban, amely kimondja, hogy együttélésünk legfontosabb keretei közé tartozik a család, az L) cikkben, amely szerint Magyarország védi a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját, és támogatja a gyermekvállalást, valamint a XV. cikkben, amely rögzíti, hogy Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket. Mindezeken kívül az Alaptörvény XVII. cikke kifejezetten a munkavállalás keretei között biztosítja minden munkavállalónak az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételeket.
A formális alkotmányjog előírásait végrehajtandó, a munkajog mint ágazati jog számos normája reagált már kezdetektől fogva a sérülékeny (érzékeny) munkavállalói csoportok speciális igényeire, védő normákat felhíva többek között az életkorra (fiatal munkavállalók, nyugdíjhoz közel állók), a várandósságra, az anyaságra/apaságra, a fogyatékosságra való hivatkozással.3 Ezek nélkül a védőnormák nélkül nem beszélhetünk "tisztességes munkáról". Várandós nők esetén a védelem oka - az Alkotmánybírósági értelezésében - az, hogy "a munkaviszonyból származó fő kötelezettség (munkavégzés) teljesítésében való időleges, a munkavállaló önhibáján kívüli okok miatti akadályoztatás ne eredményezze az érintettek számára munkájuk elvesztését, illetve, hogy az ettől való félelem ne befolyásolja a nőket a gyermekvállalással kapcsolatos döntéseik meghozatala során, egyúttal kizárja azokat a veszélyeket, negatív hatásokat, amelyeket az elbocsátás a gyermeket vállaló nők fizikai, pszichés állapotára gyakorolhat".4 A érzékeny munkavállalók védelmének egyik legerőteljesebb eszköze a felmondási tilalom, ez ugyanis a munkáltató munkaviszony-megszüntetési lehetőségei elé állít abszolút korlátot, mivel meghatározott állapotú, helyzetű munkavállalóval szemben a felmondást törvény zárja ki.
Hazánkban már az 1928. évi V. törvénycikk tartalmazott felmondási tilalomra vonatkozó rendelkezéseket az iparban, valamint némely más ágazatban foglalkoztatott gyermekek, fiatalkorúak és nők tekintetében. Érdekes módon az elemzésünk fókuszpontját képező kérdés, a munkáltató tudomása a várandósságról, illetve a tájékoztatás a várandósság tényéről már az 1928-as törvénycikk 8. §-ának szövegében is szerepelt.5 Ez a szabályozási
- 20/21 -
megoldás - bár a jelenleginél jóval korlátozottabb védelmet biztosított - akkor is hatálytalanította a felmondást, ha a várandós, illetve szülés után lévő nő csupán utólag, a felmondás közlését követően tájékoztatta a várandósság vagy szülés tényéről a munkáltatót. Időben ugorva, az 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: régi Mt.) is felmondási tilalmat rendelt a terhesség és az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelés időtartamára.6 A tilalom ugyanakkor nem volt korlátlan, csak a határozatlan idejű munkaviszonynak a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, képességével, a munkáltató működésével összefüggő ok miatti, egyoldalú megszüntetését blokkolta, egyéb módon, például közös megegyezéssel vagy azonnali hatályú felmondással a jogviszony továbbra is megszüntethető volt. Az Mt.-ben is megmaradtak ezek a szabályozási keretek. A várandós (reprodukciós eljárásban részt vevő) nőt megillető jogok közül kiemelést érdemel a felmondási tilalom, mivel ez az, amely alapvetően meghatározza a várandós és kisgyermekes nők munkaerőpiacon maradási lehetőségét. A felmondási védelem egyrészt jelenti azt, hogy a munkaviszony nem szüntethető meg felmondással, másrészt pedig azt, hogy a szülési szabadság után a kismama azonos, vagy azonos értékű pozícióba (azonos szintű munkakörbe, illetve bérét a távolléte alatt bekövetkező bérfejlesztést követő bérezést biztosítva) térhet vissza úgy, hogy a munkaviszonyból származó jogosítványai (pl. nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő, tréning lehetőségek) nem szenvednek csorbát.
Ezen a rendkívül erős védelmi szabályon ütött komoly rést az Mt., mivel eredetileg úgy rendelkezett, hogy csak akkor illeti meg a várandós (reprodukciós eljárásban részt vevő) nőt a felmondási védelem, ha állapotáról még a felmondás közlését megelőzően beszámol munkáltatójának. Az Mt. 65. § (3) bekezdése kimondta, hogy a munkáltató felmondással nem szüntetheti meg a munkaviszonyt - többek között - a várandósság, valamint az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelésének, de legfeljebb ennek megkezdésétől számított hat hónap tartama alatt. A 65. § (5) bekezdése szerint azonban a várandósságra és reprodukciós eljárásra mint felmondási tilalmi okra a munkavállaló csak akkor hivatkozhatott, ha erről a munkáltatót a felmondás közlését megelőzően tájékoztatta.
A felmondási tilalom előzetes bejelentéshez kötése alkotmányjogi szempontból a magánszféra védelmét biztosító alapvető jogok keretei között értelmezhető. Egyértelműen érinti a magánélet tiszteletben tartásához való jogot, továbbá az ezzel intézményi összefüggésben álló emberi méltósághoz és a személyes adatok védelméhez fűződő jogot. Mivel a korábbi Alkotmány nem tartalmazta kifejezetten a magánélet védelmét, az Alkotmánybíróság már korai gyakorlatában nyilvánvalóvá tette, hogy ez a jog az emberi méltósághoz való jogból levezethető, azzal szoros összefüggésben lévő alapjog. Ennélfogva az emberi méltósághoz való joggal is ellentétes, ha az állam indok nélkül avatkozik be a magánszféra viszonyaiba.7 Az állami beavatkozás határait pedig kezdettől fogva "az Alkotmánybíróság által az Alkotmány alapján kidolgozott szükségességi-arányossági követelmények" jelölték ki.8 Későbbi határozataiban az Alkotmánybíróság azt is leszögezte, hogy "a magánszféra lényegi fogalmi eleme, hogy az érintett akarata ellenére mások oda ne hatolhassanak be, illetőleg be se tekinthessenek. Ha a nem kívánt betekintés mégis megtörténik, akkor nemcsak önmagában a magánélethez való jog, hanem az emberi méltóság körébe tartozó egyéb jogosultsági elemek, mint pl. a testi-személyi integritáshoz való jog is sérülhet".9
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
