A rágalmazás és becsületsértés deliktumainak központi kérdése az egyes cselekmények becsületcsorbításra való alkalmasságának vizsgálata. Annak meghatározásához azonban, hogy mi minősül becsületcsorbításra alkalmasnak, a tényállások jogi tárgyait, a becsületet és a társadalmi megbecsülést kell górcső alá venni. E két védett érték az alapjogok egymás melletti érvényesüléséből adódóan, a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülése érdekében, az emberi méltóság és a jó hírnév védelméhez fűződő jog szükségesség-arányosság tesztje szerint korlátozott részének biztosítja büntetőjogi oltalmát. Annak definiálása azonban komoly nehézséget jelent a jogalkalmazók számára, hogy az imént említett alapjogok ütközése miatti határvonal pontosan hol húzódik.
E rövid felvezetés témánk szempontjából azért releváns, mert a rágalmazás és becsületsértés jogi tárgyainak érvényesülése a két deliktum passzív alanyaival is összefüggésben áll. Ahogy azt az Alkotmánybíróság gyakorlata is rögzíti, a véleménynyilvánítás szabadsága kettős igazolással rendelkezik.[1] Tóth J. Zoltán megfogalmazásában: a véleménynyilvánítás szabadsága individuális alapon - a személy autonómiájából fakadóan - a személyiség nélkülözhetetlen eleme, másrészt pedig, közösségi célokat szolgáló kollektív jog.[2] Ebből adódóan e kiemelt alapjog határainak determinálásánál, a véleményt nyilvánító egyén joga mellett, a közvélemény kialakulásának és alakításának érdekére is figyelemmel kell lenni.[3] A közéleti szereplők és az
- 73/74 -
ilyen státusszal nem rendelkező személyek tűrési kötelezettsége ugyanis eltér egymástól.[4] E tűrési kötelezettség alkotmányos alapon nyugszik, mely értelmében a közéleti vitában érintett személyek emberi méltósághoz való joga - a szükségesség arányosság tesztjének megfelelően - tovább korlátozható.
A közügyekben kifejtett véleménynyilvánítások szempontjait érintően az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága (továbbiakban: EJEB) által kialakított gyakorlat a 3145/2018. (V. 7.) AB határozatig[5] egységes volt annak kérdésében, hogy a véleményszabadság tágabb határa tekintetében, a megnyilvánulás közügy jellegének megállapíthatósága esetén, a közszereplői státusznak csupán a csökkentett védelem mértékének determinálása szempontjából volt jelentősége.[6] E határozatában azonban az Alkotmánybíróság saját frissen megerősített szempontrendszerével szembe helyezkedve[7] (a közügyek körébe tartozó megnyilvánulás; a közlés tényállításnak vagy értékítéletnek minősülése; illetve a becsület és jó hírnév védelmének véleményszabadság által korlátozhatatlan részének vizsgálatán túl) kimondta, hogy az alkalmazandó alkotmányjogi mérce megállapításához annak vizsgálata is szükséges, hogy a közügyet érintő megnyilvánulás a közléssel érintett személyt közszereplői minőségben érintette-e.[8] Indokolása alapját az képezte, hogy a jogalkalmazói gyakorlatra hárult annak a közszereplői körnek meghatározása, hogy a véleményszabadság gyakorlása, jogellenesség hiányában, mely esetekben zárja ki a büntetőjogi felelősséget. Jelen határozatában ugyanis az Alkotmánybíróság hiányolta a közszereplői státusz megállapítása feltételét képező egyértelmű szempontrendszer kialakítását, melyet a társadalmi viszonyok változása, a telekommunikáció terjedése, valamint a médiaszereplők közszereplői minőségének meghatározása okán látott aktuálisnak.[9] E felvetett hiányra reagálva a megnyilvánulás fokozott alapjogi védelmét a közlés közügy jellegéhez, valamint ahhoz kötötte, hogy a véleménynyilvánítás a közléssel érintett személyt közszereplői minőségében érintse.[10]
- 74/75 -
Az Alkotmánybíróság határozatában a közszereplők körét továbbra sem taxatív felsorolás révén, hanem annak kiemelésével összegezte, hogy "a közszereplői minőség mindig egyedi mérlegelés kérdése"[11]. A közéleti vita elsődleges jellegét alapul véve, a közszereplői minőség feltételének:
- a megszólaló közéleti (társadalmi, politikai)[12] kérdésben kifejtett nézetét, illetve
- a megnyilvánulással érintett személy közélet alakítására vonatkozó önkéntes elhatározását
nyilvánította.[13]
E jogfejlesztéssel azonban sem a határozathoz párhuzamos indokolást író Schanda Balázs,[14] sem pedig Koltay András[15] nem értett egyet. Amellett ugyanis, hogy a döntés ellentétben állt az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatával, némi ellentmondás magában a határozat indokolásában is tapasztalható. A határozat Indokolásának [40] bekezdése visszautal a 7/2014. (III. 7.) AB határozat [47] bekezdésére, mely szerint "a közügyek megvitatása körében elhangzó véleménynyilvánítás és a rá vonatkozó védelem fókuszában elsődlegesen nem a szólással érintett személyek státusza áll, hanem az, hogy a megszólaló valamely társadalmi, politikai kérdésben fejtette ki nézeteit"[16]. E gyakorlatára alapozva hangsúlyozta, hogy nem a megnyilvánulással érintett személy státuszából, hanem a közlés közügyet, illetve közéleti kérdést érintő voltából fakadóan eredményez a közlés tágabb tűrési kötelezettséget.[17] Az Alkotmánybíróság büntetőjogi kontextusban korábban a 13/2014. (IV. 18.) AB határozatában fogalmazta meg a közügyek vitatását érintő nyilvános közlés büntetőjogi mércéjének szempontrendszerét. E határozatában kifejtette, hogy a vizsgálat során először a nyilvános közlés közügy jellegéről szükséges dönteni, melynek megállapítása esetén - a megnyilvánulással érintett személy státuszától függetlenül - a közlés a véleménynyilvánítás szabadsága által biztosított magasabb szintű oltalmat élvezi.[18]
Schanda Balázs párhuzamos indokolásában felhívta a figyelmet arra is, hogy a magasabb tűrési kötelezettség tekintetében az EJEB gyakorlata nem rendelkezik arról, hogy a véleményszabadság kiemelt érvényesüléséhez a közléssel érintett személyeknek önként kell közszereplést vállalniuk. Párhuzamos indokolásában hivatkozott a Bladet Tromsø és Stensaas kontra Norvégia ügyre, melyben a norvég fókavadászok önkéntessége fel sem merült. A per tárgyát képező újságcikk a fókavadászok állatokkal történő bánására tartalmazott megjegyzéseket, melyeket az EJEB a véleménynyilvánítás
- 75/76 -
szabadságának oltalma alá vont.[19] Az érintett döntés jelentősége abból a szempontból is kiemelendő, hogy a 3145/2018 (V. 7.) AB határozat által többször hivatkozott 7/2014. (III. 7.) AB határozat e döntés alapján vonta le a következtetést, mely szerint a magasabb tűrési kötelezettség alkalmazásához nem a megnyilvánulással érintett személy státuszának, hanem a közlés közügy jellegének van determináló szerepe:
" [...] Másrészt az EJEB nem csupán azokban az esetekben hívja fel a közügyek vitatásának kiemelkedő jelentőségű érvét, amelyekben a vitatott megszólalás politikusokra vagy hivatalos személyekre vonatkozik, hanem akkor is, ha az adott közérdekű kérdés magánszemélyeket (is) érint. Utóbbi esetben a magánszemélyek tűrésküszöbének is emelkednie kell [EJEB, Bladet Tromsø és Stensaas kontra Norvégia (21980/93), 1999. május 20.].
[31] A sajátos mércék alkalmazása szempontjából tehát nem önmagában az érintett személy státuszának, hanem a vélemény közügyekhez kapcsolódó jellegének van meghatározó szerepe."
Egyetértek továbbá Schanda Balázzsal[20] és Koltay Andrással[21] abban is, hogy a tárgyalt határozatban az Alkotmánybíróság helytelenül illesztette az alapvető kategorizálás keretébe a közléssel érintett személy önkéntes elhatározásának kérdését.[22] Ennek vizsgálata ugyan a tűrési kötelezettség szempontjából releváns, azonban az Alkotmánybíróság indokolásával ellentétben nem a közszereplői minőség megállapításakor, hanem a tűrési kötelezettség mértékének meghatározásakor kellene jelentőséget kapnia. Schanda Balázs párhuzamos indokolásában kifejtette, hogy "a személyiségvédelem az érintettektől függően különböző mértékben lehet korlátozott, de ez már a közügyek vitáján belüli mércék kérdése, nem pedig a szólásszabadság fokozottan védett területének lehatárolásáról szóló mérlegelés"[23]. Erre vonatkozó érveket valójában a többségi indokolás is több helyen tartalmazott. A határozat [49] bekezdése rögzítette:
"Kevésbé szorul védelemre az a közéletben önként szerepet vállaló személy, aki mindenki másnál szélesebb körben és hatékonyabban tud élni a tömegkommunikációs eszközökkel a személyét ért támadásokkal szemben. Erre tekintettel hangsúlyozta az Alkotmánybíróság, hogy »azok a közszereplők, akik nyíltan vállalhatnak közéleti-politikai szerepet (szemben például egy bíró idevonatkozó lehetőségeivel), meg is tudják magukat védeni az alaptalan megnyilvánulásokkal szemben a nyilvánosság előtt.«"[24]
- 76/77 -
Ahogy arra az Alkotmánybíróság is rámutatott[25] a Thoma kontra Luxemburg (38432/97) ügy kapcsán,[26] közszereplő és közszereplő tűrési kötelezettsége közt különbség tehető. Ezt nem vitatva - a 7/2014. (III. 7.) AB határozatnak megfelelően[27] - a 3145/2018. (V. 7.) AB határozat többségi indokolása is kiemelte, hogy "a közhatalmat gyakorló személyek és a közszereplő politikusok (ún. kiemelt közszereplők) esetében a személyiségvédelem korlátozottsága mindenki máshoz képest szélesebb"[28]. Ennek megfelelően magam sem értek egyet az Alkotmánybíróság közszereplői minőséget megfogalmazó azon kritériumával, mely szerint a megnyilvánulással érintett személy önkéntes elhatározása folytán válik a közélet alakítójává.[29]
E többletkritérium alkalmazására azonban, úgy tűnik, csupán átmeneti jelleggel került sor. A 3236/2018. (VII. 9.) AB határozat ugyan a 3145/2018. (V. 7.) AB határozatra hivatkozva megerősítette, hogy a közéleti vitában érintettek személyes körülményeinek, közszereplői minőségének és státuszának szerepe van a tűrési kötelezettség meghatározásában, azonban - az EJEB gyakorlatával fennálló összhangot visszaállítva - azt csupán az emberi méltóság joga korlátozhatóságának egyik szempontjaként értelmezte.[30] A 3030/2019. (II. 13.) AB határozatának indokolásában az Alkotmánybíróság még visszatért a 3145/2018. (V. 7.) AB határozatban megfogalmazott azon szemponthoz, hogy a személyiségvédelem lecsökkenéséhez a közéleti vitában kifejtett megnyilvánulásnak közszereplői minőségben részt vevő személyt kell érintenie.[31] Az Alkotmánybíróság azonban a 3357/2019. (XII. 16.) AB határozatában már utalni sem utalt a 3145/2018. (V. 7.) AB határozatban megfogalmazott többletszempontra, hanem immár ismét következetesen a 3329/2017. (XII. 8.) AB határozatban összegzett tesztre hivatkozva (az önkéntes elhatározás kritériumát mellőzve), három lépésben vizsgálta, hogy a megnyilvánulás átlépte-e a véleménynyilvánítás szabadságának szükségességarányosság tesztje szerint korlátozott határát:[32]
1. Először annak kérdésében kell dönteni, hogy a megnyilvánulás közügyekben való megszólalásnak minősül-e.
2. Második lépésben annak vizsgálata szükséges, hogy a közlés értékítéletnek vagy tényállításnak minősül-e.
3. Végezetül a bíróságok feladata annak meghatározása, hogy az adott véleménynyilvánítás az érintett személy becsületét vagy jó hírnevét sértette-e.[33]
- 77/78 -
A véleménynyilvánítás szabadságából eredő, tágabb tűrési kötelezettséget eredményező alkotmányjogi mérce megállapításának elsődleges feltétele továbbra is az, hogy a közlés a közügyek szabad vitatását érintse.[34] Az Alkotmánybíróság a 3145/2018. (V. 7.) AB határozatának e szempontot érintő indokolásában - az indítványozó alkotmányjogi panaszában hivatkozott közszereplői körrel szemben - kifejtette, hogy a közéleti vita az állami, az önkormányzati, valamint a közhatalmi intézményrendszer működésén túl, "az üzleti élet világában egyre sokasodó számban jelentkező közéleti kérdéseket (pl. környezetvédelmi, energiahatékonysági, munka-, és közlekedésbiztonsági kérdések)"[35] is felöleli. A véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos védelme ugyanis a politikai jellegű vitákon túl, a társadalmat érintő kérdések szabad vitatására is kiterjed,[36] melyek lényegi részét a közélet alakítóinak tevékenységét, nézeteit, hitelességét érintő megnyilvánulások is képezik.[37]
Az EJEB e konklúziót alátámasztó gyakorlata körében kiemelendő a Feldek kontra Szlovákia ügy, ahol a Bíróság arra tekintettel minősítette közügynek a kérelmező nyilatkozatát, hogy az Szlovákia történelmével kapcsolatos politikai kérdéskört érintett. Miután a véleménynyilvánítás közszereplőre (miniszterre) vonatkozott, tűrési kötelezettsége tágabb volt, mint a közszereplői minőséggel nem rendelkező személyeké.[38] Hazai vonatkozású ügyben előzőhöz hasonló álláspontját a Karsai kontra Magyarország ügyben fejtette ki a Bíróság, mikor a kérelmező Teleki Pálról történő szoborállítás körében publikált cikkében az alapügy felperesének erre vonatkozó álláspontját kritizálta. Határozatában az EJEB kiemelte, hogy a kérelmező "egy olyan vita során írta a kifogásolt cikket, amely egy totalitárius történelmi epizódokkal rendelkező ország saját múltjának feldolgozásával kapcsolatos szándékairól szólt"[39]. A Bíróság az ügy közügy jellegének vizsgálata körében kitért arra, hogy a kérelmező történészként az ország történelmének feldolgozásáról, és a holokauszt abban betöltött szerepéről szóló több tanulmányt is publikált, mely megalapozta a megnyilvánulás közérdekű jellegét.[40]
A közügyet érintő mivolt vizsgálata során
"elsődlegesen a közlés megjelenésének módját, körülményeit és a vélemény tárgyát, kontextusát szükséges figyelembe venni. Így a közlést érintően vizsgálni kell a médium típusát, a közlés apropóját adó eseményt, illetve az arra
- 78/79 -
érkező reakciókat és az adott közlésnek ebben a folyamatban játszott szerepét. További szempontként szükséges értékelni a kijelentés tartalmát, stílusát, illetve a közlés aktualitását, valamint célját."[41]
Az Alkotmánybíróság a megnyilvánulás közügy jellegét, annak információ átadási célzatot nélkülöző mivoltára tekintett utasította el a 3093/2019. (V. 7.) végzésében, mikor az indítványozó a vele szemben a közlekedési szabálysértés miatt intézkedést alkalmazó rendőrt illetett obszcén kifejezésekkel. A kifejezés használatát mind az elsőfokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság,[42] mind pedig a Fővárosi Törvényszék[43] becsület csorbításra alkalmaznak minősítette, és megállapította a terhelt büntetőjogi felelősségét. E döntésekkel szemben az indítványozó az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésében rögzített véleménynyilvánítási szabadság megsértése miatt terjesztett elő alkotmányjogi panaszt. Indítványában kifejtette, hogy a közlés értékítélet volt, a közhatalmat gyakorló személyek tűrési kötelezettsége pedig tágabb, mint az ilyen státusszal nem rendelkező személyeké. Előadásában hivatkozott továbbá arra is, hogy a kifejezést az érintett intézkedés során, azzal összefüggésben fejtette ki. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt végzésében visszautasította, megállapítva, hogy a közlésre ugyan valóban az intézkedés miatt került sor, de az nem magára az intézkedésre, hanem az azt foganatosító rendőr személyére vonatkozott. Miután pedig véleménynyilvánítás kizárólag a rendőr és az indítványozó közti kommunikációban történt, ezért annak információátadási célja nem volt, így a megnyilvánulás közügy jellege sem állapítható meg.[44]
Az iménti példával ellentétben az Alkotmánybíróság közügy-jelleget tulajdonított a rendőri intézkedésről készült képek felhasználásának a 28/2014. (IX. 29.) AB határozatában. Az indítványozó hírportál "Rendvédelmi szakszervezet tüntetése" címmel megjelent cikkében található képek közül két fényképen, két-két rendőr volt felismerhető. A felvételeken szereplő hivatalos személyek szolgálati feladat ellátása érdekében, közhatalom gyakorlójaként, nyilvános rendezvényen vettek részt.[45] E képek vonatkozásában az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a rendőri intézkedés a jelenkor eseményeiről szóló, közérdeklődésre számot tartó tájékoztatásnak minősül, így pedig az arról történő tudósítás (képkészítés) közügyet érint.[46] E határozat körében az Alkotmánybíróság egyúttal kifejtette a képmás felhasználhatóságának korlátját, valamint a képmáshoz való jog és a sajtószabadság ütközésének egyedi mérlegelési szükségességét is megfogalmazta:
"[44] Rendőri bevetés demonstrációkon minden esetben a jelenkor eseményének minősül, még akkor is, ha a rendőrök nem igazi "résztvevői" a tör-
- 79/80 -
ténésnek. Ezért az arról készült felvétel a képen lévők hozzájárulása nélkül közvetíthető a nyilvánosság felé, kivéve, ha ez a rendőr emberi méltóságának - mint az emberi mivolt benső lényegét feltétlenül megillető védelemnek - sérelmét jelenti; ilyen lehet például a hivatása gyakorlása során megsérült rendőr szenvedésének bemutatása. A jelenkor történéseinek bemutatásához fűződő érdek, mint a fényképfelvétel engedély nélküli nyilvánosságra hozatalának az alkotmányos alapja általában nem érvényesül akkor sem, amikor a képen csak egyetlen egy személy látható. Ilyenkor a sajtószabadság és a méltóságvédelmen alapuló képmáshoz való jog közötti érdekütközést egyedi mérlegeléssel kell feloldani, és azt kell vizsgálni, hogy a személy képmása, ennek a nyilvánosságra hozatala a jelenkor történéseinek bemutatása, illetve a közhatalom gyakorlása szempontjából közérdeklődésre számot tartó tájékoztatás körébe tartozik-e. [...] A nyilvános helyen készült, nem sértő, az érintett személyt tárgyilagosan ábrázoló felvétel általában nyilvánosságra hozható engedély nélkül, ha az a közérdeklődésre számot tartó tudósításhoz kapcsolódik, a jelenkor eseményeiről való szabad tájékoztatásához kötődik."[47]
Az Alkotmánybíróságnak hasonló mérlegelést kellett elvégeznie a 3348/2018. (XI.12. ) AB határozattal zárult eljárásában. Az indítványozó hírportál a Fővárosi Ítélőtábla határozatával szemben terjesztett elő alkotmányjogi panaszt, mely megállapította az indítványozó képmás védelméhez való jogának megsértését. A közleményben alperes cikkének címét a felperessel szemben folyamatban lévő büntetőeljárás során készült képpel illusztrálta. Az Alkotmánybíróság azonban alkotmányjogi panaszt megalapozottnak találta. A vizsgálat kiterjedt annak megítélésére is, hogy az alkotmányjogi panasz tárgyát képző fénykép és cikk közérdeklődésre számot tartó tájékoztatásnak minősült-e. Az Alkotmánybíróság indokolásában kifejtette, hogy a cikk témája egy olyan bírósági eljárás volt, melyet a sajtó hosszú időn keresztül nyomon követett. Az eljárásban a felperes terheltként vett részt, az eljárás tárgya pedig korábbi miniszteri tisztségével függött össze. Miután pedig a büntetőeljárás jogerősen, a cikk közzétételekor fejeződött be, az alkotmányjogi panasz tárgyát képező közlemény a jelenkor történései bemutatásának, egyben közérdeklődésre számot tartó eseményről szóló tudósításnak minősült, ezért a cikk és a készített fénykép közügy jellege megállapítható volt. Az Alkotmánybíróság a felperes korábbi miniszteri tisztségére tekintettel közéleti szereplői státuszát is megállapította, ezért a megjelentetett cikkre és az ahhoz használt illusztrációra is alkalmazandónak találta a közügyek vitatását megillető kiemelkedő alkotmányos védelmet.[48]
Az előzőleg ismertetett döntéshez hasonlóan az Alkotmánybíróság 3030/2019. (II. 13. ) AB határozatában alkotmányos védelemben részesítette közéleti vitában kifejtett "szarkupac" jelző használatát, és megalapozatlannak tartotta az alapügy sértettjének alkotmányjogi panaszát.[49] Döntése során a vita közéleti jellegét arra alapozta, hogy
- 80/81 -
a terhelt egy közismert műsorvezetőnek a riportjai kapcsán megvalósított emberi és szakmai magatartásával szembeni bírálat határait ismertette meg a nyilvánossággal. Tekintettel arra, hogy a terhelt az alkotmányjogi panasz tárgyává tett közlést közvetlenül a bírósági tárgyalást követő időpontban, tárgyilagos megfogalmazásra törekedve, hivatalos Facebook-oldalán tette közzé, a körülmények alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a közlés tudósítás célját szolgálta,[50] egy nagy érdeklődést kiváltó bírósági eljárás pedig "közügy", amelyről készült pontos beszámoló akár trágár szavakat is közölhet.
Amint arra Koltay András az EJEB joggyakorlata révén rámutatott, a közszereplők személyi körét kimerítő jelleggel nem lehet meghatározni. E személyi kör folyamatosan változik, a közszereplői minőség pedig kontextusfüggő.[51] A személyi kör körvonalainak meghatározását mégis célul tűzve, az Alkotmánybíróság 13/2014. (IV. 18.) AB határozatának indokolásából érdemes kiindulni, melyben a közügyek formálóit közszereplőknek nevezi.[52] Sárközy Szabolcs bírói gyakorlatot összefoglaló meglátásai szerint, egy színésznek, műsorvezetőnek, művésznek, sportolónak, tudósnak közszereplői státusza a nyomtatott vagy elektronikus sajtóban történő, puszta alkalmi megjelenéséből nem származhat. Ugyancsak nem minősülnek közszereplőnek - erre irányuló szándékuk hiányában - a nyilvános helyen munkát végző személyek (pl. ügyvédek és szakértők).[53] Amennyiben azonban e személyek közügyet érintően véleményt nyilvánítanak - különösen ha azt rendszeresen teszik -, akkor a közszereplői minőségük már fennáll, mely révén tágabb tűrési kötelezettség terheli őket.[54] E következtetést támasztja alá az Alkotmánybíróság 28/2014. (IX. 29.) AB határozata, megállapítva, hogy a "közszereplés tényét a köz érdekében való megszólalás, szerepvállalás alapozza meg.[55]
Kiemelendő azonban, hogy a véleménynyilvánítás közügy-jellege nem eredményez egy objektív határvonal szerint lehetséges elbírálást. Az egyes, közügyet érintő megnyilvánulások ugyanis az érintett személyek státuszától, közszereplői minőségtől és tevékenységétől, valamint a kifejtett tényállításoktól és értékítéletektől függően, eltérő tűrési kötelezettséget eredményezve, a becsületnek mint védett jogtárgynak minden ügyben egyedi meghatározását idézi elő. Amint azt az Emberi Jogok Európai Bírósága[56]
- 81/82 -
és az Alkotmánybíróság[57] következetes gyakorlatában kiemelte, a közhatalmat gyakorló személyek, és a közszereplő politikusok (ún. kiemelt közszereplők) bírálhatósága és a kritika megfogalmazásának lehetősége a demokratikus és nyílt társadalmi működés érdekében fokozottan érvényesül, ezért emberi méltóságuk jogának véleményszabadság érdekében történő korlátozása, a további közszereplőkhöz viszonyítottan is szélesebb körben szükséges, illetve arányos. E személyi kör ugyanis önkéntes elhatározása révén vált a közügyek alakítóivá, hatékonyabban tud fellépni a tömegkommunikációs eszközökkel az őket ért támadásokkal szemben, valamint a velük szemben kifejtett bírálatokat a nyilvánosság másképp, elsősorban politikai érdekek mentén kezeli.[58] Ezzel szemben a bírák, ügyészek, rendőrök, közszolgák hivatásuk szabályai alapján korlátozottabban léphetnek fel a velük szemben kifejtett megnyilvánulásokkal szemben. Ebből adódóan, amellett, hogy döntéseik, intézkedéseik és egyéb megnyilvánulásaik megvitatására nyilatkozatoknál szélesebb kört kell biztosítani, a személyüket érintő alaptalan, szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben a védelem, szükségesnek tekintendő. Miként azt az Alkotmánybíróág 7/2014. (III. 7.) AB határozatában - a Prager és Oberschlick kontra Ausztia ügyhöz hasonlóan[59] - megfogalmazta:
"[...] a bírák például a szolgálati jogviszonyukra vonatkozó szabályok alapján nincsenek abban a helyzetben, hogy a nyilvánosság előtt megvédjék magukat a támadásokkal szemben, ezért a bírói ítéletek nyilvános vitatásának széles körű biztosítása mellett arra is figyelemmel kell lenni, hogy a bíróságokba vetett, a jogállami működéshez elengedhetetlen közbizalmat a bírák személyét érő alaptalan, szélsőséges támadások ne ássák alá."[60]
Érdemes továbbá kitérni azon személyekre is, akik korábban ugyan nem tartoztak a közszereplő fogalmi körébe, azonban a közéleti vitákban jelentős véleményformáló hatásuk okán a közszereplői minőség vizsgálata indokolttá vált. E személyi körre alkotta meg az Alkotmánybíróság 3145/2018. (V. 7.) AB határozata az ún. kivételes közszereplők fogalmát,[61] melybe a médiaszereplők[62] mellett azok is beletartoznak, "akik hatással vannak politikai döntésekre és az államélet alakulására, vagy a médiában betöltött tulajdonosi szerepükön keresztül a közvéleményre"[63]. E személyek vonatkozásában ugyancsak irányadók a közszereplők körében kifejtett megállapítások, tűrési kötelezettségük pedig ugyancsak a szükségesség-arányosság mércéje szerint állapítandó meg.
- 82/83 -
A közéleti vitában érintett személy tűrési kötelezettségének meghatározása szempontjából a közlés közügy jellegének, illetve a közszereplést érintő mivoltának azonosítását követően, az Alkotmánybíróság a tényközlés és értékítélet elhatárolásának tulajdonított meghatározó szerepet.[64] Már az Alkotmánybíróság 36/1994. (VI. 24.) AB határozata tartalmazza, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága a tényekre és értékítéletekre egyaránt kiterjed, azonban az alkotmányos védelem határainak megvonása érdekében indokolt különbséget tenni a tényközlés és értékítélet között.[65] A 13/2014. (IV. 18.) AB határozat definiálása értelmében: "Az értékítéletekkel szemben a tényállítások mindig olyan konkrétumokat tartalmaznak, amelyek valósága bizonyítás útján igazolható, ellenőrizhető."[66]
Ismét egyet kell értenem Koltay Andrással, aki szerint a tényállítás-értékítélet elhatárolása nem szűkíthető le pusztán a bizonyíthatósági tesztre, ugyanis a kérdésben való döntéshez a megnyilvánulás teljes kontextusát figyelembe kell venni.[67] Koltay tanulmányában hivatkozott a 3107/2018 (IV. 9.) AB határozatra, mely indokolásában az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy a közügyet érintő vitákban a vélemény értelmezése nem szorítható kizárólag a bizonyíthatósági tesztre.[68] A vizsgált megnyilvánulások egyes elemei ugyanis hiába cáfolhatóak objektív módon, ha a szituációt, illetve a teljes közlés kontextusát alapul véve, a vélemény értékítéleti jellege azonosítható.[69] E következtetést pusztán azzal kívánom kiegészíteni, hogy a 3107/2018. (IV. 9.) határozat indokolásában kifejtett következtetés valamennyi megnyilvánulás esetén alkalmazni kell. Példának okáért a "pszichiátriai beteg" kifejezést a bizonyíthatósági tesztnek megfelelően úgy is lehetne értelmezni, hogy a vélemény címzettje egy elmeműködés miatt pszichiátriai kezelésre szoruló személy, melynek bizonyíthatóságára orvosi dokumentumokkal sor kerülhetne. Ennek tényként való értékelésének lehetősége azonban - helyesen - sem a Budai Központi Kerületi Bíróság[70], sem pedig a Fővárosi Törvényszék határozatában[71] nem merült fel. A használt megnyilvánulás szövegkörnyezetéből egyértelműen kitűnik, hogy az értékítéletet a vádlott indulatának nyomatékot adó kifejtéseként használta, melynek helyettesítésére a sértett értelemszintjét becsmérlő számtalan jelző alkalmas lehetett volna. Ebből is látható, hogy az Alkotmánybíróság és Koltay András fent kifejtett értékítélet-tényállítás elhatárolására vonatkozó következtetése valamennyi megnyilvánulásra alkalmazható, és a bizonyíthatósági teszttel együtt alkalmazandó.
- 83/84 -
Az imént kifejtett követelményeknek megfelelő elhatárolás jelentősége abban teljesedik ki, hogy az Alkotmánybíróság a közügyeket érintő nézetekre, kritikákra, bírálatokra és jellemzésekre, annak helyes vagy helytelen, tetsző vagy nem tetsző,[72] tiszteletre méltó vagy elvetendő,[73] értékes vagy értéktelen mivoltától függetlenül, alkotmányos védelmet biztosít.[74] E szabadság körében bizonyos fokú túlzás és provokáció is megengedett, amennyiben annak kifejezett célja nem a megnyilvánulással érintett személy jó hírnevének csorbítása.[75] A kifejezések közlésének egyik csatornája a sajtó, melynek egyrészt feladata a közérdekű ötletek és információk közzététele, másrészt pedig a sajtó maga is egy eszköz, mely kiszolgálja a nyilvánosság azon igényét, hogy hozzájusson ezekhez az információkhoz.[76] Ahogy azt az Alkotmánybíróság is megfogalmazta 28/2014. (IX. 29.) AB határozatában, a sajtó "ellenőrzi a közélet szereplőinek, intézményeinek tevékenységét, a döntéshozatal folyamatát, tájékoztatja arról a politikai közösséget, a demokratikus nyilvánosságot".[77]
Ezzel szemben a tényállítások megítélése más mércéhez igazodik. Az Alkotmánybíróság már a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatában - ugyan annak hivatkozása nélkül - követte az EJEB által Lingens kontra Ausztria ügyben mondottakat, mely szerint, a véleményszabadság határainak vizsgálatakor különbséget kell tenni a tényközlések és értékítéletek között.[78] A véleménynyilvánítás szabadsága e körben ugyanis csak akkor biztosít alkotmányos oltalmat, ha a tényállítás valónak bizonyult, vagy amelynek hamis tartamáról a híresztelő nem tudott, illetve ennek hamis voltáról a foglalkozása által megkívánt körültekintés ellenére sem tudhatott. Amennyiben azonban a tényt állító személy a közölt tény hamis mivoltával tisztában volt, akkor a rágalmazás tényállása megállapítható.[79]
Helyesen mutat rá Tóth J. Zoltán a 36/1994. (VI. 24.) AB határozat alapján az újságírókat terhelő fokozott körültekintésre.[80] Az Alkotmánybíróság ugyanis kimondta,
- 84/85 -
hogy a közvélemény alakításában hivatásszerűen tevékenykedő személyeknek fokozott körültekintési kötelezettségük van a közölt tények valóságtartamának vizsgálata során:
"Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a véleménynyilvánítás szabadsága nem terjed ki a becsületsértésre alkalmas valótlan tények közlésére akkor, ha a nyilatkozó személy kifejezetten tudatában van a közlés valótlanságának (tudatosan hamis közlés) vagy foglalkozása, hivatása gyakorlásának szabályai szerint elvárható lett volna tőle a tények valóságtartalmának vizsgálata, de a véleménynyilvánítási alapjog felelős gyakorlásából adódó gondosságot elmulasztotta. A véleménynyilvánítás szabadsága csak a bírálat, jellemzés, nézet és kritika szabadságát foglalja magában, de az alkotmányos védelem nem vonatkozhat a tények meghamisítására. Ezen túlmenően a szabad véleménynyilvánítás olyan alkotmányos alapjog, amely csak felelősséggel gyakorolható, és a valótlan tények közlésének elkerülése érdekében bizonyos kötelezettségekkel jár a közvélemény alakításában hivatásszerűen részt vevő személyek esetében."[81]
Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a tényállításokkal szemben védelmet biztosító büntető- és polgári jogi megoldások eltérnek egymástól. Míg a polgári eljárásban a - bizonyítási teher révén - a valóság bizonyítására külön feltétel nélkül lehetősége van a nyilatkozatot tevő személynek, addig a büntetőeljárásban a valóság bizonyítását a bíróság csak közérdekből vagy jogos magánérdekből rendelheti el. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata alapján "a közügyek alakítóinak személyiségét, hitelességét érintő megnyilvánulások általában a közügyek vitatásának körébe tartoznak",[82] ezért a közszereplőket érintő, közügyek körében kifejtett megnyilvánulások során általában helye van a valóság bizonyításának.[83] Az Alkotmánybíróság 7/2014. (III. 7.) AB határozata értelmében: "a társadalmi, politikai viták jelentős részben éppen abból állnak, hogy a közélet szereplői, illetve a közvitában - jellemzően a sajtón keresztül - résztvevők egymás elképzeléseit, politikai teljesítményét és azzal összefüggésben egymás személyiségét is bírálják."[84] Tekintettel azonban arra, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága a közügyet érintő azon becsület csorbításra alkalmas tényekre is korlátlan oltalmat biztosít, amelyek hamis tartamáról a híresztelő nem tudott, illetve ennek hamis voltáról a foglalkozása által megkívánt körültekintés ellenére sem tudhatott, kérdésként merül fel, hogy a közéleti viták körében, mely esetekben van helye a valóság bizonyításának. Ahogy arra az Alkotmánybíróság 3328/2017. (XII. 8.) AB határozatában rámutatott, a valóság bizonyításának sikertelensége "a közügyek
- 85/86 -
megvitatása során elhangzott tényállítás esetén nem elegendő a terhelt büntetőjogi felelősségének a megállapításához".[85] Így a közügyeket érintő rágalmazások esetén csupán azokban az esetekben kellene relevanciával bírnia a valóság bizonyításának, amikor a megnyilvánuló foglalkozása vagy hivatása gyakorlásának szabályai szerint elvárható lett volna a tények valóságtartalmának vizsgálata. E személyekkel szemben a bizonyítottan valós, becsület csorbításra alkalmas tényállítások esetén a valóság bizonyítása büntethetőséget megszüntető okot eredményez. Minden más nyilatkozattevő esetén a valóságtartam vizsgálatának irrelevánsnak kellene lennie, ezért annak elrendelésére nem kellene, hogy sor kerüljön, ugyanis - a szándékosan hamis tényállítások kivételével[86] - megnyilvánulásuk nélkülözi a jogellenességet.[87]
Az értékítélet közügyeket érintő határai vonatkozásában azonban fejlődés figyelhető meg a 36/1994. (VI. 24.) AB határozat által megfogalmazottakhoz képest. A 7/2014. (III. 7.) AB határozat már kimondta, hogy a közszereplő politikusok és közhatalmat gyakorló személyek fokozott tűrési kötelezettsége is csak a közügyek vitatása körében kifejtett megnyilvánulások esetén érvényesül. Amennyiben azonban az értékítélet magán- vagy családi életüket érinti, illetve korlátozhatatlan emberi státuszukra vonatkozik, a polgári jogi (és büntetőjogi) felelősségre vonás indokolt.[88] Az Alkotmánybíróság gyakorlata ugyanis következetes annak megítélésében, hogy az emberi méltóság joga, mint általános személyiségi jog korlátozható, azonban az emberi státusz megfelelőjeként korlátozhatatlannak tekintendő.[89] Az emberi méltóság e korlátozhatatlan magját sértik az indokolatlan és rosszhiszemű hírnévrontások, melyek célja kifejezett sértés megvalósítása.[90]
A korábban kifejtett három lépcsőt követően az Alkotmánybíróság alkotmányossági mérlegelési szempontként azt vizsgálja, hogy a kifejtett megnyilvánulás sérti-e, és ha igen, akkor milyen mértékben sérti az adott személy jó hírnevét, illetve emberi méltóságát. A véleménynyilvánítás szabadsága ugyanis az emberi státuszt megtestesítő
- 86/87 -
emberi méltóság korlátozását nem eredményezheti. Ahogy azt az Alkotmánybíróság 13/2014. (IV. 18.) AB határozatában is kimondta:
"[...] nem a közéleti véleménynyilvánítás szabadságával él, aki a másik személy emberi mivoltában való megalázása érdekében használ súlyosan bántó, vagy sértő kifejezéseket."[91]
"[...]) a véleményszabadság már nem nyújt védelmet az olyan öncélú, a közügyek vitatásának körén kívül eső, így a magán-, vagy családi élettel kapcsolatos közlésekkel szemben, amelyek célja a puszta megalázás, illetve a bántó vagy sértő kifejezések használata, vagy más jogsérelem okozása. [...] Ezen kívüli nem védelmezi a közéleti vitában kifejtett véleményt sem, ha az abban megfogalmazottak az emberi méltóság korlátozhatatlan magját sértik, így az emberi státusz nyilvánvaló és súlyos becsmérlésében öltenek testet."[92]
A Polgári Törvénykönyv (továbbiakban: Ptk.) normaszövege - az Alkotmánybíróság gyakorlatának megfelelően[93] - rögzíti,[94] hogy a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása érdekében a közéleti szereplők személyiségi jogai szükséges és arányos mértékben, emberi méltóságuk sérelme nélkül korlátozhatók, ugyanakkor e személyi kör magán- és családi életének védelme, illetve közszereplői minőséggel nem rendelkező családjának emberi méltósága javára, az e témakört és személyi kört érintő megnyilvánulások vonatkozásában a véleményszabadságot korlátozni engedi.[95] A Ptk.-val szemben a Büntető Törvénykönyv (továbbiakban: Btk.) normaszövege nem tér ki a közszereplők tágabb tűrési kötelezettségére. A rágalmazás és becsületsértés tényállásai körében a közügyeket érintő, a véleményszabadság mértékére vonatkozó eltérés csupán a becsületcsorbításra alkalmas tényállási elem tekintetében, illetve a védett jogi tárgy vonatkozásában értelmezhető. Mindkét deliktum elkövetési magatartásának része ugyanis a becsületcsorbításra való alkalmasság, mely meglátásom szerint - az objektív határvonal helyett - a védett jogi tárgyra: a becsületre (és a társadalmi megbecsülésre) utal vissza. E védett érték tartalma és így a határvonala is a véleménynyilvánítás szabadsága, illetve emberi méltóság és jó hírnévhez való jog ütközéséből eredően megnyilvánulástól, közszereplői mivolttól, közügy jellegéből adódóan eltér. Annak meghatározása pedig, hogy mely tényállítás vagy értékítélet lehet alkalmas a
- 87/88 -
becsület csorbítására, a szükségesség-arányosság tesztjére és a bírói gyakorlatra hárul. Ezzel az okfejtéssel azonban visszaértünk a Ptk. 2:44. §-ában megfogalmazottakhoz.[96] A két törvény tehát eltérő megoldást alkalmazva, de egységesen a szükségesség-arányosság tesztje szerint, az Alkotmánybíróság által megfogalmazott határokig engedi korlátozni a közéleti szereplők emberi méltóságát és jó hírnévhez való jogát. Ezáltal az AB által megfogalmazott utolsó szempont (tehát annak vizsgálata, hogy a nyilvános közlés sérti-e az érintett személy emberi méltóságát vagy jó hírnevét, becsületét) a szükségesség-arányosság tesztje révén egyrészt lehetőséget biztosít közszereplő és közszereplő tűrési kötelezettségének elhatárolására, másrészt pedig minden közszereplő vonatkozásában definiálhatóvá válik a becsület és társadalmi megbecsülés, mint védett jogi tárgy.
Az Alkotmánybíróság 36/1994. (VI. 24.) AB határozatától kezdődően a véleménynyilvánítás lehetőségének határa valamennyi közéleti párbeszéd esetén megváltozott.[97] E határozat ugyanis az EJEB gyakorlatának megfelelően[98] alkotmányellenesnek mondta ki az 1978. évi IV. törvény (korábbi Btk.) 232. §-át, így e tényállást a határozat közzétételének napjával megsemmisítette. A döntés előzményeként az 1993. évi XVII. törvény 52. §-a módosította az akkor hatályos Btk. 232. §-át, átalakítva ezzel az elkövetési magatartások körét, illetve megemelve az alkalmazott büntetési tételt. Nem sokkal a módosítás után azonban az 1993. évi XXXI. törvény kihirdette az Emberi Jogok Európai Egyezményét,[99] valamint kötelezőnek ismerte el az EJEB joghatóságát az Egyezménynek, illetve kiegészítő jegyzőkönyveinek értelmezésével és alkalmazásával összefüggő minden üggyel kapcsolatban.[100] Az Egyezményhez való csatlakozás nyomán az Alkotmánybíróság célul tűzte ki az EJEB, illetve a hazai alapjogi gyakorlat közti összhang
- 88/89 -
létrehozását, mely az 1978. évi IV. törvény 232. §-ában rögzített hatóság vagy hivatalos személy megsértése tényállás alkotmányellenessé minősítéséhez vezetett:
"- a közhatalom gyakorlói sérelmére elkövetett rágalmazást és becsületsértést a más személyek sérelmére elkövetett cselekményekkel azonosan széles körben bünteti és ez nyilvánvalóan ellentétes az Európai Emberi Jogi Bíróság állandó gyakorlatában kifejezésre jutó elvekkel;
- a közügyekben büntetni rendeli az értékítéletet kifejező véleménynyilvánítást, ami az alkotmányos alapjog szükségtelen és aránytalan korlátozása;
- a tényközlés tekintetében nem különböztet való és valótlan, ezen belül pedig a tudatosan hamis, illetve a hivatásból, foglalkozásból adódó szabályok megsértése miatt gondatlanságból valótlan tényállítások között, holott a véleménynyilvánítási szabadság büntetőjogi eszközökkel csak utóbbiak esetében korlátozható alkotmányosan."[101]
A deliktum alkotmányellenesnek minősítésén túl - szakítva az addigi hazai gyakorlattal -, az Alkotmánybíróság az elérni kívánt célhoz viszonyítottan aránytalan alapjogi korlátozásnak nyilvánította a hatóságok és hivatalos személyek fokozott büntetőjogi védelmét az ilyen státusszal nem rendelkező személyekhez viszonyítottan. Ezen indokokra alapozva, határozatában rögzítette, hogy az 1978. évi IV. törvény 232. §-ának megsemmisítésével a hatóság és a hivatalos személyek becsületének védelme ugyanezen törvény 179. és 180. §-a feladatává válik.[102] Annak kérdésével azonban nem foglalkozott, hogy a két bűncselekmény elkövetési magatartásaiban definiált becsületcsorbításra alkalmasság a 232. § vonatkozásában - illetve innentől kezdődően a 179. § és 180. § tekintetében - változott-e. A 36/1994. (VI. 24.) AB határozatig ugyanis a Btk. 179. § és 180. § szerint minősülő rágalmazás és becsületsértés csupán a többletstátusszal nem rendelkező személyekre volt alkalmazható. Ezt követően azonban az EJEB gyakorlata és a friss AB határozat hatására, a jogi tárggyal együtt, az elkövetési magatartásban megjelölt becsületnek is alkalmazkodni kellett volna a közügyeket érintő változáshoz. Az átalakulásra a Legfelsőbb Bíróság gyakorlata a jogi tárgy tekintetében vitathatatlanul reflektált, az elkövetési magatartás objektív mércéje azonban változatlan maradt.[103] E joggyakorlatra vonatkozó következtetést erősítette meg
- 89/90 -
Szomora Zsolt is, megállapítva, hogy azok a közügyet érintő, emberi méltóságot nem sértő megnyilvánulások, melyek a becsületsértés tényállásába illeszkednek, ugyan becsületcsorbításra alkalmasak lehetnek, bűncselekményt mégsem valósítanak meg. Álláspontja szerint ez az alapjogi mérlegelés a jogellenesség fogalmán keresztül ültethető a gyakorlatba, hiszen a megnyilvánulás tényállásszerűnek tekintendő, a cselekmény azonban mégsem jogellenes.[104] Az új joggyakorlat következtében - az Alkotmánybíróság határozatától kezdődően - a büntetőjog tévesen kétféle becsületfogalmat (egy jogi tárgy által oltalmazottat és egy elkövetési magatartás által objektivizáltat) alkalmaz, melynek eredményeképpen a joggyakorlat - ahelyett, hogy az elkövetési magatartásra is az adott megnyilvánulás esetén alkalmazandó védett jogi tárgy szerinti határvonalat alkalmazná - a véleményszabadságnak megfelelő, de az objektív határvonalat átlépő közlés büntetendőségét külön, társadalomra veszélyesség hiányában zárja ki.[105]
E joggyakorlatot áttekintve, kérdésként merül fel, hogy megfeleltethető-e a büntetendőséget kizáró okok céljának az, ha a joggyakorlatban nagy számban előforduló, az Alkotmánybíróság által is jogszerűnek mondott, mégis becsületcsorbításra alkalmas megnyilvánulás büntetendőségét csak a társadalomra veszélyesség hiányában lehet kizárni. Nem ellentétes-e a büntetőjogi szabályozás céljával, ha a büntetőeljárásban vizsgált jelentős számú, alkotmányosan elfogadott kifejezést és tényállítást egy deliktum tényállásszerűnek minősít? Eleget tesz-e az Alkotmánybíróság 13/2014. (IV. 18.) AB határozatban megfogalmazott ultima ratio jellegének[106] a jelen gyakorlat szerinti értelmezés? Mennyire érvényesül a büntetőjog ultima ratio jellege, ha a demokráciánk egyik legfontosabb alapjogának érvényesüléséből eredő, közügyeket érintő véleménynyilvánításokra megállapított tágabb tűrési kötelezettség ellenére, a tágabb tűrési kötelezettséget érintő véleménynyilvánítások tényállásszerűnek minősülnek? Az Alkotmánybíróság már a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatában előrebocsátotta, hogy a jövőbeni jogalkalmazói gyakorlat feladata lesz annak kialakítása, hogy "a véleménynyilvánítási szabadság gyakorlása mely közszereplők esetében zárja ki a cselekmény jogellenességét."[107] A jelenlegi joggyakorlattal szemben célszerűbbnek találnám, ha rágalmazás, illetve becsületsértés jogi tárgya és elkövetési magatartása egymáshoz igazodna, mely eredményeképpen a közügyet érintő, inkriminált megnyilvánulások nem csak jogellenesek, de tényállásszerűek sem lennének.
- 90/91 -
Összegezve az Alkotmánybíróság gyakorlatát, határozataival - a szükségesség-arányosság tesztjének megfelelően (azon belül is az arányosság kritériumának meghatározásával) - a közügyet érintő véleménynyilvánítást bástyázza körül. Korlátozásának célkitűzéseként a közügyet és közfeladatot ellátó, közéletben szerepet vállaló, valamint közhatalmat gyakorló személyek tevékenységét érintő lehető legszélesebb körű véleménynyilvánítás, társadalmi vita, kritika és álláspontfoglalás kinyilvánítása determinálható, mely célra a megnyilvánulással érintett személyek emberi méltóságának, illetve jó hírnévhez való jogának korlátozása alkalmas. Amennyiben a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesüléséhez a joggyakorlat tágabb teret biztosít, akkor az így kifejtett megnyilvánulások szükségszerűen a véleménnyel érintett személyek emberi méltóságával és jó hírnévhez való jogával történő konkurálását eredményezheti. Ennek okán ahhoz, hogy a véleményszabadság tágabb keretek között érvényesülhessen, e célkitűzés csak a véleménnyel érintett személy alapjogának korlátozásával járhat. A korlátozás arányosságának meghatározása azonban egy rendkívül kényes kérdés, melyhez a cikkben kifejtett alkotmánybírósági határozatok nyújtanak támpontot.
E szempontrendszer által meghatározott véleménynyilvánítások azonban az érintett személyek státuszától, közszereplői minőségtől és tevékenységétől, valamint a kifejtett tényállításoktól és értékítéletektől függően, eltérő tűrési kötelezettséget eredményeznek. Példának okáért a közhatalmat gyakorló személyek és a közszereplő politikusok (ún. kiemelt közszereplők) bírálhatósága, illetve velük szembeni a kritika megfogalmazásának lehetősége a demokratikus és nyílt társadalmi működés érdekében fokozottan érvényesül. Emberi méltóságuk véleményszabadság érdekében történő korlátozása a többi közszereplőkhöz viszonyítottan is szélesebb körben szükséges, illetve arányos. A kiemelt közszereplők ugyanis önkéntes elhatározásuk alapján válnak a közügyek másoknál aktívabb alakítóivá, a személyüket ért támadásokkal szemben hatékonyabban tudnak fellépni, valamint a velük szemben kifejtett bírálatokat a nyilvánosság elsősorban politikai érdekek mentén kezeli.[108] Ezzel szemben a bírák, ügyészek, rendőrök, közszolgák hivatásuk adta szabályokból eredően, korlátozottabb keretek mentén reflektálhatnak a velük szemben kifejtett megnyilvánulásokra. Vitathatatlan, hogy e személyek döntéseinek, intézkedéseinek és egyéb megnyilvánulásainak megvitatására az általános határvonalnál szélesebb kört kell biztosítani, a személyüket érintő alaptalan, szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben azonban a védelem szükségesnek tekintendő.[109]
A tűrési kötelezettség mértékének meghatározása szempontjából elengedhetetlen az adott vélemény értékítélet- vagy tényállítás-jellegének elhatárolása is. Az Alkotmánybíróság ugyanis az EJEB döntéseivel összhangban a közügyeket érintő nézeteknek, kritikáknak, bírálatoknak és jellemzéseknek, azok helyes vagy helytelen, tetsző vagy
- 91/92 -
nem tetsző,[110] tiszteletre méltó vagy elvetendő,[111] értékes vagy értéktelen mivoltától függetlenül, alkotmányos védelmet biztosít.[112] E szabadság körében bizonyos fokú túlzás és provokáció is megengedett, amennyiben annak kifejezett célja nem a megnyilvánulással érintett személy jó hírnevének csorbítása.[113] Az értékítélettel szemben a tényállítások vonatkozásában a véleménynyilvánítás szabadsága már csak a valós, illetve azon tényállítások esetén biztosít oltalmat, amelyek hamis tartamáról a híresztelő nem tudott, illetve annak hamis voltáról a foglalkozása által megkívánt körültekintés ellenére sem tudhatott.[114]
Az imént összegzett szempontrendszer, a rágalmazás és becsületsértés tényállásával szemben, csupán a büntetőjogi felelősség megállapítása, illetve a védett jogi tárgy szempontjából bír relevanciával. A büntetőjogi gyakorlat ugyanis meglátásom szerint nem reagált megfelelően a 36/1994. (VI. 24.) AB határozat által előidézett változtatásokra. Az Alkotmánybíróság e határozatáig az 1978. évi IV. törvény külön tényállásban szabályozta a hatóság vagy hivatalos személy működésébe vetett bizalom megingatására és a hivatalos személy becsületének csorbítására alkalmas cselekményeket, valamint az e személyi kört nem érintő, becsületcsorbításra alkalmas megnyilvánulásokat. Kiemelendő továbbá, hogy e határozatáig a hazai büntető joggyakorlat nem részesítette kiemelt védelemben a közügyet érintő véleménynyilvánításokat. Az Alkotmánybíróság az Emberi Jogok Európai Egyezményének törvényi kihirdetését követően e gyakorlaton változtatva, a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatával alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette az 1978. évi IV. törvény 232. §-át. Indokolásában kifejtette, hogy a véleményszabadság és a sajtószabadság "különleges védelmet követel akkor, amikor közügyeket és a közhatalom gyakorlását, a közfeladatot ellátó, illetve a közéletben szerepet vállaló személyek tevékenységét érinti".[115] Az Alkotmánybíróság e következtetésével egyszerre terjesztette ki a rágalmazás és becsületsértés tényállásainak személyi körét, illetve korlátozta a tágabb tűrési kötelezettséggel érintett személyek emberi méltóságát és jó hírnévhez való jogát a közügyet érintő megnyilvánulások esetén. E határozat által előmozdított változás ellenére a bírói gyakorlat - meglátásom szerint helytelenül - változatlanul ugyanazt az objektív, a becsület csorbítására való alkalmasságot használja határvonalként az elkövetési magatartás meghatározására, mint a 36/1994. (VI. 24.) AB határozat előtt, tényállásszerűnek minősítve ezzel a véleménynyilvánítás szabadságával jogszerűen élő személyek cselekményét is. ■
JEGYZETEK
[1] 165/2011. (XII. 20.) AB határozat, ABH 2011. 478., 503.; 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [23],
[2] Tóth J. Zoltán: A büntetőjogi rágalmazás és becsületsértés. A defamatorikus bűncselekmények elméleti és gyakorlati megítélése a véleménynyilvánítás szabadsága és az emberi méltósághoz való jog kontextusában. Budapest, Médiatudományi Intézet, 2017. 130.
[3] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [28].
[4] Dlugolecki v. Poland (23806/03.) § 35.
[5] A 3145/2018 (V. 7.) AB határozat tágabb tűrési kötelezettségre vonatkozó szempontrendszere "kilóg" az Alkotmánybíróság határozatot megelőző, és azt követő gyakorlatából, mely okán a közszereplői minőségre vonatkozó következtetése nem tekinthető az AB "gyakorlatának".
[6] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [48]: "[...] a közéleti véleménynyilvánítás fókuszában maguk a közügyek - nem pedig a közszereplők - állnak." Ehhez hasonló következtetést fogalmaz meg az Alkotmánybíróság 13/2014. határozatában is: "Amennyiben e körülmények értékelésével az állapítható meg, hogy a közlés a közügyek szabad vitatását érinti, úgy a közlés automatikusan a véleménynyilvánítási szabadság nyújtotta magasabb szintű oltalmat élvezi." Ld. 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [39].
[7] 3329/2017. (XII. 8.) AB határozat, Indokolás [30]-[35].
[8] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [44].
[9] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [44]-[46].
[10] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [44]-[50].
[11] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [47],
[12] A közéleti viták meghatározása nem szűkíthető csupán a szűk értelembe vett politikai viták körére, hanem azon túl, valamennyi társadalmi jelentőségű kérdés megvitatását is e körbe kell sorolni. Ld. 26/2019. (VII. 23.) AB határozat, Indokolás [27].
[13] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [47]-[49].
[14] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [105]-[106].
[15] Koltay András: A közügyek vitáinak szabadsága és a magánélet védelméről szóló 2018. évi LIII. törvény. Acta Humana, 2019/3. 74-77.
[16] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [47].
[17] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [41].
[18] 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [39].
[19] Bladet Tromsø and Stensaas v. Norway, no. 21980/93., 1999. május 20. ítélet.
[20] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [106].
[21] Koltay (2019) i. m. 75-77.
[22] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [48].
[23] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [105].
[24] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [49].
[25] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [32].
[26] Thoma v. Luxembourg, no. 38432/97. (végső) 2001. június 29. ítélet, 47. bek.
[27] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [57].
[28] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [51], Oberschlick v. Austria no. 20834/92. 1997. július 1. ítélet, 29. bek.
[29] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [48].
[30] 26/2019. (VII. 23.) AB határozat, Indokolás [23]-[25].
[31] 3030/2019. (II. 13.) AB határozat, Indokolás [35].
[32] 3357/2019. (XII. 16.) AB határozat, Indokolás [28].
[33] 3329/2017. (XII. 8.) AB határozat, Indokolás [30]-[33]; 3374/2019. (XII. 19.) AB határozat, 3048/2020. (III. 2.) AB határozat, Indokolás [28]; Indokolás [21]; 3209/2020. (VI. 19.) AB határozat, Indokolás [35]; 3210/2020. (VI. 19.) AB határozat, Indokolás [36]; 3210/2020. (VI. 19.) AB határozat, Indokolás [37]; 3212/2020. (VI. 19.) AB határozat, Indokolás [37]; 3214/2020. (VI. 19.) AB határozat, Indokolás [28]; 3214/2020. (VI. 19.) AB határozat, Indokolás [29]; 3215/2020. (VI. 19.) AB határozat, Indokolás [29].
[34] 3329/2017. (XII. 8.) AB határozat, Indokolás [30]; 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [39].
[35] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [32].
[36] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [34].
[37] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [37].
[38] Feldek v. Slovakia, no. 29032/95. (végső) 2001. október 12. ítélet, 84-85. bek.
[39] Karsai v. Hungary, no. 5380/07. (végső) 2010. március 1. ítélet, 35. bek.
[40] A döntésről bővebben ld. Koltay András: A Karsai v. Hungary ügy. Jogesetek Magyarázata, 2011/2. 67-70.
[41] 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [39].
[42] Pesti Központi Kerületi Bíróság 16.B.20.157/2017/17.
[43] Fővárosi Törvényszék 20.Bf.669/2018/4.
[44] 3093/2019. (V. 7.) AB végzés.
[45] 28/2014. (IX. 29.) AB határozat, Indokolás [40].
[46] 28/2014. (IX. 29.) AB határozat, Indokolás [40]-[41].
[47] 28/2014. (IX. 29.) AB határozat, Indokolás [44].
[48] 3348/2018. (XI. 12.) AB határozat, Indokolás [31]-[33].
[49] 3030/2019. (II. 13.) AB határozat.
[50] 3030/2019. (II. 13.) AB határozat, Indokolás [36]-[39].
[51] Koltay (2019) i. m. 71-72.
[52] 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [26].
[53] BDT 1999.4.
[54] Sárközy Szabolcs: Gondolatok a közéleti szereplők magánszférája fokozott védelmének szabályozásáról. Gazdaság és Jog, 26. évf., 2018/10. 28. Sárközy Szabolcs e következtetését támasztotta alá az Alkotmánybíróság 3030/2019. (II. 13.) AB határozata, melyben az élethivatásszerűen televíziós újságírásban tevékenykedő személy közszereplői minőségét megállapította. Ld. 3030/2019. (II. 13.) AB határozat, Indokolás [38].
[55] 28/2014. (IX. 29.) AB határozat, Indokolás [30].
[56] Oberschlick v. Austria no. 20834/92. 1997. július 1. ítélet, 29. bek.; Thoma v. Luxembourg, no. 38432/97. (végső) 2001. június 29. ítélet, 47. bek.
[57] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [57]; 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [51]; 3236/2018. (VII. 9.) AB határozat, Indokolás [30].
[58] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [57].
[59] Prager and Oberschlick v. Austria no. 15974/90. 1995. április 26. ítélet, 34. bek.
[60] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [58].
[61] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [45].
[62] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [46]; 26/2019. (VII. 23.) AB határozat, Indokolás [32].
[63] 26/2019. (VII. 23.) AB határozat, Indokolás [32].
[64] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [38].
[65] 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 219., 230.
[66] 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [41]. E bizonyíthatósági tesztet azonban az Emberi Jogok Európai Bírósága már a Lingens v. Austria ügyben is megfogalmazta. Ld. Lingens v. Austria, no. 9815/82. 1986. július 8. ítélet, 46. bek. Később ezt erősíti meg a 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [54].
[67] Koltay (2019) i. m. 77-78.
[68] Az Alkotmánybíróság e következtetését erősítette meg a 3217/2020. (VI. 19.) AB határozatában is. Ld. 3217/2020. (VI. 19.) AB határozat, Indokolás [38].
[69] 3107/2018 (IV. 9.) AB határozat, Indokolás [28].
[70] Budai Központi Kerületi Bíróság B. 1904/2012/30.
[71] Fővárosi Törvényszék Bf.6036/2015/15.
[72] Oberschlick v. Austria, 11662/85. 1991. május 23. ítélet, 57. bek.
[73] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [49].
[74] 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [31]; BH 2004.104.; BH 2018.7.189; Szombathelyi Törvényszék Bf.352/2014/7. A Handyside kontra Egyesült Királyság ügyben az EJEB kimondta, hogy a véleménynyilvánítás szabadság azokra az információkra is kiterjed, melyek egyes személyekre vonatkozóan sértőek, zavaróak vagy sokkolóak lehetnek. (Handyside v. the United Kingdom, no. 5493/72. 1976. december 7. ítélet, 49. bek.) Az EJEB erre vonatkozó következetes gyakorlata felismerhető többek közt az alábbi ügyekben is: Lingens v. Austria, no. 9815/82. 1986. július 8. ítélet, 41. bek.; Castells v. Spain, no. 11798/85. 1992. április 23. ítélet, 42. bek.; Oberschlick v. Austria, 11662/85. 1991. május 23. ítélet, 57. bek.; Oberschlick v. Austria no. 20834/92. 1997. július 1. ítélet, 29. bek.; Thoma v. Luxembourg, no. 38432/97. (végső) 2001. június 29. ítélet, 44. bek.
[75] Skalka v. Poland, no. 43425/98. (végső) 2003. augusztus 27. ítélet, 34. bek.; Uj v. Hungary no. 23954/10. (végső) 2011. október 19. ítélet, 21. bek.; Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete Zrt. and Index.hu Zrt. v. Hungary, no. 22947/13. (végső) 2016. május 2. ítélet, 55. bek.
[76] Couderc and Hachette Filipacchi Associés v. France, no. 40454/07. 2015. november 10. ítélet, 89. bek.
[77] 28/2014. (IX. 29.) AB határozat, Indokolás [16].
[78] Lingens v. Austria, no. 9815/82. 1986. július 8. ítélet, 46. bek.
[79] 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 219., 231.; 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [31]; 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [54].
[80] Tóth i. m. 134.
[81] 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 219., 231.
[82] 3263/2018. (VII. 20.) AB határozat, Indokolás [43].
[83] Az Alkotmánybíróság 3263/2018. (VII. 20.) AB határozatában a Kúria Bfv.I.704/2015/9. számú végzését alaptörvény-ellenesnek minősítette és megsemmisítette, mert a döntés nem indokolta meg, hogy a jegyzőre vonatkozó tényállítás milyen okból nem minősül közügynek. A Legfelsőbb Bíróság BH 2000.7.285. számú eseti döntésében kimondta, hogy "a közéleti szereplők tekintetében a való tények feltárását - még ha azok alkalmasak is e személyek társadalmi megbecsülésének a csorbítására - minden esetben közérdekűnek kell tekinteni."
[84] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [48].
[85] 3328/2017. (XII. 8.) AB határozat, Indokolás [96].
[86] A szándékosan hamis tényállítások esetén a vádat terheli a tényállás valótlan voltának, illetve annak bizonyítása, hogy a terhelt tudott az állított tény valótlanságáról.
[87] A büntetőbírói gyakorlattal szemben, álláspontom szerint, annak a személyeknek a közügyet érintő, valótlan tényállítása, akit foglalkozása vagy hivatása gyakorlásából eredő kötelesség nem terhel az állított tény valóságtartamának vizsgálatára, a - szándékosan hamis tényállítás kivételével - valótlan tény közlése esetén, cselekménye akkor sem minősülhetne tényállásszerűnek, ha az a társadalomban kialakult általános (objektív) felfogás szerint becsület csorbításra alkalmas. Az ilyen nyilatkozat ugyanis nem sérti a becsületet, mint védett jogi tárgyat, így az elkövetési magatartás szerinti becsületcsorbításra sem lehetne alkalmasa. Ebből következően a valóság bizonyítását jelen esetben nem a társadalomra veszélyesség, hanem a tényállásszerűség hiánya miatt nem lehet elrendelni. (Bővebben a következő alcím alatt.)
[88] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [62].
[89] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [24].
[90] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [56]; BH 2020.7.196; BH 2019.3.68; Kúria Bfv.1519/2015/7.
[91] 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [29].
[92] 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [40].
[93] 3329/2017. (XII. 8.) AB határozat, Indokolás [32].
[94] Ptk. 2:44. § (1).
[95] Érdekes kérdést vet fel azonban annak megítélése, mikor épp a magánélet egy része képezi a közéleti vita tárgyát. Az Alkotmánybíróság 26/2019. (VII. 23.) AB határozat értelmében, a közszereplő által nyilvánosságra nem hozott magánélet esetén a véleményszabadság kizárólag azon csekély része vonatkozásában részesül előnyben, mely szoros összefüggésben áll a közéleti vita tárgyával. Egyebekben a közszereplő magánélete változatlanul az Alaptörvény II. és VI. cikkeinek védelmét élvezi. Ld. 26/2019. (VII. 23.) AB határozat, Indokolás [33].
[96] 2:44. § [Közéleti szereplő személyiségi jogának védelme]
(1) A közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja; azonban az nem járhat a magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével.
(2) A közéleti szereplőt a közügyek szabad vitatásának körén kívül eső közléssel vagy magatartással szemben a nem közéleti szereplővel azonos védelem illeti meg.
(3) Nem minősül közügynek a közéleti szereplő magán- vagy családi életével kapcsolatos tevékenység, illetve adat.
[97] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [35].
[98] Az Emberi Jogok Európai Bírósága a Lingens kontra Ausztria ügyben rámutatott arra, hogy a politikai vita szabadsága a demokratikus társadalom alappillére, mely révén a közszereplő politikusok tűrési kötelezettsége tágabb az ilyen státusszal nem rendelkező személyeknél. (Lingens v. Austria, no. 9815/82. 1986. július 8. ítélet, 42. bek.) A Bíróság később e politikusokra vonatkozó tágabb tűrési kötelezettséget determináló következtetését erősítette meg többek közt az Oberschlick kontra Ausztria ügyben. (Oberschlick v. Austria, 11662/85. 1991. május 23. ítélet, 59. bek.)
[99] Az Emberi Jogok Európai Egyezményét az 1993. évi XXXI. törvény 5. §-ában meghatározott időponttól kell alkalmazni.
[100] 1993. évi XXXI. törvény 3. § b) pont.
[101] 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 219., 228.
[102] 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 219., 231.
[103] BH 1995.1.6: "a hatóság vagy a hivatalos személy, valamint a közszereplő politikus becsületének csorbítására alkalmas - e minőségére tekintettel tett - értékítéletet kifejező véleménynyilvánítás alkotmányosan nem büntethető."
BH+ 2010.7.283: "a közszereplő politikus becsületének csorbítására alkalmas - e minőségére tekintettel tett -, értékítéletet kifejező (sértő) véleménynyilvánítás alkotmányosan nem büntethető. [...] Ha tehát a sértő kifejezés használata adott esetben alkotmányosan nem büntethető, mert a cselekmény nem jogellenes, akkor jogellenesség hiányában bűncselekmény nem valósult meg."
BH+ 2010.11.474: "Becsületsértés vétsége miatt az önkormányzati képviselő az e minőségében az önkormányzat testülete vagy bizottsági ülésén tett, egy másik önkormányzati képviselő, valamint közszereplő politikus becsületének csorbítására alkalmas értékítéletet kifejező véleménynyilvánítása alkotmányosan nem büntethető."
BH 2013.8.204; EH 2015.11.B29; 2019.02.B3; BH 2020.9.258: "A becsületcsorbításra egyébként objektíve alkalmas tényállítás (híresztelés, tényre közvetlenül utaló kifejezés használata) eleve nélkülözi a jogellenességet, [...] ha a véleménynyilvánítás (bírálat, jellemzés, nézet és kritika) szabadsága alá tartozik és hatóság vagy hivatalos személy, valamint a közszereplő politikus vonatkozásában, annak e minőségére tekintettel történt."
[104] Szomora Zsolt: A véleményszabadság büntetőjogi korlátai az Alaptörvény hatálybalépése után, különös tekintettel a becsületvédelemre. In: Balogh Elemér (szerk.): Számadás az Alaptörvényről. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2016. 529-530.
[105] Ld. 97. lábjegyzet
[106] 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [30]: "Az emberi méltóság büntetőjogi védelme a büntetőjog ultima ratio jellegéből fakadóan kizárólag azokkal a legsúlyosabb esetekkel szemben nyújthat oltalmat, amikor a közölt vélemény alkotmányos jogot sért vagy a jogsérelem veszélye közvetlenül jelen van."
[107] 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 219., 231.
[108] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [57].
[109] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [58].
[110] Oberschlick v. Austria, 11662/85. 1991. május 23. ítélet, 57. bek.
[111] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [49].
[112] Ld. 70. lábjegyzet.
[113] Ld. 71. lábjegyzet.
[114] 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, 1994, 219.,231.; 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [31]; 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [54].
[115] 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 219., 228.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató (PPKE JÁK).
Visszaugrás
