A véleménynyilvánítás szabadsága a demokratikus társadalom alappilére. Érvényesülése a jogállamiság egyik legfontosabb feltétele, határát pedig mások emberi méltósága és jó hírnévhez fűződő joga képezi. Ezen alapjogok konkurálásából ered a rágalmazás és becsületsértés által védett jogi tárgy is, melyek a véleményszabadság érdekében korlátozott emberi méltóságot és jó hírnévhez fűződő jogot oltalmazzák. A megnyilvánulások korlátozhatóságát több szempont mentén kell vizsgálni, mely feltételrendszert az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatára is figyelemmel, az Alkotmánybíróság összegzett. Cikkemben az Alkotmánybíróság így kialakított szempontrendszerével, illetve annak a rágalmazásra és becsületsértésre gyakorolt hatásával foglalkozom.
Kulcsszavak: véleménynyilvánítás szabadsága, emberi méltóság, becsület, becsületsértés, rágalmazás
Freedom of expression is the pillar of a democratic society. Its validity is one of the most important preconditions of the rule of law. Its boundaries are others' right to human dignity and to good reputation. The legal interest protected by defamation and slander also arises from the competition of these fundamental rights. These protect the limited human dignity and the right to good reputation for the sake of freedom of expression. Restrictions to manifestations are to be examined in accordance with several aspects. The set of criteria was summarized in the light of the jurisprudence of the European Court of Human Rights by the Constitutional Court of Hungary. My article deals with the system of criteria thus established by the Constitutional Court of Hungary as well as with its effects on slander and defamation.
Keywords: freedom of expression, human dignity, honour, slander, defamation
A rágalmazás és becsületsértés deliktumainak központi kérdése az egyes cselekmények becsületcsorbításra való alkalmasságának vizsgálata. Annak meghatározásához azonban, hogy mi minősül becsületcsorbításra alkalmasnak, a tényállások jogi tárgyait, a becsületet és a társadalmi megbecsülést kell górcső alá venni. E két védett érték az alapjogok egymás melletti érvényesüléséből adódóan, a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülése érdekében, az emberi méltóság és a jó hírnév védelméhez fűződő jog szükségesség-arányosság tesztje szerint korlátozott részének biztosítja büntetőjogi oltalmát. Annak definiálása azonban komoly nehézséget jelent a jogalkalmazók számára, hogy az imént említett alapjogok ütközése miatti határvonal pontosan hol húzódik.
E rövid felvezetés témánk szempontjából azért releváns, mert a rágalmazás és becsületsértés jogi tárgyainak érvényesülése a két deliktum passzív alanyaival is összefüggésben áll. Ahogy azt az Alkotmánybíróság gyakorlata is rögzíti, a véleménynyilvánítás szabadsága kettős igazolással rendelkezik.[1] Tóth J. Zoltán megfogalmazásában: a véleménynyilvánítás szabadsága individuális alapon - a személy autonómiájából fakadóan - a személyiség nélkülözhetetlen eleme, másrészt pedig, közösségi célokat szolgáló kollektív jog.[2] Ebből adódóan e kiemelt alapjog határainak determinálásánál, a véleményt nyilvánító egyén joga mellett, a közvélemény kialakulásának és alakításának érdekére is figyelemmel kell lenni.[3] A közéleti szereplők és az
- 73/74 -
ilyen státusszal nem rendelkező személyek tűrési kötelezettsége ugyanis eltér egymástól.[4] E tűrési kötelezettség alkotmányos alapon nyugszik, mely értelmében a közéleti vitában érintett személyek emberi méltósághoz való joga - a szükségesség arányosság tesztjének megfelelően - tovább korlátozható.
A közügyekben kifejtett véleménynyilvánítások szempontjait érintően az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága (továbbiakban: EJEB) által kialakított gyakorlat a 3145/2018. (V. 7.) AB határozatig[5] egységes volt annak kérdésében, hogy a véleményszabadság tágabb határa tekintetében, a megnyilvánulás közügy jellegének megállapíthatósága esetén, a közszereplői státusznak csupán a csökkentett védelem mértékének determinálása szempontjából volt jelentősége.[6] E határozatában azonban az Alkotmánybíróság saját frissen megerősített szempontrendszerével szembe helyezkedve[7] (a közügyek körébe tartozó megnyilvánulás; a közlés tényállításnak vagy értékítéletnek minősülése; illetve a becsület és jó hírnév védelmének véleményszabadság által korlátozhatatlan részének vizsgálatán túl) kimondta, hogy az alkalmazandó alkotmányjogi mérce megállapításához annak vizsgálata is szükséges, hogy a közügyet érintő megnyilvánulás a közléssel érintett személyt közszereplői minőségben érintette-e.[8] Indokolása alapját az képezte, hogy a jogalkalmazói gyakorlatra hárult annak a közszereplői körnek meghatározása, hogy a véleményszabadság gyakorlása, jogellenesség hiányában, mely esetekben zárja ki a büntetőjogi felelősséget. Jelen határozatában ugyanis az Alkotmánybíróság hiányolta a közszereplői státusz megállapítása feltételét képező egyértelmű szempontrendszer kialakítását, melyet a társadalmi viszonyok változása, a telekommunikáció terjedése, valamint a médiaszereplők közszereplői minőségének meghatározása okán látott aktuálisnak.[9] E felvetett hiányra reagálva a megnyilvánulás fokozott alapjogi védelmét a közlés közügy jellegéhez, valamint ahhoz kötötte, hogy a véleménynyilvánítás a közléssel érintett személyt közszereplői minőségében érintse.[10]
- 74/75 -
Az Alkotmánybíróság határozatában a közszereplők körét továbbra sem taxatív felsorolás révén, hanem annak kiemelésével összegezte, hogy "a közszereplői minőség mindig egyedi mérlegelés kérdése"[11]. A közéleti vita elsődleges jellegét alapul véve, a közszereplői minőség feltételének:
- a megszólaló közéleti (társadalmi, politikai)[12] kérdésben kifejtett nézetét, illetve
- a megnyilvánulással érintett személy közélet alakítására vonatkozó önkéntes elhatározását
nyilvánította.[13]
E jogfejlesztéssel azonban sem a határozathoz párhuzamos indokolást író Schanda Balázs,[14] sem pedig Koltay András[15] nem értett egyet. Amellett ugyanis, hogy a döntés ellentétben állt az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatával, némi ellentmondás magában a határozat indokolásában is tapasztalható. A határozat Indokolásának [40] bekezdése visszautal a 7/2014. (III. 7.) AB határozat [47] bekezdésére, mely szerint "a közügyek megvitatása körében elhangzó véleménynyilvánítás és a rá vonatkozó védelem fókuszában elsődlegesen nem a szólással érintett személyek státusza áll, hanem az, hogy a megszólaló valamely társadalmi, politikai kérdésben fejtette ki nézeteit"[16]. E gyakorlatára alapozva hangsúlyozta, hogy nem a megnyilvánulással érintett személy státuszából, hanem a közlés közügyet, illetve közéleti kérdést érintő voltából fakadóan eredményez a közlés tágabb tűrési kötelezettséget.[17] Az Alkotmánybíróság büntetőjogi kontextusban korábban a 13/2014. (IV. 18.) AB határozatában fogalmazta meg a közügyek vitatását érintő nyilvános közlés büntetőjogi mércéjének szempontrendszerét. E határozatában kifejtette, hogy a vizsgálat során először a nyilvános közlés közügy jellegéről szükséges dönteni, melynek megállapítása esetén - a megnyilvánulással érintett személy státuszától függetlenül - a közlés a véleménynyilvánítás szabadsága által biztosított magasabb szintű oltalmat élvezi.[18]
Schanda Balázs párhuzamos indokolásában felhívta a figyelmet arra is, hogy a magasabb tűrési kötelezettség tekintetében az EJEB gyakorlata nem rendelkezik arról, hogy a véleményszabadság kiemelt érvényesüléséhez a közléssel érintett személyeknek önként kell közszereplést vállalniuk. Párhuzamos indokolásában hivatkozott a Bladet Tromsø és Stensaas kontra Norvégia ügyre, melyben a norvég fókavadászok önkéntessége fel sem merült. A per tárgyát képező újságcikk a fókavadászok állatokkal történő bánására tartalmazott megjegyzéseket, melyeket az EJEB a véleménynyilvánítás
- 75/76 -
szabadságának oltalma alá vont.[19] Az érintett döntés jelentősége abból a szempontból is kiemelendő, hogy a 3145/2018 (V. 7.) AB határozat által többször hivatkozott 7/2014. (III. 7.) AB határozat e döntés alapján vonta le a következtetést, mely szerint a magasabb tűrési kötelezettség alkalmazásához nem a megnyilvánulással érintett személy státuszának, hanem a közlés közügy jellegének van determináló szerepe:
" [...] Másrészt az EJEB nem csupán azokban az esetekben hívja fel a közügyek vitatásának kiemelkedő jelentőségű érvét, amelyekben a vitatott megszólalás politikusokra vagy hivatalos személyekre vonatkozik, hanem akkor is, ha az adott közérdekű kérdés magánszemélyeket (is) érint. Utóbbi esetben a magánszemélyek tűrésküszöbének is emelkednie kell [EJEB, Bladet Tromsø és Stensaas kontra Norvégia (21980/93), 1999. május 20.].
[31] A sajátos mércék alkalmazása szempontjából tehát nem önmagában az érintett személy státuszának, hanem a vélemény közügyekhez kapcsolódó jellegének van meghatározó szerepe."
Egyetértek továbbá Schanda Balázzsal[20] és Koltay Andrással[21] abban is, hogy a tárgyalt határozatban az Alkotmánybíróság helytelenül illesztette az alapvető kategorizálás keretébe a közléssel érintett személy önkéntes elhatározásának kérdését.[22] Ennek vizsgálata ugyan a tűrési kötelezettség szempontjából releváns, azonban az Alkotmánybíróság indokolásával ellentétben nem a közszereplői minőség megállapításakor, hanem a tűrési kötelezettség mértékének meghatározásakor kellene jelentőséget kapnia. Schanda Balázs párhuzamos indokolásában kifejtette, hogy "a személyiségvédelem az érintettektől függően különböző mértékben lehet korlátozott, de ez már a közügyek vitáján belüli mércék kérdése, nem pedig a szólásszabadság fokozottan védett területének lehatárolásáról szóló mérlegelés"[23]. Erre vonatkozó érveket valójában a többségi indokolás is több helyen tartalmazott. A határozat [49] bekezdése rögzítette:
"Kevésbé szorul védelemre az a közéletben önként szerepet vállaló személy, aki mindenki másnál szélesebb körben és hatékonyabban tud élni a tömegkommunikációs eszközökkel a személyét ért támadásokkal szemben. Erre tekintettel hangsúlyozta az Alkotmánybíróság, hogy »azok a közszereplők, akik nyíltan vállalhatnak közéleti-politikai szerepet (szemben például egy bíró idevonatkozó lehetőségeivel), meg is tudják magukat védeni az alaptalan megnyilvánulásokkal szemben a nyilvánosság előtt.«"[24]
- 76/77 -
Ahogy arra az Alkotmánybíróság is rámutatott[25] a Thoma kontra Luxemburg (38432/97) ügy kapcsán,[26] közszereplő és közszereplő tűrési kötelezettsége közt különbség tehető. Ezt nem vitatva - a 7/2014. (III. 7.) AB határozatnak megfelelően[27] - a 3145/2018. (V. 7.) AB határozat többségi indokolása is kiemelte, hogy "a közhatalmat gyakorló személyek és a közszereplő politikusok (ún. kiemelt közszereplők) esetében a személyiségvédelem korlátozottsága mindenki máshoz képest szélesebb"[28]. Ennek megfelelően magam sem értek egyet az Alkotmánybíróság közszereplői minőséget megfogalmazó azon kritériumával, mely szerint a megnyilvánulással érintett személy önkéntes elhatározása folytán válik a közélet alakítójává.[29]
E többletkritérium alkalmazására azonban, úgy tűnik, csupán átmeneti jelleggel került sor. A 3236/2018. (VII. 9.) AB határozat ugyan a 3145/2018. (V. 7.) AB határozatra hivatkozva megerősítette, hogy a közéleti vitában érintettek személyes körülményeinek, közszereplői minőségének és státuszának szerepe van a tűrési kötelezettség meghatározásában, azonban - az EJEB gyakorlatával fennálló összhangot visszaállítva - azt csupán az emberi méltóság joga korlátozhatóságának egyik szempontjaként értelmezte.[30] A 3030/2019. (II. 13.) AB határozatának indokolásában az Alkotmánybíróság még visszatért a 3145/2018. (V. 7.) AB határozatban megfogalmazott azon szemponthoz, hogy a személyiségvédelem lecsökkenéséhez a közéleti vitában kifejtett megnyilvánulásnak közszereplői minőségben részt vevő személyt kell érintenie.[31] Az Alkotmánybíróság azonban a 3357/2019. (XII. 16.) AB határozatában már utalni sem utalt a 3145/2018. (V. 7.) AB határozatban megfogalmazott többletszempontra, hanem immár ismét következetesen a 3329/2017. (XII. 8.) AB határozatban összegzett tesztre hivatkozva (az önkéntes elhatározás kritériumát mellőzve), három lépésben vizsgálta, hogy a megnyilvánulás átlépte-e a véleménynyilvánítás szabadságának szükségességarányosság tesztje szerint korlátozott határát:[32]
1. Először annak kérdésében kell dönteni, hogy a megnyilvánulás közügyekben való megszólalásnak minősül-e.
2. Második lépésben annak vizsgálata szükséges, hogy a közlés értékítéletnek vagy tényállításnak minősül-e.
3. Végezetül a bíróságok feladata annak meghatározása, hogy az adott véleménynyilvánítás az érintett személy becsületét vagy jó hírnevét sértette-e.[33]
- 77/78 -
A véleménynyilvánítás szabadságából eredő, tágabb tűrési kötelezettséget eredményező alkotmányjogi mérce megállapításának elsődleges feltétele továbbra is az, hogy a közlés a közügyek szabad vitatását érintse.[34] Az Alkotmánybíróság a 3145/2018. (V. 7.) AB határozatának e szempontot érintő indokolásában - az indítványozó alkotmányjogi panaszában hivatkozott közszereplői körrel szemben - kifejtette, hogy a közéleti vita az állami, az önkormányzati, valamint a közhatalmi intézményrendszer működésén túl, "az üzleti élet világában egyre sokasodó számban jelentkező közéleti kérdéseket (pl. környezetvédelmi, energiahatékonysági, munka-, és közlekedésbiztonsági kérdések)"[35] is felöleli. A véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos védelme ugyanis a politikai jellegű vitákon túl, a társadalmat érintő kérdések szabad vitatására is kiterjed,[36] melyek lényegi részét a közélet alakítóinak tevékenységét, nézeteit, hitelességét érintő megnyilvánulások is képezik.[37]
Az EJEB e konklúziót alátámasztó gyakorlata körében kiemelendő a Feldek kontra Szlovákia ügy, ahol a Bíróság arra tekintettel minősítette közügynek a kérelmező nyilatkozatát, hogy az Szlovákia történelmével kapcsolatos politikai kérdéskört érintett. Miután a véleménynyilvánítás közszereplőre (miniszterre) vonatkozott, tűrési kötelezettsége tágabb volt, mint a közszereplői minőséggel nem rendelkező személyeké.[38] Hazai vonatkozású ügyben előzőhöz hasonló álláspontját a Karsai kontra Magyarország ügyben fejtette ki a Bíróság, mikor a kérelmező Teleki Pálról történő szoborállítás körében publikált cikkében az alapügy felperesének erre vonatkozó álláspontját kritizálta. Határozatában az EJEB kiemelte, hogy a kérelmező "egy olyan vita során írta a kifogásolt cikket, amely egy totalitárius történelmi epizódokkal rendelkező ország saját múltjának feldolgozásával kapcsolatos szándékairól szólt"[39]. A Bíróság az ügy közügy jellegének vizsgálata körében kitért arra, hogy a kérelmező történészként az ország történelmének feldolgozásáról, és a holokauszt abban betöltött szerepéről szóló több tanulmányt is publikált, mely megalapozta a megnyilvánulás közérdekű jellegét.[40]
A közügyet érintő mivolt vizsgálata során
"elsődlegesen a közlés megjelenésének módját, körülményeit és a vélemény tárgyát, kontextusát szükséges figyelembe venni. Így a közlést érintően vizsgálni kell a médium típusát, a közlés apropóját adó eseményt, illetve az arra
- 78/79 -
érkező reakciókat és az adott közlésnek ebben a folyamatban játszott szerepét. További szempontként szükséges értékelni a kijelentés tartalmát, stílusát, illetve a közlés aktualitását, valamint célját."[41]
Az Alkotmánybíróság a megnyilvánulás közügy jellegét, annak információ átadási célzatot nélkülöző mivoltára tekintett utasította el a 3093/2019. (V. 7.) végzésében, mikor az indítványozó a vele szemben a közlekedési szabálysértés miatt intézkedést alkalmazó rendőrt illetett obszcén kifejezésekkel. A kifejezés használatát mind az elsőfokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság,[42] mind pedig a Fővárosi Törvényszék[43] becsület csorbításra alkalmaznak minősítette, és megállapította a terhelt büntetőjogi felelősségét. E döntésekkel szemben az indítványozó az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésében rögzített véleménynyilvánítási szabadság megsértése miatt terjesztett elő alkotmányjogi panaszt. Indítványában kifejtette, hogy a közlés értékítélet volt, a közhatalmat gyakorló személyek tűrési kötelezettsége pedig tágabb, mint az ilyen státusszal nem rendelkező személyeké. Előadásában hivatkozott továbbá arra is, hogy a kifejezést az érintett intézkedés során, azzal összefüggésben fejtette ki. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt végzésében visszautasította, megállapítva, hogy a közlésre ugyan valóban az intézkedés miatt került sor, de az nem magára az intézkedésre, hanem az azt foganatosító rendőr személyére vonatkozott. Miután pedig véleménynyilvánítás kizárólag a rendőr és az indítványozó közti kommunikációban történt, ezért annak információátadási célja nem volt, így a megnyilvánulás közügy jellege sem állapítható meg.[44]
Az iménti példával ellentétben az Alkotmánybíróság közügy-jelleget tulajdonított a rendőri intézkedésről készült képek felhasználásának a 28/2014. (IX. 29.) AB határozatában. Az indítványozó hírportál "Rendvédelmi szakszervezet tüntetése" címmel megjelent cikkében található képek közül két fényképen, két-két rendőr volt felismerhető. A felvételeken szereplő hivatalos személyek szolgálati feladat ellátása érdekében, közhatalom gyakorlójaként, nyilvános rendezvényen vettek részt.[45] E képek vonatkozásában az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a rendőri intézkedés a jelenkor eseményeiről szóló, közérdeklődésre számot tartó tájékoztatásnak minősül, így pedig az arról történő tudósítás (képkészítés) közügyet érint.[46] E határozat körében az Alkotmánybíróság egyúttal kifejtette a képmás felhasználhatóságának korlátját, valamint a képmáshoz való jog és a sajtószabadság ütközésének egyedi mérlegelési szükségességét is megfogalmazta:
"[44] Rendőri bevetés demonstrációkon minden esetben a jelenkor eseményének minősül, még akkor is, ha a rendőrök nem igazi "résztvevői" a tör-
- 79/80 -
ténésnek. Ezért az arról készült felvétel a képen lévők hozzájárulása nélkül közvetíthető a nyilvánosság felé, kivéve, ha ez a rendőr emberi méltóságának - mint az emberi mivolt benső lényegét feltétlenül megillető védelemnek - sérelmét jelenti; ilyen lehet például a hivatása gyakorlása során megsérült rendőr szenvedésének bemutatása. A jelenkor történéseinek bemutatásához fűződő érdek, mint a fényképfelvétel engedély nélküli nyilvánosságra hozatalának az alkotmányos alapja általában nem érvényesül akkor sem, amikor a képen csak egyetlen egy személy látható. Ilyenkor a sajtószabadság és a méltóságvédelmen alapuló képmáshoz való jog közötti érdekütközést egyedi mérlegeléssel kell feloldani, és azt kell vizsgálni, hogy a személy képmása, ennek a nyilvánosságra hozatala a jelenkor történéseinek bemutatása, illetve a közhatalom gyakorlása szempontjából közérdeklődésre számot tartó tájékoztatás körébe tartozik-e. [...] A nyilvános helyen készült, nem sértő, az érintett személyt tárgyilagosan ábrázoló felvétel általában nyilvánosságra hozható engedély nélkül, ha az a közérdeklődésre számot tartó tudósításhoz kapcsolódik, a jelenkor eseményeiről való szabad tájékoztatásához kötődik."[47]
Az Alkotmánybíróságnak hasonló mérlegelést kellett elvégeznie a 3348/2018. (XI.12. ) AB határozattal zárult eljárásában. Az indítványozó hírportál a Fővárosi Ítélőtábla határozatával szemben terjesztett elő alkotmányjogi panaszt, mely megállapította az indítványozó képmás védelméhez való jogának megsértését. A közleményben alperes cikkének címét a felperessel szemben folyamatban lévő büntetőeljárás során készült képpel illusztrálta. Az Alkotmánybíróság azonban alkotmányjogi panaszt megalapozottnak találta. A vizsgálat kiterjedt annak megítélésére is, hogy az alkotmányjogi panasz tárgyát képző fénykép és cikk közérdeklődésre számot tartó tájékoztatásnak minősült-e. Az Alkotmánybíróság indokolásában kifejtette, hogy a cikk témája egy olyan bírósági eljárás volt, melyet a sajtó hosszú időn keresztül nyomon követett. Az eljárásban a felperes terheltként vett részt, az eljárás tárgya pedig korábbi miniszteri tisztségével függött össze. Miután pedig a büntetőeljárás jogerősen, a cikk közzétételekor fejeződött be, az alkotmányjogi panasz tárgyát képező közlemény a jelenkor történései bemutatásának, egyben közérdeklődésre számot tartó eseményről szóló tudósításnak minősült, ezért a cikk és a készített fénykép közügy jellege megállapítható volt. Az Alkotmánybíróság a felperes korábbi miniszteri tisztségére tekintettel közéleti szereplői státuszát is megállapította, ezért a megjelentetett cikkre és az ahhoz használt illusztrációra is alkalmazandónak találta a közügyek vitatását megillető kiemelkedő alkotmányos védelmet.[48]
Az előzőleg ismertetett döntéshez hasonlóan az Alkotmánybíróság 3030/2019. (II. 13. ) AB határozatában alkotmányos védelemben részesítette közéleti vitában kifejtett "szarkupac" jelző használatát, és megalapozatlannak tartotta az alapügy sértettjének alkotmányjogi panaszát.[49] Döntése során a vita közéleti jellegét arra alapozta, hogy
- 80/81 -
a terhelt egy közismert műsorvezetőnek a riportjai kapcsán megvalósított emberi és szakmai magatartásával szembeni bírálat határait ismertette meg a nyilvánossággal. Tekintettel arra, hogy a terhelt az alkotmányjogi panasz tárgyává tett közlést közvetlenül a bírósági tárgyalást követő időpontban, tárgyilagos megfogalmazásra törekedve, hivatalos Facebook-oldalán tette közzé, a körülmények alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a közlés tudósítás célját szolgálta,[50] egy nagy érdeklődést kiváltó bírósági eljárás pedig "közügy", amelyről készült pontos beszámoló akár trágár szavakat is közölhet.
Amint arra Koltay András az EJEB joggyakorlata révén rámutatott, a közszereplők személyi körét kimerítő jelleggel nem lehet meghatározni. E személyi kör folyamatosan változik, a közszereplői minőség pedig kontextusfüggő.[51] A személyi kör körvonalainak meghatározását mégis célul tűzve, az Alkotmánybíróság 13/2014. (IV. 18.) AB határozatának indokolásából érdemes kiindulni, melyben a közügyek formálóit közszereplőknek nevezi.[52] Sárközy Szabolcs bírói gyakorlatot összefoglaló meglátásai szerint, egy színésznek, műsorvezetőnek, művésznek, sportolónak, tudósnak közszereplői státusza a nyomtatott vagy elektronikus sajtóban történő, puszta alkalmi megjelenéséből nem származhat. Ugyancsak nem minősülnek közszereplőnek - erre irányuló szándékuk hiányában - a nyilvános helyen munkát végző személyek (pl. ügyvédek és szakértők).[53] Amennyiben azonban e személyek közügyet érintően véleményt nyilvánítanak - különösen ha azt rendszeresen teszik -, akkor a közszereplői minőségük már fennáll, mely révén tágabb tűrési kötelezettség terheli őket.[54] E következtetést támasztja alá az Alkotmánybíróság 28/2014. (IX. 29.) AB határozata, megállapítva, hogy a "közszereplés tényét a köz érdekében való megszólalás, szerepvállalás alapozza meg.[55]
Kiemelendő azonban, hogy a véleménynyilvánítás közügy-jellege nem eredményez egy objektív határvonal szerint lehetséges elbírálást. Az egyes, közügyet érintő megnyilvánulások ugyanis az érintett személyek státuszától, közszereplői minőségtől és tevékenységétől, valamint a kifejtett tényállításoktól és értékítéletektől függően, eltérő tűrési kötelezettséget eredményezve, a becsületnek mint védett jogtárgynak minden ügyben egyedi meghatározását idézi elő. Amint azt az Emberi Jogok Európai Bírósága[56]
- 81/82 -
és az Alkotmánybíróság[57] következetes gyakorlatában kiemelte, a közhatalmat gyakorló személyek, és a közszereplő politikusok (ún. kiemelt közszereplők) bírálhatósága és a kritika megfogalmazásának lehetősége a demokratikus és nyílt társadalmi működés érdekében fokozottan érvényesül, ezért emberi méltóságuk jogának véleményszabadság érdekében történő korlátozása, a további közszereplőkhöz viszonyítottan is szélesebb körben szükséges, illetve arányos. E személyi kör ugyanis önkéntes elhatározása révén vált a közügyek alakítóivá, hatékonyabban tud fellépni a tömegkommunikációs eszközökkel az őket ért támadásokkal szemben, valamint a velük szemben kifejtett bírálatokat a nyilvánosság másképp, elsősorban politikai érdekek mentén kezeli.[58] Ezzel szemben a bírák, ügyészek, rendőrök, közszolgák hivatásuk szabályai alapján korlátozottabban léphetnek fel a velük szemben kifejtett megnyilvánulásokkal szemben. Ebből adódóan, amellett, hogy döntéseik, intézkedéseik és egyéb megnyilvánulásaik megvitatására nyilatkozatoknál szélesebb kört kell biztosítani, a személyüket érintő alaptalan, szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben a védelem, szükségesnek tekintendő. Miként azt az Alkotmánybíróág 7/2014. (III. 7.) AB határozatában - a Prager és Oberschlick kontra Ausztia ügyhöz hasonlóan[59] - megfogalmazta:
"[...] a bírák például a szolgálati jogviszonyukra vonatkozó szabályok alapján nincsenek abban a helyzetben, hogy a nyilvánosság előtt megvédjék magukat a támadásokkal szemben, ezért a bírói ítéletek nyilvános vitatásának széles körű biztosítása mellett arra is figyelemmel kell lenni, hogy a bíróságokba vetett, a jogállami működéshez elengedhetetlen közbizalmat a bírák személyét érő alaptalan, szélsőséges támadások ne ássák alá."[60]
Érdemes továbbá kitérni azon személyekre is, akik korábban ugyan nem tartoztak a közszereplő fogalmi körébe, azonban a közéleti vitákban jelentős véleményformáló hatásuk okán a közszereplői minőség vizsgálata indokolttá vált. E személyi körre alkotta meg az Alkotmánybíróság 3145/2018. (V. 7.) AB határozata az ún. kivételes közszereplők fogalmát,[61] melybe a médiaszereplők[62] mellett azok is beletartoznak, "akik hatással vannak politikai döntésekre és az államélet alakulására, vagy a médiában betöltött tulajdonosi szerepükön keresztül a közvéleményre"[63]. E személyek vonatkozásában ugyancsak irányadók a közszereplők körében kifejtett megállapítások, tűrési kötelezettségük pedig ugyancsak a szükségesség-arányosság mércéje szerint állapítandó meg.
- 82/83 -
A közéleti vitában érintett személy tűrési kötelezettségének meghatározása szempontjából a közlés közügy jellegének, illetve a közszereplést érintő mivoltának azonosítását követően, az Alkotmánybíróság a tényközlés és értékítélet elhatárolásának tulajdonított meghatározó szerepet.[64] Már az Alkotmánybíróság 36/1994. (VI. 24.) AB határozata tartalmazza, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága a tényekre és értékítéletekre egyaránt kiterjed, azonban az alkotmányos védelem határainak megvonása érdekében indokolt különbséget tenni a tényközlés és értékítélet között.[65] A 13/2014. (IV. 18.) AB határozat definiálása értelmében: "Az értékítéletekkel szemben a tényállítások mindig olyan konkrétumokat tartalmaznak, amelyek valósága bizonyítás útján igazolható, ellenőrizhető."[66]
Ismét egyet kell értenem Koltay Andrással, aki szerint a tényállítás-értékítélet elhatárolása nem szűkíthető le pusztán a bizonyíthatósági tesztre, ugyanis a kérdésben való döntéshez a megnyilvánulás teljes kontextusát figyelembe kell venni.[67] Koltay tanulmányában hivatkozott a 3107/2018 (IV. 9.) AB határozatra, mely indokolásában az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy a közügyet érintő vitákban a vélemény értelmezése nem szorítható kizárólag a bizonyíthatósági tesztre.[68] A vizsgált megnyilvánulások egyes elemei ugyanis hiába cáfolhatóak objektív módon, ha a szituációt, illetve a teljes közlés kontextusát alapul véve, a vélemény értékítéleti jellege azonosítható.[69] E következtetést pusztán azzal kívánom kiegészíteni, hogy a 3107/2018. (IV. 9.) határozat indokolásában kifejtett következtetés valamennyi megnyilvánulás esetén alkalmazni kell. Példának okáért a "pszichiátriai beteg" kifejezést a bizonyíthatósági tesztnek megfelelően úgy is lehetne értelmezni, hogy a vélemény címzettje egy elmeműködés miatt pszichiátriai kezelésre szoruló személy, melynek bizonyíthatóságára orvosi dokumentumokkal sor kerülhetne. Ennek tényként való értékelésének lehetősége azonban - helyesen - sem a Budai Központi Kerületi Bíróság[70], sem pedig a Fővárosi Törvényszék határozatában[71] nem merült fel. A használt megnyilvánulás szövegkörnyezetéből egyértelműen kitűnik, hogy az értékítéletet a vádlott indulatának nyomatékot adó kifejtéseként használta, melynek helyettesítésére a sértett értelemszintjét becsmérlő számtalan jelző alkalmas lehetett volna. Ebből is látható, hogy az Alkotmánybíróság és Koltay András fent kifejtett értékítélet-tényállítás elhatárolására vonatkozó következtetése valamennyi megnyilvánulásra alkalmazható, és a bizonyíthatósági teszttel együtt alkalmazandó.
- 83/84 -
Az imént kifejtett követelményeknek megfelelő elhatárolás jelentősége abban teljesedik ki, hogy az Alkotmánybíróság a közügyeket érintő nézetekre, kritikákra, bírálatokra és jellemzésekre, annak helyes vagy helytelen, tetsző vagy nem tetsző,[72] tiszteletre méltó vagy elvetendő,[73] értékes vagy értéktelen mivoltától függetlenül, alkotmányos védelmet biztosít.[74] E szabadság körében bizonyos fokú túlzás és provokáció is megengedett, amennyiben annak kifejezett célja nem a megnyilvánulással érintett személy jó hírnevének csorbítása.[75] A kifejezések közlésének egyik csatornája a sajtó, melynek egyrészt feladata a közérdekű ötletek és információk közzététele, másrészt pedig a sajtó maga is egy eszköz, mely kiszolgálja a nyilvánosság azon igényét, hogy hozzájusson ezekhez az információkhoz.[76] Ahogy azt az Alkotmánybíróság is megfogalmazta 28/2014. (IX. 29.) AB határozatában, a sajtó "ellenőrzi a közélet szereplőinek, intézményeinek tevékenységét, a döntéshozatal folyamatát, tájékoztatja arról a politikai közösséget, a demokratikus nyilvánosságot".[77]
Ezzel szemben a tényállítások megítélése más mércéhez igazodik. Az Alkotmánybíróság már a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatában - ugyan annak hivatkozása nélkül - követte az EJEB által Lingens kontra Ausztria ügyben mondottakat, mely szerint, a véleményszabadság határainak vizsgálatakor különbséget kell tenni a tényközlések és értékítéletek között.[78] A véleménynyilvánítás szabadsága e körben ugyanis csak akkor biztosít alkotmányos oltalmat, ha a tényállítás valónak bizonyult, vagy amelynek hamis tartamáról a híresztelő nem tudott, illetve ennek hamis voltáról a foglalkozása által megkívánt körültekintés ellenére sem tudhatott. Amennyiben azonban a tényt állító személy a közölt tény hamis mivoltával tisztában volt, akkor a rágalmazás tényállása megállapítható.[79]
Helyesen mutat rá Tóth J. Zoltán a 36/1994. (VI. 24.) AB határozat alapján az újságírókat terhelő fokozott körültekintésre.[80] Az Alkotmánybíróság ugyanis kimondta,
- 84/85 -
hogy a közvélemény alakításában hivatásszerűen tevékenykedő személyeknek fokozott körültekintési kötelezettségük van a közölt tények valóságtartamának vizsgálata során:
"Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a véleménynyilvánítás szabadsága nem terjed ki a becsületsértésre alkalmas valótlan tények közlésére akkor, ha a nyilatkozó személy kifejezetten tudatában van a közlés valótlanságának (tudatosan hamis közlés) vagy foglalkozása, hivatása gyakorlásának szabályai szerint elvárható lett volna tőle a tények valóságtartalmának vizsgálata, de a véleménynyilvánítási alapjog felelős gyakorlásából adódó gondosságot elmulasztotta. A véleménynyilvánítás szabadsága csak a bírálat, jellemzés, nézet és kritika szabadságát foglalja magában, de az alkotmányos védelem nem vonatkozhat a tények meghamisítására. Ezen túlmenően a szabad véleménynyilvánítás olyan alkotmányos alapjog, amely csak felelősséggel gyakorolható, és a valótlan tények közlésének elkerülése érdekében bizonyos kötelezettségekkel jár a közvélemény alakításában hivatásszerűen részt vevő személyek esetében."[81]
Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a tényállításokkal szemben védelmet biztosító büntető- és polgári jogi megoldások eltérnek egymástól. Míg a polgári eljárásban a - bizonyítási teher révén - a valóság bizonyítására külön feltétel nélkül lehetősége van a nyilatkozatot tevő személynek, addig a büntetőeljárásban a valóság bizonyítását a bíróság csak közérdekből vagy jogos magánérdekből rendelheti el. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata alapján "a közügyek alakítóinak személyiségét, hitelességét érintő megnyilvánulások általában a közügyek vitatásának körébe tartoznak",[82] ezért a közszereplőket érintő, közügyek körében kifejtett megnyilvánulások során általában helye van a valóság bizonyításának.[83] Az Alkotmánybíróság 7/2014. (III. 7.) AB határozata értelmében: "a társadalmi, politikai viták jelentős részben éppen abból állnak, hogy a közélet szereplői, illetve a közvitában - jellemzően a sajtón keresztül - résztvevők egymás elképzeléseit, politikai teljesítményét és azzal összefüggésben egymás személyiségét is bírálják."[84] Tekintettel azonban arra, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága a közügyet érintő azon becsület csorbításra alkalmas tényekre is korlátlan oltalmat biztosít, amelyek hamis tartamáról a híresztelő nem tudott, illetve ennek hamis voltáról a foglalkozása által megkívánt körültekintés ellenére sem tudhatott, kérdésként merül fel, hogy a közéleti viták körében, mely esetekben van helye a valóság bizonyításának. Ahogy arra az Alkotmánybíróság 3328/2017. (XII. 8.) AB határozatában rámutatott, a valóság bizonyításának sikertelensége "a közügyek
- 85/86 -
megvitatása során elhangzott tényállítás esetén nem elegendő a terhelt büntetőjogi felelősségének a megállapításához".[85] Így a közügyeket érintő rágalmazások esetén csupán azokban az esetekben kellene relevanciával bírnia a valóság bizonyításának, amikor a megnyilvánuló foglalkozása vagy hivatása gyakorlásának szabályai szerint elvárható lett volna a tények valóságtartalmának vizsgálata. E személyekkel szemben a bizonyítottan valós, becsület csorbításra alkalmas tényállítások esetén a valóság bizonyítása büntethetőséget megszüntető okot eredményez. Minden más nyilatkozattevő esetén a valóságtartam vizsgálatának irrelevánsnak kellene lennie, ezért annak elrendelésére nem kellene, hogy sor kerüljön, ugyanis - a szándékosan hamis tényállítások kivételével[86] - megnyilvánulásuk nélkülözi a jogellenességet.[87]
Az értékítélet közügyeket érintő határai vonatkozásában azonban fejlődés figyelhető meg a 36/1994. (VI. 24.) AB határozat által megfogalmazottakhoz képest. A 7/2014. (III. 7.) AB határozat már kimondta, hogy a közszereplő politikusok és közhatalmat gyakorló személyek fokozott tűrési kötelezettsége is csak a közügyek vitatása körében kifejtett megnyilvánulások esetén érvényesül. Amennyiben azonban az értékítélet magán- vagy családi életüket érinti, illetve korlátozhatatlan emberi státuszukra vonatkozik, a polgári jogi (és büntetőjogi) felelősségre vonás indokolt.[88] Az Alkotmánybíróság gyakorlata ugyanis következetes annak megítélésében, hogy az emberi méltóság joga, mint általános személyiségi jog korlátozható, azonban az emberi státusz megfelelőjeként korlátozhatatlannak tekintendő.[89] Az emberi méltóság e korlátozhatatlan magját sértik az indokolatlan és rosszhiszemű hírnévrontások, melyek célja kifejezett sértés megvalósítása.[90]
A korábban kifejtett három lépcsőt követően az Alkotmánybíróság alkotmányossági mérlegelési szempontként azt vizsgálja, hogy a kifejtett megnyilvánulás sérti-e, és ha igen, akkor milyen mértékben sérti az adott személy jó hírnevét, illetve emberi méltóságát. A véleménynyilvánítás szabadsága ugyanis az emberi státuszt megtestesítő
- 86/87 -
emberi méltóság korlátozását nem eredményezheti. Ahogy azt az Alkotmánybíróság 13/2014. (IV. 18.) AB határozatában is kimondta:
"[...] nem a közéleti véleménynyilvánítás szabadságával él, aki a másik személy emberi mivoltában való megalázása érdekében használ súlyosan bántó, vagy sértő kifejezéseket."[91]
"[...]) a véleményszabadság már nem nyújt védelmet az olyan öncélú, a közügyek vitatásának körén kívül eső, így a magán-, vagy családi élettel kapcsolatos közlésekkel szemben, amelyek célja a puszta megalázás, illetve a bántó vagy sértő kifejezések használata, vagy más jogsérelem okozása. [...] Ezen kívüli nem védelmezi a közéleti vitában kifejtett véleményt sem, ha az abban megfogalmazottak az emberi méltóság korlátozhatatlan magját sértik, így az emberi státusz nyilvánvaló és súlyos becsmérlésében öltenek testet."[92]
A Polgári Törvénykönyv (továbbiakban: Ptk.) normaszövege - az Alkotmánybíróság gyakorlatának megfelelően[93] - rögzíti,[94] hogy a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása érdekében a közéleti szereplők személyiségi jogai szükséges és arányos mértékben, emberi méltóságuk sérelme nélkül korlátozhatók, ugyanakkor e személyi kör magán- és családi életének védelme, illetve közszereplői minőséggel nem rendelkező családjának emberi méltósága javára, az e témakört és személyi kört érintő megnyilvánulások vonatkozásában a véleményszabadságot korlátozni engedi.[95] A Ptk.-val szemben a Büntető Törvénykönyv (továbbiakban: Btk.) normaszövege nem tér ki a közszereplők tágabb tűrési kötelezettségére. A rágalmazás és becsületsértés tényállásai körében a közügyeket érintő, a véleményszabadság mértékére vonatkozó eltérés csupán a becsületcsorbításra alkalmas tényállási elem tekintetében, illetve a védett jogi tárgy vonatkozásában értelmezhető. Mindkét deliktum elkövetési magatartásának része ugyanis a becsületcsorbításra való alkalmasság, mely meglátásom szerint - az objektív határvonal helyett - a védett jogi tárgyra: a becsületre (és a társadalmi megbecsülésre) utal vissza. E védett érték tartalma és így a határvonala is a véleménynyilvánítás szabadsága, illetve emberi méltóság és jó hírnévhez való jog ütközéséből eredően megnyilvánulástól, közszereplői mivolttól, közügy jellegéből adódóan eltér. Annak meghatározása pedig, hogy mely tényállítás vagy értékítélet lehet alkalmas a
- 87/88 -
becsület csorbítására, a szükségesség-arányosság tesztjére és a bírói gyakorlatra hárul. Ezzel az okfejtéssel azonban visszaértünk a Ptk. 2:44. §-ában megfogalmazottakhoz.[96] A két törvény tehát eltérő megoldást alkalmazva, de egységesen a szükségesség-arányosság tesztje szerint, az Alkotmánybíróság által megfogalmazott határokig engedi korlátozni a közéleti szereplők emberi méltóságát és jó hírnévhez való jogát. Ezáltal az AB által megfogalmazott utolsó szempont (tehát annak vizsgálata, hogy a nyilvános közlés sérti-e az érintett személy emberi méltóságát vagy jó hírnevét, becsületét) a szükségesség-arányosság tesztje révén egyrészt lehetőséget biztosít közszereplő és közszereplő tűrési kötelezettségének elhatárolására, másrészt pedig minden közszereplő vonatkozásában definiálhatóvá válik a becsület és társadalmi megbecsülés, mint védett jogi tárgy.
Az Alkotmánybíróság 36/1994. (VI. 24.) AB határozatától kezdődően a véleménynyilvánítás lehetőségének határa valamennyi közéleti párbeszéd esetén megváltozott.[97] E határozat ugyanis az EJEB gyakorlatának megfelelően[98] alkotmányellenesnek mondta ki az 1978. évi IV. törvény (korábbi Btk.) 232. §-át, így e tényállást a határozat közzétételének napjával megsemmisítette. A döntés előzményeként az 1993. évi XVII. törvény 52. §-a módosította az akkor hatályos Btk. 232. §-át, átalakítva ezzel az elkövetési magatartások körét, illetve megemelve az alkalmazott büntetési tételt. Nem sokkal a módosítás után azonban az 1993. évi XXXI. törvény kihirdette az Emberi Jogok Európai Egyezményét,[99] valamint kötelezőnek ismerte el az EJEB joghatóságát az Egyezménynek, illetve kiegészítő jegyzőkönyveinek értelmezésével és alkalmazásával összefüggő minden üggyel kapcsolatban.[100] Az Egyezményhez való csatlakozás nyomán az Alkotmánybíróság célul tűzte ki az EJEB, illetve a hazai alapjogi gyakorlat közti összhang
- 88/89 -
létrehozását, mely az 1978. évi IV. törvény 232. §-ában rögzített hatóság vagy hivatalos személy megsértése tényállás alkotmányellenessé minősítéséhez vezetett:
"- a közhatalom gyakorlói sérelmére elkövetett rágalmazást és becsületsértést a más személyek sérelmére elkövetett cselekményekkel azonosan széles körben bünteti és ez nyilvánvalóan ellentétes az Európai Emberi Jogi Bíróság állandó gyakorlatában kifejezésre jutó elvekkel;
- a közügyekben büntetni rendeli az értékítéletet kifejező véleménynyilvánítást, ami az alkotmányos alapjog szükségtelen és aránytalan korlátozása;
- a tényközlés tekintetében nem különböztet való és valótlan, ezen belül pedig a tudatosan hamis, illetve a hivatásból, foglalkozásból adódó szabályok megsértése miatt gondatlanságból valótlan tényállítások között, holott a véleménynyilvánítási szabadság büntetőjogi eszközökkel csak utóbbiak esetében korlátozható alkotmányosan."[101]
A deliktum alkotmányellenesnek minősítésén túl - szakítva az addigi hazai gyakorlattal -, az Alkotmánybíróság az elérni kívánt célhoz viszonyítottan aránytalan alapjogi korlátozásnak nyilvánította a hatóságok és hivatalos személyek fokozott büntetőjogi védelmét az ilyen státusszal nem rendelkező személyekhez viszonyítottan. Ezen indokokra alapozva, határozatában rögzítette, hogy az 1978. évi IV. törvény 232. §-ának megsemmisítésével a hatóság és a hivatalos személyek becsületének védelme ugyanezen törvény 179. és 180. §-a feladatává válik.[102] Annak kérdésével azonban nem foglalkozott, hogy a két bűncselekmény elkövetési magatartásaiban definiált becsületcsorbításra alkalmasság a 232. § vonatkozásában - illetve innentől kezdődően a 179. § és 180. § tekintetében - változott-e. A 36/1994. (VI. 24.) AB határozatig ugyanis a Btk. 179. § és 180. § szerint minősülő rágalmazás és becsületsértés csupán a többletstátusszal nem rendelkező személyekre volt alkalmazható. Ezt követően azonban az EJEB gyakorlata és a friss AB határozat hatására, a jogi tárggyal együtt, az elkövetési magatartásban megjelölt becsületnek is alkalmazkodni kellett volna a közügyeket érintő változáshoz. Az átalakulásra a Legfelsőbb Bíróság gyakorlata a jogi tárgy tekintetében vitathatatlanul reflektált, az elkövetési magatartás objektív mércéje azonban változatlan maradt.[103] E joggyakorlatra vonatkozó következtetést erősítette meg
- 89/90 -
Szomora Zsolt is, megállapítva, hogy azok a közügyet érintő, emberi méltóságot nem sértő megnyilvánulások, melyek a becsületsértés tényállásába illeszkednek, ugyan becsületcsorbításra alkalmasak lehetnek, bűncselekményt mégsem valósítanak meg. Álláspontja szerint ez az alapjogi mérlegelés a jogellenesség fogalmán keresztül ültethető a gyakorlatba, hiszen a megnyilvánulás tényállásszerűnek tekintendő, a cselekmény azonban mégsem jogellenes.[104] Az új joggyakorlat következtében - az Alkotmánybíróság határozatától kezdődően - a büntetőjog tévesen kétféle becsületfogalmat (egy jogi tárgy által oltalmazottat és egy elkövetési magatartás által objektivizáltat) alkalmaz, melynek eredményeképpen a joggyakorlat - ahelyett, hogy az elkövetési magatartásra is az adott megnyilvánulás esetén alkalmazandó védett jogi tárgy szerinti határvonalat alkalmazná - a véleményszabadságnak megfelelő, de az objektív határvonalat átlépő közlés büntetendőségét külön, társadalomra veszélyesség hiányában zárja ki.[105]
E joggyakorlatot áttekintve, kérdésként merül fel, hogy megfeleltethető-e a büntetendőséget kizáró okok céljának az, ha a joggyakorlatban nagy számban előforduló, az Alkotmánybíróság által is jogszerűnek mondott, mégis becsületcsorbításra alkalmas megnyilvánulás büntetendőségét csak a társadalomra veszélyesség hiányában lehet kizárni. Nem ellentétes-e a büntetőjogi szabályozás céljával, ha a büntetőeljárásban vizsgált jelentős számú, alkotmányosan elfogadott kifejezést és tényállítást egy deliktum tényállásszerűnek minősít? Eleget tesz-e az Alkotmánybíróság 13/2014. (IV. 18.) AB határozatban megfogalmazott ultima ratio jellegének[106] a jelen gyakorlat szerinti értelmezés? Mennyire érvényesül a büntetőjog ultima ratio jellege, ha a demokráciánk egyik legfontosabb alapjogának érvényesüléséből eredő, közügyeket érintő véleménynyilvánításokra megállapított tágabb tűrési kötelezettség ellenére, a tágabb tűrési kötelezettséget érintő véleménynyilvánítások tényállásszerűnek minősülnek? Az Alkotmánybíróság már a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatában előrebocsátotta, hogy a jövőbeni jogalkalmazói gyakorlat feladata lesz annak kialakítása, hogy "a véleménynyilvánítási szabadság gyakorlása mely közszereplők esetében zárja ki a cselekmény jogellenességét."[107] A jelenlegi joggyakorlattal szemben célszerűbbnek találnám, ha rágalmazás, illetve becsületsértés jogi tárgya és elkövetési magatartása egymáshoz igazodna, mely eredményeképpen a közügyet érintő, inkriminált megnyilvánulások nem csak jogellenesek, de tényállásszerűek sem lennének.
- 90/91 -
Összegezve az Alkotmánybíróság gyakorlatát, határozataival - a szükségesség-arányosság tesztjének megfelelően (azon belül is az arányosság kritériumának meghatározásával) - a közügyet érintő véleménynyilvánítást bástyázza körül. Korlátozásának célkitűzéseként a közügyet és közfeladatot ellátó, közéletben szerepet vállaló, valamint közhatalmat gyakorló személyek tevékenységét érintő lehető legszélesebb körű véleménynyilvánítás, társadalmi vita, kritika és álláspontfoglalás kinyilvánítása determinálható, mely célra a megnyilvánulással érintett személyek emberi méltóságának, illetve jó hírnévhez való jogának korlátozása alkalmas. Amennyiben a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesüléséhez a joggyakorlat tágabb teret biztosít, akkor az így kifejtett megnyilvánulások szükségszerűen a véleménnyel érintett személyek emberi méltóságával és jó hírnévhez való jogával történő konkurálását eredményezheti. Ennek okán ahhoz, hogy a véleményszabadság tágabb keretek között érvényesülhessen, e célkitűzés csak a véleménnyel érintett személy alapjogának korlátozásával járhat. A korlátozás arányosságának meghatározása azonban egy rendkívül kényes kérdés, melyhez a cikkben kifejtett alkotmánybírósági határozatok nyújtanak támpontot.
E szempontrendszer által meghatározott véleménynyilvánítások azonban az érintett személyek státuszától, közszereplői minőségtől és tevékenységétől, valamint a kifejtett tényállításoktól és értékítéletektől függően, eltérő tűrési kötelezettséget eredményeznek. Példának okáért a közhatalmat gyakorló személyek és a közszereplő politikusok (ún. kiemelt közszereplők) bírálhatósága, illetve velük szembeni a kritika megfogalmazásának lehetősége a demokratikus és nyílt társadalmi működés érdekében fokozottan érvényesül. Emberi méltóságuk véleményszabadság érdekében történő korlátozása a többi közszereplőkhöz viszonyítottan is szélesebb körben szükséges, illetve arányos. A kiemelt közszereplők ugyanis önkéntes elhatározásuk alapján válnak a közügyek másoknál aktívabb alakítóivá, a személyüket ért támadásokkal szemben hatékonyabban tudnak fellépni, valamint a velük szemben kifejtett bírálatokat a nyilvánosság elsősorban politikai érdekek mentén kezeli.[108] Ezzel szemben a bírák, ügyészek, rendőrök, közszolgák hivatásuk adta szabályokból eredően, korlátozottabb keretek mentén reflektálhatnak a velük szemben kifejtett megnyilvánulásokra. Vitathatatlan, hogy e személyek döntéseinek, intézkedéseinek és egyéb megnyilvánulásainak megvitatására az általános határvonalnál szélesebb kört kell biztosítani, a személyüket érintő alaptalan, szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben azonban a védelem szükségesnek tekintendő.[109]
A tűrési kötelezettség mértékének meghatározása szempontjából elengedhetetlen az adott vélemény értékítélet- vagy tényállítás-jellegének elhatárolása is. Az Alkotmánybíróság ugyanis az EJEB döntéseivel összhangban a közügyeket érintő nézeteknek, kritikáknak, bírálatoknak és jellemzéseknek, azok helyes vagy helytelen, tetsző vagy
- 91/92 -
nem tetsző,[110] tiszteletre méltó vagy elvetendő,[111] értékes vagy értéktelen mivoltától függetlenül, alkotmányos védelmet biztosít.[112] E szabadság körében bizonyos fokú túlzás és provokáció is megengedett, amennyiben annak kifejezett célja nem a megnyilvánulással érintett személy jó hírnevének csorbítása.[113] Az értékítélettel szemben a tényállítások vonatkozásában a véleménynyilvánítás szabadsága már csak a valós, illetve azon tényállítások esetén biztosít oltalmat, amelyek hamis tartamáról a híresztelő nem tudott, illetve annak hamis voltáról a foglalkozása által megkívánt körültekintés ellenére sem tudhatott.[114]
Az imént összegzett szempontrendszer, a rágalmazás és becsületsértés tényállásával szemben, csupán a büntetőjogi felelősség megállapítása, illetve a védett jogi tárgy szempontjából bír relevanciával. A büntetőjogi gyakorlat ugyanis meglátásom szerint nem reagált megfelelően a 36/1994. (VI. 24.) AB határozat által előidézett változtatásokra. Az Alkotmánybíróság e határozatáig az 1978. évi IV. törvény külön tényállásban szabályozta a hatóság vagy hivatalos személy működésébe vetett bizalom megingatására és a hivatalos személy becsületének csorbítására alkalmas cselekményeket, valamint az e személyi kört nem érintő, becsületcsorbításra alkalmas megnyilvánulásokat. Kiemelendő továbbá, hogy e határozatáig a hazai büntető joggyakorlat nem részesítette kiemelt védelemben a közügyet érintő véleménynyilvánításokat. Az Alkotmánybíróság az Emberi Jogok Európai Egyezményének törvényi kihirdetését követően e gyakorlaton változtatva, a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatával alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette az 1978. évi IV. törvény 232. §-át. Indokolásában kifejtette, hogy a véleményszabadság és a sajtószabadság "különleges védelmet követel akkor, amikor közügyeket és a közhatalom gyakorlását, a közfeladatot ellátó, illetve a közéletben szerepet vállaló személyek tevékenységét érinti".[115] Az Alkotmánybíróság e következtetésével egyszerre terjesztette ki a rágalmazás és becsületsértés tényállásainak személyi körét, illetve korlátozta a tágabb tűrési kötelezettséggel érintett személyek emberi méltóságát és jó hírnévhez való jogát a közügyet érintő megnyilvánulások esetén. E határozat által előmozdított változás ellenére a bírói gyakorlat - meglátásom szerint helytelenül - változatlanul ugyanazt az objektív, a becsület csorbítására való alkalmasságot használja határvonalként az elkövetési magatartás meghatározására, mint a 36/1994. (VI. 24.) AB határozat előtt, tényállásszerűnek minősítve ezzel a véleménynyilvánítás szabadságával jogszerűen élő személyek cselekményét is. ■
JEGYZETEK
[1] 165/2011. (XII. 20.) AB határozat, ABH 2011. 478., 503.; 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [23],
[2] Tóth J. Zoltán: A büntetőjogi rágalmazás és becsületsértés. A defamatorikus bűncselekmények elméleti és gyakorlati megítélése a véleménynyilvánítás szabadsága és az emberi méltósághoz való jog kontextusában. Budapest, Médiatudományi Intézet, 2017. 130.
[3] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [28].
[4] Dlugolecki v. Poland (23806/03.) § 35.
[5] A 3145/2018 (V. 7.) AB határozat tágabb tűrési kötelezettségre vonatkozó szempontrendszere "kilóg" az Alkotmánybíróság határozatot megelőző, és azt követő gyakorlatából, mely okán a közszereplői minőségre vonatkozó következtetése nem tekinthető az AB "gyakorlatának".
[6] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [48]: "[...] a közéleti véleménynyilvánítás fókuszában maguk a közügyek - nem pedig a közszereplők - állnak." Ehhez hasonló következtetést fogalmaz meg az Alkotmánybíróság 13/2014. határozatában is: "Amennyiben e körülmények értékelésével az állapítható meg, hogy a közlés a közügyek szabad vitatását érinti, úgy a közlés automatikusan a véleménynyilvánítási szabadság nyújtotta magasabb szintű oltalmat élvezi." Ld. 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [39].
[7] 3329/2017. (XII. 8.) AB határozat, Indokolás [30]-[35].
[8] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [44].
[9] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [44]-[46].
[10] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [44]-[50].
[11] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [47],
[12] A közéleti viták meghatározása nem szűkíthető csupán a szűk értelembe vett politikai viták körére, hanem azon túl, valamennyi társadalmi jelentőségű kérdés megvitatását is e körbe kell sorolni. Ld. 26/2019. (VII. 23.) AB határozat, Indokolás [27].
[13] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [47]-[49].
[14] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [105]-[106].
[15] Koltay András: A közügyek vitáinak szabadsága és a magánélet védelméről szóló 2018. évi LIII. törvény. Acta Humana, 2019/3. 74-77.
[16] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [47].
[17] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [41].
[18] 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [39].
[19] Bladet Tromsø and Stensaas v. Norway, no. 21980/93., 1999. május 20. ítélet.
[20] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [106].
[21] Koltay (2019) i. m. 75-77.
[22] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [48].
[23] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [105].
[24] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [49].
[25] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [32].
[26] Thoma v. Luxembourg, no. 38432/97. (végső) 2001. június 29. ítélet, 47. bek.
[27] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [57].
[28] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [51], Oberschlick v. Austria no. 20834/92. 1997. július 1. ítélet, 29. bek.
[29] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [48].
[30] 26/2019. (VII. 23.) AB határozat, Indokolás [23]-[25].
[31] 3030/2019. (II. 13.) AB határozat, Indokolás [35].
[32] 3357/2019. (XII. 16.) AB határozat, Indokolás [28].
[33] 3329/2017. (XII. 8.) AB határozat, Indokolás [30]-[33]; 3374/2019. (XII. 19.) AB határozat, 3048/2020. (III. 2.) AB határozat, Indokolás [28]; Indokolás [21]; 3209/2020. (VI. 19.) AB határozat, Indokolás [35]; 3210/2020. (VI. 19.) AB határozat, Indokolás [36]; 3210/2020. (VI. 19.) AB határozat, Indokolás [37]; 3212/2020. (VI. 19.) AB határozat, Indokolás [37]; 3214/2020. (VI. 19.) AB határozat, Indokolás [28]; 3214/2020. (VI. 19.) AB határozat, Indokolás [29]; 3215/2020. (VI. 19.) AB határozat, Indokolás [29].
[34] 3329/2017. (XII. 8.) AB határozat, Indokolás [30]; 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [39].
[35] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [32].
[36] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [34].
[37] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [37].
[38] Feldek v. Slovakia, no. 29032/95. (végső) 2001. október 12. ítélet, 84-85. bek.
[39] Karsai v. Hungary, no. 5380/07. (végső) 2010. március 1. ítélet, 35. bek.
[40] A döntésről bővebben ld. Koltay András: A Karsai v. Hungary ügy. Jogesetek Magyarázata, 2011/2. 67-70.
[41] 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [39].
[42] Pesti Központi Kerületi Bíróság 16.B.20.157/2017/17.
[43] Fővárosi Törvényszék 20.Bf.669/2018/4.
[44] 3093/2019. (V. 7.) AB végzés.
[45] 28/2014. (IX. 29.) AB határozat, Indokolás [40].
[46] 28/2014. (IX. 29.) AB határozat, Indokolás [40]-[41].
[47] 28/2014. (IX. 29.) AB határozat, Indokolás [44].
[48] 3348/2018. (XI. 12.) AB határozat, Indokolás [31]-[33].
[49] 3030/2019. (II. 13.) AB határozat.
[50] 3030/2019. (II. 13.) AB határozat, Indokolás [36]-[39].
[51] Koltay (2019) i. m. 71-72.
[52] 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [26].
[53] BDT 1999.4.
[54] Sárközy Szabolcs: Gondolatok a közéleti szereplők magánszférája fokozott védelmének szabályozásáról. Gazdaság és Jog, 26. évf., 2018/10. 28. Sárközy Szabolcs e következtetését támasztotta alá az Alkotmánybíróság 3030/2019. (II. 13.) AB határozata, melyben az élethivatásszerűen televíziós újságírásban tevékenykedő személy közszereplői minőségét megállapította. Ld. 3030/2019. (II. 13.) AB határozat, Indokolás [38].
[55] 28/2014. (IX. 29.) AB határozat, Indokolás [30].
[56] Oberschlick v. Austria no. 20834/92. 1997. július 1. ítélet, 29. bek.; Thoma v. Luxembourg, no. 38432/97. (végső) 2001. június 29. ítélet, 47. bek.
[57] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [57]; 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [51]; 3236/2018. (VII. 9.) AB határozat, Indokolás [30].
[58] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [57].
[59] Prager and Oberschlick v. Austria no. 15974/90. 1995. április 26. ítélet, 34. bek.
[60] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [58].
[61] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [45].
[62] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [46]; 26/2019. (VII. 23.) AB határozat, Indokolás [32].
[63] 26/2019. (VII. 23.) AB határozat, Indokolás [32].
[64] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [38].
[65] 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 219., 230.
[66] 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [41]. E bizonyíthatósági tesztet azonban az Emberi Jogok Európai Bírósága már a Lingens v. Austria ügyben is megfogalmazta. Ld. Lingens v. Austria, no. 9815/82. 1986. július 8. ítélet, 46. bek. Később ezt erősíti meg a 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [54].
[67] Koltay (2019) i. m. 77-78.
[68] Az Alkotmánybíróság e következtetését erősítette meg a 3217/2020. (VI. 19.) AB határozatában is. Ld. 3217/2020. (VI. 19.) AB határozat, Indokolás [38].
[69] 3107/2018 (IV. 9.) AB határozat, Indokolás [28].
[70] Budai Központi Kerületi Bíróság B. 1904/2012/30.
[71] Fővárosi Törvényszék Bf.6036/2015/15.
[72] Oberschlick v. Austria, 11662/85. 1991. május 23. ítélet, 57. bek.
[73] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [49].
[74] 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [31]; BH 2004.104.; BH 2018.7.189; Szombathelyi Törvényszék Bf.352/2014/7. A Handyside kontra Egyesült Királyság ügyben az EJEB kimondta, hogy a véleménynyilvánítás szabadság azokra az információkra is kiterjed, melyek egyes személyekre vonatkozóan sértőek, zavaróak vagy sokkolóak lehetnek. (Handyside v. the United Kingdom, no. 5493/72. 1976. december 7. ítélet, 49. bek.) Az EJEB erre vonatkozó következetes gyakorlata felismerhető többek közt az alábbi ügyekben is: Lingens v. Austria, no. 9815/82. 1986. július 8. ítélet, 41. bek.; Castells v. Spain, no. 11798/85. 1992. április 23. ítélet, 42. bek.; Oberschlick v. Austria, 11662/85. 1991. május 23. ítélet, 57. bek.; Oberschlick v. Austria no. 20834/92. 1997. július 1. ítélet, 29. bek.; Thoma v. Luxembourg, no. 38432/97. (végső) 2001. június 29. ítélet, 44. bek.
[75] Skalka v. Poland, no. 43425/98. (végső) 2003. augusztus 27. ítélet, 34. bek.; Uj v. Hungary no. 23954/10. (végső) 2011. október 19. ítélet, 21. bek.; Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete Zrt. and Index.hu Zrt. v. Hungary, no. 22947/13. (végső) 2016. május 2. ítélet, 55. bek.
[76] Couderc and Hachette Filipacchi Associés v. France, no. 40454/07. 2015. november 10. ítélet, 89. bek.
[77] 28/2014. (IX. 29.) AB határozat, Indokolás [16].
[78] Lingens v. Austria, no. 9815/82. 1986. július 8. ítélet, 46. bek.
[79] 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 219., 231.; 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [31]; 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [54].
[80] Tóth i. m. 134.
[81] 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 219., 231.
[82] 3263/2018. (VII. 20.) AB határozat, Indokolás [43].
[83] Az Alkotmánybíróság 3263/2018. (VII. 20.) AB határozatában a Kúria Bfv.I.704/2015/9. számú végzését alaptörvény-ellenesnek minősítette és megsemmisítette, mert a döntés nem indokolta meg, hogy a jegyzőre vonatkozó tényállítás milyen okból nem minősül közügynek. A Legfelsőbb Bíróság BH 2000.7.285. számú eseti döntésében kimondta, hogy "a közéleti szereplők tekintetében a való tények feltárását - még ha azok alkalmasak is e személyek társadalmi megbecsülésének a csorbítására - minden esetben közérdekűnek kell tekinteni."
[84] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [48].
[85] 3328/2017. (XII. 8.) AB határozat, Indokolás [96].
[86] A szándékosan hamis tényállítások esetén a vádat terheli a tényállás valótlan voltának, illetve annak bizonyítása, hogy a terhelt tudott az állított tény valótlanságáról.
[87] A büntetőbírói gyakorlattal szemben, álláspontom szerint, annak a személyeknek a közügyet érintő, valótlan tényállítása, akit foglalkozása vagy hivatása gyakorlásából eredő kötelesség nem terhel az állított tény valóságtartamának vizsgálatára, a - szándékosan hamis tényállítás kivételével - valótlan tény közlése esetén, cselekménye akkor sem minősülhetne tényállásszerűnek, ha az a társadalomban kialakult általános (objektív) felfogás szerint becsület csorbításra alkalmas. Az ilyen nyilatkozat ugyanis nem sérti a becsületet, mint védett jogi tárgyat, így az elkövetési magatartás szerinti becsületcsorbításra sem lehetne alkalmasa. Ebből következően a valóság bizonyítását jelen esetben nem a társadalomra veszélyesség, hanem a tényállásszerűség hiánya miatt nem lehet elrendelni. (Bővebben a következő alcím alatt.)
[88] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [62].
[89] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [24].
[90] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [56]; BH 2020.7.196; BH 2019.3.68; Kúria Bfv.1519/2015/7.
[91] 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [29].
[92] 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [40].
[93] 3329/2017. (XII. 8.) AB határozat, Indokolás [32].
[94] Ptk. 2:44. § (1).
[95] Érdekes kérdést vet fel azonban annak megítélése, mikor épp a magánélet egy része képezi a közéleti vita tárgyát. Az Alkotmánybíróság 26/2019. (VII. 23.) AB határozat értelmében, a közszereplő által nyilvánosságra nem hozott magánélet esetén a véleményszabadság kizárólag azon csekély része vonatkozásában részesül előnyben, mely szoros összefüggésben áll a közéleti vita tárgyával. Egyebekben a közszereplő magánélete változatlanul az Alaptörvény II. és VI. cikkeinek védelmét élvezi. Ld. 26/2019. (VII. 23.) AB határozat, Indokolás [33].
[96] 2:44. § [Közéleti szereplő személyiségi jogának védelme]
(1) A közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja; azonban az nem járhat a magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével.
(2) A közéleti szereplőt a közügyek szabad vitatásának körén kívül eső közléssel vagy magatartással szemben a nem közéleti szereplővel azonos védelem illeti meg.
(3) Nem minősül közügynek a közéleti szereplő magán- vagy családi életével kapcsolatos tevékenység, illetve adat.
[97] 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [35].
[98] Az Emberi Jogok Európai Bírósága a Lingens kontra Ausztria ügyben rámutatott arra, hogy a politikai vita szabadsága a demokratikus társadalom alappillére, mely révén a közszereplő politikusok tűrési kötelezettsége tágabb az ilyen státusszal nem rendelkező személyeknél. (Lingens v. Austria, no. 9815/82. 1986. július 8. ítélet, 42. bek.) A Bíróság később e politikusokra vonatkozó tágabb tűrési kötelezettséget determináló következtetését erősítette meg többek közt az Oberschlick kontra Ausztria ügyben. (Oberschlick v. Austria, 11662/85. 1991. május 23. ítélet, 59. bek.)
[99] Az Emberi Jogok Európai Egyezményét az 1993. évi XXXI. törvény 5. §-ában meghatározott időponttól kell alkalmazni.
[100] 1993. évi XXXI. törvény 3. § b) pont.
[101] 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 219., 228.
[102] 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 219., 231.
[103] BH 1995.1.6: "a hatóság vagy a hivatalos személy, valamint a közszereplő politikus becsületének csorbítására alkalmas - e minőségére tekintettel tett - értékítéletet kifejező véleménynyilvánítás alkotmányosan nem büntethető."
BH+ 2010.7.283: "a közszereplő politikus becsületének csorbítására alkalmas - e minőségére tekintettel tett -, értékítéletet kifejező (sértő) véleménynyilvánítás alkotmányosan nem büntethető. [...] Ha tehát a sértő kifejezés használata adott esetben alkotmányosan nem büntethető, mert a cselekmény nem jogellenes, akkor jogellenesség hiányában bűncselekmény nem valósult meg."
BH+ 2010.11.474: "Becsületsértés vétsége miatt az önkormányzati képviselő az e minőségében az önkormányzat testülete vagy bizottsági ülésén tett, egy másik önkormányzati képviselő, valamint közszereplő politikus becsületének csorbítására alkalmas értékítéletet kifejező véleménynyilvánítása alkotmányosan nem büntethető."
BH 2013.8.204; EH 2015.11.B29; 2019.02.B3; BH 2020.9.258: "A becsületcsorbításra egyébként objektíve alkalmas tényállítás (híresztelés, tényre közvetlenül utaló kifejezés használata) eleve nélkülözi a jogellenességet, [...] ha a véleménynyilvánítás (bírálat, jellemzés, nézet és kritika) szabadsága alá tartozik és hatóság vagy hivatalos személy, valamint a közszereplő politikus vonatkozásában, annak e minőségére tekintettel történt."
[104] Szomora Zsolt: A véleményszabadság büntetőjogi korlátai az Alaptörvény hatálybalépése után, különös tekintettel a becsületvédelemre. In: Balogh Elemér (szerk.): Számadás az Alaptörvényről. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2016. 529-530.
[105] Ld. 97. lábjegyzet
[106] 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [30]: "Az emberi méltóság büntetőjogi védelme a büntetőjog ultima ratio jellegéből fakadóan kizárólag azokkal a legsúlyosabb esetekkel szemben nyújthat oltalmat, amikor a közölt vélemény alkotmányos jogot sért vagy a jogsérelem veszélye közvetlenül jelen van."
[107] 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 219., 231.
[108] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [57].
[109] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [58].
[110] Oberschlick v. Austria, 11662/85. 1991. május 23. ítélet, 57. bek.
[111] 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [49].
[112] Ld. 70. lábjegyzet.
[113] Ld. 71. lábjegyzet.
[114] 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, 1994, 219.,231.; 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [31]; 3145/2018. (V. 7.) AB határozat, Indokolás [54].
[115] 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 219., 228.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató (PPKE JÁK).
Visszaugrás
