1. A 2018. tavaszi választások után összeült új Országgyűlés még a nyári ülésszakban jelentős új törvényeket fogadott el a magánszféra és ezen belül különösen a közéleti szereplők személyiségi jogai védelméhez kapcsolódóan. A jogalkotás kiindulópontja az Alaptörvény hetedik módosítása volt, amely az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdését egészítette ki egy második mondattal és egy új bekezdést iktatott a rendelkezések közé. A törvényszöveg szerint "mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák. A véleménynyilvánítás szabadsága és a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével. Az állam jogi védelemben részesíti az otthon nyugalmát." Az Alaptörvény ezen rendelkezését, részleteit a magánélet védelméről szóló 2018. évi LIII. törvény bontotta ki, illetve az új gyülekezési törvénybe, a 2018. évi LV. törvénybe is bekerültek a magánszféra védelmével kapcsolatos rendelkezések. Az Alaptörvény módosításában a közéleti szereplők fokozottabb védelmét képező rendelkezések nem szerepelnek, ezt alapvetően a 2018. évi LIII. törvény tartalmazza, elsődlegesen úgy, hogy módosítja és kibővíti a Polgári Törvénykönyv 2:44. §-ának vonatkozó szabályozását.
A jogszabályi változások visszavezethetőek az Alkotmánybíróság 13/2016. (VII. 18.) és 14/2016. (VII. 18.) AB határozataira, amelyek megállapították, hogy az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdését sértő mulasztásban megnyilvánuló Alaptörvény-ellenes helyzet áll fenn, mert a "törvényalkotó nem szabályozta a magánszférához való alapjog és a gyülekezéshez való alapjog kollíziója esetén a kollízió feloldásának szempontjait és annak eljárási kereteit".
A 2018. évi LIII. törvény preambulumából, amely a magánélethez való jog fokozottabb védelmének szükségességét hangsúlyozza, közvetett bírálat olvasható ki az eddigi bírói gyakorlattal szemben. Az eddigi személyiségvédelmi bírói gyakorlat ugyanis - elsősorban az Alaptörvény előtti alkotmánybírósági gyakorlat alapján - a magánélet védelme és a véleménynyilvánítás szabadsága alapjogainak ütközése esetén általában ez utóbbit részesítette előnyben, és ez különösen érvényesült a közügyek szabad vitatása tárgyában a közéleti szereplők, elsősorban pedig a politikai közszereplők esetében. A rendszerváltás után elsődleges szempont volt az állami/közhatalmi képviselők Kádár-rendszerbeli sérthetetlensége és bírálhatatlansága tabujának ledöntése. A magyar Alkotmánybíróság, illetve a bírói gyakorlat átvette az amerikai, illetve a nyugat-európai joggyakorlatot, valamint az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatában kialakult tételt, miszerint a közügyek körében magasabb tűrési küszöböt kell érvényesíteni a bírálattal szemben.
A 36/1994. (VI. 24.) AB határozat kimondta, hogy "… a szabad véleménynyilvánításhoz való jog által alkotmányosan védett … véleménynyilvánítás köre a közhatalmat gyakorló személyekkel és intézményekkel, valamint a közszereplő politikusokkal kapcsolatos véleménynyilvánítást tekintve tágabb legyen, mint más személyeknél." Ez a döntés meglehetősen szabad utat adott a bátrabb és esetlegesen keményebb hangú bírálatokat tartalmazó publicisztika, valamint az oknyomozó/tényfeltáró újságírás számára, mivel sugallhatta azt, hogy a politikai közszereplőkkel szemben akár a "becsületsértő beszéd" is, ha nem is korlátlan, de csak nagyon szigorú feltételekkel korlátozható. A politikai tartalmú véleménynyilvánítás és a közszereplő becsületének védelme közül az elsőnek van elsőbbsége, tehát mód van a nyilvánosság tájékoztatására akkor is, ha a feltárt tények sértik a politikus jóhírét.
2. A 2013. évben elfogadott új Polgári Törvénykönyv 2:44. §-a kimondja, hogy a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a "közéleti szereplő" személyiségi jogainak védelmét a) a szükséges és arányos mértékben, b) az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja.
Az új Ptk. eredeti szövegében - nem a Kodifikációs Szerkesztő Bizottság javaslata alapján, hanem a parlamenti többség akaratából - még az is állt, hogy a korlátozás mögött "méltányolható közérdeknek" kell állnia. Ezt a megszorítást azonban az Alkotmánybíróság, álláspontom szerint helyesen még az új Ptk. hatályba lépése előtt a 7/2014. (III. 7.) AB határozatával megsemmisítette - mégpedig az alapvető jogok biztosának indítványára, de csak 8:7-es többséggel. A külön, illetve a párhuzamos alkotmánybírói vélemények jól mutatják, hogy itt a közügyekben megnyilvánuló véleményszabadság, mint egyik alapérték ütközik a közéleti szereplő emberi méltósága, mint másik alapértékkel, ezt a kollíziót pedig eltérő módon lehet feloldani. A két alapérték jelentősége alapján lehet a közszereplő személyiségi jogai védelmének korlátozását szűkebben vagy tágabban értelmezni. A polgári jogi irodalomban a Ptk. 2:44. § megfogalmazását egyébként két másik okból is vitatják - részben az emberi méltóság sérelmére hivatkozás, részben a szükségesség-arányosság fogalmainak beiktatása miatt -, ezeket túlzottan alkotmányjogiasnak, a polgári jog logikájától eltérőnek minősítik. Megjegyzem azt is, hogy a Ptk. a képmás (hangfelvétel) tekintetében szintén a "nyilvános közéleti szereplés" kifejezést használja, de ezt a mindennapi életben általában közszereplésre egyszerűsítik le.
Visszatérve az alkotmányjogi vetületekre, az új Ptk.
- 26/27 -
fenti rendelkezését - hiszen a régi Ptk. ilyen szabályt nem tartalmazott - számos alkotmánybírósági határozat készítette elő, amelyekre igen erőteljes hatást gyakorolt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata [például a Von Hannover Németország elleni ügyében (no. 2.) (40.660/08., 60.641/08.) az alábbiakat rögzítette: "A Bíróság megállapította, hogy a Caroline von Hannover Németország elleni 2004-es ügyet követően a Német Szövetségi Bíróság változtatott a joggyakorlatán. Nevezetesen akként, hogy hangsúlyt fektet arra, hogy a médiában megjelenő cikk egy tényeken alapuló vita része-e, és annak tartalma túlmegy-e a közvélemény puszta kíváncsisága kielégítésének vágyán. A Szövetségi Bíróság rámutatott arra, hogy minél nagyobb az információ értéke a közösség számára, annál nagyobb értéket kell tulajdonítani a személy közzététellel szembeni védelemhez fűződő érdekének, és viszont, az olvasók szórakozáshoz fűződő érdeke általában kisebb súllyal esik latba, mint a magánélet védelméhez fűződő érdek. A Német Szövetségi Alkotmánybíróság megerősítette ezt a fajta megközelítést. Az a tény, hogy a Német Szövetségi Bíróság mérlegelése körébe vonta a kérdéses fénykép információs értékét - az egyetlenét, amely tárgyában nem hozott ideiglenes intézkedést - a vele együtt közzétett cikk fényében nem vitatható az Egyezmény alapján. A Bíróság el tudja fogadni, hogy a fénykép, a cikkel összefüggésben legalább bizonyos mértékig hozzájárult a közérdekű vitához. Az, hogy a német bíróságok Rainier herceg betegségét (ami egyébként szenzitív személyes adat - S. Sz.) aktuális társadalmi eseményként jellemezték, nem minősíthető okszerűtlennek. Fontos hangsúlyozni, hogy a német bíróságok két hasonló körülmények között készült fotó esetében megtiltották azok közzétételét, még pedig azon okból, hogy azok csupán szórakoztatási célt töltöttek be."].
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
