Tisztelettel köszöntöm Önöket! Dr. Kara Ákos vagyok, az Igazságügyi Minisztérium Büntetőjogi Jogalkotásért Felelős Helyettes Államtitkárságának főosztályvezetője. Örömmel fogadtam el a felkérést az előadás megtartására, mert megtiszteltetés Önök, a szakma prominens képviselői előtt beszélni. Prezentációmban kísérletet teszek arra, hogy az Európai Unióban 2012-ben elfogadott áldozatvédelmi irányelv rendelkezéseinek tükrében felvázoljam Önök előtt a 2018. július 1-jén hatályba lépő új büntetőeljárási kódex sértettekre vonatkozó szabályozási irányvonalait.
A bűncselekmények áldozatainak helyzete az Európai Unió politikai porondján az elmúlt években kiemelt figyelmet kapott. Ez a figyelem a mai napig tart. Kiemelést érdemel a 2001-ben elfogadott, a büntetőeljárásban a sértett jogállásáról szóló tanácsi kerethatározat (a továbbiakban: kerethatározat)[1].
Ez a jogi aktus az Európai Unió szintjén először foglalkozott kifejezetten az áldozatok helyzetével, és az áldozatok számára általános, jogi kötőerővel bíró jogokat fogalmazott meg. A kerethatározat átültetése az Unió szintjén ugyanakkor sok szempontból nem volt sikeres, azt számos tagállam nem ültette át maradéktalanul. Az uniós magyar elnökség alatt fogadta el az Európai Unió Tanácsa a Budapest Ütemtervnek[2] (a továbbiakban: Ütemterv) is nevezett állásfoglalást. Ebben a tagállamok egyetértettek abban, hogy uniós szinten kell fellépni a bűncselekmények áldozatai jogainak megerősítése, valamint fokozott támogatásuk és védelmük érdekében. Az Ütemterv a sértettek jogainak és védelmének erősítésére irányuló uniós szintű intézkedés általános céljaként rögzítette többek között a következőket:
- a büntetőeljárások során a sértett méltóságának, személyi és mentális integritásának biztosítását, valamint a magánélethez való jogának a tiszteletben tartását;
- az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésük javítását többek között az áldozatsegítő szolgálatok szerepének előmozdítása révén;
- olyan eljárások kidolgozását, amelyek alkalmasak a másodlagos és az ismételt sértetté válás megelőzésére.
Az Ütemtervnek megfelelően a tagállamok elvégezték a kerethatározat felülvizsgálatát, és kiegészítették azt. Így született meg az Európai Parlament és a Tanács 2012/29/EU irányelve a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról (a továbbiakban: irányelv). Az irányelv sok szempontból megerősíti a kerethatározatban biztosított jogokat és új jogosítványokat is bevezet. Az áldozatok számára nyújtott állami támogatás és segítség mellett érdemben az áldozatok büntetőeljárással összefüggő tájékozottságát kívánja előmozdítani, az áldozatoknak a büntetőeljárásban betöltött szerepét hangsúlyosabbá tenni.
Az irányelv az átültetésre 2015. november 16-ai határidőt írt elő. Az irányelv átültetése a 2015. évi CLI. törvénnyel[3] valósult meg Magyarországon. A törvény 2015. november 1-jén lépett hatályba. A jogalkotás eredményeként Magyarország
- 50/51 -
részéről végül teljes megfelelésről tudtunk beszámolni az irányelv notifikációja során. Azt azonban érdemes hangsúlyozni, hogy a magyar eljárásjogi szabályok az irányelv célkitűzéseinek nagyrészt már az átültetés előtt is megfeleltek, így a megfeleléshez a sértett jogintézményének, jogainak és kötelezettségének a koncepcionális reformjára - szigorúan az irányelv miatt - nem volt szükség.
A törvénymódosítás legfontosabb, elsősorban a hatályos büntetőeljárásról szóló törvényt érintő változtatásai a következőképpen foglalhatók össze:
- az irányelvnek megfelelően kiegészült a sértett halála esetén a sértett helyébe lépő, és az őt megillető jogokat gyakorló személyek körének a felsorolása (bekerült a körbe a sértett testvére és a sértett által eltartott személy);[4]
- a jogszabályok a korábbiaknál precízebben és tágabb körben, valamennyi, a sértettet érintő bűncselekmény vonatkozásában megteremtették a sértett (és a sértett helyébe lépő személy) értesítési lehetőségét akkor, ha a fogvatartott terhelt a fogva tartásból szabadul vagy megszökik (ez a lehetőség korábban csak egyes élet, testi épség és egészség elleni bűncselekményekre és a nemi élet szabadsága elleni bűncselekmények körére terjedt ki);[5]
- a sértett a korábbiaktól eltérően nemcsak a bírósági szakaszban, hanem már a nyomozás során is jogosulttá vált jogi segítségnyújtás keretében pártfogó ügyvéd állam általi biztosítására;[6]
- a törvény általános szabályként rögzítette, hogy a büntetőeljárás során minden eljárási szereplővel szóban és írásban is az egyszerű és közérthető kommunikációra kell törekedni, és fokozott körültekintéssel kell eljárni, ha az érintett személy a 18. életévét nem haladta meg, ha hallássérült, siketvak, vak, beszédképtelen vagy kóros elmeállapotú;[7]
- megjelent a Be.-ben, hogy az eljáró szerveknek az eljárás során törekedniük kell arra, hogy elkerüljék a sértett és a terhelt szükségtelen találkozását;[8]
- az eljáró szerveknek az is kötelezettségükké vált normatív szinten, hogy kerüljék el a sértettet érintő eljárási cselekmények indokolatlan megismétlését;[9]
- bekerült a Be.-be a sajátos szükségletekkel rendelkező "különleges bánásmódot igénylő sértett" kategóriája, illetve a hatóságok azon kötelezettsége, hogy minden sértett esetében vizsgálják meg, hogy a sértett személyiségét és életviszonyait jellemző tényekre és körülményekre, a bűncselekmény jellegére vagy az elkövetés körülményeire tekintettel fennállnak-e a különleges bánásmódot igénylő sértetté nyilvánítás feltételei;[10]
- arra vonatkozó általános követelmény is bekerült a törvénybe, hogy a különleges bánásmódot igénylő személlyel szemben a lehető legnagyobb kímélettel kell eljárni és minden olyan eljárási jogintézmény, lehetőség alkalmazására kell törekedni, amelyek elősegíthetik, hogy minél kevesebb teherrel és megpróbáltatással járjon számára a büntetőeljárás;[11]
- a törvény azt is rögzíti, hogy tekintettel az életkorára, a büntetőeljárás megindításakor a 18. életévét be nem töltött sértetteket a törvény erejénél fogva különleges bánásmódot igénylő sértetteknek kell tekinteni;[12]
- a törvény előírja, hogy a nemi élet szabadsága elleni és a nemi erkölcs elleni, illetve a hozzátartozó sérelmére elkövetett személy elleni bűncselekmények esetén a sértettet - ha ezt kéri - csak vele azonos nemű személy hallgathatja ki;[13]
- bekerült a törvénybe, hogy a 14. év alatti tanú kihallgatását minden esetben videokamerával kell rögzíteni;[14]
- a Be. a módosítások révén biztosítja annak lehetőségét is, hogy a sértettet érintő eljárási cselekményeken jelen lehessen egy, a sértett által megjelölt nagykorú személy a sértett érzelmi (adott esetben nyelvi) támogatása érdekében, feltéve, hogy e személy jelenléte az eljárás érdekeit nem sérti;[15]
- a Be.-módosítás azt is előírta, hogy a sértett tanút lehetőség szerint soron kívül kell kihallgatni;[16]
- és végül a Be. kiemeli annak a lehetőségét, hogy zárt tárgyalást a különleges bánásmódot igénylő sértett védelme érdekében is el lehet rendelni; hasonlóan ehhez, az ilyen sértett zárt célú távközlő hálózat révén történő kihallgatásának a lehetőségét is megteremti a Be.-módosítás.[17]
E bevezető után térnék rá az új büntetőeljárási törvény sértettre vonatkozó rendelkezéseinek elemzésére. Elsőként utalni szeretnék arra, hogy a Kormány 2015. február 11-i ülésén megvitatott és elfogadott, az új eljárásjogi törvény megalkotásával kapcsolatos koncepció egyértelmű célkitűzésként határozta meg a sértettek eljárási helyzetének megerősítését, hangsúlyosabbá tételét. A koncepció az alábbi célkitűzéseket fogalmazta meg:
"A büntetőeljárásban a sértettek érdekeinek védelmére a jelenleginél nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Az új törvénynek
- 51/52 -
a sértettek védelmét és a sértettek érdekeinek érvényesítését minden lehetséges eszközzel támogatnia kell. Olyan eljárási szabályokat kell kidolgozni, amelyek biztosítják, hogy az eljáró hatóságok a sértettekkel szemben a lehető legkíméletesebb módon járjanak el."
"Szélesíteni kell azoknak a garanciális elemeknek a körét, amelyek biztosítják, hogy a - korukból, helyzetükből vagy állapotukból adódó érdekérvényesítési korlátaikra is figyelemmel - sérülékeny csoportba tartozók az ilyen hátránnyal nem rendelkezőkkel azonos módon gyakorolhassák jogaikat, függetlenül az eljárásbeli pozíciójuktól."
Az irányelv átültetése lehetőséget adott, az új kódex előkészítésére is tekintettel, a sértettel kapcsolatos rendelkezések struktúrájának az áttekintésére is. Ezzel összefüggésben megállapítható volt, hogy a hatályos törvényben inkább a fragmentált, az egyes eljárásjogi szerepekhez, eljárási szakaszokhoz kapcsolódó szabályozás a jellemző. Az új büntetőeljárási törvényben így megtörtént a sértetti jogoknak az irányelvben megjelölt elvárásoknak is megfelelő egységes, átgondolt, koherens szabályozásának a kialakítása.
Az új büntetőeljárási kódex[18] megalkotása során a sértettek és általában a sérülékeny csoportba tartozó személyek jogainak érvényesítése fokozott figyelmet kapott. A törvény a büntetőeljárásban részt vevő személyeket érintő szabályozás körében a sértetteket érintően szemléletváltást tartalmaz, az új rendelkezések dogmatikai szempontból letisztultabb, egyben a gyakorlat számára kezelhetőbb formát kaptak. A sértettek érdekeinek hatékonyabb védelme jegyében az új Be. megőrzi, továbbviszi az áldozatvédelem körében már kialakított és az előadásom elején röviden ismertetett vívmányokat és védelmi szintet, és a sértettbarát büntetőeljárás jegyében további, a sértettekre vonatkozó előremutató rendelkezéseket is bevezet.
Ezen új rendelkezések közül először a sértett fogalmával kapcsolatos változásról és a sértetti nyilatkozat új jogintézményének bevezetéséről szólnék röviden. Ezt követően rátérek az előadásom túlnyomó részét kitöltő témára, a különleges bánásmódot igénylő személyekkel kapcsolatos szabályozásra, amelyet részletesen ismertetek.
Az új büntetőeljárási kódexben megjelenő sértett fogalommal kapcsolatos változás lényege, hogy a szövegben egyértelmű utalás történik a sértettet ért közvetlen sérelemre. Az új megfogalmazás értelmében sértett tehát az a személy, akinek jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény közvetlenül sértette vagy veszélyeztette.[19] A közvetlenség egyértelmű rögzítése pontosítást jelent a hatályos szöveghez képest. A jogalkotó célja ezzel a változtatással az volt, hogy egyértelművé tegye, miszerint a bűncselekmény folytán közvetetten sérelmet szenvedett személyek sértettként történő beengedése a büntetőeljárásba nem indokolt. A joggyakorlat ezt jelenleg is így értelmezi,[20],[21] azonban a közvetlenséget a normaszövegben is szükséges volt megjeleníteni. Hangsúlyozni kell, hogy maga az irányelv is a bűncselekmény közvetlen következtében sérelmet szenvedett személyeket nevezi áldozatnak.[22] Azt is ki kell emelni, hogy a magyar szabályozás azzal is túlteljesíti az irányelv szabályozását, hogy nem csak a bűncselekmény közvetlen következtében sérelmet szenvedett természetes személyeket, hanem az ilyen sérelmet szenvedett jogi személyeket is sértettnek tekinti. Ez határozott továbblépést jelent az irányelv szabályozásához képest.
Az Európai Bizottság áldozatvédelemmel kapcsolatos ajánlására volt tekintettel a jogalkotó, amikor megteremtette a sértetti nyilatkozat új jogintézményét.[23] Eszerint a sértett az
- 52/53 -
eljárás folyamán bármikor jogosult nyilatkozni arról, hogy a bűncselekmény következtében milyen testi, lelki sérelmet szenvedett, milyen vagyoni hátrány érte, kívánja-e a terhelt bűnösségének megállapítását és a terhelt megbüntetését.[24] A nyilatkozat előremutató lehetőség a sértettek számára, hogy érdekeiket, sérelmeiket a hatóságok, eljáró szervek figyelembe vegyék, hogy ne csak a büntetőeljárásban kizárólag büntetőjogi szempontból vizsgált járulékos szereplőt lássák benne, hanem a sérelmet szenvedett embert.
Az irányelvre tekintettel[25] került be a törvénybe az arra vonatkozó rendelkezés is, hogy ha a sértett a büntetőeljárásban a jogait a továbbiakban nem kívánja gyakorolni, erről bármikor jogosult nyilatkozni.[26] A nyilatkozat természetesen nem akadálya annak, hogy ha szükséges, a sértettet tanúként lehessen kihallgatni (tehát tanúzási kötelezettségeit teljesítenie kell), és nem mentesít az eljárási cselekményeken való megjelenési kötelezettség alól sem. A sértett a nyilatkozatot az eljárás bármely szakaszában visszavonhatja. Az erre vonatkozó rendelkezés ugyanakkor egyértelműen rögzíti, hogy a nyilatkozat visszavonása esetén a sértett visszamenőlegesen nem gyakorolhatja a jogait, az ugyanis az eljárás elhúzódásához vezethet.
A büntetőeljárás szabályozásában az utóbbi évtizedekben egyre hangsúlyosabb szerepet kapott az egyéniesítés lehetősége, a büntetőeljárásban részt vevő személy egyedi igényeinek figyelembevétele. Minthogy a hatályos törvény megalkotásakor ez az elv még kisebb hangsúlyt kapott, a részletszabályok egységes rendszerbe foglalása nem történt meg, és ennek eredményeképpen a területet érintő egyes rendelkezések is szétszórtan kerültek bevezetésre. A szabályozás terjedelme ugyanakkor mára már egy olyan szintet ért el, ami a jelenlegi széttagolt rendszerben megnehezíti a jogalkalmazók munkáját, egyúttal akadályozza az egyéniesítés tényleges érvényesülését. Mindezek a körülmények indokolttá tették a hatályos szabályok átstrukturálását, és egy átfogó, a jogalkalmazást könnyítő rendszer bevezetését egy kifejezetten erre vonatkozó külön fejezet kialakításával.[27]
A törvény különleges bánásmódot igénylő személyekkel kapcsolatos rendszerének alapvetése, hogy az eljárásban eljáró szervek egy induló döntést hozzanak valamennyi olyan esetben, amikor felmerül az egyéniesítés igénye, és ez a döntés egységes szempontrendszeren alapuljon. Amennyiben tehát a bíróság, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság azt észleli, hogy a büntetőeljárással érintett személy vonatkozásában egyedi, sajátos igények merülnek fel, úgy mindenekelőtt arról kell döntést hozni, hogy az érintett különleges bánásmódot igénylő személy-e. Ennek eldöntését követően nyílik meg az az eszközrendszer, amely az érintett egyedi igényeit a legmegfelelőbb módon képes kezelni.[28] Az új Be. a különleges bánásmód intézményrendszerével azt kívánja kifejezni, hogy a különleges bánásmódot igénylő személyek esetében fokozott figyelem, védelem, körültekintés, az eljáró bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság aktív, az érintett jogérvényesítését kifejezetten elősegítő magatartása szükséges.
A törvény meghatározza a különleges bánásmóddal elsődlegesen érintett személyi kört, amely a sértett és a tanú lehet.[29] Ki kell ugyanakkor emelni, hogy a törvény a különleges bánásmód körében szabályozott egyes intézmények alkalmazhatóságát meghatározott esetekben kiterjeszti a terheltre, a védőre, a szakértőre, a szaktanácsadóra, a vagyoni érdekeltre, ezek, valamint a sértett és a tanú segítőjére, illetve a felsorolt személyekre figyelemmel más személyekre is.[30]
A különleges bánásmód indokának lényege, hogy az érintett eljárási részvétele valamilyen szempontból akadályozott. Az intézményrendszer célja, hogy ezt az akadályt a lehetőségekhez képest kompenzálja. A törvény nem kimerítő felsorolással jelöli meg azokat a körülményeket, amelyek vagy az egyénhez, vagy a bűncselekményhez kapcsolódnak, és amelyek a különleges bánásmód alkalmazását indokolhatják (ilyen például az érintett személy életkora, szellemi, fizikai, egészségi állapota, a cselekmény kirívóan erőszakos jellege).[31] A különleges bánásmód megállapítására hivatalból, vagy az érintett, továbbá az általános szabályokra figyelemmel az érintett segítőjének indítványára kerülhet sor. A döntést az eljáró szerv egyéni értékelés alapján hozza meg. Ugyancsak hivatalból vagy indítványra kerülhet sor a különleges bánásmód körébe tartozó egyes intézmények alkalmazására. A különleges bánásmód megállapításának kezdeményezésével és vizsgálatával kapcsolatos ügyiratok zárt kezelése az érintett személy, illetve az érintett személy adatainak védelme érdekében rendelhető el.[32]
A törvény az adminisztratív terhek minimalizálása végett úgy rendelkezik, hogy a pozitív döntés, akárcsak a különleges bánásmód körébe tartozó egyes intézkedések alkalmazásáról szóló döntés nem igényel határozati formát, a döntés megtestesül magában az intézményrendszer alkalmazásában.[33] A tanú esetében a törvény nem biztosít jogorvoslati lehetőséget a különleges bánásmód kezdeményezésének elutasítása esetén, ezért a határozati forma ebben az esetben sem szükséges. Ez utóbbi esetben azonban az indítvány elutasításáról a nyomozás során tájékoztatni kell az ügyészséget, amely lehetőség biztosítja, hogy az esetlegesen indokolatlan elutasítás felülvizsgálatára sor kerülhessen. Ezzel szemben a sértett indítványának elutasítása határozati formához kötött, ezzel biztosított, hogy a sértett az elutasítás ellen jogorvoslattal élhessen.[34]
- 53/54 -
A törvény a formakényszer minimalizálásával az intézmény rugalmas, az érintett személy és az eljáró szerv együttműködésén alapuló alkalmazását kívánja hangsúlyozni.
A különleges bánásmód körébe tartozó egyes intézmények alkalmazásának általános szabálya a szükségesség-arányosság elve. Az egyes intézkedések alkalmazására akkor kerülhet sor, ha az indokolt (szükséges), és olyan mértékben, formában, amely igazodik az alapjául szolgáló akadályozás mértékéhez (arányosság). További korlát, hogy a különleges bánásmód körébe tartozó intézkedések nem eredményezhetik az eljárásban részt vevő más személy eljárási jogainak sérelmét (de járhatnak e jogok korlátozásával).[35]
A törvény konkrétan felsorolja azokat az eseteket, amikor az ügyben eljáró szerveknek kötelező a különleges bánásmód alkalmazása, és a különleges bánásmód külön döntés nélkül érvényesül. Ilyen eset, ha az érintett a 18. életévét még nem töltötte be, ha fogyatékos, valamint, ha a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény sértettje.[36] A különleges bánásmód alkalmazásának megállapítása ugyanakkor ebben az esetben sem jelenti az eszközrendszer minden elemének kötelező, mérlegelés nélküli alkalmazását. Az egyes intézkedésekről az eljáró szerv a különleges bánásmódot igénylő személy egyedi sajátosságai alapján, a szükségesség-arányosság elvének megfelelően dönt. E mérlegelés alól a törvény meghatároz kivételeket, amelyeket előadásom későbbi részében fogok részletesen kifejteni. Az életkor meghatározása szempontjából egyébként az érintett személy aktuális, a büntetőeljárás megindulásakor, illetve a végrehajtott eljárási cselekmény idején fennálló életkora az irányadó. Amennyiben a sértett vagy a tanú a büntetőeljárás során a 18. életévét betölti, úgy már nem kötelező a különleges bánásmód alkalmazása, ugyanakkor természetesen nem kizárt annak fenntartása.
A törvény a különleges bánásmódot igénylő személy akaratának teljes körű érvényesülését kívánja biztosítani azzal, hogy az érintett a különleges bánásmód megállapítását, illetve az egyes intézkedéseket visszautasíthatja. Amennyiben a különleges bánásmód megállapításának visszautasítására kerül sor, úgy az egyes eszközök alkalmazására a továbbiakban nincs lehetőség.[37] Amennyiben a visszautasítás csupán az egyes intézkedésekre vonatkozik, más eszköz alkalmazása nem kizárt. A törvény egyes esetekben az érintett akaratától független, kötelező eljárásjogi rendelkezéseket tartalmaz, amelyek visszautasítására viszont nincs mód. Így például nem utasítható vissza, hogy a 14. életévét be nem töltött sértett vagy tanú részvételét igénylő eljárási cselekményről kép- és hangfelvétel készüljön.[38]
A különleges bánásmód intézményrendszere alapvetően az érintett személy és az eljáró szerv közötti kommunikációra, együttműködésre épül. Az egyes eszközök alkalmazása során ezért arra kell törekedni, hogy az érintett tudomást szerezzen az eljáró szerv tervezett intézkedéseiről, és ezzel kapcsolatban esetleges igényeit kifejezésre juttathassa. Az ügyintézés során az eljáró bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság az érintettel történő előzetes kommunikáció során tisztázhatja, hogy a tervezett kíméleti jellegű intézkedésekre az érintett egyáltalán igényt tart-e.
A törvény biztosítja, hogy a különleges bánásmód indokoltságát az eljáró bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság felülvizsgálhassa.[39] A törvény a rugalmas alkalmazhatóság érdekében, a felülvizsgálattal összefüggésben formai előírást, időközt vagy más kötöttséget nem tartalmaz. A felülvizsgálat tartalma, illetve eredménye egyaránt kihatással lehet a különleges bánásmód egészére, és az azzal összefüggésben alkalmazott egyes intézkedésekre is. Ennek megfelelően a bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság a különleges bánásmódot megszüntetheti, vagy egyes korábban alkalmazott intézkedéseket mellőzhet, vagy éppenséggel újabb intézkedések alkalmazásáról dönthet. Az eljáró szerv attól sincs elzárva, hogy ha az eljárás során az érintett személyében, életkörülményeiben változást észlel, a korábban elutasított különleges bánásmódot utóbb megállapítsa. A különleges bánásmód megszüntetéséről a sértett esetén határozattal, a tanú esetén határozathozatal nélkül születik döntés. Ennek indoka megegyezik a korábban kifejtettekkel.
A továbbiakban rátérnék a különleges bánásmód körébe tartozó intézkedések ismertetésére. Ebben a vonatkozásban a jogalkotó fő célja egy fokozatosságra épülő eszközrendszer kialakítása volt. A fokozatosság az egyéniesítést, az akadályoztatás felszámolását biztosító intézmények két csoportjában jelenik meg. Az első csoportba az érintett személy megfelelő jogérvényesítését elősegítő, valamint kíméletét biztosító eszközök tartoznak. Ezek az eljárás menetét érdemben kevésbé befolyásoló intézmények, a törvény alapvetően az eljáró szervektől várja el, hogy átlag feletti körültekintéssel járjanak el. Ez az intézményrendszer szabadabban alkalmazható, és nem teljesen zárt, a felsorolt eszközök mellett nem kizárt az érintett igényeire figyelemmel más megoldások alkalmazása sem. Ilyen kíméleti eszközként sorolja fel a törvény például a fokozott körültekintést az érintett személlyel való kapcsolattartás során vagy az érintett magánéletének kímélete érdekében, az egyes eljárási cselekmények haladéktalan lefolytatására, az eljárási cselekmény indokolatlan megismétlésének elkerülésére vonatkozó követelményt stb.[40] A második csoportba a védelmi eszközök tartoznak, amelyek adott esetben már más résztvevő jogainak korlátozásával is járhatnak. Ez az eszközrendszer lényegesen kötöttebb, és alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha a büntetőeljárásban történő részvételével összefüggésben a különleges bánásmódot igénylő személy élete, testi épsége, személyes szabadsága veszélyeztetett, illetve azzal a céllal, hogy az érintett jogait és kötelezettségeit megfélemlítés és befolyásolás nélkül gyakorolhassa, illetve teljesíthesse.[41] Az intézményrendszer kohézióját teremti meg, hogy a kíméleti eszközrendszer értelemszerűen alkalmazható
- 54/55 -
védelmi igény esetén is, az érintett védelmének biztosítása végett.
A fokozatosság az érintett személyi körben is megjelenik, hiszen míg a különleges bánásmódot igénylő sértett és tanú esetében a teljes eszközrendszer rendelkezésre áll, addig például a terhelt tekintetében az eszközök korlátozottabb körben alkalmazhatók.[42]
A kíméleti eszközök általános szabálya, hogy azokat az eljáró szervek az eljárás érdekeire figyelemmel, a lehetséges mértékben biztosítják. Így például a halasztást nem tűrő, meg nem ismételhető eljárási cselekmények tervezése és végrehajtása során a bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság nem minden esetben képes biztosítani, hogy az érintett személy személyes igényeit figyelembe vegye. Ugyancsak indokolhatják az eljárás érdekei, hogy az általános szabályként haladéktalanul lefolytatandó eljárási cselekményt egy későbbi, arra alkalmasabb időpontra halasszák el. Meg kell azonban jegyezni, hogy a kivétel nem válhat főszabállyá, a kíméleti eszközök alkalmazásának elmaradására csak konkrét eljárási érdek, vagy konkrét végrehajtási akadály, nehézség esetén kerülhet sor.
A különleges bánásmód tekintetében általában, ugyanakkor a kíméleti eszközök alkalmazása esetén fokozottan érvényesíteni kell a különleges bánásmódot igénylő személy személyes igényeinek érvényre juttatását. Az is előfordulhat, hogy az egyes kíméleti eszközök, előírások között merül fel összeütközés. A törvény előírja a különleges bánásmódot igénylő személy magánéletének fokozott kíméletét, ennek ellenére előfordulhat, hogy egy eljárási cselekmény végrehajtása éppen akkor jár az érintett legnagyobb kíméletével, ha annak végrehajtására a lakóhelyén, lakókörnyezetében, ugyanakkor nyilvánvalóan bizonyos mértékig a magánéletének sérelmével kerül sor. Ugyancsak elvárt, hogy a különleges bánásmódot igénylő személyeket érintő eljárási cselekményeket haladéktalanul és megismétlés nélkül hajtsák végre. Adott körülmények között előfordulhat ugyanakkor, hogy éppen az érintett személy kímélete indokolja az eljárási cselekmény elhalasztását, vagy megszakítását, és egy más időpontban történő folytatását. A különleges bánásmód eszközrendszerét ezért minden esetben úgy kell alkalmazni, hogy az a lehető legnagyobb mértékben szolgálja az érintett kíméletét, védelmét, ugyanakkor az alkalmazás egyáltalán ne, vagy a lehető legkisebb mértékben veszélyeztesse az eljárás eredményességét.
A következőkben áttérnék az érintett védelmét szolgáló eszközök ismertetésére. Védelmi eszköz lehet például a különleges bánásmódot igénylő tanú szembesítésének mellőzése, az érintett személyi védelme elrendelésének kezdeményezése, az érintett személy különösen védett tanúvá nyilvánítása vagy annak kezdeményezése stb.[43] Annak vizsgálata során, hogy a védelmi eszközök alkalmazásának feltételei fennállnak-e, az eljáró szerveknek azt is figyelembe kell venniük, hogy a kíméleti eszközök megfelelő alkalmazása nem elegendő-e az érintett védelme érdekében. Ha a különleges bánásmódot igénylő személy vonatkozásában a védelmi eszközök alkalmazásának feltételei fennállnak, az eljáró szervek feladata, hogy a jogérvényesítést segítő, kíméleti eszközökkel a lehető legteljesebb mértékben támogassák, és segítsék elő a védelmi eszközök érvényesülését.
Végezetül szólni szeretnék a különleges bánásmód körébe tartozó intézkedések különös szabályairól.[44] A törvény három elkülönült, a különleges bánásmód kötelező megállapításához kapcsolódó esetben speciális szabályokat is megállapít:
- a 18. életévét be nem töltött személyek esetén;
- a 14. életévét be nem töltött személyek esetén, amely esetben értelemszerűen a 18. életévét be nem töltött személyekre vonatkozó szabályokat is kötelező alkalmazni; valamint
- a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény sértettje esetén. E körben a törvény további kötelező részletszabályokat állapít meg abban az esetben, ha a sértett a 18., illetve 14. életévét nem töltötte be.
A rendelkezések összevetéséből megállapítható, hogy a 14 év alatti sértettet, tanút érintő eljárási cselekmény esetén kötelező az eljárási cselekményről kép- és hangfelvételt készíteni, míg a 14-18 év közötti érintett esetén ez csupán fokozott elvárás. A törvény a 14. életévét be nem töltött sértett, tanú szembesítését tiltja, míg a 14-18 év közöttiek esetén az érintett hozzájárulásához köti. Ugyancsak tiltott a 18. életévét be nem töltött tanú, sértett vallomásának műszeres ellenőrzése (poligráf).
A nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény sértettje tekintetében a törvény szintén rugalmas, a sértett igényeit is a lehetséges mértékig szem előtt tartó rendszert vezet be. A törvény ennek megfelelően főszabályként fogalmazza meg, hogy a sértettet a nyomozás során csak vele azonos nemű személy hallgathatja ki, más eljárási cselekményen a nyomozó hatóság részéről a sértettel azonos nemű személynek is jelen kell lennie.
A nyomozó hatóságnak azt is biztosítania kell, hogy az eljárási cselekményt minden alkalommal ugyanaz a személy végezze. E szabály alól ugyanakkor kivételt enged a törvény, ha az azonos személy, vagy az azonos nemű személy jelenléte akár az eljárás érdekei, akár az eljáró szerv tagjának elérhetetlensége miatt nem biztosítható, és az eljárási cselekmény mellőzésére nincs lehetőség.
A sértett igényeinek figyelembevételét teszi lehetővé továbbá, hogy a sértett hozzájárulása, vagy kifejezett indítványa alapján az eljárási cselekményt más személy, vagy más nemű személy is végrehajthatja.
A nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény esetén a sértett szembesítése - életkorától függetlenül - kizárólag a sértett hozzájárulásával rendelhető el, illetve hajtható végre.
- 55/56 -
Amennyiben a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény sértettje a 18. életévét nem töltötte be, a törvény egyes eszközök kötelező alkalmazását írja elő. Ilyenkor az eljárási cselekményről kép- és hangfelvételt kell készíteni, a sértett részvételével folytatott eljárási cselekményen a terhelt és a védő pedig személyesen nem lehet jelen. Ez utóbbi esetben az érintettek részvétele más módon - pl. telekommunikációs eszköz alkalmazásával - biztosítható. A törvény a 18. életévét be nem töltött sértett védelme érdekében e szabály alól az érintett hozzájárulásával sem enged kivételt.
A megjelölt korlátozás ugyanakkor nem vonatkozik arra az esetre, ahol a sértett jelenléte nem kötelező, ennek ellenére a sértett él azzal a jogosultságával, hogy az eljárási cselekményen jelen legyen. Ilyenkor a terhelt és a védő személyes részvétele nem korlátozható. Az eljáró szerveknek ugyanakkor a törvényben rendelkezésre álló eszközök alkalmazásával lehetőség szerint ilyen esetben is biztosítaniuk kell a 18. életévét be nem töltött személy kíméletét, védelmét.
Lezárásként - az elhangzottak fényében - álláspontom szerint elmondható, hogy az új büntetőeljárási kódex széleskörűen, európai színvonalon (gyakran azt meghaladva) és a legmodernebb büntetőeljárási kódexekhez méltó módon szabályozza a sértetti jogokat, kötelezettségeket, a sértettek eljárási helyzetét, és az ezt biztosító garanciákat. A jogszabályi lehetőségek tehát adottak, persze a fontos kérdés az, hogy ebből mi tud megvalósulni a gyakorlatban. Ebben a szellemben szeretném megköszönni, hogy jelenlétükkel megtisztelték az előadásomat. Gratulálok a konferencia megszervezéséhez, a nagyon is időszerűen megválasztott témákhoz! ■
JEGYZETEK
[1] A Tanács kerethatározata (2001. március 15.) a büntetőeljárásban a sértett jogállásáról (2001/220/IB) http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:32001F0220&from=EN [2018. 03. 07.].
[2] A Tanács állásfoglalása (2011. június 10.) a sértettek jogainak és védelmének különösen a büntetőeljárások során való megerősítésére vonatkozó ütemtervről 2011/c 187/01 http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:32011G0628(01)&from=EN [2018. 03. 07.].
[3] A bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2012. október 25-i 2012/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv átültetése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2015. évi CLI. törvény.
[4] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 51. § (3) bekezdése.
[5] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 51. § (4) bekezdése és a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény 13. §-a.
[6] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 57. § (3) bekezdése, valamint a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény 63. §-a.
[7] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 62/A. §-a.
[8] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 62/B. § (1) bekezdése.
[9] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 62/B. § (2) bekezdése.
[10] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 62/C. §-a.
[11] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 62/C. § (3) bekezdése.
[12] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 62/C. § (2) bekezdése.
[13] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 86/A. §-a.
[14] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 167. § (1) bekezdése és 213. § (4) bekezdése.
[15] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 172. § (1a) bekezdése, 172/A. § (2a) bekezdése és 184. § (9) bekezdése.
[16] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 181. § (3a) bekezdése.
[17] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 237. § (3) bekezdés c) pontja, valamint 244/A. § (2) bekezdés c) pontja.
[18] 2017. évi XC. törvény a büntetőeljárásról. A törvényt az Országgyűlés a 2017. június 13-i ülésnapján fogadta el.
[19] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 50. §-a.
[20] A pótmagánvádas eljárás gyakorlati tapasztalatai alapján felmerült egyes jogértelmezést igénylő kérdésekről szóló 90/2011. BK vélemény a II. 1. pontjában többek között a következő megállapításokat teszi: "A Btk. 4. § (2) bekezdés alapján a bűncselekmény fogalma önmagában is feltételez valamilyen jogsértést, illetve veszélyeztetést. Kétségtelen az is, hogy minden bűncselekménynek van valamilyen következménye akár a szűkebb, akár a tágabb környezetre. Mindez azonban nem jelenti, hogy minden bűncselekménynek feltétlenül van eljárásjogi (természetes, illetve jogi személy, ekként pótmagánvádlókénti fellépésre jogosult) sértettje.
Ha a törvényi tényállás sem passzív alanyt, sem eredményt nem tartalmaz, akkor az adott bűncselekmény az állami, társadalmi, vagy gazdasági rendet sérti vagy veszélyezteti, s esetleges következménye konkrét természetes, vagy jogi személyre nézve csupán áttételes. Ebben az esetben pótmagánvádnak általában nincs helye.
Ha a törvényi tényállás passzív alanyt (aki szükségképpen természetes személy) tartalmaz, akkor az őt ért sérelem egyben az eljárásjogi sértetti jogosultságot is megalapozza. Ugyanígy, ha a törvényi tényállás eredményt tartalmaz; ez esetben is (akár passzív alanyiság nélkül is) fennállhat a sértetti jogosultság, illetve a pótmagánvádlókénti fellépés lehetősége. Körültekintően kell vizsgálni, különösen utóbbi esetben, hogy a sértetti igény alapja a személyében való érintettség nélkül csupán egyszerű károsulti, vagyonjogi érdek, avagy az adott, bűncselekménnyé nyilvánításban megtestesülő, büntetőjogi érdekhez szorosan kötődő, abban gyökerező olyan jog- vagy jogos érdekbeli sérelem, illetve veszélyeztetettség, amely az adott (természetes vagy jogi személy) sértettre konkretizált és közvetlen. Erre utal egyébként a Be. 229. § (2) bekezdése is, amikor a sértettnek »az ellene elkövetett bűncselekményre« vonatkozó iratok megismerésének lehetővé tételét írja elő."
[21] Dr. Fázsi László A sértett fogalmának dilemmái c. írásában Balogh Jenő XIX. századi jogtudóst egyetértőleg idézi, aki szerint ebben a kérdésben a szűk értelmezést célszerű követni, "mert a bűncselekményeknek legnagyobb részénél a kisérletnek vagy bevégzésnek káros hatása nem szoritkozik a megtámadott jognak közvetlen birtokosára, hanem határozatlan, tág körre ágazik ki, tehát a sértett fogalmát egészen bizonytalanná tennők és a gyakorlatban nagy nehézségeknek nyitnánk utat, ha feljogositanók - pl. vagyon elleni bűncselekmények esetében, - a pótmagánvád emelésére a kárositottnak örököseit, sőt összes hitelezőit is". "Nézetem szerint a pótmagánvád képviseletére csak az lehet feljogositani, a ki azon jogtárgy felett, mely ellen a bűncselekmény irányozva volt, ép abban a jogi vonatkozásban, melyet a bűncselekmény sértett vagy veszélyeztetett, intézkedni jogosult, más szóval, a ki a bűncselekmény által specificus, ép az illető bűncselekmény lényegének megfelelő módon volt sértve vagy veszélyeztetve, vagyis kinek ép azt a különleges jogkörét, a melyet a törvényhozás a szóbanforgó bűncselekménnyel szemben oltalomban részesiteni kívánt, a bűncselekmény közvetlenül sértette vagy veszélyeztette" Lásd: Magyar Jog: 2012. évi 5. szám, 293. old.
[22] A 2012/29/EU irányelv 2. cikk (1) bekezdés a) pontja szerint az "áldozat" olyan természetes személy, aki közvetlenül bűncselekmény következtében sérelmet szenvedett - ideértve a fizikai, szellemi vagy érzelmi sérülést, vagy gazdasági hátrányt; illetve a közvetlenül bűncselekmény következtében életét vesztett személy családtagjai, akik e személy elhalálozása folytán sérelmet szenvedtek.
[23] DG JUSTICE GUIDANCE DOCUMENT related to the transposition and implementation of Directive 2012/29/EU of the European Parliament and of the Council of 25 October 2012 establishing minimum standards on the rights, support and protection of victims of crime, and replacing Council Framework Decision 2001/220/JHA 29. o. http://victimsupport.eu/activeapp/wp-content/uploads/2014/04/EC-Guidance-Document_Feb201411.pdf [2018. 03. 07.].
[24] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 51. § (2) bekezdése.
[25] Lásd: A 2012/29/EU irányelv 6. cikk (4) bekezdése.
[26] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 51. § (3) bekezdése.
[27] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény XIV. Fejezete - Különleges bánásmód biztosítása a büntetőeljárásban.
[28] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 81. § (1)-(3) bekezdése.
[29] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 81. § (1) bekezdése.
[30] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 96. §-a.
[31] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 81. § (2) bekezdése.
[32] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 81. § (3) bekezdése.
[33] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 81. § (5) bekezdése.
[34] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 81. § (7) bekezdése.
[35] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 81. § (4) bekezdése.
[36] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 82. §-a.
[37] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 83. §-a.
[38] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 88. § (1) bekezdés d) pontja.
[39] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 84. §-a.
[40] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 85. §-a.
[41] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 86. §-a.
[42] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 96. §-a.
[43] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 86. §-a.
[44] Lásd: A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 87-89. §-a.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző az Igazságügyi Minisztérium, Büntető Anyagi Jogi és Büntetésvégrehajtási Jogi Kodifikációs Főosztály főosztályvezetője.
[2] A szerző jogi szakreferens, Igazságügyi Minisztérium, Büntető Eljárásjogi Főosztály.
Visszaugrás